Chapter 5

Sziasztok!


Köszönöm, a késésért a megértést, és ezért hoztam is a frisset.
Már van normális netem, úgyhogy a boldogságom teljes mértékben hatalmas! :D
Köszönöm valamint az előző részhez érkezett kommentárokat, imádtalak érte titeket, nagyon-nagyon sokat jelentenek!
Nos, akkor itt a friss, Kellemes időtöltést!


Kinga

Meglepetés!

-          Hát persze, hogy az enyém, fogd csak rám – ért utol futva Eric, de mit sem törődtem vele, csak meneteltem tovább fújtatva.

Nem hiszem el, hogy megtettem. Hogy lehettem ekkora hülye? Fantasztikus… Most ugyanolyan vagyok, mint az összes többi sápítozó liba. Ilyen nincs, de ekkora barom, mint én, sincs még egy…

És én még azt mondtam nem lesz semmi. Egy nap, egy nap sem telt el még. Egy picsa vagyok.

-          Egy picsa vagyok? – fékeztem le, és karját elkapva szembefordultam Eric-kel.

-          Mi? Nem, dehogy – rázta a fejét komolyan, mire elengedtem a kezét, és tovább indultam. – Csak te sem tudtál ellenállni a jópofis imidzsemnek. Ráadásul neked mentséged sincs, mert a magánember Eric-kel találkoztál – kacarászott magában.

Megtorpantam, és visszafordultam. Eric mögöttem jött, úgyhogy most pont szemben állt velem az az idegesítően vigyorgó fej.

-          Te… te… - fortyogtam a dühtől, mire oldalra biccentette a fejét.

-          Igen?

-          Te barom! – vágtam hozzá, és tovább trappoltam.

Figyelmen kívül hagytam a nevetést a hátam mögött, a gyönyörű környezetet, a testemet mardosó fáradságot, és csak egy cél lebegett a szemem előtt, elérni a BMW-t.

Amint megtaláltam, a sofőr kipattant, és miközben kinyitotta nekem az ajtót, furcsa tekintettel méregetett.

-          Nyugi, nem öltem meg. Bár megtettem volna – morogtam és bekuporodtam a meleg kocsiba.

Amint Eric is elérte az autót, kilőttünk az erdőből, és a város felé vettük az irányt. Nem voltam hajlandó máshova nézni, csakis az ablakon át ki, némán tűrtem, hogy hazavisznek. Amikor megpillantottam a szállodámat, nyúltam a kilincs felé, de a következő pillanatban kattant valami.

Felháborodott arccal fordultam Eric felé.                  

-          Nem vicces – sziszegtem, és megrángattam az ajtót.

-          Szerintem igen, de nem is ez a fontos. Tudtad, hogy ma van Selly születésnapja?

Egy pillanatra elgondolkoztam, aztán megráztam a fejem, tulajdonképpen halvány lila dunsztom sincs mikor van Selly születésnapja.

-          Szép barátnő vagy. Nos, a lényeg, hogy ma van, szóval tedd őt boldoggá, jó?

-          Mióta érdekel téged Sel boldogsága? Netán tetszik neked, vagy az ágyadba akarod?

Lazán vállat vont, majd szemét a számra szegezte.

-          Nekem más tetszik – pillantott fel végül a szemembe.

-          Felejtsd el – ráztam meg a fejem, majd kattant a zár, én pedig kiléptem a még mindig csípős hajnali levegőbe.

-          Este találkozunk Ninah – hajolt ki a kocsi lehúzott ablakán, miközben elindult.

-          Álmodj csak – morogtam besétálva a szállodába.

-          Ó, Miss Miles, milyen korán kelt ma – mosolygott rám a recepciós kisasszony.

-          Más választásom nem lévén – feleltem hűvösen, majd a lift irányába indultam.

Míg vártam, hogy megérkezzen eszembe jutott valami.

-          Véletlenül nem vettek észre semmit a kamerájukon? – szóltam oda neki, mire egyből felém kapta a pillantását, és összehúzta a szemét.

-          Netán tud róla valamit, Miss Miles?

-          Maradjunk a Nináh-nál, és igen. Eric volt az, Eric Saade.

A recepciós felkacagott, majd visszafordult a papírjai közé.

-          Hát persze. Na menjen aludni, nagyon kimerültnek látszik – intett a megérkezett liftem felé.

-          Ez sem vicces – suttogtam megtörten és beszálltam a liftbe.

Senki nem fog hinni nekem, akármit mondok. Itt Eric az isten. Szenzációs.

Ahogy a folyóson az ajtóm felé botorkáltam felrémlett, hogy hogyan is hagytam el a szobám, aminek az volt a következménye, hogy most nem volt nálam kulcs.

-          A francba – szitkozódtam mikor elértem az ajtómat.

Hátamat az ajtónak döntve csúsztam le, hogy a végén a meleg fürdőm helyet, a szobám előtt, a földön kuporogva, felhúzott lábakkal töltsem a reggelt.

Hátravettem a fejem, és nagyot sóhajtva pillantottam fel.

-          Mi a fene történik velem? – kérdeztem hangosan, majd megakadt a szemem valamin. – Mi ez? – pattantam fel hirtelen és az ajtófélfa belső része fele vetettem magam. – Ezt nem hiszem el – suttogtam, ahogy kiszabadítottam a sok ragasztószalag alatt meglapuló kulcsot.

Hangosan szitkozódva dugtam be a zárba, és fellélegeztem, amikor kattant a zár.

Szóval az még hagyján, hogy elrabolnak, és a hidegbe kiállítanak, de az hogy a kulcsot nem képesek letenni valahova szem elé, hanem még bújócskázzak is vele, az éhenhalás közepette, az már nem normális.

Mi volt normális az elmúlt egy napomban?

Vacogva dobáltam le magamról Eric kabátját, majd a fürdőbe rohantam, és megnyitottam a meleg vizes csapot.

A nappaliba visszatérve megpillantottam a még mindig békésen szunyókáló Sellyt, és erről eszembe jutott Eric emlékeztetése.

Körbepillantva megkerestem Sel táskáját, kihalásztam belőle a jogosítványát, és ott állt feketén fehéren a mai dátum, mindössze huszonkét év különbséggel, de napra pontosan.

-          Igaza volt.

Gyorsan visszapakoltam mindent, és egy törülközőt magamhoz véve indultam meg, hogy végre megkapjam a jól megérdemelt forró fürdőm.

Ahogy elmerültem a habokban, és megéreztem a kényeztető vanillia fürdősó illatát, minden rossz érzésem elszállt. Lehunyt szemmel éltem át újra, és újra az erdőben látott csodát, mindannyiszor gyönyörű volt, és belesajdult a szívem, hogy nem láthatom még egyszer.

Az erdőről Eric arca ugrott be, és onnantól kezdve a saját magam által feltett kérdések megválaszolásával töltöttem az időt.

Miért vitt el? Vajon minden lányt odavisz, aki tetszik neki? Miért csókoltam meg? Minek kellett ez az egész akció, az éj kellős közepén? Miért nem tud normális lenni? Miért van nekem barátom, akit szeretek?

És miért van az, hogy tudom, hogy jobb lenne, ha hazamennék, de élvezem a kihívást, és azt, hogy Eric nem hagy békén?!

Teljesen megbolondultam, ez már szinte biztos. Svédország ezt teszi velem.

Mosolyogva konstatáltam, hogy megtaláltam a megoldást, és pillanatok alatt elnyomott az álom.

Hatalmas, az egész szobámat megrengető sikításra ébredtem, és ahogy villámgyorsan felültem, a fél kád vizet kifröcsköltem.

-          Selly jól vagy? – kiáltottam ki.

-          Ezt el sem fogod hinni! – sikította, és elkezdte verni a fürdőszoba ajtót.

-          Nyitva van – mondtam, és visszaereszkedtem a már kihűlt habokba.

Egyből berobbant, és a kádig futva, csillogó szemekkel, vigyorgó arccal jött.

-          Na, mi az?

-          Ezt nézd! – húzta elő a háta mögül mindkét kezét, amiben egy boríték fehérlett.

Rossz előérzetem támadt.

-          Mi az? – böktem a boríték felé.

Szótlanul húzott elő belőle két papírdarabot.

-          Ugye nem? – kérdeztem reménykedve, mire újból felsikoltott, én pedig lebuktam a víz alá, hátha ott minden megvéd, és kiderül, hogy az a két fecni, ott nem egy ma esti Eric Saade koncertjegy.

De nem vagyok búvár, és egyelőre még sellő sem, úgyhogy fél perccel később levegőért kapkodva bukkantam fel a felszínen.

-          De – válaszolt – ezek koncertjegyek, ha arra tippeltél, Eric ma küldte ki őket. És el sem fogod hinni, de backstage-re is szólnak.

-          Hurrá – mondtam savanyúan, és intettem Sel-nek, hogy menjen ki.

Lassan kikecmeregtem a kádból, meleg ruhába öltöztettem magam, és kisétáltam a nappaliba.

Lenyeltem a dühömet, az utálatomat, és Selre mosolyogtam.

-          Boldog Születésnapot! – kurjantottam el magam, mire ő dermedt arccal fordult felém egy kabátot a kezében tartva.

-          Ez… Eric… Saade… kabátja – tagolta a mondatot, mint aki légzési gondokkal küzd.

-          Igen – vontam vállat, és egy üveg ásványvíz kíséretében lehuppantam a kanapéra.

-          Igen? Ennyi? Hogy kerül ide?

-          Este volt egy kis kalandunk, de szóra sem érdemes, meg ne is feszegesd, mert csak megint ideges leszek.

-          Ühüm – szólt meg egy perces mérlegelés után. – Szóval jössz ma a koncertre?

-          Hallottad te egyáltalán, hogy Boldog születésnapot kívántam? – néztem rá megrökönyödve, el sem hiszem, hogy csak az az idióta koncert érdekli.

-          Persze, köszönöm, édes vagy – sétált mellém, megpuszilt, majd a kezemből kivéve a palackot leült velem szembe.

Mély levegőt vettem, és megadva magam dőltem hátra.

-          Mondd!

-          Jössz a koncertre? Mégiscsak ma van a születésnapom. Hát nem édes tőle egy a jegy? És milyen kaland?

Ránéztem csillogó szemére, és elmosolyodtam. Mégiscsak ma van a születésnapja – hogy idézzem.

-          Megyek, de csakis miattad. De, nagyon édes tőle, még édesebb lett volna, ha egy jegyet küld. A kaland pedig, hogy elrabolt a szobámból, mellőled, aki itt hortyogott szépen békésen, mit sem tudva amerikai barátnőjének elrablásáról.

-          Ugye tudod, hogy ez rajongói mesének tűnik? – vonta fel a szemöldökét.

-          Gondoltam – dőltem el a kanapén, és lehunytam a szemem.

-          Hé, most nem aludhatsz el! – dobott fejbe egy párnával, mire idegesen felhorkantam.

-          Mi? Miért?

-          A backstage nekünk belefoglalja a próbát is, ami fél tizenegykor kezdődik, minden előkészülettel együtt.

-          Mióta? És mi ott álldogálnánk akkor tizenegytől az esti koncertig? Kizárt.

-          Azóta, mióta Eric küldött egy levelet is mellé, ami mellesleg azt is tartalmazza, hogy mivel elutasítottad azt, hogy ő jöjjön érted ma tízre, értünk jön egy limuzin, ami minket-kettőnket szállít a helyszínre.

-          És mikorra ér ide a limo? – könyököltem fel, mire Selly válaszát egy hangos dudaszó előzte meg.

-          Most.