Chapter 29

Sziasztok!


Köszönöm, a szavazatokat a másik blognál, komolyan mondom, hogy a legszerencsésebb valaki vagyok, hogy vannak ilyen kedves, és imádni való olvasóim.
Nem tudom elégszer megköszönni. :))
A válaszok nagyon, nagyon hosszúak lettek volna a végére, úgyhogy most a régi rész, a Ti kommentárjaitok alatt olvashatjátok vissza, már, akit érdekel. Én személy szerint, például mindig visszanézem, hogy mit írt vissza az író nekem, érdekel a véleménye, az álláspontja. :)
Na, nem szövegelek tovább, inkább hozom is a szünet előtti utolsó előtti részt! :)
Csókollak titeket!

Meetings

/Találkozások/

Hosszú percek múlva váltak csak el ajkaink, és csak akkor dolgoztam fel, hogy a tömeg állva tapsol, sikítva kiabálják Eric nevét.

Elmosolyodtam, és két kezemmel megtöröltem az arcom. Eric levette kezét a derekamról, majd a színpad felé fordult, és újra a szájához emelte a mikrofont.

-          A lemezcég akarja a felhajtást Molly és köztem, ők akarták, hogy ma neki énekeljek egy szerelmes számot, hogy megmutassam, mennyire szerelmes vagyok még belé. De nem vagyok, és nem vagyunk együtt Mollyval. Amióta szakítottunk nem jöttünk össze újra, és nem is fogunk. A saját utam járom, és ha ehhez az kell, hogy elveszítsem a lemezszerződésem, hát elveszítem. Hiszem, hogy lesz még esélyem. Ha mégsem? Majd ingyen énekelek, azt csinálom majd, amit szeretek.

Levettem Ericről a kezem, és elléptem mellőle.

-          Viszont, ha már megígértem, akkor énekelnék Mollynak egy olyan dalt, amit azt hiszem, megérdemel, és ami kifejezi azt, amit iránta érzek.

-          Újabb szám? Rajta Eric! – tapsolta meg Alex.

Eric megfogta a kezem, apró csókot lehelt rá, majd megindult kifelé a sorból. Kíváncsian ültem vissza a helyemre Léna mellé, aki abban a percben, ahogy leültem megmarkolta a kezem, és szorosan fogta.

Ekkor a hatalmas csendben megszólalt Eric hangja, zenei aláfestés, kísért nélkül. Erős, életteljes hangja, szinte robbant a teremben.

Beleremegtem a kitörő erőbe, minden egyes szőrszál felállt a hátamon, bizseregve hallgattam, megszólalni sem tudtam. Sosem hallottam így énekelni, egyszerűen… egyszerűen csodálatos.

Amikor kiért a sorból becsatlakozott a zenekar is, és szakadt minden.

Eric dala

Azt hiszem én sem tudtam volna találóbban kifejezni a kapcsolatukat. Bár lehet, hogy gonosz vagyok, és valójában itt egy nagyon nagy lángon dúló szerelem volt, de mára hűlt helyét sem látom. Molly gyűlölködő tekintettel meredt rám, majd Ericre, miközben hallgatta a neki szóló „szerelmes” dalt.

Eric leért a színpadra, és a közönség felé fordulva énekelte a számot, akik pedig állva táncolták végig az egészet. Az utolsó refrénnél Eric rám nézett, és intett a szemével a kijárat felé.

Tudtam, hogy valamikor el kell indulnom, hogy elejét vegyem a faggatásnak, és most itt volt az alkalom.

-          Még találkozunk Léna – suttogtam a lány felé bocsánatkérőn, mire elmosolyodott és levette a kezét az enyémről.

-          Léna Kenderesi – mondta, mire bólintottam, és oldalazva elindultam a kijárat felé.

Amit elértem a sor végét őrült sebességre kapcsoltam, kirohantam a stúdióból, átvágtam minden folyóson, és állati erővel csaptam fel magam előtt minden kétszárnyú ajtót. Amint kiértem megcsapott a hűvös levegő, de mit sem törődve vele húztam magamon össze szorosabban a felsőm, és leintettem az első útban felém tartó taxit.

Lihegve ugrottam be, bediktáltam a címet, majd csöndben, gondolkozva meredtem ki az ablakon.

Ez mind velem történt meg ma? Hihetetlen, hogy egy percig azt éreztem minden összeomlott körülöttem, és egy másik lány az, aki boldogan fog ma egy férfi ölében hazalibbenni, és végül minden máshogy alakult.

Egy pillanat volt, amin minden múlt, ha Eric nincs észnél, ha… Miért csinálta?

Miért állított meg? Kedvel?  Egy olyan lányt, mint én? Mit tudnék neki adni? Molly gyönyörű volt, és remek énekes. Én meg… én meg a gyerekkori játszótárs vagyok. Talán ezért nem akar elengedni.

De istenem, az a csók – húzódott mosolyra önkéntelenül is a szám.

Megráztam a fejem, és gondolatok nélkül néztem a suhanó várost.

A taxi fékezésére kaptam fel a fejem, és kifizetve a sorfőt kaptam elő a kulcsom, hogy végre forró fürdőt vehessek, és felkészülhessek a rám váró kérdésözönre, már ha Selly látta a műsort.

Fellépcsőztem az emeletre, dúdolva bedugtam a kulcsot, és ebben a pillanatban hangok zaja ütötte meg a fülem, amik kétségtelenül az én lakásomból szűrődtek ki.

-          Vége a műsornak, igazán elmehetnél már innen a francba!

-          Nem vagy túl vendégszerető.

Basszus!

Elfordítottam a kulcsot, majd vele együtt a gombot is, és feltéptem az ajtót.

Megdermed, kitágult pupillákkal néztem a Selly - Ty párost.

-          Most április elseje van? – kérdeztem reménykedve, majd előkaptam a mobilom.

Egy új üzenet volt.

Ty itt van a lakásodban, ne gyere haza! Bárhol jobb, mint itt, majd elküldöm valahogy, holnap beszélünk.

Selly

Felpillantottam a telefonból, és barátnőmre néztem.

-          Tudod hívhattál is volna! Mi a fene folyik itt? – álltam még mindig a nyitott ajtóban, és érdeklődve néztem a lakásomban tartózkodókra.

-          Ez a barom beállított, és nem képes elmenni – mutatott fortyogva Selly a mellette álló férfira.

-          Te megcsókoltad azt a nyálas seggfejet? – lépett felém Ty dühösen, mire szólásra nyitottam a szám.

-          Kit nevezel te seggfejnek? – hallottam meg a hátam mögül egy olyan embernek a hangját, akiét soha nem akartam elképzelni Tyé mellett.

Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy Ty, és Eric szemtől szemben egymás előtt álltak. Soha, egy percig sem nem akartam, hogy legyen egy ilyen pillanat az életemben. Legalábbis mióta mindkettőjüket ismerem.

-          Téged! Miért csókolgatod a barátnőm?

-          A barátnőd? Azt hiszem, megcsaltad – sétált be a lakásba az énekes.

-          Elég! Ty takarodj a lakásomból – néztem rá dühösen, mire meg sem mozdult, csak nézte Eric-et, szinte éreztem, ahogy visszafogja magát. – Most! – kiabáltam rá, mire végre rám nézett.

-          Nem. Nem megyek innen sehova, amíg magyarázatot nem kapok.

-          Magyarázatot te barom? Tűnj már el! A mobilom miatt meg majd küldöm a számlát – szólalt meg Selly.

-          Azt hiszem tisztán, és érthetően adta tudtodra Ninah, hogy látni sem akar téged itt – lépett mellém Eric végig Ty-t nézve.

-          Én meg azt hiszem, hogy egyikőtöket sem kérdeztem.

-          Ty fejezd be!

-          Ninah hallgass meg!

-          Takarodj!

-          Nem! – ragadta meg a karom, és magához rántott.

Ijedten néztem fel rá, mire száját az enyémre nyomta, és nem engedett el. Szorosan tartott, szinte fájt, ahogy ujjai a bőrömbe vájtak.

Fájdalmas sziszegések közepette próbáltam kiszabadítani magam, dühösen vergődtem az erős karok között.

Végre sikerült ellöknöm magamtól, kiszabadítanom a kezem, és egy hatalmas pofont adni az arcára.

-          Menj… a… házamból! – tagoltam a mondatot dühtől, és haragtól eltorzult arccal, miközben erősen remegett a hangom.

-          Emiatt van, igaz? – mutatott Eric felé, és rámordult. – Emiatt a nyálas popsztár miatt, aki azt hiszi pár szerelemről szóló dallal máris az ágyában kötsz ki. Ha még nem tetted volna – nevetett fel gonoszan, mire újból egy pofon csattant az arcán.

Parázsló tekintettel mért végig, miközben az én szememben könnyek úsztak.

-          Hát nem látod, hogy csak az ágyába akar? Nem te kellesz neki, hanem a tested Ninah!

-          Azt hagy döntsem el én, oké? – lépett mellém Eric és átölelte a derekam.

Ty tekintete egy pillanat alatt elhomályosodott, és mintha egy vörös fátyol szállt volna rá, üvöltött rá Ericre.

-          Te pöcs! – lökte meg az énekes mellkasát két kézzel, mire minden felborult, és elvesztettem az tér, és idő érzékem.

Eric lerázta magáról az agresszív kezeket, mire Ty egy jobb-egyenessel ment neki a fiúnak. Eric ügyesen elhajolt, viszonzásul Ty pedig egy betalált bal-horgot kapott. Egy pillanatra ledermedt, és kezét a vérző szájához kapta. Lehúzott róla egy vércsíkot, majd üvöltve vetette magát az énekesre.

Megfagyva figyeltem pár pillanatig, mozdulni sem bírtam, és láttam, hogy Selly is teljes sokkhatás alatt van. Ledobtam a táskám, és a két fiú közé próbáltam férkőzni, hogy széttoljam őket, miközben a szintén észbe kapó Selly Ty hátát verve, és húzva őt hátra, próbált segíteni.

Egy kis rést észrevéve férkőztem a fiúk közé háttal Eric-nek, és szembe Ty-jal, és teljes erőből löktem el a volt barátomat, mire ő egy lendülettel hatalmas pofont adott az arcomra.

Minden megállt.

Néma csönd volt, és az összes szempár rám szegeződött. Az arcom égett, és az ütés erejétől a hajam az arcomba lógott. A fájdalomtól könnyek gyűltek a szemembe, miközben ordítani tudtam volna a dühtől.

Lassan fordítottam vissza az arcom Ty felé, és könnyes szemmel pillantottam fel rá.

-          Miért?

-          Ninah, én nem…

Fájdalmasan lehunytam a szemem, újabb könnycseppeket útra engedve hagytam, hogy végigperegjenek az arcomon.

-          Menj el – suttogtam erőtlenül majd elindultam és lassan elsétáltam mellette a kanapé irányába.

-          Ninah, meg kell… - kezdett bele, mire elszakadt bennem az a bizonyos szál.

-          Azt mondtam takarodj a büdös picsába Ty Davis! – pördültem hátra ordítva, haragtól villogó tekintettel.

Másodpercekig hallottam még a hangomat visszahangozni a szobában, a lakásban, a tudatomban, újra, és újra hallottam, és ő még mindig ott állt.

Eric-re néztem fáradtan, aki megértve pillantásom fordult a férfi felé, és egy erős lökéssel kipenderítette a házból.

-          Ne lássalak meg még egyszer Davis, mert véged lesz – sziszegte felé, majd rávágta az ajtót.

Leroskadtam a kanapéra, és üveges tekintettel, lüktető, pirosló arccal meredtem magam elé.

Körülöttem hirtelen minden feléledt, és aggodalmas arccal futottak felém, de semmi sem jött át. Hangok fordultak meg körülöttem kérdezve, hogy jól vagy-e, de mintha nem nekem szóltak volna, nem éreztem késztetést a válaszolásra, elvből hárítottam minden hatást, ami engem ért volna.

Fáradtan nyugodtság lett úrrá rajtam, összeroskadva ültem és nem éreztem magamban erőt semmihez. Sem egy pillantáshoz, sem egy nyeléshez, még mély lélegzetet sem mertem venni, nehogy kihúzzon ebből az állapotomból, így csak vegetatív szinten néztem előre.

Túlságosan fáradt voltam, figyelnem is nehéz volt, úgy éreztem ez alatt a pár perc alatt elszállt belőlem az élet.

Hallottam, ahogy beszélnek körülöttem, de képtelen voltam megérteni a mondatok lényegét, a szavak értelmetlenül keringtek körülöttem.

Végül csak arra figyeltem fel, ahogy Selly aggódó tekintete eltűnik az arcom elől, és becsukódik távolodó alakja mögött az ajtó.

Pislogtam, és ezzel fel is használtam a bennem ragadt maradék erőmet is. Kétségbeesetten néztem fel Eric arcára, majd akaratlanul, és irányíthatatlan testtel dőltem el a kanapén.

-          Na, gyere – nyúlt a nyakam, és a lábam alá, majd lebegő alakom a hálószoba felé tartott.

 --------------------

Na, remélem, hogy nem lett nagyon nem ínyetekre való. Az igaz, hogy nem egy romantikus rész lett, de remélem nem lett rossz. :)

Csók