Most nem késtem, sőt, hamarabb is hoztam a friss fejezetet, ami remélem el fogja nyerni a tetszéseteket. Köszönöm az előző pár embernek a kommentárját, és most is már előre köszönöm, ha írsz, hisz mint már mondtam, ez adja a löketet. Anélkül pedig elég nehéz írni.. :/
Zenéket kérlek hallgassatok, és véleményt hagyjatok magatok után! :)
Köszönöm, és csók mindenkinek! Kellemes nyaralásokat! :)
U.i: Ó, majd' elfelejtettem. Mind csúnya, trágár szavak előfordulnak, mind túlfűtött szexi jelenetek, úgyhogy légy tekintettel a korodra! :)
We are young
/Eric/
-
Figyelj haver, nem akarok beleütni az orrom a
dolgotokba, de mikor akarsz színt vallani? – fordultam David felé, és a kezébe
nyomtam egy doboz sört, amit az imént Ninah adott.
-
Akkor minek teszed? – vonta meg a vállát, miközben
szisszenve felnyitotta az italt.
-
Te most komolyan fel akarsz húzni, mert kurvára,
nincs kedvem a királyi pofád nézni, ahogy hazudsz! – húzta ki magát mellettem
Ruben is, és sosem hittem, hogy valamiben is egyet fogunk érteni, most mégis
ezen kaptam magam.
-
Muszáj! Szerinted ilyen életet akarok a
lányomnak? Vagy Mollynak? Hogy az anyám, meg a királynő parancsoljon nekik,
hogy mit vegyenek fel? Hogy hová menjenek és mit csináljanak? Hogy elvegyék
Mollytól a babát? Tudom, hogy nem vagy jártas a királyi házban Saade, de
elmondom, hogy egy anya sem neveli ott a gyerekét, és mindenki csak báb. Én ezt
nem fogom hagyni.
-
Akkor mi lenne, ha hazamennél, király lennél,
rendeletet írnál ezt illetően, majd hazahoznád Mollyt? – vetettem fel, de nem
úgy tűnt, mint aki még nem gondolta át ezt az eshetőséget.
-
Mi lenne, ha valaki követné a királynőt a trónon
és nekem nem kéne királynak lennem? – vonta fel a szemöldökét.
Volt logika abban, amit mondott, és meg is érteném, ha
nem tudnám biztosan, hogy nem tudja elkerülni az öröklést. Felsóhajtottam
ugyanis itt megállt a tudományom, ellenben Rubenben még mindig volt szufla.
-
Meddig akarod húzni? És mi lenne, ha Mollynak
elmondanád, és neki nem hazudnál?
-
Egész héten ezzel fogtok basztatni?
-
Meg akarod húzni a barátnőm?
-
Végig futattam rajta a szemem. Csinos csaj –
felelte nem törődöm stílusban, holott mindketten tudjuk, hogyha egy pasi azt
mondja végig futattam rajta a szemem, az pontosan azt jelenti, hogy minden
pózban vagy ezerszer elképzelte már Ninah-t.
Tudom, hogy egy idióta vagyok, hogy felhoztam, és
egyáltalán nem kapcsolódott a témához, de világos volt, hogy nem jövünk ki
egymással jól, és csak a bajt keressük. Vagy az agressziót, és nekem csak indok
kell, hogy behúzhassak neki egyet. Ha eljön az ideje, esküszöm, megteszem.
-
Tudjátok, mi? Mivel eddig idegesítettetek, most
van egy ötletem?
-
Ötlet? Mégis miféle ötlet? – horkantam fel, és
éppen elfordultam volna tőle, amikor folytatta.
-
Olyan, amivel nem szabályozhatnak minket, olyan
aminek eredményeképpen ha hazamegyek, vagy elfogadnak Mollyval együtt, vagy
nem.
-
Mégpedig?
-
Feleségül veszem.
/Ninah/
Miután elmeséltem Mollynak az életem történetét nagy
vonalakban, hogy mégis mit keres az életemben újból Ruben, vagy hogy Selly
miért került Amerikába, és mi ez az egész felállás, rajtam volt a sor, hogy
feltegyem azon kérdéseim, amik a csőrömet bökték.
Tulajdonképpen nem sok volt, csak egy, ami nagyon
érdekelt, és reméltem, hogy választ kaphatok rá, akármennyire is személyes.
-
Hogyan éltek ti Da…Nick-kel? – javítottam ki
magam gyorsan. Azt hiszem, mielőtt lefekszem percekig fogom magamban mondogatni
a pasi nevét, mert így hamar lebukunk anélkül, hogy a miérteket megtudtuk
volna. – Miért vagy vele, ha nem szereted?
-
Nick… Nick egy barom. Elrabolt, és nem engedett
el. Sehova nem mehettem, viszont mindent megkaptam. Nem voltak válaszok a
miértjeimre, de egy idő után már nem is érdekeltek, csak az, hogy a baba
épségben jöjjön majd világra, és Nick mindent megadott. Végül megtudtam, hogy
mostanáig vérdíj van a fején, mert hogy bankigazgatóként igen sokak szemét
szúrta, főleg ha még pénzt is megvont egyesektől. Megfenyegették, és ezzel
együtt a családját, azaz engem is. Valahonnan megtudták, hogy terhes vagyok az
Ő gyerekével és szemet vetettek rám. Ezért vitt magával Nick, és ezért nem
engedett sehova. Féltett.
Ó, jó szöveg. Eljátssza az áldozatot, akit sajnálni kell,
miközben még hősként is tekintenek rá, hisz mégis csak megment két életet.
Szuper!
-
De egy barom. Úgy kellett élnem vele, hogy nem
szerettem, szinte nem is ismertem. A ruháit mindig széthagyta, és nem csinált
semmit azon kívül, hogy dolgozott a pénzünkért. Ha evett és a mosogatógép mellé
lépett, nem tette be a tányért, csak rá. Mintha fájna lehajolni. Ha ivott
lerakta a poharát, de nem emlékezett hova, így mindig újat vett elő. Órákig
képes meztelenül flangálni a lakásban, és csak meccset nézni.
-
De? – néztem rá kíváncsian, mire szemérmesen
elmosolyodott és a távolba révedve folytatta.
-
De mindezekkel szemben pedig néha olyan
diplomatikusan beszélt, hogy teljesen elámultam. Mikor kellett hihetetlen
szókészletet használt olyan kifejezésekkel, amiket életemben nem hallottam.
Kitűnően beszél franciául, angolul, spanyolul és oroszul. Hitted volna?
Elképesztő.
-
Éééés? – nógattam, mire felsóhajtott.
-
Azt hiszem, beleszerettem.
-
Az hogyan lehetséges? Ez egy barom. Bunkó, és
nem tisztel senkit magán kívül. Ugráltat és olyan tekintettel mér végig, mintha
ő felsőbbrendű lenne.
-
Igaz, de ha megfigyelted sohasem emeli fel a
hangját, mindig hidegvérrel beszél, még ha ideges is. Nem vág a fejedhez
válogatott sértéseket, és sosem viselkedik úgy, hogy abban te bármi
kifogásolhatót találj esztétikailag.
-
Jó, de… - kezdtem volna, de elhallgattam. Nem
tudtam mit mondjak.
Azt, hogy igaza van, de egy hercegnek illik így
viselkednie? Vagy, hogy ettől függetlenül továbbra is egy barom, aki hazudik,
mint a vízfolyás? Vagy azt, hogy mindezek a pozitív jelzők mellett, David fut,
menekül a végzete elől, nem harcol, és még csak szembe sem néz vele, és minden
csak nem egy önfeláldozó hős?
-
De szerinted viszont szeret? – kérdeztem
megfeledkezve az előző gondolataimról, mire Molly csak egy félszeg
vállrántással válaszolt.
-
Ninah! – hallottam meg Eric sürgető hangját a
hátam mögül.
Megfordulva szembetaláltam magam vele, ahogy az ajtón
behajolva, a félfába kapaszkodva kukkant be, és felém int.
-
Kijönnél? – küldött egy bocsánatkérő mosolyt
Molly felé, én pedig sóhajtva szökkentem talpra és az énekes felé léptem.
Meg sem várva, hogy elérjek elé, megragadta a karom és
teljes erőből rántott ki a helyiségből.
-
Mi van? – fontam keresztbe a kezem magam előtt,
és várakozón néztem a fiúra.
Szemében valami lázas csillogás volt, amit betudtam
annak, hogy sürgős közlendője van, ami nem bírt volna ki még plusz öt
másodpercet sem. De emellett enyhe visszakozás, és tanácstalanság is látszott
az arcán, amit már végképp nem tudtam hova tenni.
-
David – bökte ki, majd mögém lesve ellenőrizte,
hogy Molly nem lopakodott-e mögénk, hogy kihallgassa a beszélgetésünket.
Várakozón fújtam egyet és vártam, hogy Eric folytassa a
mondandóját.
-
David feleségül akarja venni Mollyt.
-
Mi van? – szakadt fel belőlem hangosan, majd
pillanatok alatt a számon éreztem Eric meleg tenyerének érintését. Ennyit
arról, hogy nem tudjuk hogyan érez a herceg Sandén iránt. – Em mem mó –
morogtam a tenyérbe halkan, mire Eric furcsálló pillantással mért végig, és
elvette a kezét. – Ez nem jó. Nagyon nem jó. Oké, hogy hazudik, és hogy
hazudott eddig is, de azt nem hagyhatjuk, hogy Molly belemenjen az esküvőbe
úgy, hogy közben azt sem tudj akihez megy hozzá. Azzal aláírna egy olyan
láthatatlan papírt, ami megpecsételi a sorsát. Ezt nem hagyhatod, Eric!
-
Én nem hagyhatom? Minek nézel engem? Na, nem
Miss Miles, nem hagysz egyedül a szarban. Ebbe ketten csücsültünk bele, és
ketten is mászunk ki.
-
Hé, hé, hé – emeltem védekezőn magam elé a kezem
és egy lépést hátráltam, majd a hangom visszafogva folytattam. – Ki hívta meg
ide a volt csaját meg annak a jelenlegi pasiját egy babával karöltve? Abban
biztos lehetsz, hogy nem én voltam, szóval ezt ne kend most rám!
-
Ninah! – keményítette meg a hangját, miközben
pillantása továbbra is lány maradt.
-
Eric! – húztam ki magam a lehető legtávolabb
kerülve a bűvköréből.
-
Egyáltalán honnan tudod, hogy Molly igent
mondana? Lehet, hogy meg sem kell oldanunk, és majd ő elküldi.
-
Ja, a probléma már csak annyi, hogy éppen az
előbb bökte ki Molly, hogy szerelmes Davidbe. Szóval fogsz szépen azt a zsákot
a fejed helyén, és ülj le egy csendes sarokba gondolkozni, mert ebből nem
mászol ki – mutattam ujjammal a homlokára, enyhén megpöcköltem, majd elfordulva
visszaindultam volna, amikor megfogta a vállam és megállított.
-
Eric, én – sóhajtottam, de a következő
pillanatban magához szorított, és hevesen megcsókolt.
Éreztem, ahogy keze végigszántja az oldalam, és
védelmezőn magához ölel, az én kezeim pedig enyhén vizes hajába túrtak, hogy
közelebb érezzem magam hozzá. Hihetetlen, hogy egy pillanat mennyire képes
megváltoztatni az érzéseim. Elképesztő, hogy Eric mennyi idő alatt tudja
elvenni az eszem, és eltüntetni minden ellenkezésemet. Nyelvének játéka olyan
érzéseket hozott fel belőlem, aminek nem adhattam helyet sem most, sem az
elkövetkezendő percekben, pedig semmire sem vágytam jobban. Fájdalmas volt a
felismerés, hogy el kell taszítanom magamtól, így szememet szorosan lehunyva,
vágytól zihálva hajoltam el. Apró mosolyra húzódott a szám, amikor Eric egyik
ujja lágyan siklott a bőrömön, és ez a pillanat neki bőven elég volt arra, hogy
szájával egy utolsó csókot nyomjon az enyémre, miközben nyelvével gyorsan
végigszántja fogaim.
-
Tudod, hogy úgysem hagysz cserben, és megmentesz
– mosolygott rám azzal a féloldalas csibészes mosolyával, amihez most még egy
kacsintás is párosult.
-
Mekkora szerencsém van veled, Saade! – döntöttem
homlokom a mellkasának, miközben hangos nevetését hallgattam.
***
Elégedetlenül néztem magam a tükörben, miközben
végigsimítottam a testre simuló ruhám oldalán. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy
jól néznék ki, és hogy készen állok egy nap bulizásra, de Mollyt láthatóan
feldobta a táncolás gondolata, valamint az, hogy emberek között lehet, sőt, azt
hiszem Eric, Ruben és David is mosolyogva vette tudomásul, hogy elmegyünk ma
este.
Szívem szerint inkább feküdtem volna le az ágyamba, hogy
az életemen gondolkodjak, ami éppen valami véletlen folytán sínen van, vagy
azon, hogy hogyan állíthattam volna meg Dylant. Máig képtelen voltam
feldolgozni, hogy nem lesz ott több összegyűlésen, nem fogom hallani a bunkó
beszólásait, és hogy nem számíthatok rá minden kétségbeesett pillanatomban,
amik már remélem, nagy ívben elkerülnek.
Tudom, hogy Eric agya folyamatosan azon a mondaton
zakatol, amit Dylan azelőtt mondott, hogy levetette volna magát. Megölt
valakit. Felsóhajtottam, ahogy eszembe jutottak az emlékek és a lelkiismeret
furdalástól még kisebb lett az egyébként is összeszorult gyomrom, holott
mindent megtettünk annak érdekében, hogy elkerüljük a katasztrófát.
Kopogásra kaptam fel a fejem, és letöröltem egy kósza
könnycseppet az arcomról, miközben gyorsan kezembe kaptam a púdert, és úgy
nyitottam ajtót.
-
Igen?
-
Indulnánk – kukkantott be Molly, és láttam,
ahogy gyorsan végigméri szemével Eric-kel közös hálószobánk.
Elfojtottam egy mosolyt, miközben halkan feleltem.
-
Egy pillanat és készen vagyok.
-
Jól vagy? – nézett fel őszinte aggodalommal a
tekintetében. Vagy talán tetetett őszinteséggel, sajnos ez már csak az ő titka
marad. Rég feladtam, hogy olvassak ebben a nőben.
-
Persze – bólintottam, mire Molly félszegen
kihúzódott az útból és én becsukhattam az ajtót.
Megadva magam vetettem hátam az ajtónak, és lassan a
földig siklottam rajta. Kezemből kidobtam a púdert, és terpeszben álló lábamra
tettem két könyököm, hogy aztán a tenyerembe rejtsem arcom.
Lehet, hogy túl sokat vállalok, és valóban szükségem
lenne még pár nap pihenőre, hogy kiheverjem az elmúlt hetekben történteket, de
képtelen vagyok, mert akkor csak válaszokat keresek, miérteket, és megoldásokat
a múlt problémáira, amiket már nem tudok megoldani. Az agyam egyfolytában
pörögne és töprengene a „mi van, ha” állításokon, amik sehova sem vezetnek.
Hisz körülöttem mindenki feltette már ezt a kérdést. Dylan szülei a „Mi van, ha
az nem az én fiam lett volna?”, vagy Eric fejében a „Mi van, ha jobban figyelek
Ninah-ra, és egy percre sem hagyom magára?”
Mindre tudom a választ; akkor minden máshogy történik.
-
Mi van, ha most abbahagyod a gondolkodást, én
elrabollak, és a világ legjobb estéjét biztosítom neked? – hallottam meg Eric hangját
elölről, amit sehogy sem tudtam mire vélni, hiszen a nappaliban tartózkodott,
és én az ajtónak vetettem a hátam. Amikor viszont felpillantottam az ablak
nyitottan mosolygott rám. Eric túl jól ismer.
-
Még viccnek is rossz – válaszoltam utalva az
elrablós szövegre, de nem válaszolt, csak elém lépett, megfogta mindkét kezem,
és felhúzta lagymatag testem a földről.
-
Attól még megkapod a fantasztikus estét! –
húzott magához, miközben ujjait hátul a derekamnál összefűzte, ezzel is magához
láncolva, amit egyáltalán nem bántam.
Mosolyogva néztem fel a gyönyörű barna szempárba, amik
lázasan csillogtok, pontosan úgy, amikor olyan ötletük van, amik felpezsdítik a
vérem.
-
Valami piszkos ötleted van, igaz?
-
Az nem kifejezés – hajolt apró csókra a
nyakamra, mire halk kacagás hagyta el a szám, ahogy hátravetettem a fejem.
Mivel Ericnek sikerült rávennie az indulásra, sőt mi több
már élvezettel vártam is, nevetve szökelltem a limuzin felé, amikor
megpillantottam a kocsija felé igyekvő Sellyt. Bocsánatkérően pillantottam Ericre
és Sel felé indultam, hogy elkapjam még azelőtt, hogy bevágja maga mögött az
ajtót. Láthatóan nem volt rózsás kedvében.
-
Hé, várj! – kaptam el a karját, és magam felé
fordítottam. – Mi történt? Mióta megjöttél, ha egy szót szóltál, már sokat
mondtam. Mi van veled?
-
Semmi, csak… – rántotta meg a vállát, lazaságot
mímelve, ám ezzel ellentétben testéből sugárzott a feszültség. – Egyszerűen
nincs jó kedvem – vett mély levegőt, és ellépett előlem.
Olyan érzésem volt, hogy pontosan érzi, tudom milyen
érzések tombolnak benne, és tudja, hogy látom valami nincs rendben vele, ám azt
nem akarja elárulni, hogy miért, így inkább távolodik tőlem, bízva a távolság
erejében, abban, hogy innen már nem olyan könnyű átlátni rajta.
-
Történt valami a szerkesztőségben? – kutakodtam
tovább, mire megcsillant szemében a remény sugara, és bólintott.
-
Igen, a szerkesztőség. Túl sok munka, nem hittem
volna, hogy ezt mondom, de lassan nem bírom.
Talán még el is hittem volna, hogyha nagyobb beleéléssel
mondja, de túlságosan hamar ráharapott a sztorira, és túlságosan könnyedén
mondta. Szinte eltűnt az előbbi feszültség, ami vibrált körülötte most, hogy
témát váltottunk. Enyhén balra döntöttem a fejem és kíváncsian néztem rá.
Láttam, ahogy zavarba jön, és leszegi a tekintetét, de nem szól semmit, és
ezzel elárulta magát.
-
Jössz velünk bulizni? Az biztosan jót tenne. Egy
kis kikapcsolódás, és minden mást is megbeszélhetnénk – mosolyogtam kedvesen,
miközben kezembe vettem az övét, és megértőn megdörzsöltem azt.
-
Hát… nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet.
Ruhám sincs. És…
-
Ne folytasd! Ruhát adok, csak gyere. Öt perced
van – engedtem el egy kezemmel az övét, és a ház felé kezdtem húzni.
Vonakodva ám, de elindult, mintha még mindig a megfelelő
kifogást keresni, amit csak nem akar a nyelvére jönni.
-
Ruben is ott lesz? – cövekelt le hirtelen, én
pedig értetlenül fordultam szembe vele. Szóval innen fúj a szél…
-
Nem – hazudtam, és erősen reméltem, hogy Selly
nem látta, ahogy Ruben elsőként ült be a limuzinba, valamint azt is, hogy a
svéd srácnak nem jut eszébe kiugrani, míg Sel megláthatja.
-
Jól van, add azt a ruhát – sóhajtotta és
futólépésben indult meg mögöttem a ház felé.
Győzelmemet vidáman demonstráltam Ericnek egy hatalmas
égbeugrással, majd megkértem, hogy vigye a többieket a klubba, mi majd taxival
megyünk.
/Selly/
Egy örökkévalóságnak tűnt, míg végre bejutottunk a
helyre, ugyanis bár nem akartunk élni a VIP adta lehetőségekkel, muszáj volt.
Amint beálltunk a hétköznapi emberek által kialakított várakozók sorába,
rajongók tucatjai rohanták meg Ninah-t és Ericet egyszerre. Némelyikük, a
rendesebbje, nem tülekedett oda, mindössze messziről fotózta a sztárpárt, akik
végtelen nyugalommal, egymás kezét fogva várták, hogy bejussanak. Furcsa volt
látni, hogy teljesen egyenrangú partnerek lettek, hisz Ninah-nak bőven akadt
annyi rajongója, mint a svéd származású Saade-nak, így mindketten fogadhatták a
népes tábort. Mindössze tíz percig voltunk képesek sorba állni, mert ezután
akkora lett körülöttünk a gyűrű, hogy nem hogy a bejáratot, de lassan már a helyszínt
sem láttam a fejek tömegétől. Végül nem tudom melyikünk szabadult ki, de hívta
a biztonságiakat és sikerült becsusszannunk a szórakozóhelyre.
Hangosan dübörgött a zene, mikor beléptünk a helyiségbe,
ami akaratomon kívül is lázba hozott, és máris éreztem, ahogy a bőröm alá
kúszik minden dallam, és eléri, hogy a karomon felálljon minden szőrszál a
meleg, izgató érzéstől.
Szórakozottan pislantottam a bár irányába, és a többieket
magammal rángatva értem el, hogy mindenki igyon egy első kört velem. Felejteni
akartam, és szórakozni, semmi kedvem sem volt józanul végig bulizni az
éjszakát. Pillanatok alatt megkaptuk az első kör röviditalunkat, majd a második
lazábbat, és boksz után keresgélve sétáltunk, mire végre találtunk egyet. Az
emeleti helyen volt, ahonnan be lehetett látni az egész termet, és a
táncolókat, és ahova bár fel lehetett látni, ha akartál, el tudtál bújni pár
csendes, meghitt percre. Nem telt el öt perc, de Eric és Ninah már le is léptek
táncolni, amit meg is értek, hisz csupa jó szám szólt, és Ninah-ra tényleg rá
fért, hogy szórakozzon végre egy kicsit, Ericen pedig láttam, hogy neki ez is a
célja.
Mosolyogva néztem utánuk, majd az engem megszólító
Mollyra irányítottam figyelmem.
-
Minden rendben? – fogta meg a karom, aminek
mozdulatsorát rideg távolságtartással néztem végig.
-
Ja – bólintottam és tekintetem újból a
táncolókat néztem.
-
Mol! – hallottam meg David üvöltő hangját,
miközben a lány felé nyújtotta a kezét.
Molly röviden egy bocsánatkérő mosoly erejéig rám nézett,
majd boldogan csúsztatta kezét a férfiéba, és már az első lépésnél táncra
perdült.
Tökéletes, itt maradtam egyedül. Végül is, én akartam
jönni, és én nem akartam, hogy Ruben itt legyen, most mégis hiányérzetem van,
és kifejezetten vágyom arra, hogy a svéd fiú mellettem üljön, és csak nézzen.
Vagy, hogy hozzám szóljon, hogyha még az egy „Kéred még a koktélod, vagy
megihatom?” is.
-
Szánalmas – sziszegtem magamnak, és megráztam a
fejem, majd legurítottam egy kis pohár rövidet, és megindultam a tömeg közepe
felé.
Csípőm ösztönösen kezdett ringani a zene ritmusára, és
csak egy pillanatomba telt, hogy lehunyjam a szemem és teljesen elengedjem a
valódi önmagam mellőlem, legalább erre az egy éjszakára…
/Ruben/
Elégedetten néztem fentről a korlátra támaszkodva az
alkarommal, ahogy Ninah nevetve nézi Saade valamilyen idióta táncát, ami, be kell
valljam, nem is olyan rossz. Semmi perc alatt megtaláltam Mollyt, ahogy
eltúlzott kézmozdulatokkal mutatja be azt a mindenki által ismert orrbefogásos
búvártáncot Davidnek, aki viszonzásképp megmutatta hogyan is kell eljárni a
kötélhúzósat. Nevetve figyeltem a párost, bár biztos voltam benne, hogy a
közelemben lévő összes ember teljesen idiótának nézett, amiért magamban
röhögök. Végül megakadt a tekintetem egy lányon, aki egyedül volt, akire a mintha
direkt világított volna az összes fény egyszerre, és aki teljesen beleélve
magát a számba, mégis teljesen átlagosan táncolt. Viszont mindennek ellenére
képtelen voltam levenni róla a tekintetem, és egyre csak a kecsesen ringó
csípőt néztem, a lágy kézmozdulatokat, és a szexisen oldalra dobott haj minden
utómozdulatát. Gondolkodás nélkül löktem el magam a korláttól, és a lépcső felé
indultam.
/Selly/
A lassuló szám ütemére mérsékeltem én is a mozdulataimat,
de oly annyira átadtam magam a zenének, hogyha megkérdeztek volna, hogy hol
vagyok, és mit csinálok, egyetlen épkézláb magyarázattal sem tudtam volna
szolgálni, mindössze annyival, hogy: most annyira jó.
Széles mosollyal az arcomon döntöttem oldalra a fejem, és
ennek eredményeképp éreztem, ahogy a hajam selymesen siklik le a másik
vállamon, és illatos zuhatagként omlik az arcomra. Lassan vezettem le a kezem a
testem mellé, és ebben a pillanatban visszatértem a jelenbe.
Eltűnt a
lazaságom, a felszabadultság érzése az arcomról, és ijedten merevedtem le,
mikor megéreztem a pihe könnyű érintést a vállamon, ami lassan siklott le a
karomon, szinte alig érintve a bőröm, mégis minden négyzetcentiméter elhagyása
után, mintha felgyulladt volna. Végül a kéz lágyan a derekamra siklott és alig
erőt belefektetve megfogta azt, és a kéz gazdája szembefordított magával. Némán
nézte az arcom, amit én viszonoztam és az arcán kerestem a kérdéseimre a
választ, ám mindannyiszor csalódnom kellett. Vagy azt mertem leolvasni, hogy
tetszik, amit lát, vagy azt, hogy utál, és éppen azon tanakodik, miért vagyok
itt. Erről jut eszembe, Ninah-val számolnom kell.
-
Mire vársz? – kérdeztem halkan, remélve, hogy
nem hallja a mindent túlüvöltő zenétől, de megint csalódnom kellett.
-
A csodára – válaszolta őszintén, a legkisebb
rezzenéssel, még mindig mélyen a szemembe nézve.
-
Milyenre?
-
A megbocsátásodra – kaptam az egyszerű választ,
ami azon nyomban visszahozta belém az életet és a gondolataimat.
-
Nem – ráztam meg a fejem, még ha tisztában is
voltam vele, hogy már régen megbocsátottam.
De mégis ki lenne annyira őrült, hogy ezt Ruben
Aglandernek? Annak, aki már a legelső mosolyával elérte, hogy megbocsássak.
Akkor, amikor felébredtem, és megpillantottam édesen
szuszogva magam mellett, ráadásul meztelen felsőtesttel, úgy éreztem nem
követtem el hibát. De, amikor megtudtam, hogy elutazott és erről sem előtte,
sem utána egy szót sem szólt, a pokolba kívántam magam. Még csak nem is őt
hibáztattam, hisz nem is néztem ki mást belőle, minthogy megfekteti az első
keze ügyébe kerülő részeg nőt, de azt, hogy én megadtam neki magam, és nem
álltam ellent megint, azt… Azt képtelen voltam feldolgozni. Fájt, és nem is
tudom, hogy mi a legjobban. Vagy, hogy egyáltalán miért érintett meg?! Hisz nem
vártam mást tőle, nem voltam szerelmes belé, csak egyszerűen … Megérintett és
romba döntötte az egómat. Mert miután kitűnően szórakozol valakivel, és egy
fantasztikus éjszakád van, nem éppen ez az érzés jön le akkor is,
amikor a partnered egy nappal később a világ másik végére repül. Kicsit úgy
érzed semmit sem értél, vagy, hogy szó szerint szar voltál. Esetleg, hogy semmi
hiba nem volt azzal, ahogy az ágyban teljesítettél, csak a személyed nem
hiányzik neki, hányingere van attól, hogy részegen annyira leadta a mércét,
hogy veled kezdett és most inkább menekül mind a saját lelkiismerete, mind
a Te kérdéseid elől. Mind lehetne igaz, de nem tudom biztosan, mert eltűnt és
nem válaszolt.
-
Éppen ezért várok – rezzentem fel a hangjára, ő
pedig zavartalanul folytatta bámulásom.
-
Akkor mellettem fogsz megöregedni Aglander, mert
tőlem megbocsátást nem kapsz – zártam le a témát egyszerűen, és elfordultam, de
nem tágított. Suttogását közvetlenül a fülem mellől hallottam.
-
Nem hangzik rosszul.
-
Elég, Ruben! – pördültem meg hirtelen, hogy
szembekerüljek vele. – Miért? Miért kell ennyire a bocsánatom?
-
Mert bunkó voltam.
-
Ez igaz – bólintottam egyetértően, ellenben
továbbra sem értettem a miértet. – Miért mentél el?
-
Hogy szabaduljak. Hogy távol legyek Ninah-tól.
-
Ó, és ezt nem tudtad aznap éjjel, amikor
lefeküdtél velem. Csak másnap felkeltél, és hopp, beugrott. „Tudom, mit?
Elmegyek ma Ausztráliába, csak lesz állásom, ráadásul gyorsan felhívom Cathyt
is, hátha jönne. Neki is találunk valamit!” Ja, tök valószínű, hogy így volt –
fontam magam előtt karba a kezem, mire Ruben szája széle megrándult egy
elfojtott mosolytól.
-
Tudtam, hogy elmegyek, de…
-
De mi? Mert most jön az a magyarázat, amire
rohadtul kíváncsi vagyok, ugyanis pontosan ez az, amiért…
-
Ó, fogd már be – ragadta meg a derekam szorosan,
és szájával egy pillanat alatt hallgattatott el…
/Ninah/
Büszkén mosolyogva néztem le a csókolózó Selly – Ruben
párosra. Kis híján leestem a korlátról nevetésemben, amikor megpillantottam a
hevesen csapkodó Sellyt, aki láthatóan kitartóan érvelt a gondolatai mellett,
amint a következő pillanatban teljesen lesokkolva érezte meg Ruben száját az
övén. Egy pillanatig tartott csak a dermedtsége, ugyanis rögtön ezután már a
tőle megszokott hevességgel karolta át Ruben nyakát, és magához húzva a férfit
viszonozta a forró érintéseket és sokatmondó csókokat.
-
Ezt te tudtad előre? – fordult felém Eric
hitetlenkedő fejrázással, majd hátat fordított a táncparkettnek, és egyik
talpát a korlát alsó részének támasztva nézett előre.
-
Nem – nevettem. – Csak sejtettem, és jó lett
volna, ha igazam van.
-
És lőn – lesett rám oldalról büszkén, mire én
bólintottam és Mollyt néztem, ahogy fejét David mellkasára hajtva lassan
lépkednek a zene ritmusával ellentétesen.
-
Tudod, szerintem Mollynak joga van tudni az
egészet. Meg kell mondanod neki.
-
Már megint én – horkant fel, és visszafordult a
táncolók felé, tekintetével volt barátnőjét keresve.
-
Nos, én biztosan nem fogom. Itt még nem tartunk –
vontam meg a vállam. – De ha már erről beszélünk, te ígértél nekem, valami
felejthetetlen élményt – mosolyodtam el kacéran, és megragadtam Eric ingének
gallérját, hogy közelebb vonjam magamhoz.
Nem feszített ki nagyobb ellenállást, éppen ellenkezőleg.
Két kezét szélesre tárva várta, hogy a testemnek csapódjon és magához
ölelhessen.
-
Igaz, de majd csak később – nyomott apró puszit
az orromra, mire elszontyolodva huppantam a helyemre, és magamhoz vettem egy
hatalmas pohár koktélt.
Percekig nem szóltunk egymáshoz Erickel, és bár én éreztem
magamon a pillantását, nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy megmutatom,
tudom, hogy néz. Elfordulva bámultam bármi mást, ami kicsit is lekötötte a
figyelmem, egy férfi, aki a mosdóba tartott, egy pohár, ami csilingelve zuhant
a földre, ahol később millió apró szilánkra tört, vagy éppen az a porcica, amit
minden lépés által kevert levegőben errébb repült, és centikkel haladt minden
pillanatban.
Éreztem, ahogy rajtam van a pillantása, de hál’ istennek
megjelent Molly és David, aki kifújva magukat le akartak ülni, ám amint
megláttak minket némán egymásra meredve szemtől, szembe, egy perc alatt
elnémultak és Molly arcáról is lefagyott a mosoly. Volt egyrészt egy olyan
érzésem, hogy nem tudják mi folyik köztünk és hogy most éppen mi bajunk
egymással, valamint másrészt biztosra veszem, hogy ma úgy összemelegedtek, hogy
egymás mellé akarnak ülni. A lány arcára pillantottam és egy halvány mosolyt
küldtem felé, majd kievickéltem a sarokból és szó szerint bevágódtam Eric
mellé, minket következményeképp a koktélom egy része fekete nadrágjára
löttyent. Saade, mintha észre sem vette volna, nem nézett rám, nem vette
tudomásul, mindössze egy pillanatnyi merevség utalt arra, hogy érezte a
nedvességet. Fogadni mertem volna, hogy nagyon, nagyon lassan számolt el
magában tízig, hogy lenyugtassa magát, és ne szóljon egy szót sem.
Nem tudom meddig ültek Mollyék velünk, nem tudom miről beszélgettek,
ahogy azt sem, hogy hozzám szóltak-e. Semmit sem fogtam fel a külvilágból és
időm nagy részében lefelé próbáltam nézni Eric háta mögött, hátha megtalálom
Sellyt, vagy Rubent, de minden jel arra mutatott, hogy vagy nagyon jól
elbújtak, vagy régen elhagyták a szórakozó helyet. Leküzdhetetlen vágyat
kezdtem érezni azzal kapcsolatban, hogy szembe fordulok Erickel, és se szó, se
beszéd megpofozom. Csak úgy, mert megérdemli. Miután megittam az utolsó kortyot
is a poharamból, és megláttam, hogy Molly és a pasija már nem ülnek velem
szembe, erőt gyűjtöttem, egy pillanat alatt szembefordultam az énekessel, és
felemeltem a kezem. De abban a percben, ahogy tekintetem az övével kapcsolódott
össze, és megéreztem azt a felemésztő tüzet, ami belőle felém árad, lefagytam,
neki pedig ez az idő pont elég volt arra, hogy lefogja a kezem, és a testem
mellé szorítsa.
-
Na, végre – szakadt fel belőle, mint egy mind
idáig elfojtott mondat, és hirtelen jött hevességgel vetette magát a számra.
Ajkaim megadón nyíltak szét, és hagytam, hogy az ő benne
örvénylő érzelmek elragadjanak engem is, és magába szippantson. Kezem a
tudatalattimból vezérelve csúszott a combjára, amibe erősen belemarkolt, mire
Eric halkan felnyögött és megmarkolta a fenekem. Vehemensen csókoltam meg,
nyelvem őrült táncot járt az övével, miközben átmásztam az ölébe, és mellkasom
az övének döntve kezdtem ügyetlenül kigombolni az ingét.
Keze vágyakozón csusszant be az egyrészes ruha alá, kezei
a combomon siklottak végig, miközben én lihegve adtam meg magam kezei által
okozott gyönyörnek. Enyhén elhúzódtam a testétől, és láttam a felismerést az
arcán, amikor megérezte, hogy nincsen rajtam alsónemű. Kacéran elmosolyodtam,
majd megéreztem tekintetét az arcomon, és a szemébe néztem. Vad csillogással
egybekötött széles mosoly terült el az arcán, majd végigvezette tekintetét a
testemen, és ujját egyetlen mozdulattal elmerítette bennem. Fojtott hangon
nyögtem fel, ahogy a vállára borultam, és apró csókokkal halmoztam el illatos,
puha bőrét.
-
Imádlak – suttogta ziháltam, én pedig egyik
kezem erőtlenül a mellkasára vezettem, hogy végigvezethessem azt a kidolgozott
felsőtesten.
Végtelen mennyországnak tűnt, ahogy ott ülhettem Eric
ölében, ahogy egyre közelebb jutottam a hangos, örömteli sikításhoz, és ahogy a
helyzet izgalma fokozta a vágyam. Eleinte még hallottam a körülöttünk tomboló
buli hevét, az emberek beszédét, a pincérek cipősarkainak kopogását, de lassan
mindent egy könnyű fátyol takart le, ezzel tompítva a hangokat, és távol tartva
őket tőlem.
-
Kérlek – ziháltam Eric fülébe, aki mintha csak
erre várt volna engedte el a derekam, és csúsztatott hátrébb az öléből, hogy a
slicce felé nyúljon, és elővarázsolja nekem azt a látványt, amiért most bármit
megadtam volna.
-
Készen állsz? – kérdezte mélyen a szemembe
nézve, mindkét kezével közrefogva az arcomat. Hüvelykujja gyengéden körözött
kipirult bőrömön, én pedig tartva a kontaktust némán bólintottam, és az arcához
hajolva hosszan, forrón megcsókoltam.
Annyi mindent akartam elmondani ezzel a csókkal. Hogy
szeretem, hogy tisztelem, becsülöm, és kitartok mellette. Hogy köszönök minden
támogatást, szép szót, simogatást és védelmet. És hogy boldog vagyok, hogy
mellettem van. Boldog vagyok, hogy van nekem, és ezt a világ minden kincséért
sem változtatnám meg. Kissé, a térdemet a combja mellé helyeztem térdeimet
megemeltem a testem, és halk sóhaj kíséretében visszaereszkedtem az ölébe.
Mosolyogva túrtam bele a hajába, és a mellkasomra húztam a fejét, miközben ő mindkét
kezével erősen megragadta a derekam, és határozott mozdulatokkal segítette
egyenletes ringatózásom.
Lágy csókokkal hintette be a nyakam, és a kulcscsontom területét,
miközben én fokozva mindkettőnk élvezetét emeltem meg a testem, csúsztam vissza
kemény férfiasságán, és csókokkal fojtottam vissza a feltörni készülő elégedett
nyögéseket, egyre gyorsabb tempóra váltottam, miközben éreztem, ahogy Eric
egyre erősebben tartja a testem, hevesen húz magához, mialatt az én testemmel
egyetemben az övé is egyre feszül, várva a kitörő katarzis érzését. Lihegve
hajtottam fejem az övére, így elérte melleim, és azokat kényeztette apró
csókokkal, és remegve engedtem el magam, hogy mindkettőnk számára megadjam a
gyönyör végső lökéseit. Teljesen ráültem a lágyékára, éreztem, ahogy a végsőkig
elmerül bennem, amire kellemes sóhaj volt a válasz, és szorosan nyomta le a
testem a csípőmnél fogva, hogy minél tovább kiélvezhessük a pillanatot. Egy
utolsó heves mozdulattal engedtem, hogy tövig hatoljon, majd remegő testtel,
zihálva hanyatlottam a karjai közé, és a szám összeszorítva fogtam vissza a
feltörő sikolyt.
Egy pillanatig ültünk mozdulatlanul és csak a légzésünket
próbáltuk szabályozni, míg végül a hangok is visszatértek a világunkba, újra
éreztem a zene lüktető ritmusát, az emberek hangos nevetését, és
beszélgetéseit, láttam a fények egyenetlen vibrálását. Nem tudom Eric honnan
vette energiát ahhoz, hogy felemelje karjait, és magához ölelhessen, de jól
estek az érintései, és simogató keze a hajamon.
-
Szerinted alszanak? Mit csinálnak? – hallottam meg
magunk mellett Molly érdeklődő kérdését, de a szemem sem nyitottam ki
érdektelenségemben.
-
Valószínűleg „baszélgetnek” – rötyögött humorosan
David, majd egy pillanat múlva eltűntek mellőlünk és mi újra kettesben
maradtunk kiélvezve a pillanatot.
-
Tudod, mit? Szerintem is megérdemli, hogy
megfingassuk – suttogtam Eric nyakába, aki erre vidáman felnevetett és
végigsimított a hátamon.
/Eric/
Fáradtan fordultam át a másik oldalamra a hatalmas franciaágyban,
miközben már éreztem a testemen a Nap meleg sugarainak érintését, ám mit sem
foglalkozva a szelíd ébresztővel, összeszorítottam a szemem, hogy
visszaerőszakoljam magam az álmok világába. Hangos ajtócsapódásra pattantak fel
újból a szemeim, és egyből a mellettem lévő üres helyre révedt a tekintetem.
Nagy erőfeszítések árán a belső fürdőszobánk felé fordítottam a fejem, ám az
teljesen üresnek bizonyult, se híre, se hamva nem volt Ninah-nak. Így vagy kiszaladt
valamiért a szobából, vagy csak én nem látom, mert még tudatomnál sem vagyok.
Visszabicsaklott fejem a párnára, és visszaszundítottam,
ha még egy kicsit is.
***
-
Nem vagy vicces, David – üvöltöttem vissza a
medence szélétől, majd futva indultam meg a mosdó felé, hogy ragtapaszt
keressek a vérző sarkamra, amit annak a baromnak köszönhetek.
Kicsaptam a fürdő ajtaját, és aggódva pillantottam hátra,
ahogy vérző lábam egyre nagyobb cseppeket hagyott maga után a frissen mosott
földön. Ezért Ninah megöl…
Szisszenve csepegtettem rá a friss hideg vizet, miközben
a polc felé nyújtózkodtam, hogy elérjem a sebtapaszt. Tudom, hogy viszonylag
hisztis vagyok, de ez a rohadék ezért még biztos, hogy meghal ma – morgolódtam magamban,
és óvatosan érintettem a sérült felülethez a steril anyagot.
-
Eric! Eric jól vagy? – hallottam meg Ninah kiáltását,
mire összeszedtem magam, hogy ne lássa elesettségem már a kapcsolatunk első
fázisában, úgyhogy gyorsan összeszedtem a földről a széthullott sebtapaszpapír darabokat,
a kuka felé fordultam és gyors mozdulattal bedobtam volna őket, amikor megakadt
valamin a tekintetem.
-
Mindjárt megyek, csak elintézem a dolgom –
válaszoltam hangosan, és a lábammal óvatosan belöktem a fürdő ajtaját.
Halkan kattant a zár, én pedig mindkét kezemmel a kukába
túrtam, és kivettem az ismerős, mégis ismeretlen műanyag kis dolgot, és ijedten
méregettem a kezemben kezembe. Egy terhességi teszt volt, kékre színeződve.