Chapter 76

Sziasztok Bogyókák!

Rettenetes hetem volt, és bár ez nem mentség, ettől függetlenül sajnálom késésem, és hogy még nincs válasz a kommentárokhoz. :( Ez a rész sem lett a legjobb, valahogy most kerültem az írói teljes depresszióba, mert úgy érzem bármit írok, az rettenetes, és nem tudok írni. Szóval ezért késett ez a rész is.

Sajnálom! :)

Jó szórakozást! Csók 

U.i.: A zenék erősen ajánlottak, főleg az utolsó. Ha mondhatom, akkor az KÖTELEZŐ! :))

Sky falls down

/Selly/

(Hat hónappal korábban…)

 (Taken)

Részeg fáradtsággal, és kétségbeeséssel ültem a hatalmas kert egyetlen azon pontján, ahova senki nem látott el, és ahova senki nem akart bemenni, mert sötét volt és néptelen. Egy kis sziklakert övezte elölről, hátulról pedig körbevették a tuják és pálmafák hatalmasra nőtt termetei, így tökéletes búvóhely volt egy olyan üldözött számára, mint én.

Nem is igazán tudom, hogy mi a bajom, talán csak szimplán a féltékenység, és az, hogy tényleg kétségbe vagyok esve, ami egyrészt érthető, másrészt röhejes.

Ninah megtalálta az igazit, a számára való nagy Őt, akivel már közös lakása van. Emellett karrier áll előtte, vannak barátai, és két országban is otthon van. Ruben boldog, mert van nő, akit mindig megkaphat. Léna a barátjával van, miközben Mollynak már gyereke is lesz. Én pedig itt vagyok se karrierrel, se pasival, miközben a barátnőm támogatásáért küzdök. Egyedül élek, és mikor Eric harmadik lemezbemutatóján vagyok, részegen ülök az egyik legsötétebb sarokban, ahova csak ember bújhat.

Keserű mosollyal néztem a pezsgősüveget, és azon kaptam magam, hogy egyedül, a sötétben, teljesen részegen, egy üveget bámulok, arról elmélkedve, hogy hol rontottam el az életem. Talán, amikor a karrierem feladtam és újba kezdtem, amivel tönkretettem majdnem egy kapcsolatot? Vagy talán, amikor nem akartam abbahagyni, és hogy mostanra már Amerikában vagyok, szinte egyedül?

-          Mit csinálsz te itt? – hallottam meg egy jellegzetesen férfias hangot, de háttal volt nekem, és a fordulás mozdulatával csak még jobban megszédültem.

Így nem csináltam mást, mint lenyeltem a kontrollálatlanul folyó nyálam, és megvártam, míg elém lép.

-          Iszom – válaszoltam egyszerűen mikor felbukkant előttem Ruben arca.

Már csak az hiányzott, hogy ez idejöjjön, és kioktasson arról, hogy egyrészt nem tűnünk el az ünnepelt kertjében vedelni, másrészt, hogy szánalmasan festek egyedül részegen. Ruben megrogyasztotta térdeit, és kíváncsian nézett hol a szemembe, hol a pezsgősüvegre, majd a következő pillanatban se szó, se beszéd rogyott össze, és elterült a földön.

-          Jól vagy? – néztem kis mosollyal az ajkaimon, miközben a sötétben fetrengő alakját néztem semmit sem látva.

-          Ja, csak részeg – felelt olyan tónusban, amit csak a filmekben hall az ember részegektől, kissé túljátszva. Ennyit a kioktatásos részről – bólintottam magamban, és meghúztam az üveget.

Enyhe terpeszbe tettem a lábam, és két térdemre könyökölve bámultam a fiúra.

-          Mitől vagy ki?

-          Végeztem Ninah-val – lökte fel magát, hogy aztán visszahanyatlasson.  – Megmondtam neki, hogy szeretem, de ez így nem megy.

-          Mikor?

-          Ma délelőtt – könyökölt fel és esdeklőn nézett a pezsgősüvegemre.

Nem tudom miért, talán mert rájöttem, hogy nincs senkim, megsajnáltam és a kezébe nyomtam azt.

-          Tudod, egyáltalán nem tudom miért van ez, és rohadt szar, hogy bármelyik nőt megkaphatnám, erre nekem csak az az egy kell, akinek van pasija – nézett fel rám olyan tekintettel, amit bár elhomályosított az alkohol, és látszott rajta, hogy részeg, mégis minden szavát komolyan gondolta, és hihetetlen józanság sütött a reményvesztett tekintetből.

-          Szerinted, ha Ninah nem jelenik meg anno Eric életében, mi lett volna? Talán most a popsztár szabad lenne, vagy esetleg más ülne mellette? Talán másnak is esély adatott volna? – kérdeztem elmélkedve, elvéve tekintetem Rubenről. Nem voltam képes rá nézni akkor, amikor kimondom azokat a szavakat, amiket még magamnak sem mertem, és mindannyiszor mikor eszembe jutottak ezek a gondolatok elszégyelltem magam. Nem vagyok jó barátnő.

-          Most miről beszélsz? – éreztem magamon a kíváncsi tekintetet, de nem válaszoltam, csak elfordítottam a fejem és hallgattam a medence felől átszűrődő hangokat, és a féktelen buli hevét.

-          Vissza kéne menned – nyögtem ki, majd kikaptam Ruben kezéből az üveget, ittam belőle, és végigfeküdtem a zöld füvön. Imádom ezt a helyet.

-          Ahogy neked is.

Merengve néztem a csillagokat, és ahogy elbambultam eszembe jutottak a világ legfurcsább gondolatai. Az életem nagy részét mindig az ábrándozás tette ki, és az, hogy elképzeltem milyen lesz majd a jövőm. Az olyan élet, amit magamnak alakítok, és soha senki nem szólhat bele, hogy mit teszek, és minden lépésemmel kihatok rá. Ezerszer elképzeltem milyen lenne, ha egy olyan férfi mellett kötnék ki, aki híres, helyes, és mindezek felett, szeret. Rengeteg amerikai filmet látva elképzeltem, hogy hogyan fog majd az Ő porchéja leparkolni a szüleim kissé rozoga háza előtt, hogy aztán bejöjjön egy családi ebédre. Láttam a szomszédok arcát, ahogy meghallják a fékcsikorgást és a kavicsok zörgését a kerekek alatt, és aztán egy percen belül mindenki az utcán van, hogy azt nézze ki jött. Aztán kiszáll Ő, és senki nem tud megszólalni, hisz mindannyian csak egyet tudnának mondani: Ez ő.

De ez sajnos megmarad ábrándnak, és beáll a sorba azok a dolgok közé, amiket sohasem fogok megélni. Számtalanszor haladok el az utcán azon elmélkedve, hogy vajon a pékség előtt álló nőnek milyen élete van? Vajon van gyereke? Férje, esetleg jól menő állása? Neki milyen problémákkal szembe néznie? Megérné életet cserélni vele egy napra?

De vajon másnak is eszébe jut ilyen, amikor elmegy mellettem, vagy meglát valahol? Kissé megráztam a fejem, hogy elhessegessem mind a gondolatot, mind a zavaró szédülést, utóbbit nem sok sikerrel.

-          Féltékeny vagy? – tűnt fel fejem felett Ruben arca furcsa mosollyal az arcán, ami abban a pillanatban, ahogy a szemébe néztem el is tűnt.

Pillanatok alatt komolyodott el, mintha olyat látott volna meg, amit még előtte soha. Nem tudom mire gondolt, nem tudom mit érzett, amikor a szemembe pillantott semmit nem tudtam kiolvasni belőle, egyrészt, mert amúgy sem vagyok jó benne, másrészt mert azt sem tudtam, hogy miért van négy szeme furcsa paralelogramma alakban elhelyezkedve az arcán.

Csillogó tekintete lassan falta fel testem, miközben éreztem, ahogy megdermedek a félelemtől, hogy hibát fogok elkövetni. Éreztem, ahogy egyik kezét óvatosan – félve reakciómtól-, ráfekteti egyik meztelen lábamra, és lassan húzza azt végig rajta, egyenesen a combomig. Nem állítottam nem, nem ellenkeztem, csak megfagytam.

-          Nem kell féltékenynek lenned. Bárkit megkaphatnál – hajolt újra fölém, és egy pillanatig újra az érzelmek kavalkádjának kereszttüzébe kerültem, ahonnan akármennyire is akartam, nem tudtam kiverekedni magam. Egy esélyem van, ha Ruben feladja.

Kapkodás nélkül tűnt el a feje a látókörömből, majd a következő pillanatban megéreztem csókoló ajkait a mellem felett, és hirtelen felültem. Éreztem a szédülést, de az az érzés semmi volt ahhoz képest, ahogy összeszorult a gyomrom, és amilyen „hanyatlástól” való félelmet éreztem a testem minden pontján. Szerencsétlenségemre kifogtam az egyetlen olyan embert, akinek fő szakterülete a félelem eltüntetése annak érdekében, hogy megkapjon. Szája újra a testem egy pontját kereste, de én elkaptam a nyakam, és könyörgőn néztem a szemébe.

-          Ne. Nem lehet… Kérlek – leheltem lehunyva a szemem, majd hagytam, hogy eltűnjön a kezemből a pezsgős üveg és hogy egy meleg, határozott kéz visszafektessen a fűre.

Megcsókoltam…

/Ninah/

(Jelen)

Leültettem magam elé a vendégeimet, miközben elképedve néztem, ahogy Molly mindennemű szégyenlősség nélkül kezdte el szoptatni a kislányát Eric, David, és az én társaságomban. Természetesen nincs ezzel bajom, és megértem, hogy a szükség az szükség, csak magamról képtelen vagyok elképzelni, hogy ezt megtenném. Ez intim, nem?

-          Mi a… - lépett be Selly a szobába, oldalán azzal a személlyel, akinek bevezetését még terveztem amolyan harminc perces beszédben.

-          Ruben?

-          Selly?

-          David.

-          Eric!

-          David? Nick!

-          Ninah – fordult felém ijedt tekintettel Eric, amivel megszakította a nevek különféle tónusban és arckifejezéssel párosuló felsorolását.

-          Jól van, jól van, mindenki nyugodjon le. Most jön a magyarázat ideje.

-          De mi a büdös francot keres itt Ruben Aglander? Az egy… az egy…

-          Olyan ember, aki annyira borzalmas nem lehet, ha lefeküdtél vele? – mosolyogtam mézédesen Mollyra, mire rám kapta gyilkoló pillantását, és egy pillanat alatt mindenkibe belefojtotta a további szavakat.

Hogy oldja a feszültséget és választ adjon a fel nem tett kérdésekre, Ruben mellém sétált és mintha csak most találkoznánk a mai nap folyamán először, – hogy fent tartsuk a látszatot – mikor hozzám ért apró puszit nyomott a hajamra, és átölelte a derekam.

-          Na, azért ami sok, az sok – lökte ki pillanatok alatt Rubent Eric, és feszülten húzta ki magát mellettem, miközben megfogta a kezem, és szorosan összefűzte ujjainkat.

-          Nem értem, most ti hármasban nyomjátok? – fakadt ki a lehető legidiótább kérdéssel David, amivel elérte, hogy mindenkit magára haragítson, és ne meneküljön a kínos kérdések elől.

-          Aham, én meg azt nem értem, hogy miért Nick a neved – vágtam rá egyszerűen, de egy hasonló pillantást kaptam, mint az imént Mollytól.

-          Selly, te találkoztál Rubennel?

-          Ja – vágta rá a lány, majd senkivel sem törődve elvonult és magunkra hagyott a kis csapattal.

-          Mi ütött belé? Mit csináltál? – fordultam Ruben felé, hogy választ kapjak, ugyanis bármennyire a csúcson éreztem magam abban a percben, ahogy elkezdődött ez a látogatás, azóta minden kezd kicsúszni az irányításom alól, és mostanra semmit sem értek.

A férfi válaszképp csak megvonta a vállát, és Molly felé fordult.

-          Örülök, hogy látlak, Édes.

-          Most leédesezett téged? – szökkent talpra David és mindenkit meglepő határozottsággal és idegességgel fürkészte hol Ruben, hol Molly tekintetét. – Elmondaná valaki, hogy mi az isten folyik itt?

-          Már nem azért Nick, de szerintem te csak fogd be a szád, és végre egyszer ne legyél bunkó paraszt, amikor nem kéne. Végre kiszabadultam otthonról, úgyhogy nem akarom most sem az idióta pofázásaidat hallgatni, vagy azt, hogy azt hiszed kiskirály vagy, és mindenkit irányíthatsz, szóval mi lenne, ha kussban ülnél? – kelt ki teljesen magából Molly, én pedig tátott szájjal, mégis mosolyogva hallgattam végig a kirohanást.

Lehet, hogy csak rosszkor és rossz helyzetben találkoztunk? Ha nincsen Eric, vagy Molly gyenge felfogása, hogy a férfi már nem akar vele lenni, lehet, hogy most jóban lennénk? Hisz a táncverseny alkalmával, mikor nem ismert fel, teljesen normális volt, sőt, talán megmerem kockáztatni annak kimondását, hogy kedves is. Vajon ez lehetséges?

Ahogy végignéztem rajta, láttam, hogy határozott, hogy elege van abból, ahogy bánnak vele, és ezért ki is áll. Nem tudom, hogy ezt az anyaság, azaz a baba hozta ki belőle, azzal, hogy nem csak magát kell megvédenie, nem csak magáért kell kiállnia, hanem most már egy második személyért is, akinek a lelki nyugalma mindennél fontosabb, vagy az, hogy szimplán túl sok volt neki David.

Molly kirohanását hatalmas, üvöltő csönd követte, mégsem éreztem annak muszájságát, hogy megszólaljak. Valahogy idegen büszkeség töltött el, és talán ez nem kifejezetten Molly személyének szólt, hanem annak, hogy végre valaki lemerte üvölteni David fejét, hogy valaki olyan tette ezt, akinek joga is volt hozzá. Habár Molly nem tudta David valódi kilétét, nekünk, külsősöknek jól esett, hogy kapott egy olyan fejmosást, amit mi nem tehettünk meg egyrészt azért, mert „elvileg” nem ismerjük és végtére is egy vendég, valamint ha jól belegondolok, mi nem is tudhatnánk az egész hercegi mibenlétéről, ám biztosra veszem, hogy mostanra tudja, hogy ismerjük a háttéréletét.

Elgondolkozva döntöttem oldalra a fejem és azon elmélkedtem, vajon ezek ketten, hogyan élnek otthon? Ha Molly most ilyen szavakkal illeti Davidet mindenki előtt, akkor otthon hogyan megy ez? Annyira szeretnék egyszer ott lenni mellettük, de mivel, hogy erre nincs lehetőségem, az itt töltött másfél – két hét alatt kell kiderítenem, hogy mi is folyik köztük. Hihetetlen, hogy a kíváncsiságom milyen mértékben győző le az utálatom Molly viselkedésével és személyével kapcsolatban.

-          Ninah, figyelsz? – rázta meg a karom Eric, mire összezavarodva kaptam rá a pillantásom.

-          Nem, bocsi, mit mondtál?

-          Azt, hogy elviszem Da…Nick-et és megmutatom neki a házat, addig te Mollynak mutass meg mindent fent, oké?

-          Ja – bólintottam szórakozottan, szinte még mindig az előbbi gondolataimon rágódva, fel sem dolgozva azt, hogy mit mondott Eric.

Gyors csókot nyomott a számra, és a következő percben már csak hárman álltunk a nappaliban Molly, Elina és én. A valóságba visszatérve pördültem körbe, értetlen kifejezéssel az arcomon kerestem Rubent. Sellyt. Bárkit.

Mély lélegzetet vettem és a lány felé fordultam, aki félszeg mosollyal az arcán nézett rám. Még számomra is hihetetlen, de szépnek láttam. Szép volt enyhén kipirult arca, amelyet sötétbarna, majdnem fekete hullámos haja kedvesen fogott közre. Pajkosan csillogó gyönyörű kék szeme barátságosan mért végig, miközben egyenes háttal, kíváncsian állt, és a reagálásomra várt.

-          Mehetünk? – tártam szét a kezem, mire a lány hevesen bólintott és felemelve Elinát, megindult mögöttem a lépcső felé.

-          Csodálatos ház. A tietek?

-          Igen – bólintottam mosolyogva az emlékeke hadától megrohanva. – Születésnapomra kaptam a szüleimtől.

-          Az komoly. Nem gondoltam volna, hogy ennyire… - kezdte, de elhallgatott.

Nem tudom, hogy azért, mert nem tudta mit mondjon, vagy mert úgy gondolta, hogy amit mondani akart az túl nyers, főleg akkor, ha tulajdonképpen jóban sincs a beszélgetőtársával.

-          Pénzesek? – egészítettem ki mosolyogva, továbbra is tartva a lépést.

-          Nem akartam udvariatlannak tűnni, de hasonló jelző kavargott a fejemben – válaszolt kimérten, amitől furcsa érzés fogott el. Mintha a pénz hevében és a rangomat tekintve nem merte volna magát adni, kissé olyan érzésem volt, mintha ezt tisztelné, és ezért fogja vissza magát.

-          Valóban azok, és sajnos nagy a lelkiismeret furdalásuk, minek eredményeképpen mindenfélével próbálják jóvátenni. Ez az egyik, habár állítólag már a nagy parádé előtt elkezdték építeni – vontam meg a vállam, majd felléptem az emelet folyosójára, és hátrapillantottam Mollyra, aki furcsa, bűnbánó tekintettel nézte a padlót, és utánam lépkedett.

Utálom, hogy képes vagyok megsajnálni!

Megtorpanva figyeltem a mélyen ráncolt homlokkal közeledő lányt, aki mintha észre sem vette volna, hogy lépked. Minden érzékszervét lefoglalta az elmélkedés, és komolyan megesett rajta a szívem. Bár könnyen megeshet, hogy egyáltalán nem velem kapcsolatos a belső aggodalma, hanem inkább a kislányával, esetleg a képébe hazudó Daviddel, és ha ez igaz, akkor egy idióta vagyok. Akárhogyan is, de egy idióta vagyok.

-          Ninah – emelte fel a fejét a nevemet lehelve, és szomorúan nézett a szemembe, de ezt követően csak csendben nézett és nem szólt többet.

Eric azt mondta megváltozott, és neki csak ismernie kell, ha együtt voltak legalább négy évig. Azt mondta, hogy ő alapjában nem ilyen, kedves, tüneményes lány, csak hatalmába kerítette a féltékenység, és mást sem tartott a szeme előtt, minthogy engem el kell távolítani, hogy neki újból esély adathasson. Ha belegondolok megértem, hisz minden lány volt már féltékeny, még ha annyira nem is, hogy csak az a cél lebegjen a szeme előtt, hogy visszakapja az imádottját, azzal nem törődve, hogy miket tesz tönkre maga körül, vagy, hogy kinek az élete megy rongy az Ő törtetése miatt. Mindenki érezte már azt, hogy szakított egy fiúval, mert úgy élte meg ennek a kapcsolatnak vége, és már nincs meg a szerelem, majd miután együtt látta valakivel, vissza akarja kapni, mert fáj mással látni. Én ezt mind megértem, de számomra nonszensz, hogy csak a szerelemért képes tönkre tenni egy olyan valaki életét, akit a szerelme szeret. Képtelen vagyok felfogni, hogy nem értette a jelzéseke, amiket Eric küldött, vagy azt, amikor azt mondta; nem.

Úgyhogy bármennyire is megértem Molly féltékenységét, ettől függetlenül nem tett jót nekem az, amit velem művelt. Képtelen vagyok szemet hunyni, mindössze annyit tudok tenni, hogy nem utálom a lány, és úgy viselkedem vele, mintha egy számomra idegen lány lenne, aki most belecsöppent az életembe. Ami igaz is, ha úgy tekintjük, hogy mostantól nem az a bosszúálló, gonosz nő, aki volt, hanem a boldog, kiegyensúlyozott önmaga.

-          Molly, én… - folytattam helyette, ugyanis láttam, hogy teljesen megakadt. Egy pillanatra elhallgattam, és magam előtt összefűzve ujjaim néztem rá. – Nem tudom meg nem történté tenni a dolgokat, ahogy te sem. Képtelen vagyok egyik pillanatról a másikra megbocsátani, de közben azt sem akarom, hogy rosszul érezd magad. Én csak… nem is tudom. Talán viselkedjünk emberekhez méltó módon, és várjunk, oké?

Apró biccentést kaptam válaszul, majd közelebb lépett és halványan rámosolygott a kezében mocorgó kisbabára.

-          Megfogod? – nyújtotta felém a kicsit, mire én a babáról félve pillantottam fel Mollyra.

-          Biztos? És ha leejtem? Én még sose… - kezdtem bele, de nyugodt hangon félbeszakított.

-          Bízom benned. Semmi baja nem lesz – adta át mosolyogva a babát, én pedig remegve fogtam kezembe a gyönyörű kislányt.

-          Úristen – leheltem elámulva, hogy milyen könnyű a gyermek, mégis milyen nehéznek érezem a felelősséget, hogy a kezemben tarthatom.

Gyönyörű szemeit rám meresztette, miközben édesen mosolygott, és úgy éreztem kényelemben érzi magát, és biztonságban. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy ha látszólag is, de megbízott bennem, és jól érezte magát.  Óvatosan tartotta egyik kezemmel, miközben egy ujjamat végighúztam az arcán, és nevetve figyeltem, ahogy arcával belesimul a tenyerembe. Tökéletes volt minden értelemben, és képtelen lettem volna bármi rosszat elképzelni róla. Maga volt a megtestesült szépség, tisztaság és ártatlanság.

-          Gyönyörű – pillantottam fel Mollyra, aki kedvesen bólintott, és ellépett előlem, nálam hagyva a kicsit.

-          Megmondod hol van a szoba? Bemegyek és kipakolok, hogy Elinának előkészítsem az ágyat az alváshoz – emelte fel a baba csomagjait, én pedig fejemmel a folyosóvégi szoba felé böktem és hagytam, hogy Molly elsétáljon mellettem.

Minden figyelmem lekötötte a baba, nem tudtam róla levenni a szemem. Elina kíváncsian fürkészte az arcom, miközben akaratosan nyújtózkodott az arcom felé, hogy elérhesse azt.

-          Szia Elina, Ninah vagyok. Csak, hogy tudd, te vagy az egyik legszebb baba, akit valaha is láttam, bár ez nem meglepő apukád és anyukád után. Ja, és hogy tud, te vagy az egyik legszerencsésebb kislány a világon. Főleg, ha azt nézzük, hogy csak egy mosolyodba fog kerülni, és Eric máris a lábaid előtt hever, ha tagadja is. Nekem ezért tudod mennyit kellett küzdenem?

Mintha értette volna, amit mondok ráncolta össze a szemöldökét, majd hatalmasat tüsszentett és ásítva fordította oldalra a fejét.

-          Ninah, te… - hallottam meg Eric kereső hangját a lépcső felől, de mire odakaptam a tekintetem már meg is indult felénk. – Édes baba, nem?

-          De – mosolyogtam a kislányra, és halkan suttogtam. – Ugye megmondtam?

Biztos vagyok benne, hogy Eric meghallotta apró megjegyzésem, ám ezúttal valamiért nem tette szóvá, és torkát megköszörülve követelte figyelmem.

-          Mit terveztél mára?

-          Még semmit, de mivel látom, hogy a gyerek fáradt, Mollyéknak pedig szórakozásra lenne szükségük, elmehetnénk bulizni valahova ide a partra.

-          De te – kezdte volna a saját érdekemben lévő védőbeszédet utalva a nem rég megtörtént halálesetre, de leintettem.

-          Jól vagyok. Csak még meg kell kérdeznem Mollyt, hogy itt hagyja-e a babát egy bébiszitterrel, ha elintézem.

-          A többiekkel a medencénél leszünk, majd gyertek – mondta, majd elindult volna, amikor visszafordult és jelentőségteljesen rám nézett. – Viselkedj jól, oké?

-          Te sem panaszkodhatsz Saade. Le Davidezted – hajoltam felé suttogva, mire egy csókot kaptam a számra, hogy belém fojtson minden további ellenkezést, vagy hangot.

-          Éppen ezért vagyunk jó páros – kacsintott mosolyogva, majd eltűnt a lépcsőfordulóban.

-          Bolond – kacagtam, és a kislánnyal a karomban indultam Molly szobája felé.

/Molly/

(Sky falls down)

Amint Ninah eltűnt a konyhában, hogy frissítőket szolgáljon fel mindkét csapat számára, összeestem a kanapén, és kifújva magam dőltem hátra. Ez nehezebb, mint gondoltam.

Az egész helyzetet Ninah viselkedése teszi nehézzé, ugyanis ahelyett, hogy utálna, ahelyett, hogy azt éreztetné, micsoda egy mocsok vagyok, csak mosolyog, és megpróbálja elfelejteni az egészet, miközben engem belülről mar a lelkiismeret-furdalás, mégsem tudom, hogyan mondjam ki. Annyiszor próbáltam, mindig másképpen, de a szavak valahogy sosem jöttek úgy a számra, ahogy gondoltam. Talán, mert nincs mentség arra, amit tettem.

Már a repülőn beszédek tízezreit képzeltem el magamban, de mire a végükre értem mindegyik szánalmasnak hatott, amitől elment a kedvem a továbbiak gyártásától. Most pedig itt vagyok, Ninah kedves, és nem érzem azt, hogy nem szívesen látott vendég vagyok, pedig úgy mennyivel könnyebb lett volna. Ráadásul belesajdul a szívem abba, ahogy látom milyen hatalmas kedvességgel és szeretettel fordul a lányom felé. Mindeközben viszont még mindig nem értem, hogy mit keres itt Ruben, miért viselkednek úgy Ninah-val, mintha régi jó barátok lennének, vagy több… És miért viselkedik így Selly? Egyáltalán miért van itt?

Apró sóhajtás közepette nyomtam meg a tévé távirányítójának gombját, és egy perc alatt elém varázsolódott a hatalmas képernyőn kivetülő kép, amelyhez dolby surround hanghatás párosult. Tisztára, mint egy moziban. Ami azonban a következő pillanatban történt, teljesen letaglózott; egy amerikai zenecsatornán pillantottam meg a svéd Eric Saade-t, méghozzá egy csodálatos lány társaságában, Ninah Miles-szal.

Elképedve hajoltam előre, és eszembe jutottak azok az idők, amikor Eric még csak erről Álmodott. Egyszer majd a nagy Amerikában fellépni, ahol esetleg meghallgatják a számait. Vagy esetleg Európa más országaiban is el tudja adni majd a lemezeit, most pedig az USA-ban a Sky falls down-t adják le. Hihetetlen.

Ninah alakja jelent meg egy ponyva mögött megvilágítva, miközben a bolygók körülötte forogtak, ő pedig látszott, hogy ámulva forgatja körbe a fejét. Pár másodperccel később J-son ismerős rappelését hallottam meg, és Ninah képe eltűnt, helyét pedig átvette a sötét bőrű rapper alakja, ahogy az utcán sétál, és mindent beleadva adja át a barátság, és határtalanság érzetét a szövegével. Lassan az utca tömegéből ismerős arcok válnak ki J-son mögé sorakozva. Danny, Selly, és Ninah barátnői, akikről olyan sokat olvastam már az interneten, mintha ismerném őket. Mindannyian táncolva, mosolyogva a ritmust ütve a lábukkal, kezükkel közeledtek a kamera felé, amely végül felfelé fordult és a viharos felhőkkel eltakart eget mutatta. Amint a kamera lefelé fordult a földet láttuk, és Eric jelent meg előttem, ahogy mosolyogva, a legszexisebb táncával adja elő magát. Ismertem ezt a pillantást, ismertem ezeket a mozdulatokat. A világon mindenkinél boldogabb.

A csapat elért egy helyet, ahol Ninah táncolt az esőben egyetlen a felsőtestéhez tapadó halvány rózsaszín táncos ruhában. Csodálatos mozgása emlékeztetett a táncversenyben előadott bármelyik produkciójára. Irigylésre méltó alak, hibátlan lépések, leírhatatlan tűzzel és lendülettel a mozdulataiban. A kamera képe távolított Ninah-ról és megjelent Eric, ahogy a lány mellett kisebb távolságra tőle ugyanolyan lenyűgöző táncba kezd, és szinte vibrált a levegő kettejük között. Bár az elején különböző táncot lejtettek, a szám előrehaladtával végül már egyszerre, ugyanazt táncolták, majd egy pillanatban egyszerre ugrottak fel, és dobbanva érkeztek le, minek következtében hatalmas porfelhő lepte el mindkettőjüket, ami nem törődve az eső elmosó hatásával körül lenget mindkettejük alakját.

Amint lelassult a zene a barátok újból megjelentek és az ég felé ugrálva váltak világító csillagokká, és körülvették a mostanra egymásra meredő, mozdulatlan párost. Bár több méterre voltak egymástól, én, mint néző is éreztem azt a húzó, vibráló erőt, ami kettejüket vette körbe, és már szinte imádkoztam azért a pillanatért, amikor valamelyikőjük megteszi az első lépéseket és elérik egymást. Az eső egy pillanat alatt elszállt, és egyetlen, a felhőkön áttörő Napfénysugár sütött a szerelmesekre, mire Ninah testébe újra erő költözött, és minden homály mögött lassan az énekes felé lépkedett. Eric kíváncsian fordult szembe a lánnyal, aki végül elérte Ericet, és kezét az övébe mélyesztve döntötte fejét a férfi mellkasának. A svéd énekes szorosan fonta karjait a lány teste köré, majd az utolsó akkordok közben együtt emelték fel tekintetüket az ég felé, ami alig volt tőlük pár centire, és ahonnan fényesen világítottak a kis csillagok.

-          Wáó – tátottam el a szám teljesen lenyűgözve, majd meghallottam Ninah kacagását mellettem.

-          Pedig borzasztóan szerepeltem benne. Látnod kéne a Make Love-ot. Top Chartos, ötödik helyezett!

-          Miért vagy eltakarva végig? – kérdeztem rá a számomra legfontosabb kérdésre.

-          Nem akartam, hogy felismerjenek, de úgy látszik neked mégis sikerült – mosolygott és egy pohár rózsaszín italt nyomott a kezembe. – Menedzser vagyok, nem táncos, és főleg nem modell, hogy elvállaljak szerepeket klipekben. Eric viszont meglepett ezzel, és nem tágított. Nagyszerű rendezőnk volt, és ez jött össze. Én személy szerint szeretem, de csak mert mindenki szerepel benne, akit szeretek – mosolyodott el halványan, majd hirtelen elkomorulva és elhallgatva fordította el tőlem az arcát.

Pár pillanatig néma csönd volt köztünk. Nem mertem megszólalni, mert biztos voltam benne, hogy valami baj van, és nem akartam rontani a helyzeten. Két lehetőségem volt, vagy rákérdezek, hogy mi a baj, vagy pedig terelem a témát. Harmadik variációként felmerült, hogy ő szólal meg legelőször, de mivel láthatóan a könnyeivel küzdött, nem tette.

-          És mi a helyzet Rubennel? – kerestem a tekintetét, mire halványan elmosolyodott, megtörölte az orrát, és szipogva nézett rám.

-          Ez egy hosszú történet – dőlt hátra, és lassan belekezdett egy ismerős történetbe.