Chapter 22

Sziasztok!


Nem, igazából nem tudom, hogyan is lenne a legoptimálisabb ez a kommentárválaszolás nektek, szóval azt hiszem szavazást indítok, ahol várom mindenki szavazatát. :)
Ehhez a részhez jó szórakozást kívánok! :)
Vigyázat, ha kell, akkor 16-ost is kirakom, mert ebben a részben sok a trágár, csúnya szó!

Három… kettő… egy… Verseny!

/First Act / 

Az én kocsimmal mentünk, mert ő is a sajátjával parkolt le a házam előtt, és állítólag a kocsija rendszámát egész Svédország ismeri, úgyhogy jobb, ha nem azzal jelenünk meg. Összesen húsz perces volt az út, hamar megpillantottam a helyet, ahol már hatalmas tömeg tombolt a bejárat előtt, mindenki sikítozó rajongó volt, nem tudom kire várva.

-          A maszkot – szólalt meg Eric mellettem, én pedig az arcomra húztam a darabot.

A parkolóban hagytuk az autót, és nem a vörös szőnyegen mentünk be az épületbe, ahova a sztárokat várták, hanem hátul a kis bejáraton.

Lassan osontunk el a szőnyeget leső csitrik mögött, Eric ment elől, én pedig mögötte enyhén görnyedve, néha hátralesve totyogtam utána.

Alig volt fény, sűrűn megbotlottam, azt hittem el sem érem épp bokával a színpadot, amikor előttem Eric megtorpant, én pedig még mindig hátrafelé nézve belesétáltam, ezzel a földre küldve mindkettőnket.

Idegesen pislogtam az alattam fekvő Ericre, aki értetlenül nézte az arcom.

-          Mi az istenért álltál meg? – vágtam hozzá az első eszembe jutó kérdést.

Egy pillanatig csak nézett, majd a szeme összeszűkült, és gonosz mosoly jelent meg az ajkain.

-          Miért mondtál igent Ninah? Miért vagyunk itt? – vett fel olyan hangsúlyt, ami megrémisztett.

Nagyot nyeltem, és tartottam a szemkontaktust.

-          Magánügy – mondtam tömören, majd megpróbáltam felállni róla, de megfogta a karom, és magán tartott.

Értetlenül, és idegesen néztem rá, fájt, hogy tudtam nem enged el, amíg be nem vallom.

-          Szóval ezért jöttél velem – mosolygott mindentudóan, amivel megőrjített.

-          Ezért?

-          Itt van Ty – mosolygott, én pedig éles pillantást vetettem rá.

-          Honnan veszed ezt? Nem is láttad még őt – vizslattam tekintetemmel maszkos arcát, de nem hátrált meg.

-          Amikor elvettem a mobilod, elég sok mindent megtudtam rólad, köztük a benne lévő képekből.

Egy kegyetlen pillanatig azt hittem a nyakára vetem magam, és addig szorongatom, míg el nem kékül.

-          Te görény! – emeltem pofonra a kezem, de elkapta, és a mellkasára húzta azt, így én elvesztettem a tartásom, és újra a testén hasaltam, el sem válva tőle.

-          Fifty – fifty – mosolygott és elengedett.

Idegesen kaptam ki a kezemet az övéből, és egy lökéssel felálltam, majd segítőkezet nyújtva neki, felhúztam.

-          Hogy én, hogy… - fortyogtam, de leintett.

-          Utálsz? Ismerem a szöveget. Menjünk! – kapta el a kezem, és maga után húzott, miközben én még hátralestem egyszer a szőnyegre, ahol éppen egy csinos, magas, gyönyörű lány sétált el, egy amerikai sráccal. Az én amerikai srácommal.

Beérve a színpad mögé hihetetlen meleg csapott be, és hatalmas volt a nyüzsgés. Emberek szaladtak mindenhol, óvatosan vigyázva a földön elfektetett kábelekre.

Felpillantottam az arcokra, és még több maszkossal találtam szembe magam.

-          Mi ez? – rángattam meg Eric karját a többiek felé intve.

-          Túl feltűnőek lettünk volna, mint említetted, ezért kellett egy kis segítség – vigyorgott, mire elhúztam a szám.

-          Ők is álnéven vannak itt, hogy legyőzzék az exeiket?

-          Nagyon vicces, na gyerünk.

Újra elindult valahova, magával húzva engem, miközben mindenkibe beleütköztem, emberek lábát tapostam meg, és ötször majdnem elestem, ha Eric nem tart meg, rég a földről szednek össze.

Egyre közelebb értünk egy üvöltöző emberhez, akinek a fején egy füles volt, kezében egy papírlappal, piros nadrágban, és egy ahhoz hasonló színű fejjel forgott körbe-körbe, miközben neveket kiáltozott.

-          Loren, és Drew? Drew Thimes – üvöltötte, Eric pedig még gyorsabban szaladt, egyenesen elé.

-          Jelen – fékezett bele, mire én újra beleszáguldottam, enyhén megdöntve testét.

Bocsánatkérőn pislogtam a két férfira.

-          Még épp időben – húzta ki a nevünket a listáról. – Ti is maszkban? Csodás. A színpad a tietek gyakorlásra, hat percetek van.

-          Hat? – néztem rá esetlenül, de már el is tűnt, és csak ketten álltunk ott.

-          Hajrá! – engedett el Eric, és ellépett mögülem.

-          Mit táncoljunk? – fordultam hátra, de már sehol sem volt. – Oké, akkor azt, ami így kezdődik, sóhajtottam, és felvettem a kezdő pozíciót.

Enyhe terpeszbe álltam, lehajtottam a fejem, egyik kezem megfeszítettem enyhén felemelve a testem mellett, a másikat csípőre vágva csettintettem, hogy indulhat a zene.

Innentől már elengedtem az eszem, és csak a zenére hallgattam, és átadtam a testem a ritmusnak, és Ericnek. A ritmus lüktetett, a tánc lendületes volt, és reméltem, hogy habár ez az előselejtező, vagy elődöntő, nem tudom, átmegyünk.

Bár, amekkora nagy volt kint a felhajtás nem lehet egy kis rendezvény még ez az „elő” dolog sem.

A szám végén lihegve döntöttem hátra a fejem Eric vállára, teljes testsúlyommal a testének dőlve.

-          Úristen – leheltem, és lehunytam a szemem.

-          Ha hiszed, ha nem, nekem is fárasztó volt, és nem sokat segít rajtam, hogy nekem dőlsz.

-          Sajnálom – pihegtem, de nem álltam a saját lábamra, csak elmosolyodtam.

De Eric ezt is megoldotta. Ellépett mögülem, én pedig egyszerűen, és vészesen gyorsan közeledtem a parkett felé, sikítva emeltem fel a kezem, abban a pár századmásodpercben, amikor zuhantam, aztán három centivel a landolásom előtt egy kéz nyúlt alám, és tartotta meg a hátam.

Félve nyitottam ki a szemem.

-          Ezt most miért kellett? – vontam kérdőre még mindig sebesen verdeső szívvel a félelemtől.

-          Bíztál bennem? – mosolygott.

-          Reméltem inkább – bólintottam és hagytam, hogy feltoljon.

Ebben a percben újra megjelent a piros nadrágos is, és leintette a próbánkat.

-          Oké, még két pár próbál, utána show. Kezdetben mindenki itt lesz a parketten, és egyszerre táncol az összes pár. Innen fog szemezni a zsűri, majd a végén tizenöten maradtok a szórásból. A tizenötből végül csak hét marad, és ez a hét pár fog három nap múlva egy hatalmas show keretében megküzdeni egymással. A részleteket ráérek majd akkor közölni, ha továbbjutok. Az első szám egy pörgős svéd szám lesz, szóval a gyors tánccal készüljetek. Sok sikert! Lilien Jules, és Judge Kvist! – ment is már tovább kiabálva.

Együtt mindenkivel? Vegyük elő a pörgős számunkat? Ide több tán kell? Végünk.

-          Egyedül kéne táncolnod! – fordultam szembe Erickel, aki éppen akkor kapta fel a tekintetét a lábamról.

-          Mi? – kérdezte zavartan, mire felvont szemöldökkel néztem rá. – Ja, nem, nélküled semmi vagyok a színpadon.

Elgondolkozva meredtem mögé, majd bólintottam.

-          Mondjuk ez igaz. Te a lábamat fixíroztad?

-          Rossz ötlet volt ez a rövid ruha – fordult meg, és hátrasétált a parkett mögé.

Fújtam egyet, hátrasöpörtem a hajam, és utána indultam, de beleütköztem egy férfiba.

-          Ó, bocsánat – léptem hátra egyet, majd felnéztem az áldozatomra.

Ty. Basszus.

-          Semmi baj – mosolygott, és végigmért. – Te is táncolsz? Ty Davis.

Elmélyítettem egy kicsit a hangom, és a kezemet nyújtottam.

-          Loren, Loren Hasert – mosolyogtam, majd motyogva hozzátettem. – Azt hiszem.

Ugye ez volt a nevem?

Ty hangosan felkacagott, majd megfogta a kezem, és megrázta. Épp elmerültem volna a szemeiben, amikor megjelent a francia lány, és éles angol kiejtéssel kérdőre vont.

-          Ki vagy te?

-          Nem tudom mi közöd hozzá – tettem csípőre a kezem, és felé fordultam.

-          Ó, igen? Talán mert a pasimmal hetyegsz?

-          A te pasid? – kacagtam fel dühösen. – Érdekes. Na, és mióta?

-          Mit érdekel? Ribanc – sziszegte, kikapta a kezemből Ty - ét, és elhúzta mellőlem a színpad irányába.

-          Hülye kurva – kiáltottam utána magamból kikelve, és gyorsan a szám elé kaptam a kezem.

Ezt tényleg én mondtam? A picsába…

Minden szempár rám szegeződött, én pedig még mindig a számon tartott kézzel hátat fordítottam a csoportnak, és kifutottam a tömegből.

Egyenesen belefutottam az idiótaként röhögő Ericbe.

-          Basszus, ezt hallottad?

-          Mindenki hallotta, édes, mindenki.

Vöröslő fejem két kezembe hajtottam, és onnan motyogtam.

-          Sajnálom, de… úgy felidegesített. Pofont érdemelt volna.

-          Megérdemelte – helyeselt nevetve. – Miért nem adtál neki?

-          Mert ez egy táncverseny, nem bokszklub – fortyogtam, és keresztbe fontam a karom.

-          Van kedved sétálni?

-          Jót tenne – bólintottam, mire elindult, és kinyitotta nekem az ajtót.

Percekig csendben sétáltunk a hideg estében, de annyira izgatott voltam a fellépés miatt, hogy csak jót tett a hideg, kitisztította a fejem, és láthatóan Ericnek nem ártott, néhány csendes perc.

-          Tényleg sajnálom, ami otthon történt, én csak… - kezdett bele, én pedig megálltam.

Eric lelassított, majd visszapillantott rám. Elé léptem, és a szemébe néztem.

-          Te csak mi Eric? Meghallgatlak most, mert izgatott vagyok, és jó, ha lekötöd a figyelmem, de igyekezz, mert több ilyen alkalmad nem lesz.

-          Hú, na most aztán nem vagyok frusztrált… - dünnyögött, én pedig mosolyogva tovább sétáltam. – Csak megijedtem.

-          Pedig még csak el sem mondtam, hogy embereket szoktam vacsorára enni – vicsorítottam rá, majd nevetve elfordultam. – Tudod, mit? Nem érdekel mi bajod volt. Mostantól elfejtem, és úgy viselkedem veled, mint bármelyik beképzelt, önelégült seggfej popsztárral.

-          Akit néha megcsókolsz? – nézett rám oldalról csillogó tekintettel, féloldalas mosollyal.

-          Akit soha nem csókolok meg többet – húztam széles vigyorra az arcom.

Eric az órájára nézett, majd száznyolcvan fokos fordulatot vett, és felém tartotta a karját.

-          Showtime.

Belekaroltam, és elindultunk vissza a színpadhoz, amikor egy ismerős női hang megállásra késztetett bennünket.

-          Eric?

Lépésemben megtorpantam, és nem engedtem ki a tüdőmből a levegőt.

Éreztem, ahogy Eric is megdermed mellettem, és egyikünk sem fordul a hang irányába.

Lassan kiegyenesedtem, aztán meghallottam a topogó hangokat is a hátam mögött, ahogy megkerül a lány, és beáll elénk.

-          Kik vagytok? – nézett ránk felváltva Molly, én pedig megint lemélyítettem a hangom, és a szemébe néztem.

-          Én Loren Hamer vagyok - kezdtem, mire Eric oldalba lökött és sziszegő hangot hallatott – Hasert vagyok – javítottam ki magam -, ő pedig a párom Drew.

-          Milyen Drew? – vetett szúrós szemeket a férfira.

-          Mi vagy, te rendőr? – mértem végig hosszú sötétkék ruháját, ami eltakarta bájosan gömbölyű alakját.

-          Azt hiszem hozzád most nem szóltam.

-          Azt hiszem, lekophatsz a partneremről, aki mellesleg a barátom is – néztem rá fenyegetőn.

Ekkor csapódott ki a bejárati ajtó, amin kisétált egy pár, szintén maszkban.

-          A fenébe – sziszegte Molly a párt fixírozó szemekkel, majd elordította magát. – Megállni! Eric, állj meg!

Idegesen fújtam ki a levegőt, majd hatalmas nevetésben törtem ki.  

-          Többet, esküszöm nem mentem ki a nyüves bőröd semmiből.

Szegény Molly nagyon kikészülhetett, ideje felkeresnie egy jó pszichológust. Ha az este folyamán minden álarcos embert megmotoz, és kikérdez, nem fog eljutni a táncversenyig.

Mosolyogva lépdeltem tovább, beérve a színpad mögé, pedig már meg is talált Piros Nadrág.

-          Hol az istenben voltatok?

-          Sétáltunk, hisz azt mondtad… - kezdtem, de közbeszólt.

-          Mindegy mit mondtam, itt percről percre változnak a dolgok. Fel kell egyesével vonulni, hogy meghajoljatok, és addig pedig nincsen egészen – nézett a nyakában logó stopperre – tíz másodpercünk.

Abban a pillanatban, ahogy kimondta megéreztem kezét a hátamon, ahogy suttogja, hogy ti vagytok az elsők, és máris kilökve kövültem meg a reflektorok fényében.

Semmit sem láttam csak vakító fehérséget, a nézőtér csupa homály volt előttem, egy nagy feketeség.

-          Csak természetesen – ragadott karon finoman Eric, és elindultunk előre.

-          Neked az természetes, hogy se szó, se beszéd nélkül kilöknek háromezer ember elé? – sziszegtem vissza, majd mosolyogtam, meghajoltam, és átpördültem Eric másik oldalára, miközben a bemondó egy halk zenei aláfestés alatt bemondta a nevünket.

-          Nem három, több tízezer – suttogta, és mélyet bókolt.

Kezével megrántva visszapördített a másik oldalra, felhangzott a taps, nekünk pedig intettek, hogy ideje indulni.

Elmosolyodtam a vakító fehérségbe, miközben megpróbáltam becélozni a közönséget, majd libbentünk.

-          Utálom ezt az egészet, én nem táncos vagyok.

-          De lehetnél.

-          Ja, Amerika elnöke is lehetnék, de sajnos nem vagyok – grimaszoltam rá, majd levágtam magam az első székre, amit találtam.

-          Ideges vagy? – ült le mellém.

-          Úgy tűnik? – néztem vissza rá szúrós szemekkel.

-          Majd ha kell, mutatok valamit!

-          Nem hi… - kezdtem volna, de felállítottak minket a székeinkről, mondván, hogy be kéne állni, lassan fellépés.

Végigsimítottam a ruhámon, és idegesen toporogva álltam be elsőnek a lányok sorába.

Mikor kell indulnom? Hol lesz Eric? Miért remeg a lábam? Miért izzad így a tenyerem, és mi ez a dörömbölés a mellkasomban? Miért van ilyen meleg, és hol van az oxigén?

Frusztráltan kapkodtam a tekintetem ide-oda, tekintetemmel a páromat keresve, de sehol sem találtam, én pedig kezdtem úgy érezni, hogy elájulok, és akkor minden rendben lesz.

Hátralestem és megláttam a mögöttem sorakozó lányok gonosz tekintetét, rögtön mögöttem például Mollyét.

Megremegtem, és eldöntöttem, hogy vége. Jobb, ha nem táncolok, majd visszavágok nekik máshogy, nem érdekel Ty, nem érdekel a francia, vagy Molly, csak innen el.

Megfordultam volna, amikor egy kéz visszarántott előre, a szemem pedig eggyé vált egy barna szempárral.

-          Nem mész el, ezt lejátsszuk.

-          De… - hezitáltam egyik lábamról a másikra állva.

-          Vigyázok rád, és itt vagyok – hajtotta lejjebb a fejét, majd apró mosollyal nézett rám. – Mutathatom?

-          Ha használ – vontam meg a vállam.

Eric közelebb hajolt, és enyhén feltolta a maszkot az arcáról, a következő pillanatban pedig megéreztem puha ajkait az enyémen, törékeny testem az ölelésében, szíve verésének ritmusát az enyémmel szinkronban.

-          Hölgyeim és Uraim, Mélyen tisztelt Zsűri! Íme, a táncosok! Showtime! – kurjantotta el magát a házigazda a színpadon, mire Eric elhúzódott, én pedig mosolyogva pördültem ki a színpadara a hátam mögött negyvenkilenc ideges, és őrjítően jó táncos lánnyal.

------------------
Kíváncsian várom a gondlatokat! :)