Chapter 30

Sziasztok!

Sajnálom ismét, hogy nem tudok válaszolni a kommentárjaitokra, de mostantól kezdődik a szünetem, megjött a húgom, és nem tudok már net közelbe kerülni, meg hogy őszinte legyek nem is szeretnék, mert csak pár napot van itt velem, és ezt ki szeretném használni.
De amint véget ért ez az egy, max két hetes szünetem jelentkezem a válaszokkal és a frissel. :)
Addig pedig nagyon köszönöm mindenkinek, aki írt nekem, hihetetlenül sokat jelent nekem, épp ezért is szoktam mindenkinek válaszolni.
Jó szórakozást ehhez a részhez, remélem átjön minden érzelem.
Love and kisses

Emotions

/Érzelmek/

Hirtelen pattant fel a szemem, és pillanatok alatt éber állapotba kerültem. Érdeklődve figyeltem a szemben lévő falamat, és az idegesítően a látókörömbe lógó éjjeliszekrényem sarkát.

Valahogy minden jónak, könnyűnek, és világosnak tűnt. Tisztának, mint egy rét a nagy vihar után. Nem volt rajtam a nyomasztó fáradtság, nem voltam álmos, éber voltam, megkönnyebbült, és feldobott. Percekig feküdtem még kiélvezve emelkedett lelkiállapotom, élvezve a derekamat magához ölelő kezek kényelmes súlyát a testemen, halk szuszogását a nyakamnál, és meleg testének érintését az enyémen.

Lassan kúszott feljebb a Nap, és lassan megéreztem sugarait csupaszon, a takaró alól kilógó vállamon.

Elmosolyodtam, és óvatosan forogva a szuszogó felé fordultam. Felemeltem a fejem, és a könyökömön megtámaszkodva vidám tekintettel és gondolkozva néztem hosszú percekig az arcát.

Végül nagyon halkan megköszörültem a torkom, nyeltem egyet, és kinyitottam a szám.

-          O-oh – kezdtem a dallamot – I’m staying ’cause I need you, o-oh I do – énekeltem mosolyogva, mire megrebbent a szemhéja. – You know my weakness that is why I’m sleepless – nevettem el magam, és fejem visszahanyatlott a párnákra.

Csukott szemére lestem, majd onnan tovább vittem a szemem szélesen mosolygó szájára.

-          I’m waiting for your answer, o-oh I do – énekelte halkan, minden hamis hangot eltűntetve a szobából, amit én szórtam szét.

-          Illúzióromboló vagy! – suttogtam halkan az arcát lesve, de még mindig nem volt hajlandó kinyitni a szemét. Elmosolyodott, és felvonta a szemöldökét.

-          Sosem hihetted, hogy jobban énekelsz, mint én – válaszolt, mire meglepődve nyúlt meg az arcom.

Pár másodperc után sikerült rendeznem arcvonásaim, és még mindig a fekvő fiúra lestem. Próbáltam uralni a hangom, és megütni azt a hangszínt azzal a hangsúllyal, és nyugodtsággal, amit megkívánt a helyzetem.

-          Egy, ez most fájt, lehet, hogy egyszer nagy énekes lesz belőlem. Kettő, honnan a fenéből tudtad, hogy erre gondoltam az illúzióromboló kifejezésemmel? – vontam kérdőre újból kézzel alul támasztott fejjel.

Végre kinyílt a szeme, és megpillantottam azokat a mindent elnyelő, nőket magába szippantó gyönyörű barna szemeket.

-          Egy, drága Ninah, te soha a büdös életben nem leszel nagy énekes. Kettő, ráéreztem. Három, hagyj aludni. A korán kelő én vagyok, de nem a hajnali négy órás fajtából.

-          Hajnali négy? – fordultam hitetlenkedve az ébresztőórám felé, ám az bizony valóban három óra harminckét percet mutatott. – Nem érdekel. Kelj fel! – löktem meg a kezét.

-          Svédország nem tesz jót neked – morgott, és fejét a takaróba temette.

-          Nem, nem Svédország hibája. A hülye exemé, a barátnőmé, a szüleimé, a sulié, az enyém, és még nem említettem Svédország dalos pacsirtáját.

-          Igazságtalan vagy – könyökölt fel ő is, hogy az arcunk egy szintben legyen. – Sajnálom a tegnapit Ninah – ejtette ki a nevem őszinte fájdalommal a hangjában.

Egy percig csak néztem komoly arccal a szemét, nem tudtam mit reagáljak. Egyszerűen már képtelen vagyok normális reakciót adni, semmi sem sül el jól.

-          Hogy Molly helyet engem választottál? – kérdeztem szinte suttogva, nem bízva a saját hangomban.

Nem szólt egy szót sem, csak felemelte a kezét, és lassan, lepkeszárny könnyedséggel simított végig az arcomon ott, ahol tegnap egy pofon csattant.

Lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem, hogy erőt vegyek magamon.

-          Tudod, hogy mire értettem. Mellesleg nem, nem bántam meg a döntésem, hogy kiadtam az útját, és végre elmondhattam mindent.

Ránéztem az arcára, és elmosolyodtam.

-          Ellenben – folytatta, mire visszadőltem az ágyra, és a fejemre húztam róla a takarót – ma ne nagyon akarj a nyilvánosság elé kerülni. Sammel majd lerendezem, csak bízz rám mindent, és maradj a házban! – tolta fel magát ülőhelyzetbe.

-          Nem hagylak egyedül Eric, ez mindkettőnk sara – mormoltam ki a takaró alól, majd előbukkantam. – Bármennyire is egy gonosz, beképzelt, szívtelen, nagyszájú, egoista nőnek gondolsz, ebben részt vállalok, nem hagylak magadra.

-          Hm… - húzta el gondolkozva a száját – azt hiszem a pimaszt kihagytad, amúgy stim.

Jó, oké. Nagylány vagyok, aki húsz évesen nem fogja magát hagyni felhúzni. Nyugi Ninah, csak egy kis beszólás volt, túléled.

Lehunytam a szemem, mélyet lélegeztem, és próbáltam másra gondolni, nem Ericre.

-          Amint befejezted a nyugtatósdit, elmondod hogyan kerültél tegnap a stúdióba?

Felpattant a szemem, és mérgesen meredtem rá.

-          A csajod küldött nekem jegyet. Gondolom pontosan tudta mi hogyan fog történni, és készült a csókkal, hogy megmutassa az övé vagy. Nem mintha nem értené meg, hogy csak a menedzsered vagyok. Mellesleg azt nem tudom, hogy mi történt volna, ha nem látod meg, hogy Molly rám vigyorog.  Akkor belemész a játékba Eric?

-          Komolyan ezt gondolod rólam? – vonta össze a szemöldökét, és némán meredt rám.

-          Nem tudom, mit gondoljak. Összezavarodtam. Egy emberekről általam kialakított kép sem állja meg a helyét igazán, ez alól talán az egyetlen kivétel Selly.

-          Például?

-          Például Ty. Sosem hittem volna, hogy az, ami tegnap megtörtént valaha is megtörténhet. Például te. Sosem hittem volna, hogy az, ami vagy az én lelkemet fogja ápolni.

-          Oké, ezt most bóknak veszem – dőlt vissza a párnákra.

-          Annak is szántam – kémleltem a plafont.

Mi történik most velünk? Pontosan tudom, hogy mire várok. Azt akarom, hogy lépjen. Hogy mutassa, hogy akar. Most együtt vagyunk vagy külön? Amióta itt vagyok egy Eric Saade mentes napom sem volt, és nem tudom, hogy ez azért volt, mert az ügyeinket Sam így intézte, vagy azért, mert Erickel tudat alatt mindig is az együttlétre törekedtünk. Lassan kezdem magam megérteni, felszínre tör az az érzés, amit azóta próbálok elfojtani, hogy megismertem őt. Amióta újból ismerem őt. Nem akarok csalódni, nem merem bevallani, de…

De kedvelem. Akarom, hogy mellettem legyen, akarom, hogy megérintsen, vágyom a pillantására, a csókjára, a tudatra, hogy velem van, és nem hagy el. Vágyom azt, hogy mellette feküdjek le, és mellette keljek fel. Imádom azt, ahogy kezeli a hülyeségeimet, ahogy félvállról veszi a beszólásaimat, és hogy annyi mindenben egyezik az ízlésünk.

Mire véljem a csókot?

Kedvel, szeret?

Azt hiszem az, hogy tegnap mindenem, ami volt eltűnt, aztán újból az enyém lett, majd a régi életem összeomlott, felnyitotta a szemem, és rájöttem, hogy élnem kell az életemnek, meg kell élnem az érzéseimet, hisz most is milyen ostoba ember lennék, ha még Ty lenne a szívem választottja.

De azt hiszem, most más foglalja el akaratom ellenére a szívem, és már képtelen vagyok kidobni.

Nem tudom, hogy ez az egész, ami kialakult ebben a bő egy hétben jó vagy rossz, nem tudom, hogy mi lesz holnap, és abban sem vagyok biztos, hogy ez az egész jól fog-e elsülni, de már unom azt, hogy nem merek boldog lenni.

Sosem volt olyan, hogy ennyit gondolkodtam volna egy kapcsolaton, a jövőmön, Amerikában minden jött magától, nem kellett a következményekkel törődnöm. De őt most nem akarom elveszíteni, helyesen akarok dönteni. Szorosan lehunytam a szemem, majd minden kósza gondolatot útjára eresztve fordultam Eric felé, akinek a pillantásába egyből beleütköztem.

-          Gondolkodtam – nézte az arcom, mire lassan bólintottam.

-          Én is.

Egy pillanatig hezitáltam, könnyű csönd telepedett közénk, amit végül egy halvány mosoly kíséretében törtem meg.

-           Meghívsz reggelizni?

Hangos nevetésben tört ki, száját a keze elé kapva kacagott percekig, míg végül abbahagyta, és csillogó tekintettel nézett rám.

-          Tulajdonképpen én is valami hasonló randi kérdésen gondolkodtam.

-          Randi? – vontam fel a szemöldököm, mire elkomolyodott a tekintete.

Lassan feltolta magát az ágyból, felém kerekedett, és másodpercekig csak nézte az arcom.

-          Vacsoráznál velem Ninah Miles?

-          Emlékszel – kezdtem összeráncolt szemöldökkel -, hogy pár napja, vagy még annyi sem, a táncversenyen azt mondtam te leszel az, akit soha nem csókolok meg többet.

Egyből bólintott, én pedig folytattam.

-          Nos, azt elcsesztem a stúdióban. Igen, szívesen lemennék Eric Saadéval vacsorázni.

Azt hiszem így kezdődnek a mesék, és remélem, hogy az eksztázisos katasztrófa minket elkerül. Négy órakor már minden, amit a hűtőmben találtam, és ehetővé nyilvánítottam ott volt az asztalon, és a frissen főtt tea illata töltötte be a levegőt. Betettem a tejemet a melegíteni, majd visszaindultam a hálóba, hogy ruhát adjak mindkettőnkre.

Pillanatok alatt találtam két nagyméretű pólót, magamnak egy tréningnadrágot, míg a Saade fiú ebből kimaradt.

-          Tudod – kezdte, mikor elkapta a felé hajított pólót -, még te lettél volna felháborodva a múltkor, ha találok otthon rád női ruhát. De nem volt. Ennek ellenére nem tudom eldönteni, hogy most hogyan is érezzek, miután neked számtalan férfipóló gazdagítja a szekrényed.

-          Azért ez igazán más – kezdtem bele, és kigomboltam a tegnapi farmerom gombját. – Akkor lehetnél érzékeny, ha alsógatyát is tudnék adni.

-          Nos, ami azt illeti – vette kezébe az ágy mellett talált rózsaszín női alsónadrágot, miközben kacéran rángatta a szemöldökét.

-          Tedd azt le! És fordulj is el!

-          Minek?

-          Átöltöznék – grimaszoltam rá, és elkezdtem lehúzni a nadrágom.

Egy pillanatig még bent maradt a szobában és éreztem magamon a tekintetét, majd megfordult, és kivágtatott a nappali irányába.

Percek alatt felöltöztem, majd kisiettem a konyhába, és elkészítettem a kakaóm.

-          Te még ezt iszod? – röhögött fel Eric, és a bögrémre bökött.

-          Röhögj csak, röhögj csak, de az én reggelimet fogod enni, és az én házamban vagy, szóval vegyél vissza az arcodból, értve? – ütöttem enyhén a tarkójára, miközben elsétáltam mellette.

Csendben reggeliztünk meg, mialatt én újra, és újra elámultam a svédországi időn. Alig múlhatott el fél öt, de már úgy ragyogott a nap, mintha dél lenne. Sosem fogom megszokni ezt, azt hiszem. Képtelen vagyok újra vérbeli svéd lenni.

Kényelmesen hátradőltem miután az utolsó falatot is lenyeltem, kezembe vettem a bögrét, és immár a tea meleg, felcsapódó gőzét kiélvezve hagytam, hogy meleg pírba borítsa az arcom.

Kerültem Eric tekintetét, a kontaktust vele, és csak élveztem a pillanatot csöndben.

Tudtam, hogy ha kiittam a bögréből a nedűt, nem lesz már mivel lefoglalnom magam, és onnantól kezdve nem tudtam mi lesz a következő lépés.

Lenéztem az alattunk elterülő városra, és mélyet kortyoltam a hársfateából, ami kellemes melegbe vonta a torkom.

Két kezemben szorongatott bögrémet lassan engedtem vissza magam elé, miközben gyors pillantást vetettem Ericre. Sokkal fesztelenebbnek tűnt, mint én. Egyik kezében volt a pohár, és két karját a karfán megtámasztva, hátát a támlának döntve nézett előre.

Mielőtt rajtakaphatott volna elnéztem oldalra, és bár ingert éreztem arra, hogy nyeljek, valahogy teljesen abszurdnak tűnt ebben a helyzetben, ráadásul tudtam, hogy milyen hangos lenne, megannyi kellemetlenséget okozva nekem.

Végül úgy döntöttem követem a tekintetét, és a távolban elnyúló sorházak alakját nézem fontoskodó pillantással.

De a kortyok fogytak, az idő telt, és lassan a város is ébredezni kezdett, sok dolgot előre jelezve, amikhez a mai nap a legkevesebb kedvem sem volt.

Találkoznunk kell Sammel, és még mielőtt elmegy meg kell beszélnünk a tegnap estét, kell egy stratégia, és ő az utolsó mentsváram. A lemezkiadóval is azt hiszem egy hosszabb tárgyalás lesz, és akármennyire is próbálom elhitetni magammal, hogy nem az én hibám, ha felbontják a szerződést, igenis az. Tennem kell valamit, hisz Eric azt mondta stúdiómunkák indulnak, nem veszhet kárba az egész. Valamint azon kívül, hogy el kell foglalnom az új pozíciómat Eric mögött, meg kell írnom a beszámolót Mrs Ewansnak.

Ami a legutolsó sorban szerepel az Ty, és a reményem, hogy nem kell látnom többet, valamint a táncverseny, amivel visszatérek az előző problémámhoz, ugyanis muszáj lesz találkoznom vele, muszáj lesz legyőznöm.

Felsóhajtva emeltem a számhoz a bögrét, hogy lenyeljem az utolsó kortyot. Lehunytam a szemem, majd lassan tettem az asztalra. Nem néztem Ericre, nem néztem sehova.

Pár pillanatig még ott ültem, de egyre gyerekesebbnek tűnt ez az egész, még sem tudtam mit csináljak vagy mondjak. Kezdett felhevülni a testem, éreztem, ahogy ellepi a pír az arcomat, szinte lüktetett a forróság, amit a friss, hajnali levegő sem törölt már le az arcomról.

Egyik pillanatról a másikra löktem ki magam alól a széket, egyetemben a férfival, aki mintha csak megérezte volna a gondolataim, szinkronban mozgott velem.

Megdermedve néztem rá, néztem a csillogó szempárt, amiben tükröződött az arcom.

Megköszörültem a torkom, majd kihúztam magam, és elléptem a szék mellé, hogy bemenjek a lakásba, mire Eric is velem mozdult, testünk összeért, valami szikrázott.

Idétlenül fellestem az arcára, de az semmit nem árult el, tele volt tehetetlen feszültséggel, miközben barna szeme fel-le járt az arcomon.

Miért ugrik így össze a gyomrom, ha rám néz? Zavartan tűrtem a fülem mögé a hajam, miközben hevesen dobogó szívemet a torkomban éreztem. Remegő kezem végigsiklott a szék háttámláján, és hangosan nyeltem.

-          Ö… én azt hiszem lezuhanyzom – mondtam harmatgyenge hangon, mire nem válaszolt, nem csinált semmit, csak állt.

Kitoltam jobban oldalra a székem, elléptem mellette, és amilyen gyorsan csak tudtam bemasíroztam a lakásba. Egészen a nappalin át tartottam magam, és kihúzott háttal mentem, de amikor már elértem azt a pontot, ahol a falak védőn takartak, és rejtettek el Eric szeme elől, felsóhajtottam, és sebesen dobogó szívvel, remegő kézzel mosolyodtam, és egy hangos sikítást nyomtam el magamban.

Erősen összeszorítottam a szám, és hogy levezessem a boldogságtól túltengő energiám erősen belemarkoltam a kezembe. Szinte pattogva, fesztelen mosollyal az arcomon, indultam meg a szekrényem felé, hogy kikapjak belőle egy törülközőt, bugyit, és egy méretes pólót.

Lendületesen fordultam meg, amikor beleütköztem egy felsőtestbe, és mindent kiejtettem a kezemből.

Lent tartottam a tekintetem a pólóját nézve, nézve, ahogy lassan emelkedik és lesüllyed a mellkasa.

-          Azt hiszem én is – mondta, mire felnéztem rá.

Az a barna szempár belefúródott az enyémbe, rabul ejtett, képtelen voltam elfordulni. A fény megvilágította az arcát, szemében csillogott a Nap.

Keze megindult a derekam felé, mire az enyém erőtlenül támasztotta a mellkasát. Esdeklőn néztem fel az arcára, mire karja maga mellé hullott, és tekintetét leeresztette.

Nem tudtam mit csinálok, nem tudtam eldönteni, hogy ez most felőle az a lépés volt, amire vártam?

Miért nem határozottabb? Én mire várok?

Sajnáltam a helyzetet, sajnáltam magunkat, de nem tudom mire vár, én… én képtelen vagyok kiismerni őket.

Játssza a kemény gyereket, a híres popsztárt, aki bárkit megkaphat, és most meg csak egy pasi, és én nem tudom mire vár.

Vagy lehet, hogy velem van a baj? Nem is akar, nem is kíván, és csak belebeszélem ezt az egészet?

Megráztam a fejem, és kiléptem mellőle, hogy lehajoljak a földre szórt tárgyakért. Nem mozdult, végig mellettem állt a lába, én pedig próbáltam minél gyorsabban összeszedni a cuccomat, hogy megindulhassak a fürdőbe, és egy meleg zuhannyal magam mögött tudhassam ezt a reggelt.

Lassan egyenesedtem ki, félénken pillantva Eric felé, ám ő összeráncolt szemöldökkel bámulta a padlót.

A szemem sarkából még vetettem rá egy pillantást, majd elindultam a zuhanyzó irányába.

Lépésemben egy csuklómra fonódó kéz akadályozott meg. Megtorpantam, és értetlenül meredtem a kézre, majd a karján felvezetett pillantással az arcára lestem.

-          Én ezt nem tudom tovább folytatni – nézett rám villámló, szenvedélyes tekintettel, egy mozdulattal magához rántott, és száját szorosan az enyémre tapasztotta.

Két kezét megéreztem a derekamon, én pedig mindent elfeledve ejtettem ki újból a kacatokat a földre, és karjaimmal körülfontam a nyakát. Szorosan ölelt magához, én pedig hirtelen az ölébe ugrottam, és utat engedtem kutakodó nyelvének.

Érezni akartam, és soha el nem engedni. Pontosan erre vágytam, erre a lépésre. Hátrálni kezdett a fal felé, majd mikor elérte kényelmesen nekitámaszkodott ezzel megtartva mindkettőnk testét.

Elhúzódtam az arcától, és közelről néztem őt. Őt, aki most egyet jelentett nekem a világgal, az élettel.

-          Köszönöm – suttogtam, és visszahajoltam önelégülten mosolygó szájára.