2012. február 28., kedd

Chapter 55

Sziasztok!
Nagyon köszönök nektek minden szót! A támogatást, és hogy elfogadtátok így a fejezetemet, és nem pártoltatok el tőlem! Tudom, hogy sokkoló lett, de én, ettől függetlenül és a támogató szavaknak köszönhetően meg vagyok elégedve a fejezettel. Az egyik legnehezebben megírhatónak ítéltem meg, mégis szerintem egész jó lett. Éreztem, hogy durva dolgok kerültek itt bele, de nagyon jól estek azok a szavak, amik azt sugallták, hogy a történések ellenére is élvezhetően írtam és tetszett nekik, szóval köszönöm! :))) Imádlak titeket!
Itt van a mai, kicsit könnyedebb stílusban. :)) Csók néktek



You’re not that bad
/Nem is vagy olyan rossz/



Hosszú éjszaka volt, rengeteg csodás beszélgetéssel, emlékek felidézésével, hihetetlen sokat nevettem. Azt hiszem napok óta nem voltam ilyen jó kedvű, ennyire felszabadult. Dylan az este további részében igazán kitett magáért, háttérbe szorította a seggfej énjét, és egy kicsit olyan volt, mint régen. Mint a dolog előtt.
Hajnalban már kezdett felkelni a Nap, és tudtuk, hogy el kell tűnnünk onnan, mielőtt bárki is ránk találna, bár afelől nem volt kétségem, hogy reggel kilenckor már fent lesz az interneten, hogy a csapat újra összeállt, mert megtalálják a frissen használt találkahelyet.
Furcsán éreztem magam, mintha kissé émelyegnék, és a gyomorsavam az eget verdeshette, de nem volt lehetőségem elgyengülni, vagy rosszul lenni, mert az idő sürgetett. Kissé kómás tekintettel, bágyadtan néztem a többiekre, akik még magukra kapták a ruháikat, majd elindultunk a kocsik felé.
-          Nem akarok haza menni. Anya ma jön haza, és nem láthat meg így. Elvileg elvonón vagyok – nyögte Jessica, miközben feltépte a kocsija ajtaját és bedobta a táskáját.
-          Akkor gyertek át – vontam meg a vállam, miközben Liam kocsijának támaszkodtam, és várakozón néztem a többiekre. – Anyáék dolgoznak, és amúgy sem zavarna minket senki. Aludhatnánk mondjuk tizenkét órát – vigyorodtam el karikás szemmel, mire láttam a többieken, hogy hezitálva nézik a kocsijukat.
-          Én benne vagyok. Jó lenne – mosolygott Shirley, majd halkan rácsapott az autója tetejére. – A picsába is, ott alszom!
-          Én is – vigyorgott rám Dylan, majd kacsintva ült be az autójába.
A többiekre néztem, akik egyöntetűen boldogan bólintottak.
-          Akkor nálad találkozunk – jelentett ki végül határozottan Tami, és csatlakozott Taylor és Christine kocsijához.
Kissé megkönnyebbülten szálltam be Liam mellé az autóba, legalább nem kell majd azon izgulnom, hogy kin látszik majd meg az este, és ki bukik le, ráadásul annak a veszélye is elmúlik, hogy valaki nagy élvezetében megpróbálja az újbóli adagolást.
-          Te is jössz? – néztem Liamre miközben kitolatott és ráállt az útra.
-          Naná! Ki nem hagynám! – kacsintott rám, majd vidáman megmarkolta a kormányt és erősen a gázra lépett.
Az úton nem voltam beszédes kedvemben, inkább az ablak felé fordultam, és némán követtem figyelemmel, ahogy a Nap egyre magasabbra kúszik, és előbukik Hollywood dombjai mögül. Mit tettünk már megint az este? Ha Taylor nem ébredt volna fel… Most megint nem autókáznánk ilyen boldogan. Annyi mindent kockáztatunk, ahol veszíthetünk, ráadásul az egésznek semmi értelme sem volt. A drog hülye kifogás, hülye menekvési módszer. Nem vagyunk tizenhat évesek, mint anno. Idióták vagyunk, és nem kéne ezt még egyszer megkockáztatnunk, nem megyek bele többet ilyen játékba.
Éreztem, ahogy a drog ürül a véremből, és azt hiszem, az italokba kevert ecstasy lassan meghozza az utóhatását. A szívem rendellenesen gyorsan dübörgött a mellkasomban, miközben kiszáradt, cserepes ajkaimat újra és újra megnyálaztam, de éreztem, hogy semmi hatása, kiszáradt a szám, szomjas vagyok. De azt is tudtam, hogy ez egyenlő azzal, hogy hárompercenként kell majd mosdóba mennem nem kis mennyiséget kiürítve magamból. A fokozott veseműködés volt az, amiért kifejezetten utáltam mindig is ezt a drogot.
Összeszorítottam a combom, lehunytam a szemem, és mélyen eltemettem magamban a pisilés gondolatát, remélve, hogy perceken belül megérkezünk. Liam észrevehette belső harcom, mert erősebben nyomta a gázt, és éreztem, ahogy pillanatok alatt meglódul alattunk az autó.
Öt perc sem telt el, és máris kiugorhattam a kocsiból, majd friss levegőt szívva, futólépésben igyekeztem a bejárat felé. Még egyszer hátralestem a többiekre, akik már követtek, amikor megpillantottam egy kocsit felhajtani a mienk közé.
-          Ruben? – suttogtam felismerve a sofőrt, majd megfordultam és a földszinti mosdóba futottam.
Pillanatok megkönnyebbültem, majd még mindig hevesen dobogó szívvel sétáltam a mosdókagylóhoz. Tövig nyitottam a hideg vizes csapot, és hagytam, hogy zubogjon a víz, majd összetéve két tenyerem engedtem, hogy megtöltse hideg vízzel, hogy aztán azt az arcomba csaphassam, és felébredjek a rémálomból.
Megtettem mindazt, ami az este történt? Megcsókoltam Dylant? Komolyan? És mi a mentségem?
Szívbe kellett döfnöm az egyik barátnőm, hogy ne halljon meg? Idáig süllyedtünk?
-          Hány éves vagy?! – pillantottam fel vizes arccal a tükörbe, ahonnan egy zilált arcú lány nézett vissza rám, tompa tekintettel. – Hülye picsa – suttogtam a tükörképemnek, és legszívesebben leköptem volna, de még arra sem méltattam.
Ezért kellett elmennem innen. Képtelen vagyok itt normális emberként élni, én nem akarok ez lenni! – csordult le egy könnycsepp, amit nyomban el is tüntettem egy újabb adag hideg vízzel.
Percekig csak mélyeket lélegeztem, és fáradtan támaszkodtam a kézmosónak, majd elzártam a csapot, és ellöktem magam.  Beletúrtam a hajamba, és némileg igazítottam rajta, hogyha anya, vagy rosszabb esetben apa felébred, ne lássa rajtam a teljes szétesettséget.
Kinyitottam az ajtót, de senki nem volt a hallban, sem a nappaliban, így a lépcsők felé vettem az irányt, és a szobám felé sétáltam.
Sóhajtva nyomtam le a kilincset, majd beléptem az elsötétített hálóba, és megtorpantam. Szerte a szobámban feküdtek különböző testtartásban emberek, teljesen kinyúlva, némelyikük már az igazak álmát aludva. Mosolyogva és óvatosan lépkedtem befelé, a testek között lavírozva, vigyázva, hogy egy végtagra, testrészre se lépjek rá.
Az ágyamban két test hevert, én pedig az ágyra térdelve kémleltem kíváncsian az arcokat, hogy vajon ki lehet az. A bal oldalon Shirley arcát véltem felfedezni, aki már javában aludt, míg a másik oldal egészen addig rejtély maradt, míg felém nem fordult.
-          Emlékszel mikor feküdtem itt utoljára? – nézett rám Liam, láttam, ahogy megvillan a szeme, a sötét félhomályban.
Bólintottam, és befeküdtem középre.
-          Miért lett vége Ninah?
-          Pontosan tudod, hogy miért Liam – fordultam felé, és lecsuktam a szemem, nagyon álmos voltam.
-          De most újrakezdhetnénk.
-          Nem – ráztam erőtlenül a fejem, és halványan suttogva hozzátettem. – Annak már vége. Van barátom.
-          Itt vagy L.A-ben és ez a fontos. Velem vagy, és nem adom fel.
Vállat akartam vonni, de nem éreztem magamban az erőt, így csak nyeltem egyet, és éreztem, ahogy magával ragad az álmok könnyű sodrása… Eric…

Halk ajtónyitódásra keltem, mire egyből felpattant a szemem, és riadtan pillantottam az ajtó felé. Ruben kukucskáló tekintetével találtam szemben magam.
-          Takarodj – suttogtam, majd visszahanyatlottam a párnák közé, mire pisszegni kezdett.
-          Gyere – tátogta felém némán, miután újra ráemeltem a tekintetem.
-          A fenébe már – morogtam halkan, miközben letornáztam magamról Liam lábát, és Shir karját, majd újabb akcióba kezdve kikommandóztam magam a szobámból.
Alighogy behúztam magam után az ajtót, máris Rubenre meredtem és sziszegve estem neki.
-          Mi a franc van? És hol voltál egész este? – dőltem neki az ajtónak választ sem várva, mire csak elvigyorodott, megfogta a csuklóm és elrángatott a folyosóról.
A szobája volt a célpont, amint belökött ránk zárta az ajtót, és szó nélkül indult meg az erkély felé. Kinyitotta az ajtót, majd felém intve kilépett a fényes reggelbe. Feszengve követtem, és behúztam magunk után az ajtót.
Ruben elrévedt a távolba, a várost kémlelte kifürkészhetetlen pillantással, miközben szemében megcsillant a Nap. Arca komoly volt, talán percek óta nélkülözte azt az idióta mindentudó vigyorát, amit e pillanatban nem is tudtam nem értékelni.
Másodpercekig néztem az arcát, de az semmit nem akart elárulni, így feladva az arcról olvasást magam elé néztem, és tekintetemmel a sirályok táncát követtem, ahogy a tenger felé igyekeznek.
A levegő könnyű volt, meleg, mégis friss, üdítően hatott az este alkalmával kissé elhasznált fejemnek.
Mindent elrontottam. Hogy leszek képes ezek után Eric szemébe nézni? Mit csináltam? Mit gondoltam, amikor mindent elfelejtve megadtam magam a csapatban és elfogadtam a drogot?
Nem merek belegondolni, hogy mi lett volna, ha Taylornak nincs rohama. Talán már megcsaltam volna Ericet? Hihetetlen, hogy két napja sem vagyok itt, de úgy viselkedem, mint az előtt… nem akarok újra az a Ninah lenni, de menekülni sem akarok onnan, ahol élek.
Magatehetetlenül megráztam a fejem, és lehorgasztottam azt, miközben könnyedén nekidőltem a korlátnak.
-          Tudod, az elején egyszerűnek tűnt minden – kezdte, mire felkaptam a fejem, de nem rám nézett. Továbbra is a még csendes Los Angelest kémlelte. – Tetszettél, és úgy tűnt nem vagy oda annyira Saade-ért és könnyű lesz téged elcsábítani. Ahogy beszéltem veled, mintha magamat hallotta volna visszabeszélni. Ugyanaz a bunkó stílus, komolyan majdnem képen röhögtelek, hogy ez hogyan lehetséges. Túl szép volt, hogy igaz legyen – horkant fel savanyúan mosolyogva, miközben én kíváncsian néztem oldalról az arcát, és vártam a történet folytatását. Mintha nem tudnám… - De aztán Molly-nak sem sikerült szétszakítania titeket, és tudtam, hogy nagy a gond. Saade nem bocsátja meg csak úgy, hogy megcsókoltam és elcsábítottam a volt barátnőjét, ezért gondoltam, ha alkalma lesz visszakapni, megteszi. De nem tette, pedig Molly is kitett magáért, újra ráébredt, ahogy téged mellette látott, hogy kell neki a szerelme. Aztán jött az a Ty. Találkozni akart velem, állítólag „tárgyalni” – rajzolt könnyed idézőjeleket a levegőbe, és végre rám nézett. – Sejtette mit akar, mikor közölte, hogy Amerikából jött és ismer. Jó terv volt, amivel előállt, csak téged akart elszakítani Erictől, így beállt a csapatba, így hárman voltunk, nem is beszélve a több ezer féltékeny lányról, akik azt akarták, hogy ne legyél mellette, mert ők akarnak. Tudom, hogy ostobák, de hagytam, hogy ebben az álomban éljenek, mert segítettek. Folyamatosan kaptuk tőlük a füleseket, hogy hol vagytok, hogy mi történik. Aztán Megan… esküszöm éreztem, hogy kezdenek elfajulni a dolgok, mintha már nem is egy egyszerű ember lennék Svédországban, hanem F.B.I. ügynök. Elvetettük a sulykot, az már sok volt. Belegondolni is borzasztó így utólag, hogy miket meg nem tettünk, hogy ne legyetek együtt, mennyit szervezkedtünk, és mennyien összefogtunk. Undorító, de akkor elvakított a siker mámora, mert éreztük, hogy megtörsz – fejezte be egy kis szünetet hagyva, mire én elvettem róla a pillantásom, és ellöktem magam a korláttól. Hátat fordítottam a városnak és az üvegnek támasztva a hátam, leültem.
Nem akartam gondolkodni, nem akartam újra átélni azokat a napokat, nem akartam érezni azt a kétségbeesést, amit akkor. Némán néztem a lábam, míg Ruben újra meg nem szólalt.
-          De nem törtél meg, és Molly csodált, én nem különben. Ty pedig… nem tudom, hogyan szerethettél egy ilyen bunkó parasztot – nézett le rám, tekintete égette a bőröm, mire nevetve megrántottam a vállam. Eric ugyanezt mondta… - A születésnapi bulidon történteket sajnálom. Komolyan nincs rá magyarázatom, azt pedig végképp nem értem, hogy Megan hogy volt képes annyi borzalomra. Most pedig itt vagyok. Nem tudtam, hogy az apád fogja rendezni a filmet és vele kell majd dolgoznom, egészen egy héttel a repülésem előttig. Írtam neked, de nem válaszoltál, nem mintha reméltem volna – vont vállat, majd felém fordult, és leguggolt, hogy a fejünk egy szintben legyen. – De mégis mi a büdös francot képzeltél akkor, amikor bedrogoztattad magad és azzal a kettővel – bökött idegesen a szobám felé a fejével – egyszerre csókolóztál a tengerben?
Mintha áramütés ért volna pattantam fel, és magamat kihúzva álltam elé. Pofonra emeltem a kezem, de elkapta, és kis mosollyal az arcán szorította a csuklóm a feje mellett.
-          Ajj már… pedig ezt még azért kaptad volna, amit velem műveltél – dühöngtem visszafojtva, majd kirántottam a kezem és újra a város felé fordultam.
-          Nem tudom miért csináltam – sóhajtottam, és leszegtem újból a fejem. Éreztem, ahogy a meleg Napsugarak lágyan érintik a bőröm. – Ez az az ok, amiért el kellett innen mennem. Itt nincs olyan, hogy nem csinálod, Ruben. Itt nőttem fel. Tudod mit csináltunk tizennégy évesen? Bálokra jártunk, részegek voltunk, és ha még szűz voltál, kitűntél. Annyi mindent csináltunk, amiket te el sem tudsz képzelni. Senki nem tudja, csak akinek ilyen élete van. Tizenhat voltam, amikor lefeküdtem Liammel, és pontosan egy hónappal később már az egyik legjobb barátnőm kezét fogtam mielőtt abortuszt végeztek el rajta. A gyerek Liamtől volt, együtt jártak a velem való kapcsolata előtt. Tudod milyen úgy felnőni, hogy körülötted minden színjáték? Egy egyszerű maszk van mindenkin, és te bár ezt tudod, lassan úgy érzed, ez a normális. Titkok vannak, mindenkinek vannak, de azoknak annak is kell maradniuk, egy olyan világban, ahol te vagy a fő beszédtéma. Ahol nem tudsz úgy kilépni a lakásodból, hogy arról ne készüljön kép, ahol nem vásárolgathatsz úgy barátnőkkel, hogy ne legyen veled tele az internet tíz perc múlva. Az emberek mindenhol ott vannak, és mindent kiderítenek, mindent tudnak. Ilyenkor jössz rá, hogy tartozol valahova. Mert van egy csapat, akik ugyanezt élik át, akik belerántanak a rosszba, de ki is húznak onnan, és akik megóvnak téged és a titkaid, akik előtt nem kell vastag maszkot viselned, akik ismernek és megértenek a legrosszabb napjaidon is. Ilyen felnőni Hollywoodban. És akkor, amikor a te barátaid fekszenek le másik barátod szüleivel, akkor az már sok – horkantam fel visszaemlékezve Christine arcára, mikor Dylan az anyja irodájából jött ki lehúzott sliccel, ziláltan, teljesen szétcsúszott öltözékben.  - Márkás, több ezer dolláros ruhákban kell járkálnod egész nap, és ha igaz barátra, vagy szerelemre lelsz ebben a világban a legszerencsésebbnek mondhatod magad. Most újra itt vagyok, és túlságosan sokat voltam már itt, simán játszom a szerepem, és észre sem veszem, ahogy újra magába szippant az egész. Ha itt vagyok, nem irányítok semmit. Mert nem léphetek ki a szerepemből, ami mellesleg az egész életem Hollywoodban – mondtam a távolba révedve érzelemmentes arccal, és bár nem néztem Rubenre, tudtam, hogy sokkolja, amit hall.
Minden épeszű embert sokkolt volna, és ha másodkézből hallja sosem hinné el.
-          Tudod – nevettem fel minden vidámságot nélkülözve -, irigyeltem az átlagos lányokat, akik sima szakközépiskolába járnak, barátokra lelnek és szerelmesek lesznek. Irigyeltem azt, hogy délutánonként és hétvégenként összeültek a barátnőikkel, kibeszélték a pasikat, és a hírességekről olvasnak, kipletykálják őket. Engem. Mert rólam beszélnek, az én életemről álmodoznak, arról, hogy ide akarnak tartozni, miközben én pontosan ugyanezt teszem, csak fordítva.
Felsóhajtottam és lehajtottam a fejem.
-          Furcsa az élet – mondta pár percnyi csönd után Ruben, mire kiegyenesedtem és az arcára néztem.
Valahogy más volt. Tudom, hogy tönkre tette az életem, tudom, hogy utálom, mert elszakított a barátomtól és a normális életemtől, de… most mégis más volt és képtelen voltam őt gyűlölni.
-          De akkor sem szeretem ezt a Liam gyereket. Dylanről meg ne is beszéljünk. Már eleve az a tekintet nem tetszett, amivel a partin méregetett – fordított hátat a városnak, és lazán dőlt neki a korlátnak.
-          Hol voltál az este Ruben? – kérdezte rá arra a dologra, ami legjobban érdekelt, és azt hiszem, ha választ kapok, sok minden világos lesz.
-          A tengerparton – válaszolta könnyedén, mire én is megfordulva a korlátnak döntöttem a hátam, és kíváncsian néztem rá. – Oké, oké, utánatok mentem, és végig ott voltam.
-          Valahogy sejtettem, de jó hallani, hogy bevallod – mosolyodtam el, és tekintetemmel a lábujjaim néztem, úgy éreztem jobb lenne, ha ebben a percben elsüllyednék a Föld alá.
-          Nem ítéllek el, tényleg, főleg nem azok után, amit meséltél, de az érdekelne, hogy hányszor csináltad már azt a fecskendős dolgot – kereste a tekintetem, mire felnevettem, és visszapörgettem a múltat.
-          Egy párszor – zártam rövidre, és hallottam, ahogy a város életre kell.
Kialudtak Los Angeles fényei, és megindult az autós forgalom, a dudaszó még a völgybe is felért.
-          Ha az a dolog nem történik a lánnyal, te a vízben meg… - kezdte nagy sóhajjal, és tudtam mit akar kérdezni, úgyhogy félbeszakítottam és felszegve a fejem vágtam rá a válaszom.
-          Igen.
A szemébe néztem és kerestem benne, hogy mit gondolhat rólam, de semmit sem voltam képes kiolvasni. Viszonozta a pillantást, lágyan, csillogó tekintettel, és abban teljesen biztos voltam, hogy nem néz le, és nincs benne szánalom. Hogy tud még ezek után is emberként, nőként tekinteni rám?
-          Elindultam felétek, amikor láttam, hogy ők… - kezdte, mire én mosolyogva megráztam a fejem.
-          Köszönöm – döntöttem a mellkasának a fejem, mire ő végigsimított a hátamon.
Halk kopogást hallottam meg az ajtó felől, mire felkaptam a fejem, és ijedten pislogtam apára.
Mosolyogva nézte párosunkat, úgyhogy megnyugodtam és elléptem Rubentől, majd kinyitottam az ajtót.
-          Kicsit sokan vannak a szobádban, Ninah – húzta össze a szemöldökét, de tekintettel a vendégünkre, nem faggatott tovább, megvárja majd, hogy kettesben legyünk. – Remélem jól éreztétek magatokat – mosolygott ránk, nekem pedig volt egy olyan furcsa sejtésem, hogy úgy tudja együtt voltunk.
-          Jó volt – bólintott Ruben, mire elmosolyodtam.
-          Mint a régi szép időkben – tettem hozzá, majd kikerülve apát sétáltam be a szobába, de nem álltam meg, egészen a hálóm ajtajáig, ahova benyitottam, és a még mindig halkan szundikáló emberek között manőverezve az ágyamig pipiskedtem, majd belevetettem magam, és újra elaludtam.
 -------------------------
Remélem tetszett a következőkben úúúújra könnyedebb útra lépünk, jön meglepetésvendég, éééééés egy kis kaland! :) Csókollak titeket!

2012. február 24., péntek

Chapter 54

Sziasztok!
Először is, nagyon köszönöm a kommenteket, hihetetlen sok támogatást adtatok a szavak által, szóval köszönöm! Másodszor pedig, kérlek ne haragudjatok meg rám a mostani fejezet miatt, de így lesz minden jó, ha bíztok bennem, akkor azt megköszönöm! Persze nem azt mondom, hogy ne lepődjetek meg vagy háborodjatok fel, sőt! Írjátok is meg, csak ne utáljatok! :D
A végén még lesz egy kis szöveg, majd olvasd el, hogy nyugodtabb legyen a lelkiismeretem! De!
Vigyázat kiskorúak, mert ha nem is +18, de +16 biztosan
Köszönöm, hogy vagytok nekem, és jó szórakozást!



We’re one again
/Egyek vagyunk ismét/



Hosszú reggel volt, ami egészen délután négyig nyúlt, így most már képtelen leszek elbújni a nyilvánosság elől, mindenki, akinek a szava számít, tudja, hogy itthon vagyok, hogy újra itt élek.
Hazaérve felrohantam a szobámba, fürdőruhák után kutattam és azokat kidobálva a földre sétáltam eléjük, hogy a szememmel vizslassam őket.
-          Nekem a piros tetszik – kopogott Ruben halkan az ajtón, mire felé kaptam a fejem.
-          Akkor az most kiesett – vittem vissza a tekintetem a fürdőruhákra.
-          Biztos jó ötlet elmenni azzal a pszichopatával bárhova is? – sétált be és nem zavartatva magát ült le az ágyam szélére.
Összehúzott szemekkel néztem rá.
-          Nem ismered Dylant. A barátom – emeltem fel egy ruhadarabot, és a fürdő felé indultam vele.
-          Ja, egy barátod, akinek nem akadály, ha nem akarsz lefeküdni vele, mert megerőszakol.
-          Mi közöd van hozzá? – csaptam be magam mögött az ajtót, és elkezdtem levetkőzni.
-          Végül is semmi – hallottam nemtörődöm hangját, mire bólintottam.
-          Szerintem is – hagytam miközben magamra húztam a bikinit, ami bár akaratlanul, mégis piros színű.
Mire kiléptem a helyiségből, Ruben már nem volt a szobámban, úgyhogy felszabadulva vágtam le magam az ágyamra, és bekapcsoltam a gépem. Első utam az email címemre vezetett, ahol Sellytől várt egy levél. Mosolyogva nyitottam meg, miközben elhasaltam az ágyon, és állam alatt támasztottam meg a fejem kezemmel.

Sziaaaa Ninah!

Látom megérkeztél és megy az életed, mind annak előtte. Hogy honnan tudom? Ugye ez a kérdés meg sem fordult a fejedben!
Elég, ha csak beírom a keresőbe, hogy Ninah Miles és Los Angeles, máris ezer számra dobja ki a találatokat, blogokat, cikkeket, eszméletlen!
Hogy bírod? Tudod, Eric is olvassa ezeket, jobban értesül, mintha itt lennél. Na, de hagyjuk őt, szerintem beszéltek eleget. De! Vannak történések és van valamim a számodra, egy blog.
Lentebb linkelem, szerintem érdemes benézned. Egy lány még akkor kezdet el blogolni Ericről, mikor még itt voltál, de csak mostanában lett felkapott, amúgy te is téma vagy/ voltál,
és nem csak itt, egész Svédországban is! A lényeg, hogy ez a lány állandóan Eric nyomában van, minden lépésről száz százalékos biztonsággal és hitelességgel állít tényeket. Nincs hiba, még ha egy kicsit nyers is. Nem akarom bemártani Ericet, de ha nem csak az érdekel, amit elmond, akkor érdemes megkukkantanod a blogot. :))
A másik dolog, ami nem hagy nyugodni, az Ruben
Mi a büdös francot keres Amerikában? Az oldaladon? Miért nem szóltál? Mi folyik itt? A kép a neten kering, nem hiszem, hogy Ericet sokáig távol tudná tartani Alex, de… á, nem is értem mi megy itt.
Ajánlom, hogy magyarázd meg, még ma!

Na jól van, nem zsörtölődöm tovább, amúgy is mennem kell, mert kezdődnek a vizsgáim, az utolsók így év végén és tanulnom kell. Remélem mihamarabb hallok rólad!

Csókol,
Selly

Ez… ez.. frankó. Teljes katasztrófa. Lehet itt úgy élni, hogy arról nem tud mindenki? Mi az istenért kell mindent lehozni az interneten? Miért akar mindenki tudni rólunk mindent? Miért érdekli az egyszerű hétköznapi fiatalt a mi életünk? Az én életem?
Hogy látták meg Rubent? És vajon Eric már tudja? Ezért nem hívott ma?
A telefonom után kutattam, és amint megtaláltam megláttam a kis borítékot a kijelzőn.

Szia!
Ma bulizni megyünk a srácokkal, szóval majd reggel írok neked, vagy hívlak. Csók, E.

Hatalmas bűntudattal a szívemben löktem félre a gépet, és fordultam a hátamra, hogy a plafont kémlelve sújtson le rám a fájdalom.
Mi van, ha tudja, és haragszik, hogy nem mondtam el? Mi van, ha megutált? És ha bulizás közben egy másik lány megtetszik neki? Csalódott bennem? Elrontottam? Vajon a távolság szétszed minket?
Lehunytam a szemem és elképzeltem, ahogy Erickel nézem a Tv-t, ahogy közel ölel magához, fejét az enyémre hajtja és szíve lassú dobogása a legmegnyugtatóbb hang számomra.

Halk kopogásra ébredtem, és kipillantva láttam, hogy a Nap már rég lenyugodott. Sikeresen elaludtam, de legalább így sem kellett a fájdalomtól szenvednem egész délután.
-          Igen – nyögtem pislogva, újra a plafont kémlelve.
-          Aludtál? – hallottam meg Liam hangját, mire elmosolyodtam.
-          Azt hiszem, sikerült. Nem vagyok már hozzászokva ehhez a nagy nyüzsgéshez – ültem fel, és álmos tekintettel néztem a fiúra. Fantasztikusan nézett ki fekete úszónadrágjában, és fehér pólójában, ami lazán lengett a felsőtestén, mégis látni engedte izmait.
-          Gyere, induljunk – nyújtotta a kezét, én pedig felpattanva a szekrényhez futottam, kikaptam belőle egy ruhát, magamra húztam, majd Liam oldalán kiléptem a szobából, amikor egyből Rubenbe ütköztünk.
-          Jó szórakozást – nézett rám komoly tekintettel, mint aki inkább azt mondta volna, óvatosan!
Felhorkantam, és kikerülve őt folytattam utam az alsó szintre. Nem kell a féltése, adja másnak, akinek még nem rontotta el az életét.
-          Elmentem, reggel jövök – kiáltottam el magam, mire egy sziát kaptam a konyhából, és már ott sem voltam.
Fülledt, nagyon meleg nyár elejei este volt, nem bántam meg, hogy egy könnyebbik ruha mellett döntöttem. Liam kocsijával alig tíz perc volt a tengerparti törzshelyünk, ahol már égett a tábortűz, és már láttam egy pár árnyat.
-          Vigyázz Dylannal, oké? Csak óvatosan, nem éri meg egyik titok sem, hogy bajod essen – fordult felém, mélybarna szemét az enyémbe fúrva.
-          Figyelek – simítottam végig az arcán mosolyogva, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból, és levéve a cipőinket megindultunk a tenger felé.
-          Itt van a sztárpár – kacagott fel Jessica, de rá se hederítettem, csak elsétáltam mellette, majd ledobva magam a homokba a többiekre néztem.
-          És, mik történtek míg nem voltam itthon?
-          Hát – nyújtotta el a szót Tami, és lehuppant mellém – Dawn és Mark lefeküdtek egymással, de úgy, hogy közben Dawn kavart Dylannel, akitől terhes is lett.
-          Mi van? – csúszott fel a hangom a szemöldökömmel egyetemben, és megrökönyödve néztem végig a társaságon.
-          Ezt nem kellett volna Tam – ült le a másik oldalamra Christine és felém nyújtotta összezárt markát.
Értetlenül néztem rá, de amint a következő pillanatban kinyitotta, láttam, hogy apró bogyók vannak benne. Elvettem egyet, majd a többi is lassan elfogyott, ahogy mindenki magáévá tett egyet-egyet.
Dylan némán nyújtott felém egy üveget, hogy legyen mit ráinnom, én pedig összehúzott szemekkel néztem rá.
-          Az italokban más van – magyarázta, mire szemem az üvegre siklott, és kivettem azt a kezéből.
Előre meredtem a távolba, a tenger hullámait néztem, ahogy elnyelik egymást, majd a partra érve semmivé válnak, senkit nem érdekelve, hogy pár másodperce még ki volt erősebb, ki volt fölényben. Nagyot nyeltem, és meghúztam a Dylan által adott alkoholt, ami természetellenesen édes volt, mégis jól esett. Reméltem, hogy hamar megérkezem a kellemes bódultságot és zsibbadást, mert ki akartam lépni önmagamból, ebből a világból, és csak jól akartam érezni magam.
-          Mi lett a gyerekkel?  - fordultam Dawn felé, aki megvonta a vállát.
-          Elvetéltem.
-          Mike segítségével – kotyogta közbe Shirley, majd beleivott a saját üvegébe. – És Logan még mindig börtönben van, bár már csak egy hétig, ha jól hallottam.
-          Ja, ő tartja eddig a csúcsot közülünk a három hetével és emberölés kísérletével – nevetett fel Christine, mire elmosolyodtam.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, és éreztem, ahogy valami eluralkodik a testem felett, és egyre forróbb lesz minden.
-          Jessica pedig elvonóra jár – sétált el mellettünk Liam, és egy kavicsit dobott a vízbe.
-          Aminek ez az este nagyon nem fog jót tenni – húzta el a száját a szóban forgó lány, majd erősen meghúzta a vodkás üveget.
-          Emlékeztek még a régi szép időkre? – dőlt el a homokban Shirley, én pedig magam elé meredtem mosolyogva és felidéztem az összes pillanatunkat.
-          Azokra az időkre gondolsz, amik annyira megkeserítették az életünket, hogy azóta is magunkkal hordozunk egy – egy titkot?
-          Nem – szólt közbe Shey, aki csak most érkezett, de máris belevetette magát az éjszakába. – Azokra az időkre, amikor bár tettünk ostobaságokat, ott voltunk egymásnak, amikor számíthattunk a másikra, amikor mi voltunk Los Angeles legnagyobbjai, és mindenki a botrányainkról, összetartásunkról írt, bár ez ma sem változott.
Bólintottam, és mosolyogva gondoltam arra a napra, amikor az igazgató nem tudott minket kicsapni a gimiből, mert együtt álltunk ki a másikért, és senki sem vállalt fel semmit.
-          Bár fáj bevallanom, igaza van. Jó volt együtt, sérthetetlenek voltunk, mindenki a kör része akart lenni, de senki nem tudott belépni. És ez piszkosul jó érzés volt, és jó érzés most is.
-          Ha már Ninah-nál tartunk, emlékeztek még, mikor a polgármester vacsoráján Liammal egymásnak estek a konyhában? – röhögött fel Christine.
Vöröslő arccal dőltem el a nevetéstől, miközben megpróbáltam a lehető legtávolabb sodorni annak a napnak még csak a gondolatát is. A szakácsok ott főztek mellettünk, a pincérek rakosgatták az ételeket, a kézilányok dolgoztak, Liam pedig elráncigált a sütők mögé, ahol állítólag senki nem látott minket, a képek mégis napfényt láttak az interneten. Megborzongtam a váratlan, kívánatlan képektől.
-          Mentségemre szóljon, hogy valaki bedrogoztatott aznap – néztem metszőn Dylanre, aki mosolyogva emelte felém az üvegét.
-          Én akartalak konyhára vinni – tette hozzá csillogó tekintettel, majd bevett egy bogyót.
-          Ja, és a szüleim bronzlakodalmára mi a mentséged?  - nézett rám Taylor. – Amikor tudjuk mik történtek az asztal alatt?
-          Amikor Liam megujjazta Ninah-t? – röhögte el magát Shirley, és furcsa hangot hallatva kacagott tovább.
-          Leszállhatnátok rólam! – löktem meg őket, amitől nevetve terültek el a homokban.

Éreztem, ahogy elkap a kellemes szédülés, és hogy a testem teljesen lázba jön, felhevül. Úgy éreztem, hogy képes lennék most bármit megtenni, hogy életemben nem voltam ennyire boldog, és hogy rettentő szomjas vagyok. Egymás után nyeltem a kortyokat, amik újabb drogokkal voltak felturbózva és pont úgy éreztem magam, mint annak idején. Akkor, amikor úgy tettem meg dolgokat, hogy nem érdekeltek, amikor nem éreztem, hogy jó vagy rossz, és akkor, amikor másnap nem emlékeztem rá, hogy mi is történt. Könnyű voltam, könnyű és szabad, boldog, olyan, aki ezen az estén bármit megtehet.
Üdítőnek, és édesnek éreztem a levegőt, hálás voltam azért, hogy beszívhattam. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon, hogy a barátaimmal lehettem, hogy velem voltak ugyanebben az állapotban, ami már teljesen uralta a testem, és éreztem, hogy a tudatom, az akaratom egy kis szekrénybe zárom, ahonnan ma este nincs kiugrás. Már nem én irányítok.
-          Táncolni akarok! – pattantam fel megszédülve, mire mindenki lány felsikoltott, és megfogva egymás kezét kezdtünk őrült táncba.
-          Ez a beszéd lányok! – fonódott egy kar a derekamra, ami pillanatokkal később ki is rántott a lányok tömegéből.
Megilletődve pillantottam fel Dylan vigyorgó arcára, aki lassan jártatta szemét végig a testemen.
-          Gyönyörű vagy ma – suttogta a fülemhez hajolva és lágyan belecsókolt.
Megborzongtam, és erőtlenül próbáltam ellökni magam tőle.
-          Hagyj Dylan!
-          Biztos? – kérdezett vissza halkan, miközben kezét végighúzta a nyakam vonalán, egészen a kulcscsontomig, majd felpillantott a szemembe.
-          Nem… nem tudom – leheltem teljesen összezavarodva, erőtlenül.
Egy mámoros érzés kerített hatalmába, ami teljes magába szédített, és nem tudtam nemet mondani. Akartam. Az agyam egy kis eldugott szeglete tiltakozott, erőt kívánt, de a testem nem hallgatott rá, és én sem. Nem esett jól az ellenkezés, és nem is ment. Hagyni akartam mindent, nem elvenni magamtól a jót, még ha tudtam is, hogy ez a sok tudatmódosító miatt van, amit az este folyamán vettem be. Gyengén dőltem neki Dylannak, aki erős támaszom volt, és megtartotta a testem. Egyik karja lágyan simított végig a hátamon, a gerincem mentén, majd a fenekemhez érve erősen belemarkolt, amibe belesóhajtottam. Nemet akartam mondani, megálljt parancsolni, de képtelen voltam.
Halványan érzékeltem, hogy lassú léptekkel távolodtunk a tűztől, a többiektől, akik vad tivornyákban tombolták ki magukat. Homályos foltként láttam, ahogy Shirley ledobja magáról a ruháját, majd a melltartóját, és vadul megcsókolja Tamit.
Beleremegtem az érzésbe, mikor Dylan a ruhám alá nyúlt, és az alatt lassan feljebb csúsztatta kezét a combomon. Érintése nyomán forróság járta át a testem, és kezdtem elveszíteni a kapcsolatot önmagammal, és a külvilággal.
Hangosan sóhajtozva döntöttem gyöngyöző homlokom a vállára, miközben éreztem, ahogy szívem vadul dörömböl a testemben, úgy éreztem, hogy menten kiugrik, de nem érdekelt.
Ajkai korbácsolva testem kéjét csókolták végig a nyakamat, míg kezével erősen beletúrt a hajamba, és magához rántotta a fejem.
Bódult tekintettel néztem lázasan csillogó szemébe, és éreztem, hogy szétfeszít a vágy.
-           Mit csinálsz Dylan? – hallottam meg Liam hangját a hátam mögül, mire összerezzentem és hirtelen nem tudtam, hogy mi fájna jobban; ha elmegy, vagy ha itt marad.
Lesütöttem a szemem, és próbáltam mélyeket lélegezni, és utat keresni a felszín felé, de nem volt esélyem a testem fölött.
-          Felidézzük a régi szép emlékeket a drága Ninah –val. Beszállnál? Ez talán az utolsó esélyed – mondta lágyan ringató hangon, majd éreztem, ahogy felkap az ölébe, és elindul velem.
A lélegzetvételeim egyre hangosabbak és nehezebbek lettek, úgy éreztem, mintha egy fátylon keresztül hallanám a hangokat. Minden tompa volt, mégis sokkal intenzívebb. Dylan lassan leeresztette a lábam, amivel megéreztem a tenger kellemesen meleg vizét. A fiú szembefordított magával, és folytatta ott, ahol abbahagyta Liam megjelenése miatt.  Szája az enyém felé közelített és lágyan belecsókolt a szám sarkába, majd egy leheletnyit elhúzódott. Lehunytam a szemem, és kapkodó lélegzetemre figyeltem, mikor újra megéreztem ajkait, ahogy rácsókol az enyémekre.
Gondolkodás nélkül nyíltam meg neki, így következő csókja, kemény volt, férfias, és izgató. A tarkójához nyúltam és erősen közel húztam magamhoz, miközben megéreztem, ahogy két keze a ruhám alját fogja meg, majd elkezdi felfelé húzni. Készségesen hajoltam el, hogy átrántsa a fejem fölött és a hullámzó tengerbe dobja.
Vízcseppek könnyű permete érte a bőröm, amitől még jobban éreztem, hogy a felhevült testem nem csak egy illúzió, szinte látni véltem, ahogy gőzölögve párolog el a víz. Egy csepp a kulcscsontomat érte, és a bőröm érzékelése annyira kiélesedett, hogy pontosan meg tudtam mondani, hogyan száguld lefelé melleim között. Minden, amit a külvilágból felfogtam, csakis a bőrömön keresztül érzékeltem, a többi érzékszervem tompán hagyott a kétségek között csapódni.
-          Nem szabad – leheltem erőtlenül egy hirtelen érzéstől vezérelve és becsuktam a szám.
-          Dehogynem – csókolt a fülem mögé, amitől elgyengült a testem, de egy hirtelen jött erős kéz hátulról megtartott.
-          Liam – suttogtam, de amint kimondtam a nevét, megéreztem forró csókját a tarkómon, és hátulról körülölelő kutakodó kezét a combom belső oldalán.
Dylan mosolyogva haladt kulcscsontomról a melleim fele, és kikötve a fürdőruhám csúsztatta le azt rólam. Hangos lélegzetvételeim lassan nyögésekké változtak, és úgy éreztem elvesztem a vérvörös örvényben.
Elengedtem magam, képtelen voltam tovább tartani a testem, de a fiúk megtartottak, és csókjaikkal őrült játékot űztek velem. Liam lassan megfordított, és szája pillanatok alatt vette birtokba az enyém, én pedig tudattalanul, önkívületi állapotban, mégis teljes izgalommal csókoltam vissza olyan heves vággyal, amennyire csak tudtam, hogy tudtára adjam, kívánom. Egyre erősebben csókolt, mélyebben, miközben Dylan ujjai a víz alatt kalandoztak, és égető csókjai a nyakam kényeztették.
-          Segítség! – Hallottam meg a távolból egy kétségbeesett hangot, mire minden erőmet latba vetve, kómásan résnyire nyitottam a szemem, és megpillantottam egy alakot, amint felénk integet hevesen.
Újból le akartam hunyni a szemem és átadni magam a pokolnak, de a hang nem engedett, újabb segélykérő kiáltás szelte ketté a tenger halk hullámzásnak zaját.
-          Gyertek már! Ninah – üvöltötte kétségbeesve, mire kipattantak a szemeim, és erősen meresztettem őket.
Elhúzódtam Liamtől, aki morogva követelte vissza az ajkaim, de nem engedtem, csak fürkésztem a távolt, amikor megpillantottam egy rángatózó alakot a földön.
Az ijedtség pillanatok alatt száguldott végig rajtam, kitisztítva az elmém. Ellöktem magam elől Liamet és gyors mozdulatokkal a part felé siettem.
-          Mi van? – kiáltott utánam idegesen Dylan, mire megpördültem és rémülettől kitágult pupillákkal néztem vissza rá.
-          Valakinek rohama van. Túladagolta magát Dylan – böktem a part felé, majd reakciót sem várva futottam ki.
Az alakok egyre kivehetőbbek voltak, mindenki teljesen lesokkolva, megrémülve állta körbe a lányt, és megpróbálták lefogni, hogy ne tegyen kárt magában, miközben teste ide-oda rángatózott.
Olyan ébernek éreztem magam, mintha csak most keltem volna, és egyáltalán nem lenne a szervezetemben sem drog, sem alkohol. Amint hozzájuk értem térdre vágtam magam a homokban és Taylor fölé hajoltam, akinek könnyű hab jött ki a száján.
-          Fordítsátok oldalra – mondtam idegesen, miközben már emeltem is fel alulról, hogy elfordítsam, de nem kellett sokáig egyedül csinálnom, pillanatok alatt reagált mindenki.
-          Van nálam tű – állt fel az időközben már megérkezett Dylan, majd felpattanva a kocsija felé rohant.
-          A francba – szipogta Shirley, majd egy másodperc múlva elhányta magát, és öklendezve görnyedt előre.
-          Vigyétek innen – üvöltöttem a többieknek, mire Dan reagált, és elkísérte a lányt.
Taylor még mindig borzasztóan nézett ki, a teste rángatózása nem maradt alább, és félő volt, hogy komolyabb baja esik, és hívhatjuk a mentőket. Idegesen próbáltam oldalt tartani a fejét, hogy a nyálas habtól nem fulladjon meg, és az kifolyjon az száján, amikor végre megérkezett Dylan.
-          Itt van – nyújtotta felém a steril fecskendőt, mire a többiek szó nélkül gördítették vissza újra a hátára a testet.
-          Ki csinálja? – néztem körbe, remélve, hogy lesz egy önként jelentkező, egy olyan, aki biztosan célba talál, és aki nem kockáztatja Taylor életét.
-          Csináld már Ninah! Te vagy a legjobb benne – fogta le a lány kezét Tami, és a többiek is hasonlóképp cselekedtek, hogy nekem könnyebb legyen.
Mély levegőt vettem és gyorsan átfuttattam minden gondolatot az agyamon. Egyenesség, nyugodtság, határozottság, gyorsaság, pontosság – ismételtem magamban, miközben magasra emeltem a fecskendőt, és levettem róla a kupakot. Enyhén megnyomtam, hogy légtelenítsem, majd egy pillanatra lehunytam a szeme, hogy úrrá legyek az idegességemen, és remegésemen.
Ha ez nem sikerül, akár meg is ölhetem. Ha arrébb megy, vagy nem a pontos helyre, soha többé nem kel fel.
Újabb levegőt vettem, és szorosan rámarkoltam a fecskendőre.
Körül tapogattam a mellkasát, és bízva az érzékeimben kellő magasságba eresztettem, a szíve fölé helyeztem és egy pillanattal később erős mozdulattal beleszúrtam azt.
Éreztem, ahogy mindenki megdermed, és lélegzetvisszafojtva nézi az ájult lányt, akinek a remegése abbamaradt. Ez két dolgot jelenthet és az egyik nagyon rossz.
Másodpercek, talán percek teltek el teljesen néma csöndben, mind a lányt bámulva és talán én féltem a legjobban, hogy valami baja esett, esetleg meghalt, mert az az én kezemen szárad, és képtelen lennék a tudattal élni. Még ha nem is lenne semmi következménye, mert mind kitartanak mellettem, a lelkiismeretem akkor sem hagyná.
Meredten néztem a lányt, és éreztem, ahogy a szívem már egyeletlen hevességgel ver, a kezem újra remegni kezd, és a sírás fojtogatja a torkom. Erősen belemarkoltam a homokba és remegő szájjal imádkoztam mindenhez, ami szent, hogy Taylor ébredjen fel.
Éreztem, ahogy egy meleg kéz szorítja meg az enyémet, mire odakaptam a fejem, és megpillantottam Liam aggódó tekintetét, amellyel engem pásztáz. Könnyes tekintettel dőltem a vállának, és vártam tovább a csodát, ami csak nem akart eljönni.
Hirtelen hatalmas lélegzetvétellel ült fel Taylor, mire én az ijedtségtől hátraugrottam, és szorosan markoltam meg Liam vállát.
-          Mi a picsa? – nézett meglepetten Tay a mellkasából kiálló tűre, mire én könnyes arccal megkönnyebbülve elnevettem magam és a körülöleltem a nyakát.
-          Annyira féltem – suttogtam a fülébe, majd megéreztem viszonzott ölelését, és ahogy lágyan simogatja a hátam.
-          Jól vagyok, csak tudnám, ez mi a faszt keres itt – mondta nevetve, miközben lefejtette magáról a kezeim, és a mellkasára mutatott.
Mosolyogva rántottam ki a fecskendőt belőle, és egy mellettünk lévő kőre tettem le, majd mindannyian újra megöleltük a csajt. A megkönnyebbülés, és tudat, hogy semmi baj sincs, hogy túlélte és minden oké, mindent elfeledtetett, ami az előbbi percekben történt. Nem érdekelt, hogy túladagolta magát és majdnem meghalt, nem izgultam, hogy mi lesz holnap, most jól van és ez a legfontosabb. Nyugodtak voltunk és boldogok. Idiótán vakmerők.
-          Mint a régi szép időkben – mondta Dylan és elnyúlt a homokban.
-          Komolyan, mint régen – értett egyet Liam, és felém fordította tekintetét. – Hiányoztatok – nézett a szemembe, mire elmosolyodtam, és én is a hátamra feküdve kémleltem a csillagokat.
-          Szeretlek titeket – szólaltam meg pár perc elteltével, és a meleg érzés, ami átjárta a bensőm, széles mosolyra késztetett.
Újra egyek voltunk, úgy éreztem magam, mint a gimnáziumban. Védettek voltunk, sérthetetlenek és egyek. Los Angeles elitje.

---------------------
Na, és most jöjjön a papolós része!
Sosem drogozunk, mert nem egészséges, értve?!
Nem fogadunk egy bogyókat, és ha ilyen barátaink vannak, gondoljuk át, hogy biztos jó-e ez nekem. Nem iszunk bele csak úgy üvegekbe, és vigyázunk mindig! :))
Szóval ne drogozzatok, ne igyatok (sokat) és ... egy fiú is bőven elég egyszerre! :D 
Oké, ennyi, remélem tetszett! :))) Csók néktek