Chapter 73

Sziasztok!
Nos, ma hamarabb hoztam, mert holnap nem tudom felrakni, mert nincs suli a gyerekeknek, és itthon vagyok velük egész nap. Aztán meg végre jönnek a szüleim, és velük vagyok egész héten, szóval a jövő heti friss, bár félek, hogy hogyan lesz meg, rajta leszek, hogy tudjam hozni! :)
El kell, hogy mondjam ezen kívül, hogy köszönök minden kommentet, és volt egyszer egy tízes kérdéssor feltéve, arra válaszoltam. :)
Remélem tetszeni fog nektek ez a mai friss, naaaagyon kíváncsi vagyok! :)
Csókollak titeket!

U.i.: Kissé durva szóhasználat és alpáriság jellemzi az első részét a fejezetnek. :)

Where the future has begun

/Ahol a jövő kezdődött/

(Négy éve…)

/Dylan/

-          Na, hol van az a híres szülinapos? – lépte be a Miles rezidencia nyitott alsó szintjén kezemben egy üveg pezsgővel és két oldalamon egy-egy lánnyal.

Stílusosan érkeztem, azaz három órát késtem, de tudtam, hogy a buli csak ekkorra fog beindulni. Ugyanis kell egy kis idő, míg Liam lazít a barátnője mellett és nem azt figyeli, hogy mikor mit iszik, és mit szed be, vagy, hogy kivel hetyeg. Tulajdonképpen, ha rajtam állna, azt csinálhatna, amit csak akar, mindaddig, amíg csak az én szerszámom az, ami elmerül benne. Ihat, drogozhat, flörtölhet, táncolhat meztelenül, de abban a percben, ahogy valaki hozzáér, vége.

Sejtéseim beigazolódtak mikor megpillantottam a Ninah nélkül üldögélő Liamet a kanapén, amint egy sör és nyolc feles társaságában szórakozik. Széles, önelégült vigyor terjedt szét az arcomon, éreztem, hogy ez az én estém.

-          Látjátok azokat a srácokat? – intettem fejemmel a kanapé felé, miközben az oldalamon lévő lányokhoz szóltam. – Szórakoztassátok őket egész éjjel – néztem a fiúkra gonoszan mosolyogva, majd éreztem, ahogy a két szépség elengedi a karom és ellépnek mellőlem. - Karen várj! -  kaptam el a balomon lépdelő szőkeség karját, és visszarántottam egy hosszú csókra.

Mindig csak fél percig tart a tűz. Addig, amíg meg nem unom a csókot. A hirtelenség tüzében égve vetem rá magam a csábos ajkakra, de amint eltűnik a pillanat varázsa, ellököm magamtól a lányt.

-          Menj! – vetem oda érzéketlenül, majd mikor a száját nyalva arrébb vonul, még utoljára rácsapok a fenekére.

-          Dyyyyyyyyyyylan! – hallom meg azt a hangot, amitől őszinte mosoly kúszik az arcomra, és amitől a nadrágom erősebben duzzad.

Ninah futva lépked felém egy pezsgősüveget lóbálva a kezében, és látom, hogy csak a sebesség akadályozza meg abban, nehogy pofára essen, hisz az egyensúlyát már régen maga mögött hagyta.

Hangosan kacagva esik a karjaim közé, én pedig éppen hogy csak megtudom tartani, nehogy a padlón végezze. Feje erőtlenül dől a mellkasomnak, göndör fürtjei pedig lazán omlanak két oldalt előre, hogy kusza keretbe fogják arcát. Enyhén megemelem a karom, hogy talpra állítsam Ninah-t, amiből annyit sikerült elérnem, hogy felállt, és teljes testével az enyémnek dőlt. Két keze a testem mellett lógott, arca a mellkasomnak nyomódott. Nekem ehhez még innom kell.

-          Üdv kislány! – simítottam végig a haján szabad kezemmel, és a mozdulat által felkavart levegőben, máris megéreztem a lány gyümölcsös samponjának, és édes parfümjének kellemes egyvelegét.

-          Hiányoztál, már azt hittem nem jössz – emelte fel a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni.

Mámortól és alkoholtól csillogó tekintete tiszta ártatlanságot sugárzott, holott tudtam, azt már rég elvesztette.

-          Dolgom volt, de most itt vagyok, és bulizunk! Boldog Születésnapot! – hajoltam le, hogy az arcára adjak egy puszit, de egy különös véletlen folytán a szája sarkába sikerült.

Lassan, mindössze pár centit húzódtam el, hogy időt adjak neki a feldolgozásra, és megértse, mit akarok. Egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcáról, de a szemkontaktust továbbra sem szűntette meg. Összesen egy percig tartott a hezitálása, majd miután meggyőzte magát, hogy a majdnem csók egy véletlen volt, elmosolyodott, és kievickélt a karjaimból.

-          Esetleg kérsz egy kis… - kérdeztem utalva, miközben a zsebemben kotorásztam a cuccért.

-          Bogyóóó – csillant fel a szeme, és kacagva kapott ki mindent a kezemből.

Nem mentem utána, meg volt a saját, jól bevált tervem. Minden drognak kell idő, míg hat, és addig a lányka is kiszórakozza magát. Amíg el nem jön az idő, csak annyi a feladatom, hogy szemmel tartsam élete párját, és a Liamre küldött lányokban pedig tudatosítsam, hogy az egész éjjeli szórakoztatás valóban az egész éjjelt fedi. Kényelmes léptekkel a kanapé mellé sétáltam, Hilary pedig értve, hogy mit akarok felém nyújtotta a markát. Észrevétlenül csúsztattam bele néhány kis fiolát, ami tele volt porral, majd ahogyan jöttem, el is sétáltam.

***

-          És aztán olyan keményen megtoltam a csajt, hogy sikítva élvezett el – üvöltötte a fülembe Hugh, én pedig pacsira emeltem a kezem.

-          Ez a kemény ember! Ki a következő?

-          Még mindig Ninah-ra utazom. Már két kibaszott éve meg akarom húzni, de sosem sikerül. Lehetetlen – rázta meg a fejét, miközben a vidáman, rettentően részegen táncoló lány felé nézett.

-          Állj be a sorba haver – tette Hugh vállára a kezét, egy harmadik pasas, akit nem ismerek, szavait pedig egyetértő dörmögések követték.

Mindannyian Ninah-t stíröltük, ahogy a falatnyi ruhában féktelenül bulizik, és férfiak karjaiból továbbiakéba botlik, akik pedig mosolyától azon nyomban elfelejtik van-e barátnőjük és előzékenyen engedik, hogy a lány rájuk nehezedjen.

-          Azt hiszem eljött az én időm – húztam ki magam, és megpróbáltam visszahanyatlás nélkül felállni a székemből. – Uraim – igazítottam meg a pólóm, miközben elköszöntem, és lépni akartam, de a tekintetem olyan összevisszaságban mutatta a tájat, hogy a forgó szédülés fogott el, és lehunytam a szemem.

 (Where have you been)

Lehet, hogy csak az ecstasy kellett volna, és a sok pia nem. Mindegy, attól még kanos vagyok – emeltem fel a fejem és elindultam a lány irányába.

-          Szia cica – kaptam el mindkét kezemmel a derekát, és magamhoz rántottam.

A teste törékenyen csapódott az enyémnek, és már az első pillanatban megéreztem bőrének égető tüzét. Most kivételesen ölelésemben megállt a lábán, így én nehezedhettem rá egy pillanatra.

-          Dylan! – mosolygott rám kedvesen, mintha csak a megmentő, kedves barátjára nézne. Igencsak félreszámította magát. – Képzeld el, hogy Dan azt mondja, nem vagyok képes olyan sztriptízt lenyomni, hogy minden férfi megkívánjon – bökött férfitársam felé, akinek arcán kaján, és sajnos annál józanabb vigyor terült el.

-          Mert nem vagy – vontam meg a vállam, mire Ninah hitetlenkedve húzódott el tőlem.

Annyira kiegyensúlyozottan és kimérten tette mindezt, annyira tisztának látszott a tekintete, hogy egy pillanatig úgy tűnt teljesen józan.

-          Nem hiszel nekem? – kérdezte fojtott hangon, mire ledermedtem és csak némán néztem a szemébe. – Jól van – vágta földhöz a pezsgősüvegét, ami hatalmas csattanással ért földet, és megannyi apró szilánkkal lett gazdagabb körülöttünk az egész terület.

Egyedül a zene volt, ami továbbra is hangosan dübörgött, de a körülöttünk álló emberek bamba tekintettel ugyan, de minket néztek. Mintha a pszichiátrián lettünk volna, mindannyian annyira lerészegedve és bedrogozva álltunk, hogy kezünk görnyedten lógott a testünk mellett, szemgolyónk éppen hogy csak nem fordult ki, enyhén nyitott szánkon keresztül csorgott a nyál. Mindezek ellenére a legszexisebbnek éreztük magunkat, még úgy is, hogy láttuk a velünk szemben álló milyen szánalmasan néz ki. Vicces.

Ninah pedig egyenes háttal, kihívásra készen áll előttem, és komolyan minden tiszteletem az övé ezért a mutatványáért. Volt egy hatalmas bárpult tőle kétlépésnyire.

Határozott léptekkel elindult felé, miközben nekem intett, hogy kövessem. Kábán, enyhe forgással a fejemben értem be, majd mikor kezét az enyémbe csúsztatta, felsegítettem a pultra.

Az eleinte még biztos lábak lassan már újra remegni kezdtek, ahogy lenézett az alig egy méter magas emelvényről, de nem adta fel.

-          Dj! – üvöltötte el magát, és kapta ki kezemből az övét.

Gondolkodás nélkül hátrálni kezdtem, és éreztem, hogy elvesztettem a testem felett az irányítást, úgyhogy adja az ég, hogy senki se legyen mögöttem, mert először őt lököm fel, aztán gondolkodás nélkül esem a testére.

Hirtelen a semmiből elemi erővel szólalt meg a zene, Ninah pedig valami hihetetlen művelt. Talpon maradt a magas sarkújában, és a zene ritmusára maga elé rakott lábakkal vonult végig a falapon. Cipősarkának minden egyes koppanása a hosszú, feszes, formás combokra vonzotta a tekintetünket.

A következő pillanatban leguggolt, és széles terpeszbe tárta lábait, majd hirtelen összecsukva felnyomta magát, és csípőjét megtekerve vezettette fel a tekintetünket. Az a magabiztosság, amivel felsétált, és lejtette a táncát, mindenkinek elvette az eszét, és csak egy gondolata volt.

Ma megdugom ezt a csajt!

Mosolyogva, élvezve a figyelmet dobta oldalra a haját, miközben érzékien beharapta alsó ajkát, lehunyta a szemét, és lágyan ringó csípőmozgással lassan levette magáról a ruhát. Amint előtűntek a harisnyakötők és a szexi fehérnemű, szinte lelassult minden, és már nem a jelenben voltam. Hallottam magam körül hangos tapsolást és füttyöket, az elismerő szavakat, és bunkó beszólásokat, de abban a pillanatban, ahogy feltárult előttem a lány teste, semmi más nem számított. A csipkés rész a combja felső felénél vonzotta oda a tekinteteket, miközben táncával továbbra is magára vonta a figyelmet. Ámulva néztem a lányt, amikor megjelent a pult másik oldalán valaki. Oldalra kaptam a fejem attól félve, hogy véget ér a show, amikor megláttam, hogy Shirley-t segítik fel. Elmosolyodtam, és magam előtt keresztbe fontam a karom, volt egy olyan érzésem, hogy ebből vagy bunyó lesz, vagy még annál is jobb este, mint hittem. A lány bár kissé gyatrább határozottsággal, mint Ninah, de a táncolóhoz sétált, aki pedig ledermedve várta a folytatást. A semmiből történt meg, mintha csak Isten most hallgatta meg volna meg az imáinkat. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy álmodom, vagy pedig valami Földön kívüli erőnek köszönhetjük a pillanatot. Shirley egy erős mozdulattal megragadta Ninah nyakát, magához rántotta, és szenvedélyesen megcsókolta. Láttam Ninah testén, hogy először lefagy, és képtelen reagálni, majd keze lassan megindul teste mellől felfelé Shir karján.

Akaratlanul tőrt fel belőlem a taps, és még mindig teljesen megbabonázva néztem a szexi jelenetet.

-          Képtelenség, hogy ezt ne álmodjam – mondtam hangosan bizonyítva magamnak, hogy ébren vagyok, miközben azt néztem, ahogy Shir erősen belemarkol Ninah fenekébe.

Mikor eleresztették egymást másodpercekig csak bámultak a másik szemébe, majd egy rántással eltűnt Ninah testéről a melltartó. Nem pirult el, nem kapta oda a kezét, nem tett semmit, egyszerűen csak eltűnt a mosoly az arcáról.

-          Végem – nyeltem remegő ádámcsutkával, miközben lábaim Ninah felé vittek.

Megálltam a bárpult előtt és a kezem nyújtotta a lánynak. Láttam a szemén, hogy hezitál, mintha még valamit meg akarna tenni, végül nem tette. Mikor egyik kezét az enyémbe csúsztatta, én pedig a derekáért nyúltam volna, hogy lesegítsem, még egy utolsó mozdulattal Shirley felé nyúlt, és máris két monokinis lány állt a „színpadon”. Fojtott nyögések és sóhajok helyett hangos kacagás vágta ketté a feszült csöndet, ami az első vetkőzést követte. Nem Shir volt a nevetés tárgya, vagy a kis mellei, egyszerűen csak Ninah néma haragja, ami bosszúval vegyült.

A Miles lány szélesen mosolyogva vetette magát az ölembe, hogy levehessem a pultról, és miközben emeltem, éreztem magamon minden egyes kanos tekintetet, és csak remélem, hogy nem nekem szóltak. Vagy ha igen, csak irigységből.

Miközben Ninah teste az enyémnek préselődött, tekintetem az ajkát falta, amik nedvesen csillogón húztak maguk fele. Szemére kapva az enyémet néztem rá, és egyre közelebb került az arcunk egymáséhoz, míg le nem ért már a lába, és le nem tettem. Láttam az arcán, hogy érzi köztünk a feszültséget, és azt is láttam, hogy nem tudja mit lépjen. Karja még mindig az enyémen volt, ahogy nekem támaszkodott, enyém pedig a derekát ölelte, közel tartva magamhoz, hogy még csak véletlenül se jusson eszébe tíz centinél messzebbre menni.

Én tudtam mit lépjek.

Anélkül, hogy bármerre néztem volna felkaptam és meg sem álltam vele az első hálószobáig, amit találtam. A semmiből csaptam le az ajkaira, mohón követelve a viszonzást. Egy pillanatig ellenkezni akart, de erősen tartottam, és mikor ellenkezésre nyitotta a száját nyelvem átcsusszant az ő szájába, és csókommal belé fojtottam minden ellenkezést. Kezéből az erő észrevétlenül tűnt el, majd lassú mozdulatokkal a mellkasomról a nyakam köré fonta azt, és testét az enyémhez préselte.

Erősen szorítottam tarkójára a kezem, és szinte faltam az ajkait, hogy úgy érezzem az enyém. Képtelen voltam betelni vele, szükségem volt rá!

-          Nem lehet – húzódott el hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül és lihegve döntötte homlokát az enyémnek. – Nem csalhatom meg – rázta meg a fejét, és karja erőtlenül hullott a teste mellé.

Csalódottság, harag, düh, és féltékenység egyszerre vette át testem felett az uralmat, kezeim ökölbe szorultak, és úgy éreztem zúznom kell.

-          Az nem megcsalás, ha hárman vagyunk – hallottam meg Liam bágyadt hangját a hátam mögül, de nem fordultam meg. Gondolkodtam.

-          Én ezt… - kezdte Ninah ellökve magát tőlem, de Liam elkapta a karját, maga felé fordította és megcsókolta.

Hezitáltam, nem ez minden férfi álma. A másik hármas felállás, már annál inkább. De ez Ninah Miles…

Közelebb léptem a csókolózó párhoz, és megfogtam Ninah kezét. Vakon hagyta magát vezetni, én pedig tenyerét erősen domborodó nadrágomhoz nyomtam. Az arcát néztem, és másik kezemmel arrébb húztam a haját, hogy lássam őt. Éreztem, ahogy megdermed, majd elfordul a pasijától és rám néz. Vágy volt a szemében, féktelen tüzes vágy, ami üvöltötte, hogy akar. Én pedig meg fogom adni neki. Most én rántottam magamhoz, és miközben élveztem, hogy magára találó kezei a nadrágomat fejtik le rólam, szomjasan vetettem magam a nyaka gyönyörű ívére, hogy csókkal hintsem be.

Apró zihálásai egyre sűrűbbek lettek, miközben kezem megtalálta a melleit, majd a háta mögött megjelent Liam. Nem tudtam mire készül, de nem is akartam. Csak Ninah-ra figyeltem, ma este az enyém…

/Selly/

Azt hiszem néma beszélgetést folytattunk Eric-kel, miközben a fürdőzőket néztük. Tisztában voltam vele, hogy mi megy a fejében, és az nem Molly és a herceg gondja volt, sokkal inkább Ninah.

Én pedig amellett, hogy egyedül vagyok, és mellesleg körülöttem mindenki párban vonul, gondolkodhattam azon, hogy hogyan tovább itt Amerikában, hogyan vonulok be a blogtörténelembe, és még azon is, hogy mit csináljak Daviddel.

Nem hozom le a hírt, mert ha Molly nem tud róla, inkább csak ártok, mint használok. Viszont, mivel az elmúlt órákban nem jött hívás senki felől, nem tudom, hogy mi van Lénával, és semmilyen információ nincs a birtokomban.

Felsóhajtottam, és újra megforgattam a telefont a kezemben.

-          Szerinted mi van köztük? – kérdezte Eric kettészelve a csöndet, de tekintetét le sem vette a tengerpartról.

-          Szikra – mondtam felé fordulva és oldalról lestem az arcára.

Tudom, hogy nem ezt akarta hallani, vagy ha igen, mert sejtette, akkor konkrétabban, de nem tudtam más válaszolni az idióta kérdésére. Tudom, hogy ő is tudja, tőlem ne várjon ellenkezést, vagy megerősítést. Eleget ártottam nekik, vagy ütöttem bele az orrom a dolgukba, most Svájc akarok maradni, és oldja meg maga a problémáit.

-          Szikra? Komolyan? Ez a legnyugtatóbb, amit mondani tudtál?

-          Nem akartalak megnyugtatni, Eric – löktem el magam a korláttól és szembefordultam vele. Francba azzal, hogy nem ártom bele magam! – De ha abban kételkedsz, hogy Ninah szeret-e téged, akkor el kell, hogy altassam a gyanúd. Imád. Nincs benne kétség, hogy kit választana, ha eljönne egy ilyen pillanat, és soha nem is volt. Te vagy az egyetlen, aki kételkedsz benne, hogy nem vagy elég jó neki. Ami röhejes, ha azt nézzük, hogy mekkora arcod van, amúgy. Csak…  - vettem egy mély levegőt keresve a megfelelő  szót, miközben magamon éreztem Eric sürgető tekintetét. – Csak mellette egy egyszerű pasinak érzed magad, mert ő gyengít. Gyengít, mert elveszi az eszed, és egy mozdulatával levesz a lábadról. Félsz, mert nem tudsz nemet mondani neki, és a hatása alá kerülsz. Így nem vagy biztos magadban, főleg ha azt látod, hogy pasik tömege bomlik utána Amerikában, és meg is kaphatná őket, csak egy csettintéssel. Csakhogy neki nem kell egyik sem, Eric, csak te. Tudod mi van a „ruhásszekrénye”, azaz jobban mondva ruhás szobája falán? Egy szalvéta bekeretezve. „Maximum az ágyban, édes”. Ismerős? – vontam fel a szemöldököm, és láttam a tekintetén, hogy elértem a kívánt hatást.

Kigyúlt a kis szikra a buksijában, és lehet, hogy életemben először jót is tettem. Elengedte a korlátot, és villámsebességgel elkezdte lekapkodni magáról a ruhadarabokat kezdve a nadrágjával.

-          Jó, most, hogy segítettem, te jössz – löktem meg, miközben egy lábon egyensúlyozva húzta le magáról a ruhát.

-          Nos, ha rám hallgatsz, még mielőtt riasztanád az FBI-t, még egyszer megpróbálod elérni Lénát, majd kiszedni belőle a legtöbbet, amit tudsz, aztán megbeszélitek, amit tudtok – húzta át a fején a pólóját, mire egy pillanatra a mellkasára vándorolt a tekintetem és meg is torpant ott.

-          Te ezt mikor dolgoztad ki? – néztem végig az izmos hasfalon ledöbbenve, Saade meg rám villantott egy széles mosolyt.

-          Tetszik, mi? Na, ha most megbocsátasz, vissza kell szereznem a csajom – ugrott át a korláton, majd üvöltve eltűnt a homokban.

-          Hajrá – kiáltottam utána nevetve, majd előkaptam a telefonom, és újra rányomtam Léna nevére.

/Léna/

Pontosan abban a percben, mikor a telefon akkumulátora visszakattant a helyére, és újra éledt a készülék, megszólalt a csengőhangom.

-          Igen? – kaptam fel anélkül, hogy megnéztem volna ki az, miközben idegesen ziháltam a még mindig tartó szitokáradatom okozta levegőhiány miatt.

-          Léna jól vagy? – szólalt meg Selly aggódón, mégis enyhe megkönnyebbülés ütött át.

-          Ja – vágtam rá és trappolva közeledtem a gála helyszínéhez.

Dúlt bennem a harag, düh, kétségbeesettség, és utálat keveréke, miközben a tehetetlenség teljesen lebénított. Mégis mi a fenét csináljak most?

-          Mi történt? Aggódtam érted! Miért voltál kikapcsolva?

-          Mert David kivette az aksit. Mi történt? Megismertem azt a barmot. Aggódtál? Jól tetted, mert hazaküldött.

-          Hogy mi? Nem értem.

-          Ez egy bunkó. Semmi másért nem akar Molly és a gyerek közelében lenni, minthogy jó hírnévre tegyen majd szert a későbbiekben és bizonyítson. Ennyi. Én pedig megmondtam a véleményem, mire kitoloncoltatott az országból.

-          Ezt nem teheti!

-          Nem teheti? – horkantam fel és savanyú kacagás hagyta el a szám. – Ő a leendő uralkodó, hidd el, hogy megteheti. Holnap el kell hagynom az országot.

-          De ez… ez lehetetlen. Mit teszel most?

-          Visszamegyek a fogadásra – kanyarodtam be a sarkon, és már láttam is a csodálatosan kivilágított épületet.

-          Elmondod Mollynak?

-          Nem – ráztam meg a fejem lemondón. – Azzal semmit nem érek el, sőt, talán rontok a helyzeten. És mellesleg nem is az én feladatom kéne, hogy legyen. Hazamegyek és összepakolok.

-          Ne csináld, majd segítek! Valamit ki kell találnunk, valaminek lennie kell.

-          Nos, hacsak nem vagy jóban a királynővel, ez nem fog menni. Még te sem befolyásolhatod egy Bernadotte szavát. Sajnálom Sel, de el kell mennem innen. Értesítsd kérlek Ninah-t.

-          Jó, de…

-          Jó éjt! – nyomtam ki a készüléket és az első mellettem lévő kukába dobtam azt.

***

Nem tudtam az éjjel aludni, és nyugodtan ülni sem. Az itt töltött időmet pakoltam össze egész éjjel a bőröndjeimbe, miközben a gondolatok megállás nélkül kavarogtak a fejemben.

Mégis mihez fogok kezdeni, ha hazamegyek? Nincsen szakmai gyakorlatom, nem mehetek vissza a főiskolára, ráadásul még azt sem tudom, hogy mikor megy a gépem, és hogy lesz-e rajta hely Budapest felé. És ha még a saját problémáim nem lennének elegek, Molly itt van terhesen ezzel a barommal, Ericnek nincsen Svédországban menedzsere, és Ninah-t is cserbenhagyom.

Kevin… Kevint hívtam hajnalban, mikor végre el tudtam érni, és mindent elmeséltem, már úton volt.

Nem tudok mit kezdeni a dühével, szintúgy, mint a sajátommal. Tehetetlenek vagyunk, és esélyünk sincs arra, hogy megoldjuk ezt a problémát.

Fáradt, hangos sóhaj hagyta el a szám, ahogy befejeztem a jövőn való gondolkodást. Tekintetem a seregnyi bőröndre siklott, ahogy azokat sorrendben felállítottam az ágyam mellett. A szobám kongott az ürességtől, és az elhagyatottságtól, már senki nem lakott itt, az emlékek szertefoszlottak. Sírni lett volna kedvem, de annyi minden volt bennem, érzések, gondolatok, emlékek, hogy képtelen voltam, és csak üres, üveges szemmel néztem a mobilom, vártam a végzést, és szuszogtam a csöndben.

Hirtelen az ajtócsengő hangja szakította félbe a csöndet, én pedig az órámra pillantva állapítottam meg, hogy alig múlt hét óra.

Lassan feltoltam magam, és elgémberedett végtagokkal sétáltam az ajtó elé. Halkan kattant a zár, majd megpillantottam egy hivatalos ruhába felöltözött középkorú férfit.

-          Ön Miss Léna Kenderesi? – kérdezte svédül, mire gyorsan elő kellett kaparnom a nyelvtudásom a kétségbeesés mocsarából.

-          Igen.

-          Ez a levél Önnek jött a Királyi családtól. Egy aláírást kérnék – nyújtotta felém a keménytámaszos lapot, én pedig odafirkantottam a nevem. – További kellemes napot!

-          Önnek is – morogtam miközben egyidejűleg csuktam az ajtót, és téptem fel a borítékot.

Kicsit máshogy képzeltem a kitoloncolást. Azt hittem, hogy idejön egy ember a palotából, elmondja, hogy el kell hagynom az országot, odaadja a levelet, és végignézi, az elmenetelem, hogy megbizonyosodjon róla, elhagyom az országot. Elmondja a miérteket, a következményeket, a jogaimat, vagy bármi hasonlót. Ehhez képest egy levelet nyom a kezembe, aláírást kér, kellemes napot kíván, és már itt sincs.

Mire visszatértem az ágyamhoz és lerogyhattam rá, már kibontottam a levelet, és széthajtogatva azt olvastam a kézzel írt sorokat.

Léna,

remélem, hogy már össze van készítve minden holmid, és készen állsz rá, hogy elhagyd a királyi országot, mert a te idődnek itt vége. Hogy képzelted, hogy így beszélsz a leendő királlyal? Még akkor is, ha a barátnődet védted, lehetett volna annyi eszed, hogy tartod a szád. De így?

Ezzel ellentétben viszont tudod mire jöttem rá? Igazad van. Mindenben igazad volt, így most meg is mutatok mindent. Bizonyítok.

Te az országban maradsz. Nem mész sehova, viszont én igen.

Ne beszélj senkinek arról, amit tudsz, különben megbánod, és legközelebb nem leszek ilyen kegyes, értetted?

Üdv,

David Bernadotte

Azt hiszem ilyen lelkes sikoly még sohasem hagyta el a szám, és ilyen hangos szívdübörgés sem hallatszott még a néma szobában. Remegő kézzel olvastam el újra és újra a sorokat, amelyik azt mondták nem kell elhagynom az országot, a szerelmem, a munkám, a barátaim, az életem.

Minden kivilágosodott körülöttem, és máris újra otthonomnak éreztem a kis szobát, az egész lakást, holott pont ugyanúgy festett, mint két perce, amikor csak sivár, kopott szoba volt, élettelenül.

Az első gondolatom máris az volt, hogy kit hívjak, mindenkivel meg akartam osztani a hírt, az örömömet, hogy nem kell elhagynom Svédországot, hogy van jövőm!

A szállodai telefonért nyúltam, hogy Sellyt tárcsázzam, amikor megszólalt a csengő. Nyomtam volna rá a hívásgombra, miközben az ajtó felé sétáltam, amikor megszólalt a készülék, én pedig egyből fel is kaptam, számítva Sel hangjára.

-          Igen? – szóltam bele, mire egy ismerős, aggódó idős hang szólalt meg.

-          Léna?

-          Igen – nyitottam ki az ajtót, ahol Kevin aggódó feje bukkant elő, és egyből rám vetette magát.

Szorosan öleltem, miközben arcomat a vállába fúrtam. Biztonság.

-          Molly nagymamája vagyok. Veled van a lány?

-          Nincs, miért? Mi történt? – húzódtam el a férfitól ijedten, rosszat sejtve.

Molly este még nyugodtan, másnapra semmilyen tervvel ment haza, még fel is kísértem. Minden teljesen rendben volt, nem beszéltünk meg találkozót.

-          Üres a lakása. Most érkeztem, és sehol semmi. Üresek a szekrények, üres a fürdő, teljesen ki van pakolva az egész, mintha elköltözött volna. Nincs egy levél, vagy egy szó. Teljesen kétségbe vagyok esve. Hol van Molly?

-          Nem tudom – szólaltam meg halkan ledermedve, ahogy hallottam az idős hölgy szavait.

 A gyomrom összeszorulva jelezte, hogy valami nem stimmel.

„Mindenben igazad volt, így most meg is mutatok mindent. Bizonyítok.

Te az országban maradsz. Nem mész sehova, viszont én igen.”

Idéztem fel magamban David levelének sorát, és hirtelen minden a helyére került, és reszketve talált rám a felismerés.

„A chapter ending but the story's only just begun…”