Chapter 32

Sziasztok!


Akkora király vagyok... Persze minden nagyképűséget mellőzve, mert mégsem kell nagyobb időt kihagyni, sikerült majdnem behoznom magam, így most itt van néktek a friss! :)
Még ma válaszolni fogok az előző rész kommentárjaira, és most is alatta, mert oly sok van, hogy nem nagyon férne el a rész, meg a kommentár válasz egy bejegyzésben, szóval délután lessetek majd oda! :)
Köszönöm, hogy vagytok nekem, és akkor kellemes szórakozást kívánok! :)

U.i.: Meg kell még itt jegyeznem, hogy a Roxy Recordings valóságos kiadó, méghozzá valóban Eric Saade lemezkiadója.

Roxy Recordings

Olyan iroda volt, amit pontosan el is tudtam képzelni magam előtt onnantól kezdve, hogy megszólalt a férfi.

Világos, pompás kilátással a forgalmas Stockholmra, mégis halk, és nyugodt. Pasztellszínek domináltak az irodában, a világos, meleg színek, viszont semmi olyat nem láttam, ami otthonosnak tűnhet. Sehol egy fénykép vagy gondolatok a falon. Cserepes növények a titkárnők által elrendezve a szoba különböző pontjain, és egy vízadagoló volt minden, ami kicsit is különlegessé varázsolta a helyet.

Felemelt fejjel néztem rá, miután betessékelt az irodába, és becsukta mögöttem az ajtót.

-          A nevem Ruben Aglander, Mårten Aglander fia.

-          És akkor ezek szerint a Roxy Recordings új vezérigazgatója.

-          Pontosan. Te pedig Sam utódja vagy, a híres Eric Saade menedzsere, és talán mondhatom, hogy barátnője, Ninah Miles.

-          Nos – kezdtem bele, és leültem elé -, ami azt illeti, nem, nem mondhatod. Profi vagy, nem? Akkor viselkedj is úgy, hanyagold a magánéletem.

-          Mondja ezt az, aki fél perces ismeretség után lebunkózta azt, akiről kiderült a következő fél percben, hogy a kezében tartja a jövőjét. Profi, mi?

-          Követek el hibákat, oké?

-          Azt látom – dőlt előre, és maga elé húzott egy tucat papírt.

Ideges tekintettél néztem, ahogy átnyálaz egy párat, közben pedig keresztbe tettem a lábam, és a tőlem telhető legnagyobb nyugalommal hátradőltem.

-          Úgy mond elárultatok minket – mondta el tömören a tényeket miután felpillantott a papírokból.

-          Lényegében igen, azt hiszem ez tagadhatatlan. De az sem túl etikus, hogy zsarolással akarjátok rávenni az ügyfelet valamire.

-          Nos, belekezdhetnék egy védőbeszédbe, de teljesen felesleges, elég, ha csak egy nevet említek: Molly Sandén.

Kényszeredetten felnevettem, majd haragos tekintettel dőltem felé.

-          Csak azt ne mond, hogy a kis Molly Sandén valamivel sakkban tartja a nagy Roxy Records-t.

-          De. A szálak összeérnek. Ha tudod, hogy miért szakított anno Eric és Molly, mindent megértesz.

-          Oké, tegyük fel, hogy nem törekszem ennek a megértésére. Azért vagyok itt, hogy megtudjam hajlandóak vagytok-e kiadni a Vol2-t.

-          Az a Saade gyerek befeketített minket, mégis hogyan támogassam ezek után? Hallottad te, hogy miket mondott élő adásban? Persze, hogy hallottad, hisz rögtön ez után valaki le lett smárolva – vágta az arcomba, mire felhorkantam, és idegesen pattantam fel a székemből.

-          Már megint itt tartunk? Gyerekes vagy, és mégis hogyan beszélsz az ügyféllel, az istenért? Ez munka!

-          Mit ajánlasz? Hogyan fogod helyretenni a minket ért kárt?

-          Nem beszélhetnék inkább apáddal?

-          Nem – zárta rövidre a témát, mire felsóhajtottam.

-          Eric Saade nyilvánosan, sajtókonferencián kér bocsánatot, és közli: ez a legjobb lemezkiadó. Azt, hogy az emberek azt gondolják csak azért mondja, hogy kiadhassa az új albumot, megelőzzük azzal, hogy ez csak egy megrendezett cirkusz volt, kíváncsiak voltunk a svéd média reakciójára.

Kíváncsian néztem rá, érdekelt a reakciója. Végig engem nézett a szemével majd kitolta maga alól a széket és felállt.

-          Folytasd!

-          Pontosan át kéne még beszélni, de ezt tudom ajánlani. Egy bocsánatkérés, szinte elfelejtett ügy. Ahhoz, hogy senki ne beszéljen erről a botrányról kell nekünk egy másik, de hidd el, hogy a Team Saade-nál ez nem probléma – húztam el a szám, majd a férfi felé fordultam. – Megfelel?

-          Két dolog kéne még.

-          Nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy van olyan opció, amit te kínálhatsz.

-          Egy, hogy Amerikai terjeszkedést akarok.

-          Te vagy a lemezkiadó, mégis mit vársz tőlem? Ha Samnek nem sikerült, majd pont nekem fog, nem? – fordultam ki előle, kezdett túl közel lenni.

-          Az USA-ból jöttél, nem? Biztosan vannak kapcsolataid, vagy ha mégsem, hát kialakítod őket. Azt szeretném, ha megpróbálnád, és mindenről tájékoztatnál.

-          Te megbolondultál – fújtam egyet, és kihúzva magam ültem vissza a székbe. – Mi a másik dolog?

-          Egy vacsora meghívás. Gyere el velem vacsorázni.

-          Esélytelen – ráztam meg a fejem, lehunyva a szemem.

-          Akkor nincs Vol 2.

-          Te ezt etikusnak tartod? A magánéletedet kevered a munkával. Nem fogok emiatt veled vacsorázni, nem fogsz megvesztegetni. Akkor nincs szerződés – álltam fel megadva a véghangot, és megindultam az ajtó felé.

-          Bolond nő vagy Ninah Miles! – kiáltott utánam, amitől megtorpantam, és lassú mozdulatokkal visszafordultam, hogy szembe legyek vigyorgó képével.

-          Akkor hónap végén a beígért megjelenés. Május harmincadikán várjuk a boltokban a harmadik albumot. A következő CD munkálatait nem kezdjük el a nyáron, hanem turnéra megyünk, és ide nem is jövünk vissza, ha nem kapunk többet, mint, amit adunk. Sikeres lesz a Vol 2 és ehhez mérten majd beszélünk a többiről.

-          De… - kezdett bele, mire leintettem.

-          Örültem Mr Aglander – biccentettem felé.

Megfordultam, és kisétáltam az ajtón. Ez a nap kezd egyre jobb lenni, valami mindjárt elromlik.

Mély levegőt vettem, és sietős léptekkel száguldottam végig az épületen.

Mit képzelt ez magáról? Vacsora? Hisz nem ő mondta, hogy Eric Saade barátnője?

Megmásíthatatlan tény, hogy amit Eric művel a műsorban, az olyan bajt vonz magával, amit ki kell hevernie mind a Roxy Recordsnak, mind Ericnek, de akkor már inkább mondta volna azt, hogy menjek el a kéréseimmel máshoz, nem hogy még randira hívjon.

Komolyan nem értem, hogy mi van a férfiakkal. Mégis hogyan képzelte, hogy Eric-et be tudom törni az amerikai piacra? Képtelenség a semmiből odajutni. És az, hogy Európában híres, az Amerikában semminek számít, hát, ha még kapcsolatom sincs hozzá.

Fújtatva vágódtam be Eric mellé a limuzinba.

-          Ki lesz adva a CD-d – mondtam minden kérdést megelőzve.

-          Le akart veled feküdni?

Hogy mi van? Semmi ujjongás, semmi én megmondtam, vagy hogy bíztam benned, esetleg egy köszönöm. Az egyetlen, amit tudni akart, hogy le akart-e velem feküdni…

-          Tudod, rohadtul elegem van a férfiakból. Szívesen Eric Saade.

-          Tudnom kell – fogta meg az arcom, és fordított maga felé. Ijedten pislogtam rá, de az a láng, ami a szemében volt, hirtelen mindent megértetett velem.

-          Basszus… - hunytam le a szeme, ahogy összeállt a kép.

-          Mi van?

Csak megráztam a fejem, ezzel elértem, hogy elengedjen. Oldalra dobtam a táskám, és szembeültem vele, hogy lássam az arcát.

-          Elhívott vacsorázni, azzal a zsarolással karöltve, hogy csak akkor adják ki a CD-det, valamint akkor kezdődnek el a következő album munkálatai, ha elfogadom a meghívást.

Megadva magát idegesen csapott az ülésbe. Láttam, ahogy az arca eltorzul a haragtól, az erek kirajzolódnak a kezén, ahogy a szája apró vonallá préselődik össze.

-          Jaj, Ninah, nem látod mit akar? Nem csak vacsora lesz, ilyen áron nem kell, hogy …

-          Nemet mondtam, Eric – vágtam a mondatába, miközben tekintetemmel az övét tartottam fogságban.

Arca egy másodpercig előttem lebegett, megilletődötten majd szája lassan az enyémre préselődött, én pedig kérés nélkül nyitottam szét az ajkaim. Körülöleltem a nyakát, és szorosan hozzábújtam, nem akartam elengedni. Most már értem, miért nem akarta, hogy beszéljünk a szakításról, és csak Ruben egyetlen mondata kellett, hogy megértsem mi is folyik itt valójában. Fájt, hogy el kellett hajolnom, de muszáj voltam beszélgetni Erickel.

-          Mesélj – támasztottam neki egyik kezem enyhén a mellkasának, miközben pihegve döntöttem a homlokom az állának.

-          Azt hittem tudod.

-          Egészen egy perccel ezelőttig semmit. 

-          Igen, Molly őt csókolta meg.

-          Szóval ő a te lemezcéged tulajdonosának fiával jött össze, csak, hogy hírnévre tegyen szert? És mit tud, amivel sakkban tartja a céget? Valaminek kell lennie, mert Molly az oka mindennek, köztük annak is, hogy arra vette rá a Roxy Records-t, hogy kényszerítsenek arra, játszd el, hogy kettőtök között minden rendben van, minden a régi.

-          Ezt nem tudom, talán csak Ruben és az apja tudhatja.

Elgondolkozva meredtem a barna szempárba majd elmosolyodtam, és apró csókot leheltem az arcára.

-          Sajnálom – ültem vissza mellé csöndben.

Eric nem mondott semmit, előre fordulva, rám sem nézve emelte fel a fejét, aztán egy másodperccel később megéreztem a kezét az enyémen, ahogy kinyitja ujjaim, és összefonja azokat az övével.

-          Örülök, hogy nem vacsorázol vele, de akkor mégis mivel vetted rá, hogy megtartsa a szavát?

-          Azt hiszem semmivel, csak határozottsággal, no meg a ténnyel, hogy rájövök a titkotokra, Molly titkára, és kikészítem vele a csajt.

-          És ezt Ruben öt perces ismeretség után leszűrte belőled?

-          Érdekesen indult a kapcsolatunk – nevettem el magam, és kiengedtem össze fogott hajam.

Megráztam a fejem, hogy szétterüljön az a vállamon, és a hátamon, aminek következtében a kedvenc samponom illata töltötte be az autó belsejét. Mosolyogva éreztem magam felszabadultnak, boldognak, és végre esélyesnek arra, hogy Molly orra alá pörköljek. Azt hiszem, most előnyben vagyok, és ezt meg is kell tartanom, Molly pedig kétszer is meg fogja gondolni, hogy belém kössön-e.  

-          Akkor áll a mai vacsora? – nyitotta ki az autó ajtaját Eric, és felém nyújtotta a kezét.

Kecsesen belé helyeztem az enyémet, majd kilépve elé, mosolyogva hajoltam a szájára egy puha csókért.

-          Te állod – kaptam el a kezét, és a lakásom felé kezdtem húzni.

A limuzin azon nyomban elhajtott, én pedig mintha csak ez lett volna a szerencsenapom simán megtaláltam a kulcsaimat.

Magam mögött az énekessel nyomtam le a kilincset, és nyitottam be a lakásba.

Sötét volt. A mi nem is lett volna meglepő, ha nem nézzük, hogy délután két óra lehetett, és még ha este hat lett volna sincs ennyire sötét, mert ez Svédország, és nyár van.

Sebesen dobogó szívvel markoltam a kilincset, eszemben sem volt elengedni, hirtelen előtörtek az emlékek Mollyt, és az említett bérgyilkost illetően.

Éreztem, ahogy Eric keze a derekamra siklik, másik keze pedig lassan szántja végig a falat, a kapcsolót keresve.

Nyeltem egyet, aminek a visszhangját szerintem még az alsó szinten is hallották, aztán felvillant a lámba, és emberek tömege tűnt fel előttem, egyszerre üvöltve el magukat:

-          Beavatás!

Ez nem hangzik túl jól…

---------------------------------------------

Ruben képe már kint megtalálható a szereplők között. :)

Várom a véleményeiteket, ki mit gondol most?! :D

Csók néktek