Chapter 15

Affér

Sikerült megtalálnunk az egyik legnagyobb szórakozóhelyet, majd a bejutás után nekem a legütősebb italokat.

Eric egyből kapott egy asztalt valahol az egyik sarokban, és sejtettem, hogy ez nem véletlen, szerintem már napok óta le volt foglalva ez a hely, tudta, hogy ma idejövünk.

Kevin rendelte az első kör italt, és tekintve, hogy csak pasik voltak rajtam kívül, két rövidet kért fejenként, a választás lehetőségétől megfosztva.

De oké, legyen, eldöntöttem, hogy menjen, játszunk.

Lehúztam az Kevin körét, és pár perc múlva már éreztem is, hogy egyre fesztelenebb vagyok, nem fázom, sőt kipirultam, ám még közel sincs a vég.

A zene egyre pörgősebb lett, és hajnali kettő lévén is az emberek ellepték a táncparkettet, nem úgy tűnt, mintha hamar lenne vége az éjszakának. Hisz szombat van.

-          Na, és Ninah, túltetted magad a ma délelőtti vizes megrázkódtatáson? – üvöltötte túl a zenét Kevin rám vigyorogva.

-          Lassan sikerült, sok volt utána a hideg zuhany, amik után inkább azt kívántam, bár még a medencében lennénk – néztem vissza rá, mire bólogatva visszahajolt hátra.

-          Vannak mókás történeteid a mi Eric énekesünkről? – kacagott Alex, és oldalba lökte az érintetett.

-          Nem is hinnéd mennyi – nevettem, de közben a szemem a táncparkettet fixírozta.

-          Nagyon jól nyomják – szólalt meg mellettem Eric, ő is azt a négy srácot nézte a tér közepén.

Visszafordultam az asztalhoz, és lehúztam azt az italt, amit én rendeltem körbe. Pálinka volt, csak hogy tudják milyen jó is az.

Éreztem, ahogy lassan végigégeti a torkom, egy pillanatra szorosan lehunytam a szemem, majd kinyitottam, és a táncolók felé fordultam.

-          Nem rosszak, de ismerek pár pasit, akik letáncolják őket – néztem a fiúkra.

-          Igen, azt hiszem én is – bólogatott Kevin, és a többiekkel egy húzásra megitta a pálinkát. – Úristen Ninah, ez nagyon durva.

-          Tudom, és még nem ittál jót – nevettem rá, majd levettem a felsőm, és felálltam. – Na? megmutatjátok nekik?

-          Gyerünk! – intett Eric.

Felálltak, és egymás vállára téve a kezüket elindultak egymás mellett.

-          Ninah, csinálj helyet! – engedett előre a csapat, én pedig eléjük sétálva a tánctér közepére sétáltam, terpeszbe álltam, és felemeltem az egyik kezem. 

Normális állapotban nem tettem volna meg, és hatásos sem lett volna, de épp ekkor halt el a zene, így mindenki észrevett, és mögöttem a fiúkat is.

Egy pillanat alatt megdermedt körülöttem a tömeg, és csodálkozva kijjebb húzódtak, ezzel kialakítva egy kört. A pár táncoló pasi nem ment kívülre, kihívóan mértek végig, de ebben a pillanatban megállt szorosan mögöttem a csapat is.

Mosolyogva megfordultam, és Eric-ék felé sétáltam.

-          Tietek a pálya! – fogtam meg Eric karját, és lestem fel rá.

-          Jó voltál – vigyorgott, és hagyta, hogy a kör szélére kerüljek.

Egy varázsütésre ért véget az előző szám és kezdődött el az új, mire Kevin már be is ment középre, olyan táncot nyomott le, amit még életemben nem láttam. A szám refrénje előtt, még csatlakozott hozzá Alex, és egy másik srác is, majd a refrénnél mindenki szinkronban táncolta a koreográfiát.

A következő pillanatban már az ellenfél is megtette az első lépéseket, ezzel lelökve Eric-éket a parkettről. Elismerésem, mert tényleg mindent beleadtak, jól táncoltak, ha nem jobban, még a megérkezésünk előtt.

Fergeteges show vette kezdetét, két számon keresztül ment a harc, aminek végül a tomboló tömeg vetett véget, a Team Saade-t kinevezve győztesnek.

A fiúk jöttek nekünk egy kör itallal, amit mi pár másodpercen belül el is fogyasztottunk, majd visszapörögtünk táncolni.

Életem egyik legjobb éjszakája volt, a legjobb emberekkel, rengeteget nevettem, és iszonyatosan berúgtam.

Már hajnalodott, de a buli még mindig tartott, amikor úgy éreztem, most muszáj kimennem a friss levegőre, különben rossz vége lesz az éjszakának.

A fiúkat magam mögött hagyva sétáltam az épület elé, és hatalmas sóhaj szakadt fel a torkomból, mikor megéreztem a csípős, hideg levegőt, ahogy marón a tüdőmbe hatol.

Percekig álltam lehunyt szemekkel, mélyeket lélegezve, a korlátnak dőlve kint, amikor meghallottam, ahogy valaki közeledik felém, halk léptekkel.

-          Jók voltak a srácok – mondta mellőlem, de nem ismertem a hangját.

Kinyitottam a szemem, és megpillantva a fiút rájöttem, hogy az „ellenség”. Ők táncoltak velünk szemben.

-          Ti sem panaszkodhattak – válaszoltam, és újra lehunytam a szemem.

-          Gyönyörű voltál, ahogy kisétáltál oda, és megállítottad a bulit – nézett rám sóvárgó szemmel, miközben végigmérte a testem, a mellemnél elkalandozó tekintettel.

-          Kösz – bólintottam, és éreztem, hogy ideje mennem.

Elengedtem a korlátot, és egy halvány mosoly kíséretében elindultam az ajtó felé, de a férfi megfogta a derekam, és visszalökött maga elé.

-          Hé, mit képzelsz? Engedj be! - meredtem rá félős idegességgel.

-          Nem – lépett közelebb, ezzel sarokba szorítva engem.

Tekintetem ide-oda cikázott ijedten próbáltam kiutat keresni. Egy részeg férfival vagyok, és senki sincs a környéken. Egy újabb lökéssel próbáltam eltaszítani, de nem tágított, még közelebb lépett, testét az enyémhez préselve.

-          Mi bajod van ember? –löktem el magamtól, amikor két keze megindult újra a derekam felé.

-          Akarlak. Csókolj meg! – kapta el a kezem, és erősen megszorítva maga felé rántott.

-          Hagyjál már! Segítség! Valaki!

Éreztem, ahogy a szívem ellepi a jeges félelem, egy pillanat alatt kiszálltam belőlem az alkohol tompító hatása. Minden erőmmel azon voltam, hogy szabaduljak, de nem tudtam ellökni, túl erős volt, túl szorosan fogott közre.

Vigyorogva közeledett az arca felém, én pedig kapálóztam, de a testével a falhoz szorított, és lefogta mindkét kezem.

Felszegtem a fejem, és éreztem, ahogy a nyakamat csókolja, nekem pedig egy pillanat alatt kibuggyant egy könnycsepp a szememből.

A hányinger kerülgetett, miközben csak azért imádkoztam könny áztatott arccal, hogy valaki jelenjen meg, és segítsen.

-          Segítség! – üvöltöttem, de senki nem hallotta. Bent szólt a zene, kint pedig rajtunk kívül nem volt senki.

Oldalra fordítottam a fejem, ahol megláttam egy alakot. Reménykedve lestem felé, de amint kilépett a fényre megláttam az arcát.

Egy csapatban vannak. Pimaszul vigyorgott, és érdeklődve, vágytól izzó tekintettel mérte végig a kettősünket. Az a mosoly, ami az arcán volt mindent elárult, kétségem sem volt, hogy maguktól nem fognak elmenni és békén hagyni. Ha az egyik végzett, jöhet a következő, és hajnalig biztosan nem józanodnak ki.

-          Senki nem hall, cica. Nyugi, jó lesz.

-          Engedj te barom! Azonnal engedj el! – sikítottam, és próbáltam a térdemmel tökön rúgni, de nem tudtam, mindenem le volt fogva. – Az picsába! – szakadt fel belőlem hüppögve a sírás, miközben tehetetlenül néztem, ahogy a férfi elkezdi leszaggatni rólam a ruhákat.

Ebben a pillanatban pattant fel az ajtó, és lépett ki rajta Kevin és Eric egyszerre. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám.

-          Eric! – üvöltöttem felé, mire odakapta a fejét, és meglátott.

Még fel sem fogtam, hogy észrevett, amikor már futva megindult felénk, szemében felismerhetetlen láng égett, és dühtől eltorzult arccal rontott neki az engem lefogó férfinak.

A másik oldalról megindult felénk a barátja, akit Kevin próbált meg leszerelni. Amint Eric beért minket, megfogta mindkét vállát a pasinak, kifordította, ám a férfi ezzel a lendülettel egy hatalmas öklöst adott az énekesnek, akinek ettől felrepedt a szája.

Felsikoltottam, és ösztönösen a szám elé kaptam a kezem.

Eric arca egy pillanatig a felismerhetetlenségig eltorzult, majd lendületet véve egy hatalmas ütéssel rántotta le rólam az erőszakos táncost, aki elterülve alakított ki szorosabb kapcsolatot a betonnal.

Remegő lábakkal, és testtel álltam még mindig a falnak préselődve. Képtelen voltam felfogni az elmúlt másodperceket, azt, hogy ez valóban valóság volt. A rossz dolgokról könnyebb azt hinni, vagy azt elhitetni magunkkal, hogy csak egy rossz álomba csöppentünk, ez úgy sem történhet meg velünk.

-          Jól vagy? – lépett felém Eric, és egyik kezét az arcomra csúsztatta.

Bátortalanul bólintottam, majd zihálva a szorosan hozzábújtam, és a vállába temettem az arcom.

-          Sa..sajnálom – suttogtam szakadozva, miközben Eric vigasztalón simogatta a hátamat.

-          Mit sajnálsz?

-          Az ütést – szipogtam, és szorosan lehunytam a szemem.

Egy pillanatig nem szólt semmit, én pedig csak élveztem a biztonságot rejtő karok menedékét.

-          Jól vagyok – mondta csöndesen, majd eltolt magától. – Mehetünk? – nézett a szemembe, mire én csak enyhén bólintottam, és visszatemettem az arcom. – Hé, Kevin, mi visszamegyünk a szállodába, ezt a kettőt hagyd itt, és vigyázzatok, ti is induljatok lassan.

-          Megleszünk – hallottam a választ, majd Eric elindult előre, karjával átölelve.

Nem beszéltünk az úton, de nem is kellett, nekem jó volt a megnyugtató csönd, és a biztonság. Eric simogató keze egy percre sem állt le, pedig biztos voltam benne, hogy már rég elfáradt, és én nem akartam, hogy fájjon neki.

Istenem, én nem akartam, hogy baja essen. Miattam vérzik az arca.

A szállodába érve, fellifteztünk, és addigra már a halk hüppögésem is elmúlt. A szobám előtt előkapta a mágneskártyát, lehúzta, mire felpattant a zár, és kinyitotta az ajtót.

Lassan tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

-          Most már megleszel, oké? Itt vagyunk mindannyian pár ajtóval arrébb, ha bármi van, tudod, hol találsz meg – fogta közre a fejem, közben pedig a hüvelykujjával aprót simogatott az arcomon.

-          Nem mehetsz el így – húztam végig az ujjam a szájánál, mire aprót szisszent.

-          Semmi bajom.

-          Gyere be! – tártam szélesre az ajtót, és behúztam magammal.

Nagyot fújt, de megadva magát besétált, és leült az ágyamra. Kerítettem egy zsebkendőt, és tudtam, hogy hoztam fertőtlenítőt, úgyhogy azt előkeresve vágtam neki a másik szobának.

Pár perc múlva a beitatott anyaggal tértem vissza a hálóba, ahol Eric már kényelmesen elhelyezkedett az ágyon.

Lerúgtam a lábamról a cipőt, és törökülésben felmásztam elé az ágyra.

-          Na, hajolj ide! – szóltam rá, mire felült, és közelebb hajolt, hogy le tudjam kezelni a száját.

Amint a fertőtlenítő a sebhez ért felüvöltött, és hátrahőkölt.

-          Ez rohadtul fáj!

-          Ne nyavalyogj már! Mért mit vártál? Na, gyere!

Hezitálva, és ódzkodva dőlt vissza újra, és hősiesen viselte a kezelés minden pillanatát, végig a szememet nézve.

Lassan itattam fel a vért a szája körül, közben pedig, fel – fellestem az arcára.

-          Köszönöm – suttogtam halkan, mikor már az utolsó „ecsetvonásokat” végeztem a restaurációnál.

-          Nincs mit – mosolygott, de rájött, hogy ez rossz ötlet és sziszegve engedte vissza a száját.

-          Ez fájni fog egy darabig, sajnálom.

-          Ugyan, hagyd már ezt a sajnálkozást! Az egy seggfej volt, ha csak rágondolok is megbánom, hogy csak egyet kapott – morogta, és újra égett az a fény a szemében.

Olyan melegség vett körül, amilyet sosem akartam elengedni. Egy pillanatig mindketten némán néztük a másikat, szemünk a velünk szemben ülő szája, és szeme között járt, miközben félelmetes pontossággal tudtam, hogy mikor fogom újra hallani a szíve dobbanását. Lélegzetünk akadozva szakadt fel, és remegve, összeszorult torokkal voltam csak képes nyelni.

Egyetlen pillanat volt, mégis mindent olyan tisztasággal, és gondos aprósággal láttam, mintha órák teltek volna el.

Mélyen néztem a szemébe, és közben éreztem, ahogy a fertőtlenítős kezem lassan leereszkedik az ölembe. Egy apró mozdulatot kellett csak megtennem, hogy átszeljem a távolságot köztünk, és hogy könnyű csókot leheljek a szájára.

-          Vesztettem – suttogtam lehunyt szemmel, és elhajoltam, de valami megakadályozott.

Eric megfogta az arcom, és visszahúzott magához egy szenvedélyesebb, sokkal hosszabb csókra.

-          Én már rég – lehelte, és magára húzott.

Féltem, hogy fáj a szája, és hogy rosszabb lesz, ha csókolózunk, féltem, hogy fájdalmat okozok, de képtelen voltam abbahagyni. A csókja csak hajtott, kergetett tovább, őrjítő kéjt korbácsolva bennem.

Lassan ráfeküdtem, de pillanatokkal később, már Eric alatt találtam magam, és ő felőlem vigyorgott rám.

-          Nem jössz az ágyamba, mi?

-          Ez az én ágyam! –csókoltam meg, és visszahúztam magamra.

Egy pillanat múlva újból elhúzódott, hogy mondjon valamit, de még mielőtt szóra nyitotta volna a száját, megelőztem.

-          Jaj, fogd már be!

Felnevetett, de nem akart többet elmenni, és nem jöttek újabb szavak az ajkára.

Lassan került le rólam az ing, és még lassabban róla a felsője. Egy pillanatra mindkét kezem az izmos mellkasra tettem, és kiélveztem a látványt, az élvezetet, azt, hogy az enyém.

Lassan csókolta végig az arcom, a nyakam, a testem, én pedig képtelen voltam várni, amíg lekerül róla a nadrág, gyors mozdulatokkal kaptam az övcsatja felé.

Régen éreztem ekkora szenvedélyt, miközben ennyire féltem is, hogy csalódást okozok. Rég voltam ennyire izgatott, és régen kívántam valakit ennyire, és nem érdekelt, ha most rosszat csinálok, mert élvezem.

Rövid, de feledhetetlen éjszaka volt, azt kívántam, bár sose érne véget.

És, hogy reggel mi lesz? Az a jövő, ami még változhat. De a jelen itt van, és én meg akarom élni, mert csodás.

Bántó fényre ébredtem, éppen ezért a fejem egy pillanat alatt megfordítottam, hogy ne kelljen felébrednem. Csodás álmom volt, vissza akarom kapni.

De a fény nem szűnt meg, most a másik szememet bántotta, kénytelen voltam felnyitni a szemem, hogy most hol is vagyok, és legfőképp, hogy hány óra van.

Lassan néztem fel, félve, hogy kiég a retinám, de semmi ilyen nem történt a nap csodálatosan sütött, az első igazi nyári reggelem.

Elmosolyodtam, és oldalra fordultam, ahol egy testbe ütköztem.

-          Jó reggelt Ninah! – gördült rám a férfi, és lágy, hosszú csókot adott, miközben mindkét kezem leszorította a testem mellé, összefűzve ujjainkat. – Nem mentem el – vigyorgott vágott szájjal.

-          Nem mentél el – állapítottam meg halkan suttogva, végig a szemét nézve, és legszívesebben sikítottam volna a boldogságtól.

 Felemeltem a fejem, és csókért csücsörítettem, amit azon nyomban meg is kaptam.

-          Bocs, csak tudnom kellett, hogy nem álmodom e – mosolyogtam, majd a szájára pillantottam. – Nem okoztam fájdalmat az este? Nem fájt?

-          Fájdalmat, azt nem okoztál – rázta meg a fejét nevetve.

 ----------------

Hú, hát meg kell valljam, nem tudtam jó ötlet volt-e, ezt így megírni, de ha tetszett, akkor már tudom is, hogy hogyan fogom megírni a folytatást. 

Ha nem, akkor el kell gondolkozzam. :D

Kíváncsi vagyok! :)

Szép délutánt!