Chapter 69

Sziasztok!


Frissel jelentkezem, és közben a hatvannyolcadik fejezetnél a kommentárjaitok alatt megtaláljátok a válaszaimat is. :) Remélem, hogy tetszeni fog a rész, és köszönöm az előző hat embernek, hogy megtisztelt a véleményével!
Csók néktek olvasóim! :))

"We do what we gotta do"

/Ninah/

(Boyfriend intsrumental)

Bár a három napos szabadságidőm lejárt, ettől függetlenül anya igazán lehetett volna körültekintőbb, valamint kedvesebb, amikor pénteken hajnali hét órakor lenyomta a kilincset és hangos dudaszóval ugrasztott ki az ágyból.

Sikítva feszült meg minden izom a testemben, ami az ijedtségtől ugrásra kényszerített és hatalmas, fájdalmas puffanással értem földet. A pokolra kívántam az összes sűrített levegős dudát, és azt az embert, aki ezt valaha feltalálta, valamint szabadalmaztatta.

-          Jó reggelt Napfény!

-          Rohadtul jó – sziszegtem halkan, idegesen, és összefűztem tekintetem a padló másik oldalán landoló Ericével.

Egy erős fújással eltüntettem az arcom elől a hajam, majd mindkét kezem a mellkasom mellé támasztva feltoltam magam a földről.

-          Mi volt ez? – néztem anyámra, és egy újabb hajzuhatagot söpörtem arrébb.

-          Eric kihagyott egy hetet, és minden megbeszélt koncertetek elúszott. Ma pedig kezdődik a forgatás is. Én lefixáltam az időpontokat a koncerteket illetően, azaz holnaptól minden nap lesz, a média meghívásával, természetesen – mondta mintegy szünetet sem tartva, én pedig újból azt hittem, hogy álmodom.

Anya segített nekem? Segítette Eric karrierjét? Időpontokat beszélt le, és újságírókat, tévéseket intézett, miközben majdnem egy hónapja még elvett tőlem mindent, amit lehetett?

Az arcára nézek, és nem tűnik úgy, mintha bármit is várna tőlem, sem gratulációt, sem hálálkodást, úgy mondta el mindezt, mint tényt. Mi történt, hogy ennyire kifordult önmagából… a jó irányba?

-          Oké – bólintottam és mutatva, hogy továbbléptem a fürdő felé indultam.

Csak a kattanást vártam a becsukódó ajtó zárjánál, és amint elforgattam levetettem magam a bőrkanapéra, ami a fürdőmben volt, és életem első örömtáncéba kezdtem.

Mióta vártam, hogy anya segítsen, és hogy elismerjen? Hogy elhiggye, nem vagyok hasznavehetetlen attól függetlenül, hogy sem a színészi, sem a modell szakmában nem helyezkedtem el? Hihetetlen, hogy most egyetlen egy gesztusával, amit amúgy bármelyik anya megtenne bármikor a gyermekéért, ilyen boldogságot és elégedettséget váltott ki belőlem. Úgy éreztem, hogy ezzel most kifejezte a szeretetét, a büszkeségét, és azt, hogy érdeklem. Lehet, hogy csak azért látom bele ezeket a pozitív jelzőket ebbe a semmiségnek tűnő helyzetbe, mert szomjazom rájuk, mert szükségem van rájuk, de nem érdekel, ha mégsem így van, ahogy én gondolom, úgyis kiderül, és nagyot már úgysem csalódhatok.

Halk kopogásra hagytam abba a fejem rázását, és az ajtó felé kaptam a fejem. Gyors léptekkel odaszaladtam és óvatosan résnyire nyitottam azt, és hál’ istennek anya helyett Eric állt az ajtóban.

-          Szerinted beteg az anyád? – suttogta halkan.

-          Szerintem életemben nem voltam még ennél boldogabb – nyitottam szélesebbre az ajtót és beengedtem a trikóban és mackó alsóban lévő férfit.

***

Rohanva érkeztünk meg a forgatásra, és Eric amint leállította az autót – mert nem engedett abból, hogy ő vezesse ezt a „vörös szépséget” – futva mentünk az épületbe. A recepciónál senki nem állt, és egy árva hang sem szűrődött ki sehonnan, mintha senki sem tartózkodott volna az egész kuplerájban.

-          Ninah és Eric? – Szólított meg egy fiatal férfihang, mire abba az irányba kaptam a fejem, és megpillantottam egy szemüveges, talán a húszas évei elején járható fiút, aki egy fülessel a fején, és kezében egy keménytámaszos papírral nézett ránk.

-          Igen – bólintott Eric miközben megfogta a kezem és összefűzte ujjainkat.

-          Kövessetek, kérlek – intett a fejével hátrafelé, én pedig bár kétkedve akartam volna követni a sötét folyóson, Eric nem hagyott más választási lehetőséget.

Bármennyire is itt lett volna az ideje, hogy megszokjam a sötét folyósok végén nem a legrosszabb vár, még most is meglepetésként ért, amikor egy hatalmas, tágas terembe értünk, ami be volt rendezve egy klipforgatásra, csak hogy ezen az egy tényen kívül semmi sem stimmelt. Nem láttam a hatalmas francia ágyat, a statisztákat, az egy szál alsóneműben lengő szőkét, aki majd a végén ellopja a barátom, sem Cathyt, aki az egész forgatásért felelős. Emberekből nem volt hiány, több tízen szaladgáltak a fejükön headsettel, papírokkal a kezükben, nyolc kamera mögött dupla ember állt, sminkesek, fodrászok, és koreográfusok álltak velünk szembe, felváltva pislogva rám és a mellettem álló Ericre.

-          Meg kell találnom Rubent – indultam volna el, hisz a fiú volt felelős a lányért a klipben, és sehol semmi. Ha miatta elveszítünk egy napot a forgatásból, sosem vágja ki magát.

-          Én azt nem hiszem – rántott vissza a karomnál fogva Eric, és az első meglepődött sokk után, értetlenül néztem fel rá.

-          Mi van? – vontam fel a szemöldököm, de ebben a percben jelent meg előttem Cathy egy falatnyi, gyönyörű ruhában, amit – szinte biztos vagyok benne, hogy – Donna Karan tervezett.

-          Szép ruha – mértem végig felvont szemöldökkel.

-          Köszi. Karan – tette hozzá mintegy félvállról, majd tovább sétált egy fiú nevét mondogatva.

-          „Köszi, Karan” – forgattam meg a szemem és nyivákolva utánoztam a hangját. Mintha nem tudnám, és mintha nem én lennék Los Angeles egyik legnagyobb divatdiktátora.

Kirántottam Eric szorításából a kezem és körbenézve próbáltam megérteni, hogy mi folyik itt. Semmi sem úgy néz ki, ahogy kitaláltam. Nem értettem minek ide az a hatalmas vászon, a bolygók és a csillagok, hogy miért nincs itt egyetlen modell sem, és mit keres itt…

-          J-son!? Ember, örülök, hogy nem aludtál el – csapott Eric kezébe egy fiatal srác, én pedig újfent érdeklődést mutatva fordultam oda.

-          Tulajdonképpen miről maradtam le?

-          J-son, ő itt a menedzserem Ninah Miles. Ninah, ő pedig J-son egyik nagyon jó barátom, akivel közös számunk is van a lemezen.

-          Örülök – fogtam kezet vele mosolyogva, de nem bírtam magamban tartani a kérdést. – De mit keres itt?

-          Mindenki készen áll a Sky falls down forgatására? – csapott a tenyerébe Cathy vidáman, és a nagy éljenzés közepette egy percig azt hittem én vagyok az egyetlen, aki ebből az egészből nem ért semmit.

/Ruben/

Kicsit késtem már így is a kezdésről, de Ninah-t ismerve ez nem lesz probléma, sőt. Ha nem leszek ott, mikor az egész felfordulásra megérkezik, miközben halványlila dunsztja sincs arról, hogy mihez fog kezdeni… Nos, nem bánom, ha kimaradok a dührohamból.

Lassú léptekkel közelítettem meg a forgatás helyszínét, ahonnan halk beszéd szűrődött ki. Pillanatok kérdése volt, hogy végül megpillantsam a csapatot, amint éppen elmagyarázzák a menedzserlánynak az állást. Pillantásom Ninah után rögtön Cathyn állapodott meg, aki egy gyönyörű, rövid ruhát viselt, isten tudja miért. Elismerően döntöttem oldalra a fejem, hogy jobban végigmérhessem, mikor megpillantott, és összevont szemöldökkel felém intett.

-          Hé, te!

-          Én? – mutattam magamra némán tátogva, de válaszul csak egy szemforgatást kaptam.

-          Mi van? – néztem Cathyre flegmán, mire a kezembe nyomta a papírokat, és szélesen elmosolyodott.

-          Temérdek dolgom van még, szóval megtennéd, hogy mivel úgyis olyan fergetegesen megszerveztetek mindent, hogy most már elmesélitek a menedzsernek is? – nézett rám negédesen, és vágni lehetett volna a hangjából kiszűrődő éllel.

-          Természetesen – bólintottam mosolyogva és egy pillanatig felötlött bennem, hogy mi van, ha felemlegetem bármelyik éjszakás kalandunkat.

Amint a lány elrohant Ninah-ék felé kaptam a tekintetem, ők viszont éppen egymást méregették.

-          Nem hiszem, hogy álmodtad – vonta le végül a néma párbeszéd következtetését Ninah és felém fordult. – Komolyan Cathyvel feküdtél le?

-          Ó, hát Ninah ennél jobb időpontot nem is találhattál volna, hogy meséket találj ki – engedtem le magam mellé lazán a kezem, és úgy tettem, mintha a feszültségtől nem robbannék szét bármelyik pillanatban.

-          Ja, akkor Cathy nem volt az otthonomban, egy szál ingben, pontosan azon a napon, amikor rosszul lettem, igaz?

-          Aha – nyeltem, és hogy eltereljem a témát a papírokra vezettem a tekintetem. – Nos, akkor nézzük. A leforgatandó klip, a Sky falls down, amiben három szereplő vesz részt, Eric Saade, J-son és Ninah Miles.

-          Én nem vehetek részt benne, egyrészt azt sem tudom mi a dolgom, másrészt pedig a menedzser vagyok, nem holmi pénzért felvásárolható modell, vagy színész. Mégis mit fognak gondolni rólam az emberek, ha a saját menedzseltem klipjében szerepelek? – Hozta fel sorban az érveket Ninah, mire a jelenlévő mindhárom férfitól egy sóhajtás telt.

-          Cathy kitűnően megoldotta, ne aggódj, nem fogsz látszódni – mosolyogtam rá. – A téma a szerelem, a végtelenség, a barátság, a szabadság, és maga a zene, ezekre épül a klip története is. Kinti és benti forgatás is lesz, ma a benti részleteket szeretnénk felvenni, és ha minden jól megy hajnali hat előtt végzünk is.

-          Bocs – nyögött közbe Eric és letaglózva nézett rám – azt értettem, hogy hajnali hat.

-          Pontosan Saade, úgyhogy kapd össze magad – válaszoltam feszülten majd visszamélyedtem a papírokba. – A szünetek és egyéb információk itt vannak, a forgatás további menetéről Miss Sweansont kérdezzétek.

-          De miért? – tette fel a legnagyobb kérdést Ninah, miközben pillantását köztem és Eric között váltogatta. Láthatóan mostanáig sem értettem meg és még mindig az a legnagyobb kérdés, ami kavarog a buksijában, hogy mire fel a nagy változás, és hova tűnt az Explosive Love tüzes elképzelése.

-          Ezt a barátoddal beszéld meg – böktem fejemmel az énekes felé, aztán eszembe jutott, hogy egyáltalán miért is jöttem ma el. – Beszélhetnénk? – nyújtottam a kezem Ninah felé, mire ő majdhogynem habozás nélkül beleegyezett.

Próbáltam arra felé menni, amerre a legkevesebb munkást láttam, miközben azon gondolkodtam, hogy hogy készítsem elő a témát. Vagy vajon elő kell készítenem, hisz neki tudnia kell, ha hozzá irányítottak. Egyáltalán miért titkolták el előlem? Azt sem tudom, hogy hálásnak, vagy mérgesnek kéne lennem, bár azok után, ahogy Svédországban bántunk vele még az is csoda, hogy az életében megtűr. Elértem egy sötét zugot, és ott megtorpanva aggódó tekintettel fordultam szembe Ninah-val.

-          Mi az?

-          Te tudsz Molly gyerekéről? – szegeztem neki a kérdést, mire abbahagyta az ideges toporgást, és megdermedve állt egy másodpercig. Tekintete direkt kerülte az enyémet azon gondolkodva, hogy vajon mit mondjon, míg végre meggyőzte magát és a szemembe nézett.

-          Igen, és te honnan tudsz róla?

-          Üzenetet küldött.

-          Mi állt benne? – lépett közelebb és kezét a vállamra helyezte.

Akaratlanul is megindult bennem valami, ahogy a sötétben álltunk, az érintésétől, az illatától, ami alattomosan egyre gyengédebben ölelt magához, hogy olyan szűk volt a hely, hogy majdhogynem éreztem a teste melegét. Láttam, ahogy emelkedik a mellkasa, éreztem, ahogy a szíve egyre gyorsabban ver, ahogy lüktet a kis ér a nyaka mentén, és kétségbeesetten csillogó tekintete a választ keresi az enyémben.

Pillanatok alatt lett nagyon melegem, kénytelen voltam egyetlen apró lépést hátrálni, hogy ne részegítsen meg teljesen a jelenléte.

-          Mit tudsz?

Ninah megadóan sóhajtott és elvette kezét a vállamról. Egy pillanatig szinte fájt érintése hiánya, hogy eltűnt a melegség, de erőt vettem magamon, és az arcát figyeltem.

-          Teherbe esett pár hónapja, és abban az időben három férfi jöhetett szóba, Eric, te és valami harmadik csávó. Szép is az élet – mosolyodott el gúnyosan, de tovább folytatta. – Szóval terhes lett és Eric volt az első, akinek elmondta. Molly teljesen kétségbe volt esve, hát még Eric, mikor megtudta, hogy akár ő is lehet a szerencsés. Így egy gyors tesztet elvégeztettek és kiderült, hogy nem ő az apa. Te maradtál és a harmadik. Azóta nem tudok semmit, sem Eric nem szólt, sem Molly, bár mikor utoljára hívott Molly, gondolkodás nélkül kinyomtam – vonta meg a vállát, mintha bántaná is egy kicsit a dolog meg nem is.  – Szóval mi állt az üzenetemben?

-          Az, hogy kérdezzelek téged a történetről és egy egyszerű „nem”.

-          Hál’ istennek – fújt nagyot és megkönnyebbülve a mellkasomnak dőlt.

Direkt csinálja?

Visszafojtottam a lélegzetem és megfeszítettem a testem, akaratlanul még egy olyan részét is, ami már akkor vigyázzban állt, amikor a mai napon először megpillantottam Ninah-t.

/Ninah/

(Hotter than fire)

Mosolyogva forgattam meg kezemben a ruhát, és bár fogalmam sem volt, hogy mégis miért kell jól kinéznem, ha nem fogok látszódni, minden pillanatot kiélvezve öltöttem magamra, és percekig néztem magamon a tükörben.

A hajamat kiengedték és meghagyták az enyhe göndörségét, sminknek pedig csak egy alapot kaptam, semmi kihívót. Mikor végre Cathy intett értem visszasétáltam abba a helyiségbe, ahol alig fél órája még Ruben mondta el a legfőbb ismérveket, de a hely már nyomokban sem emlékeztetett az akkori önmagára. Hatalmas fátyol szelte keresztbe a termet, sötét volt mindenhol, de apró csillagok és bolygó alakú gömbök szálltak a levegőben bevilágítva mindent.

-          Csodálatos – suttogtam, ahogy beljebb sétáltam.

-          Ugye? Reméltem is, hogy tetszeni fog – karolt belém Cathy oldalról és közelebb vezetett a mindent kettészelő anyaghoz. – Azt a részt vesszük fel, amikor Eric megérti, és mi is megtudjuk, miért is vannak olyan közel azok a csillagok. A fátyol mögött állsz majd, hátulról indulsz, és mivel leghátulról világítunk meg, olybá tűnne, mintha a egyre kisebb lennél, és egyre közelebb érnél. A megvilágításnak köszönhetően egyre élesebb lesz az alakod, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy a legtöbb kecsességed vidd bele a mozdulataidba. Eric már a közvetlenül a fátyol előtt fog várni. A kezedet nyújtod felé, és amikor egymáshoz értek csak dőlj a mellkasának, és nézzetek az ég felé. A többit bízd ránk, az már számítógépes munka. Ez az első jelenet és minél tökéletesebben csináljátok meg elő felvételre, annál hamarabb léphetünk tovább. Ennél a résznél indulsz, és itt pontosan le van írva, hogy melyik szónál hol kell tartanod, és mikor kell odaérned – adott a kezembe egy papírt, amin másodpercre pontosan meg volt tervezve minden lépésem.

-          Huh – nyögtem, és miközben a helyemre mentem, hogy elpróbáljuk párszor, a sorokat pásztáztam.

/Cathy/

Visszavonultam a kamera mögé, miközben a gondolataimmal küszködtem. Nem akartam, hogy elhatalmasodjanak fölöttem, de ezt nem lehet nem észrevenni, efölött nem tudok elsiklani.

Az, amit Eric megtesz a barátnőjéért, csak hogy a lánynak ne legyen rossz érzése, és ne fájjon, csodálatos. Az egészet átszervezte a háta mögött és mindeközben sem lett belőle egy nyálas, filmbe illő herceg, hanem megmaradt önmagának, akibe a lány beleszeretett.

Mikor lesz nekem ilyen szerelemben részem? Lesz valaha egy olyan férfi az életembe, aki ezt mind megtenné azért önzetlenségből, csak hogy megkönnyebbülést lásson az arcomon? Egy felszabadult mosolyt? Hogy boldognak lásson?

Nem vagyok az az érzelgős fajta és soha nem is bírtam ezt, mert erőltetettnek tűnt, és tűnik a mai napig, kivéve ezt a Miles-Saade párost.

A francba is… - vágtam le magam a rendezői székbe erősen. Bele fogok folyni, és már most utálom a gondolatot is, de képtelen vagyok távol tartani magam ettől a zűrzavartól.

Éppen elegen vannak már benne, pont én nem hiányzom, de nem fogom tétlenül nézni, ha a paradicsomban gond lesz, mert képtelen vagyok.

-          Készen vagyunk Cat – hajolt elém az egyik operatőr, mire visszalendültem a való világba és bólintottam.

A fejemre húztam a headsetet és a vászon felé néztem.

-          Mindenki a helyén van? – kérdeztem költőien, választ sem várva, mert akárki, aki nemmel mert volna válaszolni, abban a percben kirúgom. – Pompás. Mike, csapóra indítsd Ninah-t. Csöndet kérek!

A szemem sarkából egy árnyékot láttam felém közeledni, és az illatából ítélve sejtettem is, hogy ki lehet.

-          És, egy, kettő, három, felvétel! – számoltam vissza, és rögtön egy másodperccel később Lindsay ugrott be a táblájával.

-          Csapó egy!

Innentől mennie kell, és elsőre, amúgy sem sikerül, így mikor megéreztem Ruben pillantását az arcomon ravasz mosolyra húzódott a szám. Lehúztam a fejemről a fülest, és elfordítottam a mikrofon részét, hogy a fiúra figyelhessek, és mások ne minket hallgassanak.

-          Szóval itt van a Casanova – néztem fel rá, mire rémületet láttam az arcán.

-          Mi… mi? Ezt hogy érted?

-          Hé, nyugi ember, csak az előbbi sarkos incidensre céloztam.

-          Beszélgettünk – vont vállat lazábban, csak hogy leplezze izgalmát és feszültségét, aminek okát egyelőre még nem tudom.

-          Aha, azért feszülsz meg, mikor a közeledben van, és azért bírod csak alig türtőztetni magad? Mert csak beszélgettetek? Szép. Amúgy, azt hiszem jössz nekem egy mesedélutánnal – céloztam ígéretére, mire szeme résnyire szűkült.

-          Te meg egy pár magyarázattal – lépett felém, mire én visszavezettem tekintetem a kamera képernyőjére és az óvatosan lépkedő Ninah-ra.

-          Elcsúsztunk! – emeltem szám elé a fejes bumszliját, mire megszólalt a felvétel végét jelző csengő, és kigyulladtak a fények. – Mike, mondd meg Ninah-nak, hogy figyeljen a zenére, és Eric pedig egy kicsit balrább forduljon, hogy lássuk az egész testét.

-          Oké, vettem – hallottam meg Mike hangját, és már láttam is, ahogy Ninah visszasétál a helyére, így újra elemeltem a számtól a mikrofont, és Rubenre néztem.

-          Nézd, én nem tartozom neked semmivel, ellenben légy olyan jó és hozz nekem egy capuccinot kérlek. Hosszú napunk lesz, úgyhogy magadnak is – kacsintottam rá, majd nem foglalkozva a reakciójával helyeztem a készüléket a fejemre, és intettem a világítást kezelő embernek, hogy elölről kezdjük.

A fények kialudtak, az emberek visszaálltak a helyére, és újra kimondtam a bűvös szót.

-          Felvétel!

/Selly/

Már most elég ellenszenvesnek tűnt a hely, ahová Ninah-ék irányítottak, és nem tudtam elnyomni magamban azokat a gondolatokat, miszerint ég nem bocsátottak meg az ellenük elkövetett bűneimért, és azzal akarnak büntetni, hogy egy olyan raktárépülethez vezetnek, ami még csak belülről sem hasonlít egy forgatási helyszínre.

Oké, persze megértem, hogy utálnak, főleg Ninah, de nem érti meg, hogy mit jelent nekem az írás, mióta elkezdtem. Az elején csak egy fogadásnak indult, egy jó mókának, de mára a megszállottja lettem. Nem bírok ki egy napot úgy, hogy ne azt nézném jött-e friss hír, hogy ne azon gondolkodnék mit és hogyan fogok megírni, vagy, hogy egyáltalán eszembe se jusson a blog.

Információkat akarok megosztani első kézből, hogy az emberek tudják a nevem, és hogy ahhoz a friss híreket kapcsolhassák. Azt szeretném, ha én lennék a legmegbízhatóbb és a legjobb hírforrás mindenki számára, hogy naponta ezrek, tízezrek, százezrek kattintsanak a blogomra kíváncsian, hogy milyen frissel szolgálok.

Megőrjít, hogy nem tudom már enélkül élni, és bűntudatom van, hogy kihasználom Ninah-t, de nem volt más lehetőségem, rá voltak kíváncsiak az emberek, nem más svéd sztárokra.

A mai napig ő a legfelkapottabb téma Svédországban, persze Eric-kel karöltve, és emellett nem lehet csak úgy elmenni, főleg ha a hírek nagy részét én szolgáltattam.

De be fogom bizonyítani, hogy sajnálom, és azt szeretném, ha újra bíznának bennem.

Ahogy rákanyarodtam egy sötét folyosóra egy pillanat alatt elszállt minden gondolatom és már csak azon tanakodtam, hogy mennyire utálhatnak Ninah-ék, ha ide küldtek. Valami halvány fényt láttam messze tőlem, így azt a szemem előtt tartva lépkedtem óvatosan, hogy a talpamon maradjak.

Ahogy egyre közelebb jöttem úgy lett minden világosabb mind külső fizikai értelmében, mind belső, mentális megvilágosodásomban.

Kamerák álltak mindenhol, egy vászon lógott a falról egészen a padlóig, emberek rohangáltak a háttérben, és egy Eric Saade szám szólt a háttérben.

Sehol sem volt mozgás csakis kizárólag a fátyol mögött, így oda irányítottam a tekintetem. Az anyagot hátulról világították meg, így ha a fény előtt sétált egy ember, azt pontosan lehetett látni, minden részlet tökéletesen látszott. Egy férfi alakja rajzolódott ki majdhogynem teljesen közelről, és egy hatalmas női alak lépkedett egyre közelebb és közelebb, miközben egyre élesebb lett a kép, és a nő egyre reálisabb méreteket vett föl. Kecses léptekkel, egyenes háttal lépett a zene ritmusára, miközben göndör fürtjei lágyan hullámoztak a hátán és a vállán. Ruhája lépései ritmusára emelkedett, és elég rövid volt ahhoz, hogy látni engedje a lány irigylésre méltóan formás lábait.

Ez csak egyet jelenthetett; Ninah.

Mosolyogva közelebb léptem, talán akaratlanul, hisz minden annyira összhangban volt, hogy szinte vonzotta az én mozgásomat is magával, és pillantásom végig a páron tartottam. Ninah előre nyújtotta a kezét, a férfi pedig habozás nélkül megfogta azt és közelebb húzta magához a lányt. Szinte hely sem volt a testük között, amikor egymás elé értek, és közben végig felemelt állal egymásra néztek, majd a zene fordulópontján mindketten a plafon felé kapták tekintetüket és… megszólalt a csengő.

-          Ennyi! Csodálatos volt, ez tökéletes. Következő jelenet – szólalt meg egy jól csengő női hang, de nem tudtam megfigyelni, hogy ki az, mert egy erős kar ragadta meg az enyémet és rántott arrébb.

-          Na! – méltatlankodtam, és kitéptem kezem a szorításból.

-          Te mit keresel itt? Azt hiszem, van miről beszélgetnünk! – sziszegte egy ismerős hang kávés pohárral a kezében.

-          Én meg nem hiszem. Mégis mi bajod van?

-          Az, hogy minden faszságot összeirkálsz és még van képed idejönni Amerikába.

-          Ó, szóval a nagy Aglander már nem titkolja szerelmét Ninah iránt – mosolyodtam el gúnyosan és elővettem a telefonom.

-          Nincs szó szerelemről vagy bármi egyébről, csak van, akinek van bőr a képén és van akinek nincs – ragadta meg újra a karom, hogy maga felé fordítson.

Szikrázó tekintettel néztem rá, majd a szorongató kezére. Kimérten hordoztam végig a tekintetem testén, majd egy rántással kiszabadította magam.

-          Mondja ezt az, aki elüldözte otthonából a lányt, akibe szerelmes, majd egészen Amerikáig utazott, hogy visszanyalja magát. Na, mégis ki beszél képmutatásról, és vastag bőrrétegről? – néztem a szemébe, mire csak egy apró, de annál árulkodóbb nyeléssel válaszolt. – Én is így gondoltam – bólintottam, majd elfordulva tőle megindultam volna a forgatás központja felé, ha egy feltűnően csinos lány nem állja el az utam.

-          Segíthetek? – mért végig, majd tekintete megállapodott a fényképezőgépen a kezemben.

Egy pillanatomba telt, hogy felmérjem, látta az előbbi kis vitánkat Rubennel, ugyanis egy pillantásra sem méltatta a férfit, sőt, mintha direkt kerülte volna a pillantást felé.

-          A forgatásra jöttem – húztam ki magam, mert akármennyire is ijesztően határozottnak tűnt ez a nő, annyira csak nem kemény.

-          A média nem jöhet be, és meg nem hívott vendégek sem. Ha ezek közül az egyikben magadra ismertél, akkor ahol bejöttél, ott távozhatsz is – mutatott az ajtó felé, majd miután egy Cathy nevű lányt kerestek, megfordult és elindult volna, ám megragadtam a csuklóját.

Abban a percben megmerevedett és mintha csak a halálos ítéletemet írtam volna alá éreztem a feszültséget a testén, ahogy megfordul, és szikrázó pillantását az enyémbe fúrja.

-          Ezt ne tedd még egyszer! Mi nem volt világos?

-          Meg… meghívott vendég vagyok – nyögtem, és már most elástam magam jó mélyre, ennyit a határozottságról.

-          Igen? És ki hívott meg? Egyáltalán ki vagy?

-          A neve Selly és én hívtam ide – hallottam meg Ninah hangját a lány mögül, mire aprót oldalra léptem és a határozott lépésekkel felénk haladó barátnőmre néztem.

Már ha még hívhatom a barátnőkének magam – húztam el a szám elgondolkodva.

-          Jól van – bólintott a rövid ruhájú lány és egy pillanat múlva egy szó nélkül már el is tűnt.

Egész nap a forgatáson maradtam, és mint utóbb kiderült, Cathy volt a lány, aki elállta az utam, valamint ő a rendezője ennek az egész klipnek, így ha képet akartam csinálni, és azt azzal a szándékkal, hogy még ma nyilvánosságra hozzam, akkor meg kellett neki mutatnom minden egyes szót és képet, hogy áldását adja rá.

Nagy áldozat volt, de megérte, mert szinte biztos voltam benne, hogy Missynek fogalma sincs hol tölti a gerlepár a napjait, és főként óráit mostanság. Ugyanis én óránként friss képpel és hírrel szolgáltam mindenkinek, aki olvasott.

/Ninah/

(Next to me)

Eláradtam a nap, vagyis jobban mondva a forgatás végére, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Mellettem Eric vánszorgott fáradtan, szinte fel sem emelve tekintetét, nehogy ezzel is erőt kelljen felhasználnia, aminek hiánya, majd esetleg megnehezíti feljutását az emeleti szobámba.

Lógó végtagokkal taszítottam be a lenti csapóajtót, hogy bejussunk a nappaliba, és köszönésre sem méltattam anyát, aki éppen frissen mosolyogva lépett ki a konyhából.

-          Hát ti meg? Jó reggelt Napsugarak! – lépett felém, de miután nem reagáltam és zombiként léptem tovább nem közelített és hagyta, hogy tegyem, amit a testem kíván.

-          Forgatásról – nyögte Eric, én pedig elhűlten csodálkoztam magamban, hogy honnan szerzett erőt ehhez.

Mikor a lábam elérte az első lépcsőfokot azt hittem menten meghalok, ha most meg kell emelnem a lábam. Kezemet a tőlem telhető legnagyobb gyorsasággal csúsztattam a korlátra és minden erőmet beleadva erőszakoltam meg a jobb lábam, hogy mozduljon az ég felé. Egyetlen ostoba és gyenge próbálkozásom volt, ám a lépcsőfok feléig sem értem el, a lábam pedig erőtlenül rogyott vissza a másik mihaszna mellé.

-          Ah – nyögtem erőtlenül, és meg akartam nézni, hogy Eric hogyan boldogul az állással mögöttem, de képtelen voltam.

-          Na, gyere, te gyengeség – nyúlt valaki hirtelen a térdem alá és kirántotta azt.

Meglepődni sem volt időm, mellesleg sem erőm, így megadva magam omlottam akarok közé, és azt  hiszem három másodperccel az után, ahogy az ölben találtam magam, már bőven aludtam az igazak, és fáradtak álmát.

***

Hangos madárcsiripelésre nyitottam ki a szemem, de a fény miatt azon nyomban vissza is hunytam azt. Átfordultam a másik oldalamra, de furcsa érzésem volt, kényelmetlen volt mind az, ami rajtam volt, mind pedig az, hogy nem fedte a testem takaró.

Kíváncsi, és álmos tekintettel hajtottam le a fejem, hogy végignézzek magamon, és meglepődve láttam, hogy még mindig a tegnapi forgatási ruhám simul a testemhez, alattam pedig az érintetlen ágynemű. Tekintetem levezettem az ágyról végig a szőnyegen, amin pedig, rögtön a résnyire csukott ajtó előtt megpillantottam az összeesett Ericet. Elmosolyodtam az édes látványon, ahogy végtagjai, mintha csak marionett bábu lenne, fekszenek kuszaságban a földön, haja összeborzolva terül el a fején, szája résnyire nyitva, és halkan szuszogva alszik mélyen.

Feltoltam magam ülő helyzetbe és az ébresztőórámra pillantottam, ami teljes nyugodtsággal jelentette ki, hogy délután négy óra van.

Emlékszem, hogy amikor Cathy végleg befejezte aznapra a forgatást, akkor a limuzin órája hajnali öt órát mutatott. Onnantól még fél óra volt, míg hazaértünk, és bő két óra, míg a kocsitól elvánszorogtam az ajtóig, majd onnan a lépcsőig, onnan pedig… Ruben – mosolyodtam el magamban, majd felkelve az ágyból a fürdő felé vettem az irányt, és meleg zuhanyt vettem.

Üresek voltak a gondolataim, kipihentnek és boldognak éreztem magam, ami lehet, hogy a jól végzett munka öröme volt, párosulva a Napsütés által kiváltott vidámsággal.

Ahelyett, hogy felöltöztem volna egy szál törülközőben léptem ki a fürdőből, és a hatalmas ruhás szobám felé osontam csöndben, hogy ne ébresszem fel a még mindig alvó Ericet.

Egy fekete bikinit választottam ki, pillanatok alatt magamra vettem, majd hagytam, hogy a törülköző lazán lecsússzon a testemről.

Pipiskedve léptem ki a helyiségből és az ajtó felé indultam, de még mielőtt kiléptem volna leguggoltam Eric mellé, és lágyan beletúrtam a hajába. Halkan és főként álmosan felnyögött, ami széles mosolyra késztetett, majd kinyitotta az egyik szemét és hunyorogva nézett rám.

-          Hova mész?

-          Úszni egyet – simítottam végig az arcán, majd lehajoltam egy apró puszira oda, ahol az előbb a kezem húztam végig, de amikor elemeltem volna a fejem megragadta a csuklóm és visszarántott magához.

Egészen az arcáig húzott, majd a kezemet elengedve keze a tarkómra csúszott, és onnan lehúzva érte el, hogy ajkaink forrón egymásra találjanak. Belebizseregtem a férfias, birtokló csókba, ahogy megragadott és nem engedett el, hirtelen már egy porcikám sem kívánta annyira az úszást, helyette egy másik sportot.

Kézfejem óvatosan a mellkasára csúsztattam és eltoltam magam tőle.

-          Szóval ez volt a jó reggelt? – mosolyogtam rá, mire álmos arca nagyképű mosollyal lett gazdagabb.

-          Lesz ez még jobb is. De, ha megtalálom Aglandert, biztos, hogy megölöm.

-          És most éppen miért? – néztem érdeklődve a csoki barna szempárba.

-          Amíg téged felhozott, mint egy herceg, addig én vonszolhattam fel magam egyedül.

Akaratlanul szakadt fel belőlem a nevetés, és másodpercekig képtelen voltam abbahagyni, amin az sem segített, hogy Eric olyan faarccal nézett rám, mintha ezt mind halálosan komolyan gondolta volna.

-          És mégis mit kellett volna tennie, Csipkerózsika? Azt vártad, hogy felkap az ölébe, és felhoz? – borzoltam össze a haját, majd még mindig kacagva felálltam.

-          Nem vicces – vetette oda nekem sértődötten.

-          Szerintem gondold át, hogy akarsz-e tőle barátságnál többet – mosolyogtam, majd hirtelen elugrottam a bokám felé kapó kezek elől. – Szia – intettem neki a csukódó ajtó résén át, majd kacagva futottam le a lépcsőn.

  

(Next to me /again/) 

Senkit nem találtam sem a nappaliban, sem a konyhában, a kertbe kiérve pedig szintén a pangás köszöntött, amit jelenleg egyáltalán nem bántam. Kellemesen megborzongtam az erősen tűző Nap melegétől, éreztem, ahogy libabőrös leszek, majd pár lépéssel később máris átjárt a melegség, és szinte égetett a Nap.

Egy fej bukkant fel a vízfelszínen, miközben közelebb lépkedtem és egy pillanattal később már egyértelműen kivehető volt Ruben arca. Könnyed léptekkel gázoltam a vízbe, hogy közelebb érjek a tekintetével engem vizslató fiúhoz.

-          Köszönöm – néztem rá hálásan, enyhén oldalra döntött fejjel, hogy ne süssön a szemembe a Nap.

-          Szívesen – biccentett, majd továbbra is mozdulatlanul állt előttem és tekintetével perzselte az arcom.

-          Elmondod mi volt Cathyvel? – nyújtottam felé a kezem, amelynek mozdulatsorozatát kíváncsi tekintettel végig is kísérte.

Kimérten méregette a felkínált jobbot, és percekig csak csöndben állt előttem. Vagy a gesztust nem tudta mire vélni, vagy a kérdésemre nem akart felelni, de egyik alól sem bújik ki, és mindkettőre választ fogok kapni, még ha nem is egyszerre.

Végül megrántotta a vállát, és kezével elkapta az enyémet, én pedig csak erre a gyenge pillanatára vártam. Egy rántással lejjebb húztam a testét majd bal kezemet a feje búbjára helyezve mélyen lenyomtam a víz alá, és hangosan kacagva nehezedtem rá mindkét kezemmel a lent „fuldokló” fiúra.

-          Ninah! – hallottam meg a nevem valahonnan fentről, és mikor odakaptam a tekintetem megláttam Ericet az egyik ablakból kihajolva.

-          Igen?

-          Ma este elmegyünk.

-          Hova? – emeltem egyik kezem a szemem elé, hogy tisztán láthassam az alakját.

-          Az az én titkom – vigyorodott el szélesen, ami vagy akarta, vagy nem, de csak még jobban felpiszkálta a kíváncsiságom, amitől ideges lettem.

-          És azt elmondod, hogy miért megyünk el „valahova”? – rajzoltam macskakörmöt a levegőbe, mire válaszul megvonta a vállát, és féloldalas mosolyra húzta a száját.

-          Randizni viszlek. Tudod, a mi kapcsolatunkból ez kimaradt.

Szám néma „o” betűt formált, ahogy rájöttem, igaza van. Soha sem volt egy megbeszélt randevúnk, és még nem mentünk el valahogy úgy, hogy kimondtuk, ez a kettőnk kapcsolatáért tesszük. Furcsa így belegondolni, és az a még borzasztóbb, hogy egy apró, ideges görcs alakult ki a gyomromban pillanatok alatt.

Mégis mit vegyek fel? Mit ronthatok el? Hogyan kéne vele viselkednem? Hova akar vinni?

-          Ninah, vigyázz! – intett még utoljára Eric, majd visszahúzódott és bezárta az ablakot.

-          Mi? – tettem fel már csak magamnak a költői kérdést, válaszul pedig másfél liter vizet kaptam az orromon és a számon keresztül egyaránt, amit egyetlen víz alatt töltött másodperccel szereztem be.