Chapter 50

Sziasztok!


Nos... úristen! Ötvenedik fejezet! Hihetetlen, komolyan mondom! 
Nem kezdek el itt nyálasságokat írni, de akkor is hihetetlen, hogy olvassátok, amiket itt összeszerencsétlenkedik itt, és hogy még most is vagytok nekem!
Ha nem lennétek, ha nem kapnék visszajelzéseket, már régen nem írnék, már régen abbahagytam volna, szóval NEKTEK KÖSZÖNHETEM, HOGY MÉG MINDIG ÍROK!
Szóval elértük az ötvenet is! :)
Kaptam egy díjat Becksie-től, amit köszönök! :)
Mivel a múltkor nem írtam magamról semmit, ezért most megtenném. 


1.: Jelenleg Angliában élek és próbálok boldogulni, miközben dolgozok, tanulok, és önkénteskedem.
2.: A táncolás és az írás a mindenem.
3.: Édességek töménytelen mennyiségben és persze chips! Jelenleg a pillecukor a kedvencem. :D
4.: Ha befejezem otthon, Budapesten a tanulmányaim lehetséges, hogy Svédországban is jelentkezek egy főiskolára, marketing szakra.
5.: Volt egy Yorkshire fajtájú kiskutyám, de szegény elpusztult, azóta viszont imádom ezt a fajtát, és ezt kergetem, persze nem 60.000 Ft-ért. Talán ha haza megyek valahogy cserkészek magamnak! :)
6.: Egyik nagy álmom, hogy a gépem landoljon az LAX reptéren, és ha az meg van, onnantól nincs előttem lehetetlen, ha az USA-ról van szó. :D


Még egyszer köszönöm a díjat Becksie! :)))
Nagyon kíváncsi vagyok mindenki véleményére, aki elolvassa most a frisset, hogy hogyan is érez a résszel kapcsolatban, sőt arra is, hogy hogyan érez az egész történettel kapcsolatban! Köszönöm a véleményed!
Az előző fejezetre válaszoltam, a link oldalt található, ennél pedig ajánlom a zenéket nagyon nagyon!
Köszönöm, és csók

„ A chapter ending but the story’s only just begun.

The page is turning for everyone.”

(Mirror)
Az óvatosságot nem kímélve dobtam be a csomagtartóba a bőröndöm, levágtam a hátsó ajtót, és gyors lépésekkel sétáltam az utas oldali ajtó felé.
Kifújtam a levegőt, és még utoljára néztem fel a lakásomra, az erkélyemre. Ugyanaz a gyomorforgató érzés kapott el, ami akkor, amikor a szemem végigfuttattam az üres lakáson, amit már két napja kipakoltak. Ahogy az ajtóban álltam, és végignéztem a csupasz falakon, az üres szobákon, ahol néhány napja még éltem, és ahol annyi mindent tettem, ami befolyásolta az életem, és most semmivé foszlott.
A kanapém, ahol annyit mosolyogtam, és szerelmesen csókolóztam, az erkélyem, ahol imádtam minden pillanatot eltölteni. Most pedig, mikor a padlón ülve ittam meg a teámat, és reggeliztem meg, összeszorult a torkom, görcsbe rándult a gyomrom, és minden pillanatban, amikor a szemem végigsiklott az üres nappalin, a könnyek megállíthatatlanul akarták végigszántani az arcom.
Életem egyik fordulópontja történt itt, életem egyik szakaszát kell most itt lezárnom.
Elvettem pillantásom a házról, és Ericre vetettem egy halvány mosolyt.
-    Mehetünk – suttogtam, mire bólintott és beindította az autót.
Hosszú út vár ránk a repülőtérig, és mindketten jól tudtuk, hogy ez nem az a pillanat, amikor beszélgetni fogunk. Kényelmesen hátradőltem a bőrülésben, lehunytam a szemem, és mosolyogva emlékeztem vissza a táncest befejezésére.

-    Nos, Hölgyeim, és Uraim, az estnek vége. Itt az idő, hogy a zsűri meghozza a döntését. Ám ameddig az meg nem születik el kell mondjam, hogy az eddigi évekkel szemben idén sokkal többen jöttek el a versenyre, így boldogan mondhatjuk, hogy az idei Jótékonysági Táncverseny volt az egyik leggyümölcsözőbb. Az összes bevétel már felosztásra került a bizonyos szervezetek között, és a nyertes páros majd annak a jótékonysági szervezetnek ajánlja majd fel a nyereményét, akikkel ők szimpatizálnak, ám úgy hiszem nincsenek vesztesek, idén mindenki nyert. Csodálatos estét tölthettem el Önökkel, köszönöm, hogy itt voltak velünk, azt hiszem meglepetésekben sem volt szegény az idei show, mindenki kapott kedvére valót.

De, megszületett a zsűri véleménye, úgyhogy hallgassuk őket!
-    Nos, köszönjük Thomas, valóban megszülettek az eredmények, úgyhogy én csak megköszönném mindenkinek a részvételt, köszönöm a táncosoknak a csodálatos előadásokat, imádtam az összes párost, és feledhetetlen élményben volt részem. Tovább is adnám a szót két másik kollégámnak. Köszönöm!
-    Én sem tudnék más szavakkal élni. Hihetetlen, hogy milyen produkciókat láthattunk idén, komolyan mondom, hogy ilyet már rég láttam. Isteni volt, gratulálok négyes számú páros, bár nem lehetne kedvencem, meg kell valljam, szeretlek titeket! – dobott csókot felénk, én pedig elpirulva, mosolyogva hajoltam meg.
Az utolsó zsűritagra néztünk, most már mindenki tudtam, hogy egyetlen szám fogja csak elhagyni a száját, a nyertesé, a többiek pedig meg kell, hogy emésszék, idén nem ők nyertek.
-    Tudom, hogy most lassan minden táncos pár engem utál, mert még mindig nem mondtam ki azt a bizonyos számot, de még nem is fogom, ugyanis mindezek előtt, én is meg kell, hogy dicsérjek minden párost, és meg kell, hogy köszönjem mindenkinek a részvételt, aki eljött akár fellépőként, akár nézőként. Láthattunk csodálatos meglepetés produkciókat, mint például a mai este folyamán a Ninah Milestól, és Eric Saadetól, de volt itt féltékenység, és szerelmi háromszög is, szóval minden, ami egy fergeteges showhoz kell. De mint mindennek, ennek az estének is eljött a vége, és már csak egy dolog van, ami miatt mindenki izgul. A nyertes páros pedig… - nézett rajtunk végig, lassan hordozva tekintetét egyik párosról a másikra, és egyre inkább úgy éreztem igaza van, nagyon kezdem megutálni.
Leszegte a tekintetét, és abban a percben elhallgatott az idegesítően félelmetes zene is. Végem.

-    Megérkeztünk – hallottam meg Eric hangját, mire felpattant a szemem, és kíváncsian néztem körül.
Igen, ez a repülőtér. Miért van az, hogy hazamegyek, és félek? Nyugodtnak kéne lennem. Nyugodtnak, és határozottnak. Boldognak.
Lassan kikapcsoltam a biztonsági övet, és kikászálódtam a kocsiból. Hátrasétáltam Eric mellé, aki már kiemelte a bőröndjeim a csomagtartóból.
Mosolyogva léptem mellé, kivettem a kezéből a húzóját, és egyik kezemmel a bőröndöt húzva, másik kezemmel az övét fogva indultunk el a bejárat felé.
Az amúgy forgalmas repülőtér most kihaltabb volt, mint szokott, így a becsekkolás öt perc alatt sikerült, ezzel is feladva az egyik bőröndöm, és megszabadulva a mázsás súlytól.
-    Hát akkor – fordultam meg, Erickel szembe, amikor megpillantottam egy kisebb tömeget előttem két méterrel. – Ilyen nincs! – sikítottam fel nevetve, mire széles vigyorral a képükön indultak el felém.
-    Nem hihetted, hogy búcsú nélkül mész el – ölelt meg szorosan Alex, én pedig erősen viszonoztam a szorítást.
-    Annyira fogsz hiányozni – suttogtam bele a kabátjába, mire kedvesen végigsimított a hátamon, majd eltolt magától, és mosolyogva törölt le egy könnycseppet a szememből.
-    Te is, csajszi, de hamarosan látjuk egymást! Addig is, ne okozz csalódást – nevetett fel, és tekintetét levezette a kezemhez, és belenyomott valamit. – És ezt se hagyd itt!
Csillogó tekintettel néztem a díjra, és újra felülemelkedett keserű hangulatomon a kárörvendő vidámság.

(Losing your memory)
-    Nyertünk, nyertünk, nyertünk! – visítottam, miközben Eric nyakába ugrottam, és körbe – körbe forogtunk.
A hangos taps zene volt füleimnek, nem akarták abbahagyni, én pedig nem is akartam, hogy valaha vége legyen. Kacagva léptünk előre Erickel, és mélyen meghajoltunk. Hihetetlen érzés volt, ahogy mindenki állva tapsol, sikítozik, üvölti a számunkat, és az arcunkra kíváncsiak. Pár perc múlva minden más hangos kiabálás eltűnt, mindenki, egy emberként kántálta, hogy vegyük le a maszkot!
Bizsergett mindenem az izgatottságtól, és akaratlanul is Molly felé rebbent a pillantásom, aki kissé összetörve, de mosolyogva tapsolt továbbra is.
-    Háromra – suttogta Eric, és egyik kezével megfogta az enyémet. – Egy.
-    Kettő – mosolyogtam, szemem a közönségen jártatva.
-    Három – kiáltotta el magát, és egyszerre téptük le a maszkot az arcunkról, mire mindenki elnémult, és a teljes terem csitult. – Ez most jó, vagy rossz csend? – kérdeztem szemem az embereken tartva Erictől.
-    Szerintem hajoljunk meg, és lépjünk le – suttogta vissza, mire mosolyogva meghajoltunk, és kihátráltunk a néma teremből.
Futtomban még elkaptam a megdermedt Molly karját, és rámosolyogva elsuttogtam egy halk mondatot.
-    Azért még néha összefuthatnánk – kacsintottam, majd hagytam, hogy Eric elrántson.
Amint a függöny mögé értünk, hallattuk, ahogy az emberek elkezdenek suttogni, de hangos szó még midig nem hagyta el senkinek a száját. A hátsó kijárat felé rohantunk, amikor még hátranéztünk, mert furcsa hangok ütötték meg a fülünket.
-    Hopp, ez még nekünk jár – kapta ki a rohanó Alex a bírák kezéből a díjat, majd utánunk vetve magát intett, hogy rohanjunk.
Hangos kacagások közepette futottunk fel a buszra, ami egyből indított és elhajtott, miközben mi távolodva, kedvesen integettünk a kirohanó biztonsági őröknek.
Kár, hogy nem láttam Molly arcát, istenem…

Apró puszit nyomtam Alex arcára, és hagytam, hogy hátrébb lépjen, és kezeit a zsebébe mélyesztve induljon el Eric felé.
-    Szia csajszi – puszilt meg Léna.
Hihetetlen, de sikerült megmentenünk a gyakorlatát, és bár nem lehet az elsőszámú Eric Saade menedzser, ami eddig a dolga volt, azt ezután is el tudja látni, és még pár napig Sam lesz a főnöke.
Percek teltek el a búcsúzással, a vége felé pedig már nem tudtam visszatartani a könnyeim, főleg mikor megéreztem Selly illatát, és még egyszer utoljára szorosan magamhoz ölelhettem.
-    De jössz meglátogatni, ugye?
-    Persze – szipogtam, és letöröltem a könnyeim. – Az első szünetben rögtön itthon leszek.
-    Vigyázz magadra – simogatta meg a vállam, majd mindannyian felkaptuk a fejünket a hangosbemondó hangjára.
-    A négyszáz-tizenötös londoni járat utasainak figyelmét felhívnánk, hogy a beszállás a tízes kapunál történik. A beszállás húsz perc múlva elkezdődik, kérünk minden Utast, fáradjon a kapuhoz. Köszönjük!
Itt az idő, sóhajtottam fel, és Eric felé fordultam, aki elém lépett, és mindkét kezét szorosan átfonta a derekam körül, hogy még közelebb húzzon magához.
Mosolyogni próbáltam, de a sírás fojtogatta a torkom, és csak egy torz erőlködés maradt, nem tudtam a szemébe nézni. Felszakadt belőlem a sírás, és megadva magam hajtottam a fejem a mellkasának.
-    Sajnálom, annyira sajnálok mindent, Eric – hüppögtem könnyáztatta arccal, miközben ő lágyan simogatta a hajam.
-    Minden jó lesz. Haza mész, és majd találkozunk, ígérem – adott egy puszit a fejemre.
-    El kell engedned – suttogtam halkan, miközben merev tekintettel néztem a padlót.
A szívem szakadt meg, hogy ezt ki kellett mondanom, de nem tehetem meg, hogy örökké boldogtalan legyen miattam. Megérdemli, hogy találjon egy tökéletes lányt magának. Megérdemli, hogy boldog legyen bármi áron, ha kell, akkor nélkülem.
-    Nem, és ezt meg ne halljam még egyszer – fogta meg az állam, hogy felemelje a fejem, és a szemembe nézhessen szikrázó tekintettel. – Megértetted?
Némán, lehunyt szemmel bólintottam, mire megéreztem ajkaimon az övét. Édes csókja keveredett a könnyeim sós ízével, de nem törődtem vele, szorosan körülöleltem a nyakát, és mohón csókoltam vissza. Imádtam az érzést, ahogy beletúr a hajamba, és még közelebb húz magához, ahogy csókunk egyre hevesebb és követelőzőbb lesz, ezzel is elindítva lavinák százait a testemben. Tökéletes lenne, ha nem érezném a fájdalmas búcsú, és elválás keserű ízét a számban.
Pihegve húzódtam el az újabb felszólítás hangjára, és még utoljára elmerültem a szemeiben.
-    Szeretlek Eric Saade!
-    Én is szeretlek Ninah.
-    És őszintén utáltalak, mikor ideérkeztem – nevettem rá könnyfátylon keresztül, mire az arcára felkerült az ellenállhatatlan sármos mosoly.
-    Akkor jó – ölelt magához, arcát a hajamba temetve.
Felsóhajtottam, mikor elhúzódott, és már nem éreztem az illatát, és testének melegségét.
Egy utolsó, pihe könnyű csókra hajoltam a szájára, mikor hallottam, hogy fényképezőgépek kattognak, és vakuk villannak.
Csodálatos, még most sem lehet nyugtunk. Azt már meg sem kérdezem hogyan kerültek ide.
Elhajoltam Erictől, lesütöttem a szemem, és a bőröndöm fogantyújáért nyúltam, míg a másik kezem még mindig az övében volt.
-    Sziasztok – tátogtam némán a szavakat a többiek felé, majd egy halvány mosoly kíséretében elfordultam az átjáró felé, és hagytam, hogy a kezem lassan kicsússzon Eric kezéből, majd sietős léptekkel indultam meg a jegyátvizsgáló nő felé.
Nem mertem hátranézni. Nem volt hozzá erőm, tudtam, hogy ha még itt visszanézek, képtelen leszek felszállni a gépre, és feladok mindent. Feladom a főiskolát, az életem, mindent, csak azért, hogy vele lehessek. Mert ha ő van nekem, minden tökéletes. Minden, és nincs több kétség.

Betettem a kosárba minden becsipogtatható dolgom, majd áthaladtam a detektor alatt, és magamhoz vettem mindent.
Sebesen verdeső szívvel torpantam meg, és lassan hátrafordultam, hogy utoljára rájuk nézhessek. Tekintetem egyből megütközött Eric mély, fájdalmas szemében, amitől újabb könnycseppek buggyantak ki. Elkaptam a fejem, és homályos foltokat látva kerestem meg a tízes kaput.
Vége, vége, vége – hajtogatta egy hang a fejemben, amit mindannyiszor, mikor megszólalt ostoba fejrázással próbáltam elhallgattatni, de csak még erősebben rázott a sírás, és képtelen voltam abbahagyni. Sem akkor nem ment, mikor a busz kivitt a géphez, sem akkor, amikor felszálltam és elhagytam Svédország légterét.
Aztán elnyomott az álom, és könnyű gondolatokkal merültem el képzeletem világában.

Két órával később különösebb probléma nélkül tudtam átszállni a New York-i járatra, majd onnan a Los Angelesire, ami LAX-en landolt, pontosan másnap reggel nyolc órakor.
Hatalmas gombóccal a torkomban, mégis valamiféle beletörődő nyugodtsággal húztam magam után mindkét bőröndöm, és fáradt tekintettel kerestem a nevemet a kezében tartó sofőrre, de sehol sem találtam.
Nem hiszem el, hogy Megan még erre sem volt képes. Fújtatva indultam meg a padok felé, amikor valaki, aki mellett figyelmetlenül elhaladtam, köhintett egyet halkan. Azt hittem ráhúztam a lábára a csomagom, úgyhogy lassan felpillantva kezdtem bele a sajnálkozásba, amikor megpillantottam a férfi arcát.
-    Úristen, apa! – ugrottam a nyakába boldogan, mire egyből körém fonta a karjait, és mintha csak kislány volnék puszilta meg a fejem, miközben lágyan simogatott.
-    Jó, hogy újra itthon vagy – tolt el mosolyogva magától, amit én is egy széles vigyorral viszonoztam.
-    El sem hiszem, hogy kijöttél – bújtam hozzá újra, és hagytam, hogy átvegye a csomagjaim, és kivezessen az épületből, egyenesen a limuzin felé.
Újra itthon.