2012. június 28., csütörtök

Chapter 77

Sziasztok!


Most nem késtem, sőt, hamarabb is hoztam a friss fejezetet, ami remélem el fogja nyerni a tetszéseteket. Köszönöm az előző pár embernek a kommentárját, és most is már előre köszönöm, ha írsz, hisz mint már mondtam, ez adja a löketet. Anélkül pedig elég nehéz írni.. :/
Zenéket kérlek hallgassatok, és véleményt hagyjatok magatok után! :)
Köszönöm, és csók mindenkinek! Kellemes nyaralásokat! :)

U.i: Ó, majd' elfelejtettem. Mind csúnya, trágár szavak előfordulnak, mind túlfűtött szexi jelenetek, úgyhogy légy tekintettel a korodra! :)


We are young 





/Eric/

-          Figyelj haver, nem akarok beleütni az orrom a dolgotokba, de mikor akarsz színt vallani? – fordultam David felé, és a kezébe nyomtam egy doboz sört, amit az imént Ninah adott.
-          Akkor minek teszed? – vonta meg a vállát, miközben szisszenve felnyitotta az italt.
-          Te most komolyan fel akarsz húzni, mert kurvára, nincs kedvem a királyi pofád nézni, ahogy hazudsz! – húzta ki magát mellettem Ruben is, és sosem hittem, hogy valamiben is egyet fogunk érteni, most mégis ezen kaptam magam.
-          Muszáj! Szerinted ilyen életet akarok a lányomnak? Vagy Mollynak? Hogy az anyám, meg a királynő parancsoljon nekik, hogy mit vegyenek fel? Hogy hová menjenek és mit csináljanak? Hogy elvegyék Mollytól a babát? Tudom, hogy nem vagy jártas a királyi házban Saade, de elmondom, hogy egy anya sem neveli ott a gyerekét, és mindenki csak báb. Én ezt nem fogom hagyni.
-          Akkor mi lenne, ha hazamennél, király lennél, rendeletet írnál ezt illetően, majd hazahoznád Mollyt? – vetettem fel, de nem úgy tűnt, mint aki még nem gondolta át ezt az eshetőséget.
-          Mi lenne, ha valaki követné a királynőt a trónon és nekem nem kéne királynak lennem? – vonta fel a szemöldökét.
Volt logika abban, amit mondott, és meg is érteném, ha nem tudnám biztosan, hogy nem tudja elkerülni az öröklést. Felsóhajtottam ugyanis itt megállt a tudományom, ellenben Rubenben még mindig volt szufla.
-          Meddig akarod húzni? És mi lenne, ha Mollynak elmondanád, és neki nem hazudnál?
-          Egész héten ezzel fogtok basztatni?
-          Meg akarod húzni a barátnőm?
-          Végig futattam rajta a szemem. Csinos csaj – felelte nem törődöm stílusban, holott mindketten tudjuk, hogyha egy pasi azt mondja végig futattam rajta a szemem, az pontosan azt jelenti, hogy minden pózban vagy ezerszer elképzelte már Ninah-t.
Tudom, hogy egy idióta vagyok, hogy felhoztam, és egyáltalán nem kapcsolódott a témához, de világos volt, hogy nem jövünk ki egymással jól, és csak a bajt keressük. Vagy az agressziót, és nekem csak indok kell, hogy behúzhassak neki egyet. Ha eljön az ideje, esküszöm, megteszem.
-          Tudjátok, mi? Mivel eddig idegesítettetek, most van egy ötletem?
-          Ötlet? Mégis miféle ötlet? – horkantam fel, és éppen elfordultam volna tőle, amikor folytatta.
-          Olyan, amivel nem szabályozhatnak minket, olyan aminek eredményeképpen ha hazamegyek, vagy elfogadnak Mollyval együtt, vagy nem.
-          Mégpedig?
-          Feleségül veszem.

/Ninah/

Miután elmeséltem Mollynak az életem történetét nagy vonalakban, hogy mégis mit keres az életemben újból Ruben, vagy hogy Selly miért került Amerikába, és mi ez az egész felállás, rajtam volt a sor, hogy feltegyem azon kérdéseim, amik a csőrömet bökték.
Tulajdonképpen nem sok volt, csak egy, ami nagyon érdekelt, és reméltem, hogy választ kaphatok rá, akármennyire is személyes.
-          Hogyan éltek ti Da…Nick-kel? – javítottam ki magam gyorsan. Azt hiszem, mielőtt lefekszem percekig fogom magamban mondogatni a pasi nevét, mert így hamar lebukunk anélkül, hogy a miérteket megtudtuk volna. – Miért vagy vele, ha nem szereted?
-          Nick… Nick egy barom. Elrabolt, és nem engedett el. Sehova nem mehettem, viszont mindent megkaptam. Nem voltak válaszok a miértjeimre, de egy idő után már nem is érdekeltek, csak az, hogy a baba épségben jöjjön majd világra, és Nick mindent megadott. Végül megtudtam, hogy mostanáig vérdíj van a fején, mert hogy bankigazgatóként igen sokak szemét szúrta, főleg ha még pénzt is megvont egyesektől. Megfenyegették, és ezzel együtt a családját, azaz engem is. Valahonnan megtudták, hogy terhes vagyok az Ő gyerekével és szemet vetettek rám. Ezért vitt magával Nick, és ezért nem engedett sehova. Féltett.
Ó, jó szöveg. Eljátssza az áldozatot, akit sajnálni kell, miközben még hősként is tekintenek rá, hisz mégis csak megment két életet. Szuper!
-          De egy barom. Úgy kellett élnem vele, hogy nem szerettem, szinte nem is ismertem. A ruháit mindig széthagyta, és nem csinált semmit azon kívül, hogy dolgozott a pénzünkért. Ha evett és a mosogatógép mellé lépett, nem tette be a tányért, csak rá. Mintha fájna lehajolni. Ha ivott lerakta a poharát, de nem emlékezett hova, így mindig újat vett elő. Órákig képes meztelenül flangálni a lakásban, és csak meccset nézni.
-          De? – néztem rá kíváncsian, mire szemérmesen elmosolyodott és a távolba révedve folytatta.
-          De mindezekkel szemben pedig néha olyan diplomatikusan beszélt, hogy teljesen elámultam. Mikor kellett hihetetlen szókészletet használt olyan kifejezésekkel, amiket életemben nem hallottam. Kitűnően beszél franciául, angolul, spanyolul és oroszul. Hitted volna? Elképesztő.
-          Éééés? – nógattam, mire felsóhajtott.
-          Azt hiszem, beleszerettem.
-          Az hogyan lehetséges? Ez egy barom. Bunkó, és nem tisztel senkit magán kívül. Ugráltat és olyan tekintettel mér végig, mintha ő felsőbbrendű lenne.
-          Igaz, de ha megfigyelted sohasem emeli fel a hangját, mindig hidegvérrel beszél, még ha ideges is. Nem vág a fejedhez válogatott sértéseket, és sosem viselkedik úgy, hogy abban te bármi kifogásolhatót találj esztétikailag.
-          Jó, de… - kezdtem volna, de elhallgattam. Nem tudtam mit mondjak.
Azt, hogy igaza van, de egy hercegnek illik így viselkednie? Vagy, hogy ettől függetlenül továbbra is egy barom, aki hazudik, mint a vízfolyás? Vagy azt, hogy mindezek a pozitív jelzők mellett, David fut, menekül a végzete elől, nem harcol, és még csak szembe sem néz vele, és minden csak nem egy önfeláldozó hős?
-          De szerinted viszont szeret? – kérdeztem megfeledkezve az előző gondolataimról, mire Molly csak egy félszeg vállrántással válaszolt.
-          Ninah! – hallottam meg Eric sürgető hangját a hátam mögül.
Megfordulva szembetaláltam magam vele, ahogy az ajtón behajolva, a félfába kapaszkodva kukkant be, és felém int.
-          Kijönnél? – küldött egy bocsánatkérő mosolyt Molly felé, én pedig sóhajtva szökkentem talpra és az énekes felé léptem.
Meg sem várva, hogy elérjek elé, megragadta a karom és teljes erőből rántott ki a helyiségből.
-          Mi van? – fontam keresztbe a kezem magam előtt, és várakozón néztem a fiúra.
Szemében valami lázas csillogás volt, amit betudtam annak, hogy sürgős közlendője van, ami nem bírt volna ki még plusz öt másodpercet sem. De emellett enyhe visszakozás, és tanácstalanság is látszott az arcán, amit már végképp nem tudtam hova tenni.
-          David – bökte ki, majd mögém lesve ellenőrizte, hogy Molly nem lopakodott-e mögénk, hogy kihallgassa a beszélgetésünket.
Várakozón fújtam egyet és vártam, hogy Eric folytassa a mondandóját.
-          David feleségül akarja venni Mollyt.
-          Mi van? – szakadt fel belőlem hangosan, majd pillanatok alatt a számon éreztem Eric meleg tenyerének érintését. Ennyit arról, hogy nem tudjuk hogyan érez a herceg Sandén iránt. – Em mem mó – morogtam a tenyérbe halkan, mire Eric furcsálló pillantással mért végig, és elvette a kezét. – Ez nem jó. Nagyon nem jó. Oké, hogy hazudik, és hogy hazudott eddig is, de azt nem hagyhatjuk, hogy Molly belemenjen az esküvőbe úgy, hogy közben azt sem tudj akihez megy hozzá. Azzal aláírna egy olyan láthatatlan papírt, ami megpecsételi a sorsát. Ezt nem hagyhatod, Eric!
-          Én nem hagyhatom? Minek nézel engem? Na, nem Miss Miles, nem hagysz egyedül a szarban. Ebbe ketten csücsültünk bele, és ketten is mászunk ki.
-          Hé, hé, hé – emeltem védekezőn magam elé a kezem és egy lépést hátráltam, majd a hangom visszafogva folytattam. – Ki hívta meg ide a volt csaját meg annak a jelenlegi pasiját egy babával karöltve? Abban biztos lehetsz, hogy nem én voltam, szóval ezt ne kend most rám!
-          Ninah! – keményítette meg a hangját, miközben pillantása továbbra is lány maradt.
-          Eric! – húztam ki magam a lehető legtávolabb kerülve a bűvköréből.
-          Egyáltalán honnan tudod, hogy Molly igent mondana? Lehet, hogy meg sem kell oldanunk, és majd ő elküldi.
-          Ja, a probléma már csak annyi, hogy éppen az előbb bökte ki Molly, hogy szerelmes Davidbe. Szóval fogsz szépen azt a zsákot a fejed helyén, és ülj le egy csendes sarokba gondolkozni, mert ebből nem mászol ki – mutattam ujjammal a homlokára, enyhén megpöcköltem, majd elfordulva visszaindultam volna, amikor megfogta a vállam és megállított.
-          Eric, én – sóhajtottam, de a következő pillanatban magához szorított, és hevesen megcsókolt.
Éreztem, ahogy keze végigszántja az oldalam, és védelmezőn magához ölel, az én kezeim pedig enyhén vizes hajába túrtak, hogy közelebb érezzem magam hozzá. Hihetetlen, hogy egy pillanat mennyire képes megváltoztatni az érzéseim. Elképesztő, hogy Eric mennyi idő alatt tudja elvenni az eszem, és eltüntetni minden ellenkezésemet. Nyelvének játéka olyan érzéseket hozott fel belőlem, aminek nem adhattam helyet sem most, sem az elkövetkezendő percekben, pedig semmire sem vágytam jobban. Fájdalmas volt a felismerés, hogy el kell taszítanom magamtól, így szememet szorosan lehunyva, vágytól zihálva hajoltam el. Apró mosolyra húzódott a szám, amikor Eric egyik ujja lágyan siklott a bőrömön, és ez a pillanat neki bőven elég volt arra, hogy szájával egy utolsó csókot nyomjon az enyémre, miközben nyelvével gyorsan végigszántja fogaim.
-          Tudod, hogy úgysem hagysz cserben, és megmentesz – mosolygott rám azzal a féloldalas csibészes mosolyával, amihez most még egy kacsintás is párosult.
-          Mekkora szerencsém van veled, Saade! – döntöttem homlokom a mellkasának, miközben hangos nevetését hallgattam.

***

Elégedetlenül néztem magam a tükörben, miközben végigsimítottam a testre simuló ruhám oldalán. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy jól néznék ki, és hogy készen állok egy nap bulizásra, de Mollyt láthatóan feldobta a táncolás gondolata, valamint az, hogy emberek között lehet, sőt, azt hiszem Eric, Ruben és David is mosolyogva vette tudomásul, hogy elmegyünk ma este.
Szívem szerint inkább feküdtem volna le az ágyamba, hogy az életemen gondolkodjak, ami éppen valami véletlen folytán sínen van, vagy azon, hogy hogyan állíthattam volna meg Dylant. Máig képtelen voltam feldolgozni, hogy nem lesz ott több összegyűlésen, nem fogom hallani a bunkó beszólásait, és hogy nem számíthatok rá minden kétségbeesett pillanatomban, amik már remélem, nagy ívben elkerülnek.
Tudom, hogy Eric agya folyamatosan azon a mondaton zakatol, amit Dylan azelőtt mondott, hogy levetette volna magát. Megölt valakit. Felsóhajtottam, ahogy eszembe jutottak az emlékek és a lelkiismeret furdalástól még kisebb lett az egyébként is összeszorult gyomrom, holott mindent megtettünk annak érdekében, hogy elkerüljük a katasztrófát.
Kopogásra kaptam fel a fejem, és letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról, miközben gyorsan kezembe kaptam a púdert, és úgy nyitottam ajtót.
-          Igen?
-          Indulnánk – kukkantott be Molly, és láttam, ahogy gyorsan végigméri szemével Eric-kel közös hálószobánk.
Elfojtottam egy mosolyt, miközben halkan feleltem.
-          Egy pillanat és készen vagyok.
-          Jól vagy? – nézett fel őszinte aggodalommal a tekintetében. Vagy talán tetetett őszinteséggel, sajnos ez már csak az ő titka marad. Rég feladtam, hogy olvassak ebben a nőben.
-          Persze – bólintottam, mire Molly félszegen kihúzódott az útból és én becsukhattam az ajtót.
Megadva magam vetettem hátam az ajtónak, és lassan a földig siklottam rajta. Kezemből kidobtam a púdert, és terpeszben álló lábamra tettem két könyököm, hogy aztán a tenyerembe rejtsem arcom.
Lehet, hogy túl sokat vállalok, és valóban szükségem lenne még pár nap pihenőre, hogy kiheverjem az elmúlt hetekben történteket, de képtelen vagyok, mert akkor csak válaszokat keresek, miérteket, és megoldásokat a múlt problémáira, amiket már nem tudok megoldani. Az agyam egyfolytában pörögne és töprengene a „mi van, ha” állításokon, amik sehova sem vezetnek. Hisz körülöttem mindenki feltette már ezt a kérdést. Dylan szülei a „Mi van, ha az nem az én fiam lett volna?”, vagy Eric fejében a „Mi van, ha jobban figyelek Ninah-ra, és egy percre sem hagyom magára?”
Mindre tudom a választ; akkor minden máshogy történik.
-          Mi van, ha most abbahagyod a gondolkodást, én elrabollak, és a világ legjobb estéjét biztosítom neked? – hallottam meg Eric hangját elölről, amit sehogy sem tudtam mire vélni, hiszen a nappaliban tartózkodott, és én az ajtónak vetettem a hátam. Amikor viszont felpillantottam az ablak nyitottan mosolygott rám. Eric túl jól ismer.
-          Még viccnek is rossz – válaszoltam utalva az elrablós szövegre, de nem válaszolt, csak elém lépett, megfogta mindkét kezem, és felhúzta lagymatag testem a földről.
-          Attól még megkapod a fantasztikus estét! – húzott magához, miközben ujjait hátul a derekamnál összefűzte, ezzel is magához láncolva, amit egyáltalán nem bántam.
Mosolyogva néztem fel a gyönyörű barna szempárba, amik lázasan csillogtok, pontosan úgy, amikor olyan ötletük van, amik felpezsdítik a vérem.
-          Valami piszkos ötleted van, igaz?
-          Az nem kifejezés – hajolt apró csókra a nyakamra, mire halk kacagás hagyta el a szám, ahogy hátravetettem a fejem.
Mivel Ericnek sikerült rávennie az indulásra, sőt mi több már élvezettel vártam is, nevetve szökelltem a limuzin felé, amikor megpillantottam a kocsija felé igyekvő Sellyt. Bocsánatkérően pillantottam Ericre és Sel felé indultam, hogy elkapjam még azelőtt, hogy bevágja maga mögött az ajtót. Láthatóan nem volt rózsás kedvében.
-          Hé, várj! – kaptam el a karját, és magam felé fordítottam. – Mi történt? Mióta megjöttél, ha egy szót szóltál, már sokat mondtam. Mi van veled?
-          Semmi, csak… – rántotta meg a vállát, lazaságot mímelve, ám ezzel ellentétben testéből sugárzott a feszültség. – Egyszerűen nincs jó kedvem – vett mély levegőt, és ellépett előlem.
Olyan érzésem volt, hogy pontosan érzi, tudom milyen érzések tombolnak benne, és tudja, hogy látom valami nincs rendben vele, ám azt nem akarja elárulni, hogy miért, így inkább távolodik tőlem, bízva a távolság erejében, abban, hogy innen már nem olyan könnyű átlátni rajta.
-          Történt valami a szerkesztőségben? – kutakodtam tovább, mire megcsillant szemében a remény sugara, és bólintott.
-          Igen, a szerkesztőség. Túl sok munka, nem hittem volna, hogy ezt mondom, de lassan nem bírom.
Talán még el is hittem volna, hogyha nagyobb beleéléssel mondja, de túlságosan hamar ráharapott a sztorira, és túlságosan könnyedén mondta. Szinte eltűnt az előbbi feszültség, ami vibrált körülötte most, hogy témát váltottunk. Enyhén balra döntöttem a fejem és kíváncsian néztem rá. Láttam, ahogy zavarba jön, és leszegi a tekintetét, de nem szól semmit, és ezzel elárulta magát.
-          Jössz velünk bulizni? Az biztosan jót tenne. Egy kis kikapcsolódás, és minden mást is megbeszélhetnénk – mosolyogtam kedvesen, miközben kezembe vettem az övét, és megértőn megdörzsöltem azt.
-          Hát… nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. Ruhám sincs. És…
-          Ne folytasd! Ruhát adok, csak gyere. Öt perced van – engedtem el egy kezemmel az övét, és a ház felé kezdtem húzni.
Vonakodva ám, de elindult, mintha még mindig a megfelelő kifogást keresni, amit csak nem akar a nyelvére jönni.
-          Ruben is ott lesz? – cövekelt le hirtelen, én pedig értetlenül fordultam szembe vele. Szóval innen fúj a szél…
-          Nem – hazudtam, és erősen reméltem, hogy Selly nem látta, ahogy Ruben elsőként ült be a limuzinba, valamint azt is, hogy a svéd srácnak nem jut eszébe kiugrani, míg Sel megláthatja.
-          Jól van, add azt a ruhát – sóhajtotta és futólépésben indult meg mögöttem a ház felé.
Győzelmemet vidáman demonstráltam Ericnek egy hatalmas égbeugrással, majd megkértem, hogy vigye a többieket a klubba, mi majd taxival megyünk.

/Selly/

Egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre bejutottunk a helyre, ugyanis bár nem akartunk élni a VIP adta lehetőségekkel, muszáj volt. Amint beálltunk a hétköznapi emberek által kialakított várakozók sorába, rajongók tucatjai rohanták meg Ninah-t és Ericet egyszerre. Némelyikük, a rendesebbje, nem tülekedett oda, mindössze messziről fotózta a sztárpárt, akik végtelen nyugalommal, egymás kezét fogva várták, hogy bejussanak. Furcsa volt látni, hogy teljesen egyenrangú partnerek lettek, hisz Ninah-nak bőven akadt annyi rajongója, mint a svéd származású Saade-nak, így mindketten fogadhatták a népes tábort. Mindössze tíz percig voltunk képesek sorba állni, mert ezután akkora lett körülöttünk a gyűrű, hogy nem hogy a bejáratot, de lassan már a helyszínt sem láttam a fejek tömegétől. Végül nem tudom melyikünk szabadult ki, de hívta a biztonságiakat és sikerült becsusszannunk a szórakozóhelyre.
Hangosan dübörgött a zene, mikor beléptünk a helyiségbe, ami akaratomon kívül is lázba hozott, és máris éreztem, ahogy a bőröm alá kúszik minden dallam, és eléri, hogy a karomon felálljon minden szőrszál a meleg, izgató érzéstől.
Szórakozottan pislantottam a bár irányába, és a többieket magammal rángatva értem el, hogy mindenki igyon egy első kört velem. Felejteni akartam, és szórakozni, semmi kedvem sem volt józanul végig bulizni az éjszakát. Pillanatok alatt megkaptuk az első kör röviditalunkat, majd a második lazábbat, és boksz után keresgélve sétáltunk, mire végre találtunk egyet. Az emeleti helyen volt, ahonnan be lehetett látni az egész termet, és a táncolókat, és ahova bár fel lehetett látni, ha akartál, el tudtál bújni pár csendes, meghitt percre. Nem telt el öt perc, de Eric és Ninah már le is léptek táncolni, amit meg is értek, hisz csupa jó szám szólt, és Ninah-ra tényleg rá fért, hogy szórakozzon végre egy kicsit, Ericen pedig láttam, hogy neki ez is a célja.
Mosolyogva néztem utánuk, majd az engem megszólító Mollyra irányítottam figyelmem.
-          Minden rendben? – fogta meg a karom, aminek mozdulatsorát rideg távolságtartással néztem végig.
-          Ja – bólintottam és tekintetem újból a táncolókat néztem.
-          Mol! – hallottam meg David üvöltő hangját, miközben a lány felé nyújtotta a kezét.
Molly röviden egy bocsánatkérő mosoly erejéig rám nézett, majd boldogan csúsztatta kezét a férfiéba, és már az első lépésnél táncra perdült.
Tökéletes, itt maradtam egyedül. Végül is, én akartam jönni, és én nem akartam, hogy Ruben itt legyen, most mégis hiányérzetem van, és kifejezetten vágyom arra, hogy a svéd fiú mellettem üljön, és csak nézzen. Vagy, hogy hozzám szóljon, hogyha még az egy „Kéred még a koktélod, vagy megihatom?” is.
-          Szánalmas – sziszegtem magamnak, és megráztam a fejem, majd legurítottam egy kis pohár rövidet, és megindultam a tömeg közepe felé.
Csípőm ösztönösen kezdett ringani a zene ritmusára, és csak egy pillanatomba telt, hogy lehunyjam a szemem és teljesen elengedjem a valódi önmagam mellőlem, legalább erre az egy éjszakára…

/Ruben/

Elégedetten néztem fentről a korlátra támaszkodva az alkarommal, ahogy Ninah nevetve nézi Saade valamilyen idióta táncát, ami, be kell valljam, nem is olyan rossz. Semmi perc alatt megtaláltam Mollyt, ahogy eltúlzott kézmozdulatokkal mutatja be azt a mindenki által ismert orrbefogásos búvártáncot Davidnek, aki viszonzásképp megmutatta hogyan is kell eljárni a kötélhúzósat. Nevetve figyeltem a párost, bár biztos voltam benne, hogy a közelemben lévő összes ember teljesen idiótának nézett, amiért magamban röhögök. Végül megakadt a tekintetem egy lányon, aki egyedül volt, akire a mintha direkt világított volna az összes fény egyszerre, és aki teljesen beleélve magát a számba, mégis teljesen átlagosan táncolt. Viszont mindennek ellenére képtelen voltam levenni róla a tekintetem, és egyre csak a kecsesen ringó csípőt néztem, a lágy kézmozdulatokat, és a szexisen oldalra dobott haj minden utómozdulatát. Gondolkodás nélkül löktem el magam a korláttól, és a lépcső felé indultam.

/Selly/

A lassuló szám ütemére mérsékeltem én is a mozdulataimat, de oly annyira átadtam magam a zenének, hogyha megkérdeztek volna, hogy hol vagyok, és mit csinálok, egyetlen épkézláb magyarázattal sem tudtam volna szolgálni, mindössze annyival, hogy: most annyira jó.
Széles mosollyal az arcomon döntöttem oldalra a fejem, és ennek eredményeképp éreztem, ahogy a hajam selymesen siklik le a másik vállamon, és illatos zuhatagként omlik az arcomra. Lassan vezettem le a kezem a testem mellé, és ebben a pillanatban visszatértem a jelenbe. 
Eltűnt a lazaságom, a felszabadultság érzése az arcomról, és ijedten merevedtem le, mikor megéreztem a pihe könnyű érintést a vállamon, ami lassan siklott le a karomon, szinte alig érintve a bőröm, mégis minden négyzetcentiméter elhagyása után, mintha felgyulladt volna. Végül a kéz lágyan a derekamra siklott és alig erőt belefektetve megfogta azt, és a kéz gazdája szembefordított magával. Némán nézte az arcom, amit én viszonoztam és az arcán kerestem a kérdéseimre a választ, ám mindannyiszor csalódnom kellett. Vagy azt mertem leolvasni, hogy tetszik, amit lát, vagy azt, hogy utál, és éppen azon tanakodik, miért vagyok itt. Erről jut eszembe, Ninah-val számolnom kell.
-          Mire vársz? – kérdeztem halkan, remélve, hogy nem hallja a mindent túlüvöltő zenétől, de megint csalódnom kellett.
-          A csodára – válaszolta őszintén, a legkisebb rezzenéssel, még mindig mélyen a szemembe nézve.
-          Milyenre?
-          A megbocsátásodra – kaptam az egyszerű választ, ami azon nyomban visszahozta belém az életet és a gondolataimat.
-          Nem – ráztam meg a fejem, még ha tisztában is voltam vele, hogy már régen megbocsátottam.
De mégis ki lenne annyira őrült, hogy ezt Ruben Aglandernek? Annak, aki már a legelső mosolyával elérte, hogy megbocsássak.
Akkor, amikor felébredtem, és megpillantottam édesen szuszogva magam mellett, ráadásul meztelen felsőtesttel, úgy éreztem nem követtem el hibát. De, amikor megtudtam, hogy elutazott és erről sem előtte, sem utána egy szót sem szólt, a pokolba kívántam magam. Még csak nem is őt hibáztattam, hisz nem is néztem ki mást belőle, minthogy megfekteti az első keze ügyébe kerülő részeg nőt, de azt, hogy én megadtam neki magam, és nem álltam ellent megint, azt… Azt képtelen voltam feldolgozni. Fájt, és nem is tudom, hogy mi a legjobban. Vagy, hogy egyáltalán miért érintett meg?! Hisz nem vártam mást tőle, nem voltam szerelmes belé, csak egyszerűen … Megérintett és romba döntötte az egómat. Mert miután kitűnően szórakozol valakivel, és egy fantasztikus éjszakád van, nem éppen ez az érzés jön le akkor is, amikor a partnered egy nappal később a világ másik végére repül. Kicsit úgy érzed semmit sem értél, vagy, hogy szó szerint szar voltál. Esetleg, hogy semmi hiba nem volt azzal, ahogy az ágyban teljesítettél, csak a személyed nem hiányzik neki, hányingere van attól, hogy részegen annyira leadta a mércét, hogy veled kezdett és most inkább menekül mind a saját lelkiismerete, mind a Te kérdéseid elől. Mind lehetne igaz, de nem tudom biztosan, mert eltűnt és nem válaszolt.
-          Éppen ezért várok – rezzentem fel a hangjára, ő pedig zavartalanul folytatta bámulásom.
-          Akkor mellettem fogsz megöregedni Aglander, mert tőlem megbocsátást nem kapsz – zártam le a témát egyszerűen, és elfordultam, de nem tágított. Suttogását közvetlenül a fülem mellől hallottam.
-          Nem hangzik rosszul.
-          Elég, Ruben! – pördültem meg hirtelen, hogy szembekerüljek vele. – Miért? Miért kell ennyire a bocsánatom?
-          Mert bunkó voltam.
-          Ez igaz – bólintottam egyetértően, ellenben továbbra sem értettem a miértet. – Miért mentél el?
-          Hogy szabaduljak. Hogy távol legyek Ninah-tól.
-          Ó, és ezt nem tudtad aznap éjjel, amikor lefeküdtél velem. Csak másnap felkeltél, és hopp, beugrott. „Tudom, mit? Elmegyek ma Ausztráliába, csak lesz állásom, ráadásul gyorsan felhívom Cathyt is, hátha jönne. Neki is találunk valamit!” Ja, tök valószínű, hogy így volt – fontam magam előtt karba a kezem, mire Ruben szája széle megrándult egy elfojtott mosolytól.
-          Tudtam, hogy elmegyek, de…
-          De mi? Mert most jön az a magyarázat, amire rohadtul kíváncsi vagyok, ugyanis pontosan ez az, amiért…
-          Ó, fogd már be – ragadta meg a derekam szorosan, és szájával egy pillanat alatt hallgattatott el…

/Ninah/

 Büszkén mosolyogva néztem le a csókolózó Selly – Ruben párosra. Kis híján leestem a korlátról nevetésemben, amikor megpillantottam a hevesen csapkodó Sellyt, aki láthatóan kitartóan érvelt a gondolatai mellett, amint a következő pillanatban teljesen lesokkolva érezte meg Ruben száját az övén. Egy pillanatig tartott csak a dermedtsége, ugyanis rögtön ezután már a tőle megszokott hevességgel karolta át Ruben nyakát, és magához húzva a férfit viszonozta a forró érintéseket és sokatmondó csókokat.
-          Ezt te tudtad előre? – fordult felém Eric hitetlenkedő fejrázással, majd hátat fordított a táncparkettnek, és egyik talpát a korlát alsó részének támasztva nézett előre.
-          Nem – nevettem. – Csak sejtettem, és jó lett volna, ha igazam van.
-          És lőn – lesett rám oldalról büszkén, mire én bólintottam és Mollyt néztem, ahogy fejét David mellkasára hajtva lassan lépkednek a zene ritmusával ellentétesen.
-          Tudod, szerintem Mollynak joga van tudni az egészet. Meg kell mondanod neki.
-          Már megint én – horkant fel, és visszafordult a táncolók felé, tekintetével volt barátnőjét keresve.
-          Nos, én biztosan nem fogom. Itt még nem tartunk – vontam meg a vállam. – De ha már erről beszélünk, te ígértél nekem, valami felejthetetlen élményt – mosolyodtam el kacéran, és megragadtam Eric ingének gallérját, hogy közelebb vonjam magamhoz.
Nem feszített ki nagyobb ellenállást, éppen ellenkezőleg. Két kezét szélesre tárva várta, hogy a testemnek csapódjon és magához ölelhessen.
-          Igaz, de majd csak később – nyomott apró puszit az orromra, mire elszontyolodva huppantam a helyemre, és magamhoz vettem egy hatalmas pohár koktélt.
Percekig nem szóltunk egymáshoz Erickel, és bár én éreztem magamon a pillantását, nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy megmutatom, tudom, hogy néz. Elfordulva bámultam bármi mást, ami kicsit is lekötötte a figyelmem, egy férfi, aki a mosdóba tartott, egy pohár, ami csilingelve zuhant a földre, ahol később millió apró szilánkra tört, vagy éppen az a porcica, amit minden lépés által kevert levegőben errébb repült, és centikkel haladt minden pillanatban.
Éreztem, ahogy rajtam van a pillantása, de hál’ istennek megjelent Molly és David, aki kifújva magukat le akartak ülni, ám amint megláttak minket némán egymásra meredve szemtől, szembe, egy perc alatt elnémultak és Molly arcáról is lefagyott a mosoly. Volt egyrészt egy olyan érzésem, hogy nem tudják mi folyik köztünk és hogy most éppen mi bajunk egymással, valamint másrészt biztosra veszem, hogy ma úgy összemelegedtek, hogy egymás mellé akarnak ülni. A lány arcára pillantottam és egy halvány mosolyt küldtem felé, majd kievickéltem a sarokból és szó szerint bevágódtam Eric mellé, minket következményeképp a koktélom egy része fekete nadrágjára löttyent. Saade, mintha észre sem vette volna, nem nézett rám, nem vette tudomásul, mindössze egy pillanatnyi merevség utalt arra, hogy érezte a nedvességet. Fogadni mertem volna, hogy nagyon, nagyon lassan számolt el magában tízig, hogy lenyugtassa magát, és ne szóljon egy szót sem.
Nem tudom meddig ültek Mollyék velünk, nem tudom miről beszélgettek, ahogy azt sem, hogy hozzám szóltak-e. Semmit sem fogtam fel a külvilágból és időm nagy részében lefelé próbáltam nézni Eric háta mögött, hátha megtalálom Sellyt, vagy Rubent, de minden jel arra mutatott, hogy vagy nagyon jól elbújtak, vagy régen elhagyták a szórakozó helyet. Leküzdhetetlen vágyat kezdtem érezni azzal kapcsolatban, hogy szembe fordulok Erickel, és se szó, se beszéd megpofozom. Csak úgy, mert megérdemli. Miután megittam az utolsó kortyot is a poharamból, és megláttam, hogy Molly és a pasija már nem ülnek velem szembe, erőt gyűjtöttem, egy pillanat alatt szembefordultam az énekessel, és felemeltem a kezem. De abban a percben, ahogy tekintetem az övével kapcsolódott össze, és megéreztem azt a felemésztő tüzet, ami belőle felém árad, lefagytam, neki pedig ez az idő pont elég volt arra, hogy lefogja a kezem, és a testem mellé szorítsa.
-          Na, végre – szakadt fel belőle, mint egy mind idáig elfojtott mondat, és hirtelen jött hevességgel vetette magát a számra.
Ajkaim megadón nyíltak szét, és hagytam, hogy az ő benne örvénylő érzelmek elragadjanak engem is, és magába szippantson. Kezem a tudatalattimból vezérelve csúszott a combjára, amibe erősen belemarkolt, mire Eric halkan felnyögött és megmarkolta a fenekem. Vehemensen csókoltam meg, nyelvem őrült táncot járt az övével, miközben átmásztam az ölébe, és mellkasom az övének döntve kezdtem ügyetlenül kigombolni az ingét.
Keze vágyakozón csusszant be az egyrészes ruha alá, kezei a combomon siklottak végig, miközben én lihegve adtam meg magam kezei által okozott gyönyörnek. Enyhén elhúzódtam a testétől, és láttam a felismerést az arcán, amikor megérezte, hogy nincsen rajtam alsónemű. Kacéran elmosolyodtam, majd megéreztem tekintetét az arcomon, és a szemébe néztem. Vad csillogással egybekötött széles mosoly terült el az arcán, majd végigvezette tekintetét a testemen, és ujját egyetlen mozdulattal elmerítette bennem. Fojtott hangon nyögtem fel, ahogy a vállára borultam, és apró csókokkal halmoztam el illatos, puha bőrét.
-          Imádlak – suttogta ziháltam, én pedig egyik kezem erőtlenül a mellkasára vezettem, hogy végigvezethessem azt a kidolgozott felsőtesten.
Végtelen mennyországnak tűnt, ahogy ott ülhettem Eric ölében, ahogy egyre közelebb jutottam a hangos, örömteli sikításhoz, és ahogy a helyzet izgalma fokozta a vágyam. Eleinte még hallottam a körülöttünk tomboló buli hevét, az emberek beszédét, a pincérek cipősarkainak kopogását, de lassan mindent egy könnyű fátyol takart le, ezzel tompítva a hangokat, és távol tartva őket tőlem.
-          Kérlek – ziháltam Eric fülébe, aki mintha csak erre várt volna engedte el a derekam, és csúsztatott hátrébb az öléből, hogy a slicce felé nyúljon, és elővarázsolja nekem azt a látványt, amiért most bármit megadtam volna.
-          Készen állsz? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, mindkét kezével közrefogva az arcomat. Hüvelykujja gyengéden körözött kipirult bőrömön, én pedig tartva a kontaktust némán bólintottam, és az arcához hajolva hosszan, forrón megcsókoltam.
Annyi mindent akartam elmondani ezzel a csókkal. Hogy szeretem, hogy tisztelem, becsülöm, és kitartok mellette. Hogy köszönök minden támogatást, szép szót, simogatást és védelmet. És hogy boldog vagyok, hogy mellettem van. Boldog vagyok, hogy van nekem, és ezt a világ minden kincséért sem változtatnám meg. Kissé, a térdemet a combja mellé helyeztem térdeimet megemeltem a testem, és halk sóhaj kíséretében visszaereszkedtem az ölébe. Mosolyogva túrtam bele a hajába, és a mellkasomra húztam a fejét, miközben ő mindkét kezével erősen megragadta a derekam, és határozott mozdulatokkal segítette egyenletes ringatózásom.
Lágy csókokkal hintette be a nyakam, és a kulcscsontom területét, miközben én fokozva mindkettőnk élvezetét emeltem meg a testem, csúsztam vissza kemény férfiasságán, és csókokkal fojtottam vissza a feltörni készülő elégedett nyögéseket, egyre gyorsabb tempóra váltottam, miközben éreztem, ahogy Eric egyre erősebben tartja a testem, hevesen húz magához, mialatt az én testemmel egyetemben az övé is egyre feszül, várva a kitörő katarzis érzését. Lihegve hajtottam fejem az övére, így elérte melleim, és azokat kényeztette apró csókokkal, és remegve engedtem el magam, hogy mindkettőnk számára megadjam a gyönyör végső lökéseit. Teljesen ráültem a lágyékára, éreztem, ahogy a végsőkig elmerül bennem, amire kellemes sóhaj volt a válasz, és szorosan nyomta le a testem a csípőmnél fogva, hogy minél tovább kiélvezhessük a pillanatot. Egy utolsó heves mozdulattal engedtem, hogy tövig hatoljon, majd remegő testtel, zihálva hanyatlottam a karjai közé, és a szám összeszorítva fogtam vissza a feltörő sikolyt.
Egy pillanatig ültünk mozdulatlanul és csak a légzésünket próbáltuk szabályozni, míg végül a hangok is visszatértek a világunkba, újra éreztem a zene lüktető ritmusát, az emberek hangos nevetését, és beszélgetéseit, láttam a fények egyenetlen vibrálását. Nem tudom Eric honnan vette energiát ahhoz, hogy felemelje karjait, és magához ölelhessen, de jól estek az érintései, és simogató keze a hajamon.
-          Szerinted alszanak? Mit csinálnak? – hallottam meg magunk mellett Molly érdeklődő kérdését, de a szemem sem nyitottam ki érdektelenségemben.
-          Valószínűleg „baszélgetnek” – rötyögött humorosan David, majd egy pillanat múlva eltűntek mellőlünk és mi újra kettesben maradtunk kiélvezve a pillanatot.
-          Tudod, mit? Szerintem is megérdemli, hogy megfingassuk – suttogtam Eric nyakába, aki erre vidáman felnevetett és végigsimított a hátamon.

/Eric/

Fáradtan fordultam át a másik oldalamra a hatalmas franciaágyban, miközben már éreztem a testemen a Nap meleg sugarainak érintését, ám mit sem foglalkozva a szelíd ébresztővel, összeszorítottam a szemem, hogy visszaerőszakoljam magam az álmok világába. Hangos ajtócsapódásra pattantak fel újból a szemeim, és egyből a mellettem lévő üres helyre révedt a tekintetem. Nagy erőfeszítések árán a belső fürdőszobánk felé fordítottam a fejem, ám az teljesen üresnek bizonyult, se híre, se hamva nem volt Ninah-nak. Így vagy kiszaladt valamiért a szobából, vagy csak én nem látom, mert még tudatomnál sem vagyok.
Visszabicsaklott fejem a párnára, és visszaszundítottam, ha még egy kicsit is.

***
-          Nem vagy vicces, David – üvöltöttem vissza a medence szélétől, majd futva indultam meg a mosdó felé, hogy ragtapaszt keressek a vérző sarkamra, amit annak a baromnak köszönhetek.
Kicsaptam a fürdő ajtaját, és aggódva pillantottam hátra, ahogy vérző lábam egyre nagyobb cseppeket hagyott maga után a frissen mosott földön. Ezért Ninah megöl…
Szisszenve csepegtettem rá a friss hideg vizet, miközben a polc felé nyújtózkodtam, hogy elérjem a sebtapaszt. Tudom, hogy viszonylag hisztis vagyok, de ez a rohadék ezért még biztos, hogy meghal ma – morgolódtam magamban, és óvatosan érintettem a sérült felülethez a steril anyagot.
-          Eric! Eric jól vagy? – hallottam meg Ninah kiáltását, mire összeszedtem magam, hogy ne lássa elesettségem már a kapcsolatunk első fázisában, úgyhogy gyorsan összeszedtem a földről a széthullott sebtapaszpapír darabokat, a kuka felé fordultam és gyors mozdulattal bedobtam volna őket, amikor megakadt valamin a tekintetem.
-          Mindjárt megyek, csak elintézem a dolgom – válaszoltam hangosan, és a lábammal óvatosan belöktem a fürdő ajtaját.
Halkan kattant a zár, én pedig mindkét kezemmel a kukába túrtam, és kivettem az ismerős, mégis ismeretlen műanyag kis dolgot, és ijedten méregettem a kezemben kezembe. Egy terhességi teszt volt, kékre színeződve.

2012. június 24., vasárnap

Chapter 76


Sziasztok Bogyókák!

Rettenetes hetem volt, és bár ez nem mentség, ettől függetlenül sajnálom késésem, és hogy még nincs válasz a kommentárokhoz. :( Ez a rész sem lett a legjobb, valahogy most kerültem az írói teljes depresszióba, mert úgy érzem bármit írok, az rettenetes, és nem tudok írni. Szóval ezért késett ez a rész is.
Sajnálom! :)
Jó szórakozást! Csók 

U.i.: A zenék erősen ajánlottak, főleg az utolsó. Ha mondhatom, akkor az KÖTELEZŐ! :))

Sky falls down



/Selly/
(Hat hónappal korábban…)
Részeg fáradtsággal, és kétségbeeséssel ültem a hatalmas kert egyetlen azon pontján, ahova senki nem látott el, és ahova senki nem akart bemenni, mert sötét volt és néptelen. Egy kis sziklakert övezte elölről, hátulról pedig körbevették a tuják és pálmafák hatalmasra nőtt termetei, így tökéletes búvóhely volt egy olyan üldözött számára, mint én.
Nem is igazán tudom, hogy mi a bajom, talán csak szimplán a féltékenység, és az, hogy tényleg kétségbe vagyok esve, ami egyrészt érthető, másrészt röhejes.
Ninah megtalálta az igazit, a számára való nagy Őt, akivel már közös lakása van. Emellett karrier áll előtte, vannak barátai, és két országban is otthon van. Ruben boldog, mert van nő, akit mindig megkaphat. Léna a barátjával van, miközben Mollynak már gyereke is lesz. Én pedig itt vagyok se karrierrel, se pasival, miközben a barátnőm támogatásáért küzdök. Egyedül élek, és mikor Eric harmadik lemezbemutatóján vagyok, részegen ülök az egyik legsötétebb sarokban, ahova csak ember bújhat.
Keserű mosollyal néztem a pezsgősüveget, és azon kaptam magam, hogy egyedül, a sötétben, teljesen részegen, egy üveget bámulok, arról elmélkedve, hogy hol rontottam el az életem. Talán, amikor a karrierem feladtam és újba kezdtem, amivel tönkretettem majdnem egy kapcsolatot? Vagy talán, amikor nem akartam abbahagyni, és hogy mostanra már Amerikában vagyok, szinte egyedül?
-          Mit csinálsz te itt? – hallottam meg egy jellegzetesen férfias hangot, de háttal volt nekem, és a fordulás mozdulatával csak még jobban megszédültem.
Így nem csináltam mást, mint lenyeltem a kontrollálatlanul folyó nyálam, és megvártam, míg elém lép.
-          Iszom – válaszoltam egyszerűen mikor felbukkant előttem Ruben arca.
Már csak az hiányzott, hogy ez idejöjjön, és kioktasson arról, hogy egyrészt nem tűnünk el az ünnepelt kertjében vedelni, másrészt, hogy szánalmasan festek egyedül részegen. Ruben megrogyasztotta térdeit, és kíváncsian nézett hol a szemembe, hol a pezsgősüvegre, majd a következő pillanatban se szó, se beszéd rogyott össze, és elterült a földön.
-          Jól vagy? – néztem kis mosollyal az ajkaimon, miközben a sötétben fetrengő alakját néztem semmit sem látva.
-          Ja, csak részeg – felelt olyan tónusban, amit csak a filmekben hall az ember részegektől, kissé túljátszva. Ennyit a kioktatásos részről – bólintottam magamban, és meghúztam az üveget.
Enyhe terpeszbe tettem a lábam, és két térdemre könyökölve bámultam a fiúra.
-          Mitől vagy ki?
-          Végeztem Ninah-val – lökte fel magát, hogy aztán visszahanyatlasson.  – Megmondtam neki, hogy szeretem, de ez így nem megy.
-          Mikor?
-          Ma délelőtt – könyökölt fel és esdeklőn nézett a pezsgősüvegemre.
Nem tudom miért, talán mert rájöttem, hogy nincs senkim, megsajnáltam és a kezébe nyomtam azt.
-          Tudod, egyáltalán nem tudom miért van ez, és rohadt szar, hogy bármelyik nőt megkaphatnám, erre nekem csak az az egy kell, akinek van pasija – nézett fel rám olyan tekintettel, amit bár elhomályosított az alkohol, és látszott rajta, hogy részeg, mégis minden szavát komolyan gondolta, és hihetetlen józanság sütött a reményvesztett tekintetből.
-          Szerinted, ha Ninah nem jelenik meg anno Eric életében, mi lett volna? Talán most a popsztár szabad lenne, vagy esetleg más ülne mellette? Talán másnak is esély adatott volna? – kérdeztem elmélkedve, elvéve tekintetem Rubenről. Nem voltam képes rá nézni akkor, amikor kimondom azokat a szavakat, amiket még magamnak sem mertem, és mindannyiszor mikor eszembe jutottak ezek a gondolatok elszégyelltem magam. Nem vagyok jó barátnő.
-          Most miről beszélsz? – éreztem magamon a kíváncsi tekintetet, de nem válaszoltam, csak elfordítottam a fejem és hallgattam a medence felől átszűrődő hangokat, és a féktelen buli hevét.
-          Vissza kéne menned – nyögtem ki, majd kikaptam Ruben kezéből az üveget, ittam belőle, és végigfeküdtem a zöld füvön. Imádom ezt a helyet.
-          Ahogy neked is.
Merengve néztem a csillagokat, és ahogy elbambultam eszembe jutottak a világ legfurcsább gondolatai. Az életem nagy részét mindig az ábrándozás tette ki, és az, hogy elképzeltem milyen lesz majd a jövőm. Az olyan élet, amit magamnak alakítok, és soha senki nem szólhat bele, hogy mit teszek, és minden lépésemmel kihatok rá. Ezerszer elképzeltem milyen lenne, ha egy olyan férfi mellett kötnék ki, aki híres, helyes, és mindezek felett, szeret. Rengeteg amerikai filmet látva elképzeltem, hogy hogyan fog majd az Ő porchéja leparkolni a szüleim kissé rozoga háza előtt, hogy aztán bejöjjön egy családi ebédre. Láttam a szomszédok arcát, ahogy meghallják a fékcsikorgást és a kavicsok zörgését a kerekek alatt, és aztán egy percen belül mindenki az utcán van, hogy azt nézze ki jött. Aztán kiszáll Ő, és senki nem tud megszólalni, hisz mindannyian csak egyet tudnának mondani: Ez ő.
De ez sajnos megmarad ábrándnak, és beáll a sorba azok a dolgok közé, amiket sohasem fogok megélni. Számtalanszor haladok el az utcán azon elmélkedve, hogy vajon a pékség előtt álló nőnek milyen élete van? Vajon van gyereke? Férje, esetleg jól menő állása? Neki milyen problémákkal szembe néznie? Megérné életet cserélni vele egy napra?
De vajon másnak is eszébe jut ilyen, amikor elmegy mellettem, vagy meglát valahol? Kissé megráztam a fejem, hogy elhessegessem mind a gondolatot, mind a zavaró szédülést, utóbbit nem sok sikerrel.
-          Féltékeny vagy? – tűnt fel fejem felett Ruben arca furcsa mosollyal az arcán, ami abban a pillanatban, ahogy a szemébe néztem el is tűnt.
Pillanatok alatt komolyodott el, mintha olyat látott volna meg, amit még előtte soha. Nem tudom mire gondolt, nem tudom mit érzett, amikor a szemembe pillantott semmit nem tudtam kiolvasni belőle, egyrészt, mert amúgy sem vagyok jó benne, másrészt mert azt sem tudtam, hogy miért van négy szeme furcsa paralelogramma alakban elhelyezkedve az arcán.
Csillogó tekintete lassan falta fel testem, miközben éreztem, ahogy megdermedek a félelemtől, hogy hibát fogok elkövetni. Éreztem, ahogy egyik kezét óvatosan – félve reakciómtól-, ráfekteti egyik meztelen lábamra, és lassan húzza azt végig rajta, egyenesen a combomig. Nem állítottam nem, nem ellenkeztem, csak megfagytam.
-          Nem kell féltékenynek lenned. Bárkit megkaphatnál – hajolt újra fölém, és egy pillanatig újra az érzelmek kavalkádjának kereszttüzébe kerültem, ahonnan akármennyire is akartam, nem tudtam kiverekedni magam. Egy esélyem van, ha Ruben feladja.
Kapkodás nélkül tűnt el a feje a látókörömből, majd a következő pillanatban megéreztem csókoló ajkait a mellem felett, és hirtelen felültem. Éreztem a szédülést, de az az érzés semmi volt ahhoz képest, ahogy összeszorult a gyomrom, és amilyen „hanyatlástól” való félelmet éreztem a testem minden pontján. Szerencsétlenségemre kifogtam az egyetlen olyan embert, akinek fő szakterülete a félelem eltüntetése annak érdekében, hogy megkapjon. Szája újra a testem egy pontját kereste, de én elkaptam a nyakam, és könyörgőn néztem a szemébe.
-          Ne. Nem lehet… Kérlek – leheltem lehunyva a szemem, majd hagytam, hogy eltűnjön a kezemből a pezsgős üveg és hogy egy meleg, határozott kéz visszafektessen a fűre.
Megcsókoltam…

/Ninah/
(Jelen)

Leültettem magam elé a vendégeimet, miközben elképedve néztem, ahogy Molly mindennemű szégyenlősség nélkül kezdte el szoptatni a kislányát Eric, David, és az én társaságomban. Természetesen nincs ezzel bajom, és megértem, hogy a szükség az szükség, csak magamról képtelen vagyok elképzelni, hogy ezt megtenném. Ez intim, nem?
-          Mi a… - lépett be Selly a szobába, oldalán azzal a személlyel, akinek bevezetését még terveztem amolyan harminc perces beszédben.
-          Ruben?
-          Selly?
-          David.
-          Eric!
-          David? Nick!
-          Ninah – fordult felém ijedt tekintettel Eric, amivel megszakította a nevek különféle tónusban és arckifejezéssel párosuló felsorolását.
-          Jól van, jól van, mindenki nyugodjon le. Most jön a magyarázat ideje.
-          De mi a büdös francot keres itt Ruben Aglander? Az egy… az egy…
-          Olyan ember, aki annyira borzalmas nem lehet, ha lefeküdtél vele? – mosolyogtam mézédesen Mollyra, mire rám kapta gyilkoló pillantását, és egy pillanat alatt mindenkibe belefojtotta a további szavakat.
Hogy oldja a feszültséget és választ adjon a fel nem tett kérdésekre, Ruben mellém sétált és mintha csak most találkoznánk a mai nap folyamán először, – hogy fent tartsuk a látszatot – mikor hozzám ért apró puszit nyomott a hajamra, és átölelte a derekam.
-          Na, azért ami sok, az sok – lökte ki pillanatok alatt Rubent Eric, és feszülten húzta ki magát mellettem, miközben megfogta a kezem, és szorosan összefűzte ujjainkat.
-          Nem értem, most ti hármasban nyomjátok? – fakadt ki a lehető legidiótább kérdéssel David, amivel elérte, hogy mindenkit magára haragítson, és ne meneküljön a kínos kérdések elől.
-          Aham, én meg azt nem értem, hogy miért Nick a neved – vágtam rá egyszerűen, de egy hasonló pillantást kaptam, mint az imént Mollytól.
-          Selly, te találkoztál Rubennel?
-          Ja – vágta rá a lány, majd senkivel sem törődve elvonult és magunkra hagyott a kis csapattal.
-          Mi ütött belé? Mit csináltál? – fordultam Ruben felé, hogy választ kapjak, ugyanis bármennyire a csúcson éreztem magam abban a percben, ahogy elkezdődött ez a látogatás, azóta minden kezd kicsúszni az irányításom alól, és mostanra semmit sem értek.
A férfi válaszképp csak megvonta a vállát, és Molly felé fordult.
-          Örülök, hogy látlak, Édes.
-          Most leédesezett téged? – szökkent talpra David és mindenkit meglepő határozottsággal és idegességgel fürkészte hol Ruben, hol Molly tekintetét. – Elmondaná valaki, hogy mi az isten folyik itt?
-          Már nem azért Nick, de szerintem te csak fogd be a szád, és végre egyszer ne legyél bunkó paraszt, amikor nem kéne. Végre kiszabadultam otthonról, úgyhogy nem akarom most sem az idióta pofázásaidat hallgatni, vagy azt, hogy azt hiszed kiskirály vagy, és mindenkit irányíthatsz, szóval mi lenne, ha kussban ülnél? – kelt ki teljesen magából Molly, én pedig tátott szájjal, mégis mosolyogva hallgattam végig a kirohanást.
Lehet, hogy csak rosszkor és rossz helyzetben találkoztunk? Ha nincsen Eric, vagy Molly gyenge felfogása, hogy a férfi már nem akar vele lenni, lehet, hogy most jóban lennénk? Hisz a táncverseny alkalmával, mikor nem ismert fel, teljesen normális volt, sőt, talán megmerem kockáztatni annak kimondását, hogy kedves is. Vajon ez lehetséges?
Ahogy végignéztem rajta, láttam, hogy határozott, hogy elege van abból, ahogy bánnak vele, és ezért ki is áll. Nem tudom, hogy ezt az anyaság, azaz a baba hozta ki belőle, azzal, hogy nem csak magát kell megvédenie, nem csak magáért kell kiállnia, hanem most már egy második személyért is, akinek a lelki nyugalma mindennél fontosabb, vagy az, hogy szimplán túl sok volt neki David.
Molly kirohanását hatalmas, üvöltő csönd követte, mégsem éreztem annak muszájságát, hogy megszólaljak. Valahogy idegen büszkeség töltött el, és talán ez nem kifejezetten Molly személyének szólt, hanem annak, hogy végre valaki lemerte üvölteni David fejét, hogy valaki olyan tette ezt, akinek joga is volt hozzá. Habár Molly nem tudta David valódi kilétét, nekünk, külsősöknek jól esett, hogy kapott egy olyan fejmosást, amit mi nem tehettünk meg egyrészt azért, mert „elvileg” nem ismerjük és végtére is egy vendég, valamint ha jól belegondolok, mi nem is tudhatnánk az egész hercegi mibenlétéről, ám biztosra veszem, hogy mostanra tudja, hogy ismerjük a háttéréletét.
Elgondolkozva döntöttem oldalra a fejem és azon elmélkedtem, vajon ezek ketten, hogyan élnek otthon? Ha Molly most ilyen szavakkal illeti Davidet mindenki előtt, akkor otthon hogyan megy ez? Annyira szeretnék egyszer ott lenni mellettük, de mivel, hogy erre nincs lehetőségem, az itt töltött másfél – két hét alatt kell kiderítenem, hogy mi is folyik köztük. Hihetetlen, hogy a kíváncsiságom milyen mértékben győző le az utálatom Molly viselkedésével és személyével kapcsolatban.
-          Ninah, figyelsz? – rázta meg a karom Eric, mire összezavarodva kaptam rá a pillantásom.
-          Nem, bocsi, mit mondtál?
-          Azt, hogy elviszem Da…Nick-et és megmutatom neki a házat, addig te Mollynak mutass meg mindent fent, oké?
-          Ja – bólintottam szórakozottan, szinte még mindig az előbbi gondolataimon rágódva, fel sem dolgozva azt, hogy mit mondott Eric.
Gyors csókot nyomott a számra, és a következő percben már csak hárman álltunk a nappaliban Molly, Elina és én. A valóságba visszatérve pördültem körbe, értetlen kifejezéssel az arcomon kerestem Rubent. Sellyt. Bárkit.
Mély lélegzetet vettem és a lány felé fordultam, aki félszeg mosollyal az arcán nézett rám. Még számomra is hihetetlen, de szépnek láttam. Szép volt enyhén kipirult arca, amelyet sötétbarna, majdnem fekete hullámos haja kedvesen fogott közre. Pajkosan csillogó gyönyörű kék szeme barátságosan mért végig, miközben egyenes háttal, kíváncsian állt, és a reagálásomra várt.
-          Mehetünk? – tártam szét a kezem, mire a lány hevesen bólintott és felemelve Elinát, megindult mögöttem a lépcső felé.
-          Csodálatos ház. A tietek?
-          Igen – bólintottam mosolyogva az emlékeke hadától megrohanva. – Születésnapomra kaptam a szüleimtől.
-          Az komoly. Nem gondoltam volna, hogy ennyire… - kezdte, de elhallgatott.
Nem tudom, hogy azért, mert nem tudta mit mondjon, vagy mert úgy gondolta, hogy amit mondani akart az túl nyers, főleg akkor, ha tulajdonképpen jóban sincs a beszélgetőtársával.
-          Pénzesek? – egészítettem ki mosolyogva, továbbra is tartva a lépést.
-          Nem akartam udvariatlannak tűnni, de hasonló jelző kavargott a fejemben – válaszolt kimérten, amitől furcsa érzés fogott el. Mintha a pénz hevében és a rangomat tekintve nem merte volna magát adni, kissé olyan érzésem volt, mintha ezt tisztelné, és ezért fogja vissza magát.
-          Valóban azok, és sajnos nagy a lelkiismeret furdalásuk, minek eredményeképpen mindenfélével próbálják jóvátenni. Ez az egyik, habár állítólag már a nagy parádé előtt elkezdték építeni – vontam meg a vállam, majd felléptem az emelet folyosójára, és hátrapillantottam Mollyra, aki furcsa, bűnbánó tekintettel nézte a padlót, és utánam lépkedett.
Utálom, hogy képes vagyok megsajnálni!
Megtorpanva figyeltem a mélyen ráncolt homlokkal közeledő lányt, aki mintha észre sem vette volna, hogy lépked. Minden érzékszervét lefoglalta az elmélkedés, és komolyan megesett rajta a szívem. Bár könnyen megeshet, hogy egyáltalán nem velem kapcsolatos a belső aggodalma, hanem inkább a kislányával, esetleg a képébe hazudó Daviddel, és ha ez igaz, akkor egy idióta vagyok. Akárhogyan is, de egy idióta vagyok.
-          Ninah – emelte fel a fejét a nevemet lehelve, és szomorúan nézett a szemembe, de ezt követően csak csendben nézett és nem szólt többet.
Eric azt mondta megváltozott, és neki csak ismernie kell, ha együtt voltak legalább négy évig. Azt mondta, hogy ő alapjában nem ilyen, kedves, tüneményes lány, csak hatalmába kerítette a féltékenység, és mást sem tartott a szeme előtt, minthogy engem el kell távolítani, hogy neki újból esély adathasson. Ha belegondolok megértem, hisz minden lány volt már féltékeny, még ha annyira nem is, hogy csak az a cél lebegjen a szeme előtt, hogy visszakapja az imádottját, azzal nem törődve, hogy miket tesz tönkre maga körül, vagy, hogy kinek az élete megy rongy az Ő törtetése miatt. Mindenki érezte már azt, hogy szakított egy fiúval, mert úgy élte meg ennek a kapcsolatnak vége, és már nincs meg a szerelem, majd miután együtt látta valakivel, vissza akarja kapni, mert fáj mással látni. Én ezt mind megértem, de számomra nonszensz, hogy csak a szerelemért képes tönkre tenni egy olyan valaki életét, akit a szerelme szeret. Képtelen vagyok felfogni, hogy nem értette a jelzéseke, amiket Eric küldött, vagy azt, amikor azt mondta; nem.
Úgyhogy bármennyire is megértem Molly féltékenységét, ettől függetlenül nem tett jót nekem az, amit velem művelt. Képtelen vagyok szemet hunyni, mindössze annyit tudok tenni, hogy nem utálom a lány, és úgy viselkedem vele, mintha egy számomra idegen lány lenne, aki most belecsöppent az életembe. Ami igaz is, ha úgy tekintjük, hogy mostantól nem az a bosszúálló, gonosz nő, aki volt, hanem a boldog, kiegyensúlyozott önmaga.
-          Molly, én… - folytattam helyette, ugyanis láttam, hogy teljesen megakadt. Egy pillanatra elhallgattam, és magam előtt összefűzve ujjaim néztem rá. – Nem tudom meg nem történté tenni a dolgokat, ahogy te sem. Képtelen vagyok egyik pillanatról a másikra megbocsátani, de közben azt sem akarom, hogy rosszul érezd magad. Én csak… nem is tudom. Talán viselkedjünk emberekhez méltó módon, és várjunk, oké?
Apró biccentést kaptam válaszul, majd közelebb lépett és halványan rámosolygott a kezében mocorgó kisbabára.
-          Megfogod? – nyújtotta felém a kicsit, mire én a babáról félve pillantottam fel Mollyra.
-          Biztos? És ha leejtem? Én még sose… - kezdtem bele, de nyugodt hangon félbeszakított.
-          Bízom benned. Semmi baja nem lesz – adta át mosolyogva a babát, én pedig remegve fogtam kezembe a gyönyörű kislányt.
-          Úristen – leheltem elámulva, hogy milyen könnyű a gyermek, mégis milyen nehéznek érezem a felelősséget, hogy a kezemben tarthatom.
Gyönyörű szemeit rám meresztette, miközben édesen mosolygott, és úgy éreztem kényelemben érzi magát, és biztonságban. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy ha látszólag is, de megbízott bennem, és jól érezte magát.  Óvatosan tartotta egyik kezemmel, miközben egy ujjamat végighúztam az arcán, és nevetve figyeltem, ahogy arcával belesimul a tenyerembe. Tökéletes volt minden értelemben, és képtelen lettem volna bármi rosszat elképzelni róla. Maga volt a megtestesült szépség, tisztaság és ártatlanság.
-          Gyönyörű – pillantottam fel Mollyra, aki kedvesen bólintott, és ellépett előlem, nálam hagyva a kicsit.
-          Megmondod hol van a szoba? Bemegyek és kipakolok, hogy Elinának előkészítsem az ágyat az alváshoz – emelte fel a baba csomagjait, én pedig fejemmel a folyosóvégi szoba felé böktem és hagytam, hogy Molly elsétáljon mellettem.
Minden figyelmem lekötötte a baba, nem tudtam róla levenni a szemem. Elina kíváncsian fürkészte az arcom, miközben akaratosan nyújtózkodott az arcom felé, hogy elérhesse azt.
-          Szia Elina, Ninah vagyok. Csak, hogy tudd, te vagy az egyik legszebb baba, akit valaha is láttam, bár ez nem meglepő apukád és anyukád után. Ja, és hogy tud, te vagy az egyik legszerencsésebb kislány a világon. Főleg, ha azt nézzük, hogy csak egy mosolyodba fog kerülni, és Eric máris a lábaid előtt hever, ha tagadja is. Nekem ezért tudod mennyit kellett küzdenem?
Mintha értette volna, amit mondok ráncolta össze a szemöldökét, majd hatalmasat tüsszentett és ásítva fordította oldalra a fejét.
-          Ninah, te… - hallottam meg Eric kereső hangját a lépcső felől, de mire odakaptam a tekintetem már meg is indult felénk. – Édes baba, nem?
-          De – mosolyogtam a kislányra, és halkan suttogtam. – Ugye megmondtam?
Biztos vagyok benne, hogy Eric meghallotta apró megjegyzésem, ám ezúttal valamiért nem tette szóvá, és torkát megköszörülve követelte figyelmem.
-          Mit terveztél mára?
-          Még semmit, de mivel látom, hogy a gyerek fáradt, Mollyéknak pedig szórakozásra lenne szükségük, elmehetnénk bulizni valahova ide a partra.
-          De te – kezdte volna a saját érdekemben lévő védőbeszédet utalva a nem rég megtörtént halálesetre, de leintettem.
-          Jól vagyok. Csak még meg kell kérdeznem Mollyt, hogy itt hagyja-e a babát egy bébiszitterrel, ha elintézem.
-          A többiekkel a medencénél leszünk, majd gyertek – mondta, majd elindult volna, amikor visszafordult és jelentőségteljesen rám nézett. – Viselkedj jól, oké?
-          Te sem panaszkodhatsz Saade. Le Davidezted – hajoltam felé suttogva, mire egy csókot kaptam a számra, hogy belém fojtson minden további ellenkezést, vagy hangot.
-          Éppen ezért vagyunk jó páros – kacsintott mosolyogva, majd eltűnt a lépcsőfordulóban.
-          Bolond – kacagtam, és a kislánnyal a karomban indultam Molly szobája felé.

/Molly/

Amint Ninah eltűnt a konyhában, hogy frissítőket szolgáljon fel mindkét csapat számára, összeestem a kanapén, és kifújva magam dőltem hátra. Ez nehezebb, mint gondoltam.
Az egész helyzetet Ninah viselkedése teszi nehézzé, ugyanis ahelyett, hogy utálna, ahelyett, hogy azt éreztetné, micsoda egy mocsok vagyok, csak mosolyog, és megpróbálja elfelejteni az egészet, miközben engem belülről mar a lelkiismeret-furdalás, mégsem tudom, hogyan mondjam ki. Annyiszor próbáltam, mindig másképpen, de a szavak valahogy sosem jöttek úgy a számra, ahogy gondoltam. Talán, mert nincs mentség arra, amit tettem.
Már a repülőn beszédek tízezreit képzeltem el magamban, de mire a végükre értem mindegyik szánalmasnak hatott, amitől elment a kedvem a továbbiak gyártásától. Most pedig itt vagyok, Ninah kedves, és nem érzem azt, hogy nem szívesen látott vendég vagyok, pedig úgy mennyivel könnyebb lett volna. Ráadásul belesajdul a szívem abba, ahogy látom milyen hatalmas kedvességgel és szeretettel fordul a lányom felé. Mindeközben viszont még mindig nem értem, hogy mit keres itt Ruben, miért viselkednek úgy Ninah-val, mintha régi jó barátok lennének, vagy több… És miért viselkedik így Selly? Egyáltalán miért van itt?
Apró sóhajtás közepette nyomtam meg a tévé távirányítójának gombját, és egy perc alatt elém varázsolódott a hatalmas képernyőn kivetülő kép, amelyhez dolby surround hanghatás párosult. Tisztára, mint egy moziban. Ami azonban a következő pillanatban történt, teljesen letaglózott; egy amerikai zenecsatornán pillantottam meg a svéd Eric Saade-t, méghozzá egy csodálatos lány társaságában, Ninah Miles-szal.
Elképedve hajoltam előre, és eszembe jutottak azok az idők, amikor Eric még csak erről Álmodott. Egyszer majd a nagy Amerikában fellépni, ahol esetleg meghallgatják a számait. Vagy esetleg Európa más országaiban is el tudja adni majd a lemezeit, most pedig az USA-ban a Sky falls down-t adják le. Hihetetlen.
Ninah alakja jelent meg egy ponyva mögött megvilágítva, miközben a bolygók körülötte forogtak, ő pedig látszott, hogy ámulva forgatja körbe a fejét. Pár másodperccel később J-son ismerős rappelését hallottam meg, és Ninah képe eltűnt, helyét pedig átvette a sötét bőrű rapper alakja, ahogy az utcán sétál, és mindent beleadva adja át a barátság, és határtalanság érzetét a szövegével. Lassan az utca tömegéből ismerős arcok válnak ki J-son mögé sorakozva. Danny, Selly, és Ninah barátnői, akikről olyan sokat olvastam már az interneten, mintha ismerném őket. Mindannyian táncolva, mosolyogva a ritmust ütve a lábukkal, kezükkel közeledtek a kamera felé, amely végül felfelé fordult és a viharos felhőkkel eltakart eget mutatta. Amint a kamera lefelé fordult a földet láttuk, és Eric jelent meg előttem, ahogy mosolyogva, a legszexisebb táncával adja elő magát. Ismertem ezt a pillantást, ismertem ezeket a mozdulatokat. A világon mindenkinél boldogabb.
A csapat elért egy helyet, ahol Ninah táncolt az esőben egyetlen a felsőtestéhez tapadó halvány rózsaszín táncos ruhában. Csodálatos mozgása emlékeztetett a táncversenyben előadott bármelyik produkciójára. Irigylésre méltó alak, hibátlan lépések, leírhatatlan tűzzel és lendülettel a mozdulataiban. A kamera képe távolított Ninah-ról és megjelent Eric, ahogy a lány mellett kisebb távolságra tőle ugyanolyan lenyűgöző táncba kezd, és szinte vibrált a levegő kettejük között. Bár az elején különböző táncot lejtettek, a szám előrehaladtával végül már egyszerre, ugyanazt táncolták, majd egy pillanatban egyszerre ugrottak fel, és dobbanva érkeztek le, minek következtében hatalmas porfelhő lepte el mindkettőjüket, ami nem törődve az eső elmosó hatásával körül lenget mindkettejük alakját.
Amint lelassult a zene a barátok újból megjelentek és az ég felé ugrálva váltak világító csillagokká, és körülvették a mostanra egymásra meredő, mozdulatlan párost. Bár több méterre voltak egymástól, én, mint néző is éreztem azt a húzó, vibráló erőt, ami kettejüket vette körbe, és már szinte imádkoztam azért a pillanatért, amikor valamelyikőjük megteszi az első lépéseket és elérik egymást. Az eső egy pillanat alatt elszállt, és egyetlen, a felhőkön áttörő Napfénysugár sütött a szerelmesekre, mire Ninah testébe újra erő költözött, és minden homály mögött lassan az énekes felé lépkedett. Eric kíváncsian fordult szembe a lánnyal, aki végül elérte Ericet, és kezét az övébe mélyesztve döntötte fejét a férfi mellkasának. A svéd énekes szorosan fonta karjait a lány teste köré, majd az utolsó akkordok közben együtt emelték fel tekintetüket az ég felé, ami alig volt tőlük pár centire, és ahonnan fényesen világítottak a kis csillagok.
-          Wáó – tátottam el a szám teljesen lenyűgözve, majd meghallottam Ninah kacagását mellettem.
-          Pedig borzasztóan szerepeltem benne. Látnod kéne a Make Love-ot. Top Chartos, ötödik helyezett!
-          Miért vagy eltakarva végig? – kérdeztem rá a számomra legfontosabb kérdésre.
-          Nem akartam, hogy felismerjenek, de úgy látszik neked mégis sikerült – mosolygott és egy pohár rózsaszín italt nyomott a kezembe. – Menedzser vagyok, nem táncos, és főleg nem modell, hogy elvállaljak szerepeket klipekben. Eric viszont meglepett ezzel, és nem tágított. Nagyszerű rendezőnk volt, és ez jött össze. Én személy szerint szeretem, de csak mert mindenki szerepel benne, akit szeretek – mosolyodott el halványan, majd hirtelen elkomorulva és elhallgatva fordította el tőlem az arcát.
Pár pillanatig néma csönd volt köztünk. Nem mertem megszólalni, mert biztos voltam benne, hogy valami baj van, és nem akartam rontani a helyzeten. Két lehetőségem volt, vagy rákérdezek, hogy mi a baj, vagy pedig terelem a témát. Harmadik variációként felmerült, hogy ő szólal meg legelőször, de mivel láthatóan a könnyeivel küzdött, nem tette.
-          És mi a helyzet Rubennel? – kerestem a tekintetét, mire halványan elmosolyodott, megtörölte az orrát, és szipogva nézett rám.
-          Ez egy hosszú történet – dőlt hátra, és lassan belekezdett egy ismerős történetbe.