Chapter 54

Sziasztok!
Először is, nagyon köszönöm a kommenteket, hihetetlen sok támogatást adtatok a szavak által, szóval köszönöm! Másodszor pedig, kérlek ne haragudjatok meg rám a mostani fejezet miatt, de így lesz minden jó, ha bíztok bennem, akkor azt megköszönöm! Persze nem azt mondom, hogy ne lepődjetek meg vagy háborodjatok fel, sőt! Írjátok is meg, csak ne utáljatok! :D
A végén még lesz egy kis szöveg, majd olvasd el, hogy nyugodtabb legyen a lelkiismeretem! De!
Vigyázat kiskorúak, mert ha nem is +18, de +16 biztosan! 
Köszönöm, hogy vagytok nekem, és jó szórakozást!

We’re one again

/Egyek vagyunk ismét/

Hosszú reggel volt, ami egészen délután négyig nyúlt, így most már képtelen leszek elbújni a nyilvánosság elől, mindenki, akinek a szava számít, tudja, hogy itthon vagyok, hogy újra itt élek.

Hazaérve felrohantam a szobámba, fürdőruhák után kutattam és azokat kidobálva a földre sétáltam eléjük, hogy a szememmel vizslassam őket.

-          Nekem a piros tetszik – kopogott Ruben halkan az ajtón, mire felé kaptam a fejem.

-          Akkor az most kiesett – vittem vissza a tekintetem a fürdőruhákra.

-          Biztos jó ötlet elmenni azzal a pszichopatával bárhova is? – sétált be és nem zavartatva magát ült le az ágyam szélére.

Összehúzott szemekkel néztem rá.

-          Nem ismered Dylant. A barátom – emeltem fel egy ruhadarabot, és a fürdő felé indultam vele.

-          Ja, egy barátod, akinek nem akadály, ha nem akarsz lefeküdni vele, mert megerőszakol.

-          Mi közöd van hozzá? – csaptam be magam mögött az ajtót, és elkezdtem levetkőzni.

-          Végül is semmi – hallottam nemtörődöm hangját, mire bólintottam.

-          Szerintem is – hagytam miközben magamra húztam a bikinit, ami bár akaratlanul, mégis piros színű.

Mire kiléptem a helyiségből, Ruben már nem volt a szobámban, úgyhogy felszabadulva vágtam le magam az ágyamra, és bekapcsoltam a gépem. Első utam az email címemre vezetett, ahol Sellytől várt egy levél. Mosolyogva nyitottam meg, miközben elhasaltam az ágyon, és állam alatt támasztottam meg a fejem kezemmel.

Sziaaaa Ninah!

Látom megérkeztél és megy az életed, mind annak előtte. Hogy honnan tudom? Ugye ez a kérdés meg sem fordult a fejedben!

Elég, ha csak beírom a keresőbe, hogy Ninah Miles és Los Angeles, máris ezer számra dobja ki a találatokat, blogokat, cikkeket, eszméletlen!

Hogy bírod? Tudod, Eric is olvassa ezeket, jobban értesül, mintha itt lennél. Na, de hagyjuk őt, szerintem beszéltek eleget. De! Vannak történések és van valamim a számodra, egy blog.

Lentebb linkelem, szerintem érdemes benézned. Egy lány még akkor kezdet el blogolni Ericről, mikor még itt voltál, de csak mostanában lett felkapott, amúgy te is téma vagy/ voltál,

és nem csak itt, egész Svédországban is! A lényeg, hogy ez a lány állandóan Eric nyomában van, minden lépésről száz százalékos biztonsággal és hitelességgel állít tényeket. Nincs hiba, még ha egy kicsit nyers is. Nem akarom bemártani Ericet, de ha nem csak az érdekel, amit elmond, akkor érdemes megkukkantanod a blogot. :))

A másik dolog, ami nem hagy nyugodni, az Ruben

Mi a büdös francot keres Amerikában? Az oldaladon? Miért nem szóltál? Mi folyik itt? A kép a neten kering, nem hiszem, hogy Ericet sokáig távol tudná tartani Alex, de… á, nem is értem mi megy itt.

Ajánlom, hogy magyarázd meg, még ma!

Na jól van, nem zsörtölődöm tovább, amúgy is mennem kell, mert kezdődnek a vizsgáim, az utolsók így év végén és tanulnom kell. Remélem mihamarabb hallok rólad!

Csókol,

Selly

Ez… ez.. frankó. Teljes katasztrófa. Lehet itt úgy élni, hogy arról nem tud mindenki? Mi az istenért kell mindent lehozni az interneten? Miért akar mindenki tudni rólunk mindent? Miért érdekli az egyszerű hétköznapi fiatalt a mi életünk? Az én életem?

Hogy látták meg Rubent? És vajon Eric már tudja? Ezért nem hívott ma?

A telefonom után kutattam, és amint megtaláltam megláttam a kis borítékot a kijelzőn.

Szia!

Ma bulizni megyünk a srácokkal, szóval majd reggel írok neked, vagy hívlak. Csók, E.

Hatalmas bűntudattal a szívemben löktem félre a gépet, és fordultam a hátamra, hogy a plafont kémlelve sújtson le rám a fájdalom.

Mi van, ha tudja, és haragszik, hogy nem mondtam el? Mi van, ha megutált? És ha bulizás közben egy másik lány megtetszik neki? Csalódott bennem? Elrontottam? Vajon a távolság szétszed minket?

Lehunytam a szemem és elképzeltem, ahogy Erickel nézem a Tv-t, ahogy közel ölel magához, fejét az enyémre hajtja és szíve lassú dobogása a legmegnyugtatóbb hang számomra.

Halk kopogásra ébredtem, és kipillantva láttam, hogy a Nap már rég lenyugodott. Sikeresen elaludtam, de legalább így sem kellett a fájdalomtól szenvednem egész délután.

-          Igen – nyögtem pislogva, újra a plafont kémlelve.

-          Aludtál? – hallottam meg Liam hangját, mire elmosolyodtam.

-          Azt hiszem, sikerült. Nem vagyok már hozzászokva ehhez a nagy nyüzsgéshez – ültem fel, és álmos tekintettel néztem a fiúra. Fantasztikusan nézett ki fekete úszónadrágjában, és fehér pólójában, ami lazán lengett a felsőtestén, mégis látni engedte izmait.

-          Gyere, induljunk – nyújtotta a kezét, én pedig felpattanva a szekrényhez futottam, kikaptam belőle egy ruhát, magamra húztam, majd Liam oldalán kiléptem a szobából, amikor egyből Rubenbe ütköztünk.

-          Jó szórakozást – nézett rám komoly tekintettel, mint aki inkább azt mondta volna, óvatosan!

Felhorkantam, és kikerülve őt folytattam utam az alsó szintre. Nem kell a féltése, adja másnak, akinek még nem rontotta el az életét.

-          Elmentem, reggel jövök – kiáltottam el magam, mire egy sziát kaptam a konyhából, és már ott sem voltam.

Fülledt, nagyon meleg nyár elejei este volt, nem bántam meg, hogy egy könnyebbik ruha mellett döntöttem. Liam kocsijával alig tíz perc volt a tengerparti törzshelyünk, ahol már égett a tábortűz, és már láttam egy pár árnyat.

-          Vigyázz Dylannal, oké? Csak óvatosan, nem éri meg egyik titok sem, hogy bajod essen – fordult felém, mélybarna szemét az enyémbe fúrva.

-          Figyelek – simítottam végig az arcán mosolyogva, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból, és levéve a cipőinket megindultunk a tenger felé.

-          Itt van a sztárpár – kacagott fel Jessica, de rá se hederítettem, csak elsétáltam mellette, majd ledobva magam a homokba a többiekre néztem.

-          És, mik történtek míg nem voltam itthon?

-          Hát – nyújtotta el a szót Tami, és lehuppant mellém – Dawn és Mark lefeküdtek egymással, de úgy, hogy közben Dawn kavart Dylannel, akitől terhes is lett.

-          Mi van? – csúszott fel a hangom a szemöldökömmel egyetemben, és megrökönyödve néztem végig a társaságon.

-          Ezt nem kellett volna Tam – ült le a másik oldalamra Christine és felém nyújtotta összezárt markát.

Értetlenül néztem rá, de amint a következő pillanatban kinyitotta, láttam, hogy apró bogyók vannak benne. Elvettem egyet, majd a többi is lassan elfogyott, ahogy mindenki magáévá tett egyet-egyet.

Dylan némán nyújtott felém egy üveget, hogy legyen mit ráinnom, én pedig összehúzott szemekkel néztem rá.

-          Az italokban más van – magyarázta, mire szemem az üvegre siklott, és kivettem azt a kezéből.

Előre meredtem a távolba, a tenger hullámait néztem, ahogy elnyelik egymást, majd a partra érve semmivé válnak, senkit nem érdekelve, hogy pár másodperce még ki volt erősebb, ki volt fölényben. Nagyot nyeltem, és meghúztam a Dylan által adott alkoholt, ami természetellenesen édes volt, mégis jól esett. Reméltem, hogy hamar megérkezem a kellemes bódultságot és zsibbadást, mert ki akartam lépni önmagamból, ebből a világból, és csak jól akartam érezni magam.

-          Mi lett a gyerekkel?  - fordultam Dawn felé, aki megvonta a vállát.

-          Elvetéltem.

-          Mike segítségével – kotyogta közbe Shirley, majd beleivott a saját üvegébe. – És Logan még mindig börtönben van, bár már csak egy hétig, ha jól hallottam.

-          Ja, ő tartja eddig a csúcsot közülünk a három hetével és emberölés kísérletével – nevetett fel Christine, mire elmosolyodtam.

Egy pillanatra lehunytam a szemem, és éreztem, ahogy valami eluralkodik a testem felett, és egyre forróbb lesz minden.

-          Jessica pedig elvonóra jár – sétált el mellettünk Liam, és egy kavicsit dobott a vízbe.

-          Aminek ez az este nagyon nem fog jót tenni – húzta el a száját a szóban forgó lány, majd erősen meghúzta a vodkás üveget.

-          Emlékeztek még a régi szép időkre? – dőlt el a homokban Shirley, én pedig magam elé meredtem mosolyogva és felidéztem az összes pillanatunkat.

-          Azokra az időkre gondolsz, amik annyira megkeserítették az életünket, hogy azóta is magunkkal hordozunk egy – egy titkot?

-          Nem – szólt közbe Shey, aki csak most érkezett, de máris belevetette magát az éjszakába. – Azokra az időkre, amikor bár tettünk ostobaságokat, ott voltunk egymásnak, amikor számíthattunk a másikra, amikor mi voltunk Los Angeles legnagyobbjai, és mindenki a botrányainkról, összetartásunkról írt, bár ez ma sem változott.

Bólintottam, és mosolyogva gondoltam arra a napra, amikor az igazgató nem tudott minket kicsapni a gimiből, mert együtt álltunk ki a másikért, és senki sem vállalt fel semmit.

-          Bár fáj bevallanom, igaza van. Jó volt együtt, sérthetetlenek voltunk, mindenki a kör része akart lenni, de senki nem tudott belépni. És ez piszkosul jó érzés volt, és jó érzés most is.

-          Ha már Ninah-nál tartunk, emlékeztek még, mikor a polgármester vacsoráján Liammal egymásnak estek a konyhában? – röhögött fel Christine.

Vöröslő arccal dőltem el a nevetéstől, miközben megpróbáltam a lehető legtávolabb sodorni annak a napnak még csak a gondolatát is. A szakácsok ott főztek mellettünk, a pincérek rakosgatták az ételeket, a kézilányok dolgoztak, Liam pedig elráncigált a sütők mögé, ahol állítólag senki nem látott minket, a képek mégis napfényt láttak az interneten. Megborzongtam a váratlan, kívánatlan képektől.

-          Mentségemre szóljon, hogy valaki bedrogoztatott aznap – néztem metszőn Dylanre, aki mosolyogva emelte felém az üvegét.

-          Én akartalak konyhára vinni – tette hozzá csillogó tekintettel, majd bevett egy bogyót.

-          Ja, és a szüleim bronzlakodalmára mi a mentséged?  - nézett rám Taylor. – Amikor tudjuk mik történtek az asztal alatt?

-          Amikor Liam megujjazta Ninah-t? – röhögte el magát Shirley, és furcsa hangot hallatva kacagott tovább.

-          Leszállhatnátok rólam! – löktem meg őket, amitől nevetve terültek el a homokban.

(We found love)

Éreztem, ahogy elkap a kellemes szédülés, és hogy a testem teljesen lázba jön, felhevül. Úgy éreztem, hogy képes lennék most bármit megtenni, hogy életemben nem voltam ennyire boldog, és hogy rettentő szomjas vagyok. Egymás után nyeltem a kortyokat, amik újabb drogokkal voltak felturbózva és pont úgy éreztem magam, mint annak idején. Akkor, amikor úgy tettem meg dolgokat, hogy nem érdekeltek, amikor nem éreztem, hogy jó vagy rossz, és akkor, amikor másnap nem emlékeztem rá, hogy mi is történt. Könnyű voltam, könnyű és szabad, boldog, olyan, aki ezen az estén bármit megtehet.

Üdítőnek, és édesnek éreztem a levegőt, hálás voltam azért, hogy beszívhattam. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon, hogy a barátaimmal lehettem, hogy velem voltak ugyanebben az állapotban, ami már teljesen uralta a testem, és éreztem, hogy a tudatom, az akaratom egy kis szekrénybe zárom, ahonnan ma este nincs kiugrás. Már nem én irányítok.

-          Táncolni akarok! – pattantam fel megszédülve, mire mindenki lány felsikoltott, és megfogva egymás kezét kezdtünk őrült táncba.

-          Ez a beszéd lányok! – fonódott egy kar a derekamra, ami pillanatokkal később ki is rántott a lányok tömegéből.

Megilletődve pillantottam fel Dylan vigyorgó arcára, aki lassan jártatta szemét végig a testemen.

-          Gyönyörű vagy ma – suttogta a fülemhez hajolva és lágyan belecsókolt.

Megborzongtam, és erőtlenül próbáltam ellökni magam tőle.

-          Hagyj Dylan!

-          Biztos? – kérdezett vissza halkan, miközben kezét végighúzta a nyakam vonalán, egészen a kulcscsontomig, majd felpillantott a szemembe.

-          Nem… nem tudom – leheltem teljesen összezavarodva, erőtlenül.

Egy mámoros érzés kerített hatalmába, ami teljes magába szédített, és nem tudtam nemet mondani. Akartam. Az agyam egy kis eldugott szeglete tiltakozott, erőt kívánt, de a testem nem hallgatott rá, és én sem. Nem esett jól az ellenkezés, és nem is ment. Hagyni akartam mindent, nem elvenni magamtól a jót, még ha tudtam is, hogy ez a sok tudatmódosító miatt van, amit az este folyamán vettem be. Gyengén dőltem neki Dylannak, aki erős támaszom volt, és megtartotta a testem. Egyik karja lágyan simított végig a hátamon, a gerincem mentén, majd a fenekemhez érve erősen belemarkolt, amibe belesóhajtottam. Nemet akartam mondani, megálljt parancsolni, de képtelen voltam.

Halványan érzékeltem, hogy lassú léptekkel távolodtunk a tűztől, a többiektől, akik vad tivornyákban tombolták ki magukat. Homályos foltként láttam, ahogy Shirley ledobja magáról a ruháját, majd a melltartóját, és vadul megcsókolja Tamit.

Beleremegtem az érzésbe, mikor Dylan a ruhám alá nyúlt, és az alatt lassan feljebb csúsztatta kezét a combomon. Érintése nyomán forróság járta át a testem, és kezdtem elveszíteni a kapcsolatot önmagammal, és a külvilággal.

Hangosan sóhajtozva döntöttem gyöngyöző homlokom a vállára, miközben éreztem, ahogy szívem vadul dörömböl a testemben, úgy éreztem, hogy menten kiugrik, de nem érdekelt.

Ajkai korbácsolva testem kéjét csókolták végig a nyakamat, míg kezével erősen beletúrt a hajamba, és magához rántotta a fejem.

Bódult tekintettel néztem lázasan csillogó szemébe, és éreztem, hogy szétfeszít a vágy.

-           Mit csinálsz Dylan? – hallottam meg Liam hangját a hátam mögül, mire összerezzentem és hirtelen nem tudtam, hogy mi fájna jobban; ha elmegy, vagy ha itt marad.

Lesütöttem a szemem, és próbáltam mélyeket lélegezni, és utat keresni a felszín felé, de nem volt esélyem a testem fölött.

-          Felidézzük a régi szép emlékeket a drága Ninah –val. Beszállnál? Ez talán az utolsó esélyed – mondta lágyan ringató hangon, majd éreztem, ahogy felkap az ölébe, és elindul velem.

A lélegzetvételeim egyre hangosabbak és nehezebbek lettek, úgy éreztem, mintha egy fátylon keresztül hallanám a hangokat. Minden tompa volt, mégis sokkal intenzívebb. Dylan lassan leeresztette a lábam, amivel megéreztem a tenger kellemesen meleg vizét. A fiú szembefordított magával, és folytatta ott, ahol abbahagyta Liam megjelenése miatt.  Szája az enyém felé közelített és lágyan belecsókolt a szám sarkába, majd egy leheletnyit elhúzódott. Lehunytam a szemem, és kapkodó lélegzetemre figyeltem, mikor újra megéreztem ajkait, ahogy rácsókol az enyémekre.

Gondolkodás nélkül nyíltam meg neki, így következő csókja, kemény volt, férfias, és izgató. A tarkójához nyúltam és erősen közel húztam magamhoz, miközben megéreztem, ahogy két keze a ruhám alját fogja meg, majd elkezdi felfelé húzni. Készségesen hajoltam el, hogy átrántsa a fejem fölött és a hullámzó tengerbe dobja.

Vízcseppek könnyű permete érte a bőröm, amitől még jobban éreztem, hogy a felhevült testem nem csak egy illúzió, szinte látni véltem, ahogy gőzölögve párolog el a víz. Egy csepp a kulcscsontomat érte, és a bőröm érzékelése annyira kiélesedett, hogy pontosan meg tudtam mondani, hogyan száguld lefelé melleim között. Minden, amit a külvilágból felfogtam, csakis a bőrömön keresztül érzékeltem, a többi érzékszervem tompán hagyott a kétségek között csapódni.

-          Nem szabad – leheltem erőtlenül egy hirtelen érzéstől vezérelve és becsuktam a szám.

-          Dehogynem – csókolt a fülem mögé, amitől elgyengült a testem, de egy hirtelen jött erős kéz hátulról megtartott.

-          Liam – suttogtam, de amint kimondtam a nevét, megéreztem forró csókját a tarkómon, és hátulról körülölelő kutakodó kezét a combom belső oldalán.

Dylan mosolyogva haladt kulcscsontomról a melleim fele, és kikötve a fürdőruhám csúsztatta le azt rólam. Hangos lélegzetvételeim lassan nyögésekké változtak, és úgy éreztem elvesztem a vérvörös örvényben.

Elengedtem magam, képtelen voltam tovább tartani a testem, de a fiúk megtartottak, és csókjaikkal őrült játékot űztek velem. Liam lassan megfordított, és szája pillanatok alatt vette birtokba az enyém, én pedig tudattalanul, önkívületi állapotban, mégis teljes izgalommal csókoltam vissza olyan heves vággyal, amennyire csak tudtam, hogy tudtára adjam, kívánom. Egyre erősebben csókolt, mélyebben, miközben Dylan ujjai a víz alatt kalandoztak, és égető csókjai a nyakam kényeztették.

-          Segítség! – Hallottam meg a távolból egy kétségbeesett hangot, mire minden erőmet latba vetve, kómásan résnyire nyitottam a szemem, és megpillantottam egy alakot, amint felénk integet hevesen.

Újból le akartam hunyni a szemem és átadni magam a pokolnak, de a hang nem engedett, újabb segélykérő kiáltás szelte ketté a tenger halk hullámzásnak zaját.

-          Gyertek már! Ninah – üvöltötte kétségbeesve, mire kipattantak a szemeim, és erősen meresztettem őket.

Elhúzódtam Liamtől, aki morogva követelte vissza az ajkaim, de nem engedtem, csak fürkésztem a távolt, amikor megpillantottam egy rángatózó alakot a földön.

Az ijedtség pillanatok alatt száguldott végig rajtam, kitisztítva az elmém. Ellöktem magam elől Liamet és gyors mozdulatokkal a part felé siettem.

-          Mi van? – kiáltott utánam idegesen Dylan, mire megpördültem és rémülettől kitágult pupillákkal néztem vissza rá.

-          Valakinek rohama van. Túladagolta magát Dylan – böktem a part felé, majd reakciót sem várva futottam ki.

Az alakok egyre kivehetőbbek voltak, mindenki teljesen lesokkolva, megrémülve állta körbe a lányt, és megpróbálták lefogni, hogy ne tegyen kárt magában, miközben teste ide-oda rángatózott.

Olyan ébernek éreztem magam, mintha csak most keltem volna, és egyáltalán nem lenne a szervezetemben sem drog, sem alkohol. Amint hozzájuk értem térdre vágtam magam a homokban és Taylor fölé hajoltam, akinek könnyű hab jött ki a száján.

-          Fordítsátok oldalra – mondtam idegesen, miközben már emeltem is fel alulról, hogy elfordítsam, de nem kellett sokáig egyedül csinálnom, pillanatok alatt reagált mindenki.

-          Van nálam tű – állt fel az időközben már megérkezett Dylan, majd felpattanva a kocsija felé rohant.

-          A francba – szipogta Shirley, majd egy másodperc múlva elhányta magát, és öklendezve görnyedt előre.

-          Vigyétek innen – üvöltöttem a többieknek, mire Dan reagált, és elkísérte a lányt.

Taylor még mindig borzasztóan nézett ki, a teste rángatózása nem maradt alább, és félő volt, hogy komolyabb baja esik, és hívhatjuk a mentőket. Idegesen próbáltam oldalt tartani a fejét, hogy a nyálas habtól nem fulladjon meg, és az kifolyjon az száján, amikor végre megérkezett Dylan.

-          Itt van – nyújtotta felém a steril fecskendőt, mire a többiek szó nélkül gördítették vissza újra a hátára a testet.

-          Ki csinálja? – néztem körbe, remélve, hogy lesz egy önként jelentkező, egy olyan, aki biztosan célba talál, és aki nem kockáztatja Taylor életét.

-          Csináld már Ninah! Te vagy a legjobb benne – fogta le a lány kezét Tami, és a többiek is hasonlóképp cselekedtek, hogy nekem könnyebb legyen.

Mély levegőt vettem és gyorsan átfuttattam minden gondolatot az agyamon. Egyenesség, nyugodtság, határozottság, gyorsaság, pontosság – ismételtem magamban, miközben magasra emeltem a fecskendőt, és levettem róla a kupakot. Enyhén megnyomtam, hogy légtelenítsem, majd egy pillanatra lehunytam a szeme, hogy úrrá legyek az idegességemen, és remegésemen.

Ha ez nem sikerül, akár meg is ölhetem. Ha arrébb megy, vagy nem a pontos helyre, soha többé nem kel fel.

Újabb levegőt vettem, és szorosan rámarkoltam a fecskendőre.

Körül tapogattam a mellkasát, és bízva az érzékeimben kellő magasságba eresztettem, a szíve fölé helyeztem és egy pillanattal később erős mozdulattal beleszúrtam azt.

Éreztem, ahogy mindenki megdermed, és lélegzetvisszafojtva nézi az ájult lányt, akinek a remegése abbamaradt. Ez két dolgot jelenthet és az egyik nagyon rossz.

Másodpercek, talán percek teltek el teljesen néma csöndben, mind a lányt bámulva és talán én féltem a legjobban, hogy valami baja esett, esetleg meghalt, mert az az én kezemen szárad, és képtelen lennék a tudattal élni. Még ha nem is lenne semmi következménye, mert mind kitartanak mellettem, a lelkiismeretem akkor sem hagyná.

Meredten néztem a lányt, és éreztem, ahogy a szívem már egyeletlen hevességgel ver, a kezem újra remegni kezd, és a sírás fojtogatja a torkom. Erősen belemarkoltam a homokba és remegő szájjal imádkoztam mindenhez, ami szent, hogy Taylor ébredjen fel.

Éreztem, ahogy egy meleg kéz szorítja meg az enyémet, mire odakaptam a fejem, és megpillantottam Liam aggódó tekintetét, amellyel engem pásztáz. Könnyes tekintettel dőltem a vállának, és vártam tovább a csodát, ami csak nem akart eljönni.

Hirtelen hatalmas lélegzetvétellel ült fel Taylor, mire én az ijedtségtől hátraugrottam, és szorosan markoltam meg Liam vállát.

-          Mi a picsa? – nézett meglepetten Tay a mellkasából kiálló tűre, mire én könnyes arccal megkönnyebbülve elnevettem magam és a körülöleltem a nyakát.

-          Annyira féltem – suttogtam a fülébe, majd megéreztem viszonzott ölelését, és ahogy lágyan simogatja a hátam.

-          Jól vagyok, csak tudnám, ez mi a faszt keres itt – mondta nevetve, miközben lefejtette magáról a kezeim, és a mellkasára mutatott.

Mosolyogva rántottam ki a fecskendőt belőle, és egy mellettünk lévő kőre tettem le, majd mindannyian újra megöleltük a csajt. A megkönnyebbülés, és tudat, hogy semmi baj sincs, hogy túlélte és minden oké, mindent elfeledtetett, ami az előbbi percekben történt. Nem érdekelt, hogy túladagolta magát és majdnem meghalt, nem izgultam, hogy mi lesz holnap, most jól van és ez a legfontosabb. Nyugodtak voltunk és boldogok. Idiótán vakmerők.

-          Mint a régi szép időkben – mondta Dylan és elnyúlt a homokban.

-          Komolyan, mint régen – értett egyet Liam, és felém fordította tekintetét. – Hiányoztatok – nézett a szemembe, mire elmosolyodtam, és én is a hátamra feküdve kémleltem a csillagokat.

-          Szeretlek titeket – szólaltam meg pár perc elteltével, és a meleg érzés, ami átjárta a bensőm, széles mosolyra késztetett.

Újra egyek voltunk, úgy éreztem magam, mint a gimnáziumban. Védettek voltunk, sérthetetlenek és egyek. Los Angeles elitje.

---------------------

Na, és most jöjjön a papolós része!

Sosem drogozunk, mert nem egészséges, értve?!

Nem fogadunk egy bogyókat, és ha ilyen barátaink vannak, gondoljuk át, hogy biztos jó-e ez nekem. Nem iszunk bele csak úgy üvegekbe, és vigyázunk mindig! :))

Szóval ne drogozzatok, ne igyatok (sokat) és ... egy fiú is bőven elég egyszerre! :D 

Oké, ennyi, remélem tetszett! :))) Csók néktek