Chapter 14

Sziasztok!


Hoztam a frisset, mint mindig, most is reménykedem a pozitív véleményezésetekben, szóval remélem tetszik! :)
Csókollak benneteket! :)))

Barátok

-          Selly? – szóltam bele reménykedve a telefonba, remélve, hogy Eric jó számot adott meg.

-          Ninah te vagy az? Kinek a telefonjáról hívsz?

-          Az enyémről – roskadtam le az ágyamra.

-          Mi? Miről beszélsz?

-          Szakítottunk.

Olyan rohadt szarul hangzott.

-          Telefonon, igaz? – szinte láttam, ahogy mindentudóan mosolyog.

-          Igaz – sóhajtottam, és hanyatt vágtam magam az ágyon. – Én csesztem el?

-          Megcsalt?

-          Honnan tudsz te mindent?

-          Nem látok más választ az egyik percről a másikra történő szakításotokra, mert ismerve a tagadásod Eric-kel szemben, csak az jöhetett szóba, hogy Ty csalt meg.

-          Milyen tagadás? Nincs köztünk semmi, nem tagadok semmit.

-          Pont erről beszélek – nevetett. – Nem tűnsz túl összetörtnek.

-          Lefoglal a munka – vontam vállat.

-          Aha, meg Eric szája.

-          Elég Sel! – ültem fel villámgyorsasággal.

-          Jól van, jól van, sajnálom – szabadkozott majd beállt egy másodperc csönd. Szinte láttam magam előtt, ahogy hezitál a kérdésen, tudtam, hogy van kérdése. – Szóval új telefon – kezdte, én pedig felálltam, és járkálni kezdtem a szobában.

-          Tudom mire gondolsz, de nem. Vagyis igen, de csak, mert különben nem érne utol a fellépésekkel kapcsolatban.

-          Szóval fellépések…

-          Igen, azok. Te olyan komolytalan vagy! – nyomtam ki a telefont, és ledobtam az ágyra.

Hátradobtam a hajam, és újabb köröket róva két kezembe temettem az arcom.

Mit csinálok? Mit csináljak? Haza megyek! Most.

Vagy a koncert után. Sammel. Igen, Sam úgyis meg tudja állítani Ericet, simán elmegyek.

Istenem, mit művelek? – emeltem ki a fejem két kezem közül, és felnevettem.

Komolyan kezdek megőrülni.

Egy pillanatra abbahagytam a járkálást, megtorpantam, és a bőröndömre siklott a tekintetem.

Senki nem lát, senki nem tudja meg, ha most lelépek. Egyszerűen hazamegyek, itt úgyis végeztünk, nem? Muszáj kiszellőztetnem a fejem, nekem tisztán kell látnom.

Dolgoznom kell.

Hülye kifogás!

Magammal veszekszem?

Kifújtam gyorsan a levegőt, majd kapkodva az a bőrönd felé nyúltam. Összehúztam rajta a két cipzárt, rátettem a lakatot, a mobilt felemeltem az ágyról, a zsebembe csúsztattam, és kiegyenesedtem.

Kifújtam egy tincset az arcomból, és az ajtóra meredtem. Tuti nem vagyok normális.

A szekrény felé léptem, kivettem belőle a kabátom, majd visszacsuktam azt, és felállítottam a bőröndöm.

Sosem voltam még ilyen határozott valamiben.

Kihúztam a bőröndöm fogóját, és megindultam az ajtó fele. Fogtam a mágneskártyát, és még egyszer visszafordultam a szoba felé, hogy megnézzem biztos nem hagyok-e itt valamit.

Elfordítottam a gombot az ajtón, újra megfogtam a húzókát, és félreálltam, hogy ki tudjam nyitni az ajtót.

Szélesre tártam, és nagyot sóhajtva indultam meg. Felpillantottam, és abban a percben megtettem az első lépést is, mire egy mellkasba ütköztem.

Fel sem fogtam. Azt hiszem el akartam hitetni magammal, hogy ez nem a valóság, csak odaképzelem azt a testet, mert ekkora balszerencséje senkinek sincs.

-          Basszus – sziszegtem halkan, szorosan lehunyt szemmel, miközben a fejem, még mindig a mellkasnak támaszkodva nyugodott.

Egy kéz siklott az enyémre, és kihúzta a szorításomból a bőrönd fogantyúját. Kihúzta maga mellé a folyosóra, majd egyik kezével végigsimított a hajamon.

-          Ninah, Ninah, Ninah – mondta nevetve, miközben egyre beljebb tolt a szobába.

-          Kérlek, nekem mennem kell – suttogtam, és mélyen beszívtam a parfümje illatát.

Imádtam ezt a parfümöt.

-          Nem hiszem, hogy elmehetnél.

Úgy éreztem, hogy végem. Hogy megadom magam, hogy nem érdekel semmi, hagyjanak aludni.

Aludni akartam, csak legyen vége az ellenállásnak, vagy szűnjön meg a kísértés.

Egy lökéssel az ágyra küldött, én pedig lehunyt szemmel, lazán omlottam a puha párnák közé.

Másodpercekkel később nyitottam csak ki a szemem, hogy egy pillantást vessek az órámra.

-          Koncerten kéne lenned.

-          Neked is – vágta vissza, miközben az ablakomon keresztül szemlélte a csendes, sötét Londont.

-          Honnan tudtad? Komolyan Eric, te honnan tudod, hogy mikor kell megjelenned, ahhoz, hogy én ne tudjak lelépni?

-          Ráérzések, Ninah ismeret, és egy aggódó barátnő, aki pár perce hívott. De az utolsó, csak a mostani esetre vonatkozik.

-          Selly – mondtam halkan, és feltornáztam magam ülő pózba.

Szorosan hátrakúsztam, úgy, hogy kényelmesen a párnák tartsák meg a hátam, a testem.

-          Miért szakítottatok? – kérdezte felém fordulva.

Halkan felnevettem, és kétkedve néztem rá.

-          Szerinted ezt veled fogom megbeszélni?

Megvonta a vállát, és teljes testével felém fordult.

Végigmértem az új öltözékét, és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy ezt valóban én állítottam össze? Megint fantasztikusan nézett ki, egy nő sem tudna ellenállni, még ha nem is nagy Eric Saade rajongó. Egyszerűen férfias, és olyan ő férfi, akire ha ránézel elhiszed, hogy meg tud nevettetni, meg tud védeni, tud szeretni, az tud lenni, akire egy nő vágyik.

Elkaptam róla a pillantásom, és az ajtó felé fordultam. Lassan, szabályosan próbáltam lélegezni, hogy visszanyerjem az önuralmam, no meg az önmegtartóztatásom.

Halkan lépdelt mögöttem, de én tudomást sem vettem róla, egészen addig, míg meg nem éreztem, hogy mögöttem besüpped az ágy.

Egy hirtelen mozdulattal fogta meg a vállam és rántott le úgy, hogy fejemet a combjára fektette, többi részem, pedig az ágyon feküdt.

-          Igen, szerintem velem, lévén, hogy más nincs itt, megkérdeztem, és mert barátok vagyunk, nem?

Meglepetten pislogtam fel az arcára, majd megpróbáltam felülni, de nem engedte.

Feladva a harcot engedtem el magam, és befészkeltem a fejem, hogy kényelmes legyen.

-          Barátok – mondtam a baldachint nézve az ágyam fölött.

-          Vagy valami hasonló – mosolygott, és kihúzta a hajam a vállam alól.

Amint hozzáért a hajamhoz, mint egy áramütés cikázott végig a testemen a borzongás, amitől minden egyes szőrszál felállt a testemen. Imádtam.

-          Ha elkésünk, az a te hibád lesz.

-          Kétség kívül a tied – dőlt hanyatt, és várta a válaszom.

-          Megcsalt – sóhajtottam, és úgy éreztem még mondanom kell. - Amikor nálad voltunk, és vele telefonáltam, már említette, hogy a francia színésznő milyen csinos és tehetséges. Sőt gyönyörű. Ty sosem állt ellent a gyönyörű lányoknak, ezért is csodálkoztam, hogy egy év után is még velem volt. Rég nem volt az igazi, már a reptéren, mintha éreztem volna, hogy ez már csak egy kezdőlökés a befejezéshez. Azt mondta csak hagyta magát elcsábítani, hiba volt, nem szereti a lányt, csak elcseszte.

Igaz. Rohadtul elcseszte, nekem ne jöjjön a sajnálom, hibáztam szöveggel, mert nem érdekel. De most komolyan, minek néz? Csaljon meg, csak mondja a szemembe. Seggfej… - fortyogtam.

Ha csak belegondoltam megint a helyzetbe, már felhúztam magam, pedig esküszöm, azóta már százszor lehiggadtam.

-          Aztán itt vagy te, barátom – mondtam gúnyosan az utolsó szót. – Ha már úgyis barátok vagyunk, azok, ugye nem hazudnak egymásnak.

-          Ez igaz, szóval halljam a nagy igazságot.

-          Azt sosem fogod, csak egy kis ízelítőt. Megkeseríted az életem. Utállak. Ki nem állhatom, hogy mindenhol ott vagy, és ha nem, akkor is rajtad gondolkozom. Azon töröm a fejem, hogy mit árthattam, amiért újból veled hozott össze a sors. Hogy miért vagy te most énekes, tehetséges, jóképű, és szingli egyben. Na, az már csak ráadás, hogy mindenáron a testem akarod. Tudod ez a legborzalmasabb. Ha csak belegondolok, hogy megkapsz egy estére, és a következő reggel egyedül arra ébredek, hogy hagytam magam. Hogy saját magamat csaptam be és hazudtoltam meg. Hogy egy barom vagyok. Mint Ty. Utána mi lenne? Tükörbe nem tudnék nézni, a szemedbe főleg nem, mert képtelen lennék elviselni azt az idióta önelégült vigyorgó képed, ami egyenesen az arcomba mondja: Meg vagy!

Hogy én is egy voltam. Az után, hogy tudnék veled dolgozni? Égnék a szégyentől – daráltam egyfolytában, szinte levegőt sem véve, egész végig a baldachin sarkát lesve.

Mikor a végére értem kifújtam magam, vettem egy mély levegőt, és Eric felé lestem. Nem láttam az arcát, még mindig hátradőlve feküdt a párnákon, és egy szót sem szólt, egyedül az egyenletes légzése volt az, ami életjelet küldött felőle.

Percekig feküdhettünk így, míg végre megmozdult.

Felült, és a fejem fölé hajolt.

-          Komolyan ezt hiszed rólam?

-          Más lenne?

-          Más? Mit akarsz, mit ígérjek? Hogy örökké szeretni foglak? Hogy együtt öregszünk majd meg?

-          Nem, én csak… - kezdtem, de közbe szólt.

-          Gyönyörű nő vagy, csodálatos alakkal. De humoros vagy, talpraesett, remek táncos, jó beszélgetőtárs, a legjobb szócsatás, és nagyon tehetséges abban, amit csinálsz. Kedvellek, sajnos egyre jobban. Nem hagynálak ott reggel, Ninah.

-          De te csak… – kezdtem újra, de megint leintett.

-          Minden férfi, ha rád néz, csak azt akarja, mert nem lát mást. Nem ismernek, megszokhatnád már, hogy a férfiak csak a tested látják kívülről, nem a bensőd. Képtelen lennék az arcodba vigyorogni másnap, ahogy megkaptalak, nincs ahhoz még elég bőr a képemen, annál másabb vagyok. Nem ismersz még. Nem tudnék úgy rád nézni, mert utálnám magam, hogy nem lehetsz az enyém újra, nem beszélgethetek már veled többé, és nem leszel már ugyanaz a Ninah Miles, méghozzá miattam, oké? Érted?

-          Én csak… Megtennéd, hogy most nem intesz le? – néztem kérdőn a szemébe, mire megadva magát felnevetett, és újra elnyúlt az ágyon. – Ez szép beszéd volt, helyenként meghatódtam, de amennyit eddig láttam belőled, az egy kicsit más volt. Sajnálom, ha fájtak a szavaim, de ezt látom. Mert ez vagy. Engem akarsz, és fáj, hogy nem kapsz meg, csak ez hajt. A vadászösztön. Különben rég lekoptál volna.

-          Ugye tudod, hogy ez a kis baráti csevej, nem változat a fogadásunkon, és a viselkedésünkön?

-          Ugye tudod, hogy ezután sem fogok befeküdni az ágyadba?

Nevetve kelt fel újra, majd lenézett az arcomra. Csillogott a szeme, és haja kócosan állt a fején.

A mosoly az arcomra fagyott, ahogy elszánt arcára néztem.

Lassan hajolt felém, én pedig lehunytam a szemem, ami azon nyomban felpattant, amikor megéreztem az apró puszit az arcomon.

Csodálkozva meredtem Eric-re, aki csak mosolygott, felemelte a fejem, kihúzta a lábát, majd visszaejtette a fejem az ágyra.

-          Aú – szólaltam fel a fejem védelmében, de meg sem hatva őt sétált az ajtó fele.

-          Mehetünk?

-          Azt hiszem – dörzsöltem a fejem, és kikecmeregtem az ágyból.

Eric-kel együtt mentünk a koncertre, de míg ő hátrasietett, hogy előkészüljön, és elfoglaltam a helyem a sikítozó tömegben, valahol a második tömegsor környékén.

A koncert, ha lehet, még jobb volt, mint a Stockholmi, annak ellenére is, hogy az előadás anyag feleannyi volt, mint ahogy Sam ezt meg is mondta.

Végigtáncoltam a koncertet, bízva abban, hogy Eric nem látja mennyire élvezem az előadását, és még egy - egy sikolyt is megengedtem magamnak.

Megint előkerült egy szerencsés lány a tömegből, aki a színpadon végezte, és aki egy csókkal is gazdagabb lett.

Levegőért kapkodva figyeltem, ahogy Eric egy puszit nyom a lány arcára, majd szinte ebben a pillanatban a szájára is került egy apró, persze „baráti” puszi.

Egy pillanatra szinte láttam a saját vörös fejemet, éreztem, hogy egyre forróbb leszek, ami nem tudtam, hogy a méregtől, vagy a haragtól van, düh, vagy csalódottság, de mind ostoba érzés volt, úgyhogy egy mély lélegzet után megpróbáltam lehiggasztani magam, és megvárni a koncert végét.

Én voltam az utolsó, aki ott volt a közönség soraiban hajnali kettő után, addigra tűnt el minden rajongó, minden munkás, kivéve a táncosokat, és Ericet. Ott álltam a soromban, és vártam, hogy hazamehessek, mert mint utóbb kiderült, Eric eltette a mágneskártyámat.

Forgolódva nézegettem körbe, amikor megláttam a sötétben felém közeledni egy alakot.

-          Mehetünk, netán?

-          Mit szeretne kérni az utolsó itt maradt rajongóm? – villantotta ki hófehér fogait.

-          Ó, csak gratulálni maradtam itt, nagyon hatásos volt az a csók – morogtam, és nem néztem rá.

-          Semmiség, néha szoktam ilyet – vont vállat lezseren.

-          Pompás. Fergeteges show volt, leszokhatsz róla – vágtam oda, és elsétáltam mellette.

Elkapta a karom, és megállított.

-          Ezt Ninah mondja, a barátom?

-          Ninah mondja a menedzsered, aki szerint ez nem jó fogás.

-          Sam szerint, aki szintén a menedzserem, nagyon jó fogás. Csak tudod, egy hosszú távú kapcsolatba ez nem fér bele.

-          Most már szabad vagy – tettem karba a kezem.

-          Úgy bizony – bólintott, és lehajtotta a fejét, úgy lesett fel rám féloldalasan. – Kevinnékkel elmegyünk bulizni valahova a Sohoba, jössz velünk?

-          Szállodába mennék.

-          Oké, akkor másképp mondom. Nálam van a szobába jutásod eszköze, és nélkülem a szállodába sem engednek be, erről gondoskodtam, és kitaláltuk, hogy elmennénk a londoni éjszakába a táncosokkal, szóval, ha nem akarsz megfagyni, akkor velünk kéne jönnöd.

-          Hogyan is utasíthatnék vissza egy ilyen hízelgő ajánlatot? – grimaszoltam rá, és megvártam, míg elindul előttem, és csak utána követtem őt.

Fantasztikus. Londoni éjszaka. Soho.

Vigyázat, Eric Nagyképű Saade érkezik oldalán Ninah Most Megmutatom Milesszal.