Chapter 2

Sziasztok!


Köszönöm az előző fejezethez érkezett kommentárokat, mert nagyon jól estek, hogy már most ért valakinek annyit a történetem, hogy írjon pár szót, szóval nektek hármótoknak; Orchidée, Ági, és Mancsi nagyon köszönöm! :)
Na meg persze Killának, és MyDreamnek az előszónál! ;) 

A csúcsra csak az ágyban

Hitetlenkedve ráztam a fejem, egyszerűen nem tudtam elhinni, és elképzelni, hogy az egykori, kis pisi barátom, most egy Svédországban híres énekes, itt áll velem szemben, és ilyen elképesztően jóképű.

Lassan felegyenesedett, és szemkápráztató mosollyal az arcán nyújtotta felém a kezét.

-          Eric Saade.

-          Ninah Miles – fogadtam el a felkínált jobbot, mire ő megfogta a kezem, felfelé fordította, és könnyű csókot lehelt rá.

-          Örülök – pillantott fel a kezem felől, én pedig abban a pillanatban azt hittem, hogy elájulok.

Miután elengedte a kezem még percekig úgy tudtam volna állni, de Georg hangja újból bezengte a szobát az ebéd lefolyását sürgetve. Eric állt közelebb az asztalhoz, de kezével előre engedett, kihúzta nekem a széket, majd helyet foglalt a velem szemben lévőben.

Gregori az asztalfőn ült le, így foglaltunk el hárman egy százhúsz embernek elegendő férőhelyes asztalt.

Hat pincér szolgálta fel az ételeket, és még így is, hogy körülöttünk forgott mindenki, is azt kívántam most bár láthatatlan lennék. Több okból is jól jönne jelen pillanatban. Ericet akarom nézni, minden rezdülését, felmérni egész alakját, vagy akár percekig szótlanul nézni az arcát, de képtelen voltam, mert végig más felé kellett néznem, vagy leszegnem a tekintetem, mert ő szinte le sem vette rólam a szemét.

Nem tudom miért nézett annyira, vagy mi volt rajtam bámulni való, de percek múltán, már nagyon untam, hogy nem tudtam szabadon arra nézni, amerre nekem tartotta kedvem, úgyhogy mikor minden étel előttünk volt, és a pincérek elhagyták a termet, felnéztem, és egyenes Eric szemével találtam magam szemben.

Nem kapta el a tekintetét, mintha tiltott dolgon kapták volna, ugyanolyan nyíltan folytatta arcom vizslatást, ami mostanra szemezéssé alakult.

-          Na, akkor együnk, jó étvágyat! – emelte fel a kanalát Georg.

-          Viszont- mosolyogtam visszafogottan, de nem nyúltam az evőeszközömhöz, ahogyan Eric sem.

Mintha csak meg lett volna írva csörrent meg Georg telefonja, minek következtében elnézést kérve hagyta el az asztalalt.

-          Szóval – kezdte Eric továbbra is a szemembe nézve.

-          Szóval – folytattam az ujjammal dobolva.

-          Megváltoztál.

-          Felnőttem.

-          Gyönyörű lettél – mosolygott, nekem pedig meglódult a szívverésem.

Éreztem, ha most meg kéne szólalnom megremegne a hangom, de még egy kéz felemelés is remegéssel járna, így becsúsztattam mindkét kezem az asztal alá, és lazán az ölembe rejtettem őket.

Nagyot nyeltem, és mély barna szemeibe fúrtam az enyémet.

-          Te pedig énekes.

-          Való igaz – bólintott. – És mi járatban?

Ez most komoly? Lehetséges, hogy nem esett le neki?

-          Szerinted?

Kérdésem hallatán hátradőlt, és egy pillanatra összezavarodva nézett maga elé, mintha azon gondolkodna: Tudnom kéne?

-          Gondolom Georg valami ismerőse vagy, vagy pedig a leendő menedzserfélémet kíséred – vonta le végül a saját következtetéseit.

-          Jól mondod. És ha már itt tartunk, mi a véleményed erről az új menedzser dologról?

-          Nem hiszem, hogy egy kezdő, egyetemen még le sem diplomázó kis valaki tudna engem a csúcsra juttatni. Meg van a csapatom, velük eddig felépítettem azt, ahol most tartok, a többi is menni fog, nem kell egy amerikai senki.

Mindezt úgy mondta, mint aki már ezt ezerszer és ezerszer átgondolta, átrágta, és valóban ezt is hiszi.

Még válaszom előtt érkezett vissza Georg, és leült a helyére.

-          Még el sem kezdtétek? Pedig bőven van munkánk, szóval gyerünk!

-          Nem kéne megvárnunk a „jövőbeli menedzsert”? – rajzolt idézőjelet a levegőbe Eric, én pedig kihúztam magam ültömben, tudtam mi következik, Georg közbeszól.

-          Itt ül veled szemben. Miss Miles fog nekünk segíteni.

-          Üdvözlöm Mr Saade, én vagyok az amerikai senki, aki a csúcsra fogja juttatni.

Eric képe egy pillanat alatt megnyúlt, előkapott egy tollat, és villámgyorsan a szalvétájára firkantott pár betűt, amit pedig áttolt az én oldalamra.

Kihajtottam a szalvétát, majd elolvastam az egy soros mondatot.

Maximum az ágyban, édes.

Megszólalásomat, és a levél érkezését hűvös csönd követte. Georg tekintete kettőnk között cikázott, de nem szólt egy szót sem, csak csöndben evett, ahogy mindhárman tettük.

Az ebéd végeztével egy – egy pohár borral a kezünkben sétáltunk át a fotelekhez, hogy megbeszéljük a részleteket, amihez most a legkevésbé sem volt kedvem. Inkább rohantam volna el, és soha vissza sem nézni ennek az étteremnek a közelébe, vagy akár csak Eric Saade száz méteres körzetébe.

-          Nos, kedvesem, ahhoz, hogy hozzá tudj látni a munkához, nagyon sok mindent kell előre tudnod, úgyhogy egy hetet kapsz egyelőre arra, hogy majd a most általam odaadott anyagokat átnézd, és hogy feltérképezd a helyzetet. Ez alatt az egy hét alatt annyi időt kell Erickel töltened amennyit csak a te és az ő ideje enged, próbákra, és koncertekre kell járnod, de gondolom te is tisztában vagy vele, hogy mennyi információ kell ahhoz, hogy valami elkezdhess építeni. A referenciáid kiválóak voltak, nem is tudom miért mondtál le az első helyről.

Eric arcára az utolsó mondattól egy hatalmas, elégedett vigyor ült ki.

-          Ne örülj, nem miattad jöttem. Már a nevedre sem emlékeztem – mosolyogtam rá, majd Georg felé fordultam, aki értetlenül állt csípős válaszom előtt. – Egy ideig, gyerekkoromban itt éltem Svédországban a nagymamámmal, de miután ő elhunyt, haza utaztam, és a szüleimmel éltem tovább Amerikában. Végül mikor kiderült, hogy első lettem a barátom Ty felajánlotta, hogy ő elmegy Párizsba, ő úgyis jobban vágyott oda, én meg ide utazhattam.

-          Értem, nos mi nagyon örülünk, remélem majd jól fogod érezni magad. Természetesen a csapatunk része lettél, élhetsz azokkal a lehetőségekkel, amikkel mindenki. Limuzin, taxi és egyéb közlekedési eszközök, és a többi, de nem sorolnám, út közben úgyis mindenre rájössz.

-          Igen, köszönöm – bólintottam, mire Georg felállt, és három pezsgőspohárral tért vissza.

-          Eric, kibontanál egyet kérlek?

Eric először rám nézett én pedig kemény pillantással viszonoztam az övét, mire elindult az italos hűtő felé.

-          Akkor igyunk a közelgő közös munkánkra! – emelte a magasba Georg a poharát.

-          Egészségünkre – zengtük kórusban, én pedig direkt kerültem közben Eric pillantását.

Miután megittuk a pezsgőt elérkezettnek láttam az időt az indulásomhoz, kipillantva pedig megállapítottam, hogy a sötétedés, mint régen, most is alattomosan korán jön.

Georgtól kézfogással, Erictől távolságtartó biccentéssel köszöntem el, és megegyeztem a menedzserrel, hogy holnap felhív, még a délelőtt folyamán a találkozókat illetően, majd még kezembe nyomott egy tucat papírt is.

Kifele menet előhúztam az Eric által kezembe nyomott szalvétát, apró darabokra téptem, és galacsint formáztam belőlük.

-          Hé, Eric! – fordultam vissza a kuka mellől, ami a kijáratnál állt, mire ő is hátrakapta a fejét.

Felemeltem a kezem, és a kuka fölött kiengedtem a tenyeremből az összes galacsint, amik pedig örömmel estek a szemetesbe.

-          Jó éjt! – tettem hozzá, és kifordulva a megrendelt taximhoz léptem.

Nagyot sóhajtottam, bediktáltam a címet a taxisnak, majd elővettem a mobilom, és tárcsáztam Sellyt. Első csörgésre felvette.

-          Na?

-          Hazamegyek, kezd el pakolni a bőröndöm.

-          Mi?

-          Mondom. Irány Amerika.