Chapter 21

Sziasztok!


Meghoztam a frisset, mert megtehettem, és mert édes olvasók kérték! :)
Ráadásul van Twitter fiókom is, úgyhogy ha valakinek van, és követne, akkor 
Twitter: AshleyNinaLove


Boldoggá tennétek! :)
Nos, és akkor lássuk Ninah, és Eric kalandját! Kellemes olvasást!

The preparations

/Az előkészületek/

Mereven mozdultam, és tisztán láttam mindent. Egy őrült másodpercig minden kristálytiszta volt.

Megláttam a lekanyarodási lehetőséget, egy kis szűk utca volt, én pedig abban a percben kivágtam a sorból, bevettem az utcát, és gondolatok nélkül vezettem arra, amerre az utam vitt, és a véletlen.

Mrs Ewans, a harmadik csendes perc után megelégelte a csöndes kérdezgetést, és hangosan beleüvöltött a telefonba, de meg sem rezzentem.

-          Sajnálom Tanárnő, mennem kell – mondtam monoton hangon, és nem észlelve az akadékoskodását lettem a telefont.

A váltóra helyeztem a kezem, és erősen a gázra lépve mentem a szűk utcákon át.

Láttam, ahogy Maria belepréselődik az ülésébe, és mosolyogva bár, de feszengve ül.

-          Hová megyünk? – suttogta rám lesve.

-          Megmondjuk, hogy egy beképzelt pöcs. Már bocs – mondtam, lesem véve a szemem az útról, és élesen bevettem a kanyart.

Visszaváltottam, és egyenesen mentünk tovább a cél felé. Egy rövid reklám után újra adásban volt a jómadár.

-          Újra itt! Nos Eric meg kell mondjam, hogy nekem ez az egyik kedvenc számom tőled. Mollyra gondoltál, mikor ezt írtad?

-          Ó, nem – nevetett Eric. – A dal jött magától, nem Molly ihlette meg.

-          Mellesleg az ebédre már jó pár jelentkező van lent, ám egyik sem úgy néz ki, mint aki utál téged, esetleg gondja lenne a fellépéseddel, azzal, hogy öntelt vagy.

-          Igen, azt hallom – válaszolt Eric kuncogva, és még a rádión keresztül is átjutott, néhány sikítás.

-          Nem sokára lemegy az egyik munkatársam, és kiválasztja azt a szerencsést, aki megmondhatja mi a baja veled, de addig is beszéljünk még arról, hogy ma van a nagy jótékonysági táncverseny elődöntője. Indulsz idén? Úgy hallottuk Molly indul egy nagyon közeli ismerősével.

-          Igen, azt én is hallottam, és nagyon szurkolok nekik, remélem nyernek, én az idén nem indulok.

A mobilom ebben a pillanatban jelzett, hogy SMS-t kaptam. Lendületesen átdobtam Maria oldalára, és megkértem, hogy olvassa el.

„ Szia Ninah! Tudom, hogy valószínűleg utálsz, de meg kell magyaráznom az egészet. Ma érkezünk Svédországba, és bár ma valami idióta táncversenyre kell mennünk, szeretnélek holnap látni. És ne aggódj, ha az új számod megtudtam, meg lesz a címed is.

Ty”

Barom! Á, az istenit! – Csaptam a kormányra idegesen, majd rámarkoltam.

Erősebben nyomtam a gázt, és rákanyarodtam a stúdió utcájára.

Visszaváltottam, egy hirtelen mozdulattal tapostam a fékbe, kikapcsoltam a biztonsági övet, és már ki is pattantam a kocsiból.

Láttam, ahogy utánam egy másodperccel, már Maria is kipattant, és utánam lohol szegény.

Elszánt arccal vetettem magam a tömeg felé, közben pedig hátratartottam a slusszkulcsot, megnyomtam, és beriasztottam a kocsit.

Egy pillanatra megálltam, és Mariara néztem.

-          Elkérhetem a kendődet, meg a napszemüveget?

Bólintott, mire a vásznat a átkötöttem a fejemen, és magamra toltam a szemüveget.

Zsebre vágtam a kezem, és beettem magam a sikítozó lányok közé, és ekkor megláttam, hogy már a kirendelt munkatárs, is szemezget a nők között.

Érzelemmentes arccal csörtettem előre, és a tömeget pásztázó férfi szeme megakadt rajtam.

Rántott egyet a fejével hátrafele, mire bólintottam, és előresétáltam mellé.

-          Ez vicces lesz – szólt bele a fejére rögzített mikrofonba, és a hátam mögé nyúlva betessékelt.

Hirtelen visszafordultam, és Maria után néztem.

-          Az édesanyja is velem van – néztem a pasira, aki intett, hogy jöjjön.

Kézen ragadtam Mariat, és együtt vezettek be minket.

A stúdió előtt kaptam a fejemre egy fülest, és mikrofont a szám elé, arra kértek, hogy ne menjek be addig, amíg nem szólnak.

Bólintottam, mire mindenki eltűnt mellőlem, és egy csöndes szobában voltam oldalamon Mariaval, és hallgattuk a showt. Én a fülesen, ő pedig egy kis hangszórón keresztül.

Nem remegtem meg, nem éreztem félelmet, vagy izgalmat, csak elszántságot, hogy végre felnyissam a szemét.

-          Eric, itt van a kiválasztott lány.

-          Még én sem láttam, de Kent szerint, aki behozta, nagyon dühös, és komolyan nem szeret.

-          Hú, ez izgalmasan hangzik – tréfálkozott feszülten Eric, én pedig elmosolyodtam.

-          Jól van, akkor induljon az igazság pár perce. Hölgyeim, és Uraim, fiúk, lányok, Eric Saade, és a titokzatos idegen! Üdv Hölgyem, szeretné elmondani mi nyomja a lelkét?

Mélyet nyeltem, és felálltam.

-          Sziasztok! – mondtam, mire dermedt csönd lett. – Természetes, hogy elmondom, hisz ezért vagyunk itt. Eris Saade öntelt, de ez van, nem igaz? Jó, biztosan tudja magáról, hogy jó zenéket csinál, és ezzel nincs is semmi gond. De hogy nagy az arca, mert jól néz ki, és kétségtelen. Hogy kihasználja mindenki ellen… - nevettem fel.

Egy férfi benyitott a szobába, és mutatta, hogy induljak el.

-          Mi a válaszod erre Eric?

-          Valakinek vevőnek is kell lennie erre, nem gondolod? Ha nem fogott volna meg a kinézetem, nem hatottam volna rád. És mivel tetszett az a bizonyos illető, nyilván hogy közel akartam hozzá kerülni, és ha a kisugárzásom, és a kinézetem használt, akkor ezt vetettem be. Minden férfi ezt csinálja. De ha már itt tartunk, van egy nő, aki sosem hallgat meg. Magyarázatot tudtam volna adni számtalan alkalommal, de ő sosem…

-          Sosem Eric, sosem? Talán nem kellett a magyarázat, azok után, amit tettél, nem?

-          Ez nem válasz. És ez a nő, csak úgy berobbant az életembe, szétrombolva azt, amit gonoszan építgettem. Beette magát az életembe úgy, hogy fájt, ha valaki megbántotta, vagy ha szomorú volt. Kell nekem, érezni akarom magam mellett, és közben…

Maria nyújtotta a kezét felém, én pedig gondosan levettem a fejemről a készüléket, és a nőnek adtam.

-          Ő jobb, mint akit te barátként is csak kívánhatnál. Ne hagyd elmenni.

Nem értük el még a stúdiót, de nem is kellett.

-          Elég! – mondta Eric kemény, határozott hangon, és a füles zúgásából lehetett hallani, ahogy felpattant a székéről, és elhagyja a stúdiót. Előttünk kivágódott egy ajtó, és velünk szemben állt.

Ott álltam előtte, és már nem tudtam mit mondani. Tudtam, hogy felismert, a hangomat már az első pillanatban, és az idegent megtévesztő álca, neki semmi.

Egy pillanatig beállt újra az a feszült csönd, ami annyiszor megkeserítette már az életem.

És ez a pillanat mindig különösen éles, és csöndes, és ahogy telnek az alkalmak, egyre élesebbek is.

Egész Svédország hall minket, mindenki némán, mozdulatlanul várja a következőket.

Az óra hangosan kattant, a másodpercmutató lassan haladt, pattogó hangot hallatva minden mozdulásával.

Valahol nyitva lehetett az ablak, mert egy szellő táncolva haladt át a folyosón, enyhén meglibbentve Eric haját. Szinte tisztán láttam, ahogy a hűs, gyors levegő átszeli a szobát. A műsorvezető srác keze megremegett a mikrofonon, ahogy engem nézett, homlokán egy apró izzadságcsepp csúszott le, hangos csöppenéssel érve a székét.

Szememmel újra Ericre néztem, akinek ádámcsutkája fel-leugrált, nyakán az ér gyorsan lüktetett, szíve kolibri szárny gyorsasággal verdesett, mellkasa egyenetlenül emelkedett és süppedt.

Feszült tekintetem a szemébe mélyesztettem, némán figyeltem a rezdüléseit.

-          Sajnálom – emelte meg a kezét, majd az tehetetlenül visszazuhant.

-          Elfogadom a bocsánatkérésedet, de nem érdekel.

Meredten nézett, majd tekintete Maria felé vetődött.

-          Anyámat is magaddal hoztad? – kérdezte megrökönyödve, és felénk lépett.

-          Hogy lássam, ahogy felnősz! - fordult felé Maria.

-          Húsz éves vagyok!

-          Igen, egy öt éves érzelmi szintjével – vágott vissza az anyja ráncolt szemöldökkel.

-          Én…

-          Nem érdekel Eric! – vágtam a szavába, majd egy hirtelen mozdulattal felé indultam.

Az arcától pár centire fékeztem le, és lejjebb húztam a szemüvegem.

A füléhez hajoltam, és mosolyogva suttogtam.

-          Este gyere értem, táncversenyre megyünk, hozd a ruhákat, meg a kellékeket.

Elhajoltam, és újra a szemébe néztem.

-          Megértetted?

Némán bólintott, én pedig elfordulva átadtam a fülest az ajtóban tátott szájjal bámuló srácnak, majd kisétáltam az épületből, és megálltam a bejárati ajtónál.

Kint teljes csend volt, mintha csak elvágták volna a hangot. Az imént még sikítozó rajongók csak álltak, és csöndben, csodálkozva meredten távolodó alakom után.

Mosolyogva nyomtam ki a riasztót, és ültem be a kocsiba.

Hihetetlen pillanat volt, amikor mindent tisztán láttam. Hihetetlen és ijesztő, de most én irányítok.

Imádom ezt az érzést!

Elkapcsoltam a rádióállomásról, és mosolyogva vezettem el hazáig az autómat.

Ty, remélem találkozunk!

Nem válaszoltam az SMS-re, hanem kikapcsoltam a telefont, és nem foglalkoztam az jövővel, csak a pillanattal.

Hazaérve, felsuhantam a lakásomra, és a kattanó zár hangja után, újból felnyílt előttem az életem.

Újra megláttam lélegzetelállító lakásom, amit még most sem merek elhinni, ám mint minden szép képen ott van a folt, innen sem hiányozhatott, pillantásom fájdalommal telve ütközött meg a halom italos üvegen a szoba közepén.

Felsóhajtottam, becsaptam magam mögött az ajtót, és a kanapéhoz léptem. Ledobtam a földre a táskám, és kinéztem az erkélyre. Stockholm, az életem.

Feladva a csodás érzést huppantam le, és kényelmesen hátradőltem a bőrgarnitúrán. Néztem az üvegeket, és pirulva forgattam a szemem, akárhányszor csak eszembe jutott a tegnapelőtti este, vagy pedig abból kiindulva a tegnapi, és a mai nap. Ha csak eszembe jutott egy - egy kényes pont, az éreztem, hogy nem tudok úgy maradni tovább. Egyszerűen képtelen voltam tovább koncentrálni, és vörösödve változtattam pózt, és hessegettem el az emlékek morzsáit, holott senki nem volt a szobában, senki nem tudta mit gondolok, magam előtt szégyelltem saját magam?

Bal kezemmel lassan simítottam végig azon a helyen, ahol Eric ült egy napja.

Eszembe jutott a csók, mire idegesen megráztam a fejem, felpattantam.  Leugrottam az egyik közeli kis boltba az utcában, bevásároltam a legsürgősebb kellékeket, majd hazamentem, előszedtem a kukás zacskót, szélesre húztam a száját, és beledobáltam minden egyes nyomot, ami arra az estére utalt. Az üres zacskókat, az alkoholos üvegeget, a pizzás dobozt. Kiszellőztettem a házat, majd az órámra pillantva elmosolyodtam. Kettő óra, még bőven van mindenre időm.

Visszaültem a kanapéra, és előszedtem a telefonom.

Visszahívtam azt a számot, amit a tanárnőmének ítéltem.

Hármat csörgött, lassan, várakoztatva, én pedig a lábammal idegesen dobogtam.

Van mit kimagyaráznom.

-          Halló? – szólt bele egy férfihang, amitől abban a percben görcsbe rándult a gyomrom, és megálltam az ideges toporgásban. – Ki az? Ninah? Ninah ne szórakozz! El van mentve a számod.

-          Téves – mélyítettem el a hangom, és villámgyorsan kinyomtam a készüléket.

Basszus. Ty… Nem baj, a másik számnak már jónak kell lennie.

-          Igen?

-          Üdv újra Mrs Ewans!

-          Ninah, mi az isten folyik Svédországban? Olyan hangok jöttek, mintha autó-versenyeznél.

-          Majdnem, csak egy kicsit gyorsabban mentem.

-          Talán rossz ötlet volt oda küldeni téged.

-          Nos, ebben egyetértünk – húztam el a szám, majd elmosolyodtam. – De talán akkor kevésbé lenne érdekes, és izgalmas az életem.

-          Mi van az énekeseddel? Az az Eric Saade, ugye? Mikor kiválasztottuk őt a programra, elég sok videót néztem róla, helyes fiú.

-          Kétségtelen Tanárnő – nevettem. – Régi barátom, mint utóbb kiderült.

-          Ezért bonyolult?

-          Pontosan.

-          Értem. Nos, old meg, mert az utolsó hívásunk óta még több hírem van.

-          Hisz’ az alig pár órája volt – rökönyödtem meg, és nagyot sóhajtottam.

-          Igen, de itt is megy az élet. Be kell adnod nekem hamarosan egy harminc oldalas beszámolót a karrieredről, a napjaidról, arról, hogy mit csináltál. Két heted van rá, utána postáznod kell, és úgy csináld, hogy az egész kar látni fogja. A másik pedig, hogy egy hónapon belül meglátogat az egyik kijelölt emberünk, aki figyelni fogja a munkádat. Nyugi, hazaküldeni nem fog, de sokban módosíthatja a lefektetett alapokat.

-          De… - kezdtem bele, mire csipogni kezdett a telefonom. – Egy pillanat.

-          Most indulok – vázolta fel hidegen Eric.

-          Várlak – válaszoltam, és kinyomtam.

-          Ez neked jó munkaviszony? – csendült fel újra a tanárom hangja.

-          Semmi sem egyszerű itt. Európa bonyolult – sóhajtottam, és hátradőltem.

-          Mennem kell, kedves, de igyekezz azokkal, amiket mondtam. Visszhall.

-          Visszhall Tanárnő!

Semmi értelme nem volt annak, hogy visszahívtam, most csak még több dolog van az amúgy sem unalmas életemben.

Miután letettem a telefont az asztalra, elfutottam fürödni, hajat mosni, és kisminkelni magam.

Nem tudtam pontosan milyen sminkre is készüljek rá, tekintve, hogy a ruhám és az álarcom színéről fogalmam sem volt, így egy egyszerű, de fényes, és csillogó mellett döntöttem.

A hajam a szárítástól felvette az enyhén hullámos formáját, azzal már dolgom nem volt. A testem köré csavartam egy törülközőt, és már készen is voltam.

Késznek ítélve magam, kiléptem a fürdőből, és abban a percben földbegyökerezett a lábam.

-          Hogy kerülsz ide? – hullt le mindkét kezem a testem mellé.

Eric mosolyogva, enyhén megdöntött fejjel, felvont szemöldökkel nézett végig rajtam.

-          Jól nézel ki, így jössz?

-          Azt kérdeztem, hogyan kerülsz ide? – mutattam a nappalim közepére.

-          Ha híres vagy, mindent elérhetsz.

-          Hát, akkor érd el, hogy ne üsselek meg, mert esküszöm egy centire vagyok tőle… - fortyogtam, és elvágtattam mellette.

-          Hé, Ninah! – szólt utánam, mire visszafordultam. – A ruhád – dobtam utánam.

Megrökönyödve néztem vissza rá.

-          Komolyan azt akarod, hogy ebben a rövid koktél ruhában táncoljak?

-          Ezt követeli meg a koreográfia, amit emlékezz, te is segítettél összeállítani.

-          De ez? – nyögtem, és magam elé tettem a ruhát.

-          Na jó, tessék – dobott felém egy hozzá való kisnadrágot.

-          Kedves vagy – morogtam, és a szobámba vonultam átöltözni.

Úristen – néztem végig magamon, amikor rajtam volt a ruha. Soha életemben nem volt még rajtam ilyen rövid valami, amiben még táncolnom is kéne. Borzalmasan nézek ki benne. Eric bolond, ha azt hiszi ez jó lesz.

Még kicsit lógó ruhával léptem ki, és Eric felé lestem. Éppen akkor húzta magára a zakóját.

Egy pillanatra megremegtem, és hátulról végigmértem őt. Csak ne nézzen ki elölről is ilyen jól!

Éreztem, ha még adódik egy másodperc, én rávetem magam, ezért inkább enyhén nekidőltem az ajtófélfának, és megköszörültem a torkom.

Lassan fordult meg, érdeklődve pislantva felém, és láttam rajta, hogy amikor tekintete megütközött rajtam, belé fagyott a levegő.

Mosolyogva figyeltem a reakcióját, ahogy végigmér, majd az arcomra pillant.

-          Igazad van, túl kihívó – nyelt egyet, és láttam rajta, hogy el akar fordulni, de nem sikerül neki.

-          Nem, nem, ha neked így tetszik, biztos vagyok benne, hogy más férfinak is fog. Elhamarkodottan értékeltem, isteni ez a ruha.

-          De ugye rajtad van az alsó?

-          Igen, rajtam – kacagtam, és elindultam felé. – Viszont a cipzár – mutattam a hátamra, és a hajamat oldalra húzva hátat fordítottam Ericnek.

Egy pillanat múlva hallottam, ahogy közelebb lép, majd behunytam a szemem, és vártam, hogy végezzen. A cipzár lassan húzódott fel, én pedig mosolyogva élveztem az érintését.

-          Kész – suttogta, de nem lépett el, meg sem mozdult, nem csinált semmit.

-          Köszönöm – léptem el előle, és szembefordultam vele.

Szeme vészesen sűrűn pislantott a szám irányába.

-          Eric!

-          Igen?

-          A többit! Lassan indulnunk kell.

Észbe kapva nyúlt a táskája felé, és előhalászta belőle a maszkokat, amik mindkettőnk ruháját tökéletesen kiegészítették.

-          És milyen álnéven vagyunk? Hogy jutunk be?

-          Drew Thimes, és Loren Hasert.

-          Loren? – szökött fel a szemöldököm.

-          Ez van. Na, induljunk!

-          Várj! – fogtam meg a karját, hogy visszatartsam.

A szobámba futottam, és a kedvenc parfümömből fújtam a csuklómra, és a nyakamra, ügyesen megoldva, hogy a hajamat is érje. Visszasiettem a nappaliba, felkaptam a magas sarkút, és intettem, hogy mehetünk.

És még hátra van egy táncpróba, legalábbis remélem…

Ninah fellépő ruhája

 --------------------------

 Beraktam pár új képet a szereplőinkről, hogy pontosan tudjátok, hogyan is képzelem el őket, valamint a cím alatti képen Ninah autóját láthattátok, én imádom! :D

Ezen kívül megint csak szeretnék válaszol a kommetárokra, amennyiben persze igényt tartotok rá. :)

Dory, imádom a monológjaidat, szóval köszönöm, köszönöm, köszönöm, nem kérlek, hogy szokj le róla, jó olvasni a  szavaidat, szóval csak íííírj! :D

Amikor rátértél a fejezetre, egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy nem tetszett. Mindezt a bevezető mondatodra építettem: "Rátérve a fejezetre... sajnálom, hogy ezt kell mondjam... de..."

Aztán megnyugodtam, hálám! :)

Ami a félbeszakított mondatot illeti, ezt már sosem tudjuk meg, de reméljük, hogy nem rontott el ezzel Ninah egy esélyt, egy olyan esélyt, ami kevésbé késleltetné a jövő alakulásának pozitív fordulatát.

Nos igen, Mrs Ewans bekavar, de mókás lesz a jövő, még én is csodálkoztam néhány mondatomon, amit a következő részbe írtam, azt hiszem a kezdeti utálatomból a szereplőm iránt lassan megkedvelés lesz, de ez a jövő zenéje. :)

Örülök, ha tetszett, és köszönöm, hogy írtál nékem! :)

Reni, sajnálom, hogy idegőrlő befejezést hagytam, de mint mondtad, eljött a vasárnap, itt a friss, várom majd véleményed, remélem most nem borítalak ki nagyon. :D 

Örülök, hogy írtál, és hogy tetszett, igyekszem nektek jót írni! :)

Adadel, megérkezett Eric, és Ninah beszélgetésének folytatása, azt sejtem, hogy nem erre számítottál, de ha mégis, akkor mondd csak! :D

Maria tényleg nagyon szimpatikus nő, én is imádom. :)

Ami Ty-t és a franciát illeti, hát a mai részből kiderül még valami őket érintően, amire szerintem szintén nem számított senki, és ami még több bonyodalmat hoz most a következő részekben, nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre. :D

Zoey drága, köszönöm a kommentárod! :)

Eric bizony nem ok nélkül választotta ezt a számot, még ha nem is biztosan tudattal.

Tagad az a szegény srác, szerintem végig csak tagad, de nem tudom, remélem kiderül lassan, hogy hogyan is érez. Nem akarom, hogy seggfej legyen, de kíváncsi vagyok, hogy mikor mond már valami konkrétumot, vagy tesz valamit. 

Fordulat az jön. :D Azt remélem mindig tudok hozni. :) Örülök, ha tetszett a kép, én is imádtam! :D Akárhányszor feljövök ide az oldalra mindig megnézem. :D

Evus, örülök, hogy a tippjeid bejöttek, akkor ezek szerint te is érzel valamit. De vajon gondoltál e az előző rész végén olyan dologra, ami most megjelent a történetben?

Ezt nem tudom, kár, hogy nem vagyok gondolatolvasó. :D

Maria még lesz a történetben mindenféleképp, szóval majd szemmel tartom! ;)

Orchidée, én is általában így vagyok vele már mostanában, hogy inkább nem olvasom el csak miután elküldtem a kommentárt, mert mindent leírnak, amit én is érzek.

Vicces, hogy hogyan fog alakulni Ty, és Ninah kapcsolata az elkövetkezendő napon, de mivel azt azt hiszem minimum három részben taglalom, majd kiderül. :)

Én a francia csajt utálom nagyon, de lesz ez még így se. :D

Szia Szissza!

Jönnek azok a franciák szépen, szóval igen, lesznek találkozók! :D Bonyodalmak, és a többi.

Nem is tudom miért én is jobban szeretem Ericet meg Ninah-t, amikor tagadják az érzelmeket, és vitatkoznak, vagy csak beszólogatnak egymásnak.

Mint már a mai részből kiderült, a vásárlásnak annyi lett, de találkozó a családdal még szerintem várható.

Mancsi, nagyon köszönöm, hogy ezt írtad nekem, hihetetlen jó volt olvasni, hogy át tudod érezni a történetem, komolyan nem is tudom mit mondjak. :)

Elmúlt a rossz napom, ellenben beteg lettem, de lassan kisütni látszik a nap, remélem igazad lesz! :)

Köszönöm!

Ty furcsa pasi, majd kiderül, hogy mit tervez, Ninah és Eric pedig egyszer csak tovább tud majd lépni, és elérünk valami normális kommunikációt kettejük között.

Dehogy kövezlek meg a hosszú kommentért, éppen ellenkezőleg, nagyon hálás vagyok érte, köszönöm, ismét! :)

Lexxi, üdv itt! :D

A vége az valóban nem várt fordulat volt, viszont így ötletek tömkelege bukkant fel a kis fejecskémben, úgyhogy húhúú, van mit írnom. :D

Szerintem olyan dolgokat fogtok olvasni, amit nem gondoltatok, mármint itt az egész kis csapatra értem. Beleértve Ninah-t, Ty-t, Molly-t Ericet, Collette-t.

Naaagyon kíváncsi vagyok rá, hogy majd mit szóltok hozzá! :)

Csókollak titeket!