Chapter 16

Tengerpart

Amikor Eric a fürdőszobába ment lezuhanyozni az ágyban maradtam, és gondolkodva meredtem a plafonra.

Most mit csináltam? Őrült voltam, és teljesen hülye. Nem mondom, hogy megbántam az estét, de nem kellett volna megtörténnie. Ezek után, hogyan fogunk együtt dolgozni? Hogyan fogom a médiának tagadni a kapcsolatunkat? Az istenért, nem is vagyunk együtt.

Mit csináltam? – húztam a fejemre a párnát, és szégyenkező fejjel hagytam, hogy elzárja előlem az oxigént.

Másodpercek teltek el így, amikor már úgy éreztem, hogy le kell emelnem a párnát, de ezt megtette helyettem egy éppen a szobába lépő férfi.

-          Ninah, mit csinálsz? Meg akarsz halni?

-          Nem tudom – morogtam, és tekintetem végigsiklott Ericen, akin mindössze egy törülköző volt.

Nyögve tettem két kezem a szememre. Muszáj fokoznia a szenvedésem?

-          Öltözz fel! – utasítottam egyik kezemet kinyújtva a szekrény felé mutatva.

-          Zavar a meztelenségem?

-          Nem a „zavar” a legjobb szó, de úgy is nézhetjük.

-          Szóval eszedbe jut a tegnap esti éjszaka, és kívánsz? – kérdezte önelégült hangnemben.

-          Fogd be, és öltözz – dörrentem rá, mire megfogta kinyújtott kezem.

Egy pillanat alatt leesett, hogy hova akarja vezetni a kezem, ész nélkül pattant fel a szemem, és ültem fel villámgyorsan elkapva a karom.

-          Nem! – néztem rá utálatosan, mire édesen mosolyogva megindult felém, elengedve a törülközőt, ami már majdnem leesett az ágyékáról.

-          De-de – térdelt fel, engem pedig egy kézzel lazán visszalökött az ágyra.

Kacagva dőltem hátra, egyszerűen nem tudtam uralni a helyzetemet, nem tudtam uralni semmit.

Eric újra rám mászott, és pillanatok alatt egy takaróval betakart minket. A számra hajolt egy hosszú csókra majd elhúzódott és fölöttem megtámaszkodva lesett le az arcomra.

-          Szóval mi volt a baj? – simított végig az arcomon.

A szemébe néztem és úgy éreztem álmodok. Ő nem lehet most velem. Nem érdekelheti, hogy mi a bajom, akkor minden túl tökéletes lenne. Szememet lassan a mellkasára vezettem, és végigsimítottam a sima bőrön.

-          Elvesztettem az irányítást – suttogtam, majd leengedtem a kezem, és újra ránéztem.

Elgondolkodó tekintettel nézett rám, majd legördült rólam, mellém feküdt, és a mellkasára húzta a fejem.

-          És mit akarsz?

-          Azt, hogy ne nekem kelljen.

Többet akartam mondani. Mindent el akartam mondani, de képtelen voltam. Volt valami, volt egy gát, ami megakadályozta azt, hogy kiejtsem azokat a szavakat a számon. Talán a lelkem egy gátja volt, hogy az már túl sok lenne. Ha kiönteném a szívem, az már kapcsolat és én… én megijedtem. Féltem magamat, féltem a lelkem, és épp ezért nem hiszek a jóban. Gyáva vagyok, a gyáva emberek pedig köztudottan kimaradnak a jóból, de ennek ellenére a rosszból is. El akartam mondani, hogy azt akarom, hogy valaki más irányítson egy kicsit. Hogy ne kelljen azon gondolkodnom ez most rossz vagy jó, hogy megengedhetem magamnak, vagy nem, hogy ehetek e valamit ebben az étteremben, vagy nem mert túl drága. Hogy csak éljek, és valaki más legyen a pilótafülkében, mert nem bírom.

De nem mondtam, és közben még mindig csak azon gondolkodtam, hogy most jól cselekszem e. Egyetlen egyszer hagy állítsam meg az időt, hogy minden eshetőséget átgondolhassak, hogy mérlegeljek órákig, hogy vajon két választás közül melyik lenne a jó nekem. De nem áll meg, pörög az élet, telnek a másodpercek, nekem pedig épp ezeken a másodperceken múlik az jövőm.

Csendben feküdtünk, miközben az ébredező London körülölelt minket, mi mégis csak a halk szívdobbanásoknak, és a lélegzetvételeknek éltünk.

-          Akkor irányítok.

-          Az kéne még csak. Egyébként is te valami barátféleség vagy, nem?

-          Az még a szex előtt volt.

-          Ja, értem – válaszoltam cinikusan. – És most mi vagy?

-          A barátod?

-          Tudod, hogy ez nem működne… - vágtam rá egyből.

-          Nem működne?

-          Nem, nem menne. A beosztottad vagyok, együtt kell dolgoznunk, ráadásul akkor az egész média a mi nyakunkban fog lógni, amihez hidd el, hogy most egy cseppnyi kedvem sincs.

-          Tudod, szerintem rohadtul másról van szó, csak képtelen vagy érett felnőttként kezelni a szerelmi életed.

-          Nem akarom, hogy őszinte legyél – válaszoltam durcásan, nem akartam hallani az igazságot.

-          Jól van – mosolyodott el, és felkelt mellőlem. – Ma jó idő van, a tengerpartra megyünk.

-          Angliában? Kizárt! – nevettem fel, és újra a párnák alá temetkeztem.

Csend volt, nem tetsző, gonosz csend. Pár pillanatig még a párna alatt szuszogtam, majd fel szememről letolva azt, kilestem. Eric komoly arca pontosan ott várt.

-          Tudom, hogy emlékszel az akcióimra, amikkel eddig megleptelek, és hidd el, van még belőlük, szóval kérlek, hagy mutassam meg neked az angol tengerpartot.

-          Jól van – löktem le magamról a takarót. – Fürdőruhát is vigyek? – néztem rá duzzogva, miközben felültem, és kócos hajjal meredtem az énekesre.

-          Természetesen.

Viccel. Én komolyan azt hittem, hogy viccel. Anglia, meg a tengerpart? Ezt még egy helyi sem hinné el. Ha valaki tengerpartot említ, akkor Miami Beach, homokos part, meleg víz, emberekkel terített partok, égető napsütés. Ha valaki az Egyesült Királyságot említi, akkor zord idő, eső, szitáló köd, hűvös nyár, és a kettő, bár ez szigetország, összeegyezhetetlen fogalom.

Morogva vonultam be a fürdőbe, ahol magamra kaptam a bikinit, és a szép időre tekintettel egy lenge könnyű virágos fehér ruhát.

A hajam hullámosan száradt meg, úgyhogy azzal nem volt tennivalóm, mindössze csak a napi enyhe smink került fel az arcomra, aztán ugyanolyan utálatos kedvemben csoszogtam ki a szobába, hogy Eric felvegyen, és együtt lesiessünk a kocsihoz.

Behuppantam a cabrioba, mire Eric egy vaskos térképet nyomott a kezembe.

-          Te vagy a navigátor.

-          Komolyan? – néztem rá megrökönyödve a napszemüvegem alól. – Te meghibbantál? Az utat sem tudod?

-          Amint felnyitod a térképet, megtudjuk. Csinálnád? A többiek is lassan türelmetlenek lesznek – bökött hátra a fejével, miközben mindkét kezét kényelmesen a kormányra fektette. – Gyönyörű – suttogta a kocsi belsejét szemlélve, kezét végigvezetve a bőrkárpiton.

Kevinék tényleg ott voltak néhány kocsival hátrébb lendületesen integetve.

-          Ha tetszik vedd feleségül – vettetem oda foghegyről, és felcsaptam a térképet.

-          Féltékeny vagy? Téged kéne? – mosolygott, és bal keze megindult a combom irányába.

-          Meg ne próbáld! Indíts! – löktem el a kezét, és előre mutattam.

Felnevetett, majd felbődült a motor, és kilőttünk a szálloda elől. Felmentünk az autópályára, és odáig rendben is volt minden, egészen addig a pillanatig, míg meg nem pillantottam az előttünk álló több kilométeres kocsisort.

-          Itt fordulj le – mutattam az egyik leágazásra, ami bevitt a közeli városba.

Hihetetlen gyorsasággal lapozgattam a térképben, miközben Eric körbekocsikázott, mintha csak városnézésen lennénk itt.

-          Meg van! Na, itt menj egyenesen, majd a körforgalomnál hajts ki a második kijáraton – láttam meg a táblát, ami Hastingset jelezte. Összecsaptam a tenyerem, és elégedetten dőltem hátra az ülésben.

Minden rendben volt percekig, nem tudtuk hol vagyunk, hogy merre megyünk, és hogy mekkora kerülőt is teszünk most.

-          Csak annyit kértem, hogy mond, merre menjünk. Annyira nehéz ez? – üvöltözött velem negyvenedik percben, amiben már a harmadik kerülőt tettük.

Minden jó volt, csak az amúgy ötven perces utat, már másfél órája tesszük meg, de tudom, hogy hol vagyunk, csak nem bízik bennem. Még egy óra, és helyben leszünk.

-          Ó, Mr Tökély, akkor cseréljünk helyet, nézd te ezt a rühes térképet – löktem az ölébe a papírt.

-          Vidd innen – vetette le magáról, mire felnevettem és újra magamhoz vettem.

-          Most mi olyan vicces? Rég ott lehetnénk.

-          Akkor csak fogd be és vezess. Kis kitérőt tettünk.

-          Kicsit? – nézett rám hitetlenkedve, majd megrázta a fejét, és fáradtan felnevetett.

-          Én ezen a zöld, széles úton akartam menni, látod? – böktem az orra alá a térképet, mikor egy piros lámpához értünk. – Aztán most ezen a keskeny sárgán megyünk. Valamit elrontottál – húzódtam vissza az ülésembe, és a papírba temetkeztem.

-          Én, mi? Te nem voltál képes, azon a „zöld, széles úton” végignavigálni – rajzolt idézőjelet a levegőbe.

-          Fogd be! Zöld van! – mutattam, mire a gázra lépett. – Most már jók vagyunk, csak maradj ezen az úton és ott leszünk.

-          Biztos?

-          Szerinted?

-          Ezek után nem tudom…

Gúnyos vigyort küldtem felé, majd összehajtottam a térképet, és az útra meredtem, ahol ismét feltűnt egy rövidebb torlódás, de balra egy lehajtó volt.

-          Esetleg kere… - kezdtem el kihajtogatni az útvonalat, de egy gyors mozdulattal lefogta a kezem, és belevágott a szavamba.

-          Nem! Eszedbe ne jusson kerülőutat keresni. Inkább kivárjuk a sort.

Nevetve pakoltam el a cuccokat, majd a tájat vizslatva vártam meg az utunk végét.

Egy kertben tettük le a kocsit, állítólag Eric ismeri a tulajt, de félek tőle, hogy vagy van egy lánya, aki megveszekedett Eric Saade rajongó, vagy pedig lefizette őket, egyik sem érdekelt, kiélveztem a csodás napsütést, aminek hála a levegő, bár nem volt olyan meleg, mint Amerikában, de közel sem volt olyan hűvös, mint Svédországban, éppen jó, élveztem a D vitamint.

Dűnékkel körülvett, homokos részen kellett átvágnunk a parthoz, ami igencsak próbára tette a combizmainkat, ráadásul Ericbe kellett kapaszkodnom, hogy könnyebben feljuthassak, ellenben neki nehezebb legyen, és fájdalmasabb. Magamban elhallatszott gonosz kacajokkal jutottam fel a dűnék közé, ahonnan viszont be lehetett látni az egész tengerpartot, ami csodálatos volt. A nap magasról sütött ránk, a part tele volt kalandvágyó angolokkal, és éppen dagály volt, úgyhogy a víz majdhogynem a partot verdeste, ahol az emberek sütették a hasukat.

Eric a kezemet megragadva kezdett el húzni balra, ahol kevesebb ember feküdt, bár én ennek ellenére sem láttam annyi helyet, hogy egy plédet le tudjunk teríteni.

Rövid séta után viszonylag közel ám a fiúknak mégis sikerült találniuk helyet, és amint letették a takarókat, már vették is le a pólójukat, hogy a vízbe menjenek.

-          Ugye, nem gondoljátok komolyan? – kérdeztem hitetlenkedve.

Válasz helyet ledobták a felsőket, és megindultak a hullámzó tenger felé.

-          Bolondok – nevettem utánuk, majd nekik hátat fordítva, én is levettem magamról a ruhát.

Csodálatosan sütött a nap, tökéletes volt egy kis barnuláshoz. Előrehajoltam, hogy elővegyem a törülközőket, amikor két kéz fonódott a derekamra, majd egy testhez rántottak.

Meglepődve, bennrekedt levegővel néztem fel az arcra. Egyik kezét elemelte rólam, és levette az arcomról a napszemüveget, hogy egy laza mozdulattal a plédre dobja azt.

-          Ugye nem hitted, hogy megúszod? – nevetett rám, majd újból megragadta a derekam, enyhén belerúgott a térdhajlatomba, hogy kimenjen alólam a lábam, a vállára kapott, és már futott is velem a víz felé.

-          Tegyél le te hülye! – vertem a hátát nevetve, miközben már láttam, ahogy a lába a vizet tapossa.

Abban a percben talajt is éreztem a lábam alatt. Meglepetten pislogtam rá, mire csak megrántotta a vállát, és elmosolyodott.

Háttal voltam a tengernek, úgy lépett felém egyet, és ebből már tudtam, hogy nem jó dolog fog ebből kisülni.

-          Rossz irányba vittél – lépett felém még egyet, én pedig ebben a percben kaptam fel a fejem a mellkasa tanulmányozásából újra az arcára.

-          Nem, én a jó irányba akartalak vinni, te tévedtél valahogy a sárga útra – húztam össze a szemem.

-          Hagyd már azt a szaros sárga utat!

-          Hogy beszélsz? – torpantam meg.

Imádtam, amikor trágárul beszélt, olyankor mindig egy kicsit rossznak tűnt, miközben édesen mosolygott, és azok a barna szemek cinkosan csillogtak.

Egy pillanatra megéreztem, hogy az, hogy megálltam kilendítette a szerepéből, megilletődött, és bár csak egy pillanatra, nekem az épp elég volt ahhoz, hogy enyhén oldalra lépjek, amivel kierőszakoltam belőle egy szintén oldalsó lépést, ezzel együtt pedig már sínen voltam. Innentől megfordult a kocka, és lassan ő lesz háttal a tengernek.

Megéreztem, ahogy már a bokámat nyaldossák a hullámok, kellemesen lehűtve felhevült testem.

-          Ha már itt tartunk, miattad vagyok a média központjában – léptem felé. – A te barátnőd fog hamarosan rám küldeni egy bérgyilkost, miközben te majd vígan énekelsz tovább.

Értetlenül nézett rám, és lassan hátrált a tenger felé.

-          Nem utolsó sorban miattad fáztam meg már az első éjszakámon, és már akkor megutáltalak, ma mégis az ágyamban ébredtél.

Befejeztem és megálltam.

-          Azt hiszem utállak – mosolyogtam rá hunyorogva, majd nekifutottam és a vízbe döntöttem, ám ő belekapaszkodott a könyökömbe, és magával rántott a sós vízbe.

Puhán estem a testére, ám attól nem tudott megvédeni, hogy az egész arcom ne menjen tele a maró Élettel.

Köhögve tápászkodtam fel, miközben kisöpörtem a hajam az arcomból, és kidörzsöltem a szemem, ami égett a víztől.

Érzékeltem, ahogy megemelt a derekamnál fogva, és lassan elindult velem, de nem érdekelt, csak az, hogy a szemem ne tüzeljen ettől a borzalomtól, ám az nem sokat segített, hogy a szintén sós vizes kezemmel próbáltam meg kitisztítani azt.

Mikor már jobban voltam figyeltem fel arra, hogy lassan elhalt a hangos zsivaj körülöttem, Eric is csendben van, és a hűvös víz a hátam közepét mossa.

-          Vigyél ki – morogtam csukott szemmel.

-          Jobb már? – kérdezte kedves hangon, mire felpislogtam rá, és elhúztam a szám.

-          Kicsit.

-          Utálsz még?

-          Nagyon.

-          Tényleg pocsék navigátor vagy.

-          Te meg pocsék sofőr!

-          Kedvellek – súgta halkan, és elengedte a derekam.

Két karomat a nyaka köré kellett fűznöm, hogy megkapaszkodhassak, és ne vigyenek el a nagy hullámok.

Ezek a gonoszan kitervelt eszközök…

-          Én is kedvellek – néztem a szemébe.

Lassan hajolt rá a számra, de most megint én voltam az, aki nem bírt várni, akinek nem elég a gyors a tempó, és vetettem rá a szájára magam. Nyelvünk közös érzéki játéka pillanatok alatt elvette az eszemet, megint nem tudtam ki vagyok én, kit is csókolok, és hogy mit is gondoltam pár perccel ez előtt.

Csak egy férfi, és egy nő voltunk a vízben.

A víznek hála könnyű szerrel felugrottam és a lábamat a derekán összefűzve termettem az ölében, meg nem szakított csókkal, és egyre szorosodó öleléssel.

Sosem akartam, hogy ennek a pillanatnak vége legyen.

Elhajolt, és szemét az én pillantásomba mélyesztette,

-          Imádom a szemed – suttogta megbabonázva, majd visszahúzott magához a csókra.

És ennek a pillanatnak.

Egy hullám próbált meg minket elsodorni, de Eric stabilan állt, mindkettőnket megtartva állta az ostromot.

-          És a mosolyod – mormogta a számba, mire elmosolyodtam, és szenvedélyesebben csókoltam.

Meg ennek a pillanatnak.

 ------------------------

Tudom, hogy fájt nektek, hogy nem volt +18-as jelenet az előzőben, de ha ez megnyugtat benneteket, lesz.

Csak ebbe most nem akartam belerakni, mert ahogy a cselekményt, meg az érzelmi szálat fűzöm, kell, hogy időt adjatok, sajnálom. :)

De nagyon remélem, hogy tetszik a frissem, köszönöm, hogy itt vagy nékem! :)

Csók, és szép napot!

Kinga xoxo