Liebster Award

Sziasztok!

Mindenkinek hihetetlenül nagyon hálás vagyok a támogató, kedves szavaiért, nagyon, nagyon jól estek, és azt hiszem használtak is, hisz a lázam tova tűnt. :) Már csak a torkom, és a köhögés maradt hátra, na meg persze az a tény, hogy a torkomat szorongató gyulladás ráment a fülemre, és most kicsit nagyon süket vagyok. :)
Na, de a jobb hír, hogy ma már írtam a fejezetet, és készülőben van, és addig is, míg azzal fel nem tűnök, kaptam egy díjat három blogolótól is, akiknek innen is nagyon, nagyon köszönöm! Az első Lea, Killa, majd pedig Adadel volt az, aki megajándékozott ezzel a csekélységgel. :) Köszönöm!
Most pedig a szabályok.

Szabályok: 
   - 11 dolgot kell írnom magamról.
   - Válaszolni a jelölő mindegyik kérdésére.
   - 11 kérdést feltenni az én jelöltjeimnek.
   - A díjat továbbadni 3 embernek, és linkelni az ő blogjukat.
   - Nincs visszaadás/visszaküldés.

Akkor 11 dolog rólam:

-          mindenféle zenét hallgatok, ami éppen megtetszik, de inkább top hits számok. :)

-          az előbb beszélek, és utána gondolkodok típus vagyok

-          az előző pont miatt nem sokan szívlelnek

-          imádok táncolni, és régen néptáncoltam is, nem is keveset, tizenéveket, de rájöttem, hogy nem az én műfajom. :)

-          az éneklés is közel áll hozzám, bár azt kifejezetten nem tudok. Körülbelül úgy nyomhatom, mintha Will.I.Am Celine Diont énekelne.

-          Százhalombatta életem városa.

-          nagy szerelmese lettem Mario Casasnak, akár egy mosolyától elájulok

-          Imádom még ezen kívül Louis Tomlinsont is

-          csoki csak minőségi fajtájában jöhet, akkor is inkább Milka

-          szeretem a Skittles-t, de inkább csak a pirosat eszem meg belőle

-          szeretem az erős rózsaszín színt, leginkább ruhákon.

Lea Kérdései:

1.       Mikor szoktál általában írni? Milyen napszakban?

Igazság szerint mikor elkezdtem ezt a történetem, napközben dolgoztam, így csak este, vagy hétvégenként délután jutott időm írni. Szóval a válaszom ez. Délutánonként, és késő, nagyon késő este.
2. A történet már előre meg van a fejedben, vagy mindig akkor találod ki a következő részeket, amikor írsz?

Amikor elkezdem írni, akkor tudom, hogy nagyjából honnan, hova szeretnék eljutni. De az első pár fejezet után csak leülök, és jönnek az ötletek, amiket aztán leírok. Sokszor előfordul, hogy valamiért beugrik egy jelenet, egy mondat, vagy tett, ami vagy csak egy fejezet, vagy hosszabb idő erejéig meghatározza a történetet. Szóval előfordul, hogy néha meg van tervezve egy-egy rész.
3. Milyen könyveket szoktál olvasni?

Engem a Twilight fogott meg hihetetlen mértékben. Előtte Philip Pullman könyveket olvastam minden mennyiségben, majd a Twilight könyveket. Imádtam a misztikumokat, a nem valós történeteket, amik sok teret adnak a fantáziának. A Twilight könyvek után sok hasonlót olvastam, mint például a Vámpírnaplók kötetek.
4. Szerinted mitől jó egy történet vagy egy oldal?

Nos, ha szép a nyelvhasználat, és nem csak oda van csapva néhány gondolatjel, és pár bevezető mondat. Szeretem, ha elsőre beleolvasok, akkor megfog, vagy a nyelvhasználattal, vagy azzal, hogy látom élvezi, amit ír, és tudja is használni a fantáziáját, a magyar nyelvet. Ha szépen kidolgozottak a karakterek, maga a történet és van egy kezdet, és egy vég, azaz vezessen valahova a történet. A legfontosabb pedig szerintem, hogy ne legyen elcsépelt. Nem szeretem, ha a főszeplő pár már nyolcszor szakított, ugyan ennyiszer összejött. Ettől a falra mászom. Egy oldal pedig akkor jó, ha már az első pillanatkor megfog, szép, esztétikus, informatív, és jó, ha megtalálom rajta a főbb információkat keresgélés nélkül. :)
5. Elszomorít a negatív kritika, vagy nem törődsz vele inkább?

Mindenféleképp elszomorít, hiába is próbálnám tagadni. Persze, tudom, hogy építő, és többet akkor megpróbálom nem elkövetni ugyanazt a hibát, de ettől függetlenül nem esik jól. Nem haragszom meg érte, figyelmen kívül sem hagyom, csak sírok egy sort, talán. :D
6. Magyar írók közül van kedvenced? Mi a kedvenc magyar könyved?

Magyar írok közül Vavyan Fable könyvei hengerelnek le, de a legjobban a Mesemaraton. És azt hiszem, ez a kedvenc magyar könyvem is.
7. Mennyi ideig tart általában ameddig megírsz egy fejezetet?

Az időm függvénye, ha van, akkor elég egy nap, ha pedig nincs, akkor részletekben írom meg a fejezetet, ami elvehet akár öt napot, vagy egy hetet is.
8. Mi az 3 szó, amivel jellemezni tudnád a történetedet?

Kiszámíthatatlan, fordulatos, és remélem néhol humoros.
9. Hány éves voltál, amikor elkezdtél írni, és most hány éves vagy?

Olyan 17-18 körül lehettem, mikor hobbi szinten, kis bolondságokat elkezdtem írni, most pedig a huszadik életévem karcolom. :)
10. Szerinted mi a legjobb dolog az írásban?

Az, hogy alakítok egy történetet, emberek életét, elmondhatom, hogy alkotok, amit élvezek is. A legjobb része pedig az, amikor van, aki elolvassa, és még véleményezi is. Az a legjobb része az egésznek.
11. Volt már olyan, hogy nem akartál írni, és azon gondolkoztál, hogy esetleg befejezed?

Sosem éreztem, hogy be akarom fejezni, csak olyan, hogy úgy éreztem, most muszáj szünetet tartanom, mert kiürült a kincses ládám. Végül az olvasóim támogatása segített és mindig túllendültem. :)

Killa kérdései:

1.       Kedvenc Magyar író:

Vavyan Fable
2. Kedvenc külföldi író:

Stephenie Meyer
3. Melyik országban élnél?

Nagyon szívesen élnék az USAban, és Ausztráliában.
4.  Mi a kedvenc illatod?

Imádom a rózsa illatát, a frissen húzott ágyneműét, a frissen levágott fűét, valamint a parfümöm vattacukor illatát. :)
5. Magyar szinkron vagy eredeti nyelv (felirattal esetleg)?

Szeretem a magyar szinkront, szerintem mindig fantasztikus, és párja nincs a világban. Ha viszont nincs leszinkronizálva egy film, és úgy akarom megnézni, akkor inkább nézném eredeti nyelven, felirat nélkül. Persze ez meg csak akkor működik, ha ez a nyelv az angol, mert más nyelven sajnos nem értek, úgyhogy ott kell a felirat.
6. Akarnál-e "igazi" könyvet írni és kiadni?

Hűha, merész ötlet. De ha lenne, aki elolvassa, és kapnék biztatást, valamint a kiadó is belemenne, persze, kiadnék. :)
7. Legsúlyosabb eddigi betegséged:

Hűha, nem is tudom. Lehetséges, hogy ez a mostani, amibe belefutottam. De előtte voltam már kórházban is, bár akkor még kisgyerek voltam, de azt tudom, hogy akkor nagyon komoly gondok voltak. :)
8. Emlékszel-e mikor voltál életedben eddig a legboldogabb?

Talán akkor, amikor megtudtam, hogy valóban kimehetek Angliába, és kint élhetek egy évig. Azt hiszem.
9. Vidámparkban vagy: hullámvasút vagy kísértetkastély?

Mindkettő! Vagy ilyen nincs? Mert akkor… hm, nem tudom. Hullámvasút.
10. Hánytál már-e közterületen?

Nem.
11. Melyik a kedvenc napszakod és miért?

Késő este. Szeretem az estéket, főleg, ha ez egy meleg, nyári este.

Adadel kérdései:

1.       Nézted az Olimpiát? Ha igen miért? Szereted a sportot, vagy csak a sportolók vonzották a szemedet a képernyő elé?

Nos, annyira a halálomon voltam, hogy képtelen voltam nézni az Olimpiát, viszont a vízilabda meccset nem hagyhattam ki, azt pedig imádtam Rommá vertük az amerikaiakat. Muhahahaha! Szóval a sportot szeretem, leginkább a vízi sportokat részesítem előnyben. :)
   2. Ki a kedvenc szereplőd a saját történetedben, miért?

A főszereplőm, Ninah Miles a kedvencem. Hogy miért? Nos, mert a saját arcomra formáltam, és mégis kicsit olyan, amilyen én nem vagyok, és szeretnék lenni. :)
   3. Színház vagy mozi? Séta vagy futás? Pörgés vagy nyugalom?

Mozi, aztán séta. Tényleg inkább sétálnék kilométereket, mintsem hogy fussak. Végül pedig pörgés. A nyugalomnak is meg van külön az ideje, szóval van, hogy azt preferálom. :)
   4. Melyik az a város/ország ahova életedben legalább egyszer elmennél, akár ott laknál? Mit szeretsz benne?

Los Angeles. Hihetetlenül szeretnék oda eljutni, vagy akár Ausztráliába. Ha valamelyik helyen lenne egy hatalmas kertvárosi házam, az fantasztikus lenne. De inkább Amerika. :) Az, hogy mit szeretek? Nos, a meleget mindenféleképp. Azt, hogy angol nyelvterület, érdekel a kultúra, és az élet ott kint.
   5. Milyen az álompasid?

Kicsit rosszfiús, sőt, nagyon rosszfiús. Ezzel végül is, mindent elmondtam, szóval legyen határozott, ő irányítson minden mértékben, persze, ha ott tartunk azért jó lenne, ha néha beleszólásom lehetne, amit ki is harcolnék. Ja, igen, jó lenne, ha szembeszállna velem, és közben tudna kezelni is. Szóval sokat várok el, ilyen pasi nincs. :D Tökéletes lenne nekem egy olyan Mario Casas, mint amilyen pasit a 3MSC-ben játszik. :D
   6. Melyiket részesíted előnyben a könyveket vagy filmeket?

Inkább könyvek, bár mikor mit. Az adaptációknál inkább a könyveket, viszont, ha a könyveknek nincs közük a filmekhez, akkor a két team egymás mellett áll. Mindkettőt imádom.
   7. Team Edward vagy Team Jacob? Team Stefan vagy Team Damon?

Team Edward, bár roppant mód sajnálom kis helyes, jó testű farkasunkat. Team Damon, bár inkább addig imádtam nagyon, amíg Elenáért harcolt, de esélytelennek tűnt. Most viszont… nem is tudom. Stefan nagyon rossz volt az utóbbi részekben, úgyhogy nagyon, nagyon megszerettem a szexi fiút. :)
   8. Ha repültél már, melyiket szereted jobban, a felszállást, vagy a landolást? Ha még nem ültél repülőn, szeretnél, vagy már a gondolatától is kiráz a hideg?

Ültem már, és szeretek repülni. Az egészben a repülés, és a landolás a legjobb. A repülőtávon mindig elalszom, unalmas. A landoláááás fantasztikus!
   9. Ha lenne lehetőséged egy évig külföldön tanulni, hol lennél legszívesebben, egyáltalán élnél az alkalommal?

Persze, biztosan élnék a lehetőséggel, és vagy Svédországban tanulnék tovább, vagy pedig Angliában. Svédországban azért lenne jó, mert van olyan szak egy főiskolán, amit én szeretnék tanulni. Anglia pedig nagyon a szívemhez nőtt, úgyhogy szívesen tanulnék ott, már ha nem lennének ezek a horribilis tandíjak.
  10. Akiről írsz fanfiction-t, ő az első számú kedvenced?

Amikor elkezdtem írni, akkor igen, Eric volt a kedvencem. Azóta nagyon, nagyon sok minden változott, és már nem Eric Saade az, aki a leginkább megdobogtatja a szívem.
  11. Mennyire tartod magad rajongó típusnak egy 1-10 skálán?  

Talán egy hatost adnék magamnak. Lehet az túl sok... Nem tudom. :D Nem bombázok Twitteren senkit, nem követek, nem sikítozom, de azért távolról imádok. Soknak tartom, amikor szegény One Direction-ösök is képtelen kilépni a szállodából, mert elárasztják őket a rajongók, és lépni nem tudnak. Szóval ez nekem sok, de távolról mindenkit imádok. :)

Az én 11 kérdésem:

·         Mi inspirált arra, hogy blogolni kezdj? Mi az, amiért elkezdtél történetet írni?

·         Csak hobbiként tekintesz az írásra, vagy komolyabban foglalkozol vele?

·         Általában inkább kitalált dolgok kerülnek bele a történetbe, vagy veled megtörtént események?

·         Mennyire ösztönöz az írásban mások véleménye, vagy hogy hogyan, és mennyien mutatják ki tetszésüket?

·         Gondolkodsz könyvkiadáson?

·         Amikor te olvasol, könnyen átérzed a szereplők érzéseit? Volt már olyan, hogy elsírtad magad egy-egy könyvön, esetleg blogos történeten?

·         Van egy darab olyan szavad, amit mindig használsz, szinte már olyan ismétlődéssel, hogy figyelned kelljen rá?

·         Olvasol más blogokat is? Véleményed azokat?

·         Mit gondolsz, mennyi annak az esélye, hogy a blogolók közül valakinek egyszer kiadják egy könyvét?

·         Ki a kedvenc íród, akár hazai, akár külföldi viszonylatokban?

·         Megtervezed a történeted, vagy pedig csak leülsz a gép elé, és úgy írsz, ahogy éppen jön?

 Akiknek adom, ők pedig nem mások, mint (sajnálom, de most csak két személy):

Magyar Lilla
Lessa Louis

Köszönöm mindenkinek, aki megtisztelt ezzel a díjjal, nagyon sokat jelent, köszönöm! :))

News

Sziasztok Srácok!

Sajnos van egy, vagyis két rossz hírem, de a jó hír bennük az, hogy túlélhető.
Az első, hogy sajnos már majdnem több, mint egy hete magas lázzal szenvedek itthon, amit semmilyen gyógyszer nem visz le alaphőmérsékletre. Tulajdonképpen ott tartok, hogy a 39 fok a normál hőmérsékletem, és az még az átlagoshoz képest elég gyenge is. Ennek okán viszont képtelen voltam neki üni írni a következő, és egyben utolsó fejezetet. 
Ez pedig akkor a rossz hír. A következő fejezet a befejező rész. :) Nem akarom, hogy elkapkodott legyen, gagyi, vagy bármi hasonló, ezért most újfent egy kis időt kérnék, hogy kiűzzem magamból ezt az utálatos valamit, mert komolyan mondom, már nagyon unom. Életem, legrosszabb napjai ezek most.

Remélem megértitek, és majd itt lesztek, ha jön a friss.
Köszönöm, és csókollak benneteket! :)

Chapter 81

Sziasztok!


Az utolsó fejezetre meglesznek még ma a válaszok, de az az előttire még nem. Kérlek ne haragudjatok, de annyira nincs időm. :) Túlságosan élvezem, hogy itthon lehetek, hisz alig két hete vagyok újra a családommal, és nagyon jó. Egy év hosszú idő volt. :) 
Rossz hírem ezen kívül, hogy nincs sok hátra a történetből, bár ezt gondolom érzitek már.
Köszönöm az eddigi támogatásotokat, hogy írtatok nekem, hogy amikor még lehetett, akkor tetszikeltetek, sok mindent! Mindent nektek köszönhetek, azt, hogy idáig eljutottam, és hogy írok, mert vagytok. Köszönöm, bár azt hiszem ezt sosem tudom eléggé meghálálni!

Az új fejlécet nagyon, nagyon köszönöm Vanitynek! :)


Szeretlek titeket, és kellemes olvasást kívánok! :))
Csók

Happy End For Her

Stockholm City

Soha nem látott körülmények között kerül megrendezésre az az esemény, amit egész Svédország ünnepelve vár. Ma van ugyanis annak az utolsó napja, hogy Molly Sandén nevére nem úgy emlékszünk majd, mint a huszonkét éves énekesnőére, sem úgy, mint a királyi hercegnőre, hanem holnaptól kezdve az országunk élén álló király hites felesége lesz, ezzel egyben uralkodói királyné.

Viktória királynő nyilatkozata szerint nincs kizárva, hogy a királynéi rang nem fog egyszer erősebbé válni, hisz David Bernadotte uralkodónk bármikor kijelentheti, hogy Molly Sandén mostantól a királynő.

Valljuk be, meg sem lepődnénk, és nem is fájna hasonló bejelentés, hisz a csodálatos lány már megmutatta, hogy az esze és szíve is a helyén van. Kevesen akadnak köztünk, akik nem állnak Molly mellé, hogy elfoglalhassa a trónt szerelme mellett. Akár egy modern Rómeó és Júlia történet is lehetne, de annál ez most bonyolultabb. Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik nem hallottak pletykákat a szerelmespárról, vagy esetleg ők maguk nem kezdeményeztek egyet-kettőt. Most viszont, ha bárkinek kétsége lenne a tényekkel kapcsolatban, eloszlatunk néhány tévhitet.

Molly Sandén nem volt együtt az énekes Eric Saade-val, amikor életében megjelent David Bernadotte, a trónörökös.

Elina Bernadotte, a pár első kislánya most két éves, végig szüleivel volt, születésétől hazatéréséig, így szó sincs arról, hogy az apa elől eltitkolt gyermek lett volna, vagy, hogy Molly ezzel akarná magát a családba édesgetni. Az új csemete, aki alig egy éves múlt már a svéd fővárosban látott világot, így Moa Bernadotte is a trónörökösök közé tartozik. A pár napra pontosan két éve érkezett vissza Svédországba, hogy bejelentsék, együtt vannak. A sokkoló híreknek azonban még nem volt vége. Hetekkel később kiderült, hogy családi okok miatt Davidnek át kell vennie a trónt, méghozzá záros határidőn belül. Fél évre rá új királya lett országunknak, a svéd nép pedig még mindig tátott szájjal próbálta feldolgozni azt a tényt, hogy az általuk ismert Molly Sandén a királyi család trónörökösének a szerelme. A palota dolgozói, az egész Bernadotte család azzal volt elfoglalva az elmúlt bő másfél évben, hogy Mollyt bevezessék a köztudatba, hogy ott legyen mindenhol, ahol a király, miközben lássák rajta, hogy szerető, odaadó anya, nem mellesleg gyönyörű arccal és hanggal megáldott nő.

Pillanatok alatt körözte le minden a svéd történelemben előforduló hercegnő népszerűségét, egyes kutatások azt bizonyítják, hogy bizonyos viszonylatokban Diana hajdani angol hercegnőt is maga mögé utasította. Sikere felülmúlta Kate Middletonét, mára pedig az egész ország, valamint Európa azt várja, hogy királyné lehessen, és biztosak lehessünk benne, megkapja méltó helyét, és boldog lesz.

Sosem láttunk ez előtt ekkora svéd összefogást, személy szerint biztos vagyok benne, hogyha valami oknál fogva semmi sem megy zökkenőmentesen és a királynő elutasítja Molly kérelmét a király melletti trónt illetően, országos zavargások alakulnak ki, és mindenki a vezetőink ellen fordul, igazságtalanság vádjával.

Összegezve tehát a tényeket tagadhatatlan, hogy a holnap menyegző az év eseménye, sőt talán a svéd történelem egyik legvártabb, és legkülönlegesebb alappillére lesz.

Ezúton is sok sikert, szerencsét és boldogságot küldünk a párnak, reméljük csodálatos életük lesz!

Selly mosolyogva nyomta meg az elküld gombot, aminek hála reggel már a svéd újság címlap sztorija lesz. Kényelmes bőrszékében hátradőlve tekint vissza a lány az elmúlt több mint két évre. Hogy mégis hogyan sikerült szinte a semmiből előretörnie, hogy most szabadúszóként svédországi lapoknak írhasson, miközben egy saját vezetősége van Los Angeles szívében. Mindez önerőből sohasem jöhetett össze a lánynak, ehhez kellettek a barátai, a pletykák és kavarások, valamint a szerelem. Mindig eljön az a pont, amikor az életben dönteni kell két fontos dolog között. Sellynek a legnehezebbek jutottak: szerelem, vagy karrier.

-          Készen vagy? – lépett be pont végszóra az ajtón Ruben, mire a lány megpördült a székben, és a férfi felé fordult. Lehunyt szemét lassan kinyitotta és mosolyogva bólintott.

-          Igen.

Talán csak a szakadozott nyelés, és remegő mozdulat adott lehetőséget arra következtetni, hogy a döntés közelében sincs a lány, és akármennyire átrágta a helyzetet, képtelen volt dűlőre jutni. Most viszont ez az utolsó alkalom, nincs több időhúzás, nincs több pro és kontra, mindennek pontot kell tennie a végére. Vagy Amerikában marad, és feladja a szerelmét, akinek haza kell térnie a cégéhez, vagy pedig itt hagyja az amerikai lapot, és új életet, új karriert kezd szülőhazájában. Ha diplomatikusan nézzük a helyzetet nincs túl sok vesztenivalója a hazaköltözéssel, hiszen világi szinten ismert és elismert írónő lett, akinek mind újságcikkeit, mind könyveit közkedvelten olvassa minden fénykorában élő nő, ami korban pontosan két véglet közé esik. Lehetsz tizennégy, vagy akár nyolcvanhat, a korod nem számít, és imádni fogod Selly Fjärde írásait.

Az egyetlen probléma csupán az, hogy mindent felépített az Egyesült Államokban, amit most lerombolni kénytelen. Hacsak…

-          Ezt itt ne hagyd – vet Sellyre egy gúnyos vigyort Ruben, miközben az asztalon hagyott telefon felé nyúl, ám a lány kezét a fiúéra helyezi, és mély, szerelmes tekintettel hagyja, hogy a mobil továbbra is háboríthatatlanul ott nyugodhasson.

-          Már pedig marad – suttogta továbbra is tartva a szemkontaktust, majd lassan kiegyenesedett, kezében a férfiét tartva.

Kilépésüket követően az ajtó halk kattanással zárult be, hogy szerencsésen elnyelje az éppen dallamosan csilingelni kezdő mobiltelefon zaját.

***

/Másfél éve/

Nagy meglepetésként érte Eric rajongótáborát, hogy kedvencük pár dala hamarosan hallható lesz a nagyszerű rendező Brenton Miles egyik hamarosan bemutatásra kerülő filmjében. Tekintettel arra, hogy valójában ki is a rendező, és milyen színészek vesznek részt a filmben, hatalmas sürgés forgás övezte a premiert. A rendezvényre, és a vörös szőnyeges felvonulásra természetesen meghívták Eric Saade-t, Ninah Milest, aki a menedzsere, Ruben Aglandert, aki a zenék összeválogatása véget volt érintett, valamint a rendezőt magát, Mr. Milest. Ami mindenkit meglepetésként ért, az az volt, hogy Ruben nem egyedül sétált végig a vörös szőnyegen, hanem egy kétség kívül csinos lánnyal az oldalán, aki visszafogottan mosolygott a kameráknak. Némelyek, akik nagy fanatikussá nőtték ki magukat Selly Fjärde munkásságát illetően, képeket keresve tudták hogyan is néz ki a mindig meglepő, de igaz híreket publikáló titokzatos lány. Ezzel ellentétben sokak számára ismeretlen volt a barna szépség, így a nők heves irigységgel és értetlenséggel nézték, ahogy a páros kézen fogva elvonul. Ami pedig csak még érthetetlenebbé tette a történteket az az volt, hogy Rubent szóba hozták az amerikai modell világból jól ismert Heidivel, kapcsolatukat azonban se nem erősítették meg, se nem tagadták, így mindössze az a pár homályos kép alkotta a pletykák alapját, amit az internet szolgáltatott.

-          Nem tudják, ki vagyok, és meg fognak ölni – fújta ki magát Selly, amikor végre beértek az épületbe és valamennyire biztonságban érezhette magát.

-          És? Elvégre nem mondtuk, hogy együtt vagyunk. Örök hűséget sem fogadtam, hisz megmondtam, hogy nem vagyok jós – nézett értetlenül a férfi, hangjában megbúvó éllel, amiből sütött a feszültség.

-          Hogy te mekkora egy barom vagy – sziszegte Selly, miközben kikapta kezét a férfi szorításából, és résnyire összeszorított szájjal fordított hátat annak, hogy elhagyhassa a helyszínt, és lehetőleg a mai nap folyamán már ne kelljen többet látnia.

-          Sel! – nyúlt Ruben a lány után, de az már régen elhatározta, hogy Ruben a mai nap folyamán eljátszotta az összes esélyét.

-          Hagyj – szólt vissza utoljára, és egy egyszerű mozdulattal eltűnt a következő ajtóban.

A lány olyan hévvel száguldott végig a még néptelen folyósokon, mintha csak üldöznék. Nem értette sem saját magát, sem Rubent. Hisz ismerte már annyira a férfit, hogy tudja, ha így viselkedik és minden ok nélkül lesz bunkó, akkor valami feszültség van a háttérben, valami, amit nem mondd el. Selly tudta magáról, hogy nem szokta így felkapni a vizet az ilyen beszólásokon, mert Aglanderről van szó, akinek ismert ez a stílusa. Most viszont minden ok nélkül hagyta faképnél, meg sem próbálta megérteni, nem törekedett arra, hogy Ruben mellett álljon, mikor valami felhúzta a férfit. Azt a férfit, aki a párja. Lehet, hogy az egész rossz ötlet volt, és el sem kellett volna jönnie, vagy egyáltalán nem kellett volna a összeszűrnie a levet egy ilyen pasival, akinél soha nem lehetett tudni mi lesz a következő lépése, a következő mondata, amivel megbánt valakit. Az egyetlen személy, aki simán megszelídítette a férfit, az, aki tudta hogyan bánjon vele, Ninah volt. Most viszont Selly vállalta magára ezt a feladatot azzal, hogy akaratlanul is beleszeretett a férfiba. Mert igen, szerelmes.

Mikor a lány végre lefékezett egy üres bárpultnál találta magát, és csöndben lehuppant az egyik magasított székre. Hatalmasat fújt, miközben haját zavartan kisöpörte az arcából, és a mi lett volna, ha részen gondolkodott. Mi lett volna, ha nem hagyja most ott? De nem mehet vissza, ilyen drámai távozás után, és főleg nem úgy, hogy a férfi bántotta meg őt. Bármelyik épeszű nő megsértődött volna ilyen hanghordozáson főleg úgy, hogy alaptalan volt, úgyhogy ő nem hibás. Hacsak azt nem nézzük, hogy tudnia kéne kezelni, ha hosszútávra tervez.

Mi lett volna, ha nem jön el ma? Akkor nem lett volna ez a kis összekapás sem, és akkor megint nem gondolkodna olyan hülyeségeken, mint a jövő, mikor még csak most jöttek össze.

-          Istenem… - sóhajtotta és arcát a lakkozott hűvös bárpultra döntötte.

-          Adhatok valamit? – rezzentette ki összeesettségéből Sellyt egy érdes férfihang, de a lány ahhoz sem érzett erőt, hogy felemelje a fejét, így csak halkan kért egy Martinit szárazon.

A pultos férfi válaszának hanglejtésén tisztán érződött, hogy mosolyog, ahogy azt mondja „egy pillanat”, ami Sellynek is apró mosolyt csalt a szája szegletébe. Az egyetlen szerencséje, hogy haja takarja az arcát, és hogy senki nem látja, előbbi hirtelen dühe mostanra semmivé lett, és megint Ruben nyert. Képtelen haragudni rá.

-          Egyedül? – Kérdezte egy ismerős hang, mire Selly oldalra fordította a fejét, és megpillantott egy kis rózsaszín retikült a pultra csusszanni, miközben gazdája elegánsan tolta fel magát a mellette lévő bárszékbe, nem úgy, mint ahogyan ő maga tette ezt pár perce kisebb sérülések beszerzésével.

Selly feltornázta magát az elnyúlásából, és fáradtan, megadva magát nézett Ninah-ra.

-          Bizony – bólintott és éppen ebben a szerencsés pillanatban érkezett meg az itala is. Hálásan nyúlt felé, majd egy hatalmas kortyban eltüntette a pohár tartalmának húsz százalékát.

Testén hirtelen kellemes, meleg borzongás futott át, és egy pillanatra szorosan lehunyta a szemét, száját összezárta, és addig nem nyitotta ki egyik érzékszervét sem, amíg az alkohol oda nem került, ahol a feje van, minden utóhatás nélkül.

-          Jól vagy? – Fogta meg Ninah kedvesen a lány karját, aggódó tekintete Sellyét pásztázta, amiben viszont nem talált mást, csak kedves csillogást.

-          Ruben – mondta a lány színtelen hangon, mire Ninah kérdőn kereste tekintetét.

-          Nem tűnsz ettől túl letörtnek. Mi történt, veszekedtetek?

Selly erőtlenül, halványan mosolyogva rázta meg a fejét, miközben visszahelyezte a Martinis poharat az pultra, és lazán arrébb lökte azt.

-          Megbocsátottam – nyögte ki, mintha csak valami helyrehozhatatlan bűn lenne, amire nincs bocsánat. – Megbocsátottam, pedig nincs öt perce, hogy bunkó volt. Most pedig mosolygok, mert rá gondolok. Hihetetlen, hogy mindig ő nyer. Képtelen vagyok kezelni őt, úgy, mint te. Beszól minden látszólagos ok nélkül, én pedig megsértődöm és fáj, mert nem vagyok hozzászokva.

-          Ruben olyan, akiben bekattan valami, nem mondja ki, csak mutatja. Ilyenkor pedig meg kell kérdezned, hogy mi a baja. Neked kell tudnod, ő nem mindig tudja elmagyarázni.

-          De nem vagyok pszichológus, Ninah! Nem vagyok – lehelte a lány. A hangjában nem volt sem harag, sem düh, csak egyszerűen félelem, és fáradtság. Képtelen belegondolni abba, hogy élete végig ki kell találnia más gondolatait.

-          Tudod mit? – Fogta két kezébe Ninah Selly arcát, és mosolyogva nézett a barna szemekbe. – Ha máskor Ruben kitalálósdit akar játszani, akkor beszól, te veszel egy mély levegőt, és mosolyogva sarkon fordulsz. Garantálom, hogy ez be fog válni, és vagy ő kér bocsánatot, vagy elmondja mi baja.

-          Biztos?

-          Egészen – bólintott mosolyogva a menedzser, majd lehuppant a székről, és megfogva Selly kezét magával húzta őt, majd a vetítőterem felé indultak.

A film, ahogyan azt már Brenton Milestól megszokhattuk, fergetegesre sikerült. Az akció film fűszerezve szerelemmel és megannyi humorral nem okozott csalódást, így már a vetítőteremben bizonyos volt, hogy a kritikusok megint csak pozitív visszajelzést tudnak adni. Amint a film a végére ért és elkezdődött a stáblista, az egész teremben hatalmas tapsban tört ki, amit a rendező, karöltve a főszereplőkkel hatalmas meghajlással köszönt meg az első sorból. Az este nehezebbik része viszont csak ezután kezdődött. Mindenki tudja, hogy a filmbemutatók második részét az interjúk képezik, amit akkor sem úszhatsz meg, ha nagyon szeretnéd. Senki sincs biztonságban a riporterek elől, akik nem átallnak igencsak intim kérdéseket feltenni, amire – mintha ez normális lenne –, várják is a választ. Selly, Ruben, és Ninah is pontosan tisztában voltak vele, hogy ma este őket is megtalálják, így bár tudták, hogy veszett ügy, minden erejükkel azon voltak, hogy eltűnjenek a képből, és azelőtt érjen véget az este, hogy őket mikrofon elé állítanák. Fel s alá rohangáltak, mosdókban töltöttek fél órákat, és mindig úgy tettek, mintha nagyon fontos beszélgetésbe merültek volna, de egy-egy éhes riportert ez sem rázta le. Gondosan megvárták, míg véget ér a beszélgetés, hiszen azt sem lehet órákig húzni.

-          Elnézést Mr. Aglander! – Szólította meg az egyik hölgy riporter az éppen menekülésre készülő Rubent, akinek most már esélye sincs.

-          Igen? – Fordult hátra arcára erőltetve egy műmosolyt.

-          Fox csatorna, Sharon Brook. Igaz, hogy ön szerezte az össze zenét Brenton Miles filmjéhez?

-          Valójában csak néhányat.

-          Meddig szándékozik az Államokban maradni? Mikor tér haza?

-          Eddig nem gondolkoztam, hogy mikor megyek vissza Svédországban. Egyelőre van időm, és szeretek itt lenni – vonta meg a vállát Ruben és érezte, hogy ezek voltak a bemelegítő kérdések. Félőn nézett körbe, és meglátta, ahogy Selly nem sokkal távolabb tőle éppen beszélget, észre sem véve a sarokba szorított férfit.

-          Van a Ninah Milesszal való kapcsolatának ahhoz bármi köze, hogy nem hajlandó hazamenni? – Jött a következő kérdés, ami egy pillanat alatt zökkentette vissza a jelenbe, és értetlenül nézett a riporternőre.

-          Megbocsát?

-          Igaz, hogy Ön szerelmes Ninah-ba, miközben megannyi modellel kavar, köztük az elismert Heidivel is? – Dugta szinte erőszakosan Ruben orra alá a mikrofont, miközben leplezetlenül éhesen várta a választ.

-          Ehhez nincsen semmi köze, és amit összehordott az hazugság, és lényegében kitaláció.

-          Mely részét tagadja?

-          Az egészet.

A látszólag könnyed válasz mögött fortyogott a düh. Ruben egyre inkább azt érezte, hogy még egy ilyen kérdés, és gyilkosság lesz a holnapi vezető sztori.

-          Ezek szerint akkor, ha semmi sem igaz, engedje meg, hogy rákérdezzek ma esti partnerére. Értesüléseink szerint a hölgy az egyre ismertebb írónő, Selly Fjärde. Esetleg vele van valamilyen viszonyban?

-          Ha megbocsát megkérdezném, hogy ehhez mi köze van? – Húzta ki magát a férfi, és keményen magasodott az izgága nő felé, aki egy pillanatra elnémult, és hatalmasat nylve lépett hátra. Ruben feszült testtartása adott okot a félelemre, miközben nyakát előretolva akarta elérni, hogy megfutamodjon a Fox csatorna.

-          Témát terel, tehát igaz? Mióta vannak együtt? Esetleg ő is csak egy kaland a sok közül Mr. Aglander? – Kérdezte a nő szemérmetlenül, mire Ruen tekintete a mellette pár méterrel odébb álló, őt figyelő Selly felé rebbent. A lány kérdő, kíváncsi tekintete a válaszra elárulta, hogy őszintén érdekli mit is fog mondani a férfi. Vajon csak egy kaland az életében, csak még maga előtt is tagadja, vagy esetleg több?

-          Nem, Selly nem kaland.

-          Komolyan gondolja a kapcsolatot? Netán már gyűrűben is gondolkodik? Mióta vannak együtt?

-          Maga teljesen megbolondult? Mindenki teljesen hülye? Miért gondolja, hogy gyűrű van a dologban, ha azt mondom, hogy valaki nem kaland az életemben. Ez nem jelenti, hogy ő életem szerelme, holnap esküvő és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Ez nem ilyen egyszerű. Vagy magának igen? Egy ideje együtt vagyunk, és jól elvagyunk, még ha vannak is kisebb összezördülések, mint minden normális kapcsolatban.

-          Szóval nem kaland, de nem is komoly. Mindez egyszerre úgy, hogy közben veszekedésekkel teli a párkapcsolatuk. Nem hangzik egészségesnek – vonta le a nő az újbóli teljesen hamis, és érthetetlen következtetést, amitől már a távolabb álló Sellynek is viszketni kezdett a tenyere.

A lány elnézést kérve beszélgető partnereitől fordult meg, hogy Ruben felé sétáljon és kimentse őt a csapdából. Nyilván, hogy érdekelték a válaszok, de az, amit ez a nő művelt, túl megy minden határon, és egyáltalán nincs hozzá semmi köze. Ez így nem jó. Ezt nekik kell megbeszélniük, és nem egy világnak megtudnia. Pár lépés választotta el Sellyt a párostól, amikor Ruben hangos kirohanása megtorpantotta, és a sokktól képtelen volt továbblépni.

-          Szeretem, érti? Szerelmes vagyok belé, még ha tele is vagyok hibákkal, amiknek következtében néha képtelen vagyok ezt kimutatni, vagy elmondani.

Ruben pillantása találkozott Sellyével, aki megdermedve állt, holott legbelül sikítozva ugrált, és legszívesebben arra kérte volna párját, hogy mondja még ki ezt még egyszer. Aztán még egyszer, és még egyszer. Mintha megállt volna az idő, és minden más eltűnt volna Ruben és Selly körül, egymás felé fordultak, de nem szóltak egy szót sem. Ruben nyílt pillantásával méregette a lányt, reakcióra várva, ám az semmit sem produkált. Másodpercek, percek teltek el így, míg végre a lány elmosolyodott, maga előtt összekulcsolta a kezét, és halkan suttogott.

-          Én is szeretlek.

***

Csendben ültek az étteremben az asztalnál, miután leadták a rendelést, és csak egymást nézték. Mindkettejüknek az járt a fejében hogy vajon hogyan mondhatná el azt, amit szeretne, nem tudván, hogy elég lenne, ha csak az egyikük beszélne. Ez az utolsó estéjük, amikor még meg tudják beszélni a dolgokat, hisz hamarosan utaznak vissza Svédországba, a királyi esküvőre, és lehet, hogy az a nap megváltoztatja mindkettejük életét, hisz a döntésüknek következményeik vannak.

-          Én… - vett nagy lélegzetet Selly, de pontosan csak eddig jutott. Nem ment tovább.

-          Majd én – húzta ki magát Ruben, és megigazította nyakkendőjét. – Döntöttem. A cégem otthon van. Ott kell intézkednem, én vagyok az igazgató, én vezetem az egészet.

-          Itt van az élete – szólt közbe Selly, így magára vonva a férfi figyelmét. – Felépítettem magamnak mindazt, amire mindig is vágytam, mióta blogolok. Otthon semmi sem vár.

-          De szeretlek. Úgyhogy, ha neked az a jó, ha itt maradunk, és élheted az életed, akkor veled maradok, és úgy szervezem a Roxy Recordings-t, hogy innen is tudjam irányítani.

-          Neked nehezebb mindent átszervezni, mint nekem. Ha egyszer sikerült felépítenem ezt az életet, akkor másodszorra is menni fog. Ráadásul biztosan hamarabb összejönne, hisz mára elismert lettem. Meg tudnám oldani.

-          Szép. Mindketten hajlandóak lennénk feladni a másikért a karrierünk. Ide jutottunk – nevetett Ruben jókedvűen, miközben hátradőlt.

-          Ez legyen a legnagyobb hibánk – kacsintott Selly, és boldogan kortyolt bele vörösborba.

Minden döntés nehéz, de ha van, aki támogat, és melletted áll, mindjárt nem tűnik reménytelennek a helyzet. Félsz a változásoktól, a jövőtől, hisz ismeretlen, és az ismeretlen, az félelmetes. De ha van, aki végigkísér az úton, akit tudod, hogy nem veszíthetsz el, minden jobbnak tűnik. És ez az, ami Rubennek, és Sellynek is megadatott. Egy társ.

***

 

(A year without rain)

Emberek milliói vonultak a stockholmi palota elé, ahol ma tartják meg a királyi esküvőt. Minden svéd csatorna ezt adja a tévében, online közvetítés interneten és minden valamirevaló híresség már a palota előtt van, hogy ünnepelje a párt. Sárga és kék színben pompázó zászlós emberek özönlötték el az utcákat, hangos kiabálásoktól, füttyöktől, vidám kacagástól zajos a svéd főváros. Már csak fél óra volt hátra a nagy pillanatig, és egy olyan ember sem volt, aki ne ragadt volna még le a televízió képernyője elé, vagy ne lenne a palota előtt. Ma senki sem dolgozott, és senkitől nem is várták el, hogy ezt tegye. Ez Svédország napja volt.

-          Egyszerű lesz a menet, pontosan olyan, mint ahogyan már elpróbáltuk. Molly kilép a palotából és már a menyasszonyi ruhájában elsétál egy rövid távon a hintóig, ahova beül, és ami elviszi őt a templomba. Onnantól ott lesznek az emberek, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen mehessen – ecsetelte a királyi család rendezvényszervezője, aki most az egész esküvőért felel.

-          Oké – bólintott Molly idegesen, miközben mindenképpen meg akarta őrizni a hidegvérét, hisz, ha elengedi magát képes elveszíteni a kontrollt és hisztiben fog kitörni. Támogatásra van szüksége, és Ninah-t addig nem engedik be hozzá, amíg ennek a megbeszélésnek vége nincs.

-          Kérdés?

-          Nincs – rázta meg a fejét mindenki egyöntetűen, majd a csapat tagja kivonultak a szobából.

-          Molly maximum öt percet tudok adni, utána indulnod kell.

-          Értettem. És köszönöm – mosolygott visszafogottan, elmondhatatlan gyomorgörccsel a hasában.

Amint a nő kilépett az ajtón megjelent Ninah egy gyönyörű koszorúslány ruhában, nyugtatóan mosolyogva, kivillantva az összes fogát a még jobb hatás kedvéért.

-          Jól vagy? – Csukta be maga mögött az ajtót, és lassan lépkedve megindult a már fehérbe öltözött Molly felé.

A csukott ablakon keresztül is felhangzott a palota előtt álló emberek tömegének hangos skandálása, ahogy Molly nevét mondják.

-          Bonyolult – lehelte a lány, majd lerogyott az első fotelba, ami mögötte helyezkedett el. – Félek, közben pedig biztos is vagyok benne, hogy minden jó lesz. Egyszerűen akkora zűrzavar van a fejemben, hogy már mások szavait sem hallom normálisan, mert képtelen vagyok rendezni gondolataim. Megőrülök még ma, az biztos – temette két kezébe arcát, mire a Miles lány hangosan felnevetett és közelebb lépett Mollyhoz.

-          Ha belegondolsz, nagyon hosszú ideig utáltalak azért, amit tettél velem, most mégis itt vagyok, és támogatlak. Furcsa helyzet, de meg lehet szokni. Tudom, hogy nagy a zűrzavar a fejedben, de egyszerűen csak arra kell most gondolnod, hogy ma van az esküvőd. Ne azon töprengj mi lesz holnap, vagy hogyan fogsz teljesíteni, amikor kell, csak arra, hogy ez a Te napod. Ráadásul ennél szebb, és meghittebb esküvőt el sem tudnék képzelni, hogy legalább tízmillió közeli barát társaságában ünnepled, és ők most kint skandálják a neved – intett az ablak felé.

Molly fáradtan nevetett fel, és feltolta magát a helyéről.

-          Köszönöm! – Suttogta és hirtelen jött hévtől Ninah nyakába vetette magát. A lány nevetve tántorodott meg, de hagyta, hogy a fájdalmasan szoros ölelésben Molly leadja a felgyülemlett feszültségét és frusztrációját. Elvégre egy ország nézi majd, ahogy végigvonul az oltárig, és elég egyetlen félrelépés, máris rajta nevet majd mindenki, és ezt írja majd meg minden újság.

-          Készen vannak? – Nyitotta ki a hatalmas kétszárnyú ajtót egy headsetes nő, mire a két lány kibontakozott egymás öleléséből, és bólintva jelezték; különválhatnak útjaik.

Molly Sandén két oldalt felcsippent a ruhájából, majd kecses, határozott lépésekkel kivonult a hatalmas aranyozott szobából és a lépcső felé indult. Mosolyogva gondolt vissza minden Daviddel való közös pillanatára, miközben érezte, hogy egyre izgatottabb lesz, és alig bírja kivárni, hogy megláthassa a palota előtt álló tömeget. Kislány kora óta arról álmodott, hogy ismerik a nevét, mosolyognak rá, és szeretettel beszélnek róla. Bár ez a helyzet most nem éppen úgy alakult, ahogy ő számította, úgy érzi megtalálta a helyét. Igen, Molly ott van, ahol lennie kell. Forr a vére, ahogy egyre hangosabb a ricsaj, szendén lesüti a szemét, ahogy sorra hajolnak meg előtte az elöljárók és szolgálók. Kérdés nélkül áll mindenki félre az útjából, és mintha csak ő lenne az, aki mindent irányít nyílik ki előtte a palota bejárati ajtaja, ami mögött felcsendül a tömeg hangja. A Nap mosolyogva szórja fényét a csodálatos Királynéra, aki pedig mosolyogva állta a fényképezőgépek rohamát, és pontosan ugyanolyan nyugodt volt, mintha csak a saját kertjében állna, és a fákat nézegetné.

Hálás légcsókokkal köszönte meg a tömeg támogatását, és mindent, amit nekik köszönhetett. Az idő vészesen fogyott, úgyhogy Molly csak pár másodpercig tudott a lépcső tetején állni, majd el kellett indulnia a hintó fele, ami már türelmetlenül várta. Amint beült, és ruháját is behúzta, a lovak elindultak, és a tömeg mellett elsuhanva vették célba a bazilikát, ahol már a vőlegény várta menyasszonyát.

/Molly/

(Wide Awake)

Boldog vagyok, és úgy érzem, hogy minden egyes pillanatot újra és újra meg akarok élni. A szeretetet, amit kapok, a megbecsülést, a szerelmet, az izgatottságot, a tudásszomjat, a barátságokat, az anyaságot. Nem volt bennem egy csepp idegesség sem, amikor már a bazilika ajtajában álltam, és arra a jelre vártunk, amikor kinyílik az ajtó, és végigvonulhatok édesapám oldalán egészen az oltárig. Nem izzadt a tenyerem, ahogy a csokrot szorongattam. Nem éreztem azt, hogy nem tudom a szövegemet, vagy, hogy mikor mit kell tennem. Nem féltem attól, hogy elrontok valamit és szégyent hozok a királyi családra. Érezni akartam mindenki pillantását magamon, ahogy besétálok, és hallani azt a néma, tiszteletteljes csendet, amivel fogadnak az egybegyűltek. Érezni akartam David kezét az enyémben, illatát az orromban, biztonságot adó jelenlétét magam mellett.

-          Most! – Hallatszott a rajt, és kinyílt előttem a világ.

Mindenki ott ült, aki valaha is fontos volt az életemben. A családom, a barátaim, és a királyi család. Mély levegőt vettem, és amint felcsendült az induló első akkordja a jelenlévők egy emberként álltak fel, és fordultak felénk. Apával együtt indultunk el, lépteink teljes harmóniában voltak. Ahogy haladtam mosolyogva biccentettem mindkét oldalra, és kiélveztem mindenki pillantását, miközben tekintetem gyakran vándorolt az engem váró David felé. Ahogy előrébb haladtam megpillantottam a szélesen vigyorgó Ericet, aki amint meglátta, hogy őt nézem rám kacsintott, ezzel is majdnem elérve azt, hogy hangosan felnevessek. Danny közvetlenül mellette állt nevető arcán apró ráncok utaltak fölöttébb jókedvére. Ninah, ahogy számíthattam rá magabiztosan, nyugtatóan, és gyönyörűen, mint mindig mosolygott a fiúk mellett. A lány másik oldalán Ruben és Selly álltak kéz a kézben, ahogyan azt már mindannyian tudtuk. Mindenki itt van, akit szeretek és, aki számít. Rögtön az Ericék előtti sorban Léna állt üszkén, kihúzott háttal, mellette Eric összes táncosával. Azt hiszem a hivatalos lagzi után olyan bulit csapunk, amit mindenki megirigyelne.

Végre elértük az oltárt, én pedig szembefordultam apával, akinek a meghatódottságtól könnyes szeme boldogan csillogott. Óvatos mozdulattal felhajtotta a fátylam, és könnyed puszit lehelt az arcomra, amit mosolyogva viszonoztam. Amikor elengedte a kezem, és átadott Davidnek, akkor éreztem igazán, hogy valaminek most vége és valóban új kezdődik. Valami sokkal szebb, sokkal jobb jövő, olyan, amiről mindig is álmodtam.

Chapter 80

Sziasztok!


Sajnálom, ez nem a leghosszabb fejezetem, de meghoztam, és remélem, hogy nagy örömmel, vagy legalábbis boldogan olvassátok majd el. :)
Köszönöm az előző fejezethez érkezett kommentárokat, vasárnap, illetve a mai nap folyamán igyekszem válaszolni rájuk.
Szóval még egy köszönöm, hogy érezzétek mennyit jelentetek nekem, és jó szórakozást kívánok! :)

I take care of you

/Molly/

(Look after you)

Csendben fordultam meg, miután fellélegeztem Ninah igene után, és halk léptekkel sétáltam a dolgozó felé. Nem kételkedtem Ninah érzéseiben Eric felé, de közben tudtam, hogy ezernyi okot tudnék felsorolni, amiért nemet mondhatott volna, és mind nyomos érvekként tűntek volna fel. Nem féltem a habozás alatt, hogy azt latolgatja elég erős-e a szerelme ahhoz, hogy feleségül menjen a svéd énekeshez, viszont féltem attól, hogy talál egy olyan kimondatlan okot, amiért végül nemet mondd. Akaratlanul is a hosszúra nyúló csöndben visszatartottam a levegőt, és éreztem, ahogy az ujjaim egyre erősebben vájnak a kanapé háttámlájának bőrborításába, miközben azt várom, hogy fellélegezhessek, és a lány helyeslően bólintson.  A szívem egyenetlen, abnormális ütemben dörömbölt a mellkasomban, éreztem, ahogy a gyomrom apróra zsugorodik, de ha valaki megkérdezi, hogy miért izgulok ennyire, hogy miről félek, nem tudtam volna jó magyarázatot adni. Egyszerűen csak tudom, hogy nekik együtt kell lenniük, és képtelen lennék elviselni még több drámát, még azután sem, hogy eltitkolták az igazságot Nick-kel, vagy kivel kapcsolatban. David, ez az. Ezt sem hittem volna…

Akaratlanul is, amint elhangzott az igen egy pillanatra lesütöttem a szemem és a saját helyzetemre gondoltam, ami már így is a legmélyebben van a mocsárban, hát, ha még nem is akarom innen kihúzni. Muszáj beszélnem Daviddel, hogy megtudjam mi folyik itt, méghozzá úgy, hogy megpróbáljak ne vádaskodni, hanem helyette elhinni azt, amit mond. Muszáj, hogy meghallgassam. Ha egyszer elrontottam a valamit az életemben és súlyos hibát követtem el, minimum annyit kellett volna belőle tanulnom, hogy figyelek, nem csinálok hülyeséget, és megoldom a problémám, nem elmenekülök előle. Ha nem is magam miatt, de Elina megérdemli.

Tudtam, hogy látja, ha elindulok, és azt is, hogy mind a királynő, mind David megérzi, hogy most ki az, akinek utánam kell jönnie. Könnyű lépteim mögött felhangzott a határozott, férfias lépések zaja, így hirtelen jött adrenalintól megrészegülve sétáltam a dolgozóba, és a semmiből jött bátorsággal vetettem bele magam Mr Miles bőrszékébe. Lehunytam a szemem, úgy vártam meg, míg David elérte a szobát, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Amint kattant a zár nyomasztó csönd telepedett a szobára, és az egyetlen hang, amit hallani lehetett, az az antik állóóra pontos kattogása volt minden másodpercben. David nem jött közelebb, távolságtartó óvatossággal állt meg az ajtóban.

-          Mit gondolsz most? – zökkentett ki sötét elmélkedésemből a férfi, mire felpattant a tekintetem és felnéztem rá. Féloldalasan állt velem szemben, vállát lazán az ajtónak vetette és kíváncsi tekintettel méregette arcom.

-          Mit? – kérdeztem vissza szórakozottan és a plafon felé emeltem pillantásom. – Azt hogy túl akarok lenni a mai napon, mert a holnap már csak más lehet.

-          Mit akarsz tenni? – lökte el magát az ajtótól, miközben felém lépett párat.

Elhajlítottam a hátam a támasztól, és előredőlve néztem farkasszemet Daviddel. Ha nem látnám a néma bocsánatért könyörgést, amit próbál elnyomni, hisz mégis csak büszke herceg, aki seggfej stílusával áll mindenkihez, és mindenhez, akkor sem lettem volna képes elhajtani azzal a mondattal, hogy: végeztem veled.

-          Beszélgessünk!

Mintha csak a varázsszó lett volna kezdett el ömleni belőle a szabadkozás, és a magyarázkodás.

-          Nem akartam rosszat soha. Nem mondom, hogy nem voltak önkényes céljaim veled, vagy Elinával, de megváltoztam, mert megváltoztattatok. Nem leszek az a nyálas lovag, aki tévében vallja be, hogy szeret – forgatta meg a szemét, ami még annak ellenére is megnevetett, hogy imádtam azt, ahogy Eric fejezi ki a szerelmét. Anno én ilyenről csak álmodtam a kapcsolatunkban. – De nem azért nem mondtam el eddig, hogy ki vagyok, hogy ne tudd meg. Vagy, mert önös érdekből akartam volna eltitkolni. Hanem pontosan azért, hogy megóvjalak, és ne kelljen elfoglalnod a trónt mellettem, ami nem csak bálokat, mosolygást és gyönyörű ruhákat takar, mint minden kislány hiszi. Hanem azt is, hogy megmondják mit csinálj. Mit vegyél fel, mikor feküdj le, és mikor lehetsz a lányoddal. Nem akarom, hogy korlátozzanak miattad. Így az volt a legjobb megoldás, ha nem foglalom el a trónt, de úgy látszik a királyi kéz messze is elér – fújta ki magát és lerogyott az előttem lévő székbe.

-          Nem gondolod, hogy mindettől függetlenül elmondhattad volna. Hogy én is tudjak róla, és talán segíthettem volna, vagy nem tudom, de istenem Nick, ez így őrület! – Csaptam visszafogottan mindkét kezemmel az asztalra, és ha lehetséges, még előrébb dőltem, hogy mélyen a szemébe nézhessek.

-          David – suttogta egy pillanatra az ölébe nézve, majd visszaemelte a sötét szempárt.

-          Pláne – fújtattam megadva magam és hátravágtam magam. – Tudod hagyhattál volna a fenébe, és akár megvédésről van szó, akár nem, el kellett volna foglalnod a trónt úgy, hogy hátrahagysz. Így nekem is jó, és te azt teszed, ami az országnak jó, nem?

-          Ezt akarod? – nézett rám szikrázó tekintettel, mire fáradtan megráztam a fejem és hagytam, hogy egy könnycsepp kicsorduljon.

-          Nem. Én… - kezdtem volna, de nem éreztem úgy, hogy nekem kéne kimondanom. Most nem.

-          Szeretlek Molly – éreztem meg tenyerét az arcomon, ahogy letörli a könnyem, és szomorúan néz rám.

Nem érzékeltem, ahogy felkelt a székről vagy azt, amikor felállt és hozzám sétált. Csak akkor tértem magamhoz, amikor tenyerét rásimította az arcomra, amibe az pontosan beleillett. Lehunyva a szemem élveztem ki a lágy érintést, és majdhogynem felháborodva horkantam fel, amikor a kéz eltűnt az arcomról és az állam alá nyúlt. Lágyan közrefogta azt, és leheletnyit megemelve elérte, hogy felnézzek az gazdája arcára.

Félő szerelemmel fürkésztem a kiszámíthatatlan tekintetet, hangos nyelésem mindkettőnk számára feltűnő volt.

-          Velem tartasz ezen az úton? – Suttogta egy halk hang, amitől libabőrös lett az egész testem és kiürült a fejem egy pillanatra.

Szerelem Svédországban? Szerelem a királyi udvarban? A barátom egy herceg, aki hamarosan király lesz. A lányom a trónörökös hercegnő. Királynőként élni, miközben húsz évesen az énekesi karrierem egyengetését tervezgethetném. Soha nem lesz már semmi ugyanolyan. Elhagytam a családom, a hazám, a hírnevem egy férfiéért, aki akkor semmit sem jelentett. Amerikában vagyok egy kislánnyal, aki az enyém, és egy választás elé állítanak, ahol nincs választásom. Szeretem. Mit tehetnék, ha fülig szerelmes vagyok? Mondanék nemet magamnak is fájdalmat okozva, és a lányomnak csonka családot adva, miközben az apja nap, mint nap irányítja a feje fölött az országot? Szalasztanám el a boldogságom, csak mert félek és bizonytalan a jövő? Ha rosszul döntök még mindig van lehetőségem visszafordulni, de most csak fejest akarok anélkül ugrani, hogy lenne racionalitás a döntésemben.

-          Igen – leheltem szememmel az övét fürkészve, majd megéreztem ajkai könnyedségét az enyémen.

Pillanatok alatt foszlott szét minden kétségem, ahogy körülöleltem a nyakát, és magamhoz húztam.

***

Kéz a kézben sétáltunk ki Daviddel a nappaliba, ahol a díszes társaság még mindig az Ellen show-t nézte. Csöndben vártuk meg, míg bejelentették a reklámot, amihez nem is kellett sok idő, hisz ilyen dráma után, és hogy persze megtudjuk a folytatást, muszáj berakni egy blokkot. Óvatosan köszörültem meg a torkom, mire pillanatok alatt kaptam meg mindenki figyelmét.

-          Kérhetnék öt percet?

-          Persze – bólintott Sel, és egyszerre pattantak fel a kanapéról Rubennel, amit akaratlanul is jelekként fogadtunk, hisz azt hiszem, mindenki nevében szólok mikor azt mondom, hogy pontosan tudjuk hogy együtt vannak, mindössze egy apró jelre várunk, egy csókra, vagy simogatásra, bármire, ami egyértelművé teszi mindenki számára a kapcsolatot.

Mindketten elmosolyodnak, ahogy elmennek mellettünk, és hallom, ahogy Selly azt mondja hálókban is van tévé, így csak kiválasztanak egy szobát, és nézhetik együtt.

Nem jönnek ide vissza, és ezért csak hálás lehetek. Egyre több dolog van, amiért tartozom Sellynek, túlságosan kedves velem, lassan csak az életem a kezébe ajánlásával tudom visszaadni azt, amit megtett értem az elmúlt hónapokban.

-          David, neked el kell foglalnod a trónt, nincs apelláta, akármit is találtatok ki a kedveseddel – kezdte a királynő abban a szent percben, ahogy az utolsó személy körvonalai is eltűntek az ajtórésen. Ha Viktória tudná azt, amit én… Rubenék pontosan tudják, hogy a reklámblokk minimum öt perces, és ebből még bőven hátra van három perc. Ez a tudás már elég bátorságot ad ahhoz, hogy tudják, amint nem látjuk őket elkezdődik a vita, így ők csak oldalra suhannak és az ajtófélfa két oldaláról fülelnek minden egyes szóra.

-          Természetesen – bólintott David egyetértően, majd kezét a derekamra csúsztatta és közelebb húzott magához. – De Molly és a lányom velem jönnek, és mellettem élnek majd. Egy rossz szavad sem lehet feléjük, beveszed őket a királyi családba, kitaníttatod őket, és elfogadtatod a többi családdal, a kancellárokkal, és a palotában dolgozó összes emberrel. Nem érdekel mibe kerül ez, az sem, ha zendülés tör ki. Molly mellettem lesz, ha királyként kell uralkodnom.

-          De ez elfogadhatatlan! Mégis hogyan vezessek be a közösségbe és az udvarba egy olyan lányt, akinek még csak távolról sincsenek királyi felmenői, nem jelent meg egyszer sem annak előtte a palotában, és aki mindeddig csak énekesi karrierjével foglalkozott. A legtöbben még mindig Eric Saade-hoz kötik, és az egyik műsorban előadott dramatikus viselkedését emlegetik – vetett rám egy sötét pillantást, de jelen esetben a legkevésbé sem érdekelt.

-          Ez nem választási lehetőség Viktória. Ez van, vagy nem uralkodom. Ha Molly bármi olyat tesz, ami mélyen sérti az udvart és a családot, én magam tagadom ki. De neked mindent meg kell tenned, hogy ez ne forduljon elő. Szeretném, ha Molly gondoskodna a kicsiről, nem kell dajka. Szeretnék Mollynak címet szerezni, és egy megye királynőjévé tenni, valamint azt is, hogy velem mutatkozzon minden eseményen.

-          David, ezt te sem gondolod komolyan! Tudod mennyi idő, míg legalább az alapokat elsajátítja? Mit képzelsz ki vagy? Bármikor találok a családban egy önként jelentkező királyt – emelte fel a hangját a királynő. Láttam rajta, hogy itt telt be a pohár, és bár eddig tartotta magát, és próbált egyezségre törekedni, lássuk be, David feltételei mellett én is elvesztettem volna a fejem.

-          Akkor csináld! – legyintett a férfi, de tartott a szemkontaktust a nővel.

Bár rólam beszéltek a közvetlen közelemben, mégis teljesen kívülállónak éreztem magam, mindössze egy portékának, aminek az eladási áráról alkudoznak. Megértettem Viktória királynő ellenvetéseit, a helyében én is pontosan ugyanezt tenném, csakhogy ő most matt helyzetben van. Nem alkuképes. Vagy megteszi, amit David kér, vagy a királyságnak annyi. A legrosszabb az egészben, hogy hallom miket kell kitanulnom, miken kell majd átesnem, hogy elfoglalhassam a helyem David mellett a trónon, és közel sem hangzik úgy, mint egy Disney-s hercegnős mese. Félek a jövőtől, a feladataimtól, és attól, hogy elbukom, de semmi féleképpen nem vallhatom be Davidnek, a királynőnek, vagy akár saját magamnak, mert a gyengeség legkisebb jele is elég ahhoz, hogy esélyem se legyen bekerülni a zárt körbe. Mély levegőt vettem, és mióta elkezdődött a beszélgetés, először szólaltam meg a tőlem telhető legnyugodtabb hangon, amibe beleerőltettem annyi határozottságot, amennyi csak tőlem telt.

-          Én készen állok rá – néztem Svédország fejének a szemébe, mire az kitartóan szúrta tekintetét az enyémbe.

Percekig tartott a néma szemharc, miközben azt éreztem, hogy a leghőbb vágya, hogy a vesémbe lásson, mennyire gondolom komolyan. Úgy nézett belém, mintha közben tesztelne, hogy meddig bírom tartani magam vele szemben. Ha feladom, elvesztem az a kis megbecsülést is, amit eddig sikerült a fellépésemmel elnyernem. A szigorú pillantás biztosított afelől, hogy nem fog kegyelmezni velem, ha végül mégis igent mond. Nem fog kímélni tanulás közben, a vizsgákon, sem akkor, ha egy egyszerű vacsoráról lesz szó. Már nem vonulhatok vissza, eldöntöttem, hogy belevágok ebbe Davidért, szóval a beleegyezése hiányzik. Nem tudom, hogy megkönnyebbülök, ha igent mond, vagy fájni fog. Attól félek, hogy nem is ő a legrosszabb a leendő életemben, hanem lesz sokkal, sokkal rosszabb is, akik ellenem fordulnak, és még visszasírom azokat a napokat, amikor a Királynővel harcoltam.

Egyenes tartással néztem a nőre, aki merőn nézett vissza. Nem tudtam meddig kell még bizonyítanom bármit is a néma tekintetharccal, mikor a csöndben egy visszafogott, de félreérthetetlenül igenlő bólintással adta szavát, és beleegyezését az új körökbe való belépésemről.

Belül legszívesebben felsikoltottam volna, és nevetve akartam David nyakába vetnem magam, de gondolván, hogy ez nem éppen a legmegfelelőbb viselkedés, amit egy jövendőbeli királyné tanúsíthat, visszafogtam magam, és mutatva tiszteletem, apró pukedlit lejtettem, majd kiegyenesedve újra a királynő szemébe néztem.

-          Viszont akkor nincs vesztegetni való időnk. Azonnali hatállyal hazatérünk, és elintézzük a legsürgősebb papírokat, és pár hét múlva átveszed a trónt!

-          De!

-          Ezek után nincs de, David! – emelte fel kezét a nő láthatóan a türelme határának feszegetésével.

-          De a lányom! – léptem elő hevesen, nem foglalkozva vele, hogy egy királyné ilyet nem tesz.

-          Egy napra megyünk haza, pontosan huszonnégy óra múlva itthon leszel. Addig bízzátok a legjobb kezekbe a lányt, vagy hozzátok magatokkal, de akkor más fogja gondját viselni egy napig.

David nem válaszolt, helyette ujjait összefűzte az enyéimmel, és erősen megszorította azt. Tudja, hogy féltem Elinát, és hogy jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy joga legyen dönteni Elina felől. Ha azt mondom, nem akarom magára hagyni, akkor nem fogjuk azt tenni. Nekem viszont nem megengedett, hogy önző legyek, három emberre kell gondolnom.

-          Oké. Mikor indulunk?

-          A gépem este nyolckor száll fel. A legközelebbi magánrepülőtérről. Megadom a pontos címet. Ott találkozunk.

/Ninah/

 I love you

Hangosan nevetve léptünk a házba, kezem Ericével összekulcsolva, ujjamon a már bőröm melegét átvett csodálatos gyűrűvel, amikor nem éppen az a látvány fogadott, amit vártunk. A nappali üresen állt, kivéve két személyt, akik komoly arccal méregetve álltak előttünk, kezük a mögöttük lévő egy-egy poggyász húzókáján nyugtatva.

-          Beszélnünk kell! – kezdte David, nekem pedig lehervadt a mosoly az arcomról.

Ha ezzel a mondattal kezdődik egy beszélgetés, annak sosincs jó vége. Nem beszélve arról, hogy ezek a kőszoborszerű merev arcok sem kecsegtetnek túl sok jóval.

-          De mindenekelőtt nagyon, nagyon gratulálunk nektek, ez halál édes volt – lépett széles mosollyal az arcán Molly Eric felé, és cuppanós puszit nyomott az arcára, majd engem is szoros ölelésben részesített, ami sajnálatos módon egyáltalán nem tudtam viszonozni. Mindvégig teljesen mereven, lefagyva álltam karjai között, kezem szálegyenesen a törzsemhez szorítva, még mindig a kezdőmondat és az arcok sokkjának hatása alatt.

-          Mi folyik itt? – szólalt meg végre Eric, amiért hihetetlen hálás voltam neki. Molly elengedte a tetem, és még mindig mosolyogva, ellépett előlem, majd megfogta a bőröndjét, és mély levegőt véve belekezdett.

-          El kell mennünk. David elfoglalja a trónt, én pedig a helyemet mellette – mondta valamiféle olyan veszélyes mosollyal, amitől csak azért félek, mert legutóbb akkor láttam ezt az arcán, mikor halálosan bele volt esve Ericbe, és harcolt érte. Molly szerelmes.

-          Úgyhogy most haza kell utaznunk egy napra, hogy elintézzünk pár fontos ügyet – vette át a szót David egy mondat erejéig, amit a kedvesebb hangnemű Molly azonnal vissza is vett.

-          Az pedig, amiért ilyen sietősen távozunk – kezdte, miközben lassan megdöntötte a bőröndjét, és maga után húzva megkerült – és amiért valószínűleg megöltök, amikor hazaértünk az az, – tartotta a szemkontaktust az ajtóból, ami még mindig csak azért maradt fent, mert én reflexből sétáló teste után fordultam – hogy Elina itt marad. Méghozzá veletek. Minden információt, és tippet kiírtam, Ninah neked külön papír van. Egy nap múlva itthon vagyunk!

-          Ciao!

És ennyi. Vége. Már ott sem voltak, és mire képes voltam becsukni a szám, már csak a porzó utat láttam magam előtt és egy távolodó rendszámot. Az utolsó löket, amit kaptam, hogy rájöjjek, ez nem vicc volt, az a momentum volt, amikor az emelet egy anno csendes zugából hangos babasírás tört fel.

***

-          Css, Édes, kérlek – ringattam a kezemben lassan hisztérikusan az éjszaka közepén is még mindig bömbölő kislányt. Fel s alá sétálgattam vele már vagy félórája, de nem az, hogy nem alszik el, de még a sírást sem képes abbahagyni. Molly ezért csúnyán megfizet. – Eric! – kiáltottam ki hangosan a szobánkból, kicsit megsürgetve a már jó pár perce eltűnt énekest.

Tudom, hogy már ő is a háta közepére kívánja a síró Elinát, és jót tesz neki pár perc, ha nem is csöndben, de legalább a távolság és a falak miatt tompábban átütő sírással. Ettől függetlenül nagyon jó lenne, ha fürgébben csinálná azt a tejet, mert lassan a kiakadás határát súrolom.

-          Jövök már – hallottam a hangos választ, mire megfordultam, és erősen „csüssögve” ültem le az ágy szélére, és Elina vörösödő fejét néztem szánakozva. Neki is, és nekünk is sokkal jobb lenne, ha abbahagyná. El fog ájulni, ha így folytatja. Jobb ötletünk nem lévén áthoztuk a kiságyát Eric-kel közös szobánkba, és megpróbáltuk a jelenlétünkkel nyugtatni és alvásra bírni, de úgy látszik, hogy mint a többi embernél, nála sem működik nyugtatón a Saade-Miles páros.

-          Kérlek Édes, fejezd be, mert percek kérdése és én is sírni fogok. Akkor tudod ki nem lesz boldog? Eric bácsi.

-          Itt vagyok – toppant be Eric álmosan ideges fejjel, fején kócos hajjal, amibe fáradtan túrt bele, miközben kezembe nyomta a cumisüveget.

Elvettem tőle, és kihasználva, hogy Elina üvöltve tartja hatalmasra nyitva a száját, beledugtam a műanyag cumit, és megvártam, míg beleszív és megnyugszik. Legalábbis nagyon, nagyon remélem, hogy megnyugszik. Egy pillanatra abbamaradt a könny nélküli sírás, és az üvöltés, kíváncsian szlopált bele az üvegbe, Erickel pedig együtt feszültünk meg reménykedve, és még levegőt sem mertünk venni, nehogy esetleg az zavarja meg a megnyugodásában. De a követező pillanatban…

-          Ez nem jött be – temette mindkét kezébe arcát a férfi, mikor meghallotta az újra üvöltő lány hangját, amit immár egy kis hörgéssel is megfűszerezett a le nem nyelt tej eredményeképp. A gargalizálás miatt erősen féltem attól, hogy félrenyel, és már a mentőket is hívhatjuk hajnali kettőkor.

-          Na, jól van, befejeztem. Tegyük le és aludjunk – álltam fel, és lendületesen megindultam a kiságy felé. Egyik kezemmel gyorsan letöröltem a kislány szája szélén lefolyó meleg tejet, és a kiságyba raktam volna bele, amikor megláttam benne egy hatalmas párnát.

Felsóhajtva helyeztem a rácsok közé Elinát, majd parázsló tekintettel fogtam kezembe a párnát, és felpillantottam Ericre.

-          Ez mi? – mutattam felé kérdőn a tollas puhaságot, mire megvonta a vállát, és visszaigazította vállár a trikót.

-          Párna.

-          Párna? Komolyan? Egy ekkora gyereknek beraksz egy ilyen párnát? – Emeltem meg a hangom, hogy túlüvöltsem a sírást.

-          Most velem veszekszel, mert képtelen vagy elcsitítani egy gyereket? – nézett rám gonoszan, mire csak meglendítettem a kezem, és pillanatok alatt puffant Eric arcán a párna, aminek lendületétől az énekes hanyatt esett az ágyon.

A következő percben megmerevedve álltam meg, és hitetlenkedve néztem Ericre, aki lassan felült, és arcán a harag helyett meglepődöttség tükröződött. Pillantása az enyémmel együtt vándorolt Elina felé, aki meglepő módon abbahagyta a sírást, és egy sokkal dallamosabb hanggal örvendeztetett meg minket.

-          Most nevet? – Nézett rám Eric sokkolva, mire csak elvigyorodtam, és lazán válaszoltam.

-          Nem bírok vele, mi?!

Hihetetlen volt, hogy a kiscsaj egyik percről a másikra hagyta abba a véget nem érő sikító menetet és kacagott olyan hévvel, hogy az én arcomra is mosoly kúszott. Ha nem sír, mindjárt édesebb a kis pirospozsgás arca. Éppen az a gondolat jutott az eszembe, hogy olyan boldog vagyok a sikeres elhallgattatás miatt, és olyan mértékben elöntött a jókedv és a szerelem, hogy odamegyek Erichez és édesen megcsókolom, amikor a semmiből két hatalmas párna döntött le a lábamról, majd az elhagyhatatlan csilingelő kacagás.

-          Hupsz – hallottam a csöppet sem bűnbánó hangot, miközben letoltam magamról a párnákat, és kisöpörtem az arcomból a hajam.

Haragos, bosszúálló tekintettel kerestem Ericet, akit meg is találtam éppen akkor, amikor Elina kezét emelte fel, hogy pacsit adjon neki.

-          Saade – sziszegtem előreszegett állal, és görnyedt testtartással, mire az rám nézett és riadtan húzta be a nyakát. – Véged – mondtam utoljára, és nekifutásból a nyakába vetettem magam.

Sokáig hallgattuk a kislány nevetését, egészen addig, míg végül végre valahára azt egy halk, egyenletes szuszogás váltotta fel. Egy utolsó párnát nyomtam Eric arcára, hogy érezze a törődést, majd gyorsan felugrottam az ágyról, a fal felé futottam, hogy elérjem a villanykapcsolót. Egyetlen gyors mozdulattal kattintottam le a fényt, de amint a sötétség eluralkodott a szobában egy kéz fonódott a csuklómra és erősen megszorította azt.

-          Nem lehetsz ilyen gyors – méltatlankodtam, amire egy halk kuncogás volt a válasz.

Az erős kéz a falnak lökött, és testével szorított oda, csapdába estem. Mindkét csuklóm a fejem mellé szögezte, és meleg lehelete csiklandozta a nyakam ívét, amitől akaratlanul is széles mosoly terült el az arcomon.

-          Eric ne – állítottam meg halkan suttogva, mikor szája lejjebb vándorolt, és az igen lenge felsőm bevágásánál kalandozott el. – Itt van Elina – tettem hozzá, amikor az ajkak még mindig lejjebb furakodtak volna.

-          Akkor nem sikítsz majd hangosan – lehelte a fülemhez hajolva, és elhúzta jobb kezét a csuklómról, hogy végigsimíthasson az arcomon, a vállamat elrejtő hajamon, majd a melleimen.

-          Eric – leheltem szemem lehunyva, átadva magam az érzésnek.

-          Css, Édes – éreztem meg száját az enyémen, és forró csókban forrtunk össze.