Chapter 41

Sziasztok!


Köszönöm a véleményeket az előző fejezetemnél, tényleg köszönöm! :)))
Nagyon jól estek a szülinapi köszöntések, és bár több tetszik rászámítottam a résznél, tudom, hogy most tértem vissza, és lehet, hogy nem is lett a legjobb rész, szóval fel sem rovom. :)
Jelenleg világvége hangulatom van, remélem elmúlik, és azt hiszem ezért is teszem fel ma a fejezetet, ez remélem add valami pluszt.
Jó szórakozást nektek hozzá, az előző fejezetre megírtam a válaszaimat! :) Köszönöm nektek ötötöknek! :)))
Csók

Fight for your life!

/Harcolj az életedért!/

Csendben kémleltem a plafont, és a holnapi, jobban mondva a mai napon gondolkodtam. Sorba szeretném rakni a problémáimat, hogy egyesével oldhassam meg őket, de nem tudom, mert egyszerre jönnek.

Elgondolkozva meredtem a világosság miatt összehúzott függönyökre, miközben hallgattam, a fürdőszobában folyó víz hangját. Úgy éreztem soha nem akarok innen felkelni, és képes lennék átaludni két napot is akár. Fáradt voltam, és tudtam, ha lehunyom a szemem, nem nyitom fel, de nem aludhattam el. Addig nem, míg meg nem érzem, hogy mellettem van.

Felsóhajtottam és lehunytam a szemem, kiszorítottam minden gondolatot a fejemből, hogy csak neki jusson hely. Elhallgatott a vízcsobogás, én pedig már előre megremegtem, ha csak belegondoltam, hogy megérezhetem a közelségét. Én ki akartam mondani, de nem tudtam. Félek, és képtelen vagyok felülemelkedni a félelmemen. Sajnálom is, hogy nem fejeztem be a mondatom, meg nem is.

Halkan nyitódott a fürdőszoba ajtaja, és pár másodperc múlva megemelkedett a takaró, végre megérezhettem a testéből áradó hőt magam mellett. Egy kezével átnyúlt a testem felett és megfogta a derekam, miközben éreztem, ahogy lassan felemelkedik a felsőtestével az ágytól, és felém hajolva apró csókot nyom a homlokomra, miközben jobb kezével óvatosan fogja közre az arcom.

Kellemes melegség áradt szét bennem, és nem hagyhattam, hogy véget érjen. Elkaptam a csuklóját, és feltekintettem a szemébe. Láttam a tekintetében a meglepődöttséget, de nem tudtam mosolyogni rajta, csak azt akartam tudja.

Óvatos lassúsággal, végig tartva a szemkontaktust felemeltem a fejem, és lágyan megcsókoltam.

Ez a biztonságérzet, ami elkapott, amikor a karjaiban voltam, soha nem volt ennyire igaz. Ha ott volt, nem voltak kétségeim, nem féltem a magánytól, nem féltem, hogy bajom esik, csakis attól, hogy elrontom. Lassan ereszkedtem vissza a párnára, miközben ő nem engedett el, ezzel elnyújtva a pillanatot. Hálásan szorítottam meg a karját, mire közelebb húzott magához.

Szapora levegővételek között hajolt el felőlem, és engem magával húzva dőlt vissza mellém, a puha párnák közé. Kényelmesen pihentettem fejem a mellkasán, miközben két kezemmel öleltem őt, és összefűztük lábainkat. Elmosolyodtam és lehunytam a szemem, hogy átadjam magam a fáradtságnak.

Semmi baj nem érhet ma este.

Lágy simogatásokra keltem, és amint lassú, fájdalmas mozdulatokkal kinyitottam a szemem, megpillantottam Eric álmosan mosolygó arcát.

-          Sajnálom, hogy felkeltelek, de ha hihetünk Megannek, fél órán belül megérkezik, és nem akarom, hogy az ágyból csettintsen ki – tolta le magáról a takarót, miközben kikászálódott az ágyból.

Fáradtan feltoltam magam ülőhelyzetbe, és jóleső boldogsággal néztem, ahogy egy erős rántással széthúzza a függönyöket, így elérve, hogy világosban is megláthassam, ahogy egy szál boxerben áll a szobámban.

Azt hiszem, ha most ez bárki tudomására jutna, hamarosan nők, és lányok százezrei utálnának. Nehezen bár, de elkaptam róla a pillantásom, és erőtlenül zuhantam vissza az ágyba.

-          Nem kell itt lenned, az én anyám, az én problémám – sóhajtottam csukott szemmel, és bár fájt kimondanom, tudtam, hogy ez a helyes, azt hiszem, egy önzetlen ember ezt mondaná. Csak rohadt szar, hogy nem vagyok önzetlen, és rettenetesen fájt ezt kimondanom.

-          Ugye ilyenkor nem azokat a jelzőket ismételgeted el magadban, amiket egyébként szoktál rám mondani? Beképzelt, egoista, seggfej… - kezdte sorolni, mire felkapva a fejemet meredtem rá.

-          Ezt honnan tudod?

-          Én ugyanezeket szoktam mondogatni rólad – nevette el magát, mire egy a semmiből, a kezem által elrepített párna találta fejbe, és terítette padlóra.

-          Idióta – sziszegtem miközben kipattantam az ágyból, és a lábamra tekeredett takaróval egyetemben vetettem magam a testére, mire csak még hangosabban nevetett.

Éreztem, ahogy megfeszülnek alattam a hasizmai, és őrült, merész ötlet jutott eszembe.

Nem foglalkozva horkantó nevetésével lassan vándorolt a kezem óvatosan az oldalához, ám, amint hozzáértem az érzékeny bőrfelülethez egy pillanat alatt összerándult, és kiment belőle minden jókedv. Megmerevedve meredt a plafonra, majd szemét a gonoszan vigyorgó arcomra vitte.

-          Nem mered!

-          Nem? – kérdeztem vissza ártatlanul, és óvatosan megcsikiztem, majd még mielőtt elkaphatta volna a kezem elkaptam azt.

-          Nem! – szorította össze a fogát, visszafojtva a nevetést.

Jól van Saade, jól van – gondoltam magamban, miközben mindkét kezem bevetésre készítettem. Abban a percben, ahogy lecsaptam volna rá, még a levegőben elkapta mindkét csuklóm, és egy gyors mozdulattal cserélt helyet velem, hogy én legyek a kényelmetlenebbik, alsó részen, miközben két karom leszögezve a padlóhoz feküdt a fejem felett kétoldalt.

-          Ez csalás – fújtattam, eltüntetve az arcomból a hajam.

-          Ez csak törvény. Tudhattad volna, hogy heti négyszer edzem, ezáltal elérve, hogy erősebb, és kidolgozottabb legyek, amit ha kell, ki is használok – villantott rám egy mosolyt, mire nekem elkalandozott a tekintetem kidolgozott hasfala felé. – Ahogy látom, tudtad is – célzott magabiztosan a bámulásomra, mire elkaptam a tekintetem az esztétikus látványról, és a szemébe néztem.

-          Ezzel még nincs vége Saade!

-          Dehogy nincs – közelített nevetve az arcom felé, és édes csókban forrtunk össze.

Gyors mozdulattal tovább gurultunk, és újra ő feküdt a padlón. Elhúzódtam tőle, és hagytam, hogy a hajam idegesítően az arcába hulljon.

-          Háh, mondtam, hogy nincs vége!

-          Ja, jól visszavágtál – vágott vissza szarkasztikusan, mire én is felfeszítettem mindkét kezét, mint ahogy ő tette pár másodperce.

-          Még nem meséltem, de jártam bizonyos edzésre, – hajoltam a nyakára, hogy puha csókokkal boríthassam azt be, miközben egyre feljebb haladtam – ami nagyon jól tud jönni bizonyos alkalmakkor, amikor egy férfi ellenáll – csókoltam meg az állát, majd az arca oldalán óvatosan haladtam a füle felé. – Érzem mikor remegsz meg, hallom, ahogy a szíved a vágytól sebesebben ver, és tudom mikor gyengülsz el teljesen – haraptam bele játékosan a fülcimpájába.

Ahogy a testem az övének feszült, pontosan éreztem mennyire dolgozik benne a vágy, és hogy akaratomtól függetlenül felhergeltem, miközben néhol megfeszül a teste az értetlenség, és a kiszolgáltatottság érzése miatt. De nem tud semmit sem tenni ellene, elveszíti saját maga ellen a csatát, mert eltűnik a félelem, és győz a vágy, abban a percben, ahogy elhagyja a szám a fülét, és megindul újra a nyaka vonalán. Tudtam, hogy a meleg sóhajok, és suttogások párája eléri a bőrét, és ösztönös reakcióként beleremeg a teste, én pedig csak önelégültséget éreztem. Ha másban nem is, de csábításban még egyszer legyőzhetem, mert a teste sosem képes ellenállni egy női játéknak sem.

-          Tudtad Eric,– búgtam halkan a nyakába, minden egyes szót lehelve, hogy minél több hőt adjak át, ezzel elérve, hogy minden egyes szőrszál felálljon a testén – hogy van egy olyan pont a testen, amit ha megnyomunk, akkor az illető teljes extázisba esik – húztam végig a nyelvem egy vékony csíkban a nyakán, és az utolsó szónál megálltam minden mozgásban.

Hallottam, ahogy Eric szíve egyre sebesebben ver, láttam, ahogy a mellkasa szinte hihetetlen gyorsasággal emelkedik és süllyed egymás után.

-          Olyan, mintha orgazmusod lenne, csak sokkal gyorsabb, sokkal jobb, és utána sokkal gyengébb leszel – suttogtam halkan, miközben elértem a célom a nyakán.

Óvatosan rácsókoltam a helyre, majd a nyelvemmel enyhén megnyomtam a pontot, és Eric eddig ökölbe szorított keze egy szempillantás alatt kiengedett, hatalmas sóhaj hagyta el a száját, és teljes teste elernyedt.

Mosolyogva ültem fel legyőzött testén, majd a szájára hajoltam egy csókra, amit viszonzatlanul adtam, nem is reméltem, hogy visszacsókol, ha jól sejtem pislogni sincs jelenleg ereje. Feltoltam magam Ericről, és a fürdő felé vettem az irányt.

Gyors zuhanyt vettem, és hihetetlen tempóban mostam meg a hajam is, hogy időben elkészüljek.

Sietve léptem ki a fürdőből, és mikor újra a szobámban voltam, ugyanaz a látvány fogadott, Eric ugyanúgy feküdt továbbra is teljesen kiterülve, haja szálát sem megmozdítva, mintha halott lenne. Hatalmas barna szeme a plafont nézte teljesen kitágulva, meglepetten, legyőzötten.

Fel kellett nevetnem a látványán, miközben elsétáltam mellette, és kinyitottam a gardróbom. Anyámnak is tetsző ruha után kutattam, csakhogy Svédországban nem erre készültem. Nem arra, hogy majd fel kell húznom magamra, egy közel 4000 $ - os ruhát, ahogy otthon kéne tennem, mert a saját házunkban is ezekben járkálunk, hátha jön egy vendég, és akkor a világ minden kincséért se lásson meg minket melegítőben, mert az már majdnem a világ vége.

Annyira felzaklatott még a gondolat is, hogy idegesen toltam el magam elől az összes ruhát, miközben nem is figyeltem mit csinálok, csak a gondolataim kötöttek le.

Oké, le kell nyugodnom, mert így csak az ő kezére játszok.

Mély levegőt vettem, és kiszorítva anyát a fejemből kerestem az egyetlen otthonról elhozott olyan ruhát, ami megfelelhet az ízlésének. Ha ezzel, és a tetetett bájommal, kedvességemmel nem hengerelem le ma, nincs több kicicomázás, nincs több színjáték, csakis magamat adva fogom felvenni a kesztyűt.

Amint megpillantottam a védőfóliában lévő ruhát gyorsan leakasztottam, kivettem az alsóneműmet a fiókból, kerestem egy harisnyát, és az ágyhoz ballagtam, hogy magamra kapjam.

Néha-néha Eric felé lestem, aki a percek telésével már egyre mozgékonyabb lett, kezdte a pislogással, majd a nyeléssel, és mostanra már a kisujját is meg tudta mozdítani. Most imádnának azok, akik utálják az énekest – vigyorogtam magamban, miközben magamon éreztem Eric pillantását, ahogy felfelé húztam a selymes anyagot a combomon.

Pillanatok alatt készen álltam, majd megszárítva a hajam, álltam be a tükör elé, hogy könnyű sminket hintsek az arcomra. Mikor felkerült a pasztellszínű rúzs, és a parfümöm illata is körüllengett, idegesen fordultam az órám felé, ami hét óra ötvenöt percet mutatott.

Újra Eric felé lestem, és megindultam felé, hogy életet leheljek belé, mert nélküle nem megyek semmire.

-          Jól vagy? – simítottam végig az arcán, mire aprót bólintott.

Megfogtam mindkét kezét, és egy erős rántással megpróbáltam ülőhelyzetbe húzni, ám a teste, amint elengedtem volna, elkezdett visszahanyatlani, úgyhogy gyorsan kellett a dereka után kapnom, hogy körülölelve magam előtt tarthassam.

-          Úgy látszik annyira mégsem – mondtam halkan, és próbaképp megcsókoltam, ami azonnal viszonzásra lelt. Belemosolyogtam a csókba, és lassan elhúzódtam. – Hazudós – vertem a vállába, mire az nevetve hanyatlott vissza a földre.

-          El kell mondanod hogyan csináltad – suttogta miközben átfordult a hasára, hogy feltolhassa magát.

-          Esélytelen – álltam fel mellé. – De van öt perced, hogy elkészülj! A nappaliban várlak, és siess – figyelmeztettem utoljára, majd abban a pillanatban, ahogy kiléptem a szobám ajtaján megszólalt a csengő.

Harcra fel – léptem sóhajtva az ajtó elé, és erőt véve magamon lenyomtam a kilincset.

-          Anya! – mosolyodtam el melegen, és elléptem az ajtó elől, hogy beljebb tudjon jönni.

Rideg értetlenséggel sétált beljebb, és szeme cikázva járta a be a házamat, hogy felmérhesse hol is lakom. Feszült arccal csuktam be utána az ajtót, és mellésétálva megvártam míg felém fordul, majd két puszit nyomtam az arcára.

-          Remélem szép éjszakád volt – mosolyogtam rá, majd a kanapé felé mutatva hellyel kínáltam.

-          Az volt – bólintott, majd lassan, egyenes háttal leereszkedett a fehér ülőalkalmatosságra.

Ebben a pillanatban lépett ki Eric a szobám ajtaján, tényleg sietett, ha ennyi idő alatt elkészült. Anya le sem vette szemét a fiúról, miközben az felénk sétált. Tartotta mellettem a távolságot, és a kezét nyújtva mutatkozott be.

-          Tegnap este nem volt alkalmam megismerni Önt, a nevem Eric Saade, de talán még emlékszik rám – villantotta ki az egyik legsármosabb mosolyát.

-          Megan Miles – fogadta el a felkínált jobbot anya, és nem csillant meg a szemében a felismerés szikrája.

-          Eric Maria fia, akik nagyi mellett laktak, jobban mondva laknak – próbáltam rásegíteni az emlékezésre, mire anya lassan kihúzta kezét Eric szorításából, és visszafogottan rámosolygott.

-          Ó, igen, Mariara emlékszem. Örülök, hogy megismerhetlek Eric, nem sokat hallottam rólad – tette meg az első lépést anya a háborúban, mire Eric mosolyogva válaszolt.

-          Én sem Önről, asszonyom.

Vissza kellette nyelnem a nevetésem, miközben anya meglepődve húzta hátrébb magát a kemény választól.

-          És ti most együtt vagytok? – kérdezte kertelés nélkül, a szobám ajtaja felé lesve, ahonnan az imént lépett ki Eric.

-          Nem.

-          Igen – mondtuk ki egyszerre a szavakat, mire anya értetlenül meredt ránk.

-          Igen.

-          Nem – jöttek ki újra a szavak, én pedig két tenyerembe temettem az arcom.

-          Mi…

-          Bonyolult – fejeztem be Eric elkezdett mondatát a már jól bevált, ismert szóval. – Én vagyok Eric menedzsere.

-          Hú, milyen megbeszélések lehetnek – villantotta ki a fogsorát anya szolidan, majd hátradőlt, és keresztbe tette a lábát. – Egy kávé jólesne.

-          Hozok – válaszoltam halkan, és a konyha felé vettem az irányt, magammal húzva Ericet. – Egy pillanat – mosolyogtam hátra anyára, majd eltűntünk az ajtóban. – Menj, foglald le, amíg kávét csinálok.

-          Mi? Nem, biztos, hogy nem. Te megbolondultál. Ez a nő az ördög!

-          Ne legyél már hülye! Ez nem az a Saade, akit megismertem, aki azt hiszi, hogy minden nőt megkaphat, mert jól néz ki, és mert jó hangja van. Nekem most az a Saade kell!

-          Nem, ez most az a Saade, aki félti az életét és a karrierét. Mellesleg anyád rosszabb, mint te vagy!

-          Fejezd már be, az istenért! – rántottam meg a karját. – Csak menj vissza, és villantsd ki a szívtipró mosolyod. Ő is csak egy nő.

-          Nem, nem egy nő, ő egy Miles.

-          Eric! – sziszegtem visszafogott idegességgel.

-          Ninah!

-          Menj már! Túl sokáig vagyunk itt, rájön, hogy félsz. Ennyire beszari vagy? Komolyan?

-          Mi lenne, ha rajta is kipróbálnád azt a nyakas izét?

-          Eric, légy szíves menj ki, és beszélgess vele!

Egy pillanatig még habozott, és lesütötte a szemét, majd aljas csillogással emelte fel azt.

-          Sokkal jössz nekem – húzta széles mosolyra a száját, mire felsóhajtottam.

Megragadtam az egyik kezét, és a combomra tapasztva azt, kezdtem felé húzni, amivel egyidejűleg csúszott a ruha is felfelé. Amikor a keze elérte a fenekem mélyen a szemébe néztem, és lágyan megcsókoltam.

-          Csak éljük túl Saade – leheltem a szájába, majd elengedtem a kezét, ami ernyedten zuhant a teste mellé.

Ott hagytam az ajtóban, és a kávéfőző felé vettem az utam, de a szemem sarkából néztem, ahogy kihúzza magát, megigazítja magán az inget, majd visszaindul a nappaliba.

Ő a titkos fegyverem, nyernie kell!

Ninah ruhája

  4000 $ egyenlő körülbelül 1.000.000 - Ft-tal.

Chapter 40

Sziasztok!

Nos, nézzük úgy, hogy január kilencedike van, azaz meghoztam a frisset! ;)
A legtöbb ember szerintem úgyis csak holnap délután olvassa el, úgyhogy nem is csaltam olyan nagyot. 
Köszönöm a boldog szülinapos kommentárokat, annyira édesek vagytok, én meg holnaptól, az igazi kilencedikétől, olyan öreg. :D
Mindenesetre remélem, hogy tetszik nektek a fejezet, köszönöm a téli szünetes türelmeteket, és azt, hogy velem voltatok 2011-ben! :)
Utólag is Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek, és remélem, hogy találkozunk a 2012-es évben is!
Csókollak benneteket, és várom a visszajelzéseket a visszatérésemről.

Eric Saade?!

Tulajdonképpen ostoba voltam, és magabiztos, hogy azt hihettem az estének vége, és hazamehetek.

Őrülten azt hittem, hogyha végeztem Mollyval, Ty-jal végül Rubennel, akkor megérdemlem a pihenést, de nem, akkor nem lehetnék Ninah Miles.

Mert Mollynak valami hiba folytán utálnia kell, amit arról a részről nem értek, hogy már jóval az érkezésem előtt szakított az énekes Saade-val, most mégis feltett szándéka a megölésem, vagy a kapcsolatom derékba törése a fiúval. Amivel azt hiszem nincs egyedül, ha csak Ty-t nézem, aki Amerikából utazott ebbe az istenverte Svédországba, - ahol velem minden megtörténik -, hogy a szemembe is elmondhassa, megcsalt. Ja, és hozza a barátnőjét is. Végül akadt nekem egy milliárdos, önelégült, egocentrikus lemezkiadó igazgatóm, aki nem mellesleg tökéletes külsővel rendelkezik, és tudja mit akar.  Ha én tudnám mit akarok, és nem félnek a következményektől, már régen nem itt tartanék.

A fantasztikus estém befejezéseképp pedig megjelenik az a nő, akit nem akartam látni. Ideutazik, ide, ami nekem eddig a menedékem volt a múltam elől. Ez a hely az, ami szent volt és sérthetetlen, régi életemtől mentes, és most mégis képes volt ezt is elvenni tőlem azzal, hogy idejött.

Nem tudom, hogy vajon Svédország mindenkire így hat, vagy csak velem kivételezik a svéd sors?

Esetleg csak simán valami idióta karmám van, ami nem képes úgy működni, hogy ezek a dolgok meg sem történnek velem. Egy normális ember életében mekkora annak az esélye, hogy mindaz, ami nekem ebben a hónapban összejött, neki is össze fog?

Idegesen kanalaztam a tejbe a cukrot, szinte számolás nélkül ejtettem bele a kristálydarabkákat úgy, hogy a tej egy része fröccsenve kenődött a kezemre.

Évekig nem érdekelte semmi, most miért kellett itt megjelennie pont akkor, amikor semmit sem tartok a kezemben? Bár visszagondolva talán egy-egy percem volt csak úgy, hogy azt éreztem most én irányítok, de ez elenyésző volt a többi harminc nap szor huszonnégy órás életemben, amikor azt sem tudtam mi lesz a következő percben.

Egyesével tettem a gőzölő alá a poharakat, hogy kemény fehér habot varázsolhassak a tetejére, majd lassan, idegesen remegő kézzel belecsurgattam a kávét.

Innentől már gyors mozdulatokkal pakoltam rá mindet az előkészített, díszített tálcára, amit már előre lehintettem rózsaszirmokkal, csillámmal, majd egy tálkába süteményeket helyezve nyilvánítottam késznek.

Idegességtől feszült testemnek adtam egy pillanatot, amíg lehajtottam a fejem, becsuktam a szemem, és mély levegőt vettem.

Oké, talán ide, Svédországba jönni nem volt a legnagyobb ötlet, de még mindig versenyben vagyok. Ha ezt a csatát megnyerem anya ellen, legyőzhetetlen vagyok – gondolkodtam el savanyúan.

-          Készen vagy? – simult egy erős, meleg kéz a derekamra, aminek hatására kinyitottam a szemem, és kifújtam a levegőt.

Bólintottam, mire Eric elvette a kezemből a tálcát, és megindult a nappali felé.

-          Az istenit – sziszegtem utoljára visszafojtott idegességgel, majd végigsimítottam két oldalt a szoknyámon és kihúztam magam.

Felvettem a legálszentebb mosolyom, és követve Eric példáját, kiléptem a konyha ajtaján.

/Eric/

(A koncert estéjén)

Oké, nem hittem, hogy minden rózsaszín lesz, miután lerendeztük a triót, de nem is egyből a fekete lyukra számítottam. A pontos tervem azt volt, hogy megmutatom Ninah azt, amit nem engedtem szabadjára a színpadon.

Emberfeletti erő kellett ahhoz, hogy visszafogjam magam a táncolási akciói után. Azt, hogy velünk, jobban mondva Ninah-val mindig történik valami, nem tudom mire foghatom. Talán, ha nem lennék mellette, velem minden rendben lenne?

Talán, ha nem részegítene meg a jelenléte, és képes lennék eltölteni egy napot a lány gondolata nélkül, és képes lennék megszakítani vele minden kapcsolatot, akkor neki normális élete lenne? Vagy ugyanúgy csőstől jönne a Ty fajta expasi, Molly fajta exbarátnő, és a Ruben féle seggfej?

De képtelen vagyok elengedni, a nap minden egyes percében magam mellett akarom tudni, hogy érezhessem az illatát, ami mindig elbódít, hogy láthassam azt a széles, gyönyörű mosolyt, mikor megpillant, hogy láthassam a szeme izgatott pillantását, amikor beszélek hozzá, és hogy érezhessem, amikor felé teszek egy mozdulatot, egy lépést, és a szíve őrült tempóban kezd verni, a légzése felgyorsul, szinte egy időben az enyémmel, és látom a szemén, azt hiszi, most veszített azáltal, hogy átadja magát nekem. És nem tudja, hogy én már régen elvesztettem a csatát, és bevallatlanul játszom tovább a csábítót, mégis képtelen vagyok lenni nélküle. Mellettem kell lennie, amikor felkelek, amikor reggelizek, ha táncpróbám van, ha alszom, éreznem kell, mert megőrülök, ha nincs.

A legegyszerűbb példa, amit erre az érzésre használtam, még Alexnek magyaráztam, hátha felfogja, hogy ez nem lehet szerelem. Olyan, amint amikor ül melletted valaki a padon, és azáltal, hogy ott van, érzed a testéből áradó hőt, a melegséget. Az elején érzed, felfigyelsz rá, élvezed, aztán megszokottá válik, és már nem értékeled. De ha elmegy, ez a kellemes érzés megszűnik, és fázol, holott nincs hideg. Megszokod ezt az érzést is, csak már nem ugyanolyan. És ülhet aztán melléd más, az már nem hasonlítható össze.

A ma este után nem akartam mást, csak Ninah-t. Hősiesen végigküzdötte velem a koncertet, állta a sarat Mollynál, lerendezte Ty-t, és még Ruben hazugságai sem billentették ki. És aztán megjelenik az, akit még csak álmomban sem láttam egy helyszínen magammal.

-          Ninah?! – szólította meg a hang, és éreztem, ahogy megmerevedik mellettem a lány.

Mielőtt hátra néztem volna a nőre, tudtam ki az, gondolkodnom sem kellett.

Ninah lassan szívta be a levegőt, és szinte láttam magam előtt, ahogy azt próbálja magával elhitetni, ez nem a valóság, és csak valami rossz álom. Másodpercekig állt minden mereven, és a körülöttünk összesereglett bagázs csendben hallgatózott.

-          Ninah, reagálj már! – szólalt meg újra a nő, mire én végignéztem menedzserem arcán.

Minden izma megfeszült, majd kiengedte a tüdejében tárult levegőt, és lassan megfordult, miközben erősen kapaszkodott a kezembe.

Tulajdonképpen nem tudtam, hogy vajon meg kéne e szólalnom, és ha igen, kinek és mit? Egy szánalmas hülyének érzem magam ilyenkor, mert biztosra veszem, hogy az a Ruben gyerek már régen megnyugtatta volna Ninah-t, és megoldotta volna a helyzetet, a feszültséget anya és lánya közt, míg én csak állok, mint egy rakás szerencsétlenség.

-          Anya?! – nézett az anyjára Ninah megrökönyödve.

Az egyetlen, amihez értek az éneklés, és a mai koncert után benne is vagyok. Esetleg beugrom kettejük közé, és elkezdem: I’ll be popular, I’ll be popular…

Szánalmas próbálkozások az ötleteim…

Újabb néma, és idegtépő másodpercek teltek el, miközben minden szempár a két Miles között cikázott, várva a robbanást. Láttam Ninah arcán, hogy mondatok százai futottak át a fején, de egyiket sem mondta ki, ami talán jobb is, következtetve az arckifejezéséből. Megan előttünk állt, és színlelt, vagy éppen igaz higgadtsággal nézte a lányát.

Sosem ismertem jól Megant, ahhoz túlságosan elhomályosultak a gyerekkori képek, és ha Ninah-n múlt volna az utóbbi időben, semmit sem hallok a szülők felől.

Tagadhatatlan tény, hogy Megan ugyanolyan gyönyörű most is, mint régen, az egyedüli, ami miatt jelenleg fakóbbnak tűnik, az Ninah. Lánya mellett már látszik, hogy távol sem olyan szép, mint az fiatal Miss Miles. Bár a bőre még mindig hibátlan, és képes megjátszani mindenféle érzelmet, kötve hiszem, hogy túl jó színésznő lenne belőle. Az ajkain laza, meleg mosoly játszott, de a szeme szikrákat szórt, amiért a lánya nem úgy üdvözli, ahogy egy tökéletes családi kép megköveteli.

-          Mit keresel itt? – nézett Ninah keményen az anyja szemébe, akinek egy pillanat alatt eltűnt az arcáról a mosoly.

-          Gondoltam meglátogatom a lányom, ha már több ezer kilométerre utazott el otthonról – válaszolta egyszerűen, majd ölelésre emelte fel mindkét karját.

A mozdulat következtében a laza sál lesiklott a válláról, minek következményeképp kivillant fehér bőre. Tekintetem még éppen hogy találkozott a váll látványától elfordulni készülő, öklébe harapó Ty-éval. Undorító ez a féreg. Képes ráizgulni a volt barátnője anyjára? Vajon Ninah mit láthatott benne? Vagy régen más volt? Az képtelenség…

Ránéztem a Ty mellett álló Mollyra, akinek az arcán apró mosoly húzódott, majd a mögöttük álló Rubenre, aki szintén nem fogta vissza kárörvendését. Lehetséges, hogy valamelyikük, vagy éppen az össze olyan aljas, hogy összefogjanak Ninah ellen, és idehozzák az anyját?

Ninah elvette a kezét az enyémről, és kihúzva magát fonta össze karjait teste előtt.

-          Miért most? Otthon sem érdekelt mi van velem, miért utaztál most ide? – vonta kérdőre Ninah Megant, szinte hallottam, ahogy az ő gondolatai is a triót illetően keringenek.

Ilyen véletlen nincs.

A nő lassan visszaejtette kezét a teste mellé, és fájdalmas sóhaj hagyta el az ajkát.

-          Az anyád szeretnék lenni, már ez is baj?

-          Ha, azért vagy itt, hogy tönkre tedd az életem, és a kapcsolataim, akkor igen, ez is baj – sziszegte Ninah, majd megragadta a karom, és határozott mozdulatokkal, hátat fordítva az anyjának, indult el a sötét parkoló felé.

Fújtatását még a kocsik zaja mellett is hallottam, nem akartam elképzelni mikor jön el az a pillanat, amikor robban.

-          Ninah, ezzel nem végeztünk! Tudom, hogy hol laksz, és holnap nyolcra ott is leszek, ezt megbeszéljük! – kiáltotta utánunk, de egyikünk sem állt meg.

A lány erős rántással tépte fel a sötétített gépkocsi ajtaját, majd utoljára elkiáltotta magát.

-          Épp időben jut eszedbe foglalkozni velem!

Kérés nélkül huppantam be mellé az autóba, és amint becsaptam magam mögött a kocsiajtót, mintha az minden zajt elnyelt volna. Nem hallottam már a pöfögő és dudáló autók zaját, nem volt emberi hangok, csakis a szívünk dobogása, és a szakadozó, feszített tempójú lélegzetvételünk.

Volt egy olyan rossz sejtésem, hogy Megan valóban nem a lányáért aggódik, hanem esetleg a karrierje az, amibe most bele fog szólni, és a velem való viszonyába.

Újabb csendes percek nehezedtek közénk, én pedig elmélkedve néztem ki az ablakon, gondolkodva, hogy mit mondjak.

Hogy minden rendben van? – A francot van rendben. Itt van a volt barátnőm, aki ma meg akart pofozni, mellesleg feltett szándéka, hogy megöljön, mindemellett itt van a te exed, akinek sikerült is a megpofozás, és máig nem képes leszállni rólad, és elhinni, hogy egy megcsalás, és egy testi bántalmazás után te nem futsz vissza a karjaiba. Valamint kaptál egy seggfejet is, és bármennyire is akarok neki találni egy jobb jelzőt nem jut jobb eszembe, maximum, ha mellé teszem a „nyálas” jelzőt, ezzel megalkotva a nyálas seggfejet, aki ha nemet mondasz, igennek veszi, ha igent mondasz, igennek veszi.

Vagy talán azt, hogy minden jobb lesz? – Ja, végül is, ha kicsinálod Mollyt, én meg Tyt, végül Ruben pofára esik, akkor igen, minden rendben lesz, már csak anyáddal kell elbánnunk, aki mellesleg milliárdos, befolyásos, és egy szavába kerül, hogy én ne tudjak tovább terjeszkedni a zenémmel, és a süllyesztőben végezzem, te pedig otthon olyan munkát csinálhass, amilyet ő megálmodott neked.

Esetleg még azt mondhatnám, hogy ketten megoldjuk, de akkor az előző opciók lépnek életbe, azaz csapatmunkával véresre kaszabolunk mindenkit.

Felajánlhatnám még opcióként, hogy játszunk FIFA-t, az minden bajt megold, de egy) ezzel egy életre megutál, és mehetek vissza a kevésbé szexi menedzseremhez, kettő) lehetne ennél százszorta jobb ötletem is, ha nem lennék ennyire hülye.

Talán csak magamat kéne adnom, azt mondanom, ami elsőre jön, és nem rágörcsölni erre a sok szarságra.

Ninah felé fordultam, és megköszörültem a torkom, mire egyből rám kapta csillogó tekintetét.

-          Ne hidd, hogy nem tepertelek volna le a színpadon a táncod után – jöttek a szavak gondolkodás nélkül.

Amint meghallottam a saját hangom hangos nevetésben törtem ki, és előredőlve röhögtem saját magamon. Komolyan ez a vigasztalás jutott eszembe? Semmi jobb? Lehet, hogy nélkülem tényleg többre menne.

-          Sajnálom, komolyan. Én csak… - töröltem ki a könnyeket a szememből – csak mondani akartam valami értelmeset, és ez jött.

-          Akkor tudni sem akarom mi volt a többi ötleted – mosolygott rám gonoszan, mire újból felszakadt belőlem a röhögés.

Mire lenyugodtam, percek teltek el, a város csendben suhant mellettünk, én pedig nem mertem megkockáztatni, hogy újra megszólaljak, mindenki jobban jár, ha megvárjuk míg Ninah erőt vesz magán.

-          Azért örülök – dőlt hátra, és fejét felém fordította.

-          Minek? – kérdeztem értetlenül, nem fordítottam időt a gondolkozásra.

Válasz helyett előre dőlt, egyik lábát átvetette rajtam, és óvatosan átmászott az ölembe úgy, hogy szemben üljünk. Két kezével körülölelte a nyakam, és szorosan a testemhez húzta magát.

-          Hogy nem hagytalak hidegen a színpadon – mosolygott rám, és lassan az arcomra hajolva adott egy puszit.

Elhajolni készült, de gyorsan elkaptam a karját, és magam előtt tartottam. Éreztem a leheletét a bőrömön, tekintetét az arcomon, miközben bőre perzselte az enyémet.

A közelségemtől elgyengülve sütötte le a tekintetét, és vágyakozva nézte a számat.

Ravasz mosolyra húztam a szám, és győzelemittasan néztem elpiruló arcát.

-          Az nem kifejezés. Így mást is terveztem ma estére – leheltem halkan, és a szája felé néztem, majd megéreztem, ahogy két kezével beletúr a hajamba, és még közelebb húzza magához a fejem.

Szakadozó légzése gyorsabb lett, miközben még mindig lesütött szemmel megszólalt.

-          Mást? Azt hiszem, kipróbálom azt az önmegtartóztatást, amit te gyakoroltál a színpadon – húzta magát közelebb, immár teljesen a testemhez préselődve.

-          Esélyed sincs – suttogtam közelebb hajolva a szájához, és játékosan beleharaptam, majd engedtem, hogy kicsusszanjon a szája fogaim közül.

Két kezem lassan csúsztattam a derekára, miközben éreztem lágyan cirógató ujjait a nyakamon, ami jóleső borzongást váltott ki belőlem. Elvesztem az eszem, ha ez a nő a közelemben van.

-          Na, és mióta tudsz ilyen jól hazudni a riportereknek? – célzott a ma esti kapcsolatfelvállalásra, én pedig önkéntelenül is elmosolyodtam a hiteles játékunkat illetően.

Erősen megmarkoltam a derekát, mire halkan felsóhajtott, és homlokát az enyémnek döntve lihegett.

-          Amióta ilyen jó partnerem van – mondtam az utolsó erőmmel, majd éhezve kaptam az ajkai után.

Olyan hévvel csókolt, amivel még talán soha. Úgy éreztem, hogy elnyel, hogy szinte azt akarja, eggyé váljunk. Ha lehet még közelebb jött hozzám, és szenvedélyesen játszott velem, miközben éreztem, hogy mindkettőnk egy olyan határon táncolt, amelyet nem nehéz átlépni, nem számít, hogy most autóban ülünk, és hogy bárki megláthat. Úgy csókoltam, hogy elérjem azt, a pillanatnak sose legyen vége. Azt akartam, hogy a csókunk legyen olyan erős, hogy az megváltoztathassa az időt, és végtelenné tegye a percet, amikor Ő az enyém, amikor érezhetem az illatát, érinthetem a testét.

Ninah egyik pillanatról a másikra szakadt el az ajkaimtól, és pihegve vetette hátra a fejét. Értetlenül pislogtam rá, miközben nem engedtem el magamtól, szorosan fogtam.

Lassan visszaeresztette a fejét, és lágyan végigsimított az arcomon. A szívem újra olyan tempóban kezdett el verni, ami felér egy kolibri szárnycsapásainak gyorsaságával, ami semmiképpen sem természetes, vagy egészséges. Mélyen a szemembe nézett, miközben nagy levegőt vett, és melegen elmosolyodott.

-          Eric, én… - kezdte, majd elhallgatott. Összeráncoltam a szemöldököm, és előrébb dőlve néztem rá aggódó tekintettel.

-          Uram, megérkeztünk – törte meg a sejtető csendet a sofőr, majd már szállt is ki, hogy kinyissa az ajtót.

Továbbra is kíváncsian figyeltem Ninah-t, éreztem, hogy mondani akar valamit, valami fontosat, és megőrülök, ha nem tudom meg.

-          Igen? – próbálkoztam a folytatással, de lemondón megrázta a fejét, majd újra rám nézett.

-          Semmi, menjünk, késő van – mosolygott fáradtan, majd a kimászott az ölemből, és kilépett a kinyíló ajtón.

A francba már…

---------------------

U.i.: Adél lefordította nekünk a Backseat című számot, és csinált egy kis videót is, amit immár ti is megnézhettek youtube-on. Én csak a fordításban segédkeztem, úgyhogy minden dicséret Adélt illeti, ha gondoljátok lessétek meg! :) Katt a szám címére. 

Eric Saade - Backseat

No panic

Sziasztok újból!


Oké, csodának, Adél és öccsének segítségével, no meg három vírusirtóval, elvileg használható tettem a gépem, de közel sem tökéletes.
A fejezet immár készülhet, a blognak új designja van, amit nagyon szépen köszönök Łizzy -nek, csodálatos fejlécet kaptam tőle! :) Remélem mindenkinek tetszik a megújult blog.
Kaptam még egy díjat is, méghozzá Dóry-tól, amit hihetetlenül nagyon, nagyon köszönök! :) 

Köszönöm! :)
Tudom, hogy el vagyok maradva kommentárokkal, és a többivel, de egyelőre még a rendőrségi szarságokkal vagyok elfoglalva, igyekszem! :)
Csókollak köszönöm, és köszönöm a kommenteket, és hogy támogattok! :))))
Imádlak titeket! Puszim! 

U.i.: Ha bármi gond, vagy egyéb közlendőm lenne a bloggal kapcsolatban a chatbe mindig írok. 
Ezen kívül pedig a következő fejezetből már olvasható is egy kis érdekesség.

Not okay

Sziasztok!


Nos, véget ért a szünetem, már tegnap meg is érkeztem újra Angliába.
Nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, többek között be is törtek hozzánk, de hál' istennek nem találták meg a gépem.
Ezzel ellentétben szépen benyeltem egy vírust, ami tönkre cseszi az egész gépem, minden adatommal együtt, ha nem találok valaki okosat.
Ezért még küzdök egy kicsit, aztán keresek valakit, és ha nem megy, akkor haza fogom küldeni a gépem megcsinálásra, és bízom a legjobbakban. :)


Nagyon köszönöm a rengeteg kommentet, amit kaptam az utolsó résznél, örülök, hogy tetszett, én pedig már meg is írtam pár részt, de nem megy a gép, semmim sincs meg, mondhatni szarban vagyok.
Szóval nagyon sajnálom, most nem tudok hozni semmit, bár ha találok másik gépet, és újra írom, akkor alkothatok valamit, szurkoljatok kérlek! :)))


Igazából a születésnapom közelében, vagy éppen azon akartam hozni, január kilencedikén, a negyvenedik fejezetet, de ha így haladok nem lesz egy boldog születésnapom, mert távol a családom, ha gépem sincs, akkor skypeolni sem tudok velük, úgyhogy nem egy nagy ünneplés lesz...
ááááá, megőrülök, na, mindegy, ez nem a ti problémátok, nem traktállak titeket vele, mindössze türelmet szeretnék kérni, és azt, hogy ne hagyjatok el, amíg meg nem javul a gépem. :)
Előre is nagyon köszönöm, hálám, ha mellettem maradsz! 


Csókollak titeket, és tényleg sajnálom