Chapter 77

Sziasztok!


Most nem késtem, sőt, hamarabb is hoztam a friss fejezetet, ami remélem el fogja nyerni a tetszéseteket. Köszönöm az előző pár embernek a kommentárját, és most is már előre köszönöm, ha írsz, hisz mint már mondtam, ez adja a löketet. Anélkül pedig elég nehéz írni.. :/
Zenéket kérlek hallgassatok, és véleményt hagyjatok magatok után! :)
Köszönöm, és csók mindenkinek! Kellemes nyaralásokat! :)

U.i: Ó, majd' elfelejtettem. Mind csúnya, trágár szavak előfordulnak, mind túlfűtött szexi jelenetek, úgyhogy légy tekintettel a korodra! :)

We are young 

/Eric/

-          Figyelj haver, nem akarok beleütni az orrom a dolgotokba, de mikor akarsz színt vallani? – fordultam David felé, és a kezébe nyomtam egy doboz sört, amit az imént Ninah adott.

-          Akkor minek teszed? – vonta meg a vállát, miközben szisszenve felnyitotta az italt.

-          Te most komolyan fel akarsz húzni, mert kurvára, nincs kedvem a királyi pofád nézni, ahogy hazudsz! – húzta ki magát mellettem Ruben is, és sosem hittem, hogy valamiben is egyet fogunk érteni, most mégis ezen kaptam magam.

-          Muszáj! Szerinted ilyen életet akarok a lányomnak? Vagy Mollynak? Hogy az anyám, meg a királynő parancsoljon nekik, hogy mit vegyenek fel? Hogy hová menjenek és mit csináljanak? Hogy elvegyék Mollytól a babát? Tudom, hogy nem vagy jártas a királyi házban Saade, de elmondom, hogy egy anya sem neveli ott a gyerekét, és mindenki csak báb. Én ezt nem fogom hagyni.

-          Akkor mi lenne, ha hazamennél, király lennél, rendeletet írnál ezt illetően, majd hazahoznád Mollyt? – vetettem fel, de nem úgy tűnt, mint aki még nem gondolta át ezt az eshetőséget.

-          Mi lenne, ha valaki követné a királynőt a trónon és nekem nem kéne királynak lennem? – vonta fel a szemöldökét.

Volt logika abban, amit mondott, és meg is érteném, ha nem tudnám biztosan, hogy nem tudja elkerülni az öröklést. Felsóhajtottam ugyanis itt megállt a tudományom, ellenben Rubenben még mindig volt szufla.

-          Meddig akarod húzni? És mi lenne, ha Mollynak elmondanád, és neki nem hazudnál?

-          Egész héten ezzel fogtok basztatni?

-          Meg akarod húzni a barátnőm?

-          Végig futattam rajta a szemem. Csinos csaj – felelte nem törődöm stílusban, holott mindketten tudjuk, hogyha egy pasi azt mondja végig futattam rajta a szemem, az pontosan azt jelenti, hogy minden pózban vagy ezerszer elképzelte már Ninah-t.

Tudom, hogy egy idióta vagyok, hogy felhoztam, és egyáltalán nem kapcsolódott a témához, de világos volt, hogy nem jövünk ki egymással jól, és csak a bajt keressük. Vagy az agressziót, és nekem csak indok kell, hogy behúzhassak neki egyet. Ha eljön az ideje, esküszöm, megteszem.

-          Tudjátok, mi? Mivel eddig idegesítettetek, most van egy ötletem?

-          Ötlet? Mégis miféle ötlet? – horkantam fel, és éppen elfordultam volna tőle, amikor folytatta.

-          Olyan, amivel nem szabályozhatnak minket, olyan aminek eredményeképpen ha hazamegyek, vagy elfogadnak Mollyval együtt, vagy nem.

-          Mégpedig?

-          Feleségül veszem.

/Ninah/

/Lego House/

Miután elmeséltem Mollynak az életem történetét nagy vonalakban, hogy mégis mit keres az életemben újból Ruben, vagy hogy Selly miért került Amerikába, és mi ez az egész felállás, rajtam volt a sor, hogy feltegyem azon kérdéseim, amik a csőrömet bökték.

Tulajdonképpen nem sok volt, csak egy, ami nagyon érdekelt, és reméltem, hogy választ kaphatok rá, akármennyire is személyes.

-          Hogyan éltek ti Da…Nick-kel? – javítottam ki magam gyorsan. Azt hiszem, mielőtt lefekszem percekig fogom magamban mondogatni a pasi nevét, mert így hamar lebukunk anélkül, hogy a miérteket megtudtuk volna. – Miért vagy vele, ha nem szereted?

-          Nick… Nick egy barom. Elrabolt, és nem engedett el. Sehova nem mehettem, viszont mindent megkaptam. Nem voltak válaszok a miértjeimre, de egy idő után már nem is érdekeltek, csak az, hogy a baba épségben jöjjön majd világra, és Nick mindent megadott. Végül megtudtam, hogy mostanáig vérdíj van a fején, mert hogy bankigazgatóként igen sokak szemét szúrta, főleg ha még pénzt is megvont egyesektől. Megfenyegették, és ezzel együtt a családját, azaz engem is. Valahonnan megtudták, hogy terhes vagyok az Ő gyerekével és szemet vetettek rám. Ezért vitt magával Nick, és ezért nem engedett sehova. Féltett.

Ó, jó szöveg. Eljátssza az áldozatot, akit sajnálni kell, miközben még hősként is tekintenek rá, hisz mégis csak megment két életet. Szuper!

-          De egy barom. Úgy kellett élnem vele, hogy nem szerettem, szinte nem is ismertem. A ruháit mindig széthagyta, és nem csinált semmit azon kívül, hogy dolgozott a pénzünkért. Ha evett és a mosogatógép mellé lépett, nem tette be a tányért, csak rá. Mintha fájna lehajolni. Ha ivott lerakta a poharát, de nem emlékezett hova, így mindig újat vett elő. Órákig képes meztelenül flangálni a lakásban, és csak meccset nézni.

-          De? – néztem rá kíváncsian, mire szemérmesen elmosolyodott és a távolba révedve folytatta.

-          De mindezekkel szemben pedig néha olyan diplomatikusan beszélt, hogy teljesen elámultam. Mikor kellett hihetetlen szókészletet használt olyan kifejezésekkel, amiket életemben nem hallottam. Kitűnően beszél franciául, angolul, spanyolul és oroszul. Hitted volna? Elképesztő.

-          Éééés? – nógattam, mire felsóhajtott.

-          Azt hiszem, beleszerettem.

-          Az hogyan lehetséges? Ez egy barom. Bunkó, és nem tisztel senkit magán kívül. Ugráltat és olyan tekintettel mér végig, mintha ő felsőbbrendű lenne.

-          Igaz, de ha megfigyelted sohasem emeli fel a hangját, mindig hidegvérrel beszél, még ha ideges is. Nem vág a fejedhez válogatott sértéseket, és sosem viselkedik úgy, hogy abban te bármi kifogásolhatót találj esztétikailag.

-          Jó, de… - kezdtem volna, de elhallgattam. Nem tudtam mit mondjak.

Azt, hogy igaza van, de egy hercegnek illik így viselkednie? Vagy, hogy ettől függetlenül továbbra is egy barom, aki hazudik, mint a vízfolyás? Vagy azt, hogy mindezek a pozitív jelzők mellett, David fut, menekül a végzete elől, nem harcol, és még csak szembe sem néz vele, és minden csak nem egy önfeláldozó hős?

-          De szerinted viszont szeret? – kérdeztem megfeledkezve az előző gondolataimról, mire Molly csak egy félszeg vállrántással válaszolt.

-          Ninah! – hallottam meg Eric sürgető hangját a hátam mögül.

Megfordulva szembetaláltam magam vele, ahogy az ajtón behajolva, a félfába kapaszkodva kukkant be, és felém int.

-          Kijönnél? – küldött egy bocsánatkérő mosolyt Molly felé, én pedig sóhajtva szökkentem talpra és az énekes felé léptem.

Meg sem várva, hogy elérjek elé, megragadta a karom és teljes erőből rántott ki a helyiségből.

-          Mi van? – fontam keresztbe a kezem magam előtt, és várakozón néztem a fiúra.

Szemében valami lázas csillogás volt, amit betudtam annak, hogy sürgős közlendője van, ami nem bírt volna ki még plusz öt másodpercet sem. De emellett enyhe visszakozás, és tanácstalanság is látszott az arcán, amit már végképp nem tudtam hova tenni.

-          David – bökte ki, majd mögém lesve ellenőrizte, hogy Molly nem lopakodott-e mögénk, hogy kihallgassa a beszélgetésünket.

Várakozón fújtam egyet és vártam, hogy Eric folytassa a mondandóját.

-          David feleségül akarja venni Mollyt.

-          Mi van? – szakadt fel belőlem hangosan, majd pillanatok alatt a számon éreztem Eric meleg tenyerének érintését. Ennyit arról, hogy nem tudjuk hogyan érez a herceg Sandén iránt. – Em mem mó – morogtam a tenyérbe halkan, mire Eric furcsálló pillantással mért végig, és elvette a kezét. – Ez nem jó. Nagyon nem jó. Oké, hogy hazudik, és hogy hazudott eddig is, de azt nem hagyhatjuk, hogy Molly belemenjen az esküvőbe úgy, hogy közben azt sem tudj akihez megy hozzá. Azzal aláírna egy olyan láthatatlan papírt, ami megpecsételi a sorsát. Ezt nem hagyhatod, Eric!

-          Én nem hagyhatom? Minek nézel engem? Na, nem Miss Miles, nem hagysz egyedül a szarban. Ebbe ketten csücsültünk bele, és ketten is mászunk ki.

-          Hé, hé, hé – emeltem védekezőn magam elé a kezem és egy lépést hátráltam, majd a hangom visszafogva folytattam. – Ki hívta meg ide a volt csaját meg annak a jelenlegi pasiját egy babával karöltve? Abban biztos lehetsz, hogy nem én voltam, szóval ezt ne kend most rám!

-          Ninah! – keményítette meg a hangját, miközben pillantása továbbra is lány maradt.

-          Eric! – húztam ki magam a lehető legtávolabb kerülve a bűvköréből.

-          Egyáltalán honnan tudod, hogy Molly igent mondana? Lehet, hogy meg sem kell oldanunk, és majd ő elküldi.

-          Ja, a probléma már csak annyi, hogy éppen az előbb bökte ki Molly, hogy szerelmes Davidbe. Szóval fogsz szépen azt a zsákot a fejed helyén, és ülj le egy csendes sarokba gondolkozni, mert ebből nem mászol ki – mutattam ujjammal a homlokára, enyhén megpöcköltem, majd elfordulva visszaindultam volna, amikor megfogta a vállam és megállított.

-          Eric, én – sóhajtottam, de a következő pillanatban magához szorított, és hevesen megcsókolt.

Éreztem, ahogy keze végigszántja az oldalam, és védelmezőn magához ölel, az én kezeim pedig enyhén vizes hajába túrtak, hogy közelebb érezzem magam hozzá. Hihetetlen, hogy egy pillanat mennyire képes megváltoztatni az érzéseim. Elképesztő, hogy Eric mennyi idő alatt tudja elvenni az eszem, és eltüntetni minden ellenkezésemet. Nyelvének játéka olyan érzéseket hozott fel belőlem, aminek nem adhattam helyet sem most, sem az elkövetkezendő percekben, pedig semmire sem vágytam jobban. Fájdalmas volt a felismerés, hogy el kell taszítanom magamtól, így szememet szorosan lehunyva, vágytól zihálva hajoltam el. Apró mosolyra húzódott a szám, amikor Eric egyik ujja lágyan siklott a bőrömön, és ez a pillanat neki bőven elég volt arra, hogy szájával egy utolsó csókot nyomjon az enyémre, miközben nyelvével gyorsan végigszántja fogaim.

-          Tudod, hogy úgysem hagysz cserben, és megmentesz – mosolygott rám azzal a féloldalas csibészes mosolyával, amihez most még egy kacsintás is párosult.

-          Mekkora szerencsém van veled, Saade! – döntöttem homlokom a mellkasának, miközben hangos nevetését hallgattam.

***

Elégedetlenül néztem magam a tükörben, miközben végigsimítottam a testre simuló ruhám oldalán. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy jól néznék ki, és hogy készen állok egy nap bulizásra, de Mollyt láthatóan feldobta a táncolás gondolata, valamint az, hogy emberek között lehet, sőt, azt hiszem Eric, Ruben és David is mosolyogva vette tudomásul, hogy elmegyünk ma este.

Szívem szerint inkább feküdtem volna le az ágyamba, hogy az életemen gondolkodjak, ami éppen valami véletlen folytán sínen van, vagy azon, hogy hogyan állíthattam volna meg Dylant. Máig képtelen voltam feldolgozni, hogy nem lesz ott több összegyűlésen, nem fogom hallani a bunkó beszólásait, és hogy nem számíthatok rá minden kétségbeesett pillanatomban, amik már remélem, nagy ívben elkerülnek.

Tudom, hogy Eric agya folyamatosan azon a mondaton zakatol, amit Dylan azelőtt mondott, hogy levetette volna magát. Megölt valakit. Felsóhajtottam, ahogy eszembe jutottak az emlékek és a lelkiismeret furdalástól még kisebb lett az egyébként is összeszorult gyomrom, holott mindent megtettünk annak érdekében, hogy elkerüljük a katasztrófát.

Kopogásra kaptam fel a fejem, és letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról, miközben gyorsan kezembe kaptam a púdert, és úgy nyitottam ajtót.

-          Igen?

-          Indulnánk – kukkantott be Molly, és láttam, ahogy gyorsan végigméri szemével Eric-kel közös hálószobánk.

Elfojtottam egy mosolyt, miközben halkan feleltem.

-          Egy pillanat és készen vagyok.

-          Jól vagy? – nézett fel őszinte aggodalommal a tekintetében. Vagy talán tetetett őszinteséggel, sajnos ez már csak az ő titka marad. Rég feladtam, hogy olvassak ebben a nőben.

-          Persze – bólintottam, mire Molly félszegen kihúzódott az útból és én becsukhattam az ajtót.

Megadva magam vetettem hátam az ajtónak, és lassan a földig siklottam rajta. Kezemből kidobtam a púdert, és terpeszben álló lábamra tettem két könyököm, hogy aztán a tenyerembe rejtsem arcom.

Lehet, hogy túl sokat vállalok, és valóban szükségem lenne még pár nap pihenőre, hogy kiheverjem az elmúlt hetekben történteket, de képtelen vagyok, mert akkor csak válaszokat keresek, miérteket, és megoldásokat a múlt problémáira, amiket már nem tudok megoldani. Az agyam egyfolytában pörögne és töprengene a „mi van, ha” állításokon, amik sehova sem vezetnek. Hisz körülöttem mindenki feltette már ezt a kérdést. Dylan szülei a „Mi van, ha az nem az én fiam lett volna?”, vagy Eric fejében a „Mi van, ha jobban figyelek Ninah-ra, és egy percre sem hagyom magára?”

Mindre tudom a választ; akkor minden máshogy történik.

-          Mi van, ha most abbahagyod a gondolkodást, én elrabollak, és a világ legjobb estéjét biztosítom neked? – hallottam meg Eric hangját elölről, amit sehogy sem tudtam mire vélni, hiszen a nappaliban tartózkodott, és én az ajtónak vetettem a hátam. Amikor viszont felpillantottam az ablak nyitottan mosolygott rám. Eric túl jól ismer.

-          Még viccnek is rossz – válaszoltam utalva az elrablós szövegre, de nem válaszolt, csak elém lépett, megfogta mindkét kezem, és felhúzta lagymatag testem a földről.

-          Attól még megkapod a fantasztikus estét! – húzott magához, miközben ujjait hátul a derekamnál összefűzte, ezzel is magához láncolva, amit egyáltalán nem bántam.

Mosolyogva néztem fel a gyönyörű barna szempárba, amik lázasan csillogtok, pontosan úgy, amikor olyan ötletük van, amik felpezsdítik a vérem.

-          Valami piszkos ötleted van, igaz?

-          Az nem kifejezés – hajolt apró csókra a nyakamra, mire halk kacagás hagyta el a szám, ahogy hátravetettem a fejem.

Mivel Ericnek sikerült rávennie az indulásra, sőt mi több már élvezettel vártam is, nevetve szökelltem a limuzin felé, amikor megpillantottam a kocsija felé igyekvő Sellyt. Bocsánatkérően pillantottam Ericre és Sel felé indultam, hogy elkapjam még azelőtt, hogy bevágja maga mögött az ajtót. Láthatóan nem volt rózsás kedvében.

-          Hé, várj! – kaptam el a karját, és magam felé fordítottam. – Mi történt? Mióta megjöttél, ha egy szót szóltál, már sokat mondtam. Mi van veled?

-          Semmi, csak… – rántotta meg a vállát, lazaságot mímelve, ám ezzel ellentétben testéből sugárzott a feszültség. – Egyszerűen nincs jó kedvem – vett mély levegőt, és ellépett előlem.

Olyan érzésem volt, hogy pontosan érzi, tudom milyen érzések tombolnak benne, és tudja, hogy látom valami nincs rendben vele, ám azt nem akarja elárulni, hogy miért, így inkább távolodik tőlem, bízva a távolság erejében, abban, hogy innen már nem olyan könnyű átlátni rajta.

-          Történt valami a szerkesztőségben? – kutakodtam tovább, mire megcsillant szemében a remény sugara, és bólintott.

-          Igen, a szerkesztőség. Túl sok munka, nem hittem volna, hogy ezt mondom, de lassan nem bírom.

Talán még el is hittem volna, hogyha nagyobb beleéléssel mondja, de túlságosan hamar ráharapott a sztorira, és túlságosan könnyedén mondta. Szinte eltűnt az előbbi feszültség, ami vibrált körülötte most, hogy témát váltottunk. Enyhén balra döntöttem a fejem és kíváncsian néztem rá. Láttam, ahogy zavarba jön, és leszegi a tekintetét, de nem szól semmit, és ezzel elárulta magát.

-          Jössz velünk bulizni? Az biztosan jót tenne. Egy kis kikapcsolódás, és minden mást is megbeszélhetnénk – mosolyogtam kedvesen, miközben kezembe vettem az övét, és megértőn megdörzsöltem azt.

-          Hát… nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. Ruhám sincs. És…

-          Ne folytasd! Ruhát adok, csak gyere. Öt perced van – engedtem el egy kezemmel az övét, és a ház felé kezdtem húzni.

Vonakodva ám, de elindult, mintha még mindig a megfelelő kifogást keresni, amit csak nem akar a nyelvére jönni.

-          Ruben is ott lesz? – cövekelt le hirtelen, én pedig értetlenül fordultam szembe vele. Szóval innen fúj a szél…

-          Nem – hazudtam, és erősen reméltem, hogy Selly nem látta, ahogy Ruben elsőként ült be a limuzinba, valamint azt is, hogy a svéd srácnak nem jut eszébe kiugrani, míg Sel megláthatja.

-          Jól van, add azt a ruhát – sóhajtotta és futólépésben indult meg mögöttem a ház felé.

Győzelmemet vidáman demonstráltam Ericnek egy hatalmas égbeugrással, majd megkértem, hogy vigye a többieket a klubba, mi majd taxival megyünk.

/Selly/

Stole my heart

Egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre bejutottunk a helyre, ugyanis bár nem akartunk élni a VIP adta lehetőségekkel, muszáj volt. Amint beálltunk a hétköznapi emberek által kialakított várakozók sorába, rajongók tucatjai rohanták meg Ninah-t és Ericet egyszerre. Némelyikük, a rendesebbje, nem tülekedett oda, mindössze messziről fotózta a sztárpárt, akik végtelen nyugalommal, egymás kezét fogva várták, hogy bejussanak. Furcsa volt látni, hogy teljesen egyenrangú partnerek lettek, hisz Ninah-nak bőven akadt annyi rajongója, mint a svéd származású Saade-nak, így mindketten fogadhatták a népes tábort. Mindössze tíz percig voltunk képesek sorba állni, mert ezután akkora lett körülöttünk a gyűrű, hogy nem hogy a bejáratot, de lassan már a helyszínt sem láttam a fejek tömegétől. Végül nem tudom melyikünk szabadult ki, de hívta a biztonságiakat és sikerült becsusszannunk a szórakozóhelyre.

Hangosan dübörgött a zene, mikor beléptünk a helyiségbe, ami akaratomon kívül is lázba hozott, és máris éreztem, ahogy a bőröm alá kúszik minden dallam, és eléri, hogy a karomon felálljon minden szőrszál a meleg, izgató érzéstől.

Szórakozottan pislantottam a bár irányába, és a többieket magammal rángatva értem el, hogy mindenki igyon egy első kört velem. Felejteni akartam, és szórakozni, semmi kedvem sem volt józanul végig bulizni az éjszakát. Pillanatok alatt megkaptuk az első kör röviditalunkat, majd a második lazábbat, és boksz után keresgélve sétáltunk, mire végre találtunk egyet. Az emeleti helyen volt, ahonnan be lehetett látni az egész termet, és a táncolókat, és ahova bár fel lehetett látni, ha akartál, el tudtál bújni pár csendes, meghitt percre. Nem telt el öt perc, de Eric és Ninah már le is léptek táncolni, amit meg is értek, hisz csupa jó szám szólt, és Ninah-ra tényleg rá fért, hogy szórakozzon végre egy kicsit, Ericen pedig láttam, hogy neki ez is a célja.

Mosolyogva néztem utánuk, majd az engem megszólító Mollyra irányítottam figyelmem.

-          Minden rendben? – fogta meg a karom, aminek mozdulatsorát rideg távolságtartással néztem végig.

-          Ja – bólintottam és tekintetem újból a táncolókat néztem.

-          Mol! – hallottam meg David üvöltő hangját, miközben a lány felé nyújtotta a kezét.

Molly röviden egy bocsánatkérő mosoly erejéig rám nézett, majd boldogan csúsztatta kezét a férfiéba, és már az első lépésnél táncra perdült.

Tökéletes, itt maradtam egyedül. Végül is, én akartam jönni, és én nem akartam, hogy Ruben itt legyen, most mégis hiányérzetem van, és kifejezetten vágyom arra, hogy a svéd fiú mellettem üljön, és csak nézzen. Vagy, hogy hozzám szóljon, hogyha még az egy „Kéred még a koktélod, vagy megihatom?” is.

-          Szánalmas – sziszegtem magamnak, és megráztam a fejem, majd legurítottam egy kis pohár rövidet, és megindultam a tömeg közepe felé.

Csípőm ösztönösen kezdett ringani a zene ritmusára, és csak egy pillanatomba telt, hogy lehunyjam a szemem és teljesen elengedjem a valódi önmagam mellőlem, legalább erre az egy éjszakára…

/Ruben/

Elégedetten néztem fentről a korlátra támaszkodva az alkarommal, ahogy Ninah nevetve nézi Saade valamilyen idióta táncát, ami, be kell valljam, nem is olyan rossz. Semmi perc alatt megtaláltam Mollyt, ahogy eltúlzott kézmozdulatokkal mutatja be azt a mindenki által ismert orrbefogásos búvártáncot Davidnek, aki viszonzásképp megmutatta hogyan is kell eljárni a kötélhúzósat. Nevetve figyeltem a párost, bár biztos voltam benne, hogy a közelemben lévő összes ember teljesen idiótának nézett, amiért magamban röhögök. Végül megakadt a tekintetem egy lányon, aki egyedül volt, akire a mintha direkt világított volna az összes fény egyszerre, és aki teljesen beleélve magát a számba, mégis teljesen átlagosan táncolt. Viszont mindennek ellenére képtelen voltam levenni róla a tekintetem, és egyre csak a kecsesen ringó csípőt néztem, a lágy kézmozdulatokat, és a szexisen oldalra dobott haj minden utómozdulatát. Gondolkodás nélkül löktem el magam a korláttól, és a lépcső felé indultam.

/Selly/

A lassuló szám ütemére mérsékeltem én is a mozdulataimat, de oly annyira átadtam magam a zenének, hogyha megkérdeztek volna, hogy hol vagyok, és mit csinálok, egyetlen épkézláb magyarázattal sem tudtam volna szolgálni, mindössze annyival, hogy: most annyira jó.

Széles mosollyal az arcomon döntöttem oldalra a fejem, és ennek eredményeképp éreztem, ahogy a hajam selymesen siklik le a másik vállamon, és illatos zuhatagként omlik az arcomra. Lassan vezettem le a kezem a testem mellé, és ebben a pillanatban visszatértem a jelenbe. 

 The XX

Eltűnt a lazaságom, a felszabadultság érzése az arcomról, és ijedten merevedtem le, mikor megéreztem a pihe könnyű érintést a vállamon, ami lassan siklott le a karomon, szinte alig érintve a bőröm, mégis minden négyzetcentiméter elhagyása után, mintha felgyulladt volna. Végül a kéz lágyan a derekamra siklott és alig erőt belefektetve megfogta azt, és a kéz gazdája szembefordított magával. Némán nézte az arcom, amit én viszonoztam és az arcán kerestem a kérdéseimre a választ, ám mindannyiszor csalódnom kellett. Vagy azt mertem leolvasni, hogy tetszik, amit lát, vagy azt, hogy utál, és éppen azon tanakodik, miért vagyok itt. Erről jut eszembe, Ninah-val számolnom kell.

-          Mire vársz? – kérdeztem halkan, remélve, hogy nem hallja a mindent túlüvöltő zenétől, de megint csalódnom kellett.

-          A csodára – válaszolta őszintén, a legkisebb rezzenéssel, még mindig mélyen a szemembe nézve.

-          Milyenre?

-          A megbocsátásodra – kaptam az egyszerű választ, ami azon nyomban visszahozta belém az életet és a gondolataimat.

-          Nem – ráztam meg a fejem, még ha tisztában is voltam vele, hogy már régen megbocsátottam.

De mégis ki lenne annyira őrült, hogy ezt Ruben Aglandernek? Annak, aki már a legelső mosolyával elérte, hogy megbocsássak.

Akkor, amikor felébredtem, és megpillantottam édesen szuszogva magam mellett, ráadásul meztelen felsőtesttel, úgy éreztem nem követtem el hibát. De, amikor megtudtam, hogy elutazott és erről sem előtte, sem utána egy szót sem szólt, a pokolba kívántam magam. Még csak nem is őt hibáztattam, hisz nem is néztem ki mást belőle, minthogy megfekteti az első keze ügyébe kerülő részeg nőt, de azt, hogy én megadtam neki magam, és nem álltam ellent megint, azt… Azt képtelen voltam feldolgozni. Fájt, és nem is tudom, hogy mi a legjobban. Vagy, hogy egyáltalán miért érintett meg?! Hisz nem vártam mást tőle, nem voltam szerelmes belé, csak egyszerűen … Megérintett és romba döntötte az egómat. Mert miután kitűnően szórakozol valakivel, és egy fantasztikus éjszakád van, nem éppen ez az érzés jön le akkor is, amikor a partnered egy nappal később a világ másik végére repül. Kicsit úgy érzed semmit sem értél, vagy, hogy szó szerint szar voltál. Esetleg, hogy semmi hiba nem volt azzal, ahogy az ágyban teljesítettél, csak a személyed nem hiányzik neki, hányingere van attól, hogy részegen annyira leadta a mércét, hogy veled kezdett és most inkább menekül mind a saját lelkiismerete, mind a Te kérdéseid elől. Mind lehetne igaz, de nem tudom biztosan, mert eltűnt és nem válaszolt.

-          Éppen ezért várok – rezzentem fel a hangjára, ő pedig zavartalanul folytatta bámulásom.

-          Akkor mellettem fogsz megöregedni Aglander, mert tőlem megbocsátást nem kapsz – zártam le a témát egyszerűen, és elfordultam, de nem tágított. Suttogását közvetlenül a fülem mellől hallottam.

-          Nem hangzik rosszul.

-          Elég, Ruben! – pördültem meg hirtelen, hogy szembekerüljek vele. – Miért? Miért kell ennyire a bocsánatom?

-          Mert bunkó voltam.

-          Ez igaz – bólintottam egyetértően, ellenben továbbra sem értettem a miértet. – Miért mentél el?

-          Hogy szabaduljak. Hogy távol legyek Ninah-tól.

-          Ó, és ezt nem tudtad aznap éjjel, amikor lefeküdtél velem. Csak másnap felkeltél, és hopp, beugrott. „Tudom, mit? Elmegyek ma Ausztráliába, csak lesz állásom, ráadásul gyorsan felhívom Cathyt is, hátha jönne. Neki is találunk valamit!” Ja, tök valószínű, hogy így volt – fontam magam előtt karba a kezem, mire Ruben szája széle megrándult egy elfojtott mosolytól.

-          Tudtam, hogy elmegyek, de…

-          De mi? Mert most jön az a magyarázat, amire rohadtul kíváncsi vagyok, ugyanis pontosan ez az, amiért…

-          Ó, fogd már be – ragadta meg a derekam szorosan, és szájával egy pillanat alatt hallgattatott el…

/Ninah/

 Büszkén mosolyogva néztem le a csókolózó Selly – Ruben párosra. Kis híján leestem a korlátról nevetésemben, amikor megpillantottam a hevesen csapkodó Sellyt, aki láthatóan kitartóan érvelt a gondolatai mellett, amint a következő pillanatban teljesen lesokkolva érezte meg Ruben száját az övén. Egy pillanatig tartott csak a dermedtsége, ugyanis rögtön ezután már a tőle megszokott hevességgel karolta át Ruben nyakát, és magához húzva a férfit viszonozta a forró érintéseket és sokatmondó csókokat.

-          Ezt te tudtad előre? – fordult felém Eric hitetlenkedő fejrázással, majd hátat fordított a táncparkettnek, és egyik talpát a korlát alsó részének támasztva nézett előre.

-          Nem – nevettem. – Csak sejtettem, és jó lett volna, ha igazam van.

-          És lőn – lesett rám oldalról büszkén, mire én bólintottam és Mollyt néztem, ahogy fejét David mellkasára hajtva lassan lépkednek a zene ritmusával ellentétesen.

-          Tudod, szerintem Mollynak joga van tudni az egészet. Meg kell mondanod neki.

-          Már megint én – horkant fel, és visszafordult a táncolók felé, tekintetével volt barátnőjét keresve.

-          Nos, én biztosan nem fogom. Itt még nem tartunk – vontam meg a vállam. – De ha már erről beszélünk, te ígértél nekem, valami felejthetetlen élményt – mosolyodtam el kacéran, és megragadtam Eric ingének gallérját, hogy közelebb vonjam magamhoz.

Nem feszített ki nagyobb ellenállást, éppen ellenkezőleg. Két kezét szélesre tárva várta, hogy a testemnek csapódjon és magához ölelhessen.

-          Igaz, de majd csak később – nyomott apró puszit az orromra, mire elszontyolodva huppantam a helyemre, és magamhoz vettem egy hatalmas pohár koktélt.

Percekig nem szóltunk egymáshoz Erickel, és bár én éreztem magamon a pillantását, nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy megmutatom, tudom, hogy néz. Elfordulva bámultam bármi mást, ami kicsit is lekötötte a figyelmem, egy férfi, aki a mosdóba tartott, egy pohár, ami csilingelve zuhant a földre, ahol később millió apró szilánkra tört, vagy éppen az a porcica, amit minden lépés által kevert levegőben errébb repült, és centikkel haladt minden pillanatban.

Éreztem, ahogy rajtam van a pillantása, de hál’ istennek megjelent Molly és David, aki kifújva magukat le akartak ülni, ám amint megláttak minket némán egymásra meredve szemtől, szembe, egy perc alatt elnémultak és Molly arcáról is lefagyott a mosoly. Volt egyrészt egy olyan érzésem, hogy nem tudják mi folyik köztünk és hogy most éppen mi bajunk egymással, valamint másrészt biztosra veszem, hogy ma úgy összemelegedtek, hogy egymás mellé akarnak ülni. A lány arcára pillantottam és egy halvány mosolyt küldtem felé, majd kievickéltem a sarokból és szó szerint bevágódtam Eric mellé, minket következményeképp a koktélom egy része fekete nadrágjára löttyent. Saade, mintha észre sem vette volna, nem nézett rám, nem vette tudomásul, mindössze egy pillanatnyi merevség utalt arra, hogy érezte a nedvességet. Fogadni mertem volna, hogy nagyon, nagyon lassan számolt el magában tízig, hogy lenyugtassa magát, és ne szóljon egy szót sem.

/Clubbed To Death/

Nem tudom meddig ültek Mollyék velünk, nem tudom miről beszélgettek, ahogy azt sem, hogy hozzám szóltak-e. Semmit sem fogtam fel a külvilágból és időm nagy részében lefelé próbáltam nézni Eric háta mögött, hátha megtalálom Sellyt, vagy Rubent, de minden jel arra mutatott, hogy vagy nagyon jól elbújtak, vagy régen elhagyták a szórakozó helyet. Leküzdhetetlen vágyat kezdtem érezni azzal kapcsolatban, hogy szembe fordulok Erickel, és se szó, se beszéd megpofozom. Csak úgy, mert megérdemli. Miután megittam az utolsó kortyot is a poharamból, és megláttam, hogy Molly és a pasija már nem ülnek velem szembe, erőt gyűjtöttem, egy pillanat alatt szembefordultam az énekessel, és felemeltem a kezem. De abban a percben, ahogy tekintetem az övével kapcsolódott össze, és megéreztem azt a felemésztő tüzet, ami belőle felém árad, lefagytam, neki pedig ez az idő pont elég volt arra, hogy lefogja a kezem, és a testem mellé szorítsa.

-          Na, végre – szakadt fel belőle, mint egy mind idáig elfojtott mondat, és hirtelen jött hevességgel vetette magát a számra.

Ajkaim megadón nyíltak szét, és hagytam, hogy az ő benne örvénylő érzelmek elragadjanak engem is, és magába szippantson. Kezem a tudatalattimból vezérelve csúszott a combjára, amibe erősen belemarkolt, mire Eric halkan felnyögött és megmarkolta a fenekem. Vehemensen csókoltam meg, nyelvem őrült táncot járt az övével, miközben átmásztam az ölébe, és mellkasom az övének döntve kezdtem ügyetlenül kigombolni az ingét.

Keze vágyakozón csusszant be az egyrészes ruha alá, kezei a combomon siklottak végig, miközben én lihegve adtam meg magam kezei által okozott gyönyörnek. Enyhén elhúzódtam a testétől, és láttam a felismerést az arcán, amikor megérezte, hogy nincsen rajtam alsónemű. Kacéran elmosolyodtam, majd megéreztem tekintetét az arcomon, és a szemébe néztem. Vad csillogással egybekötött széles mosoly terült el az arcán, majd végigvezette tekintetét a testemen, és ujját egyetlen mozdulattal elmerítette bennem. Fojtott hangon nyögtem fel, ahogy a vállára borultam, és apró csókokkal halmoztam el illatos, puha bőrét.

-          Imádlak – suttogta ziháltam, én pedig egyik kezem erőtlenül a mellkasára vezettem, hogy végigvezethessem azt a kidolgozott felsőtesten.

Végtelen mennyországnak tűnt, ahogy ott ülhettem Eric ölében, ahogy egyre közelebb jutottam a hangos, örömteli sikításhoz, és ahogy a helyzet izgalma fokozta a vágyam. Eleinte még hallottam a körülöttünk tomboló buli hevét, az emberek beszédét, a pincérek cipősarkainak kopogását, de lassan mindent egy könnyű fátyol takart le, ezzel tompítva a hangokat, és távol tartva őket tőlem.

-          Kérlek – ziháltam Eric fülébe, aki mintha csak erre várt volna engedte el a derekam, és csúsztatott hátrébb az öléből, hogy a slicce felé nyúljon, és elővarázsolja nekem azt a látványt, amiért most bármit megadtam volna.

-          Készen állsz? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, mindkét kezével közrefogva az arcomat. Hüvelykujja gyengéden körözött kipirult bőrömön, én pedig tartva a kontaktust némán bólintottam, és az arcához hajolva hosszan, forrón megcsókoltam.

Annyi mindent akartam elmondani ezzel a csókkal. Hogy szeretem, hogy tisztelem, becsülöm, és kitartok mellette. Hogy köszönök minden támogatást, szép szót, simogatást és védelmet. És hogy boldog vagyok, hogy mellettem van. Boldog vagyok, hogy van nekem, és ezt a világ minden kincséért sem változtatnám meg. Kissé, a térdemet a combja mellé helyeztem térdeimet megemeltem a testem, és halk sóhaj kíséretében visszaereszkedtem az ölébe. Mosolyogva túrtam bele a hajába, és a mellkasomra húztam a fejét, miközben ő mindkét kezével erősen megragadta a derekam, és határozott mozdulatokkal segítette egyenletes ringatózásom.

Lágy csókokkal hintette be a nyakam, és a kulcscsontom területét, miközben én fokozva mindkettőnk élvezetét emeltem meg a testem, csúsztam vissza kemény férfiasságán, és csókokkal fojtottam vissza a feltörni készülő elégedett nyögéseket, egyre gyorsabb tempóra váltottam, miközben éreztem, ahogy Eric egyre erősebben tartja a testem, hevesen húz magához, mialatt az én testemmel egyetemben az övé is egyre feszül, várva a kitörő katarzis érzését. Lihegve hajtottam fejem az övére, így elérte melleim, és azokat kényeztette apró csókokkal, és remegve engedtem el magam, hogy mindkettőnk számára megadjam a gyönyör végső lökéseit. Teljesen ráültem a lágyékára, éreztem, ahogy a végsőkig elmerül bennem, amire kellemes sóhaj volt a válasz, és szorosan nyomta le a testem a csípőmnél fogva, hogy minél tovább kiélvezhessük a pillanatot. Egy utolsó heves mozdulattal engedtem, hogy tövig hatoljon, majd remegő testtel, zihálva hanyatlottam a karjai közé, és a szám összeszorítva fogtam vissza a feltörő sikolyt.

Egy pillanatig ültünk mozdulatlanul és csak a légzésünket próbáltuk szabályozni, míg végül a hangok is visszatértek a világunkba, újra éreztem a zene lüktető ritmusát, az emberek hangos nevetését, és beszélgetéseit, láttam a fények egyenetlen vibrálását. Nem tudom Eric honnan vette energiát ahhoz, hogy felemelje karjait, és magához ölelhessen, de jól estek az érintései, és simogató keze a hajamon.

-          Szerinted alszanak? Mit csinálnak? – hallottam meg magunk mellett Molly érdeklődő kérdését, de a szemem sem nyitottam ki érdektelenségemben.

-          Valószínűleg „baszélgetnek” – rötyögött humorosan David, majd egy pillanat múlva eltűntek mellőlünk és mi újra kettesben maradtunk kiélvezve a pillanatot.

-          Tudod, mit? Szerintem is megérdemli, hogy megfingassuk – suttogtam Eric nyakába, aki erre vidáman felnevetett és végigsimított a hátamon.

/Eric/

Fáradtan fordultam át a másik oldalamra a hatalmas franciaágyban, miközben már éreztem a testemen a Nap meleg sugarainak érintését, ám mit sem foglalkozva a szelíd ébresztővel, összeszorítottam a szemem, hogy visszaerőszakoljam magam az álmok világába. Hangos ajtócsapódásra pattantak fel újból a szemeim, és egyből a mellettem lévő üres helyre révedt a tekintetem. Nagy erőfeszítések árán a belső fürdőszobánk felé fordítottam a fejem, ám az teljesen üresnek bizonyult, se híre, se hamva nem volt Ninah-nak. Így vagy kiszaladt valamiért a szobából, vagy csak én nem látom, mert még tudatomnál sem vagyok.

Visszabicsaklott fejem a párnára, és visszaszundítottam, ha még egy kicsit is.

***

-          Nem vagy vicces, David – üvöltöttem vissza a medence szélétől, majd futva indultam meg a mosdó felé, hogy ragtapaszt keressek a vérző sarkamra, amit annak a baromnak köszönhetek.

Kicsaptam a fürdő ajtaját, és aggódva pillantottam hátra, ahogy vérző lábam egyre nagyobb cseppeket hagyott maga után a frissen mosott földön. Ezért Ninah megöl…

Szisszenve csepegtettem rá a friss hideg vizet, miközben a polc felé nyújtózkodtam, hogy elérjem a sebtapaszt. Tudom, hogy viszonylag hisztis vagyok, de ez a rohadék ezért még biztos, hogy meghal ma – morgolódtam magamban, és óvatosan érintettem a sérült felülethez a steril anyagot.

-          Eric! Eric jól vagy? – hallottam meg Ninah kiáltását, mire összeszedtem magam, hogy ne lássa elesettségem már a kapcsolatunk első fázisában, úgyhogy gyorsan összeszedtem a földről a széthullott sebtapaszpapír darabokat, a kuka felé fordultam és gyors mozdulattal bedobtam volna őket, amikor megakadt valamin a tekintetem.

-          Mindjárt megyek, csak elintézem a dolgom – válaszoltam hangosan, és a lábammal óvatosan belöktem a fürdő ajtaját.

Halkan kattant a zár, én pedig mindkét kezemmel a kukába túrtam, és kivettem az ismerős, mégis ismeretlen műanyag kis dolgot, és ijedten méregettem a kezemben kezembe. Egy terhességi teszt volt, kékre színeződve.