Chapter 37

One - zero over there!

/Egy – null oda!/

Percekig tartott, míg végre erővel, vízzel, majd végül női bájjal sikerült szétválasztanom őket, és rávenni arra, hogy a próbára figyeljenek.

Lassan kezdtem el lehúzni magamról a pólót, mire végre mindkettejük figyelme rám irányult.

-          Köszönöm – hajoltam meg előttük visszaengedve a pólóm, amire a reakció elégedetlen fújolás volt. – Elég! – intettem le őket. – Ha nem kezdjük el ezt az istenverte próbát, esküszöm itt hagylak titeket és ketten játsszátok el a csábítás pillanatait a színpadon, ahol a szám megkívánja. Esetleg te Alex, szívesen tekergőzöl majd Eric lábán.

-          Oké, vágjuk, csináljuk! Nézzük, mit tudunk kihozni belőled – engedte el Alex az énekes nyakát, és lassan kiegyenesedett, majd megindult felém.

Kérdés nélkül megragadta a karom, és magához rántott. Komoly tekintettel néztem a szemét egészen addig a pillanatig, amíg meg nem forgatott, és át nem húzott a lába alatt, hogy aztán egy pillanatig – életem egyik leghosszabb pillanatáig – elengedjen, aztán megfordulva elkapja feltartott kezeim, és felrántson a földről. Lihegve húzott magához, hogy a lábam alá nyúljon, és azt felhúzva döntse hátra a testem maga előtt.

Másodpercekig maradtunk így, majd visszaengedett, de a megérdemelt taps elmaradt, Eric izzó pillantással méregette Alexet, aki viszont csak engem nézett mosolyogva.

-          Azt hiszem menni fog – engedte el a kezem, és az egyik asztalon lévő vizes palackért nyúlt.

-          Mi? – vontam fel a szemöldököm.

Lassan, ráérősen lecsavarta a kupakot, miközben ügyet sem vetett mit sem értő, izgatott tekintetemre, biztosra veszem, hogy élvezte a perc minden pillanatát.

-          Tudod Ninah, te az a fajta táncos vagy, aki pillanatok alatt megjegyez egy koreográfiát, és rendkívül ügyesen éli át a zenét, és lesz párja egy hozzá illő, tökéletes táncosnak. Képes vagy érezni őt, tudni, hogy mit hogyan kell csinálni.

-          Kijavítanálak azzal, hogy: Ninah, te az a fajta menedzser vagy, aki szeret a szabadidejében táncolni, és ezen kívül pillanatok alatt megjegyez egy koreográfiát, és a többi – gesztikuláltam a kezemmel. – Mellesleg még mindig nem tudom, hogy hova is akarsz ezzel az agyon dicsérő szöveggel kilyukadni – ráztam meg a fejem, és újra végigkövettem a tekintetemmel, ahogy visszacsavarja az üveg kupakját, és lassan az asztalra helyezi a palackot.

-          Akkor megmutatom először is azt, hogy miről beszéltem. Mehet az a szám Eric? – nézett az énekesre, aki egy határozott bólintással igent mondott, majd megindult felém, a hátam mögé sétált, és egyik kezét a derekamra helyezte, miközben tartotta velem a szemkontaktust a tükrön át.

-          Először is, engedd el magad, és dőlj nekem.

-          Mi? Én nem nagyon akarok most bizalmi játékot játszani Eric – feszült meg önkéntelenül is a testem.

-          Csináld – suttogta a fülembe, mire erős borzongás futott át a testemen.

Mély levegőt vettem, és lehunyva a szemem a mellkasának dőltem. Megéreztem szíve heves verését a bőrömön, miközben az előbb még hidegleléstől remegő testem remegését felváltotta a forró borzongás, amely kéjjel öntötte el a testem. Eric bal kézzel átnyúlt előttem és megfogta a testem mellett lógó jobb kezemet, hogy aztán azt megrántva állítson maga mellé.

Tüdőmbe fagyott levegővel pislogtam a tükörképemre, aki ugyanabban a testtartásban, ugyanabban a pózban állt, mint partnere.

-          Érted? – lépett felém Alex, hogy ráfigyeljek, de annyira már ismert, hogy nem közvetlenül engem nézett, hanem a tükörben találkoztam pillantásával.

Kiegyenesedtem, és a fiúk között jártattam a pillantásom.

-          Ez tőlem független volt, Eric irányított mindent. És akár véletlen is lehetett.

-          Akarod, hogy megismételjük?

-          Nem – ráztam meg a fejem, majd újra a tükörre meredtem. – Na, folytatjuk?

Alex Ericre nézett, aki némán bólintott, majd a táncos megindult az erősítő felé.

-          Ninah mutatom a lépéseket, te pedig próbáld meg követni – vigyorgott.

-          Nagyon vicces Saade – mordultam rá, majd vigyázva, hogy ne rontsak ismételtem utána a koreográfiát.

Amint lenyomtuk az első részt, a hangfalakból megszólalt egy számomra ismeretlen dal, de már az első pillanatban biztos voltam benne, hogy egy Eric Saade számmal állunk szemben.

-          Explosive Love? – néztem felvont szemöldökkel Eric felé, aki egyből leintett, és rám kiáltott.

-          A mozdulatok! És egy, két, és egy két há’ négy – számolt be Alex, amire azonnal mozdultam, és követtem az előző lépések sorrendjét.

De a koreográfia a végét járta, ám éreztem, hogy a számból még van pár másodperc. Leálljak? Improvizáljak? Mit terveznek? Ahogy éreztem a lépések ösztönössé válását, annál jobban figyeltem a szövegre. Mintha egy macska-egér játékot láttam volna magam előtt, miközben az egész a szexről szólt.

Felvont szemöldökkel néztem Ericre, és elkaptam az engem vizslató pillantását. Véget ért a koreográfia, ő pedig egy lépéssel mögöttem termett újra, és körülölelve a derekam rántott magához olyan szorosan, hogy éreztem a teste összes rezdülését.

Jobb kezével bal irányba ölelt derekam szorosan fogta, majd egy lány a hátamra irányított taszítással érte el, hogy kihajoljak előle, szorosan simuló fenékkel a lágyékára.

A szám csattanva ért véget, én pedig egy hirtelen mozdulattal felegyenesedtem, és kényelmesen Eric mellkasának dőltem, kissé elhúzva az alsó fertályam a testétől.

-          Mi az isten ez a szám Eric? Te a szexről énekelsz? – léptem el előle, és a kósza tincseket kisöpörve az arcomból, csípőre vágott bal kézzel néztem rá.

-          Ugye, hogy mennyire rólatok szól? – röhögött Alex, és felém dobott egy törülközőt.

Lihegve töröltem bele az arcom, majd a fiúkra néztem, és próbáltam újra a táncpróbára összpontosítani, kerülve Eric testének hozzám simulásának gondolatát.

-          Ez az új CDről van, a Vol2 egyik számát hallottad. Megtiszteltetés, ha engem kérdezel – fordult felém újból Alex, mire rágrimaszoltam.

-          Még jó, hogy nem kérdeztelek. Mi volt a terved ezzel az egész táncbemutatóval?

-          Az, hogy a ma esti koreográfiát rátok építjük. Leginkább  megmutatom, mit kell velem összhangban táncolnod, majd betanulod az Erickel való közös táncotok lépéseit, és kész is a ma esti fellépés.

-          Pompás, akkor hajrá – csaptam össze a kezem, és hagytam, hogy Alex megmutasson nekem mindent, amit tudnom kell.

Órákig tartott a próba, miközben izzadva, hangosan lihegve vettük át a számokat egytől, egyig mind. Én azt hittem ez egy kisebb koncert lesz, de mint számomra kiderült, bár nem arénás több százezer emberes várható, az előadott dalok száma közelít a húszhoz, pontosabban tizennyolc, amit a számunkra szabadtéren felállított színpadon adunk elő.

Az első kétségeim a hőfokkal kapcsolatban villantak fel, amit Eric egyből ki is záratott, közölve, hogy inkább amiatt aggódjak, nehogy rosszul legyek a közel harminc fokos hőségben a reflektorok tüzében. A többi problémám a semmi fellépő ruhám, és a több órás koncert miatt volt, de ezt nem hánytorgathattam fel, tekintve, hogy vesztettem, és semmi kedvem nem volt újra élvezni a beavatás pillanatait, hacsak nem én is egy leszek a szivatók közül.

Órák múltán hörgéssel a tüdőmben estem össze a próbaterembe, és mit sem törődve a külvilággal terültem ki. Lehunytam a szemem, és semmire sem vágytam jobban, mint tudomáson kívül hagyni a kirobbanni kívánó szívem, és elmerülni egy hűvös medencében, amelynek vize jólesően kényeztetné felhevült testem. Egy percig azt éreztem, hogy semennyi levegő sem elég, akármekkora lélegzetet is akarok venni, az sosem elégíti ki a légszomjam, és ha mégis felkészültem volna a nagy beszívásra, a felénél abba kellett hagynom a műveletet, mert annyira kellett az oxigén, hogy a nagy belégzésem közepénél már a levegőhiánnyal küzdöttem, nem bírtam kivárni, míg a legnagyobb adagot szippantom be.

Sokáig csend volt, és akár el is tudtam volna aludni ott, akkor a földön, de két kéz, amik megmarkolták a csuklóm hirtelen rántottak fel, felébresztve álmomból.

Rongybaba szétszórtsággal ütköztem a testüknek, amik szilárdan álltak, és várták a csapódást, ami kidolgozott testüket figyelembe véve, azt hiszem nekem jobban fájt, mint nekik.

-          Hagyjatok! – nyögtem, majd újra lehunytam a szemem.

Tudtam, hogy úgyis megtartanak, semmi aggódnivalóm nem volt a testi épségem miatt, kellek nekik ma este.

-          Ninah mennünk kell, ideje magadhoz térni – simított végig az arcomon egy lágy kéz.

-          Le akarok feküdni – suttogtam, aztán hallottam, ahogy a fiúk egyszerre sóhajtanak fel.

-          Tied az első kör – mondta Eric, majd megéreztem, ahogy a lábam felemelkedik a földről, és egy puha, megnyugtató ölben találom magam.

Legalább nem nekem kell keresztülsétálnom azon a borzalmas fekete süppedő izén, aminek a gondolatától még a hideg is kiráz. Lassú ringatózásba kezdett a testem, majd hirtelen, csukott szemen keresztül is éreztem, ahogy a sötétet felváltja a szinte már bántó fény, és sikítások zaja ütött meg a fülem.

-          Basszus – szitkozódott Eric, majd a kéz elemelt a testétől, és átadtak egy másikba.

Eric jól ismert illata csapta meg az orrom, amitől egyből elmosolyodtam, és közelebb bújtam a mellkasához.

Éreztem, ahogy egyre közelebb érünk a tompa sikító zajokhoz, majd egy pillanatra felemelkedett a hangerő, aztán visszahalkult. Egy ajtó nyílt? Eric megállt a mozgásban, és hallottam, ahogy a szíve hevesebben kezd verni. Értetlenül nyitottam ki a szemem, és alulról néztem fel az arcára, ami merev maszkba torzult. Próbáltam követni a tekintetét, de a testem szöge miatt nem bírtam annyira elfordulni.

-          Mi folyik itt? – kérdeztem halkan, mire Eric rám kapta barna tekintetét, és aggódva figyelte az arcom minden rezdülését.

-          Üdv Eric Saade. Örülök, hogy újra láthatlak – szólalt meg az a hang, amit nem hittem, hogy a közeljövőben hallani fogok.

-          Csak a jólneveltség mondatja velem, hogy én is – válaszolta foghegyről Eric, majd lassan elkezdte leereszteni a lábam, hogy felállhassak.

Visszarántottam a vállamra az elmozdult pólót, és kíváncsian fordultam meg, hogy a férfira nézhessek. Tekintetem megütközött tökéletes megjelenésén, és egy pillanatra kapkodva szívtam be a levegőt, és hatalmasat nyelve erőltettem magamra a higgadtság jelmezét.

-          Mit keresel itt? – kérdeztem hidegen, tekintetem a szemén tartva.

Lazán megvonta a vállát, miközben zsebre dugott kezét lassan húzta ki.

-          Téged, ami azt illeti. Beszélni szeretnék veled.

-          Most? – intettem magam felé, majd a tomboló tömeg felé az üvegajtón keresztül.

-          Ha mehetnék veled, és a limuzinoddal, tökéletes lenne – folytatta zavartalanul, nem foglalkozva a némán felsorakozatott érveimmel.

Mit tegyek? Hisz, majdhogynem a főnököm, mindenképpen feljebb áll, mint én, és tőle függ a Saade projekt, nem mondhatok nemet, ha munkáról van szó. De jelenleg nem éppen a munkaidőmet töltöm, és túl sok időm sincs, ha bele akarna menni valamibe mélyebben. Tanácsoljak új időpontot, vagy vigyem el? Nem merek hátranézni Ericre, nem vehetem számba, hogy ő mit gondol, mert ő nem a karrierje szempontjából gondolkodik, ha Rubenről van szó.

Mindezt átgondolni van még öt másodpercem, mielőtt kínos lenne a hallgatás. Higgadtságot visszaerőltetve magamra bólintottam.

-          Legyen.

-          A kocsinál várlak – biccentett Ruben Eric, és Alex szemébe nézve, majd megfordult, és elindult az ajtó felé.

Mély lélegzetet vettem, és néztem én is Eric felé, aki bosszú tekintettel követte Ruben távolodó alakját.

-          Az színpadnál találkozunk, tegyél róla, hogy beengedjenek, oké? – fogtam közre két kezemmel az arcát, hogy magamra vonjam a figyelmét. – Oké? – ismételtem meg újra, míg végre rám nézett.

Lassan bólintott, mire a szájához hajoltam, és apró csókot leheltem rám, majd elhajoltam, és halványan rámosolyogva elléptem tőle, hogy kifordulhassak a fogásából, és Ruben után menjek.

Amint léptem volna Eric visszarántott magához egy sokkal mélyebb, szenvedélyesebb, édesebb csókra. Úgy szorított magához, mintha sosem akarna elengedni, szinte éreztem mennyire kíván abban a percben, mennyire fél, hogy mi lesz a következőben, amikor beszállok Rubennel az autóba.

Viszonoztam a csókját, és még többet bele akartam adni neki, mint amennyit kaptam, de éreztem, hogy megint közeledik az a határ, és nem szabad most átlépnem.

Zihálva szakadtam el a szájától, és lehunyt szemmel döntöttem a homlokom az állának.

-          Mennem kell – suttogtam, majd elfordultam, és kihúztam a kezem a fogásából, ám ezúttal nem akart megállítani. Muszáj bíznia bennem.

Amint felcsaptam az ajtót magam előtt, az első, ami megállított a hűvös szél volt, míg a második az az irgalmatlan hangos, dobhártyát sem kímélő sikítozás. Egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy ki vagyok, hogy hol lakom, hogy miért is vagyok itt, és hogy ezek a lányok, fiúk, fotósok, és riporterek miért vannak itt.

Szorosan fogtam még mindig az ajtó húzóját, és bíztam abban, hogyha emberrablásra, vagy erőszakra kerül a sor, ez az ajtó lesz az, ami megvéd, nem engedem el, semmi áron.

-          Ninah! Ide! – kiáltotta túl a hangzavart egy ismerős hang, majd megpillantottam Rubent, ahogy tartja nekem a limuzin ajtaját, majd a felém igyekvő Marx hatalmas testét szúrtam ki.

Istenem, csak addig érjek el…

/Eric/

Nekem kéne ott kikísérnem ezen az ajtón, nekem kéne azt mondanom mindenkinek, hogy tűnjön innen, mert Ninah Milesszal vagyok, nekem kéne megvédenem, és biztosítanom afelől, hogy ameddig velem van, biztonságban van, nem eshet baja. Erre mi történik? Az a nyálas seggfej vezeti el a limuzinig, és ő mellé ül be fellélegezve Ninah.

-          Elcseszem – mondtam ki hangosan, miközben még mindig azt a helyet néztem, ahol pár perce még egy limuzin parkolt.

-          Ember, dehogy cseszted el. Mennie kellett, este találkoztok.

-          Áll még a buli? Szervezed? – fordultam felé terelve a témát, úgyis csak felidegesítem magam vele.

-          Rajta vagyok, de a te részed nem csinálom meg.

Bólintottam, tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet. Egész nyáron koncerteznem kell Svédországban, annyi időm nem lesz, hogy leüljek. Néha a hátam közepére sem kívánom a határidőket, és a menedzseremet. A menedzserem… - merengtem el egy pillanatra, majd az éppen induló Alex felé nyúltam, és egy lökéssel megállítottam.

-          Haver, mi van? – nézett rám értetlenül, mire megráztam a fejem.

Lehet, hogy teljesen bolond vagyok.

-          Ha nem csak a mai estet nézed, hanem, amit végig műveltem, akkor elcseszem?

-          Az igazat? – fordult felém, és éreztem, hogy most jön a java. – Ha nem Ninah-ról lenne szó, igen elcseszted. Ember, hogy lehet ennyit várni, amíg lépsz? Nem tetszik, csak fektetni akarod? Tedd! De ez a játék egy normális csajt kikészít. És itt jön, hogy ő Ninah. Ő ugyanezt játssza, azzal a kivétellel, hogy ő a te lépésed várja. Egyértelmű, hogy nem fog ellökni, neked csak arra kell vigyáznod, hogy ne az legyen a vége, amiért nem akart veled összejönni. Emlékszel még a cetlire?

-          A csúcsra csak az ágyban? – vontam fel a szemöldököm, mire Alex bólintott.

-          Ha nem csak ott kell, tartsd meg! Ninah csodálatos lány azzal a sajátságos stílusával, és felvágott nyelvével, amivel mindenkit a bűvkörében tart. Nem te vagy az egyedüli, aki érzi ezt – mondta, mire nekem akaratlanul is a bejárat felé villant a tekintetem, ahol még pár perce az a limuzin állt. – És bár tudom, hogy neked szent meggyőződésed, hogy ellenállhatatlan vagy, sármos, és nagyszerű énekes, hát öregem, ha van csaj, aki nem fog érted epekedni, és rád várni, akkor az Ninah – fogta meg a vállam nevetve, mire kemény pillantással néztem rá. – Az igazságot akartad – vonta meg a vállát.

Egy pillanatra a szavait mérlegelve néztem magam elé, majd pillantásom felsiklott a falra, ahol megpillantottam az órát.

-          Menjünk – sóhajtottam fáradtan, pedig fel kell pörgetnem magam, a koncert még csak most jön, és egy életre tudatosítanom kell fiatalabbik Aglanderben, hogy ki is az az Eric Khaled Saade.

 ----------------

Hope you like it! :))  A válaszokat megírtam, lessétek meg! :)))

Puszim