Chapter 42

Surprise!

/Meglepetés!/

/Eric/

Megkérdeztem, hogy hogy van, válaszolt, és ez visszafelé is meg volt. Fantasztikus. És akkor az eltelt öt percből már négy és fél perce hallgatunk, és kényelmetlenül fészkelődünk a székünkön.

Oké, nekem végem. Végül is, már elértem valamit, voltam az Eurovízión, egyre többen szeretik a zeném, maximum már nem jutok tovább.  Reményvesztetten néztem ki az ablakon, amikor Megan hangja visszarántott.

-          Szóval énekes vagy – jegyezte meg inkább magának, mint nekem. – Nem hallottam még rólad, csak mikor utánad néztem.

-          Ezért kellett egy új menedzser, ezért Ninah a megfelelő számomra, hogy a csúcsra juttasson – válaszoltam elharapva a mondatom végét, amikor rádöbbentem mennyire kétértelmű is az, amint mondtam.

-          Ühüm, nos igen, azt hiszem Ninah-val sikerül a csúcsra jutnod – mélyesztette tekintetét az enyémbe, úgy, hogy véletlenül se nézzek el, ez kihívás volt. – És mi van a barátjával Ty-jal?

-          A volt barátja Ty, egy kicsit megváltozott, így a kapcsolatuk jelenleg nem túl… - kerestem a szavakat – szerelmes – böktem ki idiótán, amire Megan nem válaszolt, csak méregetni kezdett. – Azt hiszem, megnézem segíthetek-e Ninah-nak valamiben – álltam fel, hogy aztán bár szívem szerint rohanva, de ezzel ellentétben lassan sétálva induljak meg a konyha felé.

Ninah éppen csendesen állt egy tálca fölött, látszólag magába roskadva, lehunyt szemmel. Szinte éreztem a testéből áradó feszültséget, ezért csöndesen oda mentem mellé, és nyugtatóan a dereka köré fontam a karom.

-          Készen vagy? – néztem rá aggódva, mire kinyitotta a szemét, és bólintott.

Megfogtam a tálcát, és elindultam vissza Meganhoz, hogy folytassuk az érdekfeszítő beszélgetéseinket. Még hallottam, ahogy Ninah szitkozódva indul meg utánam, ami apró mosolyt csalt az arcomra, miközben letettem az asztalra a forrón gőzölgő kávét.

/Ninah/

Ahogy leültem a másik kettő közé, láttam, hogy az előző percekben nem túl sok időt töltöttek beszélgetéssel, szinte még egymásra nézni sem tudtak nagyon. Ennek véget kell vetnem.

-          Anya, miért jöttél el Svédországba? Benne van Ty, Molly Sandén, Ruben, esetleg mindhármuk keze?

Anya egy pillanat alatt elvette tekintetét Ericről, és a szemembe nézett, azzal a tekintetével, amivel meg akar törni, de nem hagyom magam, velem ezt már rég nem csinálhatja.

Belekortyolt a kávéjába, majd lassan visszaeresztette az asztalra.

-          Szeretem az egyenességet Ninah, de ha szemtelenséggel párosul, azt nem tolerálom.

-          Tudod, anya, ha egy idézőjeles felnőtt a szemtelenségre hivatkozik, az azt jelenti, hogy  a szintén idézőjeles gyereknek igaza van, és ezt fáj hallani. Sajnálom, ha fáj az igazság, és sajnálom, hogy fáj, ha én felvállalom és kimerem mondani, de nem fogok kertelni csak azért, hogy te megtarthass egy látszatot. Nem vagyunk otthon, itt nem ítélnek el, ha nem mosolygunk egymásra, ha haragban vagyunk, és nem köpnek le azért, ha esetleg nem sminkben megyek ki az utcára. Úgyhogy hagyd magad mögött Amerikát, és őszintén áruld el, hogy mit keresel Svédországban – fejeztem be a monológomat, amitől újra felszökkent a vérnyomásom.

-          Igen, benne van Molly Sandén, és Ruben Aglander keze. De úgy látom – mérte végig Ericet, jó, hogy eljöttem, mert van mit megbeszélnünk.

-          Szerintem pedig nincs. Boldog vagyok, csinálom a munkám, és élvezem.

-          Azt látom, Ninah – vágta rá egyből anya, és szikrákat szóró tekintettel dőlt előre. – Mégis mit művelsz? Mióta profi, ha a munkaadóddal hálsz? Hogy tudsz tükörbe nézni? Eszedbe sem jutott, hogy kihasznál? Elvégre, te juttatod a csúcsra, és nem árt, ha ráerősít – küldött egy lenéző pillantást az énekes felé, akinél itt betelt a pohár.

-          Na, álljon meg a menet, Megan!

-          Mrs Miles – javította ki a nő kimérten.

-          Nem érdekel, hogy őszinte legyek – intette le. – Valamint az sem érdekel, ha engem húz le, de nem tud rólam semmit, nem tudja, hogy milyen kapcsolatom van a lányával, és van egy olyan sejtésem, hogy arról sincs semmiféle fogalma, hogy ki is valójában a lánya. Úgyhogy tegye meg azt a szívességet, hogy nem a saját házunkban beszél úgy rólunk, mintha senkik lennénk! Ha bármi nem tetszik, komolyan elmehet, és nem kell visszajönnie. Ninah-nak állása van, nekem pedig karrierem, amibe maga nem hiányzik. Nem használom ki a lányát, és egyáltalán távol álljon tőlem, hogy valaha is kihasználjak bárkit – folytatta, mire az utolsó résznél kétkedőn szaladt fel a homlokom. – Na, jó, bevallom, hogy megesett, hogy kihasználtam egyes… embereket – javított, mire elmosolyodtam.

-          Házatokban? Komolyan ezt mondta? Házatokban? – ismételte anya újra és újra a szót, láttam az arcán, hogy a teljes sokk hatása alatt van.

Önelégülten elmosolyodtam, Eric keze felé nyúltam, és összekulcsoltam ujjaim az övével.

-          Igen, azt mondta. Mi összeköltöztünk.

-          De az istenért, mióta vagy itt, egy hónapja?! Ne viccelj már Ninah! Húsz éves vagy, ráadásul ez a Mr Saade sem lehet több, ez meggondolatlanság. Azonnal hazajössz, véget vetek ennek a színjátéknak! – állt fel, és dühösen meredt rám.

Egy dolog, hogy eljön, mert hívták. Másik az, hogy még mindig nem veszi észre, semmi köze nincs már az életemhez, az pedig a harmadik, hogy mindennek lehord, és nem fél Ericet sem szapulni, de az, hogy kijelenti, hazavisz, minden biztosítékot kivert. Mégis mit képzel ki ő? Mióta van bármi joga beleszólni az életembe?

Elengedtem Eric kezét, és tartva anyával a szemkontaktust, lassan emelkedtem fel, hogy a szemünk egy szintbe emelkedjen. Erős magabiztossággal húztam ki magam előtte, minek következményeképp alacsonyabb lett nálam.

Felé léptem és rezzenéstelen arccal álltam minden lenéző pillantását.

-          Pont nem érdekel, hogy mint gondolsz anya. Nem tudom, miért hiszed még, hogy befolyással lehetsz az életemre. Nem vagy már legalább tíz éve. Gyakorlatilag nélküled nőttem fel, minden, ami jelenleg én vagyok saját magamnak köszönhetem. Ti a rangotokkal, és a pénzetekkel segítettétek elő azt, hogy továbbmehessek, de mást nem tettetek. Úgyhogy nem, nem megyek veled sehova. Tovább viszem azt, amiért ide jöttem. Itt vagyok itthon. Itt, ahol nagyi élt – néztem rá fájdalmas tekintettel, és a szavaim súlya alatt egyre jobban töpörödött össze. – Végeztem – zártam rövidre a beszélgetést, majd az ajtó felé indulva nyitottam azt szélesre. – Szia, Anya!

A nő egy pillanatig teljesen megsemmisülve nézte azt a helyet, ahol még az imént én álltam, majd a hóna alá szorította a retiküljét, és kihúzott háttal közelített felém. Mielőtt egy rám vetett pillantás nélkül távozott volna, Eric még utána szólt.

-          Örvendtem a viszontlátásnak, Megan!

Anya egy pillanatra megállt, majd bármiféle egyéb reakció nélkül folytatta útját a folyóson. Becsapva mögötte az ajtót szaladtam Eric karjaiba, aki nevetve zárt közre.

-          Sajnálom a bunkóságom, de ez a nő ezt hozza ki belőlem.

-          Semmi baj, megértem, de ugye tudod, hogy ennyivel nem ráztuk le, és amíg itt marad, te velem kell, hogy élj.

-          Édes büntetés – emelte meg a fejem az állam alatt, hogy gyengéden megcsókoljon.

-          A francba – eszméltem fel, és hirtelen sebességgel téptem ki magam Eric karjai közül, hogy a táskámért szaladjak.

Hogy mehetett ki a fejemből? Gyorsan beledobáltam a vajszínű kis táskába a mobilom, a kulcsom, és egy szájfényt, majd a bejárati ajtó felé vetettem magam. Eric éppen belépett volna, ennek következtében a kemény testnek ütköztem.

-          Mi történt?

-          Találkozóm van tizenegykor az irodámban.

-          Elviszlek – nyitotta ki nekem az ajtót, és már úton is voltunk.

Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű és gyors utunk az irodáig, ugyanis Stockholm olyan közlekedéssel jár hétköznap a délelőtti órákban, amit London is megirigyelne tőle. Idegesen pillantottam az órámra, ami fél tizenegyet mutatott és még közel sem voltunk a célhoz.

-          Mi a neve? – kezdte újra a faggatást Eric.

-          Majd megtudod.

-          Sok köze lesz hozzám? Sokat kell majd vele lennem?

-          Eszedbe ne jusson bepróbálkozni nála, és nem elvileg nem leszel sokat vele, én vagyok a menedzsered, én tartom veled a kapcsolatot – és lezártnak is tekintettem a beszélgetést.

Ideges voltam, mert soha nem csináltam még ilyet, és közben lehet, hogy kicsit durva vagyok Erickel, de idióta kérdéseket tesz fel, amikre most nincs idegem normálisan válaszolni. Ráadásul el sem hiszem, hogy ebben a ruhában jöttem el otthonról – néztem végig magamon, és megelégelve mindent, nagyot fújva vágtam magam hátra az ülésben.

-          Sajnálom – néztem ki mereven a szélvédőn.

Eric nem szólt egy szót sem, csak feszült arccal vezetett tovább. Na, most mi ütött belé?

Megőrülök – haraptam bele erősen az öklömbe, és szorosan lehunytam a szemem.

Az énekes hirtelen letért a főútról és kis utcákon keresztül, alig húsz perc alatt elérte az iroda épületét. Csendben kipattant, és megkerülve a kocsit indult meg felém. Láttam, ahogy néhány pont arra közlekedő fiatal lány felismerte, így én gyorsan felkaptam a kesztyűtartóban lapuló napszemüveget, és mikor Eric kinyitotta nekem az ajtót abban szálltam ki, ezzel megelőzve pár pletykát. Amint kiléptem a kocsiból egy fuvallat meglibbentette a hajam, és egy tökéletes pillanatig egy happy endes hollywoodi filmben éreztem magam. Aztán, amikor futva megindultak felénk a csitrik rájöttem, hogy az én filmem nem happy endes, és végképp nem hollywoodi. De megint tévedtem. Eric egyik kezével átölelve a derekam vezetett a bejárat felé, és csak egyetlenegyszer nézett hátra, hogy a lányokra mosolyogjon, és elmondja, sajnálja, de most siet.

Nem mertem megkockáztatni, hogy hátranézzek rájuk, még nem állok készen tömérdek lány utálatára, ami ráadásul ok nélküli.

Amint becsukódott mögöttünk az ajtó lekaptam a szemüvegem és sietős léptekkel indultam meg a recepciós kiscsaj felé.

-          Szia – köszöntem rá, mire felnézett a munkájából, és amint felismert széles vigyor terült el az arcán.

-          Szi…a – lett kissé szakadozott az üdvözlése, mikor megpillantotta mögöttem az énekest.

-          A lány már itt van? – próbáltam újra magamra vonni a figyelmét, de be kellett ismernem, hogy közel sem vagyok olyan vonzó számára, mint Eric.

A lány válasz nélkül mosolygott a Saade fiúra, és az sem zavarta, hogy ez már hosszú pillanatokba nyúlt.

-          Eric, légy szíves kérdezd meg te – böktem oldalba a mellettem állót.

-          Szia… Amanda – nézett le a lány névjegykártyájára. – Meg tudnád nekünk mondani, hogy a menedzserem asszisztense - vagyis a jelölt - megérkezett –e már?

-          Aha – lehelte a lány teljesen elolvadva. – Megérkezett.

Amint megkaptam a választ, az elköszönéssel sem törődve fordultam sarkon, hogy a lifthez induljak.

Én ezt hosszú távon nem bírom. Igazán tőlem is elájulhatna pár egyed, hogy ne érezzem másodlagosnak magam egy ilyen ember mellett, mint Eric Saade.

Beléptem az éppen megérkező liftbe, benyomtam a gombot, és abban a percben már el is kezdtek csukódni az ajtajai. Az utolsó pillanatban csúsztatta be Eric a kezét, hogy megakadályozza a záródást, és nagyot fújva állt be elém a liftben.

Nem tudtam máshova nézni, nem tudtam semmit csinálni, direkt állt be úgy, hogy semmi esélyem sem legyen ara, hogy semmibe vegyem a jelenlétét.

-          Sajnálhatod is – mondta, majd felém dőlt, és az utolsó másodpercben támasztotta meg két kezével magát a fejem mellett, mielőtt rám zuhant volna.

-          Megőrültél? Mit csinálsz? – néztem a hülye fejére, mire válasz helyett csak a combomra tette a kezét, és lágyan belecsókolt a nyakam ívébe. – Ezt mind az után – nyúltam a tarkója felé –, hogy flörtöltél az előbb a recepcióssal? – markoltam erősen a hajába, és hátrarántottam a nyakamtól.

-          Nem flörtöltem – mosolygott, majd elhúzódott felőlem, és visszaállt elém.

Mindkét kezét a derekamra tette, és egy rántással közelebb húzott magához.

-          Hosszú éjszakánk lesz – jelentette ki a számat bámulva.

-          Meg hiszem azt, de nem úgy, ahogy te gondolod, Eric.

Ebben a pillanatban nyílt ki a lift ajtaja, és egyszerre pillantottuk meg a furcsa tekintettel minket bámuló lányt.

-          Ninah?! – esett le az álla, mire elmosolyodtam, és elléptem Eric mellől.

-          Szia, Léna!

-          Hé, ez nem az a csaj a stúdióból? – ismert fel Eric a lányt, én pedig elégedetten bólintottam.

-          De, ő az. Léna Kenderesi, az új asszisztensem.