Chapter 31

Sziasztok!
Meghoztam őt, remélem tetszik nektek! :)))
Kis késés lesz majd a következő és e között, de igyekszem! :)
Majd később Deja vu érzésetek lesz, mert visszatér egy motívum, na, de ne menjünk ennyire előre! :)
Jó szórakozást! :)))
Csók

His secret

/Az ő titka /

A reggeli órákra összeszedtük magunkat, és egymás mellett némán indultunk meg Samhez, hogy majd az ő közreműködésével meglátogassuk a lemezkiadót.

Azt hiszem az eddigi legmelegebb nap vette kezdetét, élveztem a nyár fuvallatát, a vígan csicsergő madarakat, amik mind torz ellentétben álltak a mai nap komolyságával, és nehézségével.

Ötletem sem volt, hogyan fogom megoldani Eric ügyét, és ha nem adhatja ki a CD-t, ha nem sikerül semmit kialkudnom egy év munkája vész el, amit sosem tudnék megbocsátani magamnak.

Eric győzködött, hogy nem az én hibám, hogy nincs itt a világ vége, ha nem jön ki a lemez, tudtam, ha nem is a világvége jön el, de a rajongók által az én életem vége biztosan. Főleg ha ehhez még hozzárak egy lapáttal a svéd bulvár is, kész az új szenzáció, és vége az el sem indult karrieremnek.

Valóban nem túl profi beleszeretni az ügyfélbe, felbolygatni az életét majd munkáddal teljesen ellentétesen cselekedve elveszíttetni a munkáját, a lemezszerződését.

Felsóhajtottam, majd beléptem az Eric által előttem szélesre tárt kovácsoltvas kapun, hogy találkozzunk a nagyfőnökkel.

Gyönyörű volt a ház már kívülről is, a belseje csak még lélegzetelállítóbb. A folyosó falain domináló krémszínt szépen kiegészítette a földön középen végigfutó vörös szőnyeg, harmonizálva a falak előtt elhelyezett aranyozott fa székekkel, és asztalkákkal, amelyik telis - tele voltak illatozó virágokkal.

-          Frézia?

-          Megbocsát kisasszony? – fordult felém a komornyik.

-          Ó, bocsánat, csak hangosan gondolkodtam – mosolyogtam feszülten, miközben idegesen fogtam össze magam előtt a kezem.

Sosem hittem, hogy Sam ennyire tehetős. Se nem mutatta, se nem látszott rajta. Nem járt flancos öltönyökben, nem beszélt úgy, mint ahogy elképzeltem, hogy beszélhet egy ilyen helyről jövő férfi.

Mindezek ellenére egészen biztos vagyok abban, hogy ezt nem Eric Saade menedzseléséből hozta össze magának.

Hosszú folyósokon mentünk át, amik nem fukarkodtak híres művészek festményeiből, rajzaiból, amiktől csak még inkább azt éreztem inkább vagyok az angol királynő palotájában, mint egy svédországi magánlakáson.

Végül elérkeztünk egy kétszárnyú ajtóhoz, ahol két kopogtatással jelezte a minket vezető férfi jelenlétünk.

Szorongva tekintettem Eric felé, aki enyhén bólintott felém, mintegy jelezve, hogy oké lesz minden.

De nem, francokat lesz oké, minden.  Sam egy milliárdos, Eric egy szerződéstől elesett énekes, Ninah pedig egy szegény gyakornok féle Amerikából, akinek rettentő nagy érzéke van mindent elcseszni.

Mérgesen megráztam a fejem, és kelletlenül elfordítottam a fejem Erictől, hogy az éppen kinyíló ajtó felé lessek. Egy hatalmas dolgozószoba tárult fel előttem a várt pompában. Elegáns volt, ízléses, és csodálatosan szép. Aranyozott bútorok sötét fából, könyvek borították be a világos színű falat, hatalmas egy oldalt elfoglaló ablakok harmonikus színű függönyökkel, mindez egy sötét bordó szőnyegen elhelyezkedve. Hátul középen egy hatalmas dolgozóasztal, tele papírokkal, egy laptoppal, egy régi, antik olvasólámpával és egy jól megszokott arccal a háttérben.

-          Sam – biccentett Eric, mire a menedzser felnézett.

-          Eric – válaszolt a férfi, majd rám nézett. – Örülök, hogy látlak Ninah.

-          Gondolom mennyire – húztam el a szám keserűen, de közelebb léptem hozzá, hogy kezet foghassunk.

-          Vágjunk is bele – intett az íróasztal előtt elhelyezett két szék felé, majd megfordult, és leült velünk szemben. – Sajnálom, ami a stúdióban történt, tudom, hogy sejtenem kellett volna Molly készül valamire. Ami, akár be is jöhetett volna, amennyiben Ninah nem jelenik meg a közönség soraiban – nézett rám kérdőn, mire nagyot nyeltem, és leküzdve a remegésem emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

-          Molly mindent pontosan megtervezett. Küldött nekem meghívót a showra, hogy lássam, hogy újra magához vonzza Mr Saade-t.

-          Mr Saade-t, hm? – dőlt hátra kényelmesen, és összekulcsolta ujjait a hasán. – A csók óta Mr Saade, vagy csak előttem?

-          Tudod, mit? Nem fogok magyarázkodni! Inkább azt áruld már el mi ez a hely!

Nem tudtam magamban tartani a kérdést, mióta csak megláttam nincs más, ami foglalkoztatna, csak Sam titka az életét illetően.

-          Jól van Ninah, jól van, akkor beszéljünk barátokként, ha már azok vagyunk, nem igaz? Én kiöntöm a lelkem, aztán te jössz. Ez így rendben van?

Kimérten bólintottam, és vártam, hogy Sam belekezdjen élete történetébe.

-          Ez a ház az enyém, mindig is az enyém volt, azt hiszem. Még a nagypapám hagyta rám, évekkel a születésem előtt. De nem kellet sem a nagyszüleim, sem a szüleim öröksége, magamtól akartam megélni, saját keresetből. Magam mögött akartam tudni egy karriert, egy életet, ami össze is jött, hála Ericnek – intett felé a kezével, mire egy pillanatra hitetlenkedve a fiúra néztem. – És mivel meg lett, felhagytam az egoizmusommal, és beköltöztem a családommal ebbe a házba, ahol békében élhetünk, amiről nem tud se a média, se a munkaköri ismeretségem. Ami a feleségem jelenlegi állapotához kell is.

A meglepődöttségtől felvontam a szemöldököm, és értetlen arccal néztem Samre.

-          Monica beteg. Gyógyítható, de nem itthon, sőt még nem is Európában. Az igazat megvallva csak nagyon erősen reméljük, hogy gyógyítható, most fordult komolyabbra a dolog, ezért jelentem meg Helsingborgban, a sürgős utazást illetően. Mennünk kell, Monica a fontos. Bízom benned Ninah, és bár követsz el hibákat, tudom, hogy Georg, a csapat, és természetesen Eric segítségével veszed az akadályokat, és végül jól alakul minden.

-          Én… én sajnálom Sam. Egy bunkó voltam… - sütöttem le a szemem szégyenkezve, mire Sam halkan felkacagott.

-          Az vagy Édes, de így vagy tökéletes.

-          A második ember vagy, aki igazat ad akkor, amikor valójában azt kéne mondania: Ó, dehogy Ninha, miért beszélsz badarságokat? Édes vagy, kedves, nyílt, szeretetre méltó...

De nem, tőletek nem ezt kapom.

-          Na, de most én halljak – terelt témát nevetve. – Mi van most?

Kifújtam a levegőt, amit durcásan a tüdőmben tartottam, és Sam szemébe nézve kezdtem kiönteni a lelkem.

-          Megcsókolt, de ezt te is tudod. Sőt, azt hiszem, ma reggel már mindenki tudja, kezdve Svédországgal, befejezőleg az összes világi Saade rajongóval. Molly gondolom, hisztizik majd egy sort, és kezdődik a háború. Ma, még ha minden igaz, el kell mennem a lemezcéghez, hogy megkérdezzem elkészül-e az új lemez, vagy kereshetünk másik céget, minek következtében csúszik a debütálás. Ezen kívül mi van még? Ja, igen, egy táncverseny, ahol el kell taposnom egy francia picsát, és a volt pasimat – fortyogtam a dühtől, és talán el is vettem a sulykot sok fecsegésemmel. Ezeknek a dolgoknak semmi köze sem volt Samhez, vagy Erichez, vagy bárki máshoz. Talán menedzser kéne magamnak, aki megmondja mit mondhatok, és mit nem…

-          Együtt vagytok?

-          Ez… - kezdtem bele, de nem tudtam hogyan folytatni.

Beleharaptam az alsó ajkamba, és kétségbeesetten kerestem a szavakat, vagy a kifejezést, amivel elmondhatnám tömören, hogy nem tudom, azt hiszem szeretem, és ő élő adásban megcsókolt, aztán otthon összeverekedett a volt barátommal, majd együtt aludtunk, reggeliztünk, szó, mi szó majdnem szerelmet is vallottam, de nem tettem, mert félek, talán az sem biztos, hogy szeretem, egyszerűen csak tetszik. Vele akarok lenni, mindig, minden körülmények között, de nem tudom mi a helyes döntés. Ha hagyom, hogy tiszta életet élhessen, egy olyan lánnyal, aki nem a menedzsere, és akivel mondhatni normális élete lehet, és csak a munka ügyeit intézni, és így megmaradunk barátoknak, és tökéletes munkakapcsolatnak. Vagy ha nem hagyom, hogy elmenjen, megvallom mit érzek, és megpróbálok így is együtt dolgozni vele, miközben a barátnője vagyok, és együtt szerepelünk a címlapokon, és ha esetleg szakításra kerülne a sor, akkor kockára teszem a munkaviszonyunkat, mert előfordulhat, hogy szakítás után képtelenek lennénk egy légtérben tartózkodni, vagy dolgozni, így még csak barátok sem lehetnénk többet.

-          Bonyolult – fejezte be helyettem a legpontosabb szóval a mondatot Eric.

Bólintottam, és kerültem a tekintetét.

-          Nem lehet sokáig bonyolult Eric. Mert a nézők láttak, amit láttak, és valamilyen válasszal a média elé kell állnotok, és ha nem időben teszitek, Molly fog, isten tudja mifajtával. Ami pedig a lemezszerződést illeti – fordult felém Sam, mire felcsillant szememben a remény szikrája, hogy nem kell elmennem, mert van egy jó híre – Ninah, a producer vár.

-          Ó, ne már Sam! – pattantam fel idegesen, és ráböktem az ujjammal. – Még te is menedzser vagy, nem hagyhatsz cserben! Hogyan győzzek meg egy tapasztalt zsenit, hogy adjon esélyt?

-          Van, amit nem tudsz Ninah. Amikor a stúdió munkát említettem, hogy a nyáron ezért nem lesz koncert, egy negyedik lemez előkészületei kezdődtek/kezdődnek meg. Nem a Vol 2-é.

-          Szóval ezt mondod, hogy…

-          Hogy a Vol 2 kijövetele már tervben van egy ideje. Ha most visszamondják, végünk, szétszednek a rajongók, hacsak meg nem oldod. Ha pedig valahogy meggyőzöd őket, hogy a Vol2-t adják ki, te nyersz! – dőlt hátra újból, és lassan mért végig. – Mellesleg, ha veled mennék, csak hátráltatnálak a nyerésben, mert nem érvényesülne a nőiességed, és a bájod.

-          Na pont ezt a két szót akartam volna hallani a bunkó, és a beképzelt mellett – grimaszoltam a fiúkra, majd megindultam az ajtó felé.

-          Állj, hogy mi? – szólalt meg percek óta először Eric, mire visszafordultam.

-          Mi, hogy mi? – kérdeztem értetlenül.

-          Nőiesség? Báj? Mi van a fickó pedofil? Legutóbb hatvan felett volt, kicsit sem úgy nézve ki, mint akit meghatna egy pár mell.

-          Már nem ő vezeti a céget, hanem a fia, aki mellesleg huszonhárom éves, és akit véleményem szerint igenis meghat egy pár mell, főleg ha ilyen csinos arca van a gazdájának – vigyorgott Sam, mire felhorkantam.

-          Túlzásba viszed!

Egy mozdulattal hátat fordítottam az uraknak, és kisétáltam az ajtón.

-          Veled megyek! – kiáltotta utánam Eric, de nem álltam, nem állhattam meg, győztem.

Magamba fojtottam diadalittas vigyorom, és egy komoly arc mögé rejtettem.

Egy pillanat múlva már hallottam is a futó lépéseket, amik sietve távoztak az irodából.

Kiérve az utcára kétségbeesetten néztem körbe, Amerikában csak leintek egy éppen elhaladó taxit, és beugrom, de ez itt Európa. Felsóhajtottam, és visszafordultam, amikor nekiütköztem két férfinak.

-          Igen? - néztem fel Ericre, aki a fekete egyenruhába öltözött ember felé bökött a fejével.

-          A sofőrünk – mondta, majd elnézett mellettem a hátam mögé. – És a limuzinunk.

Villámgyorsan perdültem meg a tengelyemnél, és hitetlen pillantással néztem végig a hosszú luxuskocsin.

-          Ez lehetetlen – szaladt a számon lehelet halkan, miközben tekintetem még mindig nem tudtam elszakítani a járműtől.

-          Erre nem érünk rá – ragadta meg a karom, és elkezdett a kocsi felé húzni.

Amint behuppant mellém a kocsiba újra kezdetét vette a néma beszélgetésünk, aminek tétje az volt, hogy ne tudja meg a másik, hogy mit érzünk abban a pillanatban.

Nekem volt mit feldolgoznom, de Eric?! Eric szeme miért jár idegesen cikázva? Miért olyan ideges merev maszk az arca? Kiűztem a fejemből az énekes képét, és Sam beszédén kezdtem gondolkodni. Nem bántam vele jól, érzéketlenül csak azt akartam, hogy álljon mögöttünk bármi is van, és hogy oldja meg a problémáinkat, és most kiderült, hogy neki sokkal nagyobb gondjai vannak, mint amilyeneket én valaha is el tudtam képzelni. Ha csak visszaidézem a szavaimat, amikkel maradásra kényszerítettem elpirulok a szégyentől, nagyon csúnyán viselkedtem.

Ezek után nem tehetem meg vele. A saját lábamra kell állnom, és ha nem csak magamért, de most már Samért is meg kell mentenem a Saade fiú karrierjét, nem engedhetem el azt a szerződést.

Bambulva néztem fel, amikor megállt a kocsi, és kinyílt mellettem baloldalon az ajtó.

Jobbra kaptam a fejem, és Ericre néztem.

-          Sietek! – mosolyogtam rá, és gondolkodtam egy puszin az arcára, de amilyen mogorva tekintettel nézett rám, csak egy torz grimaszra futotta, majd kipattantam az autóból, és a bejárat felé vettem az irányt.

Több akadály is eszembe jutott azon a húsz lépésen, amit megtettem a kocsitól az épület nagyterméig. Elsőnek is, nem tudom kit keresek, de azt tudom, hogy ő vár. Sejtelmem sem volt, hogy mit mondok, és mégis mi lesz az a fantasztikus védőbeszédem, amitől egy pillanat alatt megrendül a szíve, és ad még egy esélyt az énekesemnek.

Felpillantottam a fényes gránitpadlóról, és egy hatalmas, emberektől hemzsegő lobbyban találtam magam.

Azt hiszem pályát, és célt tévesztettem. Sietős léptekkel megfordultam, és a kijárat felé vettem az irányt, miközben előkaptam a mobilom, és elkezdtem keresni Sam számát.

Tudom, tudom, hogy gusztustalan, amit művelek, de én erre nem állok készen.

Következő lépésemben egy nekem ütköző öltönyös állított meg, és küldött volna a földre, ha nem kapja el a karom, és ránt vissza. Ám így a szerencsétlenül járt telefonom a földön landolt, szétesett részekkel.

Pompás. Ennyit Samről.

Fújtatva kikaptam a kezem a halálomat majdnem okozó, de végül megmentő férfi szorításából, és lehajoltam összeszedni a készülékemet.

-          Sajnálom, de igazán fel is nézhetne a telefonjából.

-          Igen? Azt hiszem Ön is nézhetett volna maga elé, és akkor nem történik ez meg – egyenesedtem fel lassan kezemben szorongatva a darabokat.

Végül felnéztem a férfi arcára, és megkönnyebbülten felsóhajtottam.

-          Már értem.

-          Mégis mit? – húzta fel a szemöldökét, és megigazította az öltönyét.

-          Hogy miért bunkó – tértem ki mellette, de megragadta a karom.

-          Hogy mondtad?

-          Már tegeződünk is? – téptem ki a kezem, és idegesen meredtem az arcára.

Visszavettem a vállamra a táskát, és megigazítottam magamon a szoknyát.

-          Lebunkóztál.

-          Belém jöttél.

-          Mellesleg miért is volt egyértelmű, hogy bunkó vagyok, miután megláttál?

-          Ó, pontosan tudod azt magadról, ha szoktál tükörbe nézni, és a kinyalt hajadról következtetve igenis szoktál.

Sértődés helyett felnevetett, és csillogó tekintettel nézett a szemembe.

-          Kit keresel?

-          Nem tudom – húztam fel a vállam, mire felugrott az egyik szemöldöke. – Ki itt a nagyfőnök?

-          A nagyfőnök jelenleg nem ér rá, fontos találkozója lesz Eric Saade menedzserével. Szerény személyem a "nagyfőnök", hogy a szavaiddal éljek.

-          Ójaj – fújtam ki a levegőt, és leszegtem a tekintetem.

Nem túl jó indítás, tulajdonképpen ennél jobban el sem lehetett volna cseszni. Ninah, te valamit nagyon tudsz.

-          Mi az ójaj?

Lassan újra felnéztem rá, és egy halvány mosoly kíséretében felé nyújtottam a kezem.

-          Ninah Miles, azt hiszem már várt.

Megdermedve, hitetlenül nézett rám, majd lassan végigmért, és hátrébb lépett egyet.

-          Te vagy Ninah?

-          Üdv! – tartottam még mindig felé a kezemet, ami immár másodszorra meg is fogott.

-          Mondanám, hogy örülök… - kezdett bele, mire egy pillanatig fellángolt bennem a megpofozásának gondolata.

-          Mondanám, hogy sajnálom az előbbit… - néztem a szemébe folytatva a gondolatmenetét, majd elhallgattam.

-          De nem szeretek hazudni – húztuk el egyszerre a kezünket, és merőn néztük a másik arcát.

-          Úgy szint – mosolyogtam édesen.  – Esetleg, hogy kevésbé gondoljalak bunkóbbnak elárulhatnád a neved.

-          Esetleg, ha máskor is tárgyalásra indulsz, hogy meggyőz egy zenei producert, arról, hogy ne vonja ki hosszú ideig Eric Saade-t a forgalomból, tudd a nevét, és ne menj neki.

-          Észben tartom – vigyorogtam rá kitartóan, hogy elfedjem a tomboló dühöt, és utálatot a férfi iránt. – Van még értelme megkérnem téged, hogy kísérj az irodádba, hogy beszélgethessünk, vagy inkább forduljak meg, és szálljak vissza a limuzinba.

Elgondolkozva ráncolta össze a szemöldökét, majd megfordult, és elindult előttem.

-          Bunkó – köptem a szavakat sziszegve, majd a nyomába eredtem.