Chapter 6

Sziasztok Kedves Olvasók! 


Megjöttem a mai frissel, kíváncsi vagyok a véleményeitekre. :)
Kellemes péntek délutánt, no meg hétvégét! :)
Csók;
Kinga

Sam

Hosszas mérlegelés, és a tények felállítása után arra a megdöbbentő következtetésre jutottam, hogy álmodom. Ez egy igencsak hosszú, kimerítő, és idegesítő álom, de gondolom a sok stressztől van, ami a suliban ért.

Egy apró próbálkozást még azért bevetettem, és megpofoztam magam.

-          Ninah, te jól vagy? – nézett rám aggódva Sel, mire zavartan bólintottam.

-          Persze, csak már kezdődik az ideg összeroppanás – mosolyogtam rá keserűen, majd a szobám felé indultam, hogy felöltözzek.

Ha már sodor az ár, megadom magam, egyszer minden álomnak vége szakad, legyen akármilyen valósághű, vagy borzalmas.

Pár percünk volt csak, hogy elkészüljünk, és lerohanjunk a limuzinhoz, ami nem hazudtolta meg önmagát, tényleg hatalmas belső térrel rendelkezett, amit mi kis is használtunk.

Sel egy miniszoknya, egy fehér felső, és egy kis kabát mellett döntött, bízva a nyári időben.

Én nem voltam ennyire merész, okulva az esti kirándulásomból, és egy csőfarmert vettem magamra, egy rózsaszín pántos toppal, és egy szürke kiskabáttal.

Amint beszálltunk, elnyújtóztunk két oldalt, és lévén, hogy nem reggeliztünk, meglestem a kis rekeszeket, valamint a hűtőt, némi táplálék után kutakodva.

A hűtő teljesen fel volt töltve, pezsgő, eper, édességek, és két kis szendvics is be volt csomagolva. Ahogy jobban belenéztem, megláttam, hogy az mindkét szendvicsre nevek vannak írva, az egyiken pedig az enyém virított.

Kiemeltem, és kihúztam a kis kártyát a csomagolás alól, aminek a másik oldalára egy apró üzenet volt rávésve.

Jó reggelt Ninah! Gondolom nem reggeliztetek, így nyugodtan fogyasszatok bármit, amit a kocsiban találtok. És van neked egy meglepetésem a leghátsó ajtónál lévő kis rekeszben, az ülés alatt.

Eric

Nem akarom tudni mi van a rekeszben. Istenem, nem…

Kivettem a szendvicseket, és az egyiket odadobva Selnek leültem mellé.

-          Nézd, a nevem – bökött a címkére vidáman, majd kicsomagolta az ételt és hozzálátott.

-          Aha – bólogattam, és merengve néztem magam elé.

Percek múltán, és a hűtő kiürítése közben a limuzin lefékezett, mi pedig rendbe szedve magunkat vártuk, hogy kinyíljon az ajtó, és megjelenjen benne valaki, ami meg is történt a sofőr személyében.

Selly szállt ki legelőször, és ahogy kitekintettem mögötte megláttam, hogy egy park mellett lehetünk, ami mögött már felállították a színpadot, és ahol most éppen a világítás beállítása folyik.

Visszafordulva a limuzinba egy percig elmerengtem az ülést nézve.

-          Nem tudom, miért vagyok ilyen hülye – morogtam magamban, miközben lehajoltam, hogy kihúzzam a kis rekeszt.

Amint sikerült kipattintanom, egy szál vörös rózsa tűnt fel benne. Elképedve vettem két kezem közé, miközben önkéntelenül is megindultam a rám várakozó sofőr felé. Fél kezemet megfogva segített ki a járműből, kilépve viszont még mindig fel sem pillantva csodáltam a virágot.

Kicsit összezavarodtam. Nem, azt nem mondom, hogy meginogtam abban az általam felállított tényben, miszerint Eric semmi mást nem akar tőlem, csak a testem, egyszerűen kezdett megremegni egy kitűnően felállított hideg fal. Miért csinálja ezt velem? Miért nem képes elfogadni a nemet válasznak?

Mert pontosan tudja, hogy eléri a célját.

Pár lépést gondolataimban merengve tettem meg, majd megtorpantam, mert a lábam előtt megláttam egy másik pár fekete cipőt.

Lassan pillantottam fel, és tekintetem ütközött Eric barna szemeivel, aki mosolyogva konstatálta ajándéka eredményességét.

-          Szép, nem igaz?

-          Gyönyörű, ezért is fáj, hogy olyan aljas célokra használják fel, mint most te – mosolyogtam rá, de kikerülve továbbsétáltam, eszemben sem volt visszaadni a rózsát.

Sellyvel elindultunk, hogy átvágjunk a parkon, és a színpadhoz sétáljunk, amikor egy nőt láttunk felénk rohanni.

-          Eric! – kiáltotta, mire hátrafordultam, és megláttam a felénk igyekvő Eric-et, aki a hangra összerezzent, és szorosan lehunyta a szemét. – Jaj, Eric, olyan rég láttalak, úgy hiányzol! Miért kerülsz? Istenem úgy szeretlek! – ölelte szorosan a lány a popsztárt, mire felnevettem.

-          Ez ki? – fordultam Selly felé, aki kétségbeesetten bámulta a párt.

-          Ne vigyorogj, nem vicces. Gondolom egy őrült rajongója, mert hogy nem Molly az, az biztos.

-          Molly? – néztem rá érdeklődve, mire bőszen bólogatott.

-          A volt barátnője.

-          Ó – mosolyodtam el, és újra rájuk néztem.

Láthatóan Eric nagyon szenvedett, és kedvesen, mégis határozottan próbálta levakarni magáról a lányt, ám az nem tágított, továbbra is szorosan ölelte az énekest.

-          Segíts már neki – rángatta meg a karom Selly.

-          Mi? Dehogy. Életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Csak meg tudja oldani. Vagy miért nem segítesz neki te?

-          Én nem vagyok az a fajta. Képtelen lennék a közelébe menni normális emberként, ha hozzám ér is majd’ elájulok – magyarázta, és elkezdett tolni.

-          Nem – fékeztem le, és ellenálltam erőszakos tolásának.

-          Az istenért Ninah, a menedzsere vagy, vagy mi, nem? – nézett rám megrovó tekintettel.

-          Ó, a fenébe már – mordultam fel, és megindultam a pár felé.

A lány vett észre először, és idegesen pillantott közeledő alakom felé, tudtam, hogy most méri fel ellenfél vagyok-e számára.

Van egy rossz hírem, Édes, igen, az vagyok – mosolyogtam feléjük mézesen.

Svédül beszéltek, egy szavukat sem értettem, de amikor Eric szenvedő, kétségbeesett tekintettel nézett fel, valami egyfajta megelégedést éreztem, és még szélesebb lett a vigyorom.

Beérve őket Eric oldalához simultam, két kezemet összekulcsolva a vállára tettem, és apró puszit nyomtam az arcára.

-          Valami baj van, Édes? – kérdeztem tőle, miközben a lányt vizslattam a tekintetemmel.

-          Semmi, most már megvagyok, köszönöm – válaszolta, és éreztem az arcomon a pillantását.

Lassan felé fordultam, mire megcsókolt, és egyik szabad kezét a derekamra csúsztatta.

Rózsát tartó kezem lehullott testem mellé, teljesen belefeledkeztem a hirtelen jött csókba.

Nehezen, és elégedetten húzódott el az arcomtól, én pedig felpillantottam azokba az utálatosan gyönyörű barna szemekbe. Mosolyra húzódott a szája, és még közelebb húzott magához, miközben a megrökönyödve minket néző lány felé fordult.

-          Ki ez a ribanc? – köpte a szavakat a lány angolul, bennem pedig felment a pumpa, de Eric megelőzött a válaszadással.

-          Nem ribanc, hanem a barátnőm – javította ki villogó tekintettel. – Most pedig megbocsátanál, és elengednél? – nézett a lány szorító kezére.

Az megdermedve ejtette le a kezét, Eric pedig elindult velem előre, hátrahagyva a lányt. A biztonság kedvéért leengedte a derekamat magához ölelő kezét, és összefűzte ujjait az enyémmel.

-          Jössz nekem eggyel, egy hatalmassal – sziszegtem neki.

-          Köszönöm – fordult felém, és csókot nyomott az arcomra.

Beértük Sellyt, aki hozzánk csatlakozva sétált tovább.

-          Ez elképesztő volt – suttogta maga elé, majd ránk pillantott, és újra a földre.

Egy másodpercig hátralestem, és a lány még mindig minket nézett, így még nem húzódhattam el Erictől, amit ő felettébb élvezet.

-          Nem is tudom miért mentettem meg azt a hülye fejed – morogtam, mire mindketten elmosolyodtak. – Most mi olyan vicces? Úgy utállak titeket! – nevettem el magam én is, és lassan elértük a színpadot.

Egy seregnyi ember rohangászott a színpadon, egy másik tucat pedig körülötte. A szemem ide-oda jártattam, és sehol nem találtam lézengő embereket, mindenki tette a dolgát, vagy egymásnak segítettek. Ez az igazi csapatmunka.

-          Bemutatom nektek a Team Saade-t – nyújtotta előre a karját a színpad felé.

Meg sem állva a színpadra felvezető lépcsőig meneteltünk, felérve pedig megkezdődött a felesleges bemutatkozás, ugyanis holnap a fél csapat nevét elfelejtem.

Egy mosolygó lány után egy ismerősen pimasz arc jött velem szembe.

-          Te – mutatta rá egy ujjammal, és felhördültem.

-          Örülök, hogy újra látlak Ninah – mosolygott Kevin, és rám kacsintott.

-          Fordulj fel – kiáltottam a hátának, mire csak felkacagott és a válla felett hátraintett.

-          Ő pedig itt… - kezdte Eric a srác bemutatását, de közbeszóltam.

-          A másik jómadár. Alex, ha nem tévedek – húztam el a szám, és végigmértem. – Melyik vicces fiú ragasztotta a kulcsom az ajtófélfa belső oldalára?

-          Szívesen – csókolt kezet, majd Eric mellé állt, és közölte vele, hogy eljött a tánc, és hangpróba közös ideje.

-          Hallottad már Ericet énekelni? Ismered valamelyik számát? – nézett rám Selly, és kérdésére Eric, és Alex is felkapta a fejét, és válaszomat várva lestek rám.

-          Nem hál’ istennek – ráztam meg a fejem.

-          Akkor itt van az ideje – intett le Eric a színpadról, aztán pedig beindult a pódiumon az emberek szétszóródása, hogy végül csak a táncosok, és az énekes maradjon fent.

Miközben az „első sorban” lépkedtünk egy kisebb tanfolyamot tartott nekem Sel a mi popsztárunkról.

Tudni kell tehát, hogy hazájában Mr Popularként is ismerik, származtatva nevét az egyik számából.

Sosem használ playbacket, és tőle mindig csakis a legjobbat kapjuk. A táncosok végig a show részei, és néha napon még egy sztárvendég is megjelenik a koncerteken, amíg Molly Sandén volt a barátnője, addig általában duettekkel szórakoztatták a közönséget. Megtudtam, hogy a lassú számoknál szereti éreztetni a női rajongókkal, hogy akár róla is szólhatna a dal, ezért gyakran ül le a színpad szélére, hogy mélyen a kiválasztott nők szemébe nézhessen.

Egyszóval, amit nekem jelent, flörtölhessen kedvére, mindezt a show-ra fogva.

Egyik pillanatról a másikra csendültek fel az akkordok, és Selly egy perc alatt abbahagyta a beszédet, és hallgatta némán a zenét.

Eric hangja elemi erővel söpört végig a területen, szinte éreztem, ahogy egyhatalmas hullámban indul meg felénk, a közönség felé a lendület.

A zene mindent betöltött, tökéletes egyensúlyban volt mindennel, én pedig kikerekedett szemekkel, némán hagytam, hogy magával ragadjon, és beszippantson a dal.

A táncosok mindent beleadva töltötték be a színpad minden zugát, és két mindenre elszánt táncos még egy - egy lopott pillantást is megengedett magának felém.

Akaratlanul is elkezdtem ütni a ritmust a kezemmel, és beleképzeltem magam a mai estébe, ahol majd több száz ember fog egyszerre tombolni, táncolni, és énekelni Eric számaira.

Még a gondolatba is beleremegtem, nem hogy majd átélni.

Eric hangja pattogott a dalban, ami meg is követelte, ami pedig lassan bemászott a fülembe, és szétáradt az egész testemben.

Valaki egyszer azt mondta a zene nem élvezet, az egy létforma.

És most ezt éreztem. Egy voltam a dallal, én voltam a dal, nekem szólt minden sora.

Felpillantottam Eric arcára, aki éppen ekkor kezdett bele a refrénben, és rám pillantott égető pillantással.

-          Olyan show-t akartál, amit soha nem akarsz elengedni. Szexivé tudlak tenni, popból készültem – énekelte tartva a kontaktust, én nyíltan visszapillantva éreztem is, amit énekel.

Ha továbbra is így néz rám, elhiszem, hogy szexi vagyok, elhiszem, hogy olyan feledhetetlen estét tud adni, amilyet még soha nem kaptam.

A szám lassan a végéhez közeledett, én pedig képtelen voltam a végéig levenni a tekintetem a színpadról, és rajta szereplőkről.

Miután lecsengett az utolsó hang is, kieresztettem a mellkasomból az összes levegőt, nagyot lélegeztem, felpillantottam a színpadra, ahol elkaptam Eric átható pillantását, majd megfordultam, és elindultam át a parkon.

-          Ninah, hé Ninah hová mész? – kiabálta utánam Sel, de nem figyeltem rá, csak egyszerűen mentem előre.

-          Ninah! – kapta el valaki a karom, és maga felé fordított.

Pontosan tudtam ki az, de nem akartam felpillantani az arcára.

-          Mi a baj? – emelte fel a fejem az állam alá nyúlva.

Felnéztem rá, és nagyot nyelve megpróbáltam kihúzni a kezem a szorításából, de az nem engedett. Megadva magam felsóhajtottam, és a szemébe néztem.

-          Nincs szükséged rám. Meg van mindened ahhoz, hogy híres legyél világszerte, én nem kellek hozzá Eric. Engedj, haza megyek!

-          Nem mész sehova – mondta határozottan, és közelebb rántott magához.

-          Eric engedj! – kértem elgyötörten, miközben szabad kezemmel az övét próbáltam meg letolni az enyémről.

-          Tetszett a próba? – kérdezte halkan.

-          Tökéletes volt – sóhajtottam és kerültem a pillantását.

-          Akkor maradj estére. Ninah, szükségünk van rád – engedte le a kezem.

-          Nem tudok. Nincs értelme, te… te… nagyszerű vagy – nyögtem ki végül. – Én nem kellek ide. Egy csapat vagytok, és ahogy te mondtad, amit eddig elértél is nélkülem érted el, és a többi is menni fog.

-          Ninah – hajolt le, hogy a szemembe nézzen.

-          Nem – leheltem. – Én… összezavarodtam.

Megfordultam, hogy elhagyjam a teret, komolyan nem tudtam mi van velem, és éreztem, hogy vészesen közel vagyok egy határhoz, a saját magam által felállított határhoz, és nem engedhetem, hogy átlépjem. Nem szabad.

-          Ön Miss Miles? – sétált felém egy negyvenes éveiben járó férfi.

-          Igen én - bólintottam fáradtan.

-          Lenne szíves követni? Te is Eric! – bökött a fejével mögém.

Mi jöhet még ma?

Szótlanul sétáltunk a férfi mögött libasorban. Úgy nézhettünk ki, mint az alsósok, akik rossz fát tettek a tűzre, és most a tanárt követik az igazgatóiba.

A fejem olyan mélyen lógattam, amennyire csak tudtam, és próbáltam az eddigi két napom szálait kibogozni, megérteni, vagy bármit, csak ne kelljen a jelenben élnem.

Átvágtunk a parkon, és az előtte álló étterembe mentünk be, ahol pedig egy kis bokszban foglaltunk helyet, magam mellett Eric-kel, és előttünk a kísérőnkkel.

-          Inni valamit? – nézett rám a férfi, mire felnéztem a pincérre, és halvány mosoly kíséretében egy hideg kólát kértem.

-          Ugyanezt legyen szíves – bólintott Eric is, majd mindketten előre meredtünk. – Miért vagyunk itt Sam? – sóhajtotta, és felrakta két kezét az asztalra.

-          Először is, üdv a csapatban Ninah, örülök, hogy velünk tartasz az elkövetkezendő hónapokban, reményeim szerint években – mosolygott rám, mire felszabadult belőlem egyfajta félelem, és hátradőltem. – Sam vagyok, ahogy az előbb Eric is említette, egyelőre én vagyok a menedzsere, de nagyon jó lenne, ha te nem csak vérfrissítés lennél a mi kis életünkben, hanem átvennéd a dolgok irányítását, és te lennél a minden Eric számára.

Az utolsó mondatnál akaratunktól függetlenül is egymás felé rebbent a pillantásunk.

-          Na, igen, ez pedig a másik, amiért most itt vagyunk. Ti együtt vagytok? Két nap alatt? Mi folyik itt?

Fantasztikus, most ribancnak gondol. Komolyan nem az én napom ez a mai. Meg a tegnapi. Meg gondolom majd a holnapi. Lehet, hogy ez nem az én hetem, hónapom, és évem.

-          Régről ismerjük egymást – kezdte Eric, de belefojtottam a szót.

-          Igen, és nem vagyunk együtt.

-          Akkor mi volt az a csók a parkban? – vágott hasba a kérdésével, amire nem tudom mi lett volna a helyes válasz. Most azt hiszem teleibe talált.

-          Csak kimentettem – szabadkoztam, és a terítő apró hímzései hirtelen nagyon érdekes lettek.

-          Nagyon szép mentés volt, csak reméljétek, hogy a média nem tudja meg.

-          Ugyan, Sam! – horkant fel Eric mellettem, és épp ekkor megérkeztek az üdítők is.

-          Semmi ugyan Sam, jó? Tudod, hogy még nem csitult el a szakításotok Mollyval, és mindenhol vadásznak rád. Még egy ilyen csók ne csattanjon el  közhelyen, hacsak nem akarod felvállalni a lányt.

-          Hé, én nem a lány vagyok Eric oldalán, hanem Ninah, a lány Eric felett, aki viszi az ügyeit - háborodtam fel, és parázsló tekintettel néztem Samre.

-          Ohó, most már felettem vagy? Eddig haza akartál menni – fordult felém Eric csípősen.

-          Állj le, oké? Nem kell a pattogásod, és ha menni is akartam annak minden tekintetben, mindig te voltál az oka, úgyhogy jobb, ha most csak befogod – sziszegtem felé, mire felkacagott, és hátradőlt.

-          Igen? Akkor most már szükségem lesz a segítségedre, és nem fogok a csapatommal együtt feltörekedni, no és ki ne hagyjam a nagyszerűségem?!

-          Te bunkó, önelégült seggfej – pattantam fel, és idegesen méregettem önelégült fejét.

-          Hé, hé, gyerekek. Biztosan jó ötlet ez az együtt dolgozás?

-          Csak meg kell nevelni – mosolyogtam gonoszan Ericre, mire az is felállt, és elém lépett, mindössze pár centire az arcomtól.

-          Vegyél vissza Miles! – szűrte a szavakat összeszorított fogain keresztül.

-          Mert mi van, ha nem Saade? Nem kell a csúcs? – húztam fel a szemöldököm, és keményen néztem vissza rá.

-          Előbb leszel a csúcson, mint gondolnád – villantotta meg feszült mosolyát, mire mérgesen fújtam egyet, és felé léptem, jelezvén, hogy hagyjon elmenni, ehelyett a helyén maradt, és kihúzott tartással elállta az utamat.

Az utolsó lépésemmel átszeltem minden köztünk lévő távolságot, úgyhogy most a mellkasánál álltam, szinte hallva a szíve fokozott dobogását.

-          Üljetek le! Mindketten! – parancsolt ránk Sam, mire visszább léptem, és lehuppantam a helyemre. – Eric! – szólította meg újfent, mire a fiú lassú mozdulatokkal visszaült mellém, és kezét a combomra tette.

-          Takarodj Saade – sziszegtem összeszorított fogakkal felé nem fordított arccal, mire a kéz eltűnt, és Sam belekezdett újabb mondókájába.