Chapter 40

Sziasztok!

Nos, nézzük úgy, hogy január kilencedike van, azaz meghoztam a frisset! ;)
A legtöbb ember szerintem úgyis csak holnap délután olvassa el, úgyhogy nem is csaltam olyan nagyot. 
Köszönöm a boldog szülinapos kommentárokat, annyira édesek vagytok, én meg holnaptól, az igazi kilencedikétől, olyan öreg. :D
Mindenesetre remélem, hogy tetszik nektek a fejezet, köszönöm a téli szünetes türelmeteket, és azt, hogy velem voltatok 2011-ben! :)
Utólag is Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek, és remélem, hogy találkozunk a 2012-es évben is!
Csókollak benneteket, és várom a visszajelzéseket a visszatérésemről.

Eric Saade?!

Tulajdonképpen ostoba voltam, és magabiztos, hogy azt hihettem az estének vége, és hazamehetek.

Őrülten azt hittem, hogyha végeztem Mollyval, Ty-jal végül Rubennel, akkor megérdemlem a pihenést, de nem, akkor nem lehetnék Ninah Miles.

Mert Mollynak valami hiba folytán utálnia kell, amit arról a részről nem értek, hogy már jóval az érkezésem előtt szakított az énekes Saade-val, most mégis feltett szándéka a megölésem, vagy a kapcsolatom derékba törése a fiúval. Amivel azt hiszem nincs egyedül, ha csak Ty-t nézem, aki Amerikából utazott ebbe az istenverte Svédországba, - ahol velem minden megtörténik -, hogy a szemembe is elmondhassa, megcsalt. Ja, és hozza a barátnőjét is. Végül akadt nekem egy milliárdos, önelégült, egocentrikus lemezkiadó igazgatóm, aki nem mellesleg tökéletes külsővel rendelkezik, és tudja mit akar.  Ha én tudnám mit akarok, és nem félnek a következményektől, már régen nem itt tartanék.

A fantasztikus estém befejezéseképp pedig megjelenik az a nő, akit nem akartam látni. Ideutazik, ide, ami nekem eddig a menedékem volt a múltam elől. Ez a hely az, ami szent volt és sérthetetlen, régi életemtől mentes, és most mégis képes volt ezt is elvenni tőlem azzal, hogy idejött.

Nem tudom, hogy vajon Svédország mindenkire így hat, vagy csak velem kivételezik a svéd sors?

Esetleg csak simán valami idióta karmám van, ami nem képes úgy működni, hogy ezek a dolgok meg sem történnek velem. Egy normális ember életében mekkora annak az esélye, hogy mindaz, ami nekem ebben a hónapban összejött, neki is össze fog?

Idegesen kanalaztam a tejbe a cukrot, szinte számolás nélkül ejtettem bele a kristálydarabkákat úgy, hogy a tej egy része fröccsenve kenődött a kezemre.

Évekig nem érdekelte semmi, most miért kellett itt megjelennie pont akkor, amikor semmit sem tartok a kezemben? Bár visszagondolva talán egy-egy percem volt csak úgy, hogy azt éreztem most én irányítok, de ez elenyésző volt a többi harminc nap szor huszonnégy órás életemben, amikor azt sem tudtam mi lesz a következő percben.

Egyesével tettem a gőzölő alá a poharakat, hogy kemény fehér habot varázsolhassak a tetejére, majd lassan, idegesen remegő kézzel belecsurgattam a kávét.

Innentől már gyors mozdulatokkal pakoltam rá mindet az előkészített, díszített tálcára, amit már előre lehintettem rózsaszirmokkal, csillámmal, majd egy tálkába süteményeket helyezve nyilvánítottam késznek.

Idegességtől feszült testemnek adtam egy pillanatot, amíg lehajtottam a fejem, becsuktam a szemem, és mély levegőt vettem.

Oké, talán ide, Svédországba jönni nem volt a legnagyobb ötlet, de még mindig versenyben vagyok. Ha ezt a csatát megnyerem anya ellen, legyőzhetetlen vagyok – gondolkodtam el savanyúan.

-          Készen vagy? – simult egy erős, meleg kéz a derekamra, aminek hatására kinyitottam a szemem, és kifújtam a levegőt.

Bólintottam, mire Eric elvette a kezemből a tálcát, és megindult a nappali felé.

-          Az istenit – sziszegtem utoljára visszafojtott idegességgel, majd végigsimítottam két oldalt a szoknyámon és kihúztam magam.

Felvettem a legálszentebb mosolyom, és követve Eric példáját, kiléptem a konyha ajtaján.

/Eric/

(A koncert estéjén)

Oké, nem hittem, hogy minden rózsaszín lesz, miután lerendeztük a triót, de nem is egyből a fekete lyukra számítottam. A pontos tervem azt volt, hogy megmutatom Ninah azt, amit nem engedtem szabadjára a színpadon.

Emberfeletti erő kellett ahhoz, hogy visszafogjam magam a táncolási akciói után. Azt, hogy velünk, jobban mondva Ninah-val mindig történik valami, nem tudom mire foghatom. Talán, ha nem lennék mellette, velem minden rendben lenne?

Talán, ha nem részegítene meg a jelenléte, és képes lennék eltölteni egy napot a lány gondolata nélkül, és képes lennék megszakítani vele minden kapcsolatot, akkor neki normális élete lenne? Vagy ugyanúgy csőstől jönne a Ty fajta expasi, Molly fajta exbarátnő, és a Ruben féle seggfej?

De képtelen vagyok elengedni, a nap minden egyes percében magam mellett akarom tudni, hogy érezhessem az illatát, ami mindig elbódít, hogy láthassam azt a széles, gyönyörű mosolyt, mikor megpillant, hogy láthassam a szeme izgatott pillantását, amikor beszélek hozzá, és hogy érezhessem, amikor felé teszek egy mozdulatot, egy lépést, és a szíve őrült tempóban kezd verni, a légzése felgyorsul, szinte egy időben az enyémmel, és látom a szemén, azt hiszi, most veszített azáltal, hogy átadja magát nekem. És nem tudja, hogy én már régen elvesztettem a csatát, és bevallatlanul játszom tovább a csábítót, mégis képtelen vagyok lenni nélküle. Mellettem kell lennie, amikor felkelek, amikor reggelizek, ha táncpróbám van, ha alszom, éreznem kell, mert megőrülök, ha nincs.

A legegyszerűbb példa, amit erre az érzésre használtam, még Alexnek magyaráztam, hátha felfogja, hogy ez nem lehet szerelem. Olyan, amint amikor ül melletted valaki a padon, és azáltal, hogy ott van, érzed a testéből áradó hőt, a melegséget. Az elején érzed, felfigyelsz rá, élvezed, aztán megszokottá válik, és már nem értékeled. De ha elmegy, ez a kellemes érzés megszűnik, és fázol, holott nincs hideg. Megszokod ezt az érzést is, csak már nem ugyanolyan. És ülhet aztán melléd más, az már nem hasonlítható össze.

A ma este után nem akartam mást, csak Ninah-t. Hősiesen végigküzdötte velem a koncertet, állta a sarat Mollynál, lerendezte Ty-t, és még Ruben hazugságai sem billentették ki. És aztán megjelenik az, akit még csak álmomban sem láttam egy helyszínen magammal.

-          Ninah?! – szólította meg a hang, és éreztem, ahogy megmerevedik mellettem a lány.

Mielőtt hátra néztem volna a nőre, tudtam ki az, gondolkodnom sem kellett.

Ninah lassan szívta be a levegőt, és szinte láttam magam előtt, ahogy azt próbálja magával elhitetni, ez nem a valóság, és csak valami rossz álom. Másodpercekig állt minden mereven, és a körülöttünk összesereglett bagázs csendben hallgatózott.

-          Ninah, reagálj már! – szólalt meg újra a nő, mire én végignéztem menedzserem arcán.

Minden izma megfeszült, majd kiengedte a tüdejében tárult levegőt, és lassan megfordult, miközben erősen kapaszkodott a kezembe.

Tulajdonképpen nem tudtam, hogy vajon meg kéne e szólalnom, és ha igen, kinek és mit? Egy szánalmas hülyének érzem magam ilyenkor, mert biztosra veszem, hogy az a Ruben gyerek már régen megnyugtatta volna Ninah-t, és megoldotta volna a helyzetet, a feszültséget anya és lánya közt, míg én csak állok, mint egy rakás szerencsétlenség.

-          Anya?! – nézett az anyjára Ninah megrökönyödve.

Az egyetlen, amihez értek az éneklés, és a mai koncert után benne is vagyok. Esetleg beugrom kettejük közé, és elkezdem: I’ll be popular, I’ll be popular…

Szánalmas próbálkozások az ötleteim…

Újabb néma, és idegtépő másodpercek teltek el, miközben minden szempár a két Miles között cikázott, várva a robbanást. Láttam Ninah arcán, hogy mondatok százai futottak át a fején, de egyiket sem mondta ki, ami talán jobb is, következtetve az arckifejezéséből. Megan előttünk állt, és színlelt, vagy éppen igaz higgadtsággal nézte a lányát.

Sosem ismertem jól Megant, ahhoz túlságosan elhomályosultak a gyerekkori képek, és ha Ninah-n múlt volna az utóbbi időben, semmit sem hallok a szülők felől.

Tagadhatatlan tény, hogy Megan ugyanolyan gyönyörű most is, mint régen, az egyedüli, ami miatt jelenleg fakóbbnak tűnik, az Ninah. Lánya mellett már látszik, hogy távol sem olyan szép, mint az fiatal Miss Miles. Bár a bőre még mindig hibátlan, és képes megjátszani mindenféle érzelmet, kötve hiszem, hogy túl jó színésznő lenne belőle. Az ajkain laza, meleg mosoly játszott, de a szeme szikrákat szórt, amiért a lánya nem úgy üdvözli, ahogy egy tökéletes családi kép megköveteli.

-          Mit keresel itt? – nézett Ninah keményen az anyja szemébe, akinek egy pillanat alatt eltűnt az arcáról a mosoly.

-          Gondoltam meglátogatom a lányom, ha már több ezer kilométerre utazott el otthonról – válaszolta egyszerűen, majd ölelésre emelte fel mindkét karját.

A mozdulat következtében a laza sál lesiklott a válláról, minek következményeképp kivillant fehér bőre. Tekintetem még éppen hogy találkozott a váll látványától elfordulni készülő, öklébe harapó Ty-éval. Undorító ez a féreg. Képes ráizgulni a volt barátnője anyjára? Vajon Ninah mit láthatott benne? Vagy régen más volt? Az képtelenség…

Ránéztem a Ty mellett álló Mollyra, akinek az arcán apró mosoly húzódott, majd a mögöttük álló Rubenre, aki szintén nem fogta vissza kárörvendését. Lehetséges, hogy valamelyikük, vagy éppen az össze olyan aljas, hogy összefogjanak Ninah ellen, és idehozzák az anyját?

Ninah elvette a kezét az enyémről, és kihúzva magát fonta össze karjait teste előtt.

-          Miért most? Otthon sem érdekelt mi van velem, miért utaztál most ide? – vonta kérdőre Ninah Megant, szinte hallottam, ahogy az ő gondolatai is a triót illetően keringenek.

Ilyen véletlen nincs.

A nő lassan visszaejtette kezét a teste mellé, és fájdalmas sóhaj hagyta el az ajkát.

-          Az anyád szeretnék lenni, már ez is baj?

-          Ha, azért vagy itt, hogy tönkre tedd az életem, és a kapcsolataim, akkor igen, ez is baj – sziszegte Ninah, majd megragadta a karom, és határozott mozdulatokkal, hátat fordítva az anyjának, indult el a sötét parkoló felé.

Fújtatását még a kocsik zaja mellett is hallottam, nem akartam elképzelni mikor jön el az a pillanat, amikor robban.

-          Ninah, ezzel nem végeztünk! Tudom, hogy hol laksz, és holnap nyolcra ott is leszek, ezt megbeszéljük! – kiáltotta utánunk, de egyikünk sem állt meg.

A lány erős rántással tépte fel a sötétített gépkocsi ajtaját, majd utoljára elkiáltotta magát.

-          Épp időben jut eszedbe foglalkozni velem!

Kérés nélkül huppantam be mellé az autóba, és amint becsaptam magam mögött a kocsiajtót, mintha az minden zajt elnyelt volna. Nem hallottam már a pöfögő és dudáló autók zaját, nem volt emberi hangok, csakis a szívünk dobogása, és a szakadozó, feszített tempójú lélegzetvételünk.

Volt egy olyan rossz sejtésem, hogy Megan valóban nem a lányáért aggódik, hanem esetleg a karrierje az, amibe most bele fog szólni, és a velem való viszonyába.

Újabb csendes percek nehezedtek közénk, én pedig elmélkedve néztem ki az ablakon, gondolkodva, hogy mit mondjak.

Hogy minden rendben van? – A francot van rendben. Itt van a volt barátnőm, aki ma meg akart pofozni, mellesleg feltett szándéka, hogy megöljön, mindemellett itt van a te exed, akinek sikerült is a megpofozás, és máig nem képes leszállni rólad, és elhinni, hogy egy megcsalás, és egy testi bántalmazás után te nem futsz vissza a karjaiba. Valamint kaptál egy seggfejet is, és bármennyire is akarok neki találni egy jobb jelzőt nem jut jobb eszembe, maximum, ha mellé teszem a „nyálas” jelzőt, ezzel megalkotva a nyálas seggfejet, aki ha nemet mondasz, igennek veszi, ha igent mondasz, igennek veszi.

Vagy talán azt, hogy minden jobb lesz? – Ja, végül is, ha kicsinálod Mollyt, én meg Tyt, végül Ruben pofára esik, akkor igen, minden rendben lesz, már csak anyáddal kell elbánnunk, aki mellesleg milliárdos, befolyásos, és egy szavába kerül, hogy én ne tudjak tovább terjeszkedni a zenémmel, és a süllyesztőben végezzem, te pedig otthon olyan munkát csinálhass, amilyet ő megálmodott neked.

Esetleg még azt mondhatnám, hogy ketten megoldjuk, de akkor az előző opciók lépnek életbe, azaz csapatmunkával véresre kaszabolunk mindenkit.

Felajánlhatnám még opcióként, hogy játszunk FIFA-t, az minden bajt megold, de egy) ezzel egy életre megutál, és mehetek vissza a kevésbé szexi menedzseremhez, kettő) lehetne ennél százszorta jobb ötletem is, ha nem lennék ennyire hülye.

Talán csak magamat kéne adnom, azt mondanom, ami elsőre jön, és nem rágörcsölni erre a sok szarságra.

Ninah felé fordultam, és megköszörültem a torkom, mire egyből rám kapta csillogó tekintetét.

-          Ne hidd, hogy nem tepertelek volna le a színpadon a táncod után – jöttek a szavak gondolkodás nélkül.

Amint meghallottam a saját hangom hangos nevetésben törtem ki, és előredőlve röhögtem saját magamon. Komolyan ez a vigasztalás jutott eszembe? Semmi jobb? Lehet, hogy nélkülem tényleg többre menne.

-          Sajnálom, komolyan. Én csak… - töröltem ki a könnyeket a szememből – csak mondani akartam valami értelmeset, és ez jött.

-          Akkor tudni sem akarom mi volt a többi ötleted – mosolygott rám gonoszan, mire újból felszakadt belőlem a röhögés.

Mire lenyugodtam, percek teltek el, a város csendben suhant mellettünk, én pedig nem mertem megkockáztatni, hogy újra megszólaljak, mindenki jobban jár, ha megvárjuk míg Ninah erőt vesz magán.

-          Azért örülök – dőlt hátra, és fejét felém fordította.

-          Minek? – kérdeztem értetlenül, nem fordítottam időt a gondolkozásra.

Válasz helyett előre dőlt, egyik lábát átvetette rajtam, és óvatosan átmászott az ölembe úgy, hogy szemben üljünk. Két kezével körülölelte a nyakam, és szorosan a testemhez húzta magát.

-          Hogy nem hagytalak hidegen a színpadon – mosolygott rám, és lassan az arcomra hajolva adott egy puszit.

Elhajolni készült, de gyorsan elkaptam a karját, és magam előtt tartottam. Éreztem a leheletét a bőrömön, tekintetét az arcomon, miközben bőre perzselte az enyémet.

A közelségemtől elgyengülve sütötte le a tekintetét, és vágyakozva nézte a számat.

Ravasz mosolyra húztam a szám, és győzelemittasan néztem elpiruló arcát.

-          Az nem kifejezés. Így mást is terveztem ma estére – leheltem halkan, és a szája felé néztem, majd megéreztem, ahogy két kezével beletúr a hajamba, és még közelebb húzza magához a fejem.

Szakadozó légzése gyorsabb lett, miközben még mindig lesütött szemmel megszólalt.

-          Mást? Azt hiszem, kipróbálom azt az önmegtartóztatást, amit te gyakoroltál a színpadon – húzta magát közelebb, immár teljesen a testemhez préselődve.

-          Esélyed sincs – suttogtam közelebb hajolva a szájához, és játékosan beleharaptam, majd engedtem, hogy kicsusszanjon a szája fogaim közül.

Két kezem lassan csúsztattam a derekára, miközben éreztem lágyan cirógató ujjait a nyakamon, ami jóleső borzongást váltott ki belőlem. Elvesztem az eszem, ha ez a nő a közelemben van.

-          Na, és mióta tudsz ilyen jól hazudni a riportereknek? – célzott a ma esti kapcsolatfelvállalásra, én pedig önkéntelenül is elmosolyodtam a hiteles játékunkat illetően.

Erősen megmarkoltam a derekát, mire halkan felsóhajtott, és homlokát az enyémnek döntve lihegett.

-          Amióta ilyen jó partnerem van – mondtam az utolsó erőmmel, majd éhezve kaptam az ajkai után.

Olyan hévvel csókolt, amivel még talán soha. Úgy éreztem, hogy elnyel, hogy szinte azt akarja, eggyé váljunk. Ha lehet még közelebb jött hozzám, és szenvedélyesen játszott velem, miközben éreztem, hogy mindkettőnk egy olyan határon táncolt, amelyet nem nehéz átlépni, nem számít, hogy most autóban ülünk, és hogy bárki megláthat. Úgy csókoltam, hogy elérjem azt, a pillanatnak sose legyen vége. Azt akartam, hogy a csókunk legyen olyan erős, hogy az megváltoztathassa az időt, és végtelenné tegye a percet, amikor Ő az enyém, amikor érezhetem az illatát, érinthetem a testét.

Ninah egyik pillanatról a másikra szakadt el az ajkaimtól, és pihegve vetette hátra a fejét. Értetlenül pislogtam rá, miközben nem engedtem el magamtól, szorosan fogtam.

Lassan visszaeresztette a fejét, és lágyan végigsimított az arcomon. A szívem újra olyan tempóban kezdett el verni, ami felér egy kolibri szárnycsapásainak gyorsaságával, ami semmiképpen sem természetes, vagy egészséges. Mélyen a szemembe nézett, miközben nagy levegőt vett, és melegen elmosolyodott.

-          Eric, én… - kezdte, majd elhallgatott. Összeráncoltam a szemöldököm, és előrébb dőlve néztem rá aggódó tekintettel.

-          Uram, megérkeztünk – törte meg a sejtető csendet a sofőr, majd már szállt is ki, hogy kinyissa az ajtót.

Továbbra is kíváncsian figyeltem Ninah-t, éreztem, hogy mondani akar valamit, valami fontosat, és megőrülök, ha nem tudom meg.

-          Igen? – próbálkoztam a folytatással, de lemondón megrázta a fejét, majd újra rám nézett.

-          Semmi, menjünk, késő van – mosolygott fáradtan, majd a kimászott az ölemből, és kilépett a kinyíló ajtón.

A francba már…

---------------------

U.i.: Adél lefordította nekünk a Backseat című számot, és csinált egy kis videót is, amit immár ti is megnézhettek youtube-on. Én csak a fordításban segédkeztem, úgyhogy minden dicséret Adélt illeti, ha gondoljátok lessétek meg! :) Katt a szám címére. 

Eric Saade - Backseat