Chapter 35

The new office

/Az új iroda/

Mivel Eric még nem küldött SMS-t, ami arra engedett következtetni, hogy még nem hagyta el az ágyam meleg ölét, úgy döntöttem, hogy meglátogatom az új irodámat úgy, ahogy Sam javasolta.

Marx pontosan olyan volt, mint egy limuzin sofőr, nem beszélt, rám se nézett, már azt vártam mikor huzatja fel velem a fekete elválasztó üveget.

Bő fél óra múltán végül lefékezett az autó, és Marx gyorsan kipattanva nyitotta ki az oldalamon az ajtót. Mosolyogva kiszálltam, és megköszöntem a segítségét, mire végre egy normális reakciót is láthattam az arcán, egy ferde kis mosolyként.

-          Köszönöm a segítségét Marx, most már nyugodtan visszamehet.

-          A Mr azt adta ki utasításként, hogy ma maradjak Ön mellett, és arra vigyem, amerre csak kívánja.

-          Ó – nyúlt meg az arcom, majd elléptem a kocsitól, és felnéztem az előttem magasodó épületre. – Lenne kedve velem jönni?

-          Inkább a kocsiban maradnék – hajtotta le a fejét, én pedig megadóan bólintottam.

-          Ahogy akarja.

Lassú léptekkel indultam meg az irodaház felé, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan nézhet ki a helyiség. Vajon Samé volt ezelőtt? Vagy ugyanolyan unalmas lesz, mint amilyen Rubené volt? Esetleg valami színes, és érdekes? Valami Ninah-s?

Amint beléptem a hatalmas fotocellás ajtón megpillantottam a recepciós lányt, aki vidám mosollyal az arcán nézelődött a hallban.

Ha feleannyira kedves, mint amilyennek látszik, már nem lehet gond. Vigyázva lépteimre, indultam meg felé.

-          Jó reggelt! – szólítottam meg, mire felém kapta pillantását.

-          Ó, Miss Miles! Örülök, hogy megismerhetem! – nyújtotta a kezét, amit azon nyomban el is fogadtam. – Megnézné az irodáját?

-          Ha lehet – pislogtam még mindig meglepetten, majd követtem a lányt a liftig.

Honnan tudja nevem? Egyáltalán hogyan ismert fel? Úristen, itt mindenki tud rólam mindent.

Feszengve nyeltem le aggodalmam, miközben a liftben halk zene szólt.

-          Ma akarja kiválasztani majd a segédjét, vagy esetleg másik alkalmat választ? – fordult felém a letörölhetetlen mosollyal, ami mostanra már kezded megijeszteni.

-          Tessék? – nyögtem, és ebben a pillanatban megállt a felvonó, majd halk csilingeléssel szétnyíltak az ajtók.

-          Szüksége van egy olyan emberre, aki segítheti a munkáját, és mi erre a pozícióra gyakornokokat szoktunk ajánlani, hisz az mindenkinek a legjobb. Van is néhány jelentkezés az asztalán, nézze majd át!

A szavai csak másodlagos hangként jutották át a fülemen, mert abban a pillanatban, ahogy megpillantottam a hatalmas helyiséget, elállt a szavam. Az iroda valami csodálatos volt. Miután megpillantottam nem volt kétségem afelől, hogy ez nem Sam irodája volt ez előtt, sőt, ezt direkt nekem csináltatták meg. És nem tudom hogyan csinálták. Világos volt, színes, otthonos, és mégis egy iroda benyomását keltette.

Színes virágok voltak elhelyezve egy hatalmas asztalon, ahol egy számítógép, és rengetek papír is helyet kapott. A fal mellett faszekrények sorakoztak, majd azoktól balra egy ruhafogas magasodott ki. A függöny halvány vajszínű volt, ami kellemes fénybe vonta a helyiséget. Körbefuttattam a szemem a falon, ahol rengeteg kép mosolygott rám az életemből. Ott volt Selly, és anya, meg apa, az általános iskolai képem, amikor elballagtam. Közelebb sétáltam az egyik képhez, és meghatottan, mosolyogva vettem szemügyre. Központi helyen volt, mégis csak az vette észre, aki akarta. Mosolyogva nyújtottam a kezem a képért, amelyiken három kisgyerek nevetett fesztelenül egy parkban.

Óvatosan leakasztottam a helyéről, és hitetlenül ráztam meg a fejem.

Honnan van ez meg nekik? Ez Selly! Ő pedig… – simítottam végig egyik ujjam a fiúcska arcán.

-          Ez hihetetlen – leheltem teljesen lesokkolva.

-          Rengeteg munka van ebben az irodahelyiségben, Sam mindenkitől elvárta, hogy a legjobbat nyújtsa – szólalt meg mögöttem a nő, mire megpördültem.

-          Köszönöm – suttogtam, és még egy utolsó pillantást vetve a képre visszaakasztottam a helyére.

-          Most megmutathatom az Ön irodáját?

-          A mimet? – szökött fel a szemöldököm. – Akkor ez mi volt?

-          Az asszisztense irodája.

-          Mondja, hogy csak viccel – néztem rá hatalmas szemekkel, de a nő csak elmosolyodott, és kinyitott előttem egy ajtót, ami egy következő hatalmas helyiségbe nyílt. – Én ezt el sem hiszem – suttogtam, miközben körbe-körbe forogva néztem a szobát.

Ha lehet még otthonosabb volt, mint az előző, itt egy fokkal bensőségesebben volt berendezve minden, még jobban a személyiségemhez igazították a szoba színét, még több csodálatos kép volt a falon, nem fukarkodva, gyönyörűbbnél gyönyörűbb festményekkel. A szoba hátsó részében az egyik falat elfoglalta pár szép festmény, ám egyik sem híres festők keze nyomának tűntek. Egyből megindultam feléjük, miközben már hallottam is a nő halk kuncogását a hátam mögül.

-          Nos, igen. Kíváncsi vagyok rájön-e, ezek kiknek a munkái. Ha igen, adok a pletykákra.

Vizslató tekintettel cikáztam a képek között, amik egytől-egyik gyerekmunkának tűntek.

-          Saade-k! – böktem ki az első gondolatot, ami eszembe jutott.

-          Úgy bizony. Ha lesz ideje, nyugodtan bogozza ki, hogy melyiket melyikük csinálta.

-          Nagyon vicces – villantottam rá egy gúnyos mosolyt, majd a kezemet nyújtottam felé. – Tegeződhetnénk.

-          Örülök – mosolygott, és megfogta a kezem. – Akkor megnézed a jelölteket?

Bólintottam és megindultam a gyönyörű íróasztal felé, ami telis - tele volt Ninah-val. Az asztal közepén halomban álltak a papírok, és egy kis kék cetli díszelgett mindennek a tetején. Már kis, sejtelmes mosollyal az arcomon léptem közelebb, és amikor kezembe vettem a papirost, beigazolódott a gyanúm.

Ninah, csak, hogy tudd, attól, hogy megcsináltuk neked ezt a csodálatos irodát, még nem alapvetően lefektetett tény, hogy nem kell dolgoznod. Úgyhogy minden papír, amivel én már nem foglalkozom, még csak a kezemben sem volt, most itt pihen az üzenetem alatt.

Sok sikert, és üdv a Team Saade-ban!

Sam

-          Jól van Sam, jól van… - nevettem halkan, majd oldalra tettem az üzenetét, és a papírhalomra néztem. – Fantasztikus!

Egyesével lassanként húztam magam elé őket, és felcsaptam az aktákat, hogy beléjük lessek, és megnézhessem a mellékelt képeket. Mind lány volt, ráadásul rengeteg gyönyörű volt köztük, akik máris nem voltak olyan szimpatikusak. Elhúztam a szám, mivel nem tudok minden jelentkezést elolvasni először első benyomásra ítéltem, ami bár gusztustalan és csúnya dolog, ha megtehettem, miért ne?

Percekig csoportosítottam őket egyetlen pillantással, két kupacba, amikor rezegni kezdett a telefonom a táskámban.

Pillantásom az éppen olvasott aktán tartottam, miközben vakon tapogatóztam a készülék után. Amint megéreztem megszorítottam, és félig odafigyelve rántottam ki a kezem a táskából.

Az egyik papírnál előbb volt az életrajza, mint a képe, úgyhogy akaratlanul is bele-beleolvastam az önéletrajzába, ami nem sokkal volt tarkább, mint az enyém, lévén, hogy a tizenkilencedik életévét taposta a lány is, méghozzá nem hazai versenyző, közép-kelet Európából van itt. Érdeklődve néztem tanulmányait, miközben néha apróbb pillantásokat küldtem a telefonomat nyomkodó kezem felé, hogy rávegyem, nyissa meg az üzenetet.

Amikor végre rányomtam a „olvas” szóra, visszatértem a lányhoz, hogy megnézhessem a képét.

-          Huh – szakadt fel belőlem ez a reakció, amikor megláttam a lány képét, majd összecsuktam az aktát, és a telefonomra meredtem.

Húsz perc múlva a négyes stúdióban! Mäster Samuelsgatan 4/a. Utállak a reggel miatt!

Eric

-          Isteni – nyöszörögtem, és visszacsúsztattam a telefont a helyére. – Mennem kell, de meg van, hogy kit szeretnék felvenni. A lányé a legfelső akta, holnapra szeretném, ha bejönne ide az irodámba, mondjuk… - meredtem az előttem lévő órára ihletért – tizenegyre. Igen, délelőtt tizenegykor, ha neki is jó, akkor szeretnék egy találkozót. Kérlek, hívd fel nekem a lányt, és add meg neki az elérhetőségem is – hadartam, miközben összekaptam magam, és kiszáguldottam az ajtón, aztán valami eszembe jutott, és lefékeztem.

A lány felé fordultam, és hatalmas szemeket meresztve mosolyogtam rá halványan.

-          Hülye vagyok, bocsánat, te nem is nekem dolgozol. Istenem… sajnálom – temettem két kezembe az arcom, majd felsóhajtottam, és erőt véve magamon felnéztem. – Hogyan tudom felvenni a kapcsolatot a lánnyal?

-          Nyugi, majd beszélek vele, minden úgy lesz, ahogy kérted – nevetett, és éreztem, tudtam, hogy az én esetlenségemen nevet.

-          Nem vagyok ám mindig ennyire hülye – mosolyogtam rá, miközben már a kijárat felé tartottam, és célba vettem a liftet. – Holnap jövök – kiáltottam vissza, majd bezáródtak a lift ajtajai, és elindultam a táncpróbára.

Gyorsan beugrottam a limuzinba, és megadtam Marx-nak a címet, aki közölte, hogy tizenöt perc és ott leszünk. Eric ezt hogyan számolta ki ennyire pontosan?

Elhessegetve minden más gondolatot vettem elő a mobilom és rákerestem Selly számára.  A harmadik idegtépő csöngetésre vette csak fel, és álmosan nyögött bele a telefonba.

-          Te alszol? – ráncoltam össze a szemöldököm, miközben a leghitetlenebb hangvételem vettem elő.

-          Már nem. Nincs ma előadásom – ásította. – Amúgy meg neked is jó reggelt Ninah Miles.

-          Ja, igen neked is. Kérdésem volna. Honnan van meg neked az a kép, amin hárman vagyunk rajta gyerekként? Eric, te és én?

-          Nekem nincs meg – válaszolta álmos hangon, mire bennrekedt a levegő a tüdőmben.

-          Akkor meg honnan…? – suttogtam halkan, szinte elfelejtve, hogy Selly a vonal másik végén vár tőlem egy értelmes mondatot.

-          Szerintem beszélgess el a harmadik érintett féllel édes. Amúgy van kedved ma elmenni valahová?

-          Nem lehet dolgom van, viszont neked lesz kedved eljönni egy Eric Saade koncertre, igaz?

-          Eric Saade? Hm… életemben nem hallottam a nevet, kíváncsivá tettél. Mikor és hol?

-          Üzenetben elküldöm, oké? – kérdeztem, mire egy új nyögés volt a válasz, és már ki is nyomtam.

Eric azt hiszem, lassan véglegesíti magát a listámon, amin a leendő áldozataim vannak.

Az ablakon kinézve gondolkodtam azon, hogy mire is bólintottam rá, amikor eldöntöttem este, hogy nem érdekelnek a következmények mostantól a kapcsolatunkat illetően. Azt hiszem, nem leszek többet az a Ninah, aki a szülei árnyékában él, az, aki az egyetem padjait koptatja, hogy váljon belőle valaki. Mióta itt vagyok Svédországban éreztem rá, hogy a pillanatnak kell élnem, és Erickel csak így lehet. Nem tudom, hogy ő-e a tökéletes férfi a számomra, nem tudom, hogy megéljük-e a holnapot, azt pedig végképp nem, hogy meddig tudom csinálni ezt a munkát mellette, ráadásul Sam nélkül, de hajrá!

A limuzin lassan fékezett le egy hatalmas épület előtt, én pedig nagy levegőt véve tettem kezem a kilincsre. Amint kattant a zár, és kinyitottam az ajtót villanások hada vett körül, szinte semmit sem láttam.

Egy pillanatra lesokkolva dermedtem meg, és tátott szájjal néztem magam elé. Nem ülhettem vissza a kocsiba, és nem is futamodhattam meg. Lenyeltem a merevségem, és feszes mosolyt erőltetve az arcomra szálltam ki az autóból. Amint megtettem az első kilátástalan lépésem a bejárat felé, miközben hihetetlen mennyiségű riportert és fotóst taszítottam arrébb, a semmiből megjelent mellettem Marx, és hatalmas testével védve sétált mellettem, hogy elzárja a mikrofonok tömegét.

Hálásan mosolyogtam rá az ajtóban, és reméltem, hogy képes lesz épségben visszaérni az autóig. Amint az üveg összezárult mögöttem, megszűntek a vakuk, elnémultak a riporterek én pedig hálásan sóhajtottam fel. Álmodozva fordultam meg, amikor szembetaláltam magam Eric mosolygó arcával. Lazán zsebre dugott kézzel állt tőlem húszlépésnyire, arcán az a kaján mosoly játszott, amelynél eltitkolni sem lehetett a kárörvendést.

----------------------------------------

Jaj istenem, nektek is annyira fájt, mint nekem, amíg nem volt friss. Na, jó biztosan nem, de tudnotok kell, hogy én szenvedtem, frisset akartam már hozni, és várnom, várnom, várnom kellett... Megőrültem.. :D

No, de ezzel a fejezettel, és sok minden egyéb mással is szeretnék mindenkinek Boldog Mikulást kívánni! :))

Szép napot! :))