Chapter 20

Utálsz? Utállak! 

 

Kellemes érzés volt a régi szobámban ébredni, látni, ahogy a felkelő nap sugarai betörnek az ablakomon, és sötétnarancsszínűvé festi a szobám falát. A takaró alatt kellemesen meleg volt, és a színek harmóniájával együtt kellemes érzés volt az ébredés. Órákat ejtőztem az ágyamban, merengve hallgattam a madarak dalát, végül korgó gyomromnak engedve kikecmeregtem a menedékemből, felvettem a tegnapi nadrágomat, és felsőmet, és kisétáltam a konyhába.

Tudtam, hogy Maria rendben tartja a házat, nem hagyja, hogy összedőljön a fejünk felett, de azt nem reméltem, hogy élelmet is találok az öreg házban, én mégis benyitottam a hűtőbe, aki kihúzva sötéten, üresen tátongott a helyén.

Sóhajtva csuktam vissza az ajtaját, és felspannolva még nagyon hévvel nyitogattam ki a kisfiókokat, a szekrényajtókat, mindet üresen találva, kivéve a fazekas szekrényt.

Ámulva láttam, hogy nagymamám összes edénye ott sorakozik pontos rendben, tisztán, használatra készen.

Kivettem egyet, és kezemmel óvatosan körülsimogattam, eszembe jutott, amikor még ebben készült a reggeli tejbegrízem.

Elmosolyodtam az emléken, és a gondolattól még kitartóbban korgó gyomrom akaratának ellenszegülve visszatettem a helyére a lábost, és kiegyenesedve az ajtó irányába néztem.

Olyan jó meleg, kellemes volt itt bent minden, annyival nagyobb biztonságban éreztem magam, mint kint, hogy inkább szenvedek éhesen, mintsem hogy kitegyem a lábam.

Előkaptam a telefonom, és tárcsáztam Sam számát.

-          Jó reggelt Ninah! – szólt bele vidáman, én pedig savanyúan elmosolyodva vettem erőt magamon.

-          Szia Sam!

-          Ójaj, nincs túl jó hangulatod, igaz?

-          De, azzal semmi baj sincs ma már – nyeltem, és egy pillanatig hallgatásba burkolóztam. – El tudnál nekem küldeni minden olyan anyagot, ami mostanában engem érint, és foglalkoznom kell vele?

-          Természetesen, még ma megkapod. De ha már Ericnél tartunk, nem tudod, mi történt a szájával?

Remegve sóhajtottam, lehunytam a szemem, és óvatosan kisöpörtem előrehulló hajamat az arcomból.

-          Egy kisebb incidensbe keveredtünk, és segített nekem – hadartam, majd elharapva a mondat végét a számba mélyesztettem a fogaim, és a kihúztam a fésűként végigszántó kezem a hajamból.

Megfordultam az ablak felé, és frusztráltan vágtam csípőre a kezem. Másodpercekig álltam csendben, és csak néztem a fényes, aranysárga Napot, majd elkaptam a tekintetem, és mély levegőt vettem.

-          Kérlek Sam, ne kérdezz, és ígérem, kedden már Stockholmban leszek, és a legjobb tanonc, akit csak kívánhatsz.

Hallottam halk kacagását a telefonba, majd kedves hangon meg is szólalt.

-          A legjobb vagy Ninah.

-          Köszönöm – leheltem, és kinyomtam a fülemnél a telefont, majd lassan leeresztettem magam mellé a készüléket.

Besétáltam a nappaliba, de már az ajtóban földbegyökerezett a lábam, ahogy megpillantottam a nőt a fotelban, ahogy egy könyvet olvas.

-          Maria? Mit keresel itt?

-          Hoztam reggelit – mosolygott rám olvasó szemüvege alól, majd letette a könyvet, és hívogatón nézett rám. – Sajnálom, ha megijesztettelek – nevetett, és meglóbálta a papírzacskót.

Éhes vadként vetettem rá magam az ételre, és a konyhába kiérve tányér előszedése nélkül láttam neki a még meleg rántottának.

-          Látom éhes voltál – mosolygott, de szemében láttam az aggodalmat.

-          Tegnap reggel óta nem ettem – magyaráztam két harapás között.

-          Sajnálom az ebédet – tette kezét az enyémre.

-          Ugyan, ilyenek a sztárok, nem igaz? – néztem rá egy kényszerű mosoly kíséretében.

-          Mi történt köztetek egy hét alatt Ninah? – nézett rám úgy, hogy tudtam, nem adja fel, míg meg nem tudja az igazat.

Lenyeltem az utolsó falatot is, majd hátradőltem, és nehéz pillantással néztem rá.

-          Túl sok minden. Olyanok, amiknek nem kellett volna megtörténniük, és én nem is akartam. Eric… én ismertem. Már az első nap pontosan tudtam, hogy milyen. Tudtam, hogy önfejű, és pontosan tudja, hogy jó abban, amit csinál, céltudatos, akaratos, és makacs. Iszonyatosan makacs, és pont ez volt az én vesztem. Egyszerűen nem tudom miért nem értette a nemet, tudtam mi lesz a vége, pontosan így láttam magam ezelőtt egy héttel, én tudtam, hogy ez lesz. De nem, majd a nagy Eric Saade tudja… - grimaszoltam, és ittam egy nagy korty narancslevet.

-          Ismerem a fiam, a makacssága valóban hihetetlen. De azt is tudom, amit te nem. Anyjaként, ha ránézek pontosan tudom mi folyik benne.

-          Fantasztikus. Akkor legalább egyikünk érti azt a fiút… - morogtam, és a kukába hajítottam a zacskót.

-          Tetszel neki, túlságosan is, és megijedt.

-          Megijedt? Pompás. Akkor csak annyit kérek, tartsa távol magát tőlem, nehogy ártsak a lelkének.

-          Ninah, te ezt nem értheted, ő…

-          Maria, bocs, hogy beleszólok, de nem érdekel. Nincs szükségem nehézségekre, nincs szükségem hazugságokra. Nem akarok a sajtó középpontjában lenni, és az sem kell, hogy tudjam, egy popsztár van mellettem, aki mindig feladhatja, és egyik pillanatról a másikra leléphet. Nem játszom ilyet. Elég lesz nekem a munkakapcsolat, hidd el – bizonygattam, majd felkeltem a székről és az ablakhoz sétáltam.

-          Jól van – sóhajtotta, és ő is felállt. – Te tudod.

Bólintottam, és nagyot nyeltem. Valójában semmit sem tudtam.

-          Lenne kedved velem tölteni a mai napot? – fordult felém teljes testével, és reménykedve pillantott rám.

-          Én nem hiszem, hogy… - kezdtem a szemébe nézve.

-          Ugyan, hagyd már Ericet – legyintett, és meleg mosollyal az arcán nézett rám. – Menjünk be a fővárosba, mutasd meg a házat, az életedet, menjünk el vásárolni.

-          Biztos? – kérdeztem feszengve.

Fantasztikus lett volna, de nem vágytam egy újabb Eric dühkitörésre, vagy egyáltalán, hogy találkozzam vele.

-          Ha mondom – kacagott, megfogta a kezem, és elkezdett húzni az ajtó irányába.

-          Hát legyen – vontam vállat, és utána indultam, magam mögött hagyva a biztonságot nyújtó ház ölelését.

Lefutottunk a hegyről, pontosan oda, ahol tegnap hagytam az autómat.

-          Ez a tied? – nézte hüledezve az autót, mire büszkén mosolyogva bólogattam.

-          De csak, amíg Svédországban dolgozom. Ez is, mint a ház, az utam része.

-          És ha örökké maradsz, akkor örökké a tied – nézett rám bölcsen, mire nagyot nyeltem, és beültem az autóba.

-          Nem maradok itt örökké – feleltem hűvösen, majd elfordítottam a kulcsot, és elindultunk vissza Stockholmba.

Az út most sokkal rövidebbnek tűnt, Maria társasága feldobta a kocsit, és már a nevetést is sikerült visszavarázsolni a repertoáromba.

Amikor beértünk a fővárosba rögtön megsokszorozódott a kocsik száma, és már csak araszolva tudtunk haladni a lakásom felé.

Unottan kapcsoltam be a rádiót, és amint meghallottam a Manboy című számot, levettem teljesen a hangerőt, és direkt kerültem Maria pillantását.

-          Az egyik kedvencem, nem bánod, ha feljebb veszem a hangot?

-          Csak tessék – legyintettem megadva magam, és tiltakozva fordultam el oldalra, hogy az ablakomon át lessem a várost.

Hál’ istennek a szám hamar véget ért, de még semminek sem volt vége. Volt egy olyan érzésem, hogy ez csak a kezdet.

-          Szóval, Kedves Rádióhallgatók visszatértünk Eric Saadeval, aki egész reggel a vendégünk. Ez volt a nagy sikerű Manboy. Gratulálok Eric a hírnévhez, amit ilyen rövid idő alatt magadévá tudtál tenni, mi a titkod?

-          Azt hiszem a titkom a szerencse. Szerencsém van, hogy a zeném rengeteg emberhez eljutott, és innentől már mindent a rajongóimnak köszönhetek, ha ők nincsenek, akkor én egy senki vagyok.

-          Azt mondják rólad, hogy öntelt vagy.

Eric felnevetett, ezért a nevetésért vannak oda annyian, ettől a nevetéstől járja át a borzongás a testem.

-          Nem tudom, hogy mit nézünk annak. Évek óta énekelek, úgyhogy magabiztosnak, jónak érzem abban magam, amit csinálok.

-          Értem. Hát, hagy mutassak valamit, néhányan itt a rádiónál ezért találnak téged annak, egy régebbi felvételünk van.

-          Na, kíváncsi vagyok.

Bejátszottak egy az Eurovíziós Dalfesztivál előtt készült rádióadást. Eric-kel meghallgatattak pár rivális dalt, ám ő majdhogynem képen röhögte az összeset. Igazi Erices nagyképű őszinteség volt. De őszinte volt, és ez becsülendő magatartás a médiában.

A bejátszás végén egy pillanatnyi csend volt, majd a műsorvezető hangját hallottuk meg újra, és a kocsisor is megindult, így lassan a gázra lépve araszoltunk tovább.

Kezemet a sebességváltón nyugtattam, és idegesen szorongattam a kormányt.

-          Na mit szólsz ehhez?

-          Nem tudok mit mondani Sean. Ez volt a véleményem, nem vonnám vissza, és ha valaki emiatt nagyképűnek tart, akkor azt szívesen látom itt a stúdióban, még egy ebédre is meghívom adás végén, hogy elbeszélgessünk.

-          Óho, szavadon fogunk. Tessék kedves hallgatók, itt a lehetőség jöjjenek a stúdióba, és találkozzanak Svédország dalos pacsirtájával, garantált a találkozó, de csak az jöjjön, aki valóban beképzeltnek tartja az énekest.

Felhorkanva engedtem ki a kuplungot, és gurultunk előbbre pár métert.

-          Miért angolul beszélnek, és nem svédül? - néztem érdeklődve Mariara.

-          Mert ez nem csak itt sugárzott adó, és a nagyobb hallgatóság miatt, angolul folyik az adás – magyarázta, és feljebb vette a hangerőt.

-          Na de visszatérve hozzád. Nagyon sok fiatal lány, és nő azért imádkozik éjjelente, hogy megismerhessen. Van most valakid? Mi a helyzet Molly Sandénnal?

-          Mollyval jóban vagyunk, barátként váltunk el.

-          Van jelenlegi kapcsolatod?

-          Azt hiszem, mint egyszer a menedzserem említette, a magánélet megillet – felelte, és szinte láttam magam előtt feszengő mosolyát.

Egy pillanatra belém szorult a levegő, és meredten néztem az előttem lévő autó féklámpáját.

-          Az a menedzsered, aki fiatal, gyönyörű, és nem mellesleg nő? Arról a menedzserről beszélsz, aki most lopakodott az életedbe, akit Ninah Milesnak hívnak? – törte meg a másodpercnyi csendet a műsorvezető.

Megmerevedtem, és üveges tekintettel bámultam tovább. Magamon éreztem Maria tekintetét, aztán meghallottam, ahogy a mögöttem álló a dudát nyomja, észhez tértem, és óvatosan a gázra tapostam.

-          Igen, ő az.

-          Valóban csodálatos szép lány, nem igaz?

-          Tényleg az, és mellette nagyon okos is, érti a szakmáját, úgyhogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy mellettünk dolgozik.

-          És ő most hol van?

-          Jelenleg magándolgokat kell rendbe hoznia, de hamarosan mindig mellettem láthatjátok.

-          Értem. Gondolom, majd a megszokott választ kapom, de muszáj rákérdeznem, mi volt az a csók, ami megjelent az újságokban?

Eric nevetve válaszolt.

-          A magánélet megillet.

-          Gondoltam. Na jól van, akkor mehet a következő szám ennek a lánynak?

-          Igen, neki küldöm.

-          És melyik Eric Saade szám legyen az? – kérdezte érdeklődve a srác, mire beállt egy másodpercnyi csend.

-          A Timeless – válaszolta halkan, én pedig a hangerőszabályzó felé nyúltam, de Maria lefogta a kezem, és esdeklőn nézett rám.

Fájdalmas, szinte könyörgő tekintettel néztem rá vissza, de ő megrázta a fejét, és visszacsúsztatta a kezem a kormányra.

-          Jól van, Hölgyeim, és Uraim, akkor következzen a Timeless, amit Ninah-nak küldünk, akárhol is vagy most kislány!

Elkezdődött a szám, nekem pedig összeszorult a torkom, és nem akartam hallani.

Utállak Eric Saade!

Nem leszel időtlen, esküszöm meg fogom neked mutatni, hogy milyen a valós élet, ahol nem játszhatsz az érzelmekkel.

„You’re so beautiful…” – énekelte, és csak énekelte, szinte éreztem, ahogy itt ül előttem, és a szemembe nézve énekli az egész számot.

Felfelé nézve elpislogtam egy könnycseppet, és ebben a pillanatban megszólalt a telefonom is.

Letekertem a hangerőt a rádión, elkotortam a telefont, és felvettem.

-          Igen?

-          Szia Ninah, Mrs Ewans vagyok.

-          Üdv – feleltem pillanatnyi csöndes csodálkozás után. – Hogy van?

-          Meg vagyok, köszönöm, ugyanúgy nyúzom a fiatalokat, és tanulunk. Hát te Kedves, jól teljesítesz?

-          Nem fogja elhinni, de nagyon bonyolultak itt a dolgok, de ezek inkább magánügyek, a munkában jól érzem magam, és egyelőre úgy tűnik teljesen meg vannak velem elégedve.

-          Ennek örülök. Akkor van egy jó hírem is – mondta izgatottan. – Ty, és a francia színésznő Svédországba mennek egy divatbemutatóra, úgyhogy hamarosan találkozhattok.

-          Nem! – kiáltottam fel, és erősen beletapostam a fékbe, még mielőtt beleszáguldottunk volna az előttünk állóba.

-          De – mosolygott a tanárnő, boldog hangja csilingelt.

Maria lassan felhangosította a rádiót.

„We could be timeless…”

---------------------

Köszönöm nektek a kedves véleményeket, no meg a jó hosszút is neked Dory, nagyon jól esett.

Hogy mik lesznek még itt?

Kíváncsian várom a véleményeteket, sokat jelent! :)

Csók

Dory, neked pedig szeretnék válaszolni a kis nagyon kedves kommentárodra.

Ráéreztél a dologra. Nem is tudom, hogy büszke legyek magamra, amiért sikerült éreztetnem veletek azt, amit nem írtam le, vagy semmi köze sincs hozzám, és egyszerűen annyira szemfüles olvasóim vannak, akik megértik, átlátják a kusza összevisszaságban a dolgok lényegét.

Nem akarok kifejezni minden érzelmet szavakban, kimondva, mert azt hiszem az életben sem így történik. Vannak pillanatok, amikor szinte indok nélkül borulsz ki, talán csak azért mert egy szó felborított benned valamit, és kész. Kiborultál, sírtál, értetlen voltál még talán saját magaddal szemben is. 

Van, hogy gonosz vagy látszólag minden ok nélkül, valami mégis ott húzódik a háttérben, és vannak olyan emberek, akik látják ezt az okot.

Szóval nagyon örülök, ha valaki a dolgok mögé látott, és valamit érez, a többi pedig ígérem, hogy egyértelműen ki fog derülni. :)

Azt hiszem nem magamra kell büszkének lennem, hanem rátok, amiért átláttok rajtam. 

Szóval köszönöm a tippeket, Adadel  neked is, mert a te szempontod is megértettem, és hú, te is látod azt, ami próbálok megfogalmazni, szóval köszönöm.

Evusnak is voltak tippjei, remélem bejönnek, kíváncsi vagyok a véleményedre a mai rész után. ;)

Zoey örülök, hogy megértetted Ninah érzéseit a kidobatással kapcsolatban, meg hogy tetszett néked a visszaemlékezés.

Orchidée, el sem tudom mondani milyen jól esik, hogy azt írtad az egyik legjobb rész lett a visszaemlékezős, mert sokat gondolkodtam, hogy jó, vagy nem jó?! Átjön-e az, amit szeretnék adni, vagy csak úgy van. De ezek szerint átjött, és boldog vagyok. :)

Szissza, neked köszönöm a kedves szavakat, főleg a végén, mosolyogva olvastam, és melegség járt át, amikor olvastam, hogy az a tény, hogy új fejezet van a blogomon, feldob. Annyira, de annyira jó érzés, tudom is hogy milyen, én is szoktam ezt érezni, és wááá, hogy az én blogommal kapcsolatban is érzik ezt... Valami fantasztikus. Köszönöm! :)

Mancsi, olyan édes vagy! :)

Sokat jelentenek a szavaid, főleg az, hogy áttudtam adni egy szereplőm érzéseit. Azt meg sem említve, hogy szerinted az egyik legjobb rész. Nagyon, nagyon köszönöm szavaid, eszméletlen jó érzés volt olvasni a tegnap irtó szar nap után.

Bocsánat a kifejezésért, de szívesen törölném a naptárból az október 20-át.