Chapter 33

Sziasztok!


Friss! :) Be kell vallanom, úgy érzem ennél rosszabb fejezetet nem nagyon írtam még, tényleg kritikán aluli lett, de azért remélem, hogy nem nagyon üldözlek el titeket az oldalamról, és adtok még majd esélyt nekem! :)
Kitörölhettem volna, és újra is írhattam volna, igaz, de nem volt erőm. Megírtam, és bár tudom, hogy borzalmas, nem volt szívem kitörölni, és az egészet újraírni, úgyhogy csak abban tudok bízni, hogy támogattok. :) Mellesleg azt is meg kell itt jegyeznem, hogy mindezek ellenére az egyik leghosszabb fejezet lett. Hosszú, de szar... :D ez van. :D Mindegy, nem nyavalygok a saját butaságom miatt.
A frissítések időpontjai újra kint vannak, egészen karácsony közeledtéig, amikor is fogom magam és elhagyom Angliát, hogy otthon lehessek, és magyar levegőt szívhassak. :D
Na, nem fecsegek tovább, köszönöm, hogy olvasol! :)
Csók

Minek ellenség, ha ilyen barátaid vannak?!

-          Hogy kerültök a lakásomba, mégis mi a francot kerestek itt, és miért vagytok ennyien? – fakadt ki belőlem minden egyszerre, de egy másodperc múlva két vihogó fej után pontosan tudtam a választ az első két kérdésemre. – Képes voltál újra betörni? Te meg! Ugye nincs nálad ragasztószalag? – böktem Alex, és Kevin felé a fejemmel.

-          Nyugi Ninah – kerültek meg, és két oldalamra szállva öleltek körül. – Az az este a maihoz képest semmiség. Rosszabb vár rád, mint a ragasztó – nevetett Alex, majd belém karolva felemelt a földről, míg a másik oldalamról Kevin ugyanígy cselekedett.

Riadt tekintettel néztem hátra Eric felé, de ő is ugyan arra a sorsra jutott, mint én, mi a fene folyik itt?

A fiúk bevittek a szobámba, és ledobtak az ágyamra. Puhán landoltam arccal előre az ágyra, miközben végtagjaim rongybabát megszégyenítő lazasággal dobálóztak össze - vissza az ágyhoz való érkezésem pillanatában. Hátradobtam a hajam, kifújtam a levegőt, és villámgyorsan feltoltam magam az ágyról. Ideges értetlenséggel néztem rájuk, testemen mindenhol érezni lehetett a feszültséget, szinte robbanásszéli határon táncoltam.

-          Engedjetek ki! – sziszegtem feléjük.

-          Nem.

-          De!

-          Nem. Ninah, ha eddig nem lett volna világos a mai este történéseit nem te felügyeled, nem te irányítod. És nem is Eric barátod.

-          Eric nem a … - kezdtem bele, de egyszerre nyílt ki a bejárati ajtó, és szólalt meg valaki.

-          Barátod? Meséld ezt a nyolckarú golfozó polipnak – lépett be a szobámba a férfi, majd kulcsra zárta az ajtót, és azt a zsebébe csúsztatta.

Feszült figyelemmel követtem végig a kulcs útját, szemem a hozzám intézett szavak hatására hagyta ott a szabadulásom fénycsóvájának figyelését.

-          Öltözz!

-          Hogy kerülsz ide? Mit akarsz?

-          Revans! Azt mondtam öltözz!

-          De Axel…

-          Ne akard, hogy még egyszer megkérjelek – lépett felém, mire riadt pillantásom az ágyamon lévő fürdőruhára siklott.

Visszafordultam Axel felé, aki mosolyogva figyelte szétszórtságom, és elesettségem.

Fújtatva engedtem ki magamból a levegőt.

-          Mégis hol öltözzek át?

-          Itt. Elfordulunk.

Fájdalmasan felkacagtam, mire ők elfordultak, és a szemük elé tették a kezüket. Pár másodpercig nem tettem semmit csak álltam, és néztem őket, vajon tudják, hogy nem öltözöm? Esélyem van a szabadulásra?

-          Ninah, kezdj neki. Most!

Gyors, mégis óvatos mozdulatokkal kezdtem neki a vetkőzésnek, megpróbáltam mindig így levetni magamról a ruhadarabokat, hogy az takarjon, míg felveszem a fürdőruhát.

Mégis mi ez már megint? Ennyit a jónak számító napomról. Mit keres itt Axel? Miért kell fürdőruhába öltöznöm? Amikor megpillantottam a több tucat embert a lakásban, rögtön felismertem a többséget, a csapat tagjai voltak. Kezdve a hangosítással, egészen a koreográfus Alexig mindenki.

Nem hiszem, hogy tudni akarom mi fog ma este történni.

Miután felöltöztem lopakodó léptekkel, lábujjhegyen, nagyon csöndben megpróbáltam megkerülni a fiúkat, hogy egyetlen eséllyel a szabadulásom felé vessem magam.

A terv egészen a következő másodpercig fantasztikus volt, ám akkor Alex megpördült, elkapta a derekam, míg Kevin egy zsákot húzott a fejemre. Másodpercek alatt került csomó a kezemre, és a lábamra, ezzel minden lehetőségét elvágva a szökésemnek.

Valaki felkapott a vállára, és kacagva megindult velem ki a nappaliba.

-          Készen vagyunk! – üvöltötte el magát, mire a tömeg egy emberként ujjongott fel.

Üvegek koccantak, pezsgők durrantak, és vidám hangok jöttek mindenhonnan, miközben én egy vállon lógtam vöröslő ideges fejjel. – Akkor irány a Nordic Light Hotel!

-          Eric is készen van, bár ő egy fokkal nehezebb eset volt az hiszem – hallottam meg egy számomra ismeretlen hangot. – Na, menjünk!

A hangok egy helyre csoportosultak, egyszerre vágtattak ki az ajtón, miközben hangosan énekelték a Populart. Belegondolva, talán ha én is az éneklők között volnék, sokkal jobban élvezném, mint így, hogy le vagyok kötözve, nem látok semmit, és sejtelmem sincs, hogy mire készülnek. Lassan, ahogy haladtunk előre eltűntek a hangok, és hallottam az autók zaját, megcsapott a hűvös levegő, elértük az utcát. Aki a vállán vitt, a hangjából ítélve Alex enyhén megrogyasztotta a térdét, és óvatosan próbált betenni a kocsiba, ami nem sok sikerrel járt, így megint beszereztem pár zúzódást.

Ahogy bedobott valakit megfejeltem, és sziszegve próbáltam hátrahúzni a fejem.

-          A francba. Nick, húzd már errébb Eric-et.

Hirtelen felkaptam a fejem, felcsillant a szememben a remény szikrája. Próbáltam arra előrébb mozdulni, ahol az előbb megfejelhettem, de már senki nem volt ott.

-          Hohó, Ninah, csak nyugalom – húzott vissza Alex, átölelt, és kényelmesen a vállamat átölelve ráfektette a kezét.

-          Eric! Eric, mi folyik itt? – kérdeztem csak úgy a sötétségben, és reméltem, hogy kapok választ.

-          Beavatás.

-          De mire, és miért, és mi készül?

-          Nekik buli, nekünk szívás – válaszolta tömören, bennem pedig felment a pumpa.

-          Miért nem vagy képes normálisan válaszolni?

-          Mert ha bármit is elmondok, hidd el, hogy sokkal borzalmasabb este vár rád.

-          Ügyes fiú – hallottam meg egy új hangot, ha minden igaz Nick-ét.

-          Téged miért avatnak be? Ha beavatás, akkor valami új, nem? Te nem vagy új – tértem vissza a témára.

-          Viszont mivel én találtam ki ezt az estét, nekem sosem volt beavatás. És most hála neked, engem is szívatnak.

-          Te találtad ki? Pompás, akkor végül is az egész a te hibád.

-          Rég volt, oké? Arra pont jó volt, hogy minden ilyen estén becsajozzak.

-          Óó, örülök én, hogy a nagy Eric Saade-nek sikerült legalább ilyenkor becsajoznia.

-          Elég! – vetett véget a beszélgetésünknek Alex, majd a kocsi lefékezett, azt hiszem megérkeztük.

-          Utállak titeket!

Pillanatok alatt kikaptak a kocsiból, és újra hallottam magam körül a tömeg boldog hangját, ezúttal a Hearts in the air közkedvelt sorait énekelve. Lassan kezdtem kétségbeesni, ha nem lenne velem Alex, és nem hinném, hogy barátomnak mondhatnom, már rég elájultam volna a rajtam elhatalmasodó pánik miatt. Mégis hogyan kezelje azt egy épeszű ember, hogy egy zsák van a fején, amitől semmit nem lát, le van kötözve, amitől nem tud mozdulni, és vállakon cipelik, amitől elképzelése sem lehet, hogy merre jár, mi van előtte, és hova viszik.

Egyik pillanatról a másikra sokkal világosabb lett, és meleg levegő csapott meg.

-          Beavatás Mr Flint? – szólalt meg egy érett férfihang mellettünk, azt hiszem Alexnek szólt.

-          Úgy bizony Tomas.

-          És hol van Mr Saade?

Alex nem válaszolt, de a mozdulataiból ítélve azt hiszem inthetett, vagy bólinthatott egyet hátra fele.

Talán Ericet mögöttünk cipelik. Sikíthatnék, de mire megyek vele? Ezek szerint mindenki be van itt avatva az ügybe. Az istenit már…

-          A szoba készen áll, pontosan ugyanaz, ami már öt éve.

-          Köszönöm Edin.

-          Jó szórakozást az uraknak, és hölgyeknek.

-          Azt hiszem, nekem nem lesz meg – morogtam, mire Alex felnevetett, és a fenekemre csapott, majd megindult.

Az utolsó tettétől betelt a cérna, és elszakadt a pohár, tátott szájjal pislogtam egy pillanatig, a pofátlanságtól szavakhoz sem jutottam, aztán teljes erőmből elkezdtem rugdosni és vergődni a vállán.

-          Nyugodj meg Ninah! – kacagta, és lefogta a lábam.

-          Te meg rohadj meg Alex!

-          Azt még meglátjuk…

Felfelé tartottunk a lépcsőn, és őszintén reméltem, hogy nehéz vagyok, és a fiú most szenved a súlyom alatt. Egy pillanatra álltunk csak meg a séta közben, aztán kattanást hallottam, és újból megindultunk.

Teljes sötétség vett körül egészen a következő pillanatig, amikor is felkapcsolták a villanyt, és megvilágosodott körülöttem minden, azaz az egyetlen zsák, ami a fejemet tartotta a vakság fogságában. Egy szobába értünk, ez világos volt. Lassan az éneklő tömeg is beért minket, és betódult a szobába.

-          Jó, most, hogy mind itt vagyunk, kezdhetjük is.

Alex lassan letett maga elé, én pedig durcásan karba fontam volna a kezem, ha nem lett volna megkötözve. Vagy csak egyszerűen felpofozom, aztán feldöntöm, és ráülök a mellkasára, és addig szenvedtetem, amíg bocsánatért nem esedezik. Szép elképzelés, csak kivitelezhetetlen.

-          Kezdjük ott az estét, hogy kössétek ki egymást! – röhögött fel a táncos, nekem pedig ökölbe szorult a kezem.

-          Alex – horkantam fel, és a hangja irányába fordultam. – Amint lekerült rólam minden komolyan mondom, hogy ne kerülj a szemem elé, mert nem éled túl!

-          Minden Ninah? Talán akkor nem elfutni fogok, hanem a férfitársaimmal együtt megyünk veled szobára!

-          Barom! – kiáltottam rá, és felé csaptam, de bármily meglepő, nem találtam el…

-          Beszélj Ninah, és megyek! – szólalt meg Eric hangja, és egyből arra fordultam.

Mélyet lélegeztem, majd elgondolkodtam mit mondhatnék.

-          Énekelni! Gyorsan! – hangzott a parancs Axel szájából a többiek felé.

Oké, eddig két öngyilkosjelölt. Lesz ez még több is.

-          Ma még egész jól voltam reggel – kezdtem bele üvöltve a mondókámba, hogy túlharsogjam az éneklésnek nevezett zajt. – Megkaptam a reggelimet, valami többet is, aztán találkoztam Sammel, meg azzal a seggfejjel, istenem, már a nevét sem tudom – fújtam egyet, és kezem a fejemhez emeljem, hogy kisimítsam a hajam az arcomból, elfelejtve, hogy zsákos vagyok… Bosszúsan megráztam a fejem. – De Ruben… na, nem mintha bánnám, ha kitakarodik az életemből. Mert, ahogy a példa is mutatja, hülyéből több mint elég van körülöttem – fejeztem be a legrosszabb részt, amikor egy kéz kapta el a csuklóm.

Visszafojtottam a lélegzetem, és izgatottan vártam a következő pillanatot. Feszült figyelemmel követtem végig az idegen érintését a karomon, ami mikor elérte a kötelet, már nem is volt annyira idegen. Könnyűszerrel, néma csöndben oldotta ki a csomót, majd megdermedt. Remegő kézzel kerestem meg az Ő lefogóját, és nagyobb szenvedéssel, de végül sikerült megszabadítanom a kötéltől.

Két kezével megfogta az enyémet, majd lassú mozdulatokkal végigvezette a tenyerét a karomon.

Beleremegtem az érintésére, miközben tudva, hogy senki sem figyel, elmosolyodtam, és beleharaptam az alsó ajkamba. Ahogy a bőre hozzáért az enyémhez, kéjes forróság öntötte el a testem. Ujjai követték a testem vonalát, szinte alig érintve csúsztatta le kezeit a derekamon, ahol megállt egy pillanatra.

Lehunytam a szemem, és hangos zihálásomat elnyomva próbáltam kontrollálni a légzésem, vajmi kevés sikerrel.

A körülöttem lévő énekli hangzavara, mintha egyre halkabb lett volna, a kezdeti tömeg éneklése mostanra néhány ember erőltetetten ragaszkodó dünnyögésévé változott. Mintha beléjük fagyott volna minden hang, még az elképzelésbe is belepirultam, hogy hogyan nézhetnek most minket.

Eric egy pillanatra szorosan megmarkolta a csípőm, és közelebb rántott magához, aminek következtében megcsapott a bőréből áradó mámoros illat. Kibontott kezem a mellkasának támasztottam, és lassan végighúztam rajta a kezem. Szinte éreztem a pólón keresztül kirajzolódott izmokat, ahogy merev görcsbe állnak érintésem nyomán.

Végül leeresztettem a kezem, hagytam, hogy az ideges szenvedélytől ökölbe szoruljon, és szorosan a testemhez préselve lógjon tehetetlenül.

A férfi keze újra megindult a testemen, fájdalmas lassúsággal végigszántva a combomon, majd a vádlimon, miközben egész tenyere érintette a bőrömet. Nem tudtam beérni az érzéssel, az érintésével, a tudattal.

Körülöttünk a legutolsó hangok is elhaltak, és néma csöndben álltunk. Éreztem, ahogy a lábamon lazul a csomó, majd végleg eltűnik.

Megelégeltem a lázas időhúzást, egy pillanat alatt Erichez léptem, és testem az övéhez préseltem.

Körülöleltem a nyakát, és kerestem az a pontot, ahol meg tudtom szabadítani a zsáktól. Keze lassan a derekamra siklott, és a hátam mögött összefűzött kezeivel tartott magához közel.

Egy más helyzetben kéne lennünk. Annyira filmszerű ez az egész.

Elgondolkozva merengtem, amikor megtaláltam a kötelet, és egyetlen mozdulattal kioldottam, és leengedtem a kezem. Vártam, hogy leveszi magáról, aztán megfordít és kicsomózza egy enyémet, ezzel ellentétben a következő pillanatban már meg is éreztem egy kezet a nyakamnál.

Értetlenül pislogtam előre a semmibe, a zsákba. Aztán ellazult a fejem körül a zsák, és a kéz is eltűnt.

Sóhajok zaja ütötte meg a fülem, de egy perccel később pisszenés sem volt, se egy hang, se egy gúnyos kacagás. Felemeltem a kezem, és majd alakul valahogy alapon Eric feje felé nyúltam, és hirtelen lekaptam a fejéről az anyagot, aztán megpillantottam őt.

Édes mosollyal az arcán állt előttem, kezében a zsákkal, amit egy laza mozdulattal elhajított maga mellé. A kezemből tehetetlenül hullott a földre az övé, miközben megbabonázva néztem a barna szempárba, ami jelenleg a legnagyobb biztonságot, és megnyugvást jelentette.

Gondolkodás nélkül öleltem át a derekát, és a mellkasára vetettem magam. Kacagva font át karjaival, míg én beszívtam édes illatát, és lebegtem a melegségben. A szívem végre visszanyerte normális dobogási ritmusát, a légzésem lelassult, és a kényelmes melegség, a feszültségmentes pillanat elért.

Eddig mindig fordítva volt, Eric jelenlétében borzalmas mennyiségű endorfin, és adrenalin szabadult fel a véremben, és a legrosszabb, hogy egyszerre. De ezek szerint van rosszabb, mint egy olyan fiú társaságában lenni, aki előtt titkolod az érzéseid, hogy megvédd saját magad a fájdalomtól, miközben tagadhatatlanul jól érzed magad vele, és sohasem akarod, hogy egy méternél távolabb legyen tőled.

A rosszabb pedig egy csapat fiatal, akiknek minden vágyuk elrabolni, és egy egész éjjen át szenvedtetni.

A tökéletes pillanatom egy csapásra elszállt, amikor az Ericet ölelő kezeim lefeszítették a testéről, és két férfi erős karjaiban találtam magam, ahogyan egyre távolabb emelnek el Erictől, fittyet sem hányva ellenkezésemre. Ericet is két oldalról fogták le, aki minden erejét bevetve próbált meg kitérni, vagy éppen kitépni magát, ám a táncosok éppolyan erősnek bizonyultak, mint ő maga, ráadásul többségi fölényben emelkedtek az énekes fölé.

-          Na, jól van Rómeó és Júlia, kezdődjön a játék.

-          Eddig mi volt? A bemelegítés? – csattantam fel dühtől eltorzult arccal.

-          Pontosan – vigyorgott Alex, és lelökött az ágyra.

Két fiú ült le mellettem, szorosan lefogva a karom, hogy még csak véletlenül se tudjak megmozdulni, felpattanni, vagy ellenkezni.

Mindenki leült a szobában, ki hol talált magának helyet, és egy-egy üveg alkohollal a kezében kacarászott. Axel mit keres itt? Hát nem megmentenie kéne inkább? Azt hittem segíteni fogja Ericet, és most úgy tűnik ő az egyik főalakja a mai estének.

A szülői házban megegyeztünk, hogy elfelejtjük a múltban történt, ki volt meleg, és ki nem incidenst, de ezek után már nem tudom mire vélni.

Szúrós szemekkel néztem az érintetett, aki megvonva vállát féktelen vigyor áradatott zúdított rám.

-          Hát újra itt vagyunk! – kezdett bele a beszédbe egy fiú, akit csak látásból ismertem, de biztos vagyok benne, hogy nem a csapat tagja.

Kényelmesen indult meg körbe sétálva a szobában, élvezte, hogy minden figyelem rá irányul, még ha ez nem is a beszéde, hanem spicces állapota, és kacsázó mozdulatai miatt van.

-          Életünk legszebb éjszakája lesz ez a mai. Ha bárkit is megbántott valaha Eric, vagy csak egy csúnya szava is volt, hát most megtorolhatjuk. Te kis hamis – mutatott Ericre a fiú, majd megpróbálkozott egy csábos kacsintással, minek következtében elvesztette az egyensúlyát, és belezuhant az ágyba mellénk.

Még jó, hogy Alex időben arrébb rántotta magunkat. Öklendezve hajoltam előre. Mi a fene volt ez?

Eric felé pillantottam, aki izzó pillantással nézte a beájultat.

-          Ki a franc ez? – néztem a csapatra.

-          Ez? Ez Danny. Szerintem egyelőre hanyagoljuk. Kezdjük a könnyedebbik felelsz, vagy mersz-el.

-          Ti meg vagytok húzatva!

-          Oké, Ninah te vagy az első. Felelsz vagy mersz?

Egy utolsó reménytelen próbálkozásképp megpróbáltam felpattanni, és kirántani magam a karok közül, ám azok egy rántással visszahoztak, és terítettek az ágyon. Alex fölém hajolt, két kezemet lefogva a fejem mellett.

-          Szóval?

-          Felelek – sóhajtottam megtörten, mire a fiú megfogta a csuklóm, és felültetett.

-          Bökj rá valakire.

Honnan tudjam ki a legkegyesebb? Csaj legyen vagy pasi? Azt hiszem, az ittlévő nők jobban ki akarnak csinálni, mint bármelyik pasi. Felemeltem a kezem, hogy végre megtörténjen, aminek meg kell, amikor felpattant egy lány, és felém vetette magát.

-          Majd én! Látom gondban vagy, hogy kit válasz, majd segítek.

-          Kösz, nem kell – ráztam meg a fejem kis mosollyal az arcomon, és megpróbáltam elnézni mellette, hogy a háta mögé lássak, de ő egyenesen elém sétált, és az arcomhoz hajolva kivillantotta fogait.

-          Mondom, majd én kérdezek.

Lassan kiegyenesedtem, és összehúzott szemöldökkel néztem a szemébe.

-          Hallgatlak! – mondtam érzelemmentesen.

-          Csókolóztál már Eric-kel?

Tekintetem a fiú felé rebbent egy pillanatra, majd vissza a lányra. Gondolkodva néztem a szemét, majd nyeltem egyet.

-          Én…

-          Ninah tudnod kell, hogy nem hazudhatsz, mert azt nem köszönöd meg – suttogta felém Alex.

-          Ja, mert az eddigi estét is most akartam megköszönni, nem? – sziszegtem vissza, majd a lányra néztem. – Igen, megcsókoltam.

-          Én jövök! – nyújtotta fel a pezsgőjét a levegőbe egy újabb lány.

Várjatok. Ti másik játékot játszotok!

-          Mi van? – kérdeztem megrökönyödve, visszasüllyedve a tehetetlenségem mocsarába.

-          Itt csak te szívsz Ninah első körben. Mindenki kérdezhet tőled.

-          De…

-          Nincs semmi „de” Miles! - csattant fel Axel, mire mindenki elhallgatott.

Aprót bólintottam, és a következő lányra néztem. Szeme kegyetlen kajánsággal csillogott, amivel elérte, hogy tüdőm nagyobb oxigénellátásért könyörögjön. Akadozva engedtem be magamba az éltető levegőt, amikor végre meg is érkezett a kérdés.

-          Lefeküdtetek? – bökte ki, mire mindenki elhallgatott, és az összes szempár rám szegeződött várva a válaszomat.

-          Mi közöd hozzá? – köptem felé a szavakat, mire csak még szélesebb lett a mosolya.

-          Ninah – szorította meg a kezem Kevin.

Istenem… miért én?

Felsóhajtottam és Ericre néztem. Az ő szemében is a megtört lázadás reménytelensége lappangott. Sajnálkozó mosollyal nézett felém miközben tekintetével az enyémet próbálta megnyugtatni.

-          Igen, lefeküdtünk – néztem a barna szemeket.

-          És szerelmes vagy belé? – szólalt meg egy férfihang, mire odakaptam a fejem.

Utállak, akárki is vagy!

-          Én erre nem válaszolok.

-          Nos, akkor merned kell. Fiú, vagy lány?

-          Hímnős – pufogtam, és Alexnek dőltem.

-          Az első olyan válasz, amilyet még nem kaptunk. Pólót le!

-          Mi van? – emeltem fel a fejem, és hitetlenül meredtem a fiúra. – Ugye tudod, hogy simán feljelenthetlek?

-          Ugye tudod, hogy nekem meg vannak olyan információm rólad, és a kis kalandjaidról, hogy tönkretegyem a karriered, meg Ericét is.

-          Te egy… egy… seggfej vagy!

-          Pólót le! – ismételte meg, mire eltűntek a kezek a testemről.

-          Köszönöm – rebegtem hálát a táncosok felé, majd felugrottam, és az ajtó felé futottam.

Mint amikor egy hangyaboly közepére vizet öntenek, úgy ugrott fel mindenki, és kezdett el szaladgálni a lakosztályban. Egyszerre öten vetették felém magukat, és rám zuhanva tettek a padlóval egyenlővé.

Nyögve engedtem ki magamból a levegőt.

-          Máskor próbálkozzatok meg egy: Ninah állj meg-gel. Ericnek bejött a műsorban – motyogtam félig leszorított arccal.

-          Sajnálom Ninah, de nem mehetsz sehova. Eric, vetkőztesd!

Leszálltak rólam a fiúk, és három helyen megragadva a testem rántottak fel. Szembeállítottak az énekessel, aki tehetetlenül állt előttem.

Esetlenül pislogtam rá, mire közelebb lépett, és kezét a pulcsim cipzárjára helyezte.

-          Sajnálom – tátogta némán, majd elkezdte lefelé húzni.

Pillanatok alatt lekerült rólam a pulcsi, ami magától hullott a földre. Pihegve, meggyorsult szívveréssel néztem a férfira, akinek a tekintete felperzselte a bőröm. Lehunytam a szemem és felemelve kinyújtottam a kezem, a következő dolog, amit megéreztem, az az volt, ahogy a puha anyag végigszántja a bőröm.

Amint felpattant a szemem elégedetlen hördülések hallatszottak mindenhonnan. Ezeknek semmi sem elég. Esküszöm, hogy megbánják még ezt a napot. Lassan kezdem úgy érezni, hogy ez egy nagyon valóságos álom.

-          Alex, miért van fürdőruha rajta? – lépett elénk az a fekete hajú lány, aki elsőként tette fel a kérdését.

-          Nem tudom, gondolom a délelőtt folyamán Erickel pancsolni voltak, és nem vette át. 

-          Aha. Szóval ebben nincs benne a te, meg Kevin keze ugye?

-          Nincs – válaszolta tömören Alex, és elfordult a lánytól.

-          Igaz ez? Fürödni voltatok? – nézett most Ericre, és hálát adtam az égnek, hogy nem nekem szegezte a kérdést, mert nem tudnám, hogy most mit kell mondanom.

-          Igen. Samnél voltunk, akinek van medencéje, és megengedte, hogy használjuk egy kicsit.

Szóval ez az egész ennek a lánynak a részéről csupa rosszindulat. Melltartóban kéne lennem, hogy megalázva érezzem magam. Jól van, akkor játszunk így, drága. Mivel új vagyok a csapatban azt hiszem teremthetnénk új hagyományokat. Egy segítőtársam biztosan lesz.

Eric, kezdődjön a hagyományteremtés.

-          Most fordul a kocka. Mostantól mindenki mond mindenkinek feladatokat. Kezdődjön a játék! – kurjantotta el magát Axel, és vette a pólóját.

Az egész csapat egy emberként kiáltott fel izgatott boldogsággal, alkoholmámoros állapotban.

Oké, akkor holnaptól teremtünk új hagyományokat, azt hiszem hosszú éjszakánk lesz ma…

--------------------------

Megint csak meg kell jegyeznem, hogy a Nordic Light Hotel Stockholmban található és valami eszméletlen szép szerintem. :) Főleg ezekkel a világításokkal, amik kívülről sem kisebb látványosság. Lessétek meg! :) 

Nordic Light Hotel