Nos, ma hamarabb hoztam, mert holnap nem tudom felrakni, mert nincs suli a gyerekeknek, és itthon vagyok velük egész nap. Aztán meg végre jönnek a szüleim, és velük vagyok egész héten, szóval a jövő heti friss, bár félek, hogy hogyan lesz meg, rajta leszek, hogy tudjam hozni! :)
El kell, hogy mondjam ezen kívül, hogy köszönök minden kommentet, és volt egyszer egy tízes kérdéssor feltéve, arra válaszoltam. :)
Remélem tetszeni fog nektek ez a mai friss, naaaagyon kíváncsi vagyok! :)
Csókollak titeket!
U.i.: Kissé durva szóhasználat és alpáriság jellemzi az első részét a fejezetnek. :)
Where the future has begun
/Ahol a jövő kezdődött/
(Négy éve…)
/Dylan/
-
Na, hol van az a híres szülinapos? – lépte be
a Miles rezidencia nyitott alsó szintjén kezemben egy üveg pezsgővel és két
oldalamon egy-egy lánnyal.
Stílusosan érkeztem, azaz három órát késtem, de tudtam, hogy a buli csak
ekkorra fog beindulni. Ugyanis kell egy kis idő, míg Liam lazít a barátnője
mellett és nem azt figyeli, hogy mikor mit iszik, és mit szed be, vagy, hogy
kivel hetyeg. Tulajdonképpen, ha rajtam állna, azt csinálhatna, amit csak akar,
mindaddig, amíg csak az én szerszámom az, ami elmerül benne. Ihat, drogozhat,
flörtölhet, táncolhat meztelenül, de abban a percben, ahogy valaki hozzáér,
vége.
Sejtéseim beigazolódtak mikor megpillantottam a Ninah nélkül
üldögélő Liamet a kanapén, amint egy sör és nyolc feles társaságában
szórakozik. Széles, önelégült vigyor terjedt szét az arcomon, éreztem, hogy ez
az én estém.
-
Látjátok azokat a srácokat? – intettem
fejemmel a kanapé felé, miközben az oldalamon lévő lányokhoz szóltam. –
Szórakoztassátok őket egész éjjel – néztem a fiúkra gonoszan mosolyogva, majd
éreztem, ahogy a két szépség elengedi a karom és ellépnek mellőlem. - Karen
várj! - kaptam el a balomon lépdelő
szőkeség karját, és visszarántottam egy hosszú csókra.
Mindig csak fél percig tart a tűz. Addig, amíg meg nem unom a
csókot. A hirtelenség tüzében égve vetem rá magam a csábos ajkakra, de amint
eltűnik a pillanat varázsa, ellököm magamtól a lányt.
-
Menj! – vetem oda érzéketlenül, majd mikor a
száját nyalva arrébb vonul, még utoljára rácsapok a fenekére.
-
Dyyyyyyyyyyylan! – hallom meg azt a hangot,
amitől őszinte mosoly kúszik az arcomra, és amitől a nadrágom erősebben duzzad.
Ninah futva lépked felém egy pezsgősüveget lóbálva a kezében, és
látom, hogy csak a sebesség akadályozza meg abban, nehogy pofára essen, hisz az
egyensúlyát már régen maga mögött hagyta.
Hangosan kacagva esik a karjaim közé, én pedig éppen hogy csak
megtudom tartani, nehogy a padlón végezze. Feje erőtlenül dől a mellkasomnak,
göndör fürtjei pedig lazán omlanak két oldalt előre, hogy kusza keretbe fogják
arcát. Enyhén megemelem a karom, hogy talpra állítsam Ninah-t, amiből annyit sikerült
elérnem, hogy felállt, és teljes testével az enyémnek dőlt. Két keze a testem
mellett lógott, arca a mellkasomnak nyomódott. Nekem ehhez még innom kell.
-
Üdv kislány! – simítottam végig a haján szabad
kezemmel, és a mozdulat által felkavart levegőben, máris megéreztem a lány
gyümölcsös samponjának, és édes parfümjének kellemes egyvelegét.
-
Hiányoztál, már azt hittem nem jössz – emelte
fel a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni.
Mámortól és alkoholtól csillogó tekintete tiszta ártatlanságot
sugárzott, holott tudtam, azt már rég elvesztette.
-
Dolgom volt, de most itt vagyok, és bulizunk!
Boldog Születésnapot! – hajoltam le, hogy az arcára adjak egy puszit, de egy
különös véletlen folytán a szája sarkába sikerült.
Lassan, mindössze pár centit húzódtam el, hogy időt adjak neki a
feldolgozásra, és megértse, mit akarok. Egy pillanatra eltűnt a mosoly az
arcáról, de a szemkontaktust továbbra sem szűntette meg. Összesen egy percig
tartott a hezitálása, majd miután meggyőzte magát, hogy a majdnem csók egy
véletlen volt, elmosolyodott, és kievickélt a karjaimból.
-
Esetleg kérsz egy kis… - kérdeztem utalva,
miközben a zsebemben kotorásztam a cuccért.
-
Bogyóóó – csillant fel a szeme, és kacagva
kapott ki mindent a kezemből.
Nem mentem utána, meg volt a saját, jól bevált tervem. Minden
drognak kell idő, míg hat, és addig a lányka is kiszórakozza magát. Amíg el nem
jön az idő, csak annyi a feladatom, hogy szemmel tartsam élete párját, és a
Liamre küldött lányokban pedig tudatosítsam, hogy az egész éjjeli szórakoztatás
valóban az egész éjjelt fedi. Kényelmes léptekkel a kanapé mellé sétáltam,
Hilary pedig értve, hogy mit akarok felém nyújtotta a markát. Észrevétlenül
csúsztattam bele néhány kis fiolát, ami tele volt porral, majd ahogyan jöttem,
el is sétáltam.
***
-
És aztán olyan keményen megtoltam a csajt,
hogy sikítva élvezett el – üvöltötte a fülembe Hugh, én pedig pacsira emeltem a
kezem.
-
Ez a kemény ember! Ki a következő?
-
Még mindig Ninah-ra utazom. Már két kibaszott
éve meg akarom húzni, de sosem sikerül. Lehetetlen – rázta meg a fejét,
miközben a vidáman, rettentően részegen táncoló lány felé nézett.
-
Állj be a sorba haver – tette Hugh vállára a
kezét, egy harmadik pasas, akit nem ismerek, szavait pedig egyetértő dörmögések
követték.
Mindannyian Ninah-t stíröltük, ahogy a falatnyi ruhában féktelenül
bulizik, és férfiak karjaiból továbbiakéba botlik, akik pedig mosolyától azon
nyomban elfelejtik van-e barátnőjük és előzékenyen engedik, hogy a lány rájuk
nehezedjen.
-
Azt hiszem eljött az én időm – húztam ki
magam, és megpróbáltam visszahanyatlás nélkül felállni a székemből. – Uraim –
igazítottam meg a pólóm, miközben elköszöntem, és lépni akartam, de a
tekintetem olyan összevisszaságban mutatta a tájat, hogy a forgó szédülés
fogott el, és lehunytam a szemem.
Lehet, hogy csak az ecstasy kellett volna, és a sok pia nem.
Mindegy, attól még kanos vagyok – emeltem fel a fejem és elindultam a lány
irányába.
-
Szia cica – kaptam el mindkét kezemmel a
derekát, és magamhoz rántottam.
A teste törékenyen csapódott az enyémnek, és már az első
pillanatban megéreztem bőrének égető tüzét. Most kivételesen ölelésemben
megállt a lábán, így én nehezedhettem rá egy pillanatra.
-
Dylan! – mosolygott rám kedvesen, mintha csak
a megmentő, kedves barátjára nézne. Igencsak félreszámította magát. – Képzeld el,
hogy Dan azt mondja, nem vagyok képes olyan sztriptízt lenyomni, hogy minden
férfi megkívánjon – bökött férfitársam felé, akinek arcán kaján, és sajnos
annál józanabb vigyor terült el.
-
Mert nem vagy – vontam meg a vállam, mire
Ninah hitetlenkedve húzódott el tőlem.
Annyira kiegyensúlyozottan és kimérten tette mindezt, annyira
tisztának látszott a tekintete, hogy egy pillanatig úgy tűnt teljesen józan.
-
Nem hiszel nekem? – kérdezte fojtott hangon,
mire ledermedtem és csak némán néztem a szemébe. – Jól van – vágta földhöz a
pezsgősüvegét, ami hatalmas csattanással ért földet, és megannyi apró
szilánkkal lett gazdagabb körülöttünk az egész terület.
Egyedül a zene volt, ami továbbra is hangosan dübörgött, de a
körülöttünk álló emberek bamba tekintettel ugyan, de minket néztek. Mintha a
pszichiátrián lettünk volna, mindannyian annyira lerészegedve és bedrogozva
álltunk, hogy kezünk görnyedten lógott a testünk mellett, szemgolyónk éppen hogy
csak nem fordult ki, enyhén nyitott szánkon keresztül csorgott a nyál. Mindezek
ellenére a legszexisebbnek éreztük magunkat, még úgy is, hogy láttuk a velünk
szemben álló milyen szánalmasan néz ki. Vicces.
Ninah pedig egyenes háttal, kihívásra készen áll előttem, és
komolyan minden tiszteletem az övé ezért a mutatványáért. Volt egy hatalmas
bárpult tőle kétlépésnyire.
Határozott léptekkel elindult felé, miközben nekem intett, hogy
kövessem. Kábán, enyhe forgással a fejemben értem be, majd mikor kezét az
enyémbe csúsztatta, felsegítettem a pultra.
Az eleinte még biztos lábak lassan már újra remegni kezdtek, ahogy
lenézett az alig egy méter magas emelvényről, de nem adta fel.
-
Dj! – üvöltötte el magát, és kapta ki kezemből
az övét.
Gondolkodás nélkül hátrálni kezdtem, és éreztem, hogy elvesztettem
a testem felett az irányítást, úgyhogy adja az ég, hogy senki se legyen
mögöttem, mert először őt lököm fel, aztán gondolkodás nélkül esem a testére.
Hirtelen a semmiből elemi erővel szólalt meg a zene, Ninah pedig
valami hihetetlen művelt. Talpon maradt a magas sarkújában, és a zene ritmusára
maga elé rakott lábakkal vonult végig a falapon. Cipősarkának minden egyes
koppanása a hosszú, feszes, formás combokra vonzotta a tekintetünket.
A következő pillanatban leguggolt, és széles terpeszbe tárta
lábait, majd hirtelen összecsukva felnyomta magát, és csípőjét megtekerve vezettette fel a tekintetünket. Az a magabiztosság, amivel felsétált, és
lejtette a táncát, mindenkinek elvette az eszét, és csak egy gondolata volt.
Ma megdugom ezt a csajt!
Mosolyogva, élvezve a figyelmet dobta oldalra a haját, miközben
érzékien beharapta alsó ajkát, lehunyta a szemét, és lágyan ringó
csípőmozgással lassan levette magáról a ruhát. Amint előtűntek a harisnyakötők
és a szexi fehérnemű, szinte lelassult minden, és már nem a jelenben voltam.
Hallottam magam körül hangos tapsolást és füttyöket, az elismerő szavakat, és
bunkó beszólásokat, de abban a pillanatban, ahogy feltárult előttem a lány
teste, semmi más nem számított. A csipkés rész a combja felső felénél vonzotta
oda a tekinteteket, miközben táncával továbbra is magára vonta a figyelmet.
Ámulva néztem a lányt, amikor megjelent a pult másik oldalán valaki. Oldalra
kaptam a fejem attól félve, hogy véget ér a show, amikor megláttam, hogy
Shirley-t segítik fel. Elmosolyodtam, és magam előtt keresztbe fontam a karom,
volt egy olyan érzésem, hogy ebből vagy bunyó lesz, vagy még annál is jobb
este, mint hittem. A lány bár kissé gyatrább határozottsággal, mint Ninah, de a
táncolóhoz sétált, aki pedig ledermedve várta a folytatást. A semmiből történt
meg, mintha csak Isten most hallgatta meg volna meg az imáinkat. Egy pillanatig
úgy éreztem, hogy álmodom, vagy pedig valami Földön kívüli erőnek köszönhetjük
a pillanatot. Shirley egy erős mozdulattal megragadta Ninah nyakát, magához
rántotta, és szenvedélyesen megcsókolta. Láttam Ninah testén, hogy először
lefagy, és képtelen reagálni, majd keze lassan megindul teste mellől felfelé
Shir karján.
Akaratlanul tőrt fel belőlem a taps, és még mindig teljesen
megbabonázva néztem a szexi jelenetet.
-
Képtelenség, hogy ezt ne álmodjam – mondtam
hangosan bizonyítva magamnak, hogy ébren vagyok, miközben azt néztem, ahogy
Shir erősen belemarkol Ninah fenekébe.
Mikor eleresztették egymást másodpercekig csak bámultak a másik
szemébe, majd egy rántással eltűnt Ninah testéről a melltartó. Nem pirult el,
nem kapta oda a kezét, nem tett semmit, egyszerűen csak eltűnt a mosoly az
arcáról.
-
Végem – nyeltem remegő ádámcsutkával, miközben
lábaim Ninah felé vittek.
Megálltam a bárpult előtt és a kezem nyújtotta a lánynak. Láttam a
szemén, hogy hezitál, mintha még valamit meg akarna tenni, végül nem tette.
Mikor egyik kezét az enyémbe csúsztatta, én pedig a derekáért nyúltam volna,
hogy lesegítsem, még egy utolsó mozdulattal Shirley felé nyúlt, és máris két
monokinis lány állt a „színpadon”. Fojtott nyögések és sóhajok helyett hangos
kacagás vágta ketté a feszült csöndet, ami az első vetkőzést követte. Nem Shir
volt a nevetés tárgya, vagy a kis mellei, egyszerűen csak Ninah néma haragja,
ami bosszúval vegyült.
A Miles lány szélesen mosolyogva vetette magát az ölembe, hogy
levehessem a pultról, és miközben emeltem, éreztem magamon minden egyes kanos
tekintetet, és csak remélem, hogy nem nekem szóltak. Vagy ha igen, csak
irigységből.
Miközben Ninah teste az enyémnek préselődött, tekintetem az ajkát
falta, amik nedvesen csillogón húztak maguk fele. Szemére kapva az enyémet
néztem rá, és egyre közelebb került az arcunk egymáséhoz, míg le nem ért már a
lába, és le nem tettem. Láttam az arcán, hogy érzi köztünk a feszültséget, és
azt is láttam, hogy nem tudja mit lépjen. Karja még mindig az enyémen volt,
ahogy nekem támaszkodott, enyém pedig a derekát ölelte, közel tartva magamhoz,
hogy még csak véletlenül se jusson eszébe tíz centinél messzebbre menni.
Én tudtam mit lépjek.
Anélkül, hogy bármerre néztem volna felkaptam és meg sem álltam
vele az első hálószobáig, amit találtam. A semmiből csaptam le az ajkaira,
mohón követelve a viszonzást. Egy pillanatig ellenkezni akart, de erősen
tartottam, és mikor ellenkezésre nyitotta a száját nyelvem átcsusszant az ő szájába,
és csókommal belé fojtottam minden ellenkezést. Kezéből az erő észrevétlenül
tűnt el, majd lassú mozdulatokkal a mellkasomról a nyakam köré fonta azt, és
testét az enyémhez préselte.
Erősen szorítottam tarkójára a kezem, és szinte faltam az ajkait,
hogy úgy érezzem az enyém. Képtelen voltam betelni vele, szükségem volt rá!
-
Nem lehet – húzódott el hirtelen, minden
figyelmeztetés nélkül és lihegve döntötte homlokát az enyémnek. – Nem csalhatom
meg – rázta meg a fejét, és karja erőtlenül hullott a teste mellé.
Csalódottság, harag, düh, és féltékenység egyszerre vette át
testem felett az uralmat, kezeim ökölbe szorultak, és úgy éreztem zúznom kell.
-
Az nem megcsalás, ha hárman vagyunk –
hallottam meg Liam bágyadt hangját a hátam mögül, de nem fordultam meg. Gondolkodtam.
-
Én ezt… - kezdte Ninah ellökve magát tőlem, de
Liam elkapta a karját, maga felé fordította és megcsókolta.
Hezitáltam, nem ez minden férfi álma. A másik hármas felállás, már
annál inkább. De ez Ninah Miles…
Közelebb léptem a csókolózó párhoz, és megfogtam Ninah kezét.
Vakon hagyta magát vezetni, én pedig tenyerét erősen domborodó nadrágomhoz
nyomtam. Az arcát néztem, és másik kezemmel arrébb húztam a haját, hogy lássam
őt. Éreztem, ahogy megdermed, majd elfordul a pasijától és rám néz. Vágy volt a
szemében, féktelen tüzes vágy, ami üvöltötte, hogy akar. Én pedig meg fogom
adni neki. Most én rántottam magamhoz, és miközben élveztem, hogy magára találó
kezei a nadrágomat fejtik le rólam, szomjasan vetettem magam a nyaka gyönyörű
ívére, hogy csókkal hintsem be.
Apró zihálásai egyre sűrűbbek lettek, miközben kezem megtalálta a
melleit, majd a háta mögött megjelent Liam. Nem tudtam mire készül, de nem is
akartam. Csak Ninah-ra figyeltem, ma este az enyém…
/Selly/
Azt hiszem néma beszélgetést folytattunk Eric-kel, miközben a
fürdőzőket néztük. Tisztában voltam vele, hogy mi megy a fejében, és az nem
Molly és a herceg gondja volt, sokkal inkább Ninah.
Én pedig amellett, hogy egyedül vagyok, és mellesleg körülöttem
mindenki párban vonul, gondolkodhattam azon, hogy hogyan tovább itt Amerikában,
hogyan vonulok be a blogtörténelembe, és még azon is, hogy mit csináljak
Daviddel.
Nem hozom le a hírt, mert ha Molly nem tud róla, inkább csak
ártok, mint használok. Viszont, mivel az elmúlt órákban nem jött hívás senki
felől, nem tudom, hogy mi van Lénával, és semmilyen információ nincs a
birtokomban.
Felsóhajtottam, és újra megforgattam a telefont a kezemben.
-
Szerinted mi van köztük? – kérdezte Eric
kettészelve a csöndet, de tekintetét le sem vette a tengerpartról.
-
Szikra – mondtam felé fordulva és oldalról
lestem az arcára.
Tudom, hogy nem ezt akarta hallani, vagy ha igen, mert sejtette,
akkor konkrétabban, de nem tudtam más válaszolni az idióta kérdésére. Tudom,
hogy ő is tudja, tőlem ne várjon ellenkezést, vagy megerősítést. Eleget
ártottam nekik, vagy ütöttem bele az orrom a dolgukba, most Svájc akarok
maradni, és oldja meg maga a problémáit.
-
Szikra? Komolyan? Ez a legnyugtatóbb, amit
mondani tudtál?
-
Nem akartalak megnyugtatni, Eric – löktem el
magam a korláttól és szembefordultam vele. Francba azzal, hogy nem ártom bele
magam! – De ha abban kételkedsz, hogy Ninah szeret-e téged, akkor el kell, hogy
altassam a gyanúd. Imád. Nincs benne kétség, hogy kit választana, ha eljönne
egy ilyen pillanat, és soha nem is volt. Te vagy az egyetlen, aki kételkedsz
benne, hogy nem vagy elég jó neki. Ami röhejes, ha azt nézzük, hogy mekkora
arcod van, amúgy. Csak… - vettem egy
mély levegőt keresve a megfelelő szót,
miközben magamon éreztem Eric sürgető tekintetét. – Csak mellette egy egyszerű
pasinak érzed magad, mert ő gyengít. Gyengít, mert elveszi az eszed, és egy
mozdulatával levesz a lábadról. Félsz, mert nem tudsz nemet mondani neki, és a
hatása alá kerülsz. Így nem vagy biztos magadban, főleg ha azt látod, hogy
pasik tömege bomlik utána Amerikában, és meg is kaphatná őket, csak egy
csettintéssel. Csakhogy neki nem kell egyik sem, Eric, csak te. Tudod mi van a
„ruhásszekrénye”, azaz jobban mondva ruhás szobája falán? Egy szalvéta bekeretezve.
„Maximum az ágyban, édes”. Ismerős? – vontam fel a szemöldököm, és láttam a
tekintetén, hogy elértem a kívánt hatást.
Kigyúlt a kis szikra a buksijában, és lehet, hogy életemben
először jót is tettem. Elengedte a korlátot, és villámsebességgel elkezdte
lekapkodni magáról a ruhadarabokat kezdve a nadrágjával.
-
Jó, most, hogy segítettem, te jössz – löktem
meg, miközben egy lábon egyensúlyozva húzta le magáról a ruhát.
-
Nos, ha rám hallgatsz, még mielőtt riasztanád
az FBI-t, még egyszer megpróbálod elérni Lénát, majd kiszedni belőle a
legtöbbet, amit tudsz, aztán megbeszélitek, amit tudtok – húzta át a fején a
pólóját, mire egy pillanatra a mellkasára vándorolt a tekintetem és meg is
torpant ott.
-
Te ezt mikor dolgoztad ki? – néztem végig az
izmos hasfalon ledöbbenve, Saade meg rám villantott egy széles mosolyt.
-
Tetszik, mi? Na, ha most megbocsátasz, vissza
kell szereznem a csajom – ugrott át a korláton, majd üvöltve eltűnt a homokban.
-
Hajrá – kiáltottam utána nevetve, majd
előkaptam a telefonom, és újra rányomtam Léna nevére.
/Léna/
Pontosan abban a percben, mikor a telefon akkumulátora
visszakattant a helyére, és újra éledt a
készülék, megszólalt a csengőhangom.
-
Igen? – kaptam fel anélkül, hogy megnéztem
volna ki az, miközben idegesen ziháltam a még mindig tartó szitokáradatom
okozta levegőhiány miatt.
-
Léna jól vagy? – szólalt meg Selly aggódón,
mégis enyhe megkönnyebbülés ütött át.
-
Ja – vágtam rá és trappolva közeledtem a gála
helyszínéhez.
Dúlt bennem a harag, düh, kétségbeesettség, és utálat keveréke,
miközben a tehetetlenség teljesen lebénított. Mégis mi a fenét csináljak most?
-
Mi történt? Aggódtam érted! Miért voltál
kikapcsolva?
-
Mert David kivette az aksit. Mi történt?
Megismertem azt a barmot. Aggódtál? Jól tetted, mert hazaküldött.
-
Hogy mi? Nem értem.
-
Ez egy bunkó. Semmi másért nem akar Molly és a
gyerek közelében lenni, minthogy jó hírnévre tegyen majd szert a későbbiekben
és bizonyítson. Ennyi. Én pedig megmondtam a véleményem, mire kitoloncoltatott
az országból.
-
Ezt nem teheti!
-
Nem teheti? – horkantam fel és savanyú kacagás
hagyta el a szám. – Ő a leendő uralkodó, hidd el, hogy megteheti. Holnap el
kell hagynom az országot.
-
De ez… ez lehetetlen. Mit teszel most?
-
Visszamegyek a fogadásra – kanyarodtam be a
sarkon, és már láttam is a csodálatosan kivilágított épületet.
-
Elmondod Mollynak?
-
Nem – ráztam meg a fejem lemondón. – Azzal semmit nem érek el,
sőt, talán rontok a helyzeten. És mellesleg nem is az én feladatom kéne, hogy
legyen. Hazamegyek és összepakolok.
-
Ne csináld, majd segítek! Valamit ki kell
találnunk, valaminek lennie kell.
-
Nos, hacsak nem vagy jóban a királynővel, ez
nem fog menni. Még te sem befolyásolhatod egy Bernadotte szavát. Sajnálom Sel,
de el kell mennem innen. Értesítsd kérlek Ninah-t.
-
Jó, de…
-
Jó éjt! – nyomtam ki a készüléket és az első
mellettem lévő kukába dobtam azt.
***
Nem tudtam az éjjel aludni, és nyugodtan ülni sem. Az itt töltött
időmet pakoltam össze egész éjjel a bőröndjeimbe, miközben a gondolatok
megállás nélkül kavarogtak a fejemben.
Mégis mihez fogok kezdeni, ha hazamegyek? Nincsen szakmai
gyakorlatom, nem mehetek vissza a főiskolára, ráadásul még azt sem tudom, hogy
mikor megy a gépem, és hogy lesz-e rajta hely Budapest felé. És ha még a saját
problémáim nem lennének elegek, Molly itt van terhesen ezzel a barommal,
Ericnek nincsen Svédországban menedzsere, és Ninah-t is cserbenhagyom.
Kevin… Kevint hívtam hajnalban, mikor végre el tudtam érni, és
mindent elmeséltem, már úton volt.
Nem tudok mit kezdeni a dühével, szintúgy, mint a sajátommal.
Tehetetlenek vagyunk, és esélyünk sincs arra, hogy megoldjuk ezt a problémát.
Fáradt, hangos sóhaj hagyta el a szám, ahogy befejeztem a jövőn
való gondolkodást. Tekintetem a seregnyi bőröndre siklott, ahogy azokat
sorrendben felállítottam az ágyam mellett. A szobám kongott az ürességtől, és
az elhagyatottságtól, már senki nem lakott itt, az emlékek szertefoszlottak.
Sírni lett volna kedvem, de annyi minden volt bennem, érzések, gondolatok,
emlékek, hogy képtelen voltam, és csak üres, üveges szemmel néztem a mobilom,
vártam a végzést, és szuszogtam a csöndben.
Hirtelen az ajtócsengő hangja szakította félbe a csöndet, én pedig
az órámra pillantva állapítottam meg, hogy alig múlt hét óra.
Lassan feltoltam magam, és elgémberedett végtagokkal sétáltam az
ajtó elé. Halkan kattant a zár, majd megpillantottam egy hivatalos ruhába felöltözött
középkorú férfit.
-
Ön Miss Léna Kenderesi? – kérdezte svédül,
mire gyorsan elő kellett kaparnom a nyelvtudásom a kétségbeesés mocsarából.
-
Igen.
-
Ez a levél Önnek jött a Királyi családtól. Egy
aláírást kérnék – nyújtotta felém a keménytámaszos lapot, én pedig
odafirkantottam a nevem. – További kellemes napot!
-
Önnek is – morogtam miközben egyidejűleg
csuktam az ajtót, és téptem fel a borítékot.
Kicsit máshogy képzeltem a kitoloncolást. Azt hittem, hogy idejön
egy ember a palotából, elmondja, hogy el kell hagynom az országot, odaadja a
levelet, és végignézi, az elmenetelem, hogy megbizonyosodjon róla, elhagyom az
országot. Elmondja a miérteket, a következményeket, a jogaimat, vagy bármi
hasonlót. Ehhez képest egy levelet nyom a kezembe, aláírást kér, kellemes napot
kíván, és már itt sincs.
Mire visszatértem az ágyamhoz és lerogyhattam rá, már kibontottam
a levelet, és széthajtogatva azt olvastam a kézzel írt sorokat.
Léna,
remélem, hogy már
össze van készítve minden holmid, és készen állsz rá, hogy elhagyd a királyi
országot, mert a te idődnek itt vége. Hogy képzelted, hogy így beszélsz a leendő királlyal? Még akkor is, ha a barátnődet védted, lehetett volna annyi eszed, hogy tartod a szád. De így?
Ezzel ellentétben
viszont tudod mire jöttem rá? Igazad van. Mindenben igazad volt, így most meg
is mutatok mindent. Bizonyítok.
Te az országban
maradsz. Nem mész sehova, viszont én igen.
Ne beszélj
senkinek arról, amit tudsz, különben megbánod, és legközelebb nem leszek ilyen
kegyes, értetted?
Üdv,
David Bernadotte
Azt hiszem ilyen lelkes sikoly még sohasem hagyta el a szám, és
ilyen hangos szívdübörgés sem hallatszott még a néma szobában. Remegő kézzel
olvastam el újra és újra a sorokat, amelyik azt mondták nem kell elhagynom az
országot, a szerelmem, a munkám, a barátaim, az életem.
Minden kivilágosodott körülöttem, és máris újra otthonomnak
éreztem a kis szobát, az egész lakást, holott pont ugyanúgy festett, mint két
perce, amikor csak sivár, kopott szoba volt, élettelenül.
Az első gondolatom máris az volt, hogy kit hívjak, mindenkivel meg
akartam osztani a hírt, az örömömet, hogy nem kell elhagynom Svédországot, hogy
van jövőm!
A szállodai telefonért nyúltam, hogy Sellyt tárcsázzam, amikor megszólalt a
csengő. Nyomtam volna rá a hívásgombra, miközben az ajtó felé sétáltam, amikor
megszólalt a készülék, én pedig egyből fel is kaptam, számítva Sel hangjára.
-
Igen? – szóltam bele, mire egy ismerős, aggódó
idős hang szólalt meg.
-
Léna?
-
Igen – nyitottam ki az ajtót, ahol Kevin
aggódó feje bukkant elő, és egyből rám vetette magát.
Szorosan öleltem, miközben arcomat a vállába fúrtam. Biztonság.
-
Molly nagymamája vagyok. Veled van a lány?
-
Nincs, miért? Mi történt? – húzódtam el a
férfitól ijedten, rosszat sejtve.
Molly este még nyugodtan, másnapra semmilyen tervvel ment haza,
még fel is kísértem. Minden teljesen rendben volt, nem beszéltünk meg
találkozót.
-
Üres a lakása. Most érkeztem, és sehol semmi.
Üresek a szekrények, üres a fürdő, teljesen ki van pakolva az egész, mintha
elköltözött volna. Nincs egy levél, vagy egy szó. Teljesen kétségbe vagyok
esve. Hol van Molly?
-
Nem tudom – szólaltam meg halkan ledermedve,
ahogy hallottam az idős hölgy szavait.
A gyomrom összeszorulva
jelezte, hogy valami nem stimmel.
„Mindenben igazad volt, így most meg is
mutatok mindent. Bizonyítok.
Te az országban maradsz. Nem mész sehova,
viszont én igen.”
Idéztem fel magamban David levelének sorát, és hirtelen minden a
helyére került, és reszketve talált rám a felismerés.
„A chapter ending but the story's only
just begun…”