Chapter 71

Sziasztok!


Először is hatalmas köszönet mindenkinek, aki írt nekem az előző fejezetnél kommentárt, sokat jelentett, hogy olvashattam a véleményeiteket, lendületet adott, el sem hiszitek mekkorát!
De ezen kívül azoknak is köszönöm, akik elolvasták a fejezetet. Sajnos, vagy nem sajnos, mostanában képtelen vagyok 2-3 naponta friss fejezetet publikálni, így rá kell állnunk a heti egy frissre, ami a pénteki napra fog esni.
Remélem, hogy ettől függetlenül várjátok majd így is a fejleményeket és a fejezeteket! :))
A mai fejezetben van +18-as rész, szóval ezt megjegyezném, de tudom, hogy amúgy sem érdekel titeket a korhatár. :D
A kommetárokra még nem válaszoltam, de rajta vagyok, ígérem kiírom, amint meg lesz. David és Cathy fényképe megtalálható a szereplők között.
Azt hiszem ennyi, nem rizsázom tovább. Csókollak titeket és jó szórakozást, remélem tetszeni fog!

U.i.: Majd' elfelejtettem. Az előző fejezetnél kissé megkavartam a dolgokat, mert siettem, szóval elnézést. Már kijavítottam, ha érdekel olvasd el, szóval a lényeg, hogy Molly Nick-nek hívta az akkor megjelent férfit, és Léna volt az, aki ugyanerre az emberre Davidet mondott. Még egyszer sajnálom a kavarodást! 

You’re such a criminal

/Léna/

(You and I)

Teljesen letaglózva, hitetlenkedve néztem a férfira, aki csak Mollyt és annak gömbölyödő hasát nézte. A szemében tartózkodás és félelem volt, mégis izgatottan és kíváncsian csillogott.

Mit akar David Mollytól? Miért van itt? Miért nem veszi észre a sajtó? És egyáltalán, hogyan kerül ide?

-          Nick… - szólal meg kimért hangon Molly, mire összevont szemöldökkel ránéztem és mellé léptem.

Sötéten néztem az előttünk álló férfit, aki még mindig szótlanul, látszólag ostoba tehetetlenséggel zsebre dugta a kezét és csak nézett. Semmit sem értek. Honnan ismerik egymást, és ha valóban ismerik, mert úgy néznek egymásra, akkor Molly miért Nicknek szólítja Davidet? Lehetséges, hogy valójában a lány nem tudja ki áll előtte? Lehet, hogy Mollyt túlságosan is lefoglalja a terhessége és a saját gondjai, hogy fogalma sincs arról mi folyik a nagyvilágban?

Elvettem pillantásom a lányról és előre meredtem.

-          Ti ismeritek egymást? – Tettem fel az egyértelmű, mégis bugyuta kérdést, mire Molly rám kapta ijedt tekintetét és a szemében szégyen és megbánás keverékét láttam.

Úgy éreztem, mintha a tekintetével üzenne segítségért, de eszemben sincs ebben beleavatkozni, innen magának kell kimásznia.

-          Igen – bólintott végül és leszegte tekintetét.

-          Klafa, akkor valaki bemutathatna – céloztam erősen, és David felé léptem.

-          Nick, ő itt Léna – nyögte ki Molly, én pedig mosolyogva megfogtam a férfi felém nyújtott kezét.

-          Nick? Milyen Nick? – vontam fel a szemöldököm mindentudóan, és a pasa szeme elsötétült.

-          Nick a baba apja.

Mostantól indulnak az érdekes körök. Soha sem hittem volna, amikor Svédországba jöttem, hogy egy nap Eric Saade-val, rajongásom tárgyával fogok dolgozni, vagy azt, hogy megismerem Ninah Milest, majd később kettejük történetét. Soha nem képzeltem, hogy én fogom egyszer a popsztár életét és világát irányítani, és hogy központi szereplője leszek a Team Saade-nak. Egyetlen dolog volt, amit szerettem volna, és az az életben maradás. Az, hogy meg tudjak élni a főiskolán, hogy legyen majd szakmai gyakorlatom és kitűnő nyelvtudással, valamint gyakorlati tudással majd el tudjak helyezkedni a show bizniszben.

Most pedig itt vagyok nyakamon Eric karrierjével, oldalamon egy terhes Eric ex barátnővel, előttem pedig az apa, aki nem az, akinek mutatja magát, hanem sokkal, de sokkal több. Egyenesen úton haladok vagy a teljes megsemmisülés, vagy a csillagokba emelkedés felé. Rajtam múlik, így bevetettem minden színészi tehetségem.

-          Ezt nem mondod – nyúlt meg az arcom és Molly felé kaptam a fejem, miközben továbbra is David kezét fogtam. – Ez haláli – nevettem el magam a helyzet abszurditásán. - És mit dolgozol Nick?

-          Én… én a bankszekcióban vagyok – mondta kissé összezavarodva az arcomat nézve.

-          Valóban? Ismerős vagy nekem – furakodtam tovább és kérdéseimmel még szorultabb helyzetbe akartam hozni, hogy érezze, szorul a nyakán a hurok.

Látni akartam a kétségbeesést a tekintetében, azt, hogy a szavakat, ötleteket keresi mit is hazudhatna. Mert hazudik, és képtelen vagyok felfogni, hogy miért. Nem járna rosszul, ha elmondaná az igazságot, Molly semmit sem tud tenni, amivel tönkre tudná tenni. És miért is akarná? Miért jó ennek az embernek, hogy nem mondja el az igazat? És miért jó nekem, hogy ebbe is beleütöm az orrom, hogy aztán csak még rosszabb helyzetbe hozzam magam?

-          Léna, miért viselkedsz, így? – lépett felém Molly a sírás határán állva, nekem pedig lassan eltűnt a mosoly az arcomról. Nem fogja hagyni, hogy végigjátsszam a játékot.

-          Komolyan? Te komolyan nem tudod? Nick egy… - kezdtem bele, de hirtelen olyan erős szorítással zárta közre a kezem a férfi, hogy halk sikoly hagyta el a szám.

Molly értetlenül kapkodta köztünk a tekintetét, és szólásra nyitotta a száját, amikor egy újságíró jelent meg mögötte.

-          Miss. Sandén, szabadna pár percre?

A lány még utoljára egy aggódó pillantást vette felénk, majd elfordulva mosolygott rá a riporterre.

Abban a percben, ahogy elfordult kitéptem a kezem a férfi szorításából, és a csuklómat dörzsölgetve néztem Davidre.

-          Mi volt ez Felség?

-          Le akartál buktatni – húzta ki magát megigazítva a nyakkendőjét. – És ne nevezz így!

-          De ha ez az igazság! Mi az, hogy lebuktatni? Minek hazudott Mollynak? Mégis honnan ismeri, és mi a fene folyik itt? – estem neki a kérdéseimmel, mire a férfi gyanakvó tekintettel lesett a hátam mögé, hogy szemmel tartsa Mollyt.

-          Buliztam, jól akartam magam érezni aznap este.

-          Hát az sikerült – böktem a lány kerekedő hasa felé, aki épp ebben a percben pillantott felénk.

Mosolyogva intettem neki, mire viszonylag megnyugodva fordult vissza a további kérdésekre. – Miért hazudott a kilétéről?

-          Mert nem fontos tudni Mollynak arról, hogy ki vagyok. Úgyis megtudja, én így csak védem. Mellesleg nem állok készen arra, hogy átvegyem az engem megillető helyet, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ez ne is történjen meg. Talán még az előtt sikerül megoldanom, hogy Molly megtudná. Egyébként is milyen alapon kér számon egy herceget?

-          Barátnő alapon – vontam meg a vállam. – De ne tereljen, mire megy ki a játék?

-          Fel kell vállalnom a gyereket.

-          Kell? – szökött fel a szemöldököm, és magam előtt karba fontam a kezem.

Nem tudom Molly hogy van vele, de nekem ne tegyen szívességet azzal, hogy felvállalja. Ne kell. Ha nem akarja, ne csinálja. Nem érdekel, hogy ki ő, ha továbbra is így folytatja, biztos felpofozom.

-          Nem tartozom neked magyarázattal – húzta ki magát és megkerülve engem Molly felé indult.

-          Ja, nekem nem, de Mollynak igen. És ha te nem, majd én elmondom, hogy ki vagy igazából David Bernadotte –szóltam utána feldúltam, mire egy utolsó lekicsinylő és utálkozó pillantást rám vetett.

Lehet, hogy nem jó ötlet olyannal kikezdeni, aki a kisujjából kirázza majd a kitagadásomat Svédországból, de hihetetlen mértékben felidegesített, és képtelen voltam másként gondolni rá, mint egy utolsó, rohadék, önző, beképzelt seggfejre.

-          El kell innen tűnnöm, mielőtt gondban leszek – sziszegtem, miközben menekülő útvonalat keresve, és a szoknyámat enyhén felemelve néztem előre.

Mosdó! Tökéletes célállomás volt, ráadásul már ismertem a helyet, pontosan tudtam, hogy a mosdóban majd egy kényelmes asztal vár bordó bársony fotelekkel és kanapéval, valamint pezsgővel. Az ilyen rendezvényeknek meg kell adnia a módját. Lassú léptekkel indultam el az ajtó felé, személyes tapasztalatból tudtam, hogyha sietősen haladok, biztosan elkapnak, és valaki megállít.

-          Miss Kenderesi! Ön következik – szólított meg a színpadról egy idős hang, én pedig megmerevedve megtorpantam.

-          Ilyen nincs – húztam ki magam összeszorított szájjal, majd feszült mosollyal az arcomon a színpad felé fordultam, leengedtem a ruhám és méltóságteljesen a pódiumhoz sétáltam.

Hirtelen mindenki elhallgatott és a lépteimet halk taps kísérte.

-          Hölgyeim és Uraim, Miss Léna Kenderesi – ejtette ki a nevem borzalmas akcentussal, és átadta nekem a szót.

Hirtelen kapott el a stressz, mert egészen idáig lefoglalt az a barom. De most remegő térdekkel és enyhén reszkető kézzel léptem előre, és hogy nyugodtabbnak látszódjak, kezem a kis fapódiumra fektettem, és felszegett állal néztem az alattam álló, engem figyelő tömegre. Egy pillanat alatt inamba szállt az előbbi bátorságom, aminek apró jeleként hatalmasat nyeltem, és biztos voltam benne, hogy mindenki látja, és hallja is.

Húztam az időt, de még senkinek sem tűnt fel a túlzott várakoztatás, hiszen szép számban fogytak a poharak a pezsgős tálcákról. Lassan hordoztam mindenkin végig a szemem, miközben mély lélegzeteket véve próbáltam visszaállítani szívem ritmikus dobogását, erről az eszeveszett futamról, valamint tudtam, hogyha ilyen mértékben kapkodom a levegőt, az első mondatom sem tudom végigmondani hiba nélkül, mert biztos, hogy már a második szónál is légszomjjal fogok küzdeni.

Leszegtem tekintetem és egy pillanatig begörbülő ujjaim néztem fokozott kíváncsisággal, majd megköszörültem a torkom és újra felemeltem a fejem.

-          Üdvözlök mindenkit! Léna Kenderesi vagyok, Eric Saade jelenleg itthon tartózkodó menedzsere. Nos, mint bizonyára tudják Mr. Saade az Egyesült Államokban népszerűsíti zenéjét, és egyben hazáját, méltán büszkék lehetünk rá – mondtam kiegyensúlyozottan, miközben tekintetem továbbra is mozgásban tartottam. – A napokban került piacra a Saade Vol. 2, amit immár nem csak hazai viszonylatokban lehet már megkapni, sőt mi több! Eric Saade jelenleg videoklipet forgat az egyik számához a harmadik, és egyben új albumáról.

Amint az utolsó szavam is elhangzott tekintetem megtaláltam Molly-ét, és a mellette álló, engem feszült figyelemmel néző Davidét. Mindig bajba keverem magam. 

/Ninah/

Vannak percek, amik egy örökké valóságig benned vannak, pedig hosszú életednek egyetlen kis darabkáját sem teszi ki. Mindössze egy elröppent pillanat, egy érzés, egy hang, egy illat, mégis mikor eszedbe jut, nem tudsz közömbös lenni. Lehet, hogy mosolyt csal az arcodra, vagy megdobogtatja a szíved, hogy aztán az őrült iramba kezdjen, esetleg összerezzensz és szégyenkezve sütöd le a szemed.

Olyan élmények, akik vagy a világ legboldogabb emberévé tettek egy kis időre, vagy a legszerencsétlenebbé, mégis ettől függetlenül különleges helye van ennek az élménynek a szívedben.

A legrosszabb, hogy mindig elmúlik, elillan úgy, hogy észre sem veszed, így meg sem akadályozhatod az elmúlását. Könyörögve marasztalnád, könnyeket hullatnál utána, de semmi, soha semmi sem hozza vissza, és benned a kétségek maradnak. Vajon lesz-e még egy ilyen alkalom? Lesz e még egy ilyen meleg érzés a bensődben, és ennyire széles mosoly az arcodon.

Akkor nem érdekelt az idő múlása, viszont másnap, amikor a képeket nézegetve visszagondolsz, úgy érzed, mintha már évek teltek volna el, pedig csak tegnap volt, még sem tudod visszahozni. Nem tudsz még egyszer ugyanolyan táncmozdulatot tenni, nem tudsz még egyszer olyan csilingelőn nevetni, nem mondod ki még egyszer abban a szituációban azokat a szavakat, és nem csókolod meg még egyszer ugyanúgy azt az embert, akit szeretsz.

Vidám keserűséggel nézed a mosolygó arcokat, ahogy a képen mosolyognak, és még látod magad előtt a helyzetet, amikor a képet készítetted. Ahogy felkaptad a gépet az asztalról, miközben már mindenki részegen táncolt a füvön, ahogy pipiskedve futottál a zöld gyepen, hogy hamarabb megörökíthesd a pillanatot és közben ne lökjenek fel, ám a reggeli harmat köszönhetően a fű vizes volt, és te minden ellenkezésed ellenére könnyed mozdulattal a földön landoltál.

Még hallod a füledben a többiek kacagását, de a képen már csak pár mosolygó ember néz vissza rád, és az emlékeket csak te őrzöd.

Furcsa ilyenkor visszagondolni, hogy pár órája történt, máris a múlt, és bármit megadnál azért, hogy visszapörgethesd az időt, hogy újra átélhesd.

Ám sajnálatunkra, vagy szerencsénkre, ez nem lehetséges, így meg kell elégednünk a kellemes képekkel és érzésekkel, amik megbizsergetnek, akárhányszor eszünkbe jutnak.

Mosolyogva álltam a fényképező gépek kamarájának kereszttüzében, amiket ritka alkalmak egyikeként most a barátaim tartotta kezükben és hangosan sustorgások közepette vártuk mindannyian, hogy lehulljon a lepel.

Lázas izgatottságom mind a hangomon, mind a testtartásomon és mozdulataimon látszott.

Nem tudtam mire számítsak, így a mosolyom egyrészt volt őszinteségtől széles, másrészt mű, mert egy a nyakamhoz szorított késsel és fenyegetőzéssel sem lehetett volna eltüntetni a helyéről, egyszóval odafagyott. Egyik lábamról a másikra toporogtam, miközben fülemmel minden irányban hallgatózni próbáltam, hátha valaki tudja mit rejt a hatalmas anyag, ami előttünk lóg két daru oldalról való támogatásával. De a sustorgások, amik a sok embernek köszönhetően kiabálásnak hatott, mind csak találgatásokról szóltak, senki nem tudta elképzelni, hogy mi lehet ott. Ügyes próbálkozás.

Egyik kezemmel Ericét szorongattam, és idegesen mélyesztettem körmeimet a tenyerébe, amiknek erősségén csak időnként enyhítettem, mikor halk szisszenéssel adta tudtomra, hogy elérte a kellemetlen érzés határvonalát a bőrébe mélyedő félhold alakú körmöm.

Felé kaptam tekintetem és válaszban, támpontadásban reménykedve meresztettem rá hatalmas barna szemeim, mire csak nevetve megrázta a fejét, és magához vont. Karjával szorosan körülölelt, és lassan végigsimított a karomon. Érintésétől megborzongtam és egyetlen egy nyugodt pillanatra jólesőn lehunytam a szemem, majd egy hirtelen jött és mindent elsöprő hangra felpattantak a szemeim, és felkaptam a fejem.

A következő percben minden irányból reflektorok gyúltak ki, minket; a csapatot, valamint a ponyvát megvilágítva. Hirtelen támadt nagy zsongás az emberek között, valamint az erős fénynek köszönhetően az amúgy is fülledt levegő még forróbbra váltott, szinte perzselte a bőröm. Elhúzódtam Erictől, kezem leejtettem derekáról és érdeklődve meredtem előre a majdnem áttetsző anyagra, ami kis betekintést nyújtott a mögötte lapuló ajándékra. Lépés lépést követett, egyre csak közeledtem, és ahogy lépkedtem olyan képtelen ötletek jutottak eszembe, mint például a ponyva alól kiugró bohóc, aki majd nevetve letépi rólam a ruhát és tova ugrál.

Megráztam a fejem, ahogy az anyaghoz értem, és az utolsó lépést is megtéve a másik lábam mellé zártam a balt. Mély levegőt vettem, és észrevettem, ahogy mögülem elhalkulnak a suttogások, és feszült, szikrázó csend vesz körül. Elmosolyodtam el pillanatra, tudtam, hogy éppen olyan kíváncsiak, mint én, ám ők inkább a reakciómra, én pedig csak hogy kiélvezzem a szülinapom, amit a sok munka mellett teljesen el is felejtettem, húztam még az időt.

Mély levegőt vettem, a kezemet néztem, majd mikor elértem a kellő hatást, a feszültséget, lágyan megmarkoltam az anyagot és felkészültem a rántásra, amikor az egy szempillantás alatt a kezem közé omlott.

Eltelt egy-két másodperc, mire feldolgoztam, hogy az anyag nincs többé, és nem áll közém és a meglepetés közé, szabad az út. Bizonytalanul pillantottam fel, még mindig az ponyvát fogva két kezem közt, mint fizikai bizonyítékát, hogy nem álmodom. Amint megpillantottam a hatalmas házat, a rögtön elém terülő hatalmas medence látványával, leesett az állam, ujjaim közül halk suhanással tűnt el a bizonyosság, és csak álltam.

Azt hiszem abban a pillanatban, amikor megláttam nem érzékeltem semmit, nem gondolkodtam a jelenen, nem pislogtam, nem hallottam a körülöttem lévő zajokat, nem láttam semmi mást csak azt a házat, és csak voltam. Léteztem a tudattal, hogy ez az enyém. Hogy egy házam van.

/Léna/

(Too close) /indítsátok el még egyszer, ha véget ért, hidd el, megéri! :)/ 

Végre a mosdóba érve előkaptam a telefonom kis táskámból és sietve, enyhén remegő kézzel, aminek hála félre is nyomtam jó párszor a gombokat, hívtam Sellyt.

-          Igen? – hallottam meg a hangját a háttérben több száz másikéval.

-          Selly? Ma van a buli? – fogtam be az egyik fülem ösztönösen, majd ezen kapva magam, mosolyogva elemeltem azt.

-          Aha – üvöltötte a telefonba érzékelhetően elfelejtve, hogy ott van születésnapi felvonulás több tucat emberrel, nem a női mosdóban. – Miért hívtál?

-          Tudunk nyugodtan beszélni? – kérdeztem lenyugtatva magam és aggódva körbenéztem a helyiségben.

Miközben Sel válaszára vártam minden egyes ajtó előtt elővigyázatosan lehajoltam és benéztem, hogy biztosan ne legyen senki egyik fülkében se.

-          Megpróbálok… várj.

Feltornáztam magam a földről, de akármennyire is biztosította magam, bennem lapult a félelem kisördöge, hogy mi van, ha valamilyen úton módon mégiscsak meg hallja valaki a beszélgetésem és kitudódik az információ.

Még percekig toporogtam a tükör előtt latolgatva a kijutási esélyeim, amikor nyitódott az ajtó, és egy vendég lépett be. Dermedt mosollyal az arcomon biccentettem felé, amit ő kedvesen viszonzott is, majd egy tükör elé lépett és nőiesen púderezni kezdte az arcát.

Aprót sóhajtva léptem az ajtó felé, és erőből kilöktem azt, majd minden erőmet és egyensúlyérzékemet latba vetve futottam a hátsó kijáratig, hogy az utcára indulván találjak egy csendes zugot.

-          Itt vagyok – hallottam meg újra a lány hangját lényegesen halkabb háttérzajjal.

Bár fúrta az oldalam a kíváncsiság mi történik a bulin, győzött a pletykálkodhatnékom és az, hogy valakivel meg kell osztanom a friss híreket.

-          Tudod, hogy Molly terhes, és hogy a baba apja egy Nick nevű férfi, igaz?

-          Ühüm – hangzott a helyeslő válasz, ösztönözve a folytatásra.

-          Ismered te David Bernadotte-et?

Ezzel a kérdéssel mindent nyitok. Kiterítek minden kártyát, és szinte biztosra veszem, hogy Selly pontosan tudja ki is ez a férfi. A legmélyebb dolgokból is van egy-egy a tarsolyában, amit felhozhat a férfi ellen, ha arra kerülne a sor.

-          Persze – válaszolta lazán, és máris mondani kezdte a főbb ismérveket. – Fiatal, most töltötte be a huszonkettedik életévét, Amerikában él, amúgy svéd család sarja, méghozzá a királyi családé. Sosem vett részt az ország ügyeinek intézésében, mindig távol tartotta magát ettől, de most villámcsapásként sújtotta a hír, hogy ő lesz a svéd trónörökös abban a percben, ahogy a királyné lemond. Szóval övé lesz egész Svédország, őt pedig ez nem érdekli, képtelennek tartja magát a kormányzásra. Viszont – nyújtotta el a szót, és innentől már nem David személyéről lesz szó, éreztem, hogy Sellyn felülkerekedik az újságírói vágya, így továbbgördíti a szálakat – ha nem fogadja el a trónt, akkor véget ér a királyság Svédországban és a parlament jogot kap a döntéshozatalra.

-          Szóval lényegében tisztában vagy vele, hogy David egy herceg, aki maximum hónapokon, de inkább heteken belül kénytelen lesz átvállalni Svédország kormányzását, igaz? – vettem át a szót sürgetve, majd egy furcsa hangot hallva a hátam mögül, megpördültem.

Sötét volt, és nem láttam semmit, egyetlen lámpaoszlopon kívül. Pár másodpercig még meresztettem a szemem, majd feladva a próbálkozást megfordultam és tovább sétáltam az utcán, sűrűn magam mögé pillantva. Lehet, hogy az információ birtoklásától máris üldözési mániám lett, de biztos vagyok benne, hogy volt az előbb valaki mögöttem.

-          Hahó, Léna, hallasz? – figyeltem fel Selly feszült hangjára, mire még erősebben szorítottam a fülemhez a készüléket.

-          Ja, persze bocsi, csak rossz érzésem van – sutyorogtam hátrafordulva.

-          Miért érdekes most David?

-          Mert ő Nick – nyögtem ki, és úgy éreztem ezzel mindent elmondtam, mégis kissé burkoltan, így a lelkiismeretem is nyugodtabb, és abban is biztosabb vagyok, hogy aki a hátam mögött volt, most nemért semmit.

Remélem, hogy Sel megérti mit is jelent az előző mondatom. Beállt a vonal túlsó végén a sokat mondó feszült csönd, én pedig eldöntöttem, hogy eleget voltam már kint a kissé csípős éjszakában, így megfordulva vettem volna vissza az irányt az est felé, de a testem már a fordulásban egy férfiébe ütközött.

-          Bocsánat – suttogtam és megpróbáltam ellépni előle, de a férfi nem tágított, továbbra is sziklaszilárdan állt előttem.

Megfagyott ereimben a vér, és biztosra veszem, hogy egy pillanatig a szívem is kihagyott.

-          Ezzel most azt akarod mondani, hogy Molly terhes a svéd trónörököstől? Molly egy herceg gyerekét hordja a szíve alatt? A következő örököst?! – esett nekem a kérdéseivel Selly, de képtelen voltam válaszolni, ráadásul a következő pillanatban a férfi a telefonomhoz nyúlt, erős, és határozott rántással kitépte a kezemből, kinyomta a hívást, lassan megfordította a készüléket, majd eltávolította az akkumulátort, és a SIM kártyát.

Lassan felém nyújtotta és visszaadta a kezembe, én pedig végre az arcára emelve pillantásom, halvány mosolyt erőltettem magamra.

-          Legalább nem a földre dobós, összetaposós módszert választotta – nyeltem hatalmasat, és próbáltam ártatlannak tűnni, de a dühös, hideg kék szempár nem azt sugallta, hogy meghatottam.

/Ninah/

Hangosan sikítottam, miközben már előre védekezésképpen befogta az orrom. Az ezt követő másodpercben már a levegőt szeltem ketté és kacagva vártam a vízbecsapódás pillanatát, ami végül meg is kaptam, és hangosa csattanással merültem el a klóros vízben. Nem kellett küzdenem a feljutásért, egy erős kéz kapta el még a víz alatt a derekam és amint elértem a medence legmélyebb pontját, egy rántással felhúzott a felszínre.

Amint felbukkantam az első dolgom az volt, hogy kiköpjem a számba jutott vizet, ugyanis az eddig elfogyasztott alkohol hatása miatt pont arra volt csak eszem, hogy az orrom befogjam, hogy ne menjen bele a víz, arra viszont már nem gondoltam, hogy a nyitott szájjal való nevetés, és ebben a pozícióban vízbe érkezés is okozhat vízbejutást a testembe. Mindkét kezemmel megdörzsöltem a szemem, hogy majd ki tudjam nyitni, majd hátrasimítottam az arcomat körülölelő vizes hajamat. Mosolyogva pillantottam fel megmentőmre, aki ázott kutya fejjel, és az ehhez párosuló édes pillantással nézte vidám arcomat. Ebben a percben azt éreztem, hogy mindketten végtelenül boldogok vagyunk, és minden jó. Lassú mozdulatokkal körülöleltem a nyakát, és közel húztam magam a testéhez, minden vizet kiszorítva kettőnk közül.

A ruhát már az első percben levettem még a tengerparton, amikor megpillantottam a hatalmas medencét. Az első mondatom volt az:

-          Eric azonnal húzd le a cipzáram! – volt, amit a felszólított fél minden további habozás nélkül meg is tett.

Több sem kellett, sikítva indultam meg a ház felé, hogy felfussak a lépcsőn, és a meleg vizes medencébe vessem magam.

Most Eric lágyan körülölelte a derekam és a mellkasára vont, tekintete a szám irányába kalandozott. Mohón vetettem rá magam a víztől csillogó, bíborvörös ajkakra, és olyan hevességgel csókoltam meg, ami mindent elárult arról, hogy mire vágyom.

Anélkül, hogy észrevettem volna a helyváltoztatás mozdulatsorát éreztem meg a hátam mögött a medence kemény falát az eddig emberekkel körülvett, hangos medence közepe helyett.

Enyhe durvasággal lökött Eric a falnak, amitől felszisszentem, de egyikünket sem érdekelte. Mindkét kezét összekulcsolva az enyémmel préselt a keménységnek, és olyan közel került hozzám, hogy éreztem a teste forróságát, izmainak kidomborodását, férfiasságának vágyát. Felsóhajtottam a vágytól, ami elhatalmasodott rajtam, ahogy magam előtt éreztem a őt, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy kell nekem, most!

Felpillantottam és láttam, hogy a belső sarokban vagyunk, ahol sötét van, és ahova biztosan senki nem fog jönni, ha látják, hogy van valaki ott.

Megkapaszkodtam Eric meztelen vállán, lábaimat pedig felemeltem és körülöleltem a lágyékát. Éreztem, ahogy egy pillanatra megremeg, majd tekintetét lentről felhordozza és buja tűzzel a szemében néz az enyémbe. Pillantása perzselte az enyémet, pontosan tudtam mit akar, és azt is, hogy meg fogom adni. A szájára hajoltam és lassú, szenvedélyes csókkal kényeztettem mindaddig, míg ő letolta rólam a fehér neműmet, és magáról a bokszerét. Keze lassan siklott végig a vádlimon, egészen a combomig, ahol lágyan belemarkolt.

Halk sóhaj hagyta el a szám, és képtelen voltam tovább a csókra koncentrálni, minden eszem elvette az érintése, az illata, a lénye.

Egyik kezével folytatta útját a fenekemig, ahol alám nyúlt és lágyan megemelt, míg másik kezével nőiességem azon részén siklott végig, amivel enyhe remegést váltott ki a testemből.

Átölelve a nyakát hajoltam a mellkasára, és lágy, puha csókokkal hintettem be az állát, a kulcscsontját, a nyakát, a mellkasát, majd hirtelen ujjai lágyan csusszantak belém, amitől összeszorítottam a szám, és az élvezettől egy pillanatig erősen vájtam körmeim Eric hátába.

Óvatos, lassú mozdulatokkal kezdte el felhergelni a testem, én pedig egyre sűrűbben éreztem késztetést arra, hogy hangosan felnyögjek. Elfojtásul a vállába temettem arcom, és zihálva adtam meg magam a kényeztetésnek, a vágynak, a sóvárgásnak, és magamban imádkozta azért a pillanatért, amikor végre érezhetem őt. Keze egyre gyorsabb tempót diktált, és körülöttünk a víz fokozatosan egyre nagyobb hullámokban táncolt, amikor hirtelen minden megállt, én pedig hangosan kapkodva a levegőt emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

A barna szempár boldogan csillogott, miközben ott lapult a kéjes sóvárgás, ami csak az én válaszomra várt. Éreztem, ahogy testemben egyre alább hagyom a felkorbácsolt vágy, én pedig azt a pillanatot vártam, amikor tudom, hogy innentől nincs visszaút.

Lassan hajoltam szájára, miközben, ameddig csak tudtam tartottam a szemkontaktust, majd lázasan megcsókoltam. Eric mindkét kezével a fenekem alá nyúlt, megemelt, majd a következő pillanatban egyetlen mozdulattal elmerült bennem. Hangos sóhaj tört fel a torkomból, ahogy megéreztem magamban a férfiasságát. Jól eső érzés áradt szét a testemben, mintha erre a pillanatra vártam volna egész életemben, mintha semmi más nem számítana és semmi más nem létezne, csak ő meg én.

Lassú, de erőteljes lökésekkel irányította szeretkezésünket, amik aztán egyre gyorsabbra váltottak.

Lihegve, a nyakát csókolva nehezedtem a testére, miközben élvezettől remegő testem egyre inkább megfeszült, és éreztem, hogy közel van a robbanás. Eric meleg lehelete a fülemet csiklandozta, zihálása elnyomott minden más hangot körülöttem, lökéseinek ritmusa adta meg a világ pulzálását.

Karjai egyre erősebben szorítottak magához, és éreztem, ahogy teste az enyémmel együtt feszül meg, majd egy utolsó erőteljes lökést követően mindkettőnk teste megremeg, és halk sóhajok törnek fel.

Kiélveztem a mámor minden pillanatát, figyeltem a testem minden rezdülését, és kellemes érzését, majd ernyedten omlottam a karjaiba, és leengedtem lábaim.

Elengedtem a nyakát, és mindkét kezemet a mellkasán végighúzva vezettem be a hóna alá, hogy hátulról átölelhessem, és magamra húzhassam. A férfi pihegve döntötte testét az enyémnek, fejét a vállamnak, és mindketten csöndben hallgattuk a másik szívének sebes dobbanásait.

Percek teltek el ebben az euforikus csöndben mikor megéreztem magamon Eric mocorgását és felemeltem a fejem, hogy ránézhessek.

-          Szeretlek – suttogta kiszáradt szájjal csillogó tekintetét rám emelve, mire elmosolyodtam.

-          Én is szeretlek – csókoltam meg lágyan.

***

Lassan kikászálódtam a medencéből és még mindig gyenge lábakon állva, de sikerült kievickélnem a partra, ahol a barátaim szórakoztak egy kis körben ülve.

Kíváncsian indultam meg feléjük, miközben egy törülközőt vettem magamhoz.

A „kis” körben mindenki ott; Liam mellett Dylan ült, majd jöttek a lányok sorban, Shir, Jessica, Whitney, és láthatóan mindannyian jó kedvükben voltak. Enyhén megdörzsöltem a hajam a törülközővel majd feléjük léptem.

-          Mit csináltok? – néztem le rájuk, mire hirtelen mindenki felkapta a fejét, és a  lányok felsikoltottak.

-          Csak te hiányoztál a körünkből! – ragadta meg a csuklóm Shirley és lerántott maga mellé.

Tekintetem végig Dylanen tartottam, aki furcsán szúrós pillantással mért végig, és csak egy biccentés erejéig kommunikált felém.

-          Kérsz? – nyújtotta felém markát Jess, mire megráztam a fejem, visszacsuktam ujjait rá a bogyókra.

-          És neked sem kéne – tettem hozzá kemény tekintettel, mire a lány csak megvonta a vállát, és egyetlen mozdulattal mind behajította a szájába.

-          Boldog huszonegyedik szülinapot csajszi – borult a nyakamba enyhe ittassággal Shir, és olyan szorosan ölelte a nyakam, hogy félő volt megfulladok.

-          Kö… köszönöm – suttogtam és megpróbáltam lefejteni magamról a kezeit, de képtelen voltam.

-          Csak óvatosan – hallottam meg Liam nyugtató hangját a hátam mögül, majd kezei Shirley csuklójára fonódtak és lágyan lefejtegette azokat a nyakamról.

Hálásan mosolyogtam fel rá.

-          Here we are again… A herceg megint megmenti a lányt  – morogta Dylan enyhe féltékenységgel a hangjában, mire arcára kaptam a tekintetem.

-          Mi a büdös francért vagy itt, ha rühellsz?

-          Ó, édes! Más érzések tombolnak bennem irántad, nem az utálat. Csak így mutatom ki – mondta lazán, és megvonta a vállát.

-          Hát kurva szarul csinálod – vetettem oda neki foghegyről, majd fellöktem magam a földről, és megindultam a ház belseje felé, amikor elkapta a csuklóm.

-          Bocs – nézett rám komoly arccal, és egy percig komolyan elhitte, hogy így érez, de végül felülkerekedett rajtam az összes többi érzés, amit valaha Dylan iránt éreztem.

-          Oké – rántottam ki a kezem, és eltűntem a lakásban.