Chapter 25

Sziasztok!


Így nekem nagyon kora reggel, de meghoztam a frisset, miközben az éjjel azt álmodtam, hogy senkinek sem tetszett. Fájt, borzalmas volt, de oda se neki! :D
A kommentárjaitokra most az előző résznél találtok választ, két részben, sajnálom, de most oda firkantottam.
Akit érdekel lesse meg, kifejtettem néhány nézetemet! :)))
Ajánlom ezt a részt Zoey-nak, Sziszaanak, Evusnak, Orchidée-nek, Dórynak, Áginak, Becksie-nek, és végül, de nem utolsó sorban drága Adadelemnek! :)
Kellemes időtöltést!


Csók, és a hibákért elnézést!

Érzelmek

-          Kemény nap volt Saade – nyögtem, és hátravágtam a fejem.

-          Jól mondod Miles! – válaszolt ős hátradöntött fejjel, majd egy pillanat múlva mindketten egyszerre fordultunk a másik fele, hogy kapkodva vessük egymás szájára magunkat.

Zihálva húztam el a szám az övétől, de tarkómat fogó keze nem engedett távol, orrunk még így is összeért, és lehunyt szemmel kapkodtuk a levegőt.

Néhány másodperc után felpillantottam a szemébe, ami vadul csillogott, ahogy az arcomat nézte.

Tekintetem egy másodpercre a szájára villant, majd vissza a szemére, bele kellett harapnom a számba, hogy ne csináljak ostobaságot.

Lehunyt szemem mögött mindig járt az agyam, a következő pillanatot láttam magam előtt, félve, hogy hibázom.

Most dönthetek jól, és akkor nem bánok meg semmit, és nem akarok megbánni, de nem élhetek kétségek között, nem játszhatom ezt a játékot sokáig. Húzom, húzom, de egyszer csak nem leszek előrébb mindenkinél egy lépéssel, és mindent elcseszek. A kapcsolatom Erickel, a karrierem, az életem.

Kifújtam a levegőt a tüdőmből, és újra felpillantottam a mogyoróbarna szemekbe.

-          Haza viszel Saade?

-          Haza – suttogta mosolyogva, majd elengedte a fejem, elfordította a kulcsot, és hazahajtott.

Hátradőltem az ülésben, és fáradtan fordítottam a fejem Eric felé, hogy aztán az egész hazafelé vezető úton az ő arcát nézhessem. Az utcai lámpák fénye villanásnyi pillanatra vakítottak el, miközben a másik oldalról pont ezekben a pillanatokban vehettem ki élesen minden egyes szegletét az arcának.

Erős késztetést éreztem, hogy felé nyújtsam a kezem, és végighúzzam az arcán, de nem tettem, nem tehettem. Tekintetem lassan végighordoztam azon a vonalon, ahol érinteni, érezni akartam, és belesajdult a szívem. Ha csak eszembe jutott, hogy ha sokáig játszom másé lehet, összefacsarodott a szívem. De tudtam, hogy nálam jobbat érdemel, tisztább kapcsolatot, kevesebb bonyodalommal, és lehet, hogy az a másik lány még boldoggá is tenné őt. Eric pedig szeretné őt, közel húzná magához, megragadná a derekát, és puha csókot lehelne a homlokára, majd az arcára, végül mosolyogva, szerelmes pillantással a szemében hajolna a lány ajkára.

Szorosan lehunytam a szemem, hogy elűzzem még csak a képet is, a gondolatot, mindent.

Most itt van mellettem, és csak ez a fontos. Velem táncolt ma, nem más lánnyal, én érzem a bőre melegségét nem más, engem visz most haza, nem más lányt. Ha holnap másé is, ma még az enyém, és élvezem.

Csönd volt, és én arra eszméltem fel, hogy kinyílik mellettem a kocsi ajtó, és valaki az ölébe kap, és elindul velem.

-          Hol vagyunk? – leheltem halkan, kómás állapotban.

-          Otthon – érkezett az egyszerű válasz.

A fejem oldalra bicsaklott, és próbáltam emlékezni, hogy hol lakom, de sehogy sem stimmelt. Lógó kezem felemeltem, és erőtlenül Eric mellkasára helyeztem.

-          Fáradt vagyok, nincs kedvem a baromságaidhoz.

Felnevetett, és belökte az ajtót.

-          Igen, azt látom. Hisztis vagy.

-          Hisztis, és álmos – nyöszörögtem, és próbáltam visszaidézni mikor aludtam el, de akárhányszor elmerültem volna az emlékek kútjában, magába szippantott, és nem tudtam a felszínre jönni, szemeim leragadtak, emlékeim elmerültek, és új képek jelentek meg lelki szemeim előtt, hol édes, hol keserű képek, álmok.

Újabb ajtót nyitott ki, immár az ikszedik kezével, majd besüppedt a testem alatt az ágyam. Az oldalamra fordultam, felhúztam a térdem, kezem a fejem alá tettem, és már éreztem is, ahogy újra elnyel a mély. Még hallottam, ahogy Eric kérdezget, ruhákat dobál felém, de összesen egy morgásra futotta tőlem. Végül egy meleg takaró borult a testemre, és úsztam.

Hangokra ébredtem, rengeteg hangra. Autók zajára, madarak csicsergésére, emberi kiáltozásokra, és Eric ideges hangjára, amely a konyhából szűrődött ki.

Az oldalamról a hátamra fordultam, és álmosan dörzsöltem a szemem. Pillanatokig élveztem az érzést majd kipislogtam az álmokat a szememből, és a plafonra meredtem. Besütött a nap, így halvány-narancssárga fényben úszott a szoba. Bal kezemet a fejemhez emeltem, kisöpörtem a hajam az arcomból, majd a párnára kotorva azt elkezdtem vele játszani, élvezni a bizsergető érzést, amit a hajam piszkálása nyújt.

Fülem fogékony volt a szavakra, élénken koncentráltam a konyhai hangok felé.

-          Nem Sam, én ezt nem vállalom. Ezt mind ő terveli ki, valahogy ő csinálja, és nem tudom, hogy hogyan, de egyre jobb úton jár.

Hosszas csend volt, de hallottam Eric ideges lábtoporgását.

-          Ninah a menedzserem, nem? Ha neki lesz ellenvetése, akkor nem tehetik ezt velem – újabb csend, de mindössze egy pillanatig, Eric félbeszakította a menedzsert. - Nem érdekel, Sam! Akkor felmondok! Igen, tudom, de… De Sam, én véget akarok ennek vetni.

Nehézkes mozdulatokkal felültem az ágyban, és hajamat a fülem mögé söpörve hallgatóztam tovább.

Valamiért a szívem őrült iramban vert, hallottam a fülembe a vérem zubogó hangját, ami mindent elnyomott.

Enyhén megráztam a fejem, és előrébb hajoltam, hátha kilátok a konyhába, de nem. Egy gyors pillanatra két kezembe hajtottam az arcom, és lehunyt szemmel próbáltam felidézni a tegnap estét, hogy hogyan kerültem ide, és miért is ülök itt egy koktélruhában, de lehetetlen küldetés volt. Hátra hajtottam a buksim, hagytam, hogy a hajam zuhatagként hátraomoljon, majd apró mozdulatokkal leküzdöttem magamról a takarót.

Nem jöttek hangok a konyha felől, én pedig a legnagyobb csöndben letettem az egyik lábam a parkettára, és ráhelyeztem a súlyom egy töredékét, hogy halljam megnyikordul-e, de nem adott ki hangot.

Mindkét lábamat letéve, lábujjhegyen indultam meg az ajtó felé.

-          Sam elég, oké? Nem érdekel! Ha ott kell lennem, ott leszek, de ne higgye azt a lemezkiadó, hogy önszántamból. Egyszer fogok csak kiborulni, de akkor vége a szerződésnek, és nem érdekel semmilyen kár. Elmondok mindent a médiának, és jöhet az új szerződés. Ha pedig nem kapok? Ingyen koncertet adok, a lényeg, hogy azt tehessem, amit akarok, az pedig az éneklés.

Közelebb lépkedtem, de az egyik lépésem alatt megcsikordult a padló, és megdermedve álltam egy pillanatig.

Bent tartottam a levegőt, gyerekes hülyeségként azt gondoltam, ha kifújom, azzal végképp lebuktatnám magam. Nem mozdultam, még pislogni sem mertem, csak lestem az ajtót, és reméltem, hogy Eric nem jelenik meg benne.

-          Igen Sam, pontosan erről beszélek!

Halk, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a torkomból. Újra megemeltem a lábam, és közelebb osontam.

-          Innentől részemről vége. Holnap majd… - kezdte volna, de a telefon másik végéről másképp döntöttek.

Összeszorított szájjal léptem egyet előre, már csak pár lépés, és elérem a célt. Igyekezve tettem volna a jobb lábam a bal után, amikor Eric vigyorgó feje feltűnt előttem, én pedig aprót sikkantva elvágódtam a földön, és fenékre esve, esetlenül pislogtam fel a popsztárra.

A szívem az első pillanatban azt hittem, hogy átszakítja a bordám, akkorát dobbant, de illedelmesen a helyén maradt, ellenben elnyelt minden más hangot, semmit sem hagyott tisztán, érthetően eljutni a fülemig.

-          Bocs Sam, most leteszem.

Nem, nem, nem, nem, nem – tátogtam némán, és kitágult pupillákkal toltam magam hátra, míg végül megéreztem, ahogy a hátam a hideg ágykeretnek ütközik.

-          Csak nem hallgatóztál, Ninah drága? – lépett felém egy fehér pólóban, és egy bokszerben, miközben szeme gonoszságtól csillogott.

-          Ha azt mondom nem, elhiszed? – Hangom alig emlékeztetett a sajátomra, ijedtségtől csöndes, magas hang volt.

Eric egy pillanatra elfordította rólam a tekintetét a plafonra, majd elvigyorodott szemét rám szegezte, közel hajolt, és szólásra nyitotta a száját.

-          Nem, nem hiszem el – morogta, elkapta a derekam, a vállára dobott, és beszáguldott velem a fürdőbe.

Sikítva nevettem, miközben erősen vertem a hátát, de semmit sem használt. Minden ellenkezésem ellenére simán beállt velem a zuhany alá, hogy aztán mindkettőnket beborítsa a langyos víz.

Hirtelen már nem volt nevethetnékem, minden vicces gondolat egyetlen suhintással eltűnt a fejemből.

Ott álltam fejemre lapuló vizes hajjal, idegesen prüszkölve Eric lefogó karjaiban, miközben a víz csak zubogott ránk, és azon gondolkodtam milyen halálnemet válasszak neki.

Kezemet a mellkasának feszítettem, és enyhe próbálkozást tettem rá, hogy eltoljam magamtól, de már a gondolat is távolt állt az igazságtól. Magamnak nem hazudhattam, pontosan azért tettem oda a kezem, hogy hozzáérhessek, hogy érezhessem a kezem alatt a testét, a szíve dobogását, a teste melegét. Néma, majdhogynem halotti csönd vett minket körül, egyedül a zuhany hangja zúgott a fülünkben.

Vágyakozó tekintettel néztem a kezem Eric mellkasán, néztem, ahogy a vizes felső teljesen a testére tapad, és szinte bőreként olvad rá a testére, hogy aztán egyszerre emelkedjen a mellkasával.

Lassan lecsúsztattam a kezem a derekára, és nagyot nyelve lestem fel az arcára.

Perzselő tekintettel nézte az arcom, és pillantásomra nem kapta el a szemét. Lazított az ölelésén, és már nem fogott le, én pedig közelebb léptem, és mélyen néztem a szemeket.

Elmerültem bennük, úgy éreztem megtaláltam bennük a harmóniát, és a melegséget. Megtaláltam magam benne.

Kis mosolyra húztam a szám, és végigmértem Eric arcát, de ő nem mosolygott. Komoly arccal nézett vissza rám, mire összeszorult a torkom és nyeltem.

Mindkét kezem a derekánál volt, és görcsösen szorongatta a felsője szegélyét. Lepillantottam a kezemre, és lassú mozdulatokkal elkezdtem felfelé húzni a testén a pólót. Elengedte a derekam, és mindkét kezét felnyújtva hagyta, hogy áthúzzam a fején a felsőt.

Egy lendülettel eldobtam magam mellé, és a férfira néztem, aki összeszűkült szemmel lépett egy aprót hátrébb. Felé hajoltam, és bal kezemet könnyed, kecses mozdulattal a nyakára helyeztem, és közelebb húztam magamhoz, mire elkapta a derekam, és villámló, cikázó tekintettel a magához rántott. Tekintetem a kezemmel együtt vándorolt a mellkasára, ahol lassú, körkörös mozdulatokat tettem, élvezve egyre hangosabban ziháló légzésének hangját. A következő percben elvesztettem az egyensúlyom egy apró lökéstől, minek következtében a csempe oldalának tapadt a testem.

A hirtelenbeli hideg érzéstől remegő testtel, és értetlen tekintettel néztem fel Eric arcára, ahol a tekintetünk egymásba olvadt.

Két kezével öleltem a testem, miközben egyre közelebb jött, már teljesen a falnak szorítva engem. Ellazultam a karjaiban, és könnyedén, akadozó légzéssel hajoltam egyre közelebb az arcához, hogy aztán a csók előtti utolsó másodpercben megszakítsam a szemkontaktust, és lehunyt szemmel adjam át magam a csókjának.

Kezével lassan végigsimított a fejemen, követve a hajam elért az arcomhoz, és könnyed érintéssel húzta végig rajta az ujját. Érintése nyomán a bőröm felforrósodott, mintha megégettem volna éreztem, ahogy elpirulok, és vágyom az érintésére. Vágyom arra, hogy magához húzzon, hogy szorosan tapadjon a testem az övéhez, hogy megtartson.

Elvesztem abban a csókban. Lassú volt, és nem követelőző, nem kapkodó, hanem óvatos, féltő, érzelmes. Egy hangon voltunk, szinte egynek éreztem magunkat, pontosan tudtam, hogy mit akar, hogy mit adhatok, és hogy meddig bírom.

Körülöleltem a nyakát, és úgy csókoltam, ahogy még soha senkit.

Egy pillanatra húzódtam el, mélyen beszívtam az illatát, és megszédülve dőltem a mellkasának.

Eric az állam alá nyúlt, és mélyen a szemembe nézett, nem bírtam nem érezni őt. Tekintetem elsötétült, és újra az ajkak édes bilincsében találtam magam.

Percek, órák telhettek el így, miközben bőrig áztunk, és élveztük a pillanatot.

Azt a pillanatot, aztán a következőt, és a következőt.

Eric elhúzódott tőlem, és a mellém nyúlva elzárta a csapot. Rám emelte mogyoróbarna, édesen csillogó szemeit, és megfogta a kezem.

Mosolyogva hátrált ki a fülkéből, én pedig érdeklődve követtem őt. Amikor kiléptem elé a térdem alá nyúlt a víztől göndör fürtökkel indult meg velem a szobája felé,

-          Van mára egy kis meglepetésem – nevetett, miközben beléptünk a szobába.

-          Meglepetés? – húztam fel a szemöldököm, mire enyhén megemelt az öléből, és teljes erőből az ágyra dobott.

Felsikoltottam és közben még láttam távolodó alakját, ahogy a szekrényhez lép.

-          Barom! – sziszegtem felé, és feltoltam magam.

-          Mit mondtál? – merevedett meg és felém fordult lassú, kimért mozdulatokkal.

-          Azt, hogy egy barom vagy! Levágtál ide!

-          Te meg letámadtál a zuhanyzóban! – válaszolt félvállról, és visszafordult a szekrényhez.

Hitetlenül kapkodtam levegő után, köpni – nyelni nem tudtam.

-          Én támadtalak le? – néztem rá leesett állal.

-          Te – vágta rá, és kidobott egy nadrágot a háta mögé. – Eric Saade-ért minden nő oda van, és nem fordítva.

Azt hittem megpofozom. Hogy lehet ennyire nagyképű, önelégült, beképzelt…

Mélyet lélegeztem, és hátrébb hajoltam, lehunytam a szemem.

-          Szóval én voltam. Oké – mondtam nyugodtan, majd feltérdeltem az ágyon, és a ruhámon lévő cipzár felé nyúltam.

Óvatosan lehúztam, majd lassan kibújtattam belőle a vállam.

-          Ninah szerinted melyik… - fordult felém Eric két pólót tartva a kezében, de egy pillanat alatt belé fagyott a szó.

Egy kis mosoly játszott az ajkam szegletében, miközben lassan felálltam az ágyon, lehúztam magamról a ruhát, és apró lépésekkel kibújtam belőle. Eric végig követte minden mozdulatom a szemével, miközben meg sem mozdult, csak hatalmasakat nyelve nézett.

Testsúlyomat áthelyeztem az egyik lábamra, lehajoltam a ruháért, majd felkaptam és a bámuló férfi felé dobtam, aki egy mozdulattal elkapta azt, és parázsló tekintettel futtatta végig a testemen a szemét, hogy végül az arcomon állapodjon meg.

-          Gondolom, ha a nagy Eric Saade megkísérthetetlen, nem gond, ha itt öltözöm át. És ne félj, megpróbálom nem rád vetni magam – mosolyogtam kivillanva a fogaim, majd a melltartóm csatja felé nyúltam.

-          Elég! – Csattant fel idegesen abban a pillanatban, amikor rájött, hogy mire készülök. – Ha azt akarod, hogy ebben a pillanatban rá másszak, akkor igencsak jó úton haladsz. Megértettem a célzást, oké? Csak… csak hagyd abba! – remegett meg a keze, ahogy gesztikulált.

-          Ugyan Eric, nincs célzás. Úgysem akarlak elvenni más lányoktól, nem foglak kisajátítani. Csak átöltözöm.

Kezem újra megindult a kapocs felé, mire a következő percben az ágyon elterülve találtam magam egy engem leszorító test alatt.

-          Az elég melyik részét nem értetted? – súgta az arcomba, lehelete csiklandozta az orrom, és lágyan perzselte a bőröm.

-          Fázom – néztem a szemébe.

-          Ha nem higgasztom le magam, esküszöm egy fél percen belül nem fogsz fázni – sziszegte összeszorított fogakkal, és szeme cikázva járta be az arcom.

Remegve sóhajtottam, és felhúztam az egyik térdem, mire Eric tekintete szinte még ugyanabban a másodpercben odavillant, és végighordozta csupasz lábamon a tekintetét.

Akadozva fújta ki a levegőt, majd újra magamon éreztem a tekintetét.

-          Te most direkt csinálod?

Félénk mosolyt villantottam rá, mire egyik keze megindult a combom irányába.

A szexuális feszültséget egy jól irányzott telefoncsörgés szakította félbe.

Eric morogva, egyetlen mozdulattal kelt fel felőlem, és a telefonért nyúlt.

Lassan én is felültem és érdeklődve fordultam a telefonáló Eric felé.

-          Igen? Tudom, tudom, Ninah hibája.

Az enyém? Esküszöm megverem…

-          Tudom de… - kezdte volna a magyarázkodást, de a másik oldal elcsitította. Eric elhúzta a száját, majd savanyúan szólalt meg. – Ja, a nők mindig összetartanak, mi?

Mikor lerakta értetlen tekintettel néztem rá, mire ő újra végigmért, majd felordítva vetette magát a szekrény felé.

-          Most mi van? – néztem rá elképedve.

Komolyan nem értem mi folyik itt. Egyik percben még rám vetné magát, a másodikban pedig kiabálva fordul el tőlem. Megbolondult. Végre őt is utolérte, nem csak engem.

-          Csak öltözz fel! Vegyél fel valamit, mert megbolondulok! – dobott felém egy fehér inget.

Kacagva kaptam el, és közelebb léptem hozzá, miközben hátradobtam a hajam.

-          Csak nem zavar a meztelenségem? – mosolyogtam, és egyik kezem lassan végighúztam az arcán.

-          Ez nem vicces! – morogta, letolta magáról a kezem, és intett, hogy öltözzek.

Magamra vettem a felsőt, és kényelmes, ráérős mozdulatokkal gomboltam össze, majd végül felé fordultam, és körbeforogva, kíváncsian néztem rá.

-          Na? Jobb?

Eric szeme a lábamnál időzött, ami azt bizonyította, annyit nem takar, mint kéne.

-          Kell még valami!

Percekig nevettem mögötte, miközben ő idegesen és feszülten turkált a szekrényében ruhák után.

A szívem egy kicsit azért örült neki, hogy nincsenek csaj ruhák, amiket otthagytak, bár lehet, hogy csak nem kapta elő őket.

Végül egy „enyhén” lógó nadrágot, kaptam még alulra.

-          Nem is megyünk haza?

-          De. Pontosan oda megyünk – tárta fel előttem az ajtót, és kitessékelt a lakásból.

Amíg elértünk az autóig egyikünk sem szólalt meg, rögtönzött csendkirályt játszottunk, de amint kitolatott már nem bírtam tovább.

Egy mozdulattal felé fordultam nem zavartatva magam, hogy az utat nézi, és hogy nyilvánvalóan nem fog egyenes választ adni a kérdésemre. Lábamat behajlítva húztam fel az ülésre, és kényelmesen megtámasztottam magam rajta.

Néztem az arcát, és közben azon gondolkodtam hogyan tegyem fel úgy a kérdést, hogy megadja a választ, de semmilyen kímélő verzió nem jutott eszembe, úgyhogy inkább csak belekezdtem.

-          Mit akart reggel Sam?

-          Mi? – kérdezett vissza, és nézett úgy rám, mintha az előbbi percekben itt sem lett volna, és nem tudná, hogy őt nézem már egy ideje, láthatóan válaszra éhesen.

-          Mondom, miért hívott téged, mire akart rávenni.

-          Hogy énekeljek – vágta rá az utat nézve, felém sem pillantva.

Összeráncoltam a szemöldököm, és szemem a kezére villant, ami egyre erősebben markolta a kormányt.

-          Túl átlátszó vagy, Eric. Mire akart rávenni Sam a fellépésen kívül?

-          Te belém látsz? – nézett rám egy pillanatig megrökönyödve, majd megrázta a fejét és újra előre fordult.

-          Lassan – vontam vállat, és helyeslőn bólogattam. – Szóval?

Olyan sóhaj szakadt fel a torkából, amitől egyből tudod, hogy a hátad közepére sem kívánja most az idióta kérdéseid. Nem érdekelt. Szükségem volt azokra a válaszokra, nem hagyom annyiban, csak mert őfelsége nem kíván válaszolni. Elhúzta a száját, és remélve, hogy megússza a válaszolást kapcsolta be a rádiót.

Egy laza mozdulattal odanyúltam, és lecsavartam a hangerőt.

-          Hé, hallgatni akarom! – dörrent rám, és keze megindult a gomb fele, de ellöktem tőle.

-          Úgyis tudjuk, hogy te szólsz belőle. Eric, az istenit, mi van?

-          Molly, oké? Molly! – fakadt ki hangosan, majdhogynem ordítva, amitől összerezzentem, és ijedten pislogtam rá.

Rám nézett, és fáradt, halvány bocsánatkérő mosolyt küldött felém.

-          Sajnálom – suttogta, és kezét a váltóra helyezte.

Percekig néztem őt, figyeltem minden rezdülését, de Eric nem foglalkozott vele. Csak játszotta tovább, hogy nem nézem, és vezetett.

Egy zebra előtt pirosra váltott a lámpa, és ő végre rám nézett.

-          Tényleg sajnálom. Molly… - kezdte, de nem folytatta, csak lemondón megrázta a fejét és a lábára meredt. – Molly is meghívott egy műsorban, ahova a lemezkiadóm küldene. Énekelnem kell, és neki. Szerelmes dalt akarnak tőlem, azt akarják, hogy a média felkapjon minket, hogy beszéljenek rólunk, hogy milyen is a kapcsolat kettőnk között. Tudják, mindenki tudja, hogy szakítottunk, de egy kis botrány, és máris újra mindenki rólunk beszél: Még sincs vége? Szerelmesek? Újra összejönnek? – morogta idegesen, majd a lámpa zöldre váltott, és elindultunk.

Láttam, ahogy feszül a teste az idegtől, amitől összeszorult a torkom. Előre hajoltam, és apró puszit nyomtam az arcára. Értetlenül fordult felém mikor visszahajoltam, mire csak egy széles mosolyt villantottam rá, és előre fordultam.

-          Helsingborg?

-          Anya ebédre vár – bólintott, és bekanyarodtunk a város főutcájára.