Fejezet 1 - A kezdet

Sziasztok!

Elkészültem egy fejezettel, bár be kell vallanom, nem így terveztem, ugyanis azt hittem egy gondolatmenetemet majd ki tudom fejteni egy fejezetben, ehhez képest sehova sem jutottam vele, így hoztam egy első fejezetet. :)
Remélem szívesen olvassátok majd, és kérlek Titeket, hogy valamilyen formában hagyjatok magatok után "elolvasási nyomot", ugyanis így tudom majd, hogy kit érdekel majd egy esetleges fejezet 2. :)
Ismét üzembe helyeztem az elolvastam opciót. Köszönök néktek mindent, és akkor nincs más hátra, mint kellemes olvasást kívánnom!

Csók

Everything is new but still the same

Hallottam már olyanról, hogy a kezdetben vadóc, és teljesen őrült párok, akiknek előélete igencsak zűrös volt, az évek múltán lenyugodtak, formálta őket a kor, az élet, a házasság, a gyerek, és a barátaik. Lehet, hogy ez nem egy dajkamese, lehet, hogy igaz, de semmiféleképpen nem a mi esetünkre, vagy a mi életünkre igaz. Hét év telt el, a hihetetlen pillanatok óta, azóta, hogy lezajlott a királyi esküvő, azóta, hogy kiderült babát várok, és nagyjából azóta is, mióta házasok vagyunk Eric-kel. De nem hogy mi, de a barátaink sem változtak, azt hiszem, egy élet is kevés lenne, hogy megírjam azt a könyvet, amiben pontosan kifejtek mindent, és elmesélem mindenki történetét.

Bár, hülyeség lenne azt állítani, hogy az életünk nem nyitott könyv, vagy hogy a múltunk elfeledett.

Lassan, de biztosan, ráadásul anélkül, hogy akartuk volna, nőttünk ki Amerika, és főként Los Angeles sztárpárjává magunkat Saade-val, és ahogyan eljött ez a „megtisztelő” cím, jött vele együtt a gyűlölet is. A semmiből tűntek fel volt általános iskolai diáktársaim, gimnazista csoport, évfolyam, vagy csak szimplán iskolatársak, akiknek hirtelen olyan gondolataik támadtak, amiket nem tudtak magukban tartani. Borsos árakért árultak el olyan információkat a bulvársajtónak, miszerint drogoztam, volt három abortuszom, számtalanszor vagdostam magam, szinte az egész iskolával lefeküdtem, és lényegében egy züllött szajha voltam. Bár azokban az időkben, amikor iskolába jártam mindenki csak a barátom akart lenni, minden kislány arra várt, hogy akár csak a közelembe legyen, bármit megtettek volna azért, hogy hozzájuk szóljak, most kiteregetnek olyan tényeket, amiket vagy csak hallomásból ismertek, vagy csak pletykák voltak, vagy pedig ők találták ki őket. Vicces, hogy hogyan fordult meg minden, hisz ha nem azzal szereztek hírnevet maguknak több éve, hogy velem voltak, akkor most azzal fognak, hogy ellenem vannak. Lényegében az életemből, az életünkből, ezzel együtt Dylan életéből könyv készült, sorozat, és egy film adaptáció is, ami érdekes volt, tekintve, hogy apám bár rendező, minden erejével azon volt, hogy ez ne valósuljon meg. Átírták a neveket, tökéletes szereposztást készítettek, és kasszasiker lett, így lett a régi életem egy része közkincsé téve. Már csak az a nagy kérdés, ami néha foglalkoztat, hogy a könyvben feltűntek olyan dolgok is, ami nem elég, hogy igazak voltak, de még olyan mértékben bensőségesek is, hogy csak a mi csoportunk tudott róla, mégis publikálásra kerültek. Egy spicli van a csapatban.

Végül lecsengtek a hírek, elmúlt a nagy felhajtás a film körül, és néha már az is előfordul, hogy el tudok menni a lányommal a szupermarketbe úgy, hogy nem kap le tizenöt lesifotós.

Most viszont hét év után itt az idő, hogy Eric visszatérjen a köztudatba, mind szülőhazájában, Svédországban, mind pedig itt, Los Angelesben, ahol az esküvő óta élünk majdhogynem boldogan.

Ma van Savannah hatodik születésnapja, aminek ünneplésére az egész családot és rokonságot meghívtuk, és ez alól egyetlen kivétel sem akadt, sem pedig olyan, aki azt mondhatta volna, hogy nem jön el. Holnap pedig Eric első koncertarénás fellépése ennyi év után, amit ráadásul hónapokig szerveztünk Lénával, így kétségtelen, hogy még ma idegösszeomlást kapok.

-          Anya kérhetek narancslevet?

A konyhában voltunk, én igyekeztem rendet tenni a tegnapi Saade család féle lerohanás után, ami igencsak kiforgatta nem csak a konyhát, hanem magát az egész házat is. Halkan szólt a rádió, miközben Savannah a reggelijét csámcsogta ráérősen, én pedig a hatalmas edényeket mosogattam a habbal teli mosogatóban. Fáradtan néztem a csöppségre, aki hatalmas szemeivel lesett rám, még mindig az előbbi kérésére választ várva.

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan nőtt fel, egyik pillanatban még a karomban tartottam, és a legféltettebb kincsünk volt, hiszen hónapokig ki sem tettük a lábunkat Svédországból, ezzel óvva a babát. Most pedig már csodálatosan nagy lány lett, az óvodai utolsó napjait tölti, és egyre szebb és szebb. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy honnan örökölhette a szépségét, bár tagadhatatlan, hogy Eric génjei meglátszódnak a barna szemű szépségen.

-          Hol van a nagybátyád? – kérdeztem hátrafordulva, hiszen a férfira hagytam a kislányt, aki azt ígérte reggel előkészít mindent, sőt el is viszi az oviba, csak még egy VIP jegyet szerezzek holnapra, a koncertre. Gondolom egy újdonsült barátnőjének kell, vagy talán még a barátnő státuszban sem lévő egyednek, akit éppen a koncert előtt fog felszedni, és egyben egy estére le is kenyerezni, hogy elviszi egy igazi, és hatalmas Eric Saade koncertre. Így kezdődött az ígérgetés és már ekkor sejtettem, hogy valószínűleg nem hogy a házimunka, a sütés, főzés, és a buli előkészítése, de még a kislány szállítása is rám marad.

-          Axel bácsi azt mondta, apa megkeserüli, hogy megszületett – vonta meg lazán vállát, majd visszatemetkezett a müzlijébe.

-          Hát ez nagyszerű… - töröltem le a kezemről a habot és a vizet, majd a hűtő felé nyúltam, hogy kivegyem a dzsúszt. 

Kedves rádióhallgatók, mint már sokan tudjátok, holnap lesz a Memorial Sports Arénában Eric Saade visszatérő nagykoncertje a ’Crazy for you’ turné első állomása. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian várjátok, hisz a nyereményjátékunkra is több százezren jelentkeztetek, míg végül a jegyeket Beckie és Rose számára soroltuk ki a héten. Remélem emlékeztek még az ifjú énekes azon napjaira, amikor még csak feltörekvő palánta volt, és Svédországban dalolt. Mert ha igen, akkor most fogadjátok nagy szeretettel a következő számot. Háttér információként elárulom, amiből gondolom, már ráfogtok jönni, hogy melyik számról van szó, hogy a ’Los Angeles-i pletykák’ című film egyik betétdalaként szolgált, méghozzá akkor hallhattuk, amikor Chris felvállalta kapcsolatát a menedzserével Miával, és közönség előtt csókolta meg. Mindannyiunk egyik kedvenc jelenete lett, amely összesen négy díjat söpört be csak a „legszebb csók” díj kategóriában, és még ezen kívül számtalan más díjat is magáénak tudhat a hollywoodi filmgyártás egyik legkelendőbb alkotása. Régi és új Saadeisták, nektek szól a „Stupid With You”, egy régi klasszikus.

A barna hajú kislány magától pattant le a székről, hogy a rádióhoz szaladjon és majdhogynem teljes hangerőre húzza fel a zenét, ezzel is felkeltve az egész házat, melynek eddigi szerencsés nyolcvan százaléka még aludt. Néztem, ahogy önfeledten ugrál a ritmusra, ahogy az ő tökéletes amerikai akcentusával próbálja felvenni a versenyt az apja svéd-angolságával, miközben a dalt énekli. Akaratlanul is elmerültem a kedves emlékekben…

„Véget ért a szám, Eric pedig ameddig csak tudta kitartotta a hangot, majd Mollyra villantott egy széles mosolyt, aki abban a percben felpattant és a fiúra vetette magát. Körülölelte a nyakát, majd hosszú csókkal pecsételte meg ajkaikat.

Hátrahőkölve, szájtátva figyeltem a jelenetet.

Egy pillanatra elszállt a dühöm, a sértettségem, a fájdalmam, semmit nem éreztem csak meglepődést. Körülöttem kitört a sikítozás, de én mindössze egyetlen pillanatig hallottam, aztán minden hangot elvágtak tőlem, és néma csöndben néztem a párt.

Mintha lassított felvételt láttam volna. Mellettem a tömeg éljenzett, a táblát tartó férfi mosolyogva eresztette le maga mellé eszközét, miközben fáradtan törölte le az izzadtságot a homlokáról.

Alex a műsorvezető megvető pillantással nyugtázta a pár akcióját, miközben lassan tapsolt.

Aztán visszajött minden. A hang, a fájdalom, a kétségbeesés, és a szívem őrült tempóban való zakatolása (…)Eric lefejtette magáról Mollyt, és értetlenül nézett rá, láttam, ahogy elvörösödik, és kiabálva hívja fel magára a lány figyelmét, aki még mindig engem nézett. Az énekes követte a tekintetét, ami végül megütközött rajtam.

Láttam, ahogy lemondón, némán sóhajtja a nemet, és arca megdermed a tehetetlenségtől.

Halvány, fájdalmas mosollyal néztem rá, de eközben ellentmondásosan kibuggyant egy ostoba könnycsepp.

Megráztam a fejem, és előfordulva, oldalazva sétáltam tovább a közönség soraiban.

-          Ninah ne! – hallottam meg egy hangot, azt a hangot, mindenhonnan.

Az összes hangszóróból, ami stúdió szerte volt, a leglehetetlenebb helyeken is.

Felkaptam a fejem a hangra, és meglepődve lestem Eric felé, aki mikrofonját a szája elé tartotta, és engem nézett.

-          Mi van? – suttogtam fel megállva, és magamon éreztem a közelemben lévő emberek tekintetét.

Egy óvatos, még sem kedves mozdulattól lelökte magáról Mollyt, majd rajtam tartva a tekintetét Alex felé fordult.

-          Énekelhetnék egy másik számot is?

-          Persze! Kinek megy?

-          A hülye lánynak (…)”

-          Mi ez a ricsaj? Anyád nem ad neked enni? – toppant be a konyhába Axel nevetve, miközben Savannah-n tartotta a tekintetét, aki máris odarohant hozzá, és a férfi kezét megfogva kényszerített ki egy pörgetést, amit ellenállás nélkül Axel meg is adott.

Örülök, hogy a lányom boldog, jó úgy itthon lenni, hogy velünk lakik az összes barát és ismerős pár napig, de a boldogság mellett ott van az az érzés is, hogy én vagyok a háziasszony, és mivel nem akartam olyan életet a gyerekemnek, a családomnak, amilyen nekem volt, hogy dajka nevelt, és házvezetőnőnk volt, így nem is tartottam igényt efféle szolgáltatásokra, és amit tudtam magam végeztem el a háztartásvezetést illetően. Kivéve a takarítást, hiszen egy kétszintes családi házban, ahol legalább egy tucat hálószoba van, és még ennyi fürdőszoba, nem bírom egymagam. Tehát mindent összevetve örültem, hogy összegyűltünk, és mindenki jól érzi magát, de annak is örültem volna, ha nem egyedül én kelek reggel hatkor, hogy reggelit szervírozzak mindenkinek, előkészítsem a lányom az óvodába, és Ericet, valamint Axelt is szem előtt tartsam, főleg, hogy utóbbi segítséget ígérő magatartást is tanúsított kevesebb, mint huszonnégy órával ezelőtt.

-          Na, nem mintha nem azt ígérted volna, hogy mindent előkészítesz a számára, ebbe beleértve a reggelit is – dobtam az arcának a vizes konyharuhát, majd visszafordultam a mosogatnivalókhoz.

Savannah az a fajta kislány, akinek se nem akarsz, se nem tudsz nemet mondani. Vagy már az első percben a bájossága, kedvessége varázsol el, vagy pedig, amikor megpróbálsz ellenállni a kísértésnek, és nemet intesz, akkor az a gyönyörű szem, amit rád mereszt, és az az angyali arc, ami hozzá párosul. Az egész kislány lénye képes teljesen lehengerelni még egy idegent is, így a család egyetlen tagja sem képez olyan kivételt, aki képes volt valaha valamit is megtagadni a szépségtől. Axel habár utált táncolni, és a gyerekekért sem rajongott különösképpen, ha Savannah-ról volt szó, kenyérre lehetett kenni, így most sem lepődtem meg, amikor az öccse zenéjére – amit tagadhatatlanul túl nyálasnak titulált már nyolc, kilenc éve is –, táncolt egy kislánnyal.

-          No, lám! Egy táncoló Gyönyörűség, egy két ballábas másnapos báty, és a világ legszebb nője egy helyiségben – toppant be végszóra a teljesen leizzadt Eric is, aki hozzám lépve apró csókot lehelt a vállamra. A szagból, a csatakos pólóból, és az arcra ragadt tincsekből rájöttem, hogy hol lehetett Eric az elmúlt másfél órában, és arra is, hogy Axel miért nem találta meg. Kizárt, hogy az idősebbik Saade akár egyetlen futó mozdulatot is tegyen, ha nem éppen üldözésről van szó. A fenekemet kissé hátratolva löktem el magamtól az izzadt Ericet, és reméltem, hogy szándékában áll perceken belül a fürdőbe suhanni. Pár pillanat volt, míg Savannah rá nem unt a nagybátyjára, és máris az apja felé futva mutogatott a hangforrás felé.

-          Apa, apa, te szóltál a rádióban!

-          És jó voltam? – guggolt le Eric széttárva karjait, hogy magához ölelve elkaphassa a futó kislányt.

-          Anya megint majdnem elájult, úgyhogy gondolom – vigyorgott immár a Svannah Eric öléből, miközben karjait átfűzte apja nyaka körül.

-          A kis Gyönyörűséged el fog késni az oviból, ha nem kapjátok össze magatokat, ugyanis Axel még meg sem mozdult – böktem fejemmel az említett felé, mire az kihúzta magát és öles léptekkel felénk indult.

-          Ja, mert az öcsköst kerestem! – veregette hátba Ericet, mire láttam, ahogy Savannah fogai lágyan koccannak, és hosszú fürtjei meglobbannak. – Mellesleg Ninah, ma nagyon jól nézel ki, jót tett neked a kor, meg a gyerek, meg gondolom a sok sze… - nem akartam, hogy folytassa, pontosan tudom, hogy mit akart mondani, miközben Eric-ék elindultak kifelé a konyhából – hiszen jól ismerte már, hogy milyen végkifejlete lesz annak a beszélgetésnek, amit Axel ilyen vehemenciával kezd –, ő pedig a fülemhez hajolva suttogott. Újra eldobtam az edényeket a kezemből, és idegesen fordultam a férfi felé.

-          Fogd be te idióta, és induljatok már el, vagy esküszöm seggbe… - kezdtem a szitkozódást, amikor az ajtóban Eric megtorpant, és a lányunkkal a karjában fordult vissza valamiféle furcsa, dühös arckifejezéssel.

-          Hogy mit mondtál? – nézett rám férjem parázsló tekintettel.

Pillanatnyi csönd állt be, négyen meredtünk egymásra, miközben Axel lassan felém lépett és halkan kuncogott.

-          Hopp, hopp, hopp, azt hiszem, Mrs. Saade nagy bajban van!

-          Kuss Axel! – sziszegtem felé összeszorított szájjal, hogy halk legyek és Savannah ne sejtse milyen csúnya szavak is léteznek a felnőtt világban.

-          Miles! – kiabált rám Eric, aki viszont azt hiszem, már annál inkább értette mit suttogtam az előbb a bátyjának.

Öles léptekkel szelte át a helyiséget, majd Axel kezébe nyomva a kislányt megkérte őket, hogy induljanak el az óvodába, a GPS-be be van táplálva a cím. A kis szarkeverő pedig egyetlen széles mosollyal az arcán már vette is az adást és szó nélkül indult el Savannah-val a nappali irányába, hogy felvegyék az uzsonnás dobozt. Eric egy lépés távolsággal állt előttem parázsló tekintettel, láthatóan csak arra várva, hogy azt mondhassa magának; oké, eleget húztam, most!

-          Ezt most nagyon megszívtad Miles – kapta el a derekam, és a vállára vetett.

Először belém fagyott a levegő, és teljesen lesokkolt a hirtelen mozdulat, az erő, ami benne volt, és hogy megmerte ezt velem tenni. Nem volt bennem semmi, csak egy hatalmas „váó”. De minden ilyen csöndes, lesokkolt extázisban lévő percnek egyszer vége szakad, és akkor fellángol bennem a harag, sértettség, idegesség, düh, és csak annyira vagyok képes, hogy tehetetlenül püfölöm a férjem hátát, vállát, fenekét, combját, mindenét, ahol érem, miközben teli torokból üvöltök neki.

-          Ne, Eric! Tegyél le! Büdös vagy, az istenért! Tegyél le! – ütöttem ököllel a hátát, mire csak egy halk kacaj hagyta el a száját, nekem pedig az egyre vörösebb lett a fejem.

-          Elvihetem a kabriót? – szólt utánunk a bejárati ajtóból Axel, Eric pedig anélkül, hogy megállt volna lépkedett felfelé a lépcsőn, nem törődve kapálózásommal – bár lábamat leszorította, és ezzel jelentősen csökkentette a rá kifejthető erőmet – sem pedig kiabálásommal, nyugodt hangon válaszolt fivérének.

-          De jól kösd be a kiscsajt!

Láttam még a lépcsőforduló előtt, hogy Savannah mosolyogva átlép a küszöbön, Axelt, ahogy rám kacsintva behúzza maga mögött az ajtót, és már fent is voltunk az emeleten, ahol Eric a szobánk felé vette az irányt.

-          Azonnal tegyél le Saade! Reggelit kell csinálnom! – csaptam a tőlem telhető legerősebben a hátára, mire meg sem rezzent, csak sétált tovább előre.

-          Káromkodtál a gyerek előtt – mondta halkan, miközben elhaladtunk a királyi családnak fenntartott szoba mellett, ahonnan ekkor lépett ki Molly.

Először láttam a szemén a meglepettséget, miközben könnyű csomót kötött a köntösére, nem hiszem, hogy reggel fél nyolckor hasonló jelenetre számított, de egy fél perc után máris minden a helyére került a fejében, és immár mosolyogva fonta maga előtt össze karjait. Felém biccentett, majd megfordult, és a fürdő felé lépdelt olyan sebességgel, hogy véletlenül se tudjam megszólítani, és a segítségét kérni. Lehet, hogy összeesküdtek ellenem, és ebben a buliban mindenki benne van.

-          A gyerek nem hallotta! És büdös vagy! Fürödj meg.

-          Az lesz – rúgta be lábával az ajtót, majd átszelve a szobát a fürdőszobánkat vette célba.

Mindennemű figyelmeztetés nélkül nyitotta ki fél kézzel a zuhanykabin ajtaját, és lépett be velem együtt a zuhanyrózsa alá. Életbe lépett a helyzetfelismerő képességem, és a legjobb ötletem előszedve kezdtem el megint a rugdosódást, hűt verést, karmolást, szitkozódást, amikor megnyílt a csap…

-          Ne, ne, ne, ne Eric! – sikítottam, ahogy először megéreztem a hideg vizet a ruhámon, ami másodperceken belül kényelmetlenül tapadt a testemre. Remegő szájjal vergődtem Eric hátán, mire az megunva a játékot, ami őszintén szólva ő egymagad játszott és meg is nyert, leemelt maga elé, a falhoz szorított.

A hideg vizet felváltott a langyos, majd a forró, miközben én szótlanul csak a meleg, barna szempárt néztem. A fejemen megállíthatatlanul csorogtak le a vízcseppek, teljesen eláztatva a hajam, a ruhám, az alsóneműm, mégsem érdekelt attól a perctől, mikor Eric megragadtam a csuklóm, és a testem mellé, a falhoz szegezte. A kívánatos ajkak az apró gödröcskékbe csókoltak a nyakam tövében, ezzel elérve, hogy apró sóhaj hagyja el a szám.

-          Eric, ezt most ne, kérlek – leheltem gyengén, miközben forró csók hintette be a nyakam íves vonalát.

Pontosan tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy megmozdulni sem tudjak, hogy elszálljon minden ellenkezésem és pontosan úgy csábítson el, mint sok évvel ezelőtt. Még mindig pompásan működik a technikája. Szájával óvatosan, lassan csókolt meg minden pontot a nyakamon, mígnem egy helyen megállt és gyengéden szívni kezdte a bőrt. Halkan nyögtem, amikor szája mozgása mellett megéreztem szorítását is a fenekemen. Hagytam, hogy elragadjon a felemelő, minden erőmet elszívó érzés, élveztem a melegséget és a vágyat, ami szétáramlott bennem. Éreztem, ahogy teste az enyémnek préselődik, ahogy fokozódik a szívás intenzitása, bennem pedig érlelődik valami, ami felrobbanni készül. Ezt a pillanatot várta ki Eric, hogy végül válaszoljon az előbbi ellenkezésemre.

-          Ha akarsz, elmehetsz – hajolt el a nyakamról, és elengedve két karom lépett egyet hátrébb.

Hideg zuhanyként ért eltávolodása, egy pillanatig fel sem fogtam, teljesen elárasztott az üresség érzése, az, hogy nincs velem, az hogy nincs előttem. A testét akartam, a csókját, azt, hogy kényeztessen, és hogy elfeledtesse velem, hogy évek elteltével vissza kell adnom őt a rajongóinak, és már nem csak a férjem lesz, és a kislányunk apja, hanem újból a világhírnévre szert tett énekes előadó.

Kezeit maga elé tartotta, tisztán látszott rajta, hogy valóban nem fog visszatartani, ha most összeszedem magam és faképnél hagyom. Én ellenben a kisportolt, feszes felsőtestére néztem, a fehér pólóra, ami vizesen tapadt hasizmára, és a vizes tincsekre, amik laposan tapadt ázott fejére. Tekintetem elkalandozott a széles vállon, elképzelve, ahogy körülölelem, és szenvedélyesen marom bele a körmöm, elmélkedtem a tökéletes arcon, ami tisztán tükrözte Eric belső érzéseit és egyszerűen semmi kifogásolnivalót nem találtam már a reggeli, gyors szexben, nem érdekeltek a vendégeink, a hatalmas koszos lábosok, vagy pedig a szülinapi buli.

-          Ha azt mondom szeretlek, és így… - kezdtem, miközben gyorsan megragadtam a pólóm alját, és átrántottam a fejemen – leveszem a fölsőm, akkor mit mondasz? – álltam elé ellépve a kabin falától, ahová még az imént szorított.

Láttam, ahogy egy pillanatra összevonja a szemöldökét értetlenkedve és csapdát keresve, barna szemét gyanakodva jártatta az arcomon, de mindez addig tartott, míg nem győzedelmeskedett az a tény a kérdései fölött, hogy melltartóban állok előtte.

-          Azt, hogy helyben magamévá teszlek – lépett felém átszelve a köztünk lévő távolságot, és mohón vetette ajkait az enyémekre.

***

Lehet, hogy eleve úgy kellett volna indítanom ezt a kisebb összejövetelt, hogy a vendégeimet tájékoztatom arról, nem érdekel, hogy mikor kelnek, hogyan reggeliznek és mit, egyszerűen szabad kezet kapnak, érezzék otthon magukat, semmi be sem szólok bele. Ha éhesek csak kinyitják a hűtőt, és keresnek ételt, ha másra vágynak főzhetnek. Erre viszont már csak akkor döbbentem rá, amikor percekkel, félórákkal, órákkal később libegtem le az étkezőbe, ahol a hatalmas asztal szépen megterítve állt, rajta szinte az egész hűtő tartalmával, miközben friss kávé és tea illata töltötte be a teret. Szinte az egész rokonság, akik már tegnap megérkeztek, az asztalnál ült, és vagy kényelmesen fogyasztotta még a reggelijét, vagy pedig már hátradőlve próbálta pihentetni megtelt gyomrát.

Nyíltan csodálkozva sétáltam feléjük, és amikor Molly észrevett csak felnézett és egy kacsintással üdvözölt, ez viszont elég volt ahhoz, hogy mindenki más is rám nézzen, és elinduljon a fütty lavina, kurjongatásokkal, és pikáns beszólásokkal. Mintha tizennyolc évesek lennénk, nem pedig tíz évvel idősebbek.

-          Rendben, akkor, ha mindenki kiszórakozta magát, akkor akár mehet is a dolgára. Szobába vonulni, strandolni, vagy éppen Hollywoodban körülnézni, rendben? Akinek pedig feladat van, azt nagyra értékelném, ha tenné.

Dühtől pattogós szavaim egy pillanatnyi döbbent csend követte, amit a csöppet szemtelen Alex tört meg.

-          Legalább jó volt? – kurjantotta el magát, mire mindenkiből kitört a röhögés, én pedig a kezeimbe legelőször kerülő dolgokat, köztük papírtörlőt, törlőrongyot dobtam az arcához.

-          Mit csinálsz, Édes? – ölelte körül hátulról a derekam Eric, és lágy csókot lehel a nyakamra.

-          A táncosod azt mondja béna, és próbálni szeretne – mondtam egy apró mosollyal a szám szegletében, miközben Alex arcát néztem, ahogy a jókedv lassan eltűnik, és egy teljesen ellentétes, bosszús, rosszkedvű hangulatba torkollik.

-          Ne már Ninah, most ettem, és… - kezdte felemelve a karját, de az énekes közbeszólt.

-          Legyen, ha akarja – nyomott egy puszit az arcomra Eric, majd Alex felé intve a fejével fordult meg, hogy elhagyja a konyhát.

-          Kösz – sziszegte Alex a fülembe, miközben elhaladt mellettem.

Kihívón vontam fel a szemöldököm a többieket nézve, hátha valakinek kedve támad még vicceskedni, én ígérem, szerzek neki is szórakozást. De jelentkezők nem akadtak, így jobb híján visszafordultam a már elkezdett mosogatásomhoz, és újabb lábast vettem a kezembe.

Lassan mindenki felállt az asztaltól, jókedvűen pakolták el maguk után a tányérjaikat a mosogatóba, Selly és Molly szó nélkül helyezett vissza minden meg nem evett ételt a hűtőbe, míg végül csak páran maradtak velem együtt a helyiségben. Halkabbra vettem a rádiót, amikor meghallottam nyílni a bejárati ajtót.

-          Ti tudtátok, hogy az egész óvoda halálosan szerelmes Ericbe? És nem csak a gyerekek – morogta Axel, ahogy beljebb sétált.

Elfojtottam egy mosolyt, miközben megtöröltem a kezem, majd megfordulva a mosogatónak vetettem a hátam. Fejemben cikáztak a gondolatok, hol a szülinapi elintézendő dolgok között, hol a holnapi koncertet illetően, hol pedig csak szimplán arról, hogy hogyan éljem túl azt, hogy Eric újra távol lesz tőlünk. A telefonom egész nap csörgött az aktuális problémák tömkelegével elárasztva engem, miközben már ezer és ezer felkérést kaptam azt illetően, hogy Eric Saade-t hova várják koncertet adni, hogy mikorra várható egy új lemez, és hogy a showcase-ek, valamint bemutatók mikor indulnak újra. Én pedig bármennyire is akartam, nem tudtam ezzel foglalkozni még. Egyrészről nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy bár mindketten megegyeztünk Eric visszatérését illetően, hogy itt az idő, hisz még mindig töretlenül várják őt a rajongói, de sokkal kevesebbet lesz velünk, kevesebbet látja majd a lányát, a turnék alkalmával pedig még csak mellette sem tudunk lenni, elvégre Savannah-nak állandó lakhelyre van szüksége, egy kiegyensúlyozott élettel. Ezt pedig csak akkor tudom neki valamennyire megadni, ha nem költözünk egyik napról a másikra más városokba, országokba, kontinensekre. Másrészről pedig anya vagyok. Nem csak egy barátnő, aki arra ment a szerelmével, amerre akart, aki azt csinálta, amit akart, még ha ez rengeteg ostobasággal is járt. Gondoskodnom kell a lányomról és a férjemről, én jó anya akarok lenni. Így lassan, de biztosan érlelődött bennem az a gondolat, hogy el kell engednem Eric kezét, és lemondanom a menedzserségről. Örökre…

Viszont, amikor ezek a gondolatok éppen maguk alá temetnének, én pedig összezuhannék, megjelenik egy ilyen tökkelütött Saade testvér, aki pontosan olyan hülye, mint évekkel ezelőtt volt, és mit sem változva dobja fel a napjaimat.

-          Akkor ezek szerint sikerült bedobnod a lányom időben? – néztem fel rá, ahogy megjelent a konyhaajtóban. Vállát lazán a keretnek döntötte, egyik lábát átvetette a másikon, és maga előtt összekulcsolt kézzel, kissé sértett arccal nézett az enyémre.

-          Ja, sikerült – morogta, amivel újabb mosolyt csalt ajkaimra. – Mi van téged nem is zavar, hogy ennyire imádja mindenki a férjed? Istenem… Látnotok kellett volna azt a csalódást, amit azzal váltottam ki, hogy az ajtóban én jelentem meg Savannah oldalán – forgatta meg a szemét, majd ellökte magát az ajtófélfától és a konyhába lépve az asztalról felkapott egy almát.

-          Nem, nem zavar – vontam meg a vállam. – Az én férjem, nem az övék, szóval kifejezetten élvezem, amikor együtt visszük a lányt, és csúnyán néznek elmélyülő csókunk láttán – kacsintottam rá, majd kezembe vettem a kikészített listát, amin azok a pontok szerepeltek, amit még a délelőtt folyamán teljesítenünk kell. – Mindenki kész?

Egy egyöntetű „ühüm” után végigfuttattam a szemem a sorokon. Fáradtnak éreztem magam és kétségbeesettnek, de túl kellett jutnom az érzéseken. Aprót sóhajtottam, majd az első, és legfontosabb pontra böktem az ujjammal.

-          Dannyé a torta. A címet már megadtam, igaz? – néztem fel a szőkeségre, aki bólintott, de mielőtt tekintetemmel újra a listát kutattam volna, hatalmas szemeket meresztve rám bökte ki azt a kérdést, ami azt hiszem, már azóta foglalkoztatja, hogy megérkezett.

-          Vihetem a Porsche-t?

-          Ha bármi baja esik – emeltem fel az ujjam, de az énekes már ott sem volt, éreztem, hogy se nem érdekli a befejezés, se nem hallgatna rám. Kivédhetetlen, hogy ne kétszáz kilométer per órával söpörjön végig Hollywood utcáin.

Hagytam, hogy a hajam az arcomba hulljon, hogy a kusza gondolatok, amelyeket egy név olvasása ötlött fel bennem végigszáguldjanak az agyamon, miközben titkon Selly kedves, mosolygó arca felé lestem. Mióta Ruben azon a napon eltűnt, nem jelentkezett. Nem láttam az esküvőnkön, nem volt ott Savannah születésénél, egyszer sem találkoztam vele az elmúlt években, minden, amit tudtam róla az az a pár levélben leírt információk töredéke volt, semennyire sem kielégítő, vagy megnyugtató. Az e-mailek IP címei mindig mások voltak, más országból írt, semmi konkrétat nem említett, csak feltűnően sokszor azt, hogy jól van. Tudott rólunk mindent, örült a babának, a házasságunknak, annak, hogy végül, ha nem is minden, de van, ami jól alakult.

Ő talán úgy tett, mintha minden rendben lenne, ez Sellynek viszont feleannyira sem sikerült. Az első hónapokban nem hogy mosolyogni, de még enni sem bírt. Nem kapott választ, hogy mi történt a barátjával, mindössze egy levelet, amire nem volt több írva három szónál.

„Mennem kell. Sajnálom.”

Több év telt el, lassan már mondhatnánk, hogy fiatalkori, úgynevezett diákszerelem volt, ami köztük történt, ám a lány részéről egy kiheverhetetlen veszteség volt Ruben elvesztése. Hiába jöttek új férfiak, akik napokra, hetekre, hónapokra mosolyt csaltak Selly arcára, sosem láttam már azt az életet, azt a sugárzást, a szeme csillogását, vagy a fogvillantó mosolyt, amit Ruben váltott ki belőle.

Én mégis vártam még a reményt, a percet, amikor mindketten megjelennek egy rendezvényen, koncerten, vagy házassági évfordulón, ám ha Selly ott is volt, Rubentől a megszokott nem tudok elmenni válasz fogadott. Erre a partira is meghívtam mindkettejüket, és erre is csak egy személy érkezett, valamint egy válasz. Ruben neve a virágok beszerzése címszónál díszelgett, én pedig végre eltűrve a hajam felnéztem a segítő csapatomra.

-          Molly, ha nem bánod rád bíznám a zsúrszendvicsek készítését a gyereke számára Savannah születésnapjához. A kis baguetteket a kenyereknél találod – mosolyogtam a lányra, aki bólintva elfogadta a rá kitalált feladatot. – Selly velem jön a virágokat ellenőrizni és elhozni, míg Léna a hátsóudvar felnőtt asztalait rendezi el, és díszíti fel a megbeszéltek alapján. A fiúk intézik az összes alkoholt, és szórakozási lehetőséget az esti partihoz.

Tudtam, hogy mindent el kell intéznem reggel, ugyanis a délelőtt folyamán még Eric-nek is jelenése van egy sajtókonferencián, méghozzá az oldalamon, ami bár nem tart másfél óránál tovább, sokkal több előkészületet és felmérést igényelt, mint amennyi időt én az utóbbi hónapokban alvással töltöttem. Amikor már mindenkivel megosztottam a gondolataim, és az előbb még Léna kezét fogó Kevin is elhagyta a konyhát, hogy összeszedje a srácokat a vásárláshoz, úgy éreztem itt az idő, hogy én is kivegyem a részem a munkából. Kitűztem a hűtőre a feladatokat, a nap menetét, majd öt percet kérve felszaladtam az emeletre, hogy egy emberi külsőt kölcsönözzek magamnak.

Magam mögött becsukva az ajtót dőltem a keményfának egy pillanatra, hogy lehunyva a szemem, mélyen kifújtam a levegőt elrebegjek magamnak egy „minden rendben fog menni”-t.

-          „ Szabad? – Nyúlt felém egy kéz, mire lassan felnéztem és szembetaláltam magam Ruben mosolygó arcával.

-          Komolyan? – Vontam fel a szemöldököm gyenge éllel a hangomban, de a férfi nem vette magára csak bólintott, és nyomatékosításképp újra enyhén megemelte a kezét.

Egy pillanatig még méregettem, majd elemelve magam mellől a karom, kezem az övébe csúsztattam, ami tökéletesen közrefogta azt. Egy határozott mozdulattal felhúzott, és egy, a derekamra csúsztatott balkezes erős fogással megtartott, hogy ne zuhanjak vissza.

Óvatosan lestem fel arcára sűrű szempilláim mögött, és éreztem, ahogy a hajam oldalról átsiklik a vállamon és két oldalról fogja közre az arcom. Ruben nem mosolygott, valami komolyság fénylett a szemében, és mindenképpen a higgadtságot akarta magára erőltetni. Miért néz így rám? Miért nem vagyok képes elvenni szemeiről a pillantásom?

Apró, de annál sejtetőbb mozdulattal közelebb húzott magához, én pedig eleresztve magam nyaka köré fontam két karom, és a mellkasának döntöttem az enyémet.

Ahogy testem az övének simult éreztem, hogy egy pillanatra elakad a lélegzete, és megdermed a keze, de nem foglalkoztam vele, továbbra is csak úgy tettem, mintha semmit sem vettem volna észre.

Mellkasomon keresztül éreztem szívének minden apró dobbanását, és kellemes melegség járt át, mikor fejem lassan a vállára hajtottam, és biztonságban érezve magam lehunyhattam a szemem.

Mindkét keze a derekamon nyugodott, és aprókat lépve kezdett bele toporgó táncunkba, ami a legkevésbé sem volt most ellenemre.

Parfümjének illata kedves emlékeket felidézve kúszott az orromba, és szinte egy pillanatig éreztem azt a gyomorösszerántó idegen érzést, mikor kikezdett velem az irodában első találkozásunkkor, majd pedig érezni véltem a klóros víz marását a torkomban, ahogy literszámra nyelem, mert Ruben a medence fenekére kényszerített.

Érzem, ahogy elmosolyodom, és halvány vonal választott el a hangos kacagástól. Aztán egy gondolat, mint villámcsapás cikázott végig rajtam, és eltörölte a jókedv nyomait az arcomról. Kissé megszorítottam Ruben nyakát, és megigazgattam az arcom, miközben továbbra is követtem a lépéseit.

Miért csak a jó dolgokra emlékszem vissza vele kapcsolatban, miközben gyakorlatilag a köztes időben pokollá tette az életem? Hogyan képes a szívem ily mértékben ellenállni a nyers érveknek, melyeket az eszem sejtésem szerint, szíves örömöst sorakoztatna fel, és amelyek minden bizonnyal meg is állnák a helyüket, a semmibe taszítva a szív dolgait. Ehhez képest itt állok mellette, vele táncolva és csakis arra emlékszem, hogy milyen érzést váltott ki belőlem először, mennyire magamat láttam benne, hogy milyen boldog voltam a medencében és mennyire felszabadult minden egyes pillanatban, amelyeket vele töltöttem. Ő nyújtotta nekem a legnagyobb biztonságot, míg nem volt itt Eric, ő védett úgy is, hogy nem tudtam róla, és ő volt az, aki azt mondta, amit hallanom kellett. Segített és támogatott. Tönkre tette az életem. Hol van az egyensúly?

Kinyitottam a szemem, ás apró sóhaj hagyta el a szám. Újra.

-          Tönkre tettél – motyogtam a vállába, és szorosabbra fontam akarom a nyakán.

-          Sosem akartalak bántani – éreztem meg leheletét a hajamban, mire egy pillanatig átfutott rajtam a kellemes borzongás.

-          Szar szöveg – mosolyogtam fáradtan, mire egyik keze átsiklott a hátamra, és lágyan megsimogatta azt. Kellemetlen érzés volt, ahogy meleg keze elhagyta derekam ölelését, ami szinte már abban a pillanatban elkezdett kihűlni és a keze nyomáért könyörgött.

-          Tudom – döntötte fejét az enyémnek, mire újból lehunytam a szeme, és figyeltem a zene lassú ritmusára.

-          De képtelen vagyok utálni téged. Miért vagy jó hozzám most?

-          Mert megbántam, és próbálom helyre hozni.

Miért beszél folyamatos jelen időben? Még most is a bólintásomért küzd? Azért, hogy azt mondjam semmi baj? A lelkiismerete miatt segít nekem és van mellettem?

-          Megbocsátottam – vágtam rá halkan, mire hátamról a kezét előre vezette, és alulról nyúlt az állam alá, és vonta el a fejemet a válláról.

-          Dehogy bocsátottál – nézett a szemembe mélyen, bűnbánón, és egy percig azt kívántam bár ő lenne a világ legrondább pasija, bár ne akarná ennyire a bocsánatom, bár ne lenne ilyen csodálatos szeme, bár ne nézne rám így, és egyáltalán bár ne így nézne ki.

Kiestem a zene ritmusából, és dermedten néztem Rubenre. Kezem már rég nem a nyakát fogta közre, hanem lehullott a derekamat tartó karjára, így teljes egészében a férfi tartott, még sem éreztem félelmet az eséstől, vagy bizonytalanságot.

-          Ki vagy te az életemben? Mit akarsz? – jártattam tekintetem két szeme között és a néma igazságot kutattam.”

-          Min gondolkodsz már megint?

Észre sem vettem, hogy Eric a szobában van, oly annyira elmerültem saját gondolataimban, így meglepetésként ért, amikor egyik ujját lazán végighúzta meztelen fenekemen. Beleborzongtam az érintésbe, éreztem, ahogy libabőrös leszek, mégis kellemes melegség önt el. A világ egyik legcsodálatosabb érzése, és ami után azt kívánod, bárcsak egyszer egy egész napig ezt érezhetnéd. Lehunyt szemem mögött megzabolázva érzéseim nyeltem, majd lassan megfordultam, és a szintén vetkőző Saade felé néztem.

-          Nem tudom mi van Rubennel, és még mindig nem hiszem el, hogy csak úgy feladott volna mindent, és elmegy egy csaj miatt – kezdtem el azt a beszélgetést, ami már megesett köztünk ezerszer, mégis mindig csak ugyanarra a következtetésre jutottam.

Biztos vagyok benne, hogy valami nincs rendben a producer körül, és nem jókedvében hagyta ott Sellyt. Állíthat akármit ő maga is, vagy akár Eric, bár utóbbinál azt érzem, inkább csak azért szajkózza a megnyugtató szavakat, mert már csak azt akarja elérni, hogy én ne idegeskedjek. Legbelül pontosan ugyanazok a kérdések fordulnak meg benne is, hiszen ismerte a férfit, tudta, hogy már megváltozott és a barátunknak mondhatja magát. Sóhajtava nézett rám, miközben lerángatta magáról a zoknijait.

-          Ninah, ezt már ezerszer átrágtuk. Az a csaj Cathy Sweanson volt, aki teljesen őrült, nem hiszem, hogy ezt megint tovább kéne taglalni. Ruben jól van, hiszen mindig ír. És Selly is már tovább lépett.

Határozott léptekkel szelte át a szobát és a mellettem lévő hatalmas gardrób ajtaját széttárva vett ki egy felsőt magának.

-          Ezt te sem gondolod komolyan! – néztem rá hitetlen arccal, mire csak megvonta a vállát, és belebújt a pólójába. – A tájékoztatóra a feketét vedd fel – intettem fejemmel felé, mire csak megforgatta a szemét, közelebb lépett, és egy apró csókot lehelt a számra.

-          Majd én pontosan tudom, hogy mit veszek fel, jó?

-          Hm… - fordultam el tőle a tükör felé, és magam elé tartottam két egyszerű, lenge nyári ruhát. – Jó, de akkor kénytelen leszek egyedül felöltözni, és valaki mást megkérni, hogy húzza fel a cipzárt – dobtam oldalra a hosszabbik viseletet.

A tükörben láttam, ahogy Eric szeme megvillan szavaim hatásaként. Meglehetősen jól játszotta a nemtörődöm alakot, miközben váll rándítva elfordult, és a fürdőszoba felé vette az irányt. Hallottam, ahogy felkapta a dezodorját és férfias illatával árasztja el a szobát, pontosan azzal, amiről jól tudja, hogy beindít. Mosolyogva vettem ki a szekrényből egy magas sarkút, pillanatok alatt beleléptem, majd pontosan ugyanígy tettem a földre helyezett ruhával is. Felhúztam egészen a mellemig a rózsaszín anyagot, amikor ugyanis eljött volna a cipzározás ideje. Hangosan, színpadiasan sóhajtottam, mialatt a tükörben néztem magam, amikor meghallottam Eric közeledő lépteit. Nem telt el pár másodperc, és keze máris a csípőmet markolta, szája pedig nyakam lágy bőrére lehelt apró csókot. Lehunytam a szemem, ahogy meghallottam rekedtes hangját.

-          Segítség kéne? – húzta végig ujját a gerincem mentén.

Válasz nélkül nyúltam hátra, hogy egyik kezemmel a hajába markoljak, miközben másikkal a mellem előtt fogom a ruhám, majd megfordultam és mélyen megcsókoltam. Nem akartam, hogy túl rövid legyen, nem akartam, hogy túl hosszú, azt akartam, hogy érezze, játszom vele. Játszom velem, és élvezem.

-          Nem, köszönöm, megleszek – választottam el mosolyra húzódó ajkaim az övétől.

Megkerülve a dermedt teste léptem az ajtó felé, hogy Ericnek az imént tett ígéretem – egy enyhe kis ferdítéssel – beváltsam, és találjak egy, estemben nem férfi, hanem női egyedet, aki szívesen segít testre igazítani egy ruhadarabot. Lenyomtam a kilincset és máris kiléptem a folyosóra, amikor megfordulva Rubennel találtam szembe magam.

Apró sikoly hagyta el a szám, amit abban a percben a szám elé kapott kezemmel meg is próbáltam elfojtani. Dolgozott bennem a meglepettség, vidámság, táncolási vágy, az endorfin, az összes kellemes érzés egyszerre, így észre sem vettem, és jelentést sem tulajdonítottam annak, amikor a ruha egyszerűen lesiklott a testemről, és a földön landolt.

-          Szia Ninah – mondta kedvesen, enyhén meglepett arckifejezéssel, mégis mosolyogva a még mindig szívdöglesztő Ruben Aglander, miközben lazán zsebre dugott kézzel állt előttem.

Azt hiszem, csak ennyire vártam, arra, hogy megszólaljon és bebizonyosodjon, hogy nem álmodom, és máris gondolkodás nélkül vetettem magam a férfira, szorosan körülölelve a nyakát, magamhoz húzva, mélyen beszívva az illatát, elfeledve minden rosszat, ami a hiánya, és a passzív távolmaradása okozott. A hosszú karok gondolkodás nélkül, eleinte kissé feszélyezetten ölelték közre fehérneműs testem, aztán megéreztem, ahogy arcát a hajamba fúrja és halkan suttogja azokat a szavakat, amik melengették a szívem.

-          Nagyon hiányoztál.

Csukott szemmel mosolyogtam, ha lehet még szorosabban tartva a férfit, teljesen elfeledve az idő múlását, amikor végül Eric halk torokköszörülését hallottam meg magunk mögött.

-          Az igen, Aglander, pontosan, mint a régi szép időkben. Lenyúlod a nejem – nevetett vidáman, amitől megkönnyebbültem, és végül lassan lefejtettem karom a férfi nyakáról, hogy ellépjek előle, és még jobban szemügyre vehessem. – Tíz évig nem látunk, egy percre bukkansz fel, és máris a félmeztelen Ninah Miles ugrik a karodba. Te nem öregszel – nyújtotta kézfogásra a kezét Eric, amit Ruben jókedvűen el is fogadott. Mosolyogva néztem, ahogy megragadták egymás karját, és mint régi jó barátok ölelték egymást szorosan.

-          Jó újra látni, haver – mondta őszintén Ruben, mikor elváltak egymástól, én pedig szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy az az egyik legboldogabb pillantunk.

-          Szintúgy. Megkérdezném, hogy merre jártál, és hogy mi a fene történt veled, de sajnos rohannom kell, úgyhogy szerencsédre ezt későbbre halasztjuk. De van egy olyan érzésem, hogy Ninah elől már szabadulsz ilyen gyorsan – kacsintott rám hátra Eric, majd Ruben mellett elhaladva a lépcső irányába, még egyszer megveregette a férfi hátát, majd eltűnt a folyosóról.

 Egy pillanatig volt az a fajta csönd, amikor érzed, hogy nem rajtad van a sor, hogy beszélj, mégis bármit megtennél, hogy megtörjön a hallgatás. Bármit, csak ne add fel az elveid, és ne szólalj meg.

-          Még mindig gyönyörű vagy.

-          Bókolással nem sokra mész – fontam keresztbe magam előtt a karom, és oldalra biccentettem a fejem. Ruben bűnbánón megvonta a vállát, amivel kikényszerített belőlem egy boldog mosolyt, amit eddig is nehezemre esett elrejteni. – De kezdetnek nem rossz.

-          Mi lenne, ha segítenék felvenni a ruhát, te elmondanád közben, hogy áll-e még a meghívásom, majd pedig kifaggatnál? – lépkedett lassan a nyitva álló ajtó felé, majd felvette a padlón heverő könnyű ruhát. Némán bólintottam, miközben a kezembe adta azt.

-          Ninah, nem tudom mi a franc tart neked eddig, de lassan el… - eddig, pontosan eddig a pillanatig tartott, míg a földszinten belekezdett beszédével Selly elért az emeletig, ahol is megpillantotta Rubent.