Chapter 17

Sziasztok!

Újra itt vagyok, és boldogságomban, mert megtiszteltetés ért, felteszem ma a frisset.
Egy díjat kaptam, méghozzá Dorisztól, és nem is írnék többet, hisz a kép mindent elmond helyettem.

Köszönöm! :)

Most pedig a fejezet, amihez jó szórakozást kívánok! :)
Sokat szenvedtem a fejezet első felével, hogy lett-e, avagy sem, úgyhogy számítok a hozzászólásaitokra, a kommentárjaitokra, a csúnya kritikára, és a többire a fejezettel kapcsolatban, remélem több kommentár jön majd háromnál. :)
Ez a rész egy nagy fordulópont, és a következő fejezetből majd ki is derül, hogy miért.
Szóval kalandra fel! :)

Táncpróba

/Eric/

Ezt én tettem, ezt én mondtam. Sosem tettem, és mondtam még ilyet. Én… ez nem én vagyok.

Nem én vagyok a szerelmes herceg. Nem nekem kell elnyernem a lány szívét. A szív általában adott,de most…  Én… én csak…

Mit történik? Többet akarok!

/Ninah/

Félek. Nem akarok csalódni, és elveszíteni egy barátot, csak azért mert rosszul döntöttem. Nem kell az a maró fájdalom, amit majd a szívemben érzek, ha valami nem úgy jön össze, ahogy lennie kéne. Ahogy a mesében van, a királylány, és a herceg között. Semmi sem tündérmese, ezt sem lesz olyan. Nem tart örökké, és bármilyen jó volt, a végén a fájdalom ott lesz. Valakinek biztos. Nem akarok az lenni.

/Eric/

És ha vége? Megéri elveszíteni valamit, ami soha nem is volt az enyém? Az istenért, hisz pár napja jött vissza az életembe. Nem lehet, hogy máris csak ő jár a fejemben, és a jövőm. A jövőnk…

Fiatalok vagyunk, nem lesz örökké ő az a nő, akire szükségem, akinek mindent el akarok mondani, akivel mindent meg akarok osztani.

De a barátom lehet egy életen át, kivéve, ha ott marad az a kimondatlan vágy. Az a beteljesületlen vágy.

/Ninah/

A barátom. A szerelmem. Lehet az egyik életem végéig, de valami ott marad. Valami, amit nem adtunk meg egymásnak most. És az a valami ott lesz, mikor hetven évesek leszünk. Az esély.

Az esély, hogy talán boldogok lehettünk volna. Hogy talán ő a nagy Ő. De mi a garancia?

Miért gondolkozom garancián? Így sosem tudom meg. Miért félek? Lehetséges, hogy valakit annyira szeretek, hogy nem akarom elveszíteni, ezért már most mérlegelek, hogy mi a legjobb? Lehetséges, hogy a legjobb a legrosszabb?

Ha talán azt hiszem, hogy jobb, ha barátok maradunk, és közben pont ez lesz a végzetünk? Hogy soha többet? És lesz egy szó, amit sosem mondtunk ki, de mégis mindent megoldott volna?

/Eric/

Nem kéne gondolkozni, csak sodródni. Hagyni, hogy a szám azt mondja, amit mondani akar, a lelkem úgy élje meg, ahogy megakarja, és a testem azt cselekedje, amit ő akar.

De muszáj gondolkoznom, hogy ne legyen rossz vége. Hogy ne utáljon meg, és hogy húsz év múlva ne fintorogva gondoljon a nevemre.

Van egy szó, amit ki kell majd mondanom, és vagy életem legjobb döntése lesz, hogy megteszem, vagy nem.

De én nem fogom tudni eldönteni így előre, akármennyit gondolkodom is. Csak rá kell bíznom, hogy tegye a dolgát. Ki kell mondanom akkor, amikor úgy érzem. Egy szó, mégis mindent lerombolhat, vagy a legjobbat hozhatja el.

/Ninah/

Sodródás. Az kéne. Lefogadom, hogy Eric egy pillanatig sem mérlegel semmit, és hogy ösztönből cselekszik, és lám bejött neki. Semmi sem állhat az útjába, nincs az a valami, vagy az a valaki, aki eltántoríthatná, vagy megakadályozhatná.

Nincs lehetetlen, igaz Eric?

Nekem miért van? Képes leszek kimondani a visszautasításod félelme nélkül, hogy…

/Eric/

Lehetetlen megmondani, hogy mit szólna hozzá. Félek, hogy visszautasít, most is vannak pillanatok, amikor azt hiszem robban, és azt mondja takarodjak. És pont ezekben a pillanatokban, nevet könnyedén, és mosolyog rám csillogó tekintettel.

Azt akartam igen. Csak azt akartam, de most…

Egy hét sem telt el, és Alex és Kevin a képembe röhögnének, ha megtudnák, miken gondolkodom.

Egy éjszaka volt mindenkivel, egyetlen éjszaka, és boldog voltam.

Most pedig csapódom egyik érzelemből a másikba, miközben harcolok, van, mikor már azt sem tudom miért. De! A mosolyért. Azért a mosolyért.

Vajon mosolyognál, akkor is mikor azt mondanám a szemedbe nézve, hogy…

/Ninah/

… Szeretlek Eric!

/Eric/

… Szeretlek Ninah!

/Ninah/

Eric némán ült mellettem a repülőn, tudtam, hogy ő is gondolkozik valamin, én viszont teljesen idiótának éreztem magam amiatt, amin nekem járt az eszem.

Egy pillanat volt, amikor egymás rebbent a tekintetünk, ő ekkor halványan elmosolyodott, majd visszafordult előre.

Rögtön az első utunk a táncstúdióba vezetett, ahol Eric ledobta magáról a pulcsit, és beállt középre.

-          És Kevin? – sétáltam be lassan, miközben körbehordoztam a tekintetem a termen. Mindenhol tükör, mindenhol én. Borzalmas…

-          Mi állítjuk össze a koreográfiát! És csak két napunk van, ugyanis az előselejtező már közeledik is.

-          Az lehetetlen, nem tudjuk. Hacsak te nem – néztem rá kérdőn, és lehúztam a cipzárt.

-          Együtt meg lesz – bólintott mintegy bátorítva, és megindult a terem egyik sarka felé.

Felhúztam az edzőcipőmet, és törzsdöntéseket végeztem, miközben figyeltem, ahogy Eric betesz egy CD-t, a DVD lejátszóba, ami egy erősítőhöz van kapcsolva.

Amint megszólalt az első hang hirtelenjében mindenhol a testemen felállt a szőr, és megbizseregtem a zenétől, és a hangtól. A hangos zene, mindig beindít. De Eric továbbnyomta a lemezén a számokat, egészen addig, míg az általa nem tetszőhöz értünk.

Elmosolyodtam, és a felém igyekvő Ericnek intettem, hogy álljon meg ott, ahol van.

-          Ezt figyeld mit tanultam egy popsztártól! – kacsintottam rá, majd elnagyolt, túlzott mozdulatokkal előadtam a Popular táncot, amibe belevittem egy kis szájba harapást, hívogató, csábos pillantást, szemöldökvonogatást, és kacér mosolyt.

Megpördültem, de még mielőtt megállhattam volna mögém lépett, megfogta a derekam, és a pörgetésből érkeztemkor bedöntött maga mellé, és fölém hajolt.

-          Nem szoktam így nyalogatni a szám szélét – nézte az említettet, majd lassan felvezette tekintetét, és a szemembe nézett.

Egy pillanatra beállt a csend, és elkezdődött a következő szám. Eric elvette rólam a tekintetét, felegyenesedett, egy erős rántással felhúzott, kipörgetett, éppen abba a helyzetbe, ahogy a koreográfiát kezdeni akarta.

-          El kell mondanom, hogy a versenyt álruhában csináljuk végig, és meg kell nyernünk.

-          Álruha? – csúszott fel a hangom, és csípőre vágtam a kezem.

-          Hallgass végig. Szőke parókát kapsz, vagy vöröset, nekem mindegy, majd, ami jól áll, és az arcunkat vagy kendő takarja, vagy egy maszk. Igen, valami maszk kéne.

-          És szerinted Mollynak nem fog feltűnni, hogy egy maszkos ember táncol ott, neki mellesleg van egy ex barátja, aki hogy hogy nem énekel is egy hasonló számot, ahol maszkot is visel, ráadásul ez az ember le is mondta ezt a versenyt pár napja.

-          Nem hiszem – rázta meg a fejét. – Majd nem maszkot viselünk, hanem álarcot, ha így jobban tetszik, láthatatlanok leszünk, viszont meg kell nyernünk a versenyt!

-          Meg lesz – fordultam előre a tükör felé, és enyhe terpeszállást vettem fel.

-          Mutasd mit tudsz Ninah! – nyomott be egy számot Eric, és kisétált a terem közepéről.

Mélyet sóhajtottam, és kizártam mindent, csak a zenére figyeltem.

Hátravetettem a fejem, és egyik kezem lassan végighúztam a felsőtestemen, majd egy kecses mozdulattal csípőre vágtam azt, és megtettem a lépéseket.

És jött, és mozdult a csípőm, és mosolyogtam, ahogy oldalra léptem, behajoltam, majd egy cigánykerék után spárgába mentem le, felugrottam és fejemet tekerve forogtam körbe, és mikor kiegyenesedtem megéreztem a kezét a hátamon, ahogy végighúzza rajta, mire megálltam, nekidöntöttem a testem, hátrahajtottam a fejem, és halk szuszogás közben hagytam, hogy oldalról a nyakamra hajoljon, és apró csókot leheljen rá.

A zene felpörgött, ő pedig újra lendültet vett, egy kezét a derekamra tette, én pedig kifordultam, és szembe álltam vele. Bal kezemmel hátulról fogtam meg a nyakát, és léptem felé, elmosolyodva toltam hátrafelé, míg meg nem elégelte, és fordított ki, hogy a tükör fele legyek, míg ő mögöttem lépkedett.

Újra táncba kezdtem, de ismerősbe, olyanba, amit már láttam. Eric mögöttem ugyanazokat a mozdulatokat csinálta, teljes szinkronban mozogtunk a ritmusos zenére.

A szám végénél hátralendítettem a kezem, amit az énekes elkapott, és egy rántással magához húzott.

Véget ért a szám, véget ért a tánc, véget ért a CD, én pedig Eric mellkasának dőlve pihegtem, próbáltam a folyton fogyó oxigént pótolni, újra magamhoz venni.

-          Honnan ismerted?

-          Láttam – leheltem szaggatottan, de nem néztem fel rá.

-          Egyszer.

-          Annyi elég volt – mosolyogtam, és elhúzódtam.

-          Csodálatosan táncoltál.

-          Ügyesen belefolytál.

-          Megnyerjük!

-          Úgy bizony! – nevettem, és leroskadtam a földre, ahol elnyúltam.

Pár pillanat múlva Eric is csatlakozott, és együtt néztük a piszkos mennyezetet.

Ez egy csoda volt. Hihetetlen volt, és egyszerűen fantasztikus együtt táncolni vele, én pedig nem tudom, hogy mikor és hogyan maradtak meg az emlékeimben a táncok, de isteni volt újraélni őket, a részesévé válni.

Órákig táncoltunk még, új lépéseket belerakva a táncba, közben pedig már tudtam, hogy holnapra a felére sem fogok emlékezni, ha Ericnek sem marad meg semmi, akkor hiába dolgoztunk ma.

Újra Stockholmban vagyunk, újra a nyakamban a munka, a média, Molly és a költözés. Reggel hívtak, hogy átvehetem az új lakásom, amennyiben el tudok menni még aznap, költözhetek.

Az órámra pillantottam, majd a szám végénél a kabátom felé penderültem, felkaptam azt, és már indultam is ki az ajtón.

-          Hová ilyen sietősen? – nézett utánam Eric, én pedig miközben belebújtam a kabát ujjába, visszafordultam.

-          Sellyvel találkozom, segít átcuccolni, van kocsija, nekem pedig, lévén, hogy repülővel jöttem a semmiből, nincs túl sok dolgom.

-          Segítsek?

-          Nem kell, köszi. Holnap ugyanitt? – néztem rá enyhén megdöntött fejjel.

Enyhén bólintott, és a felsője felé indult.

Felsóhajtottam, felé vetettem magam, és megfogva a kezét apró puszit nyomtam az arcára, majd elengedtem és kiszaladtam az ajtón.

Kiérve még nyitva tartottam a bejáratot, ami előtt éppen egy csapat iskolás lány sétált el. Elnevettem magam, majd visszakiabáltam.

-          Akkor viszlát Eric Saade!

Elértem a kívánt hatást. A lányok megtorpantak, összenéztek, előkapták a telefonjukat és sutyorogva néztek rám. Rájuk villantottam egy mosolyt, elengedtem az ajtót, és kiléptem a sötétedő fővárosba.

A csajok egy pillanat múlva már fel is törték az ajtót, és sikítva futottak be az épületbe. Ezután visszafordulva már csak vakuk villanását láttam, én pedig dúdolva kipördültem az éjszakába és izgatottan lépkedtem a hotel felé.

Selly az ágyon ülve olvasott, de amint beléptem rajta nekem futott, és szorosan átölelve húzott az ágy felé.

-          Üdv újra itthon! Milyen volt Anglia?

-          Csodálatos, meleg, vizes, meglepetésekkel teli – soroltam leülve.

-          Sajnálom, hogy felhívtam.

-          Tulajdonképpen azzal belevittél egy bunyóba, meg életem egyik legcsodálatosabb éjszakájába.

-          Te lefeküdtél Eric-kel? – pattant fel sikítva, és hitetlenkedve rázta a fejét. Tátott szájjal vigyorgott, miközben én lepisszegtem, és megfogva a csuklóját visszarántottam az ágyra.

-          Csöndesebben! Az nem úgy történt!

-          Nekem mindegy, hogy milyen pózban csináltátok, a lényegen nem változtat - kacarászott, és eldőlt az ágyon.

Mire végül sikerült lehiggasztanom elmeséltem az egész sztorit, érdeklődve figyeltem reakcióját a részeg pasasos résznél. Mosolyogva konstatáltam, hogy hatásos voltam, az a kaján vigyor eltűnt az arcáról, és akaratom ellenére még egy apróbb lelkiismeret furdalást is belecsempésztem a világába, amiért Ericnek most enyhén sebes szájjal kell élnie a hétköznapokat.

Mire véget ért a mesedélután jócskán éjfél felé jártunk, ideje volt költöznöm, titkolni sem tudtam volna, hogy mennyi izgalommal tölt el a saját, svédországi ház gondolata, viszont félelemmel is, mert semmi sem garantálta a tetszetősségét.

Gyorsan összedobáltam a szállodai cuccomat, majd a beültünk a kocsiba, és a megadott cím alapján kivezettünk a város egyik külső kerületébe.

Amint megálltunk a hatalmas épület előtt egy percre összeszorult a gyomrom, a torkom pedig hirtelenjében egyre szárazabbnak tűnt, nem erre számítottam.

Ez egy bár nem panel volt, de hatalmas társasház, valamiféle apartman szerű építmény.

Mi van, ha nem fog tetszeni? Nem engedhetem meg magamnak, hogy hisztizzek, és nincs hova mennem.

Selly is érdeklődve leskelődött ki az ablakon, majd behúzta a kéziféket, és rám nézett.

-          Jó lesz ez – mosolygott, és kikapcsolta a biztonsági övet.

Kiszálltam, és az ajtóban megállva körbenéztem a környéken, mindenhol gyönyörű épületek voltak, szemben velünk hatalmas kertes ház, kivilágított mellékutakkal a telken belül. Csodálkozva néztem barátnőmre, aki vigyorogva vállat rántott, és elindult a ház felé.

-          Ez Stockholm legelőkelőbb környéke. Csupa gazdag.

-          Komolyan? És ezt csak most mondod?

-          Meg akartalak lepni – nevetett, és megállt az ajtó előtt.

-          Hát sikerült – morogtam, és mellé léptem.

Követtem a tekintetét, ami egy számkombinációs zárra nézett.

-          Ó, a kód! – kiáltottam fel, és előkotortam a papírt a zsebemből.

A gondolataim újra felengedtek a jeges félelemből, újra bíztam, hogy tetszeni fog a lakás, hisz csak nem kaphatom ki a főváros leggazdagabb kerületének legocsmányabb házát.

Egy bútorozott, teljesen felszerelt lakást kapok, egy szavam sem lehet.

Elgondolkozva pötyögtem be a számokat, majd zöld utat kapva, magam mögött húzva a bőröndömet megléptem a postaszekrényekhez.

Oké, hol van az enyém? – futtattam végig a tekintetem a sorokon, míg végre megláttam a Ninah Miles nevet.

-          Bingó – mondtam, és a szekrényen található zárba is beütöttem a kódot.

Amint kinyílt megpillantottam benne a kulcsot, és egyből mehettünk is a lakáshoz.

A szívem egyre hangosabban dübörgött a mellkasomban, miközben egy szaporábban szedtem a levegőt.

A lifttel pillanatok alatt feljutottunk a hetedikre, ahol végigszántottuk a folyosót, végül megállva a tizenkettes számú ajtó előtt.

Körbenéztem, de a széles úton sehol máshol nem volt több ajtó. Az enyém az egyetlen lakás az emeleten?

Nem úgy tűnik, mintha itt túl vékonyak lennének a falak, ez az egész tényleg olyan, mintha egy szomszédoktól független lakásod lenne egy gyönyörű környezetben.

-          Én nem hiszem, hogy képes vagyok benyitni – suttogtam elszoruló torokkal, és laposan Selly felé lestem, aki mosolyogva vette ki a kezemből a kulcsot, bedugta a zárba, és egy kattanás kíséretében már fel is tárta előttem a házat.

-          Úristen – engedtem el a bőröndöm, ami hangosan koppanva ért földet.

Gyönyörű volt, ezt még álmomban sem mertem volna elképzelni. A színek, az a terasz, a kilátás, a székek, a konyha, és még mindig nem láttam a hálót, és a fürdőt. Beleszerettem, egyszerűen imádom, csodálatos. Biztosan álmodom.

-          Selly, te is azt látod, amit én?

-          Csodaszép. Hát, Amerika nem lacafacázott sokat. A legszebb csajlakás - lépett mellém megszorítva a karom.

Rámosolyogtam és megindultam a terasz felé. Széjjelebb húztam a függönyöket, kinyitottam az ajtókat, és szélesre tártam őket, hogy bejöjjön a csípős, hűvös levegő, és lássam Stockholm fényeit.

Ez egy álom.

Visszalépkedtem, és megindultam egy másik ajtó felé, de közben végigsimítottam a fehér kanapén, és beleremegtem az izgatott boldogságba.

Lenyomtam a kilincset, és feltárult előttem a fürdőszoba teljes pompájában, aminél tökéletesebbet kívánhatni sem tudtam volna.

Végigfuttattam a szemem a szobán, majd szó nélkül sarkon fordultam, és ugrálva indultam neki az utolsó ajtónak, a hálószobának.

Egy pillanatig még megálltam az ajtó előtt, mélyet lélegeztem, lenyomtam a kilincset, és beléptem.

-          Úristen! – suttogtam, és megálltam az ajtóban.

Pár pillanat múlva megéreztem Selly kezét a derekamon, és állát a vállamon.

-          Ez szebb, mint az összes többi. Te rohadt mázlista – nyomott egy puszit az arcomra.

Megbabonázva néztem a szobát, majd elhátráltam, és a bejárati ajtóban megállva, tátott szájjal néztem végig a lakásomon.

-          Imádom! – kiáltottam boldogan, és nem érdekelt ki hallja, ki nem, imádtam a lakásomat, egyszerűen beleszerettem.

Percekig, órákig azt éreztem, hogy sikítani tudnék, amíg el nem megy a hangom a boldogságtól.

Csak akkor nyugodtam le valamennyire, amikor hajnali három körül Selly hazament, én pedig elégedetten, sugárzó arccal roskadtam le a nappaliban, és az üvegből kortyoltam a pezsgőt.

Éreztem, ahogy lassan a fejembe száll az ital, de nem hagyhattam kárba veszni. Egy újabb kortyolásomat a nedűből egy hangos csengőszó szakította félbe.

Ez vajon az enyém?

Lassú, kacsázó mozdulatokkal sétáltam az ajtó felé, kihúztam a láncot, és szélesre tártam az ajtót.

Alkoholtól mámoros tekintettel lestem fel a férfira, aki vigyorogva konstatálta az állapotom.

Szeme az arcomról a kezemben tartott pezsgősüvegre siklott, majd újra rám. Megfogta a hátam, és egy határozott mozdulattal magához rántott, és mélyen a szemembe nézett.

-          Ugye nem hitted, hogy egy búcsú puszival az arcra megúsztad a napot? – villantott rám egy mosolyt, majd a számra hajolt és édes csókot lehelt rá.

-          Szia! – suttogtam megszeppenve, amikor elhúzódott.

Aranyosan felkacagott, benyúlt a térdem alá, és az ölébe kapva sétált be velem a nappaliba.

-          Hm… Szép! – nézett körbe, majd lenézett az én az arcát vizslató képemre. – Gratulálok!

Jelezvén, hogy elfogadom a gratulációt lehunytam a szemem, ami aztán csak nagy nehezen akart felnyílni.

-          Látom sokat ittatok – bökött fejével a tévé előtt a padlón felhalmozott italos üvegekre, miközben engem leeresztett a kanapéra. – Csatlakozhatok?

-          Ha nem bánod, ha én már nem iszom – válaszoltam kómásan hátradöntött fejjel.

-          Behozlak – mosolygott, és meghúzta a vodkás üveget.

Üveges, kimeredt tekintettel néztem, ahogy egyik kortyot nyeli a másik után. Mikor végre elhúzta a szájától az üveget, megszólaltam.

-          Sellytől tudod a címem?

-          Kicsit mókás volt a hangja a telefonban – nevetgélt, és felült mellém. – Tetszik a ház?

-          Gyönyörű – néztem rá, más szó nem jutott eszembe.

Néztem az arcát, csillogó szemét, amivel az arcomat nézi, mókásan kócos haját, amit a szél fújt össze, és próbáltam felülkerekedni a testemet uraló szédülésen, és emelkedett hangulatállapoton.

De nem tudtam levenni a tekintetem azokról a szemekről, és nem tudtam nem a szájára pillantani, miközben valami erő a férfi felé húzott. Szemem megakadt a kezében tartott vodkás üvegen.

Lassan felé nyúltam, kivettem belőle, mélyen meghúztam, majd letettem magam mellé az üveget, mindvégig a szemébe nézve.

-          Sajnálom – suttogtam, és a szájára vetettem magam.

Átmásztam az ölébe, és szembeültem vele, miközben enyhén remegő kezeim az inge gombjánál matattak. Két kezével megfogta az arcom, eltolt magától, és a megbabonázva lesett a szemembe.

-          Sose tedd – lehelte, és újabb forró csókkal tüzelte fel az ajkaim, aminek következtében kezeim a mellkasáról a nyaka köré fonódtak, és teljesen a testének préseltem magam.

Azt hiszem életem egyik legjobb napja ez a mai.

To be continued…